• Tartalom

2168/2006. (X. 5.) Korm. határozat

2168/2006. (X. 5.) Korm. határozat1

az Alkotmánybíróság és az Országgyűlés döntéseiből adódó egyes feladatokról2

2006.10.05.

I.

1. Az Alkotmánybíróság 17/2006. (V. 17.) AB határozatában megállapította, hogy a Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről szóló 1999. évi CXXV. törvény 91. § (1) bekezdése e) pontjának „helyi önkormányzati” szövegrésze, továbbá a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdés h) pontja és 23. §-a alkotmányellenes, ezért azokat 2006. december 31-ével megsemmisítette. Meg kell vizsgálni, hogy az Alkotmánybíróság határozatából következik-e jogalkotási feladat a Kormány számára.
Felelős: önkormányzati és területfejlesztési miniszter, szociális és munkaügyi miniszter, pénzügyminiszter
Határidő: 2006. október 18.

2. Az Alkotmánybíróság 19/2006. (V. 31.) AB határozatában megállapította, hogy a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény 114. § (5) bekezdése alkotmányellenes, ezért azt 2007. május 31. napjával megsemmisítette. Készüljön előterjesztés az alkotmányos szabályozás érdekében.
Felelős: igazságügyi és rendészeti miniszter
Határidő: 2007. február 15.

3. Az Alkotmánybíróság 21/2006. (V. 31.) AB határozatában megállapította, hogy a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 52. § (3) bekezdésének második mondata, 83. § (2) bekezdése i) pontjának „a baleseti ellátásra jogosító foglalkozási betegségek, illetve” szövegrésze, továbbá a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény végrehajtásáról szóló 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet 32. §-ának (3) bekezdése, valamint az 1. számú melléklete alkotmányellenes, ezért azokat 2006. december 31-i hatállyal megsemmisítette. Készüljön előterjesztés az alkotmányos szabályozás érdekében.
Felelős: egészségügyi miniszter, igazságügyi és rendészeti miniszter
Határidő: 2006. október 18.

4. Az Alkotmánybíróság 22/2006. (VI. 15.) AB határozatában megállapította, hogy az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (Étv.) 27. § (1) bekezdése és (3) bekezdésének második mondata alkotmányellenes, ezért azokat 2007. június 30-i hatállyal megsemmisítette. Megállapította továbbá az Alkotmánybíróság, hogy az Országgyűlés jogalkotói feladatának elmulasztásával alkotmányellenes helyzetet idézett elő azáltal, hogy a kiszolgáló- és lakóút céljára történő lejegyzés szabályozásakor nem teremtette meg az Alkotmány 13. § (2) bekezdésében foglalt követelmények érvényesülését biztosító törvényi feltételeket. Készüljön előterjesztés az alkotmányos szabályozás érdekében.
Felelős: önkormányzati és területfejlesztési miniszter, igazságügyi és rendészeti miniszter
Határidő: 2007. április 1.

5. Az Alkotmánybíróság 25/2006. (VI. 15.) AB határozatában megállapította, az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított, a tulajdonhoz való jogot sértő, mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenes helyzet keletkezett annak következtében, hogy az Országgyűlés a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 85. §-ában írt, kényszerbérlettel terhelt lakások esetében a tulajdonjog védelmét biztosító garanciális rendelkezéseket nem teljeskörűen állapította meg. Készüljön előterjesztés az alkotmányos szabályozás érdekében.
Felelős: önkormányzati és területfejlesztési miniszter, igazságügyi és rendészeti miniszter
Határidő: 2007. április 1.

6. a) Az Alkotmánybíróság 32/2006. (VII. 13.) AB határozatában megállapította, az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet idézett elő azzal, hogy nem szabályozta törvényben a kormányülések tartalmi dokumentálásának rendjét. A Kormány 2006. II. félévi munkatervében foglalt, a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 2006. évi LV. törvénnyel és a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvénnyel összefüggő egyes törvények módosítására vonatkozó törvényjavaslat keretében kerüljön sor a szabályozásra.
Felelős: igazságügyi és rendészeti miniszter, Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter
Határidő: azonnal

b) Az Alkotmánybíróság 37/2006. (IX. 20.) AB határozatában megállapította, hogy az Alkotmány 37. § (3) bekezdését sértő mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenes helyzet jött létre annak következtében, hogy az Országgyűlés a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvényben – a miniszter helyettesítése kapcsán – nem szabályozta a miniszter jogalkotó hatásköre átruházásának tilalmát. A Kormány 2006. II. félévi munkatervében foglalt, a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 2006. évi LV. törvénnyel és a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvénnyel összefüggő egyes törvények módosítására vonatkozó törvényjavaslat keretében kerüljön sor a szabályozásra.
Felelős: igazságügyi és rendészeti miniszter
Határidő: azonnal

7. Az Alkotmánybíróság 33/2006. (VII. 13.) AB határozatában hivatalból eljárva megállapította, az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet idézett elő azáltal, hogy nem biztosított törvényben a természetvédelmi területek védetté nyilvánításának esetére a tulajdonosoknak az Alkotmány 57. § (5) bekezdésével összhangban álló jogorvoslati lehetőséget. Készüljön előterjesztés az alkotmányos szabályozás érdekében.
Felelős: környezetvédelmi és vízügyi miniszter, igazságügyi és rendészeti miniszter
Határidő: 2007. január 20.

II.

1. A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 156. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezése alapján a Kormány – a törvény tapasztalatainak 2007-ben történő áttekintését követően – nyújtsa be a felsőoktatás középtávú tervét az Országgyűlésnek.
Felelős: oktatási és kulturális miniszter
Határidő: 2008. december 1.

2. A 93/2005. (XII. 15.) OGY határozat 2. pontja alapján a Kormány az ápolási díj, valamint a hozzátartozóikat otthon ápoló személyeket segítő intézményrendszer továbbfejlesztése lehetőségének vizsgálatáról készült tájékoztatást nyújtsa be az Országgyűlésnek.
Felelős: szociális és munkaügyi miniszter, egészségügyi miniszter, pénzügyminiszter
Határidő: 2006. december 6.

3. Az Országos Fejlesztéspolitikai Koncepcióról szóló 96/2005. (XII. 25.) OGY határozat 9. pontjának d) alpontjában foglaltak alapján a Kormány a Koncepcióban foglaltak megvalósulásáról tájékoztassa az Országgyűlést.
Felelős: a tájékoztató elkészítéséért a fejlesztéspolitikáért felelős kormánybiztos
Határidő: 2008. október 1.

4. Az Országos Területfejlesztési Koncepcióról szóló 97/2005. (XII. 25.) OGY határozat VII. fejezet (Záró rendelkezések) 1. pontjának e) alpontjában foglalt rendelkezések alapján a Kormány a területi folyamatokról szóló beszámoló keretében tájékoztassa az Országgyűlést az országgyűlési határozatban foglaltak megvalósításáról.
Felelős: önkormányzati és területfejlesztési miniszter
Határidő: 2009. szeptember 1.

5. Az Országos Területfejlesztési Koncepcióról szóló 97/2005. (XII. 25.) OGY határozat VII. fejezet (Záró rendelkezések) 1. pontjának e) alpontjában foglalt rendelkezések alapján a Kormány végezze el az országgyűlési határozat szükséges felülvizsgálatát. Készüljön előterjesztés a vizsgálat eredményéről.
Felelős: önkormányzati és területfejlesztési miniszter
Határidő: 2010. október 1.

6. Az új Országos Fogyatékosügyi Programról szóló 10/2006. (II. 16.) OGY határozat 3. pontjában foglaltak alapján a Kormány a Program teljesítéséről készítsen jelentést az Országgyűlés részére.
Felelős: szociális és munkaügyi miniszter
Határidő: kétévenként, első alkalommal 2008. március 1.
1

Megjelent: Határozatok Tára 2006. évi 47. szám.

2

A határozatot az 1117/2010. (V. 12.) Korm. határozat 1. pont 1.104. alpontja hatályon kívül helyezte 2010. május 13. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére