PÜ BH 2006/188
PÜ BH 2006/188
2006.06.01.
I. Önkormányzati bérlakás vételára kifizetésének céljára a vételre jogosultnak adott készpénzjuttatás esetén az ajándék tárgya nem a készpénz, hanem – a vételár valamint az annak egyösszegű teljesítésére tekintettel nyújtott árengedmény arányában számított – ingatlanhányad.
II. Az örökbefogadó által az örökbefogadottnak kiskorúsága idején nyújtott ajándék visszakövetelésére önmagában az örökbefogadás felbontása nem ad alapot (Ptk. 579. §, 582. §; Csjt. 57. §; 32/1969. Korm. r. 5. §).
A jogerős ítélet által megállapított tényállás szerint a felperes és az alperes édesanyja: S. P.-né 1986-tól élettársak voltak. Az együttélés tartama alatt a peres felek között apa – lánya kapcsolat alakult ki, és az alperes édesanyjának az 1992-ben bekövetkezett halála után a felperes előbb az alperes gyámja lett, majd 1994-ben őt örökbe is fogadta. A felek között igen jó kapcsolat volt mindaddig, amíg a felperes új élettársi kapcsolatot nem létesített, amelyből később gyermeke is született. Ezt követően a kapcsolatuk fokozatosan megromlott elsősorban amiatt, hogy az alperes a megváltozott körülményeket egyre nehezebben dolgozta fel és viselte el, majd végül 2000-ben a felperes élettársával közös lakásából az anyai nagymamájához: Zs. P.-néhez költözött. Ezt követően a felperes keresete alapján indult perben hozott ítéletével a bíróság az örökbefogadást felbontotta.
A perbeli 37 m2 alapterületű, egyszobás komfortos önkormányzati bérlakás egyedüli bérlője az alperes néhai édesanyja volt, majd az a bérlő halála után, az 1993. május 9-én kelt adásvételi szerződéssel az alperes nevére került megvételre 123 168 forint vételár ellenében. A lakás megvásárlásával kapcsolatos ügyintézést a felperes végezte és a lakás vételárát is ő maga fizette be.
A felperes keresetében ajándék visszakövetelésének jogcímén a lakásra vonatkozó tulajdonjogának az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzését kérte, arra való hivatkozással, hogy a lakás vételárát abban a téves feltevésben ajándékozta az alperesnek, hogy vele szoros érzelmi kötődésben, családi kapcsolatban maradnak, e feltevése azonban az alperes magatartása miatt és az örökbefogadás felbontásával utóbb végleg meghiúsult, ezért az ajándék helyébe lépett értékként a lakás tulajdonjogát alappal igényelheti.
Az alperes érdemi ellenkérelme a kereset elutasítására irányult.
Az elsőfokú bíróság az ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az ítélete indokolásának a jogi okfejtése szerint bizonyítást nyert a perben az, hogy a lakás vételárát a felperes ajándékozta az alperesnek, az ajándék visszakövetelésének a feltételei azonban a felperes által megjelölt jogcímen nem állnak fenn. A felperes ugyanis nem is bizonyította azt, hogy az ajándékozáskor kifejezetten vagy a külvilág, illetve a megajándékozott alperes által felismerhetően kinyilvánította volna azt, hogy bármiféle egyoldalú feltevés, illetve az alperessel szembeni elvárás indította volna az alperes megajándékozására, sőt az ajándékozáskor nem volt, és nem is lehetett abban a helyzetben, hogy az ajándékozásra indító feltevését az akkor csupán 10 éves alperes által felismerhetően közvetlenül kinyilvánítsa. Éppen ellenkezőleg: a felek kapcsolatából arra lehetett következtetni, hogy a felperes az ajándékot érzelmi alapon, az alperesről való gondoskodás jegyében nyújtotta. Ebben az időben ugyanis a felperesben még fel sem merülhetett, hogy az alperessel való kapcsolata nem lesz tartós családi kapcsolat, hiszen ekkor a felperes még csupán az alperes gyámja volt, az alperes felperes általi örökbefogadására pedig csak később, 1994 novemberében történt meg, így a felperes az ajándékot az általa hivatkozott feltételhez nem is köthette.
Az elsőfokú ítélet ellen a felperes fellebbezéssel élt. A másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A döntését azzal indokolta, hogy téves az elsőfokú bíróságnak az a jogi okfejtése, mely szerint a felek között ingatlan-ajándékozási szerződés jött volna létre, hiszen a felperes a perbeli ingatlannak sohasem volt a tulajdonosa, ezért annak tulajdonjogát ajándék visszakövetelése jogcímén sem szerezheti meg. A per adatai szerint a perbeli lakás bérlője az alperes édesanyja volt, aki 1992. július 12-én elhunyt. Gyermeke – az alperes – ekkor 9 éves volt, a felperes pedig – aki 1986 óta élettársi viszonyban élt a bérlővel – a lakásba 1992. július 15-én jelentkezett be ideiglenes jelleggel. A lakás megvásárlására 1993. május 4-én került sor és az alperes a lakás tulajdonjogát az akkor hatályos 32/1969. (IX. 30.) Korm. rendelet 5. §-ának b) pontja alapján, tehát jogszabály alapján szerezte meg. A hivatkozott jogszabályhely c) pontja – egyéb feltételek meglétében – a gyermeket követő sorrendben az élettárs részére is lehetőséget biztosított ugyan a lakás megvásárlására, e feltételek meglétét azonban nem kellett vizsgálni, mert az alperesnek, mint a bérlő leszármazójának a vásárlási joga az egyéb jogosultakét megelőzte. Minthogy ajándékozás jogcímén sem a bérleti jog, sem pedig a vételi jog nem engedhető át (BH 1996/318. és BH 2002/181.), a vételár kifizetésével a felperes nem ingatlant, hanem csupán készpénzt ajándékozott az alperesnek, a lakásingatlan azonban az ajándék helyébe lépett értéknek nem tekinthető, hiszen az saját jogán származott az alperesre. Ebből következően az ajándék visszakövetelése feltételeinek a megléte érdemben nem vizsgálható, ezen a jogcímen a felperes keresete jogalappal nem bírt.
A felperes igényt tarthat ugyan az általa kifizetett vételár visszafizetésére, ebben a körben azonban széles körű elszámolás szükséges. A per adatai szerint ugyanis a felperes a lakásra beruházott, azt azonban ő maga hasznosította és az ebből származó jövedelmet maga használta fel. Ezzel összefüggő igényeiket a felek külön perben, megfelelő jogcím megjelölésével, egymással szemben érvényesíthetik.
A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelemmel élt a másodfokú bíróság ítéletének a hatályon kívül helyezése, valamint az elsőfokú bíróság ítéletének a megváltoztatása, valamint az elsőfokú bíróság ítéletének a megváltoztatása és a keresetének helyt adó ítélet hozatala iránt.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A Legfelsőbb Bíróság egyesbírája a felülvizsgálati kérelem előzetes megvizsgálása során a felülvizsgálati eljárás lefolytatását elrendelte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Téves ugyan a jogerős ítélet indokolása, az érdemi döntése viszont helytálló.
I. 1. Téves a másodfokú bíróságnak az a jogi okfejtése, mely szerint a perbeli ingatlan részben sem minősülne a felperes alperes részére adott ajándékának azért, mert annak a felperes sohasem volt a tulajdonosa és annak tulajdonjogát az alperes a jogszabályon alapuló vásárlási joga alapján, adásvétel jogcímén szerezte meg.
A Legfelsőbb Bíróság – ági örökléssel kapcsolatos – PK 81. számú állásfoglalásának az analóg alkalmazásán alapuló bírói gyakorlat ugyanis – a felperes helyes felülvizsgálati érvelése szerint – egységes abban, hogy nem a készpénz, hanem az annak felhasználásával megszerzett ingatlan vagy más vagyontárgy minősül ajándéknak az ún. meghatározott célra történő készpénz-ajándékozás esetén, tehát akkor, ha az adott vagyontárgy megvásárlásához a lemenőnek valamelyik felmenője adta a vételárat, mégpedig akkor is, ha a vételárat ténylegesen a felmenő fizette ki az eladónak, és akkor is, ha a felmenő a lemenőnek azzal a meghagyással adta át a vételhez szükséges készpénzt, hogy az meghatározott vagyontárgyat vásároljon. Ebből a szempontból nincs jelentősége annak, hogy ingatlanvásárlás esetén a felmenő a szerződésben sem vevőként, sem ajándékozóként nem szerepel, és az ingatlan-nyilvántartásba (telekkönyvbe) vevő félként a lemenőt jegyzik be. Ilyen esetben ugyanis a felmenő és a lemenő is egyetértenek abban, hogy az ajándék tárgyát nem a készpénz, hanem az annak felhasználásával megszerzett vagyontárgy képezi, de az általános életfelfogás is az, hogy a felmenő és a lemenő a meghatározott vagyontárgyra irányuló ajándékozási szerződés lebonyolításának a módját egyszerűsíti le. Ebből következően meghatározott célra – pl. ingatlan vásárlására adott készpénz ajándékozása esetén az ajándékozó – ha annak törvényes feltételei fennállnak – az ajándékba adott pénzen vásárolt dolgot követelheti vissza (Pfv. II. 22.666/1998. – BH 2000/7/302.).
A becsatolt okirati bizonyítékok adatai szerint a felperes a perbeli lakás megvételére vonatkozó adásvételi szerződést 1993. május 4-én az akkor még kiskorú alperes nevében eljáró törvényes képviselőként kötötte meg az önkormányzattal, a szerződésben kikötött kedvezményes vételárat pedig – a becsatolt postai feladóvevényből kitűnően – ugyancsak ő fizette be a saját nevében.
Mindezekből viszont az következik, hogy a felperes az általa nyújtott készpénz-ajándékot meghatározott célra, nevezetesen a perbeli ingatlan megvételére szánta, ezért az ajándék tárgyát nem a készpénz, hanem – az elsőfokú bíróság helyes okfejtése szerint – az annak felhasználásával megszerzett ingatlanhányad képezi.
2. Téves ugyanakkor az elsőfokú bíróságnak az a jogi álláspontja is, mely szerint a vételár felperes általi kifizetése folytán az ingatlan egésze képezné a felperes által az alperesnek adott ajándék tárgyát.
a) Az állami, illetve önkormányzati tulajdonú lakóházingatlanok elidegenítésének szabályozásáról szóló – perbeli ingatlan megvételekor hatályos – 32/1969. (IX. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 5. §-a (1) bekezdésének a)-c) pontjai szerint az elidegenítésre kerülő házingatlan megvásárlására – ide nem tartozó kivételtől eltekintve – elsősorban a bentlakók jogosultak a következő sorrend szerint: a) a bérlő, bérlőtárs, társbérlő és a lakásban jogcím nélkül lakó olyan jóhiszemű személy, aki korábban bérlő volt (a továbbiakban együtt: bérlő), a bérlőt követő sorrendben azonban a vásárlásra a bérlő leszármazottja vagy örökbefogadott gyermeke és a bérlőnek – az eladási ajánlat megtételét megelőző egy év óta a bérlővel állandó jelleggel együtt lakó – élettársa is jogosult, és a bérlő vagy élettársa a lakást a leszármazottja vagy örökbefogadott gyermeke részére is megvásárolhatja, míg a hivatkozott § (2) bekezdése – egyebek mellett – kimondja, hogy a házingatlant az (1) bekezdésben említettek együttesen is megvásárolhatják. Nem volt vitás perben az, hogy az önkormányzati bérlakás egyedüli bérlője az alperes néhai édesanyja volt, az arra vonatkozó vételi (vásárlási) jog tehát – a másodfokú bíróság helyes okfejtése szerint – az elhalt bérlőt követő sorrendben elsősorban az alperest, másodsorban pedig a felperest illette meg, az pedig tény, hogy az akkor még kiskorú alperes – a felperesét megelőző – vételi jogát gyakorolta.
b) A perbeli lakásingatlan megvételekor hatályos R. végrehajtására kiadott 16/1969. (IX. 30.) ÉVM-MÉM-PM számú – többször módosított – együttes rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 10. §-ának (1) bekezdésének a) pontja szerint, ha a házingatlant a R. 5. §-ának (1) és (3) bekezdésében említett magánszemélyek (a továbbiakban együtt: a bérlő és a vele egy tekintet alá eső személyek) vásárolják meg, a vételár a helyi forgalmi érték teljes összegének öröklakásnál a 30%-a.
A Legfelsőbb Bíróság több eseti döntésében is rámutatott már arra, hogy az önkormányzati bérlakás megvétele esetén a beköltözhető és lakott forgalmi érték közötti különbözetnek megfelelő vételárengedmény magának a bérleti jogviszonyból eredő bennlakásnak az értékcsökkentő hatásából adódik ugyan (LB Pfv. II. 23.313/1997/3.), a vételi (vásárlási) jog gyakorlása esetén azonban a bérlő vagy vele egy tekintet alá eső személyek részére biztosított vételárengedmény összege – az idézett jogszabályhely, valamint a R. végrehajtására kiadott 16/1969. (IX. 30.) ÉVM-MÉM-PM együttes rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 7. §-a (1) bekezdésének a)-c) pontjaiban foglaltak nyelvtani értelmezése szerint – nem a bennlakó bérlőt, hanem a bérlő által lakott lakás vevőjét illeti meg (Pfv. II. 22.128/1997.).
c) A R. 8. §-ának (3) bekezdése értelmében a vételárnak egy összegben, illetőleg a vételárhátraléknak az előírtnál rövidebb törlesztési idő alatt történő kiegyenlítése esetén a vevőt árengedmény illeti meg, a Vhr. 11. §-ának (1) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy ha a magánszemély vevő a szerződés megkötésekor a vételár 10%-át meghaladó fizetést teljesít, őt a többletfizetés után 25% engedmény illeti meg.
Minthogy az utóbb említett árengedmény a vevőt sem feltétlenül, hanem – többek között – csak akkor illeti meg, ha a vételárat a szerződés megkötésével egyidejűleg egy összegben egyenlíti ki, ez az engedmény valójában a vételár egyösszegű kifizetéséhez felhasznált készpénz értékén szerzett vagyonnak minősül.
Nem hagynak kétséget a per adatai afelől, hogy a perbeli lakásingatlan vevője nem a felperes, hanem az akkor még kiskorú alperes volt, a bérleti jog értékének megfelelő (1 283 000-192 450 =) 1 090 550 forintos vételárengedmény összege tehát nem a felperes által az alperesnek nyújtott ajándéknak, hanem az állam által az alperes, mint az önkormányzati bérlakás vevője részére biztosított ingyenes juttatásnak minősül. A felperes saját vagyona rovására az alperesnek nyújtott ingyenes juttatás, tehát a Ptk. 579. §-ának (1) bekezdése szerinti ajándék tárgyát képezi viszont egyrészt az általa ténylegesen kiegyenlített 123 168 forintos vételár, valamint az egyösszegű teljesítésre tekintettel nyújtott (192 450-123 168=) 69 282 forintos árengedmény, tehát mindösszesen 192 450 forint, amely az ingatlan vételkori 1 283 000 forintos teljes forgalmi értékének a 15%-át tette ki, tehát az ingatlan egészhez viszonyított 15/100 részilletőségének felelt meg, másrészt a vételt követően a felperes által a lakás megvételét követően az abba beruházott – nem tisztázott összegű – készpénz is.
Téves tehát a másodfokú bíróságnak az a jogi következtetése, hogy egyrészt az ajándék visszakövetelése feltételeinek a megléte érdemben nem vizsgálható, másrészt a felperes az általa kifizetett vételár visszafizetésére az ajándékozás hiánya miatt jogszerűen tarthatna igényt és alappal igényelhetné az általa az ingatlanra eszközölt beruházásokra fordított összegnek az ingatlan általa történt hasznosításából eredő jövedelemmel nem fedezett részét is.
II. Alaptalanul hivatkozik viszont a felperes a felülvizsgálati kérelmében arra, hogy az ajándék visszakövetelésének törvényes feltételei a perbeli esetben fennállnak.
A Ptk. 582. §-ának (3) bekezdése szerint az ajándékozó visszakövetelheti az ajándékot vagy követelheti az ajándék helyébe lépett értéket akkor, ha az a feltevés, amelyre tekintettel az ajándékot adta, utóbb véglegesen meghiúsult, és enélkül az ajándékozásra nem került volna sor.
Az ajándék visszakövetelésének, illetőleg az ajándék helyébe lépett érték követelésének tehát két együttes, konjunktív feltétele van:
– az egyik az, hogy az a feltevés, amelyre figyelemmel az ajándékozó az ajándékot adta, utóbb véglegesen meghiúsuljon, – a másik pedig az, hogy a feltevés nélkül nem került volna sor az ajándékozásra.
A Legfelsőbb Bíróság PK 76. számú állásfoglalásának I. pontja egyértelmű abban, hogy az ajándékozás alapjául szolgáló feltevés végleges meghiúsulása miatt csak akkor követelhető vissza az ajándék, illetőleg csak akkor követelhető az ajándék helyébe lépett érték, ha az ajándékozás összes körülményére kiterjedő vizsgálódás alapján az állapítható meg, hogy valamilyen lényeges körülményre vonatkozó feltevés indította az ajándékozót az ajándékozásra, s e feltevés nélkül az ajándékozásra kétséget kizáróan nem került volna sor.
Helyes jogi okfejtéssel mutatott rá az elsőfokú bíróság az ítéletében arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a fentebb idézett törvényhely alapján az ajándékozó az ajándékot csak olyan feltevés alapján követelheti vissza, amelyet az ajándékozáskor kifejezetten vagy legalábbis a megajándékozott által kétséget kizáróan felismerhetően kinyilvánított, és az ilyen feltevéssel az ajándékozó egyoldalú reményei, illetve elképzelései nem azonosíthatók.
Helyesen fejtette ki azt is, hogy nem nyert bizonyítást a perben az, hogy a felperest az általa az ajándékozáskor kifejezetten vagy legalább a megajándékozott alperes által kétséget kizáróan felismerhetően kinyilvánított olyan lényeges körülményre vonatkozó feltevés indította volna, amely utóbb végleges jelleggel meghiúsult, és amely nélkül az ajándékozásra kétséget kizáróan nem került volna sor.
1. Alappal hivatkozik a felperes a felülvizsgálati kérelmében arra, hogy az egymással családi, illetve közeli hozzátartozói viszonyban álló személyek közötti ajándékozás esetén kifejezett kinyilvánítás hiányában is nyilvánvaló lehet az, hogy az ajándékozás tényét az említett jogviszony motiválja. Ebből viszont az következik, hogy az örökbefogadáson alapuló családi, illetve közeli hozzátartozói kapcsolat létrejöttének vagy tartós fennállásának végleges meghiúsulása – az egyéb feltételek meglétében – az ajándék visszakövetelésére akkor is alapot adhat, ha az erre irányuló feltevését az ajándékozó az ajándékozáskor kifejezetten nem nyilvánította ki.
Köztudomású ugyanis az, hogy az ajándékozást leggyakrabban a családi, közeli hozzátartozói kapcsolat ténye motiválja, ezért a Legfelsőbb Bíróság PK 281. számú állásfoglalása egyértelmű abban, hogy bár a házastársaknak a házasságkötésre tekintettel vagy később, kedvezőbb életkörülményeik biztosítása érdekében adott ajándék – beleértve az ún. menyasszonytánc-pénzt is – a közös vagyonba tartozik, a szülő vagy más rokon által adott jelentősebb értékű ajándékot rendszerint csak az ő gyermeke vagy rokona részére szóló juttatásnak kell tekinteni. Sok esetben ugyanis a szülő, illetve rokon eredetileg nem csupán a gyermekét (rokonát), hanem annak családalapítását kívánja támogatni, – közvetve tehát a másik házastársat is –, a szándéka azonban nem irányul arra, hogy az együttélés végleges meghiúsulása esetén az ajándék ne gyermekét (rokonát) illesse meg, hanem a másik házastársat is gazdagítsa és közös vagyonként megosztásra kerüljön.
2. Alaptalanul érvel viszont a felperes azzal, hogy a perbeli esetben az örökbefogadáson alapuló családi, illetve közeli hozzátartozói kapcsolat létrejöttére és tartós fennállására vonatkozó feltevésének a hiányában az ajándékozásra nem került volna sor.
Az ajándékozási szerződés létrejöttében ugyanis nyilvánvalóan szerepet játszott az, hogy – az elsőfokú bíróság által helyesen kifejtettek szerint – a felperes és az alperes elhalt édesanyja között mintegy hat éven át fennálló élettársi jogviszony tartama alatt a felek között erőteljes érzelmi kötődésen alapuló apa – lánya kapcsolat alakult ki, és az is, hogy az alperes édesanyjának a halálát – a per adatai szerint – a volt élettársak által tervezett közös gyermek megszületése érdekében vállalt harmadik sikertelen terhesség okozta, ezért a felperes nyilvánvalóan erkölcsi kötelességének érezte azt, hogy elhalt élettársa kiskorú gyermekéről a lehetőségeihez mérten gondoskodjék.
Ilyen körülmények mellett viszont nem állapítható meg az, hogy a családi kapcsolat reményének hiányában az ajándékozásra nem került volna sor, az ajándék visszakövetelésének az együttes törvényi feltételei tehát nem állnak fenn.
3. Iratellenesen hivatkozik a felperes a felülvizsgálati kérelmében arra, hogy a felek közötti családi kapcsolat felbomlását az alperes felróható magatartása idézte elő.
A felek közötti harmonikus szülő – gyermek kapcsolat ugyanis az alperes kiskorúságának ideje alatt romlott meg azért, mert az alperes nem volt képes a felperes új élettársával harmonikus kapcsolatot kialakítani és az újjáalakult családjába beilleszkedni, ezért a felperes lakását a gyámhatóság hozzájárulásával elhagyta. Ez a tény azonban nem az akkor még kiskorú örökbefogadott alperes, hanem az örökbefogadó szülő felperes terhére értékelhető, hiszen nem a gyermektől, hanem kizárólag a szülőtől várható el az, hogy a párválasztása, a társas kapcsolatainak és életkörülményeinek alakítása során a kiskorú gyermeke érdekeire figyelemmel járjon el, és az új helyzetet a gyermekével elfogadtatni próbálja.
Hasonlóképpen nem az alperes, hanem a kizárólag a felperes terhére értékelhető az örökbefogadás felbontása (Csjt. 57. §) is, hiszen az erre irányuló pert az alperes nagykorúságának az elérését követően a felperes kezdeményezte és ezzel egyidejűleg az ajándék visszakövetelésére irányuló igényét is előterjesztette, holott önmagában az alperes elköltözésének ténye a családi kapcsolat ilyen módon történő megszüntetését sem indokolttá, sem szükségessé nem tette.
A kifejtettekre, valamint arra is tekintettel, hogy a Legfelsőbb Bíróság PK 76. számú állásfoglalásának V. pontja szerint nem követelhető vissza az ajándék, ha az ajándékozás alapjául szolgáló feltevés meghiúsulását az ajándékozó, illetőleg annak a felróható magatartása okozta, akire tekintettel az ajándékozás történt, a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Pfv. II. 20.178/2005. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás