PÜ BH 2006/213
PÜ BH 2006/213
2006.07.01.
A különvagyoni kft.-üzletrésznek az életközösség fennállása alatt keletkezett osztaléka a különvagyon hasznának minősül és ezért a közös vagyonba tartozik – A haszon keletkezésének időpontja – házassági vagyonjogi szempontból – az osztalékfizetésről döntő taggyűlési határozat kelte (Csjt. 27-28. §; 1988. évi VI. tv. 177. §, 183. §).
A jogerős ítélet által megállapított tényállás szerint a felperes és az I. r. alperes 1991. év végén ismerkedtek meg, majd 1992 decemberében élettársi kapcsolatot létesítettek, 1995. július 25. napján pedig házasságot kötöttek. Az életközösségük 2003. májusáig állott fenn.
A felperes Cs. utcai lakását értékesítették, majd a befolyt eladási ár felhasználásával megvásárolták a Gy. község, P. utca 73. szám alatti ingatlant, amely az utolsó közös lakásukul is szolgált. Az utóbbi ingatlan tulajdonjoga annak megvételekor a felperes nevére került ugyan bejegyzésre az ingatlan-nyilvántartásba, a felek között korábban folyamatban volt perben hozott jogerős bírósági ítélet azonban megállapította, hogy az ingatlan egészhez viszonyított 2/5 részilletősége az I. r. alperes tulajdonát képezi.
Az I. r. alperes az életközösség előtt már meglévő vállalkozásából 1991. évben 1 445 000 forint, 1992. évben pedig 4 000 000 forint osztalékot vett fel, amelyből 1993. június 25-én 2 500 000 forintot kölcsönadott a testvérének, aki azt két részletben, 1996-ban és 1999-ben fizette vissza, 2002. július 20-án pedig az I. r. alperes 800 000 forintot kapott az édesanyjától ajándék jogcímén különvagyoni célokra történő felhasználásra. Ezeknek az összegeknek a felhasználásával az I. r. alperes 1997-ben vétel jogcímén megszerezte a b.-i x. hrsz. alatt felvett ingatlan tulajdonjogát, majd az ingatlanon építkezést folytatott. Az épület elkészült, a használatbavételi engedély azonban még nem került kiadásra.
Az életközösség megszűnését követően, 2003. december 16. napján az I. r. alperes olyan tartalmú ajándékozási szerződést kötött a korábbi házasságából származó gyermekeivel: a II. és III. r. alperesekkel, amely szerint a II. és III. r. alperesek egymás közt egyenlő – 1/2-1/2 – arányban megszerezték az ingatlan tulajdonjogát, az I. r. alperes holtig tartó haszonélvezeti jogával terhelten.
A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy a b.-i x. hrsz. alatt felvett ingatlan egészhez viszonyított 1/2 tulajdoni hányadát tehermentesen megszerezte a Csjt. 27. §-ának (1) bekezdése szerinti házastársi közös szerzés jogcímén. Arra hivatkozott, hogy a perbeli ingatlant az I. r. alperes a házassági életközösség ideje alatt szerezte meg, ezért az a vagyonközösséghez tartozik, ebből következően pedig az alperesek között létrejött ajándékozási szerződés vele szemben részben hatálytalan, hiszen az ingatlan 1/2 tulajdoni illetőségére nézve a tulajdonjog tehermentesen őt illeti meg.
Az alperesek érdemi ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Az I. r. alperes arra hivatkozott, hogy az ingatlant különvagyonából vásárolta meg, ezért a felperes sem a házastársi közös vagyon jogcímén történő tulajdonszerzésre, sem pedig a II. és III. r. alperesekkel kötött ajándékozási szerződés vele szembeni hatálytalanságára nem hivatkozhat.
Az elsőfokú bíróság az ítéletével a felperes tulajdonjog megállapítása iránt előterjesztett keresetét elutasította.
Az elsőfokú ítélet ellen a felperes fellebbezéssel élt.
A másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A jogerős ítélet indokolásának a jogi okfejtése szerint a házastársi közös szerzés törvényes vélelmével szemben bizonyítást nyert a perben az, hogy az I. r. alperes a perbeli ingatlant a különvagyonából vásárolta meg, és az építkezés is különvagyonából történt. Ezt alátámasztotta az I. r. alperes édesanyjának 800 000 Ft különvagyoni ajándékozásra vonatkozó nyilatkozata, melyet a felperes sem vitatott, hanem csupán annak igazolását kérte, hogy a fenti összeget az I. r. alperes az építkezésre fordította. Miután az ezzel kapcsolatos elszámolást az I. r. alperes csatolta, a felperes pedig akként nyilatkozott, hogy az építkezésbe fizikailag nem tudott besegíteni, illetve arra sem tudott nyilatkozni, hogy az ingatlan vásárlása milyen összegből történt, az elsőfokú bíróság a fenti összeget az I. r. alperes különvagyonaként vette figyelembe.
A beszerzett cégbírósági iratok alapján bizonyítottnak találták a perben eljárt bíróságok azt is, hogy az I. r. alperes 1991. évben 1 445 000 Ft-ot, 1992. évben pedig 4 000 000 Ft osztalékot vett fel – melyet kölcsönadott a testvérének – és ezen összegek visszafizetése után, azok felhasználásával történt az ingatlan telkének megvásárlása és az azon álló épület felépítése.
Nem fogadták el ezzel szemben a felperes azon érvelését, mely szerint az I. r. alperes nem bizonyította volna sem a testvérének kölcsönadott pénzösszeg különvagyoni jellegét, sem pedig azt, hogy a különvagyoni vállalkozásából származó osztalékot az ingatlan vételére, illetve az építkezésre fordította.
Nem tulajdonítottak jelentőséget ugyanakkor a T. Kft. által 1994. április 14-én kiállított és a felperes fellebbezésének a mellékleteként becsatolt – okiratban foglaltaknak, mely szerint az I. r. alperes 1993. évben osztalékot nem vett fel, mert az I. r. alperes nem az 1993. évi, hanem – a cégbírósági iratokkal igazoltan felvett – 1991. és 1992. évben kifizetett osztalékot adta kölcsön testvérének.
A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő a másodfokú bíróság ítéletének a hatályon kívül helyezése, valamint az elsőfokú bíróság ítéletének a megváltoztatása és a keresetének helyt adó ítélet hozatala iránt.
A felülvizsgálati kérelmének részletesen kifejtett indokai szerint a jogerős ítélet sérti a Pp. 164. §-ának (1) és a Csjt. 27. §-ának (1) bekezdését.
Az alperesek felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felperes felülvizsgálati kérelme részben alapos, a jogvita megalapozott érdemi elbírálásához szükséges adatok azonban nem állnak rendelkezésre.
I. A Csjt. 27. §-ának (1) bekezdése törvényes vélelmet létesít amellett, hogy a házassági életközösség ideje alatt keletkezett vagyon a házastársak osztatlan közös tulajdonát képezi, hacsak annak a Csjt. 28 §-a szerinti különvagyoni jellegét az arra hivatkozó házasfél nem bizonyítja.
A bizonyítási teher Pp. 164. §-a szerinti főszabálya és a törvényes vélelmekkel szembeni bizonyítás Pp. 3. §-ának (5) bekezdése szerinti speciális szabálya szerint tehát a saját különvagyonra hivatkozó I. r. alperest terhelte a vélelem megdöntése: vagyis annak a kétséget kizáró bizonyítása, hogy a perbeli ingatlan egésze a Csjt. 28. §-ának d) pontja szerinti különvagyonához tartozik azért, mert az ingatlan telkének megszerzéséhez és az azon álló felépítmény létesítéséhez teljes egészében a Csjt. 28. §-a (1) bekezdésének a) és b) pontja szerinti különvagyonát használta fel.
Helyesen hivatkozik tehát a felperes a felülvizsgálati kérelmében arra, hogy a vélelem megdöntése feltételezte annak a bizonyítását, hogy egyrészt az általa a testvérének kölcsönadott készpénz valóban a különvagyona volt, másrészt az általa visszakapott kölcsönösszeget valamint az édesanyjától ajándékba kapott készpénzt valóban az ingatlan telkének megvételére és az azon álló hétvégi ház felépítésére fordította.
II. Megalapozatlan a jogerős ítéletnek az a jogi álláspontja, mely szerint az I. r. alperes által a T. Kft.-től 1991. és 1992. években felvett osztalék az I. r. alperes különvagyonát képezte, és – ebből következően – az a ténymegállapítása is, hogy az I. r. alperes által 1993. június 25-én a testvérének kölcsönadott, majd 1996. és 1999. években két részletben visszakapott 2 500 000 forint tejes egészében a különvagyona volt.
A Csjt. 27. §-a (1) bekezdésének második mondata a házastársi közös vagyont a különvagyontól – egy pozitív és egy negatív rendelkezéssel – csupán általánosságban határolja el akként, hogy – pozitíve – közös vagyonná minősíti ,,mindazt'', amit a házastársak az életközösség fennállása alatt szereztek, – negatíve pedig – kivételt létesít arra, ami valamelyik házastárs különvagyonához tartozik. Az általános jellegű meghatározás mellett azonban a közös vagyon körét kifejezetten konkretizálja is annyiban, hogy közös vagyonná minősíti – egyebek mellett – a különvagyonnak azt a hasznát is, amely a házassági életközösség fennállása alatt keletkezett, levonva ebből a vagyonkezelés és fenntartás költségeit. Az egyes alvagyonokhoz tartozó vagyontárgyak értékén szerzett vagyon alvagyoni jellegét azonban – a Csjt. 27. §-ának (1) bekezdése, valamint a 31. §-ának (5) bekezdése alapján alkalmazandó Ptk. 141. §-a és a Csjt. 28. §-a (1) bekezdésének d) pontja szerint – már az adott vagyontárgy alvagyoni jellege határozza meg.
1. Nem volt vitás a perben az, hogy az I. r. alperes a T. Kft.-beli üzletrészének a tulajdonjogát a volt házastársak házasságkötést közvetlenül megelőző élettársi kapcsolatának a kezdete előtt szerezte meg, ezért az üzletrész a Csjt. 28. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerinti különvagyonához tartozik.
A Csjt. fentebb idézett rendelkezéseiből ugyanakkor az következik, hogy a vagyonközösséghez tartozik – egyebek mellett – a különvagyonhoz tartozó korlátolt felelősségű társaságbeli részesedésnek az a haszna, amely a házassági életközösség, vagy az azt közvetlenül megelőző, és ezért a házassági életközösségbe vagyonjogi szempontból beolvadó élettársi jogviszony fennállása alatt keletkezett.
2. A haszon fogalmát sem a Csjt., sem a Ptk. nem határozza meg, ezért annak értelmezését a jogirodalom és a bírói gyakorlat alakította ki.
Kérdéses lehet ezért adott esetben egyfelől a gazdasági társaságbeli részesedés hasznának fogalma és tárgya, másfelől a haszon ,,keletkezésének az ideje'', és – ebből következően – a különvagyonhoz tartozó kft.-üzletrész hasznának az alvagyoni jellege is.
a) A jogirodalom álláspontja szerint ,,a dolog hasznának minősül polgári jogi értelemben általában mindaz a vagyoni előny, értékszaporulat, amely a dolog használatából vagy hasznosításából származik''. A haszonnak két nagy csoportja különböztethető meg:
– az egyik csoportba tartozik a termény, termék és szaporulat, amely addig, amíg a dologtól el nem válik, alkotórésznek, az elválás után pedig önálló dolognak minősül,
– a másik csoportba tartozik minden olyan egyéb vagyoni előny, amely lehet a dolog hasznosítása folytán kapott ellenérték, (pl. bér), a dolog használatának gazdasági eredménye, a dolog használatával kielégített szükséglet, (pl. lakás) vagy elért megtakarítás.
Ennek megfelelő álláspontot tükröz a Legfelsőbb Bíróságnak a BH 1998/9/432. száma alatt közzétett eseti döntésében kifejtett álláspontja is, mely szerint: ,,Haszon a dolognak az az időszakos vagy rendszeres hozadéka, amely a dologból rendeltetéséhez képest ered, illetve a dolog hasznosításának az eredménye.''
Mindezekből viszont az következik, hogy haszonnak minősül a gazdasági társaságbeli részesedés minden olyan időszakos vagy rendszeres hozadéka, amely a társasági tagsági jogviszony fennállásának a tartama alatt, a vagyoni (pénzbeli vagy nem pénzbeli) hozzájárulás hasznosításának az eredményeként, abból ered. Ilyen haszonnak tekinthető – többek között – a jogirodalom és a bírói gyakorlat szerint korlátolt felelősségű társaság esetében a tag házastársat az üzletrésze alapján megillető osztalék.
b) A gazdasági társaságokról szóló – 1992 decemberében hatályos – 1988. évi VI. törvény (a továbbiakban: Gt.) 177. §-ának (1) bekezdése szerint a társaság fennállása alatt a tagok a törzsbetétet a társaságtól nem követelhetik vissza, csak a társaság mérlege szerinti nyereség felosztható részére tarthatnak igényt, és e rendelkezéstől a társasági szerződés érvényesen nem térhet el, a 183. §-a (2) bekezdésének a) pontja pedig kimondja, hogy a taggyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik – többek között – a mérleg megállapítása és a nyereség felosztása.
Nem tartalmaz a Gt. kötelező rendelkezést sem a tartalékolásra, sem pedig a kifizetés mértékére nézve, a taggyűlés tehát szabadon dönthet abban, hogy a nyereséget, tehát az adózott eredményt egészben vagy részben a törzstőkén felüli vagyonba (eredménytartalékba) helyezi, a törzstőke felemelésére fordítja, vagy a tagok között osztalékként kiosztja.
Az idézett törvényhelyekből az következik, hogy az osztalékfizetés alapját a társaság ,,nyeresége'' (adózott eredménye): ,,haszna'' képezi ugyan, házastársi közös vagyonnak viszont nem az önálló jogalanynak minősülő gazdasági társaság életközösség ideje alatt keletkezett haszna (adózott eredménye), hanem a tag házastárs, mint természetes személy magánvagyonához tartozó üzletrész haszna: tehát az osztaléka minősül.
A tag házastárs osztalékra való jogosultságának a jogcímét ugyanakkor nem a kft. nyereségének (adózott eredményének) az ún. hasznának a létrejötte, hanem a nyereség – egészbeni vagy részbeni – osztalékként való felosztására vonatkozó taggyűlési határozat meghozatala teremti meg.
Mindezek miatt az osztalék, mint a gazdasági társaságbeli részesedés haszna közös, illetve különvagyoni jellegének a mikénti megítélése szempontjából – az I. r. alperes téves érvelésével szemben – nem annak van jogi jelentősége, hogy a társaság vagyonához tartozó, és az osztalékfizetés alapjául szolgáló adózott eredmény az életközösség ideje alatt keletkezett-e, hanem annak, hogy a tag házastárs magánvagyonához tartozó osztalék, mint a különvagyoni üzletrész haszna az életközösség ideje alatt keletkezett-e vagy sem.
c) A házassági vagyonjogi ítélkezési gyakorlat egységes abban, hogy a haszon akkor tartozik a közös vagyonba, ha az esedékességének, illetve a termék, termény, szaporulat elválásának, illetve birtokba vételének – Ptk. 125. §-a szerinti – időpontja az életközösség idejére esik.
A Csjt. 27. § (1) bekezdésének második mondata nem a különvagyonnak az életközösség fennállása alatt ,,megszerzett, illetve esedékessé vált hasznát'', hanem az életközösség fennállása alatt ,,keletkezett hasznát'' minősíti ugyan közös vagyonnak, a haszon alvagyoni jellegének a meghatározására is irányadó viszont az az általános jogelv, hogy amennyiben a haszonra vonatkozó tulajdonjog megszerzésének és az arra vonatkozó jogcím keletkezésének az időpontja elválik egymástól, úgy a jogcím keletkezésének időpontját kell a szerzés időpontjának tekinteni (BH 1980/3/94.).
Mindezekből viszont az következik, hogy az osztalék, mint a különvagyonhoz tartozó kft.-üzletrész haszna, a vagyonközösséghez tartozik akkor, ha a tag házastársnak az osztalék megszerzésére irányuló jogcíme a házassági életközösség vagy az azt megelőző élettársi jogviszony fennállása alatt keletkezett, a tag házastárs különvagyonához tartozik viszont akkor, ha az osztalék megszerzésére irányuló jogcím az életközösség kezdete előtt vagy annak megszűnése után keletkezett.
d) Az osztalék kifizetésének időpontját sem a Gt., sem az osztalékfizetés tárgyában hozott taggyűlési határozat nem határozza meg, a taggyűlési határozat kelte, mint az osztalékra való jogosultság jogcíme és az osztalék tényleges kifizetése azonban a gyakorlatban rendszerint elválik egymástól.
A kifejtetteknek a további következménye az, hogy a különvagyonhoz tartozó kft.-üzletrész osztaléka a vagyonközösséghez tartozik akkor, ha az osztalékfizetésről döntő taggyűlési határozat kelte, mint az osztalékra vonatkozó tulajdonjog megszerzésének az alapjául szolgáló jogcím keletkezése az életközösség idejére esik.
Helyesen hivatkozik tehát a felperes a felülvizsgálati kérelmében arra, hogy amennyiben a kft. 1992. évben keletkezett nyereségének (adózott eredményének) az osztalékfizetés céljára történő felhasználásáról döntő taggyűlési határozat 1993. évben kelt, úgy az 1992. évi osztalék teljes egészében a vagyonközösséghez tartozik. Alaptalanul érvel viszont azzal, hogy a kft. 1991. évben keletkezett nyereségének az osztalékfizetés céljára felhasznált része akár részben is közös vagyonnak minősülhetnék, hiszen az 1991. évi nyereség felhasználása tárgyában döntő taggyűlési határozat nyilvánvalóan a volt házasfelek élettársi kapcsolatának a kezdete előtt kelt.
III. Az I. r. alperes által 1992. évben felvett osztalék alvagyoni jellegétől függetlenül is kellő alappal sérelmezi a felperes az I. r. alperes 1991. és 1992. évekre járó osztalékának az összegszerűségét.
Iratellenes ugyanis a jogerős ítéletnek az a ténymegállapítása, mely szerint az I. r. alperes a T. Kft. cégbírósághoz benyújtott éves beszámolóinak részét képező eredmény-kimutatásainak az adatai szerint – 1991. évben 1 445 000 forintot, 1992. évben pedig 4 000 000 forint osztalékot vett fel.
A Gt. 177. § (2) bekezdése értelmében a nyereséget törzsbetéteik arányában kell a tagok között felosztani.
A nyereség felosztásának tehát a Gt. főszabálya értelmében a törzsbetétek mértékéhez kell ugyan igazodnia, a Gt.-nek a 177. §-hoz fűzött miniszteri indokolása szerint viszont a hivatkozott §-nak csak az (1) bekezdésében foglalt rendelkezése kógens, míg a (2) bekezdése a ,,kell'' szóhasználata ellenére diszpozitív (szerződést pótló) jellegű, ezért a nyereség törzsbetét arányos elosztásának elvétől a tagok a társasági szerződésben eltérhetnek, az ilyen eltérésnek viszont a szerződésből egyértelműen ki kell tűnnie.
A T. Kft. ugyanis a rendelkezésre álló peradatok szerint nem egyszemélyes, hanem kéttagú társaságként működött, ezért az I. r. alperest a cégiratok között elfekvő éves beszámolók eredmény-kimutatásaiban feltüntetett osztaléknak nem az egésze, hanem csak annak a társasági szerződésben meghatározott, vagy – ennek hiányában – a törzsbetét arányos része illette meg.
A felperes – alperes által nem vitatott – előadása szerint az alperes törzsbetétjének összege a kft. törzstőkéje 50%-ának felelt meg, ennek valódiságát azonban a becsatolt okirati bizonyítékok adatai megkérdőjelezik, és a rendelkezésre álló adatok alapján nem lehet megalapozottan állást foglalni abban, hogy az alperes az egyes években kifizetett teljes osztaléknak milyen hányadára volt ténylegesen jogosult.
Az eredmény-kimutatások adatai ugyanis ellentétesek egyrészt az 1993. évi eredmény vonatkozásában a kft. által az alperes részére a korábbi bontóperében adott és a felperes által 13. sorszám alatt becsatolt igazolás, másrészt az I. r. alperes által 5. sorszám alatt becsatolt és az 1989-től 1993-ig terjedő időszakban kifizetett osztalékra vonatkozó kézírásos feljegyzés, valamint az 1991. és 1992. évekre vonatkozó eredmény-kimutatások tartalmával is.
Az előbbi okirat szerint ugyanis 1993. évben az I. r. alperes osztalékelőleget nem vett fel, a kft. 1993. évi eredménye alapján pedig 1994. évben osztalékra nem is lesz jogosult, és tartalmazza az igazolás azt is, hogy az I. r. alperest a kereskedelmi tevékenységre eső osztalék egésze, továbbá a kiskereskedelmi tevékenységre eső osztalék 50%-a illette meg, az éves beszámolók adataiból viszont nem tűnik ki az, hogy az ott feltüntetett osztalék milyen arányban oszlott meg a kereskedelmi és a kiskereskedelmi tevékenység osztaléka között.
Az utóbbi okirat ezzel szemben azt tartalmazza, hogy az 1990. évi osztalék 1 873 000 (vagy 1 843 000) forint volt, amelyből az I. r. alperes 875 000 forintot vett fel, az 1991. évi osztalék 1 445 000 forint volt, amelyből az I. r. alperesnek 312 500 forint jutott, az 1992. évi osztalék 4 000 000 forint volt, amelyből az I. r. alperest (807 500 + 432 500 =) 1 240 000 forint illette meg, az 1993. évi osztalék pedig 1 489 0000 forint volt, amelyből az I. r. alperesnek – az említett összeget 198 500 forinttal meghaladó – 1 687 500 forint került kifizetésre. Az eredmény-kimutatások adatai szerint ugyanakkor az 1991. és 1992. években a kft. nettó nyeresége nem kizárólag kereskedelmi és kiskereskedelmi (bolti), hanem – ezenfelül faszén-értékesítési és építő tevékenységből is származott.
Nem állapítható meg a rendelkezésre álló okirati bizonyítékok adatai alapján az osztalékfizetés alapjául szolgáló taggyűlési határozatok kelte, az alperes részére a perbeli időszakban ténylegesen kifizetett osztalék összege, sem pedig az, hogy az I. r. alperes a kft. által ténylegesen kifizetett osztaléknak – a társasági szerződés rendelkezése, ennek hiányában pedig a törzsbetéte arányában – milyen hányadára volt jogosult.
IV. A kifejtettekből az következik, hogy egyrészt az eredmény-kimutatások adatai szerint a kft. adózott eredményéből osztalékfizetésre felhasznált összeg – kéttagú kft.-ről lévén szó – nem lehet azonos az I. r. alperes által ténylegesen felvett osztalék összegével, másrészt önmagukban az említett okiratok nem bizonyítják az 1992. évi osztalék I. r. alperesi különvagyoni jellegét, az 1991. évi osztalék élettársi kapcsolat kezdetekori meglétét, annak az I. r. alperes testvére részére történt kölcsönadásának, illetve a kölcsönösszeg visszafizetését követő telekvásárlásra és építkezésre történő fordításának tényét, és azt sem, hogy az említett összegek, továbbá az I. r. alperes édesanyja által ajándékba adott 800 000 forint készpénz együttes összege a teljes bekerülési költséget fedezte.
A felek élettársi kapcsolata és az ezt közvetlenül követő házassági életközössége ugyanis több mint tíz éven át fennállott, a telek megvételére több mint öt évvel, az építkezésre pedig több mint hét évvel az élettársi kapcsolat kezdete után került sor. Önmagában az a tény, hogy a felperes az építkezésben személyesen nem működött közre és annak részleteiről sem bírt tudomással, nem alkalmas olyan jogi következtetés levonására, hogy a hétvégi házas ingatlan teljes egészében I. r. alperesi különvagyoni pénzeszközökből létesült. Különösen akkor nem, ha a felperes különvagyoni ingatlanának az eladási árából megszerzett újabb ingatlan 2/5 részilletőségének tulajdonjogát az I. r. alperes valóban a saját beruházásaira tekintettel szerezte meg, röviddel az életközösség megkezdését követően pedig nem csupán a testvérének volt képes 2 500 000 forint kölcsönadására, hanem – a felperes tényállítása szerint – arra is, hogy 1993 szeptemberében 1 600 000 forintot bocsásson a felperes rendelkezésére a volt házastársának járó értékkülönbözet kifizetése céljára. E vonatkozásban ugyanis nyilvánvaló elírás az, hogy a felperes korábbi házasságának felbontására és a volt férjével közös vagyonának a megosztására 2003 szeptemberében került volna sor.
A kifejtettek miatt a jogvita megalapozott érdemi elbírálásához nélkülözhetetlen a volt házasfeleknek a jövedelmi viszonyaikra és a pénzkezelésük módjára vonatkozó meghallgatása, a T. Kft. alapítására vonatkozó társasági szerződésnek, valamint az esetleges módosításainak, az 1991. és 1992. évi osztalékfizetésre vonatkozó taggyűlési határozatoknak, az I. r. alperes által 1991. évtől 2003 májusával bezárólag ténylegesen felvett osztalék kifizetésére vonatkozó bizonylatoknak, továbbá a volt házasfelek között az I. r. alperes tulajdonjogának megállapítása iránt folyamatban volt per iratainak a beszerzése, és az említett okiratok adatainak a már rendelkezésre álló adatokkal együttes értékelése.
A kft. könyvelőjének a tanúkénti kihallgatása, továbbá – szükség esetén – a könyvszakértő kirendelése útján kell tisztázni a cégbíróságtól beszerzett éves beszámolók, valamint az I. r. alperes által 5. sorszám, a felperes által pedig 13. sorszám alatt becsatolt okirati bizonyítékok adatai közötti ellentmondásokat, és az I. r. alperes által 1991. ,,évtől az építkezés befejezésével bezárólag évente felvett osztalék összegét, építész szakértő útján pedig a felépítmény teljes bekerülési költségének összegét.
Csak a fentebb részletezett bizonyítás lefolytatását követően lesz a bíróság abban a helyzetben, hogy a felek jogvitájában érdemben megalapozottan döntsön.
V. A Legfelsőbb Bíróság rámutatott már arra, hogy a Csjt. 27. §-ának (1) bekezdésére alapított tulajdoni igény kizárólag a házastársak egymás közötti, belső jogviszonyában, tehát a másik házastárssal szemben érvényesíthető, e jogviszonyban is elenyészik viszont a tulajdoni igény érvényesíthetősége akkor, ha a házastárs a vagyonközösséghez tartozó ingatlan tulajdonjogát érvényes szerződéssel harmadik személyre ruházza át.
A felperes az eredeti és a pontosított keresetének jogcímeként egyaránt a Csjt. 27. §-át jelölte meg. Nem mellőzhető ezért az arra vonatkozó nyilatkozatának a beszerzése, hogy az I. r. alperes által megajándékozott II. és III. r. alperesek ellen előterjesztett keresetét az e jogviszonyra irányadó Ptk. melyik szabályára alapítja, és a pontosított keresetét – szükség esetén – ennek megfelelően módosítja-e, vagy sem.
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
(Legf. Bír. Pfv. II. 21.858/2005. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás