• Tartalom

2118/2006. (VI. 30.) Korm. határozat

2118/2006. (VI. 30.) Korm. határozat1

az államháztartás hatékony működését elősegítő szervezeti átalakításokról és az azokat megalapozó intézkedésekről2

2009.06.16.

Az államháztartás – konvergencia követelményeknek is megfelelő – egyensúlyi helyzetének megalapozásához szükséges rövid és hosszabb távú intézkedések keretében, a közfeladat-ellátás hatékony szervezeti kereteinek kialakítása érdekében a Kormány a következőket határozza:

1.3 Felhívja az irányítása alatt álló fejezetek felügyeletét ellátó szervek vezetőit, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár vezetőjét, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság vezetőjét, hogy a központi és a társadalombiztosítási költségvetési szervekre, a Kormány által alapított közalapítványokra, továbbá az állam vagy központi költségvetési szerv legalább többségi befolyása alatt álló közhasznú és gazdasági társaságokra vonatkozóan

a) hajtsák végre a jelen Korm. határozatban meghatározott intézkedéseket,

b) dolgozzák ki az a) alpont szerinti intézkedések folyó és tartós költségvetési hatását,

c) gondoskodjanak a határozatban foglaltak tekintetében az előkészítés és megvalósítás feltételeiről, beleértve a saját hatáskörükbe tartozó jogszabályok, az állami irányítás egyéb jogi eszközei – ágazati sajátosságokat érvényesítő – módosítását,

d) haladéktalanul tegyék meg az a) alpont szerinti szervezeti változások alapján realizálható humán- és tárgyi kapacitás megtakarításával, így a lehetséges létszámcsökkentéssel összefüggő intézkedéseket,

e) számoljanak be a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszternek az a)–d) alpontokban foglalt feladatok végrehajtásáról, ebben az ütemezésről, a feltételek megteremtéséről, a következmények bemutatásáról, s az időközben meghozott egyéb összefüggő döntésekről.

Felelős: a fejezetek felügyeletét ellátó szervek vezetői, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár vezetője, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság vezetője

Határidő: az intézkedések végrehajtására: a Korm. határozatban meghatározottak szerint az e) alpont szerinti beszámolásra: havonta.

1/A.4 Felhívja a pénzügyminisztert, a Korm. határozat intézkedéseinek költségvetési hatásairól készítsen átfogó elemzést az éves zárszámadás keretében, és erről készítsen jelentést a Kormány számára.

Felelős: pénzügyminiszter, érintett miniszterek

Határidő: 2008. március 31., majd minden év március 31.

2.5 Felhatalmazást kap a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, hogy az e határozatban elrendelt intézkedések végrehajtását – az kormányzati igazgatás összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszterrel együttműködve – koordinálja, ellenőrizze, és a végrehajtásról, valamint a további teendőkről rendszeresen jelentést készítsen a Kormány számára.

Felelős: a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter

Határidő: 2006. szeptember 30., majd szükség szerint

3.6

4. Az érintett miniszterek készítsék elő a – minősített többségű elfogadásra irányuló – törvényjavaslatot az alábbiakra:

a)–c)7

d)8

e)–f)9

5.10

5/A.11 Az integrált rendőrségi szervezet kialakítása során a leghatékonyabb működést eredményező átalakítást kell megvalósítani, ennek keretében az alaptevékenységet támogató, különösen a gazdasági és logisztikai funkciók ellátását regionális szinten szükséges kialakítani.

Felelős: igazságügyi és rendészeti miniszter

Határidő: 2007. december 31.

6. A Kormány az alábbi területeken szükségesnek tartja vizsgálat elvégzését és javaslat kidolgozását a hatékonyabb működés feltételeinek megteremtése érdekében:

a)–b)12

c)13 a fogvatartottak foglalkoztatására alapított gazdasági társaságok szervezeti és működési rendszere,

Felelős: igazságügyi és rendészeti miniszter, pénzügyminiszter

Határidő: 2008. december 31.

d)–e)14

f)15

g)16 a Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar, Kottatár Kht., valamint a Nemzeti Színház Zrt. költségvetési szervvé alakítása, vagy a finanszírozásának átalakításával együtt nonprofit gazdasági társasági formában való működtetése,

Felelős: oktatási és kulturális miniszter

Határidő: 2008. március 31.

h)17 intézkedési terv készítése az IRM Oktatási Főigazgatóságának a Rendőrtiszti Főiskolába történő integrációjáról, valamint a Rendőrtiszti Főiskola hatékonyabb működéséről,

Felelős: igazságügyi és rendészeti miniszter

Határidő: 2008. június 30.

i)–j)18

k)19 a Semmelweis Egyetem klinikai bázisán működő Országos Igazságügyi Orvostani Intézet jövőbeni helyzete,

Felelős: egészségügyi miniszter

Határidő: 2008. augusztus 31.

l)20

m)21 a Bányászati Utókezelő és Éjjeli Szanatóriumnak a Szociális és Munkaügyi Minisztérium részére történő átadása,

Felelős: gazdasági és közlekedési miniszter, szociális és munkaügyi miniszter

Határidő: végrehajtásra: 2008. március 31.

n)22 egyes kulturális közhasznú társaságok helyi önkormányzatnak vagy más szervezetnek történő átadása,

Felelős: pénzügyminiszter, érintett miniszterek

Határidő: 2008. március 31.

o)23 középtávú terv készítése a mezőgazdasági szakképző intézmények és a területi szakképző intézmények közötti lehető legszorosabb együttműködésre,

Felelős: földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, szociális és munkaügyi miniszter, oktatási és kulturális miniszter

Határidő: 2008. március 31.

p)24

q)25 A Kormány elrendeli

– a Magyar Koraszülött Mentő Közalapítvány (EüM) végelszámolással megszüntetését, feladatai és eszközei átadását az Országos Mentőszolgálatnak,

– az Avicenna, Közel-Kelet Kutatások Közalapítvány (MeH) fejezeti kezelésű (központi) költségvetési előirányzattá alakítását,

– a Munkavédelmi Kutatási Központ Közalapítvány (SZMM) jogutód nélküli megszüntetését, feladatai átadását az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőségnek és az Országos Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Intézetnek,

Felelős: érintett miniszterek

Határidő: 2008. március 31.

– a Fazekaszugi Vízhasznosítási Kft. (FVM, Halászati és Öntözési Kutató Intézet) privatizációját,

Felelős: pénzügyminiszter, földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter

Határidő: 2008. március 31.

r)26

s)27

t)28 vizsgálat arról, hogy a rendvédelmi szervek belső bűnfelderítési tevékenységének hatékonysága milyen módon növelhető; a vizsgálat terjedjen ki a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata szervezeti kereteinek lehetséges átalakítására, figyelemmel a nemzetközi tapasztalatokra, továbbá az átalakítás jogszabályi feltételeire,

Felelős: igazságügyi és rendészeti miniszter

Határidő: 2008. június 30.

u)29 a regionális képzési központok és a területi integrált szakképzési központok lehető legszorosabb együttműködése,

Felelős: szociális és munkaügyi miniszter

Határidő: 2007. december 31.

v)30 az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet (IMEI) korszerű működési feltételeinek megteremtése.

Felelős: igazságügyi és rendészeti miniszter, egészségügyi miniszter

Határidő: 2008. december 31.

z)31 Annak figyelembevételével, hogy a felsőoktatási szektorban el kell különíteni az agrárfeladatok és az egészségügyi szolgáltatás finanszírozását a tisztán felsőoktatási képzési-kutatási feladatoktól, meg kell teremteni ennek szervezeti, működési, költségvetési finanszírozási és külső forrás bevonása lehetőségének sajátos feltételrendszerét. A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló szabályozás figyelembevételével készüljön előterjesztés e sajátos feladatellátást hatékonyabban szolgáló működési formák megteremtésének lehetőségéről – a felsőoktatási törvény esetlegesen szükségessé váló módosítására is kiterjedően –, különös tekintettel a klinikák, tangazdaságok, továbbképző intézetek és a Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézete által ellátott feladatok áttekintésére.

Felelős: oktatási és kulturális miniszter, egészségügyi miniszter, földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, kormányzati igazgatás összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter, pénzügyminiszter

Határidő a javaslat elkészítésére: 2008. március 31.

7. A Kormány elrendeli, hogy az érdekelt miniszterek

a)–b)32

c)33 kezdeményezzenek egyeztetést az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökével, a legfőbb ügyésszel és a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárával – mint a Kormány irányítása alatt nem álló fejezetek felügyeletét ellátó szervek vezetőivel – annak megvizsgálása érdekében, hogy lehetséges-e az állami feladatok jellegének és mértékének megfelelő teljesítménykövetelmények meghatározása és érvényesítése, valamint az intézményekhez igazodó szervezet és működésracionalizálás; az egyeztetés eredményéről tájékoztassák a Kormányt. Felkéri e fejezetek felügyeletét ellátó szervek vezetőit az egyeztetésben való részvételre;

Felelős: kormányzati igazgatás összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter, igazságügyi és rendészeti miniszter, oktatási és kulturális miniszter, gazdasági és közlekedési miniszter a pénzügyminiszter bevonásával

Felkérésre: az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke, a legfőbb ügyész, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára

Határidő: a vizsgálatok eredményéről és a tervezett intézkedésekről szóló kormány-előterjesztés benyújtására 2008. március 31.

d)34

e)35 készítsenek javaslatot a Kormány számára a területfejlesztési és -rendezési feladatokat ellátó egységes és hatékony intézményrendszer kialakítására;

Felelős: önkormányzati és területfejlesztési miniszter, érintett miniszterek

Határidő: 2008. március 31.

f)36

g)37 a pénzügyminiszter gondoskodjék – együttműködve az érdekelt miniszterekkel – a központosított illetmény-számfejtési rendszer teljes körűvé és hatékonnyá tételéről, a korszerű igényeknek való megfeleltetéséről;

Felelős: pénzügyminiszter, fejezet felügyeletét ellátó szervek vezetői

Határidő: 2007. december 31.

h)–i)38

j)39 a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem esetében a működési hely, valamint a logisztikai és funkcionális tevékenység területein a hatékonyabb működés optimális kereteit alakítsák ki,

Felelős: honvédelmi miniszter

Határidő: 2008. december 31.

k)40 készítsen tájékoztatót a Kormány részére a minisztériumok pénzügyi és gazdasági tevékenységét támogató egységes informatikai rendszer, illetve a költségvetési szervek kötelezettségvállalásai teljes körű nyilvántartása kialakításáról és bevezetéséről, valamint intézkedési tervet a feladatokról és azok ütemezéséről;

Felelős: pénzügyminiszter

Határidő: 2008. április 30.

l)41 készítsenek előterjesztést a Kormány részére az FVM szőlészeti és borászati kutatóintézeteinek felsőoktatási intézmények részére történő, a törzsvagyon értékesítésének tilalma melletti átadásával összefüggő feladatokról, így különösen az intézmények megszüntetésének, az adósság rendezésének módjáról, a létszám- és forrásgazdálkodásról;

Felelős: földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, oktatási és kulturális miniszter, érintett felsőoktatási intézmények

Határidő: 2007. december 31.

m)42

8.43 A Kormány elrendeli

– a CINEGLOB Alapítvány (KvVM) megszüntetését,

– a Környezetgazdálkodási Oktatási Fejlesztésért Alapítvány (KvVM) jogutód nélküli megszüntetését,

Felelős: érintett miniszterek

Határidő: 2008. március 31.

– készítsen előterjesztést a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány (NGYIK) jogutód nélküli megszüntetéséhez szükséges lépések köréről. Az előterjesztésben mutassa be a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány által fenntartott iskolák, valamint az NGYIK által alapított gazdasági társaságok vagyoni és tulajdoni helyzetét, valamint a részvételük mellett zajló peres eljárások körét. Az előterjesztésben részletesen térjen ki az NGYIK által fenntartott oktatási intézmények fenntartói jogainak jövőbeni gyakorlására, s az oktatási intézmények további működésének biztosítására.44

Felelős: szociális és munkaügyi miniszter

Határidő: 2008. szeptember 30.

– a Hungarotransplant Egészségügyi Koordináló Kht. (EüM) megszüntetését végelszámolással, feladatai és eszközei átadását az Országos Vérellátó Szolgálatnak,

– a Vetőmag–95 Kft. (FVM) felszámolással megszüntetését,

– az FVMMI GM Gépminősítő Kht. (FVM) végelszámolással megszüntetését, feladatainak átadását a Gépkísérleti Kutató Intézetnek,

– az Agrogeo Agrárfejlesztő-Földtani-Fővállalkozó Kft. (FVM) privatizációját,

– az AGROSTER Besugárzó Rt. (FVM) privatizációját,

– az FVM Magyar Közösségi Agrármarketing Centrum Kht. (FVM) költségvetési szervvé vagy nonprofit gazdasági társasággá alakítását,

– az Érdi Gyümölcs- és Dísznövény Kutató-Fejlesztő Kht. (FVM) privatizációját,

– a Ceglédi Gyümölcstermesztési Kutató-Fejlesztő Intézet Kht. (FVM) privatizációját,

– a Fertődi Gyümölcstermesztési Kutató Kht. (FVM) privatizációját,

– az Újfehértói Gyümölcstermesztési Kutató és Szaktanácsadó Kht. (FVM) privatizációját,

– az Országos Húsipari Kutatóintézet Kht. (FVM) privatizációját,

– a Dunakő Közép-Duna Kőbánya Kft. (KvVM) privatizációját,

– az ÉPVÍZKÖR Kft. (KvVM) privatizációját,

– a Róna Ipari és Mélyépítő Kft. (KvVM) privatizációját,

– a Vasi Víz-Kör Kft. (KvVM) végelszámolással megszüntetését,

– a „Drégelyvár” Alapítvány (KvVM) átadását a társtulajdonos önkormányzatnak,

– az In-Forrás XXI. Kht. (MeH) végelszámolással megszüntetését,

– a '96 Beruházásszervező és Fővállalkozó Kft. (OKM) végelszámolással megszüntetését,

– a Multinova Befektetési Vállalkozási Kft. (OKM) végelszámolással megszüntetését,

– a Ráckevei Kastély-Építész Vendégház Kft. (Kulturális Örökségvédelmi Hivatal) (OKM) privatizációját,

– a Sportfólió Kht. (ÖTM) végelszámolással megszüntetését,

– az Országos „Kós Károly” Otthonteremtést Segítő Kht. (ÖTM) felszámolással megszüntetését,

– a Club Aliga Rt. (PM) végelszámolással megszüntetését,

– a NORMON-TOOL Gép- és Szerszámgyártó Kft. (PM) privatizációját,

– az Informatikai és Technológiai Innovációs Park Zártkörűen Működő Részvénytársaság privatizációját.

Felelős: pénzügyminiszter, érintett miniszterek

Határidő: 2008. március 31.

9.45 A Kormány elrendeli

a) a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőségek önállóságának fenntartása mellett a gazdasági irányítási tevékenységgel (kontrolling) járó feladatoknak az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőségnél történő kialakítását, és ezzel összefüggésben területi szervek tervezési és beszámolási operatív tevékenységeinek központosított formában történő menedzselését, a párhuzamosságok felszámolásával,

Felelős: környezetvédelmi és vízügyi miniszter

Határidő: 2008. július 1.

b) a Közgyűjteményi Ellátó Szervezet létrehozását, a közgyűjtemények ingatlan- és egyéb eszközei üzemeltetési, beszerzési, ellátási, szolgáltatási, pénzügyi és gazdasági tevékenységre irányuló szolgáltatási feladatok ellátására,

Felelős: oktatási és kulturális miniszter

Határidő: ütemterv szerint, 2009. január 1-jéig

1–3. számú melléklet a 2118/2006. (VI. 30.) Korm. határozathoz46

1

Megjelent: Határozatok Tára 2006. évi 31. szám.

2

A határozatot az 1117/2010. (V. 12.) Korm. határozat 1. pont 1.109. alpontja hatályon kívül helyezte 2010. május 13. napjával.

3

Az 1. pont a 2236/2007. (XII. 15.) Korm. határozat 1. pontjával megállapított szöveg.

4

Az 1/A. pontot a 2236/2007. (XII. 15.) Korm. határozat 2. pontja iktatta be.

5

A 2. pontja a 2236/2007. (XII. 15.) Korm. határozat 20. pontja szerint módosított szöveg.

6

A 3. pontot a 2229/2006. (XII. 20.) Korm. határozat 6. pontja hatályon kívül helyezte.

7

A 4. pont a)–c) alpontját a 2236/2007. (XII. 15.) Korm. határozat 21. pontjának első francia bekezdése hatályon kívül helyezte.

8

A 4. pont d) alpontját a 2010/2007. (I. 30.) Korm. határozat 4. pontja hatályon kívül helyezte.

9

A 4. pont e)–f) alpontját a 2236/2007. (XII. 15.) Korm. határozat 21. pontjának első francia bekezdése hatályon kívül helyezte.

10

Az 5. pontot a 2236/2007. (XII. 15.) Korm. határozat 21. pontjának második francia bekezdése hatályon kívül helyezte.

11

Az 5/A. pontot a 2236/2007. (XII. 15.) Korm. határozat 3. pontja iktatta be.

12

A 6. pontjának a)–b) alpontját a 2236/2007. (XII. 15.) Korm. határozat 21. pontjának harmadik francia bekezdése hatályon kívül helyezte.

13

A 6. pont c) alpontja a 2236/2007. (XII. 15.) Korm. határozat 4. pontja szerint módosított szöveg.

14

A 6. pontjának d)–e) alpontját a 2236/2007. (XII. 15.) Korm. határozat 21. pontjának harmadik francia bekezdése hatályon kívül helyezte.

15

A 6. pont f) alpontját a 2245/2006. (XII. 23.) Korm. határozat 1. pontja hatályon kívül helyezte.

16

A 6. pont g) alpontja a 2236/2007. (XII. 15.) Korm. határozat 5. pontjával megállapított szöveg.

17

A 6. pont h) alpontja a 2236/2007. (XII. 15.) Korm. határozat 6. pontjával megállapított szöveg.

18

A 6. pontjának i)–j) alpontját a 2236/2007. (XII. 15.) Korm. határozat 21. pontjának harmadik francia bekezdése hatályon kívül helyezte.

19

A 6. pont k) alpontja a 2236/2007. (XII. 15.) Korm. határozat 7. pontjával megállapított szöveg.

20

A 6. pontjának l) alpontját a 2236/2007. (XII. 15.) Korm. határozat 21. pontjának harmadik francia bekezdése hatályon kívül helyezte.

21

A 6. pont m) alpontja a 2236/2007. (XII. 15.) Korm. határozat 8. pontjával megállapított szöveg.

22

A 6. pont n) alpontja a 2236/2007. (XII. 15.) Korm. határozat 9. pontja szerint módosított szöveg.

23

A 6. pont o) alpontja a 2236/2007. (XII. 15.) Korm. határozat 10. pontjával megállapított szöveg.

24

A 6. pontjának p) alpontját a 2236/2007. (XII. 15.) Korm. határozat 21. pontjának harmadik francia bekezdése hatályon kívül helyezte.

25

A 6. pont q) alpontja a 2236/2007. (XII. 15.) Korm. határozat 11. pontjával megállapított szöveg.

26

A 6. pont r) alpontját a 2255/2006. (XII. 25.) Korm. határozat 1. pontja iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2236/2007. (XII. 15.) Korm. határozat 21. pontjának harmadik francia bekezdése.

27

A 6. pont s) alpontját a 2255/2006. (XII. 25.) Korm. határozat 2. pontja iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2236/2007. (XII. 15.) Korm. határozat 21. pontjának harmadik francia bekezdése.

28

A 6. pont t) alpontját a 2236/2007. (XII. 15.) Korm. határozat 12. pontja iktatta be.

29

A 6. pont u) alpontját a 2236/2007. (XII. 15.) Korm. határozat 12. pontja iktatta be.

30

A 6. pont v) alpontját a 2236/2007. (XII. 15.) Korm. határozat 12. pontja iktatta be.

31

A 6. pont z) alpontját a 2236/2007. (XII. 15.) Korm. határozat 12. pontja iktatta be.

32

A 7. pontjának a)–b) alpontját a 2236/2007. (XII. 15.) Korm. határozat 21. pontjának negyedik francia bekezdése hatályon kívül helyezte.

33

A 7. pont c) alpontja a 2236/2007. (XII. 15.) Korm. határozat 13. pontjával megállapított szöveg.

34

A 7. pontjának d) alpontját a 2236/2007. (XII. 15.) Korm. határozat 21. pontjának negyedik francia bekezdése hatályon kívül helyezte.

35

A 7. pont e) alpontja a 2236/2007. (XII. 15.) Korm. határozat 14. pontjával megállapított szöveg.

36

A 7. pontjának f) alpontját a 2236/2007. (XII. 15.) Korm. határozat 21. pontjának negyedik francia bekezdése hatályon kívül helyezte.

37

A 7. pont g) alpontja a 2255/2006. (XII. 25.) Korm. határozat 3. pontja, a 2236/2007. (XII. 15.) Korm. határozat 15. pontja szerint módosított szöveg.

38

A 7. pontjának h)–i) alpontját a 2236/2007. (XII. 15.) Korm. határozat 21. pontjának negyedik francia bekezdése hatályon kívül helyezte.

39

A 7. pont j) alpontja a 2236/2007. (XII. 15.) Korm. határozat 16. pontjával megállapított szöveg.

40

A 7. pont k) alpontját a 2236/2007. (XII. 15.) Korm. határozat 17. pontja iktatta be.

41

A 7. pont l) alpontját a 2236/2007. (XII. 15.) Korm. határozat 17. pontja iktatta be.

42

A 7. pont m) alpontját a 2236/2007. (XII. 15.) Korm. határozat 17. pontja iktatta be, hatályon kívül helyezte az 1092/2009. (VI. 15.) Korm. határozat 2. pontja.

43

A 8. pont a 2236/2007. (XII. 15.) Korm. határozat 18. pontjával megállapított szöveg.

45

A 9. pontját a 2236/2007. (XII. 15.) Korm. határozat 19. pontja iktatta be.

46

Az 1–3. számú mellékletet a 2236/2007. (XII. 15.) Korm. határozat 21. pontjának ötödik–hetedik francia bekezdése hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére