GÜ BH 2006/192
GÜ BH 2006/192
2006.06.01.
A teljes bizonyító erejű magánokirathoz fűződő törvényi vélelem – miszerint az okirat kiállítója az abban foglalt nyilatkozatot megtette, illetőleg elfogadta – csak akkor áll fenn, ha a magánokirat valódisága nincs kétségbe vonva, vagy be van bizonyítva – A magánokirat valódiságát – kétség esetén – annak kell bizonyítani, aki a per eldöntéséhez szükséges tények bizonyítására kívánja felhasználni [Pp. 3. § (3) bek., 164. § (1) bek., 196. § (1) bek., 197. § (1) bek.].
Az elsőfokú bíróság 2004. május 12-én meghozott ítéletével a Ptk. 523. § (1) bekezdés alapján kötelezte az I. r. alperest 1 000 000 Ft tőke és ennek kamatai megfizetésére a felperes javára, míg a felperesnek a II. r. alperessel szemben előterjesztett – másodlagos – keresetét elutasította. Az elsőfokú ítélet ellen az I. r. alperes terjesztett elő fellebbezést. A másodfokú bíróság 2005. április 15-én meghozott ítéletében az elsőfokú ítélet nem fellebbezett – a II. r. alperessel szembeni keresetet elutasító – rendelkezését nem érintette, fellebbezett rendelkezését pedig helybenhagyta.
Az I. r. alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a másodfokú bíróság új eljárás lefolytatására, új határozat hozatalára utasítását kérte.
Előadása szerint nincs tudomása arról, hogy a másodfokú bíróság a fellebbezést tárgyaláson vagy tárgyaláson kívül bírálta el, ugyanis sem tárgyalásra szóló idézést, sem tárgyaláson kívüli elbírálásról szóló értesítést nem kapott. A másodfokú bíróság tehát a Pp. 243. § (1) bekezdését, illetve a Pp. 256/A. § (3) bekezdését megsértette, megfosztotta az I. r. alperest attól, hogy a fellebbezéssel kapcsolatos további indokait a tárgyaláson előadhassa, illetve, hogy tárgyalás tartását kérhesse a Pp. 256/A. § (4) bekezdése alapján.
Annak hangsúlyozása mellett, hogy fellebbezésében nem kizárólag megalapozatlanság miatt kérte az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését, sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság számos tény figyelmen kívül hagyásával tette magáévá az elsőfokú ítélet azon megállapítását, hogy a II. r. alperes által becsatolt ,,Dózsa-féle'' kölcsönszerződés megdöntötte az I. r. alperes szavahihetőségét. Ez az okirat ugyanis csak egy színlelt, semmis szerződés létét bizonyítja, az ilyen szerződésre való hivatkozás pedig ellentétes a jóhiszemű és tisztességes pervitel követelményeivel. Azért sem értékelhették volna bizonyítékként ezt a szerződést az eljárt bíróságok, mert az I. r. alperes mindvégig tagadta, hogy az azon lévő aláírás tőle származna, erre vonatkozóan bizonyítási kötelezettség az I. r. alperest nem is terhelte, a felperes érdekében állt ugyanis annak bizonyítása, hogy az aláírás az I. r. alperesé, így nem az I. r. alperest, hanem a felperest kellett volna kötelezni az írásszakértő díjának előlegezésére.
A nem bizonyítottan létrejött ,,Dózsa-féle'' szerződés mint egyetlen bizonyíték alapján megalapozatlanul jutottak az eljárt bíróságok arra a megállapításra is, hogy a II. r. alperes az I. r. alperes megbízottjaként járt el a perbeli kölcsönszerződés megkötésekor, az alperesek közötti ilyen jogviszonyra a kereset sem hivatkozott. A felperes nem tudta állításait bizonyítani, még kölcsönszerződést sem tudott csatolni annak bizonyítására, hogy az I. r. alperes részére kölcsönt nyújtott, a másodfokú bíróság mégis értékelés nélkül hagyta az elsőfokú bíróság téves, ellentmondásos, bizonyítatlan tényállításait.
A felperes a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos. A rendelkezésre álló iratok szerint a jogerős ítélet meghozatalára a 2005. április 15-én megtartott tárgyaláson került sor. Az e tárgyalásra szóló idézések kiadása 2005. március 8-án megtörtént, a tárgyaláson kizárólag a felperes jogi képviselője jelent meg. A másodfokú tárgyalás jegyzőkönyve azt rögzítette, hogy az I. r. alperes képviselője szabályszerű idézés ellenére maradt távol a tárgyalásról, ez a megállapítás viszont iratellenes, mert az I. r. alperesi képviselő idézését igazoló tértivevény az iratoknál nem lelhető fel.
Az I. r. alperesnek a Pp. 270. §-ának (2) bekezdésére figyelemmel azt is meg kellett volna indokolnia, hogy az eljárási szabálysértés miért és mennyiben hatott ki az ügy érdemi elbírálására. Milyen bizonyítási indítványt, jognyilatkozatot kívánt megtenni, illetve milyen az ügy érdemére kiható jogi álláspontot kívánt kifejteni a fellebbezésében írtakon felül. A felülvizsgálati kérelemnek az a hivatkozása, hogy további indokai kifejtésére nem volt lehetősége, nem alkalmas az ügy érdemi elbírálására kiható jogszabálysértés megállapítására. Egyébként az I. r. alperesnek a további indokai kifejtésére megfelelő idő állt a rendelkezésére tekintettel arra, hogy a fellebbezését 2004. június 16-án terjesztette elő, és a másodfokú ítélet meghozataláig 10 hónap telt el. Önmagában a hivatkozott eljárási szabálysértés a felülvizsgálati kérelemnek helyt adó határozat meghozatalának alapjául nem szolgálhatna.
Az I. r. alperes eljárási szabálysértésként hivatkozott a bizonyítás anyagának téves okszerűtlen értékelésére, a tényállás helytelen megállapítására és az erre alapított döntés anyagi jogszabálysértő voltára.
A Pp. 3. §-ának (5) bekezdése értelmében a bíróság a tényállás felderítéséhez szabadon felhasználhatja a felek előadásait, valamint minden egyéb bizonyítékot. Amennyiben a különböző tanúvallomások nem egybehangzóak vagy bizonytalanok, különös jelentősége van a felek szavahihetőségének. A Pp. 206. §-ának (1) bekezdése szerint a bíróság a felek előadásait és a bizonyítékokat a maguk összességében értékeli és meggyőződése szerint bírálja el. A megállapított tényállás szerint a felperes mint kölcsönadó és az I. r. alperes mint adós a II. r. alperes ,,közvetítésével'' kötött egymással kölcsönszerződést 2002 áprilisában, a kölcsönszerződés megkötésekor a II. r. alperes az I. r. alperes megbízása alapján járt el. Az I. r. alperes azt állította, hogy a felperest nem ismeri, sem a felperestől, sem J. M.-tól, sem a II. r. alperestől nem vett fel soha kölcsönt sem közvetlenül, sem az I. r. alperes mint megbízott útján. Az elsőfokú eljárásban a II. r. alperes csatolta azt a teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt kölcsönszerződést, mely szerint a II. r. alperes adott kölcsön 2001. december 24-én 1 300 000 Ft-ot az I. r. alperesnek. Az eljáró bíróságok e kölcsönszerződésre tekintettel jutottak arra a következtetésre, hogy az I. r. alperes szavahihetősége megdőlt.
A másodfokú ítélet indokolásából megállapítható, hogy ezen okiratnak döntő jelentőséget tulajdonított a bíróság annak bizonyítását illetően, hogy a II. r. alperes az I. r. alperes megbízásából kötött kölcsönszerződéseket. E nélkül csak a felperes és a II. r. alperes nyilatkozata állt rendelkezésre arra nézve, hogy a felperes a II. r. alperesnek átadott 1 millió forintot. Ennek bizonyítására a bíróság nem találta alkalmasnak a meghallgatott tanúk vallomását. Ilyen körülmények között a 2001. december 24-ei keltezésű teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt kölcsönszerződésnek a bizonyítás körében döntő jelentősége volt.
A másodfokú bíróság jogszabálysértést követett el, amikor az okiratot valódiságának bizonyítása nélkül a kölcsönszerződés megkötésének teljes bizonyítékául elfogadta, és elfogadta az elsőfokú bíróságnak azt a téves jogi álláspontját, hogy az I. r. alperesnek kellett volna bizonyítania, hogy az aláírás nem tőle származik, tehát az okirat nem valódi, hanem hamis. Az elsőfokú ítélet indokolásából megállapítható, hogy a bíróság tévesen értelmezte a magánokirat valódiságának és hamisítatlanságának fogalmát, illetve a teljes bizonyító erejű magánokirathoz fűződő törvényes vélelmet, amelyek a Pp. 3. §-a (5) bekezdésének második fordulata szerint a bíróságra kötelezőek.
A Pp. 195. §-ának (4) bekezdése értelmében csak a közokiratok valódisága mellett szól törvényi vélelem. A valódiság azt jelenti, hogy nem hamis, annak kiállítójától származik, azaz azon a kiállító aláírása szerepel. A teljes bizonyító erejű magánokirat valódiságához ilyen vélelem nem fűződik. A Pp. 197. § (1) bekezdése szerint annak valódiságát bizonyítani kell, ha azt az ellenfél kétségbe vonja. Ha az okirat valódisága nem vitás vagy be van bizonyítva, akkor a Pp. 197. § (2) bekezdés szerint törvényi vélelem fűződik ahhoz, hogy annak szövege nincsen meghamisítva. Mindebből az következik, hogy a Pp. 196. §-ának (1) bekezdésében írt vélelem, miszerint az okirat kiállítója az abban foglalt nyilatkozatot megtette, csak akkor áll fenn, ha a magánokirat valódisága nincsen kétségbe vonva vagy be van bizonyítva. Bizonyítania – kétségbevonás esetén – a magánokirat valódiságát annak kell, aki az okiratot bizonyítékként kívánja felhasználni. A másodfokú bíróság – a fellebbezésre tekintettel – nem hagyhatta volna figyelmen kívül, hogy az elsőfokú bíróság a Pp. 164. §-ában megfogalmazott bizonyítási kötelezettség és bizonyítási teher szabályát helytelenül alkalmazta és ezzel a Pp. 3. §-ának (3) bekezdésében írtakat is megsértette. Nem lehetett az I. r. alperes terhére értékelni, hogy nem bizonyította, miszerint az okirat nem valódi. Ez azt is jelenti, hogy teljes bizonyító erejű okiratként nem lehetett volna a bizonyítás körében értékelni, amiből az is következik, hogy az I. r. alperes szavahihetőségének megdöntésére nem volt alkalmas, ezért a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésében írtak megsértésre kerültek, amely az ítéleti döntés érdemére is kihatott.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján a másodfokú ítéletet az elsőfokú ítéletre is kiterjedően hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
(Legf. Bír. Gfv. IX. 30.240/2005. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás