• Tartalom

2002/2006. (I. 18.) Korm. határozat

2002/2006. (I. 18.) Korm. határozat1

a madárinfluenza és az influenza „A” vírus okozta pandémiás oltóanyag és know-how külföldi értékesítésének támogatásához szükséges egyes intézkedésekről

2006.10.31.

A Kormány

1–3.2

4. egyetért azzal, hogy a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap terhére a nemzetgazdasági szempontból kiemelt fontosságú, egy éven belül megvalósuló termékre, illetve know-how-ra koncentráló kutatási-fejlesztési pályázat kerüljön kiírásra egyéves futamidővel. A pályázati kiírás rögzítse a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap javára történő befizetési kötelezettséget, amely a termék értékesítésével kezdődik, mértéke a nettó árbevétel támogatási szerződésben rögzített hányada, és időtartama öt év;

Felelős: Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal elnöke

Határidő: azonnal

5. felhívja a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal elnökét, hogy a 4. pont szerinti pályázatot írja ki, az egészségügyi miniszter javaslatának figyelembevételével kijelölt Szakmai Irányító Testület tagjait nevezze ki, a támogatási döntésről a Kormányt tájékoztassa;

Felelős: Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal elnöke

Határidő: azonnal

6. felkéri a gazdasági és közlekedési minisztert, hogy az oltóanyag sikeres hazai és külföldi forgalomba hozatali engedélyeztetését követően az államközi gazdasági kapcsolatokon keresztül nyújtson hathatós segítséget a know-how és a termék nemzetközi értékesítéséhez, ehhez kapcsolódóan szükség szerint tegyen javaslatot további kormányintézkedésekre;

Felelős: gazdasági és közlekedési miniszter

Határidő: azonnal

7. a pandémia elleni hazai felkészülés helyzetéről szóló tájékoztatást tudomásul veszi, és utasítja az egészségügyi minisztert a szükséges intézkedések folyamatos és haladéktalan megtételére.

Felelős: egészségügyi miniszter

Határidő: azonnal, illetve folyamatos

8. Ez a határozat a közzététele napján lép hatályba.

1

Megjelent: Határozatok Tára 2006. évi 2. szám.

2

Az 1–3. pontot az 1104/2006. (X. 31.) Korm. határozat 3. pont c) alpontja hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére