BÜ BH 2006/178
BÜ BH 2006/178
2006.06.01.
A vesztegetés annyi rendbeli bűncselekményt valósít meg, ahány személynek adják vagy ígérik a jogtalan előnyt (Btk. 12. §, 254. §).
Az elsőfokú bíróság L. L. vádlottat vesztegetés vétsége miatt 1 évi, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett fogházra ítélte.
Az elsőfokú ítélet tényállásának lényege a következő:
L. L. vádlott autóvillamosság-szerelői szakképzettséggel rendelkezik. Jelenleg munkanélküli 39 000 forintos munkanélküli segéllyel. Nős családi állapotú, házastársa könyvelői irodában adminisztrátorként dolgozik havi 50 000 forintos jövedelemmel. Két kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik. Vagyonát képezi az általa lakott ház 1/2-ed tulajdoni hányada 4-5 millió forint értékben, továbbá egy hektár föld. Büntetlen előéletű.
L. L. vádlott korábban a Sz. Kft.-nél dolgozott, mint halőr, ezenfelül a nagyüzemi haltenyésztéssel foglalkozó Sz. Kft. tavai mellett rendelkezik mezőgazdasági hasznosítású földterülettel.
Az Sz. Kft. 2002. év szeptember hó 1. napján megbízási szerződést kötött a d.-i székhelyű MPS T. Kft.-vel halőri feladatok ellátásra. A fenti megbízási szerződés a felek között 2003. évi augusztus hó 1. napján megújításra került, mert az MPS T. Kft. egyesült a G. Security Kft.-vel.
A fenti módon megkötött megbízási szerződés alapján a halőri feladatokat ellátó gazdasági társaság tevékenységi körébe tartozott többek között a lopások megakadályozása, ezek között kiemelten a szervezett lopások leleplezése és megakadályozása. A megbízott gazdasági társaság alkalmazásában álló, közvetlenül a halőri feladatokat ellátó személyeknek azonnali jelentési kötelezettségük volt a rendkívüli eseményekről a megbízott, illetve azon keresztül a megbízó gazdasági társaság felé.
K. E. és K. F. biztonsági őrök a halőri feladatok ellátásával megbízott MPS T. Kft.-vel munkaviszonyban álltak és ennek során látták el a feladatukat a rájuk bízott terep bejárásával. A fenti feladatuk ellátása során 2004. év július hó 27. napján délután 3 óra körüli, – pontosabban meg nem határozható – időpontban a gépkocsijukban ülő K. E.-t és K. F.-et megszólította a régi Fehér tó környékén L. L. vádlott, aki a helyszínre az általa vezetett személygépkocsival érkezett.
K. E. és K. F. ekkor a gépkocsiban az Sz. Kft. területén kívül eső csatorna partján, az Sz. Kft. területét jelző sorompó előtt kb. 50 méterrel tartózkodott. L. L. vádlott először megkérdezte, hogy K. E. és K. F. milyen minőségben tartózkodik a helyszínen. Kérdésére azt válaszoltak, hogy az Sz. Kft. területére vigyáznak halőrként. Ezt követően ajánlatot tett nekik, hogy fizetne azért, hogy ha hagynák, hogy ő a területen varsázzon, illetve gereblyézzen, azaz tiltott módon halásszon. Ezenfelül a vádlott azt is elmondta a halőröknek, hogy az általa fogott nagyobb mennyiségű halat nagyon sok pénzért tudná eladni S. községben és ezért sokat fizetne nekik. Arra is célzott, hogy többet tudna fizetni, mint amennyit ők biztonsági őrként kereshetnek.
K. E. és K. F. halőrök ekkor közölték a vádlottal, hogy az ajánlatát nem fogadják el és azt is ismételten nyomatékosan mondták neki, hogy amennyiben halászás közben őt elfogják a területükön, vagy az orvhalászathoz használható tárgyakat, illetve halat találnak nála, akkor fel fogják jelenteni.
L. L. vádlott a nyomatékos halőri figyelmeztetés ellenére még egyszer ajánlatot tett K. E. és K. F. halőröknek, hogy jól megfizetné a segítségüket. Azt is közölte a halőrökkel, hogy korábban ő is a halgazdaságban dolgozott és egy telefonszámot kívánt átadni arra az esetre, ha meggondolnák magukat.
K. E. és K. F. a megismételt ajánlat után is elutasító nyilatkozatot tett, ezért a vádlott a helyszínről eltávozott.
L. L. vádlott K. F.-et és K. E.-t – annak ellenére, hogy az Sz. Kft. területén kívül tartózkodtak – tudva arról, hogy halőri feladatokat látnak el, mint az ezzel megbízott gazdálkodó szervezet dolgozói, az általa felajánlott meghatározatlan mennyiségű pénz ellenében kifejezetten kötelességük megszegésére próbálta rábírni.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a vádlott és a védő jelentett be fellebbezést a bűnösség megállapítása miatt, felmentés érdekében.
A felmentést célzó védekezés lényege szerint a helyszín nem az Sz. Kft. területe, hanem a csatorna volt. Igaz, hogy ellenszolgáltatást ígért a vádlott a halőröknek, ha engedik a csatornában halászni, de ott a halőröknek nem volt intézkedési jogosultságuk. Így kötelességüket sem szegték volna meg, ha engedik a vádlottat halászni, ezért a vesztegetés vétsége nem valósult meg.
A fellebbviteli főügyészség indítványozta, hogy az ítélőtábla az elsőfokú ítéletet változtassa meg, a cselekményt minősítse 2 rb. vesztegetés vétségének, a vádlott büntetését tekintse halmazati büntetésnek, egyebekben az elsőfokú ítéletet hagyja helyben.
Az ítélőtábla a fellebbezések alaptalannak találta, míg a főügyészség indítványa alapos.
Az elsőfokú bíróság nem derítette fel teljes mértékben a tényállást, nem tisztázta ugyanis, hogy a cselekmény elkövetésének helyszínéül szolgáló csatorna kinek a tulajdonában vagy kezelői jogában áll. Nem tisztázta továbbá azt sem, hogy a csatornán esetlegesen fennálló halászati jogot ki gyakorolhatja, erre vonatkozóan keletkezett-e az Sz. Kft. és a ATIKÖVIZIG között megállapodás. Ennek következtében az elsőfokú ítélet részben felderítetlen maradt [Be. 351. § (2) bek. a) pont].
A megalapozatlanság kiküszöbölése érdekében a másodfokú bíróság részbizonyítást rendelt el és ennek keretében meghallgatta az elsőfokú bíróság által korábban már kihallgatott L. Gy. J. tanút, az Sz. Kft. termelési igazgatóját.
Az ítélőtábla ezen részbizonyítás, továbbá az iratok egybehangzó adatai alapján – figyelemmel – a Be. 352. § (1) bekezdés a) pontjára – az elsőfokú ítélet tényállását az alábbiak szerint kiegészítette:
A csatorna az állam tulajdona, az ATIKÖVIZIG kezelésében áll, azon halászati joga senkinek nincs.
A vádlott a csatornában és az Sz. Kft. halastavaiban is halászni szándékozott.
Az 1998. évi IV. törvény 15. § (2) bekezdése értelmében a vagyonőr jogosult a bűncselekmény elkövetésén tetten ért személyt a cselekmény abbahagyására felszólítani, a cselekmény folytatását megakadályozni, az elkövetőt elfogni.
Egyebekben az elsőfokú ítélet tényállása hiánytalan, azt az ítélőtábla a fenti kiegészítésekkel határozatának alapjául elfogadta.
Az első fokon a bizonyítékok mérlegelésével megállapított tényállás szerint a biztonsági őrök a vádlottal nem az Sz. Kft. területén, hanem az ATIKÖVIZIG kezelésében lévő csatorna mentén találkoztak. Itt tette meg a tényállásban írt ajánlatát a biztonsági őröknek.
Mivel az állami tulajdonú csatornában halászati joga senkinek – még az ATIKÖVIZIG és az Sz. Kft.-nek – sincs, a biztonsági őrök a rájuk vonatkozó jogszabályi rendelkezés alapján kötelesek e területen is a bűncselekmény elkövetését megakadályozni.
A biztonsági őrök vallomásából egyértelműen megállapítható és a másodfokú bíróság által eszközölt tényállás kiegészítés szerint is a vádlott nemcsak a csatornában, hanem az Sz. Kft. halastavaiban is halászni kívánt, ami számára szintén nem megengedett.
A felmentésre irányuló fellebbezés tehát alaptalan, helyesen következtetett a vádlott bűnösségére az elsőfokú bíróság és cselekményét a törvénynek megfelelően minősítette a Btk. 254. § (1) bekezdésébe ütköző vesztegetés vétségének.
Tévedett azonban a rendbeliséget illetően. A tényállás szerint a vádlott két személyt kívánt megvesztegetni kötelességszegésük érdekében. Egységes a bírói gyakorlat a tekintetben, hogy bűnhalmazat valósul meg, ha a vesztegetés elkövetője a jogtalan előnyt több személynek adja át (BH 1984/215., 2005/44. számú jogeset) vagy ígéri. Osztotta tehát a fellebbviteli főügyészség álláspontját az ítélőtábla és a vádlott cselekményeit 2 rb. vesztegetés vétségének minősítette.
Az elsőfokú bíróság a büntetés kiszabása során figyelembe veendő bűnösségi körülményeket helyesen állapította meg.
Tekintettel arra, hogy a másodfokú bíróság a vádlott cselekményeit 2 rb.-nek minősítette, így a büntetés kiszabása körében hivatkozik a Btk. 85. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott halmazati szabályokra. Erre figyelemmel úgy ítélte meg, hogy az elsőfokú bíróság által kiszabott, próbaidőre felfüggesztett fogház mértéke arányos, annak enyhítése nem indokolt.
Az elsőfokú bíróság az alkalmazott jogszabályhelyeket döntően helyesen hívta fel, ugyanakkor nem hivatkozott a Btk. 44. §-ára, noha a vádlottal szemben fogházat szabott ki, így az erre való hivatkozást a másodfokú bíróság jelen határozatával pótolta.
A kifejtettekből következik, hogy az ítélőtábla a fellebbezéseket alaptalanoknak ítélte, ugyanakkor az elsőfokú bíróság ítéletét hivatalból eljárva a Be. 372. § (1) bekezdése alapján a minősítést illetően, a fent írtak szerint megváltoztatta, egyebekben pedig, a Be. 371. § (1) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Szegedi Ítélőtábla Bf. I. 337/2005. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás