BÜ BH 2006/177
BÜ BH 2006/177
2006.06.01.
Az a hivatalos személy, aki hivatali működésével kapcsolatban két fogva tartottól kér és fogad el jogtalan előnyt két rendbeli hivatalos személy által, kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntettét valósítja meg – A cselekmény rendbelisége ugyanis a törvényellenes kapcsolatok számához igazodik [Btk. 12. §, 250. § (1) és (3) bek.].
A katonai tanács a 2004. október 21. napján kihirdetett ítéletével Sz. V. volt bv. törzsőrmester vádlottat bűnösnek mondta ki hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettében, ezért 10 hónapi börtönbüntetésre, lefokozásra és 20 000 forint pénzmellékbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette, rendelkezett a pénzmellékbüntetés meg nem fizetés esetére, annak szabadságvesztésre történő átváltoztatásáról, valamint kötelezte a vádlottat az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.
Az elsőfokú bíróság az alábbi tényállást állapította meg:
A vádlott 2003. december 7-én 08.00 órától 12 órás időtartamú körletfelügyelői szolgálatot látott el. Szolgálati feladatait a B. Fegyház és Börtön IV. emeletén körletfelügyelőként teljesítette. A szinten lévő 103. zárkában fogva tartott K. A. és O. A. polgári személyek 14.00 óra körüli időben jelezték a vádlottnak, hogy telefonálni szeretnének. Az ehhez szükséges nevelői engedéllyel azonban nem rendelkeztek.
A vádlott a két fogva tartottat zárkájából a IV. emeleten lévő nyilvános telefonkészülékhez kísérte és a telefonálást részükre engedélyezte. K. A. polgári személy 14.22 órakor feleségével mintegy 2 percet, majd testvérével mintegy 4 percet, O. A. polgári személy 14.37 órakor édesanyjával mintegy 7 percet beszélt telefonon. A vádlott tudta, hogy a fogva tartottak a telefonáláshoz nevelői engedéllyel nem rendelkeztek. A vádlott ezt követően K. A. és O. A. fogva tartottaktól – mert részükre biztosította a telefonbeszélgetést – cigarettát kért. A fogva tartottakat zárkájukba visszakísérte, ahol részére 2-2 doboz Sopianae márkájú cigarettát adtak át.
A tárgyaláson eljáró katonai ügyész az ítéletet tudomásul vette. A vádlott felmentés, míg védője elsődlegesen felmentés, másodlagosan pedig enyhítés érdekében jelentett be fellebbezést.
A vádlott védője a tárgyaláson a fellebbezését változatlanul fenntartotta, és elsődlegesen felmentésre, másodlagosan pedig a büntetés enyhítésére, ezen belül a pénzmellékbüntetés mellőzésére tett indítványt.
Arra hivatkozott, hogy nem áll a bíróság rendelkezésre más bizonyíték – a fogva tartottak vallomásán túlmenően – arra vonatkozóan, hogy valóban cigarettát adtak át a vádlottnak. A vádlott korábban kifogástalanul végezte a munkáját, két gyermek eltartásáról gondoskodik, valamint büntetlen előéletű. A vádlott bár munkaviszonyban áll és rendszeres jövedelemmel rendelkezik, azonban családi viszonyai folytán – tekintettel az általa eltartandó, illetve anyagilag is támogatandó hozzátartozók személyére –, jelenleg sem állnak fenn a pénzmellékbüntetés alkalmazásának törvényi feltételei, ezért annak mellőzését kérte.
A fellebbviteli ügyészség képviselője a tárgyaláson indítványozta, hogy az ítélőtábla katonai tanácsa a vádlott cselekményét 2 rb. a Btk. 250. § (1) bekezdésébe ütköző, de a (3) bekezdés szerint minősülő hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntettének minősítse, a vádlottal szemben az elsőfokú bíróság által kiszabott szabadságvesztés tartamát súlyosítsa.
Az ítélőtábla katonai tanácsa az elsőfokú bíróság ítéletét és az azt megelőző bírósági eljárást a Be. 348. § (1) bekezdésében foglaltak alapján teljes terjedelmében felülbírálta. Ennek során megállapította, hogy a katonai tanács által megállapított tényállás hiányos, ezért ítélete a Be. 351. § (2) bekezdés b) pontjában írtak alapján megalapozatlan.
Az ítélet megalapozatlanságát azonban a Be. 352. § (1) bekezdés a) pontja alapján a másodfokú bíróság által ismertetett iratok adatai szerint ki lehetett küszöbölni.
A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletben írt tényállást azzal egészítette ki, hogy: ,,A vádlott a magatartásával megszegte a B. Fegyház és Börtön parancsnokának 59/2003. számú intézkedése 5/a. pontjában írt rendelkezéseket.''
,,A vádlott 2005 májusa óta egy építési vállalkozónál áll alkalmazásban, a havi nettó jövedelme 100-120 000 Ft.''
Az ítélőtábla katonai tanácsa megállapította, hogy az elsőfokú bíróság ítélete az előző kiegészítésekkel már mindenben mentes a Be. 351. § (2) bekezdésben írt hiányosságoktól, ezért felülbírálatra alkalmas.
A vádlottnak és védőjének a fellebbezése nem alapos.
Az elsőfokú katonai tanács ítélete történeti tényállását mérlegelési jogkörében állapította meg, ennek során a szükséges bizonyítási eljárást lefolytatta, a bizonyítékokat megfelelően értékelte, és indokolási kötelezettségének is eleget tett. Nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor K. A. polgári személy és O. A. polgári személy tanúk vallomásait fogadta el a tényállás alapjául, tekintettel arra, hogy tanúvallomásaik az eljárás különböző szakaszaiban egybehangzóak és következetesek voltak, egyúttal azokat alátámasztották az eljárás során beszerzett egyéb okirati bizonyítékok adatai is.
A vádlott a bűnügyi iratok között található gyanúsította kihallgatási jegyzőkönyv adatai szerint – a nyomozati szakban tett kihallgatásakor élt – mentességi jogával és nem tett vallomást. A vallomástételt az elsőfokú tárgyaláson is megtagadta. Az elsőfokú katonai tanács a bizonyítékok között értékelte azokat az iratokat is, amelyek adatai alapján megállapítható, hogy a B. Fegyház és Börtönben szabadságvesztés büntetését töltő K. A. és O. A. elítéltek részére a vádiratban szereplő időpontban nem engedélyeztek telefonálást. Ugyanakkor az iratok részét képező híváslisták adatai alapján megállapítható, hogy nevezett elítéltek olyan telefonszámokat hívtak a B. Fegyház és Börtönben felszerelt nyilvános távbeszélő készülékről, amelyek a büntetés-végrehajtási intézet nyilvántartásai szerint az ő kapcsolattartóik vezetékes-, illetve mobiltelefonszámaival azonosak. Ezek a tények pedig mindenben alátámasztották a K. A. és O. A. tanúk által a vallomásaikban előadottakat, miszerint a vádlott részükre nevelői engedély hiányában telefonálási lehetőséget biztosított. Az elsőfokú bíróság egyúttal helyesen fogadta el a tanúk nyilatkozatait is, miszerint a vádlott tőlük az általa biztosított kedvezményért cigarettát kért, illetve, hogy a vádlottnak azért 2-2 doboz cigarettát adtak.
Az irányadó tényállás alapján az elsőfokú bíróság tehát okszerűen vont le következtetést a vádlott bűnösségét érintően, azonban részben tévedett a cselekmény jogi minősítését illetően.
Az ítélőtábla katonai tanácsa arra mutat rá, hogy vesztegetés esetén – az egységes bírói gyakorlat szerint – a cselekmény rendbelisége a törvényellenes kapcsolatok számához igazodik. Ezért a vádlott terhére – aki tehát hivatali működésével kapcsolatban két fogva tartottól kért, és fogadott el jogtalan előnyt – 2 rb. bűncselekményt kell megállapítani.
Tévedett továbbá a katonai tanács akkor is, amikor a vádlott bűnösségét a Btk. 250. § (1) bekezdésébe ütköző és a szerint büntetendő hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettében, tehát a bűncselekmény alapesetében, és nem a (3) bekezdés szerinti minősített esetben állapította meg.
A Btk. 250. § (1) bekezdésébe ütköző, de a (3) bekezdés szerint minősülő hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette akkor valósul meg, ha a hivatalos személy a jogtalan előnyért hivatali kötelességét megszegi, hatáskörét túllépi, vagy hivatali helyzetével egyébként visszaél.
Az előzőekben már hivatkozott parancsnoki intézkedés 5/a. pontjában foglaltak szerint a fogva tartottaknak ,,... a távbeszélő készülék használatára vonatkozó igényét a melléklet szerint részére szólóan kiállított telefonbeszélgetésre vonatkozó engedélyben legkésőbb a beszélgetést megelőző hét szerdájáig az illetékes nevelőnél kell kezdeményezni.'' ... ,,Az engedély tárgyában az illetékes nevelő a kérelmekre vonatkozó intézkedés értelemszerű alkalmazásával, de számítógépre vitele nélkül hatáskörében dönt.'' ... ,,Az engedélyezést követően a nevelő kiadja a körletfelügyelőnek a következő napra esedékes telefonengedélyeket.''.
Megállapítható, hogy a körletfelügyelői szolgálatot ellátó vádlott feladatai közé kizárólag a nevelő által már engedélyezett fogva tartotti telefonbeszélgetések végrehajtásának szervezése, illetve ellenőrzése tartozott. Amikor a vádlott az érintett telefonbeszélgetéseket a két elítélt részére lehetővé tette, túllépte a részére megállapított szolgálati feladatkör kereteit, egyben elvonta az illetékes nevelő döntési jogát, így hatáskörét túllépte.
Az ítélőtábla katonai tanácsa ezért az elsőfokú ítéletben írt jogi minősítést megváltoztatva a vádlott bűnösségét 2 rb. a Btk. 250. § (1) bekezdésébe ütköző, de a (3) bekezdés szerint minősülő hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntettében állapította meg.
A védő további, a büntetés enyhítésére irányuló fellebbezése sem alapos.
Az elsőfokú katonai tanács helytállóan sorolta fel ítéletében a büntetés kiszabása során figyelembe vehető enyhítő és súlyosító körülményeket, és nem tévedett, amikor a vádlottal szemben főbüntetésként börtön fokozatú szabadságvesztés büntetést szabott ki.
Az elsőfokú katonai tanács tévedett azonban a szabadságvesztés mértékének megállapításakor, tekintettel arra, hogy a vádlott terhére helyesen megállapított hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette bűncselekmény kettő évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, mely büntetési tartam a Btk. 85. §-ában írt halmazati szabályokra figyelemmel kettő évtől tizenkét évig terjedő szabadságvesztés.
A Btk. 87. § (2) bekezdés c) pontja szerint, ha a büntetési tétel legkisebb mértéke kettő évi szabadságvesztés, ehelyett legkevesebb egy év szabadságvesztés büntetés szabható ki.
Az ítélőtábla katonai tanácsa megállapította, hogy az elsőfokú bíróság ítéletével megállapított tíz hónap börtönbüntetés kiszabására a hivatkozott enyhítő rendelkezés alkalmazásával sincs törvényes lehetőség.
Az ítélőtábla katonai tanácsa ezért a szabadságvesztés büntetést az általa megállapított jogi minősítésnek megfelelően súlyosította azzal, hogy annak mértékét az elsőfokú bíróság által értékelt alanyi és tárgyi bűnösségi körülmények, illetve a vádlott javára figyelembe vehető további enyhítő körülmény – időmúlás – alapján a törvényi büntetési tétel keretei között, egyúttal pedig a Btk. 87. § (2) bekezdés c) pontja alkalmazásával állapította meg.
A másodfokú bíróság a vádlott szabadságvesztését 1 évi és 6 hónapi börtönbüntetésre súlyosította és a büntetést halmazati büntetésként tekintette kiszabottnak, egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a Btk. 37. és 87. §-aiban írt büntetési elveket és célokat az egy évi és hat hónapi tartamú szabadságvesztés szolgálja kellő mértékben, egyúttal pedig ezen büntetés áll arányban a vádlott által megvalósított bűncselekmény – jellegét tekintve – tényleges tárgyi súlyával.
A büntetés tényleges célja a vádlott esetében a szabadságvesztés büntetés próbaidőre történő felfüggesztésével is elérhető, azzal, hogy a büntetés felfüggesztésének a Btk. 89. § (2) bekezdésében írt törvényi feltételei a vádlott esetében fennállnak.
Az ítélőtábla katonai tanácsa ezért az elsőfokú bíróság ítéletének erre vonatkozó rendelkezését helybenhagyta, annak megállapításával, hogy a próbaidő elsőfokú ítéletben meghatározott, a Btk. 89. § (3) bekezdése szerinti 2 éves minimum tartama a súlyosabb jogi minősítés, egyben a súlyosabb büntetés kiszabása mellett továbbra is kellő visszatartó erővel bír a vádlott számára.
A másodfokú bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság helytállóan helyezkedett arra a jogi álláspontra, hogy a vádlott az általa megvalósított bűncselekmény folytán méltatlanná vált a rendfokozat viselésére, ekként nem tévedett, amikor a korrupciós bűncselekményekkel kapcsolatban kialakult bírói gyakorlatnak megfelelően a vádlottal szemben lefokozás katonai mellékbüntetést szabott ki.
Az ítélőtábla katonai tanácsa nem osztotta a védő enyhítésre irányuló, a pénzmellékbüntetés mellőzésével kapcsolatban kifejtett álláspontját, miután a megismételt fellebbviteli tárgyalás adatai alapján megállapítást nyert, hogy a vádlott jelenleg munkaviszonyban áll, és bár vagyona nincs, de megfelelő jövedelemmel rendelkezik, ezért a pénzmellékbüntetés alkalmazásának Btk. 64. § (1) bekezdés a) pontjában írt törvényi feltételei maradéktalanul fennállnak.
Az ítélőtábla katonai tanácsa az elsőfokú bíróság mellékbüntetés alkalmazására vonatkozó ítéleti rendelkezését tehát helybenhagyta, annak megállapítása mellett, hogy a pénzmellékbüntetés mértéke megfelelő arányban áll annak céljával, illetve a vádlott tényleges jövedelmi viszonyaival.
Miután az elsőfokú bíróság ítéletének egyéb rendelkezései törvényesek, ezért azokat az ítélőtábla katonai tanácsa – helyes indokaira figyelemmel – helybenhagyta.
(Fővárosi Ítélőtábla 2. Kbf. 208/2005. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás