BÜ BH 2006/181
BÜ BH 2006/181
2006.06.01.
Sikkasztásnál sajátjaként rendelkezésként olyan elkövetői magatartás értékelhető, amelynek során a rábízott idegen dolog őrzésével megbízott személy a tulajdonost megillető rendelkezési jogot szándékosan jogellenesen, a saját javára, a sértett hátrányára, a sértett érdekét sértő módon gyakorolja [Btk. 317. § (1) bek.].
Az elsőfokú bíróság a 2004. március 11-én kelt ítéletében a terhelt bűnösségét sikkasztás vétségében állapította meg, ezért őt 100 napi tétel pénzbüntetésre ítélte, egy napi tétel összegét 1000 forintban állapította meg.
Az ítélet indokolása szerint 2003-ban a terhelt tulajdonában álló H. Kft. alkalmazottja volt P. J. sértett, aki rossz lakáshelyzetét lakásvásárlással akarta megoldani, s ehhez a terhelttől több alkalommal igényelt munkáltatói kölcsönt. Végül megegyeztek abban, hogy P. J. bankkölcsönt vesz fel, s a terhelt ígéretet tett arra, hogy ehhez – bizonyos feltételek mellett – kezességet vállal. 2003. március 31-én P. J. sértett a terhelt kezességvállalása mellett 193 000 forint személyi kölcsönt vett fel a Gy.-i Takarékszövetkezettől, melyet megőrzésre a terheltnek adott át. Megállapodtak abban, hogy az összeget a sértett kizárólag házvásárlásra fordíthatja. A terhelt és a sértett között a pénz átadása kapcsán egy hitelszerződés készült, amely szerint a terhelt kamatot is fizet a megőrzésre átvett összeg után. Az ítéletből kitűnően P. J. több ingatlant is kiválasztott, s azokat megmutatta H. J. terheltnek, nevezett azonban – különböző okoknál fogva – ezeket az ingatlanokat nem tartotta megfelelőnek, így a vásárlásra nem került sor. A terhelt a pénzt magánál tartotta.
2003 májusában P. J. most már határozott ingatlanvásárlási cél nélkül kérte a terheltet, hogy az összeget adja át részére, ezt azonban a terhelt megtagadta. 2003. május 20-án a sértett ügyvédhez fordult, aki írásban felszólította a terheltet a pénz átadására. Az ítélet a bizonyítékok mérlegelése körében dr. D. G. ügyvéd tanúként tett vallomásának elemzése kapcsán tényként rögzíti azt, hogy a terhelt az ügyvédi felszólításra jelentkezett, hajlandó lett volna a pénz átadására, ha az ügyvédi letétbe kerül, az ügyvéd azonban – minthogy a sértettől szabályszerű meghatalmazása nem volt – a pénz letétbe helyezésére nem volt hajlandó. A terhelt azonban az eredeti megállapodáshoz ragaszkodva csak ingatlanvásárlásra volt hajlandó a kezesség vállalása mellett felvett összeg sértettnek történő átadására, ezért úgy döntött, hogy a pénzt a pénzintézetnek visszafizeti. Minthogy időközben a hitelből törlesztések történtek, H. J. terhelt 2003. június 21-én a sértett tudta és beleegyezése nélkül a még hátralévő hitelösszeget, 27 223 forint híján visszafizette, majd ezt az összeget a sértettnek adta át.
A másodfokú bíróság az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Az elsőfokú határozat jogi indokolását azonban részben módosította. Indokolása szerint sikkasztás vétségeként nem az összeg visszatartását, hanem azt értékelte, hogy a terhelt – a kölcsönösszeggel mintegy sajátjaként rendelkezve – a sértett beleegyezése nélkül visszafizette azt a takarékszövetkezetnek. Utalt arra, hogy a kezes ugyan jogosult a hitelfolyósítóval szembeni teljesítésre, de csak akkor, ha a kölcsönszerződéssel érintett jogosult (az adós) a teljesítést elmulasztja. Idő előtti volt tehát a terhelt azon magatartása, melynek során anélkül, hogy a takarékszövetkezettel szemben a sértett mulasztást követett volna el, – a kölcsönt a sértett hozzájárulása nélkül visszafizette.
A terhelt – meghatalmazott védője útján – felülvizsgálati indítvánnyal támadta meg a másodfokú határozatot. Kérte az ítéletek hatályon kívül helyezését és a felmentését. Hivatkozott arra, hogy a magatartása következtében a sértett vagyonában semmiféle hátrányos változás nem következett be, ennek hiányában pedig a sikkasztás nem állapítható meg. Utalt a kérelem a terhelt és a sértett között létrejött megállapodásra, amely szerint a sértett beleegyezett abba, hogy kifejezetten házvásárlás céljára fordítja a terhelt megőrzésére bízott összeget, a terhelt ennek nyomán – a sértett érdekében – vállalkozott arra, hogy az alkalmazásában lévő sértett részére kezességet vállal. A sértett azonban munkaviszonyát megszüntette, ingatlanvásárlásra alkalmas házat nem talált, így az összeg részére történő visszafizetésével a terhelt – kezesi jogállását tekintve – saját érdekeit veszélyeztette volna. A jogerős másodfokú ítéletnek az az értékelése, hogy a terhelt pénzzel sajátjaként rendelkezett, formális megközelítés, hiszen e rendelkezés a sértett érdekében történt.
A felülvizsgálati indítvány mindezeken túl kifejti, hogy a terhelt és a sértett között létrejött megállapodás értelmében a terhelt a sértettől átvett pénzösszeg felett tulajdonjogot szerzett. Az a körülmény, hogy a jelzett összeget a kft. pénztárában kezelte, tulajdonszerzést és nem megőrzést igazol. A tulajdonszerzés pedig jogszerűvé tette a terhelt eljárását. Külön foglalkozik a felülvizsgálati kérelem a terhelti magatartás társadalomra veszélyességének kérdésével. A Btk. 10. § (2) bekezdésére utalva rögzíti azon álláspontját, hogy a terhelt magatartása tényleges társadalomra veszélyességet nem hordozott magában, mert sem a sértett, sem más érdekeit, jogait nem sértette, nem veszélyeztette. Minderre figyelemmel elsődlegesen a terhelt bűncselekmény hiányában másodlagosan a cselekmény társadalomra veszélyességének hiányában indítványozza a terhelt felmentését.
A Legfőbb Ügyészség az átiratában a másodfokú bíróság jogi álláspontjával azonosulva az ítéletek hatályban tartására tett indítványt.
A Legfelsőbb Bíróság a Be. 405. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt törvényes okra alapított indítványra figyelemmel a sérelmezett ítéletek érdemi felülvizsgálatát elvégezte. A terhelt bűnösségének megállapítását kifogásoló felülvizsgálati indítvánnyal egyetértett, jóllehet annak jogi indokait nem mindenben osztotta.
A terhelt és a sértett közt létrejött megállapodást vizsgálva megállapította, hogy a sértett által felvett bankkölcsön a kezességet vállaló terhelt őrzésébe került, ennyiben tehát azt rábízott pénzként kezelte. E tény természetesen független az őrzés módjának kérdésétől, nevezetesen attól, hogy az összeget a terhelt kft.-jének pénztárában kezelték, minthogy ez az átadott pénz feletti tulajdonjogon, illetőleg az őrzéssel járó kötelezettségeken mit sem változtatott. Itt utal a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy a terhelt és a sértett valódi megállapodásának az ügyleti akarat vizsgálatára épülő elemzése nyomán is csak arra lehetett következtetni, hogy a terhelt kizárólag megőrzésre (és nem tényleges kölcsönként) vette át a pénzt, hiszen a megegyezésben a pénz átadása feltételeként kikötött ingatlanvásárláshoz is bármikor át kellett volna adnia a teljes összeget. A védői érvek egy részével szemben tehát nem lehet vitás, hogy a Btk. 317. § (1) bekezdésében meghatározott sikkasztás bűntette törvényi tényállában szereplő ,,rábízás'' megvalósult.
A Legfelsőbb Bíróság azonban tévesnek találta a másodfokú határozatban kifejtett azon jogi álláspontot, amely szerint a terhelt a hitelösszeg még nem törlesztett részének a takarékszövetkezet részére történő visszafizetésével megvalósította a ,,sajátjaként rendelkezést'', mint a Btk. 317. § (1) bekezdés II. fordulatába ütköző sikkasztás bűntettének elkövetési magatartását.
E körben olyan elkövetői magatartások értékelhetők, amelyek során a dolog őrzésével megbízott személy a tulajdonjog egyik részjogosítványát, a rendelkezési jogot szándékosan jogellenesen, saját javára, a sértett hátrányára, vagyis annak érdekét sértő módon gyakorolja.
A terhelt és a sértett közt létrejött megállapodás a pénznek a terhelt részére történő átadása, rábízása mellett a sértett részére történő kifizetés előfeltételeként tartalmazta azt a kikötést, hogy a terhelt kizárólag egy már kiválasztott ingatlan megvásárlására adja át az összeget, melyet a sértett csakis e célra fordíthat. E kikötés a terhelt és a sértett viszonyában különös jelentőséggel bírt: a terhelt a kezességvállalással járó kockázatot kizárólag a sértett családi helyzetének javítását célzó lakásvásárlás érdekében vállalta, és kizárta a házvásárlás céljától eltérő felhasználás lehetőségét. Nem volt tehát jogellenes, sőt a megállapodásban foglaltakhoz igazodó volt a terhelt azon magatartása, hogy az általa őrzött pénzt a sértett házvásárlásának meghiúsulása miatt visszatartotta. Minthogy a sértett a kikötésben vállalt feltételt – a házvásárlást – nem valósította meg, s a változó körülmények láttán a terhelt ebben már nem is bízott, az összeget ügyvédi letétbe akarta helyezni, de erre nem volt módja. Ekkor a még tartozásként fennálló hitelösszeget a takarékszövetkezetnek visszafizette, ekként saját kezesi kötelezettségét és megállapodást megszegő sértett tartozását egyaránt megszüntette.
A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint mindebből következően a terhelt elbírált magatartásában sem a jogellenesség, sem a sértett vagyoni érdekeinek sérelme nem ismerhető fel. A sértett nem teljesítette a pénz átadásának feltételeként kikötött ingatlanvásárlást, ezért a kezességgel vagyoni kockázatot vállaló terhelt a sértett tartozását megszüntette. E magatartásával a sértett rendelkezési jogát gyakorolta ugyan, ám ennek módja a kezesség vállalásának feltételeként kikötött ingatlanvásárlást elmulasztó sértett érdeksérelmét nem okozta. A rábízott dolgot őrző személynek a dologgal a rábízó hozzájárulása nélkül való rendelkezése – vagyis a tulajdonjog rendelkezési részjogosítványának gyakorlása – csak akkor alkalmas a sikkasztás bűntettének megállapítására, ha e rendelkezés az elkövetőnek vagyoni természetű előnyt biztosít, ugyanakkor a megbízó vagyoni érdekeit – akár ideiglenesen is – sérti. Az a felek megegyezésével összefüggő rendelkezés, amelyből a dolgot őrző személynek semmiféle vagyoni előnye, haszna nem származik, s ténylegesen nem éri vagyoni jellegű hátrány a megbízót sem, – a megbízó hozzájárulásának hiányában sem tekinthető jogellenesen végrehajtott sajátjaként való rendelkezésnek, ekként a sikkasztás bűntettének (vétségének) megállapítására sem alkalmas.
Minderre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a terheltet az ellene sikkasztás vétsége miatt emelt vád alól a Be. 331. § (1) bekezdése alapján – bűncselekmény hiányában – felmentette.
A Be. 585. § (1) és (3) bekezdése alapján határozott a jogerős ítéletben kiszabott és a terhelt által befizetett 100 000 forint pénzbüntetés terhelt részére történő visszatérítéséről.
(Legf. Bír. Bfv. II. 1086/2004. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás