• Tartalom

2006. évi XXIV. törvény

2006. évi XXIV. törvény

a helyi önkormányzatok 2006. évi új címzett támogatásáról, az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról1

2007.07.01.

Az Országgyűlés a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény (a továbbiakban: Cct.) alapján a helyi önkormányzatok 2006. évi új címzett támogatásáról, az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások – jogszabályi változásból eredő – eredeti döntéseinek módosításáról, valamint a Cct. módosításáról a következő törvényt alkotja.

1. § A helyi önkormányzatok címzett támogatással megvalósuló beruházásaihoz 2006. évtől nyújtandó támogatás összegét ágazatonként, önkormányzatonként és beruházásonként az 1. melléklet tartalmazza.

2. § Az 1. mellékletben szereplő mindazon beruházások, amelyek összköltsége az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény módosításáról szóló 2005. évi XCVII. törvény 1. §-ának hatálybalépése folytán csökken 250 millió forint alá, mentesülnek a Cct. 1. § (1) bekezdés a) pontjában előírt összeghatár alól.

3. § Nem részesülnek címzett támogatásban a 2. mellékletben szereplő helyi önkormányzatok.

4. §2

Záró rendelkezések

5. §3

6. §4

7–9. §5

10. § (1)–(4)6

(5)7

(6)8

11–13. §9

14. § A kormány felhatalmazást kap arra, hogy a II. Nemzeti Fejlesztési Tervhez kapcsolódó Közösségi Támogatási Keret megállapodásnak a Bizottsággal történt aláírása után, az operatív programok ismeretében és a pályázati felhívások megjelenését követően

a) rendeletben jelölje ki a finanszírozási szerződéssel még nem rendelkező e törvény 1. mellékletében szereplő önkormányzati beruházások közül azokat, amelyek illeszkednek az operatív programok intézkedéseihez;

b) rendelje el az a) pont szerinti beruházások esetében az operatív program előírásainak megfelelő dokumentumok irányító hatósághoz való benyújtását;

c) kezdeményezze az Országgyűlésnél ezen törvényben meghatározott címzett támogatások visszavonását az a) pont szerint kijelölt azon önkormányzatoktól, amelyek beruházásának uniós forrásból történő megvalósítására született támogatási döntés kihirdetésre került, vagy az adott operatív programból elnyerhető forrás megszerzéséhez előírt feltételeket nekik felróható okból nem teljesítik;

d) az e törvényben meghatározott címzett támogatás visszavonásának kezdeményezésével egyidejűleg tegyen javaslatot ezen beruházások címzett támogatási keret terhére történő kiegészítő támogatására. A kiegészítő támogatás mértéke legfeljebb a beruházási összköltségnek az európai uniós támogatásból és az önkormányzati saját forrásból nem fedezett része.

15. § (1) Ez a törvény a kihirdetése napján lép hatályba.

(2)10

1. melléklet a 2006. évi XXIV. törvényhez11


A helyi önkormányzatok 2006. évben címzett támogatással induló beruházásai
Ezer Ft
6M12489M_0

Sor-
szám

Önkormányzat

Megye

Az igény megnevezése

Beruházás
összköltsége

Ebből

Az igényelt támogatás ütemezése

Saját forrás

Igényelt támogatás

2006

2007

2008

Egészségügy

1.

Békéscsaba

Békés megye

Dr. Réthy Pál Kórház-Rendelőintézet belgyógyászati tömb rekonstrukciója

960 000

144 000

816 000

68 000

391 000

357 000

2.

Orosháza

Békés megye

Városi Kórház-Rendelőintézet szakrendelőjének rekonstrukciója

764 160

115 200

648 960

54 000

311 000

283 960

3.

Békés M. Ö.

Békés megye

Pándy Kálmán Békés Megyei Kórház Szeghalmi fekvő- és járóbeteg-ellátó Egységének rekonstrukciója

948 480

94 848

853 632

90 000

399 000

364 632

4.

Miskolc

Borsod-Abaúj-
Zemplén megye

Semmelweis-rendelőintézet Egyetemi Oktató Kórház Szülészeti és Nőgyógyászati O. rekonstrukciója

748 800

112 320

636 480

53 000

305 000

278 480

5.

Ózd

Borsod-Abaúj-
Zemplén megye

Almássy Balogh Pál Kórház szakrendelőjének rekonstrukciója

805 901

80 590

725 311

70 000

342 000

313 311

6.

Mosonmagyaróvár

Győr-Moson-
Sopron megye

Mosonmagyaróvári Karolina Kórház-Rendelőintézet meglévő főépületének részleges rekonstrukciója

957 576

171 876

785 700

65 000

376 000

344 700

7.

Jász-Nagykun-
Szolnok M. Ö.

Jász-Nagykun-
Szolnok megye

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház belgyógyászati épületének bővítéses rekonstrukciója

960 000

96 000

864 000

90 000

405 000

369 000

8.

Karcag

Jász-Nagykun-
Szolnok megye

Kátai Gábor Kórház rekonstrukció II. üteme

1 472 544

220 882

1 251 662

59 000

622 000

570 662

9.

Jászberény

Jász-Nagykun-
Szolnok megye

Erzsébet Kórház Belgyógyászati Osztály bővítéses rekonstrukciós, Szülészet-nőgyógyászati Osztály áthelyezése

960 000

211 200

748 800

70 000

305 000

373 800

10.

Mátészalka

 

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Mátészalka Területi Kórház sebészeti-diagnosztikai épület bővítése

960 000

144 000

816 000

85 000

382 000

349 000

11.

Szabolcs-Szatmár-
Bereg M. Ö.

 

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Pszichiátriai Szakkórház Nagykálló rekonstrukciója és szakambulancia építése, 1000 adagos konyha felújítása

946 667

94 667

852 000

58 000

486 000

308 000

12.

Tolna M. Ö.

Tolna megye

Balassa János Kórház
„B” épületének részleges
rekonstrukciója

668 957

100 344

568 613

10 000

291 000

267 613

13.

Keszthely

Zala megye

Keszthely, Városi Kórház rekonstrukció III. ütem

960 000

144 000

816 000

56 000

397 000

363 000

 

Egészségügy összesen

12 113 085

1 729 927

10 383 158

828 000

5 012 000

4 543 158

Kultúra

14.

Kalocsa

Bács-Kiskun megye

Kalocsa Művelődési Központ és Klubház rekonstrukciója

863 880

129 582

734 298

61 000

351 000

322 298

15.

Kiskunfélegyháza

Bács-Kiskun megye

Kiskunfélegyháza Petőfi Sándor Városi Könyvtár bővítése, rekonstrukciója

463 834

69 575

394 259

33 000

188 000

173 259

16.

BAZ M. Ö.

Borsod-Abaúj-
Zemplén megye

Levéltár raktárbővítése

268 800

26 880

241 920

30 000

111 000

100 920

17.

Szeged

Csongrád megye

A Szegedi Ifjúsági Ház
– többfunkciós művelődési intézmény – rekonstrukciója

364 800

54 720

310 080

30 000

146 000

134 080

18.

Fejér M. Ö.

Fejér megye

Fejér megyei Levéltár kiváltása

1 221 120

145 920

1 075 200

60 000

530 000

485 200

19.

Budapest XIX. kerület

Főváros

KMO Művelődési Ház rekonstrukciója

418 560

62 784

355 776

29 000

170 000

156 776

20.

Gyöngyös

Heves megye

Mátra Múzeum-Orczy Kastély és kertje rekonstrukció

1 238 400

185 760

1 052 640

87 000

504 000

461 640

21.

Tatabánya

Komárom-
Esztergom megye

Jászai Mari Színház, Népház, Városi Könyvtár rekonstrukció, bővítés és környezetrendezés

1 920 000

288 000

1 632 000

136 000

782 000

714 000

22.

Szombathely

Vas megye

A Szombathelyi Bartók Terem bővítése, rekonstrukciója és akadálymentesítése

430 752

64 613

366 139

30 000

175 000

161 139

23.

Ajka

Veszprém megye

Városi Könyvtár és Szabadidő Központ bővítése (238 m2) és rekonstrukció

241 920

36 288

205 632

17 000

98 000

90 632

24.

Bakonybél

Veszprém megye

Közösségi ház építése (839,56 m2 és 51 db parkoló)

261 096

39 164

221 932

18 000

106 000

97 932

25.

Budapest VI. kerület

Főváros

Közösségi és Kulturális Színtér létrehozása

796 800

204 720

592 080

49 000

283 000

260 080

 

Kultúra összesen

8 489 962

1 308 006

7 181 956

580 000

3 444 000

3 157 956

Oktatás

26.

Pécs

Baranya megye

Pécs, Csokonai V. Mihály Általános Iskola rekonstrukciója, bővítése, teljes akadálymentesítéssel, lifttel, aulával, konyhával, étteremmel

811 227

121 684

689 543

50 279

333 998

305 266

27.

Bács-Kiskun M. Ö.

Bács-Kiskun megye

Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Bajai Közoktatási Intézménye és Gyermekotthona bővítéses rekonstrukciója

423 360

42 336

381 024

31 752

182 574

166 698

28.

Bács-Kiskun M. Ö.

Bács-Kiskun megye

Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kecskeméti Közoktatási, Szakszolgálati és Gyermekvédelmi Intézménye bővítéses rekonstrukciója

364 800

36 480

328 320

9 000

166 000

153 320

29.

Kerekegyháza

Bács-Kiskun megye

Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény átalakítása, bővítéses rekonstrukciója

468 578

70 287

398 291

32 966

185 436

179 889

30.

Miskolc

Borsod-Abaúj-
Zemplén megye

Avasi Gimnázium épületbővítése és rekonstrukciója

768 000

115 200

652 800

54 000

313 000

285 800

31.

Szeged

Csongrád megye

Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Szakközépiskola bővítéses rekonstrukciója

576 000

86 400

489 600

40 000

235 000

214 600

32.

Dunaújváros

Fejér megye

József Attila Általános Iskola
96 férőhelyes középiskolai kollégiummá történő átalakítása

480 000

72 000

408 000

34 000

195 000

179 000

33.

Budapest XVI. kerület

Főváros

Budapest XVI. kerületi tanuszoda építése

488 064

146 419

341 645

28 000

163 000

150 645

34.

Budapest Főváros

Főváros

Mozgásjavító Általános Iskola, Diákotthon és Pedagógiai Szakszolgálat épületeinek rekonstrukciója, korszerűsítése és bővítése

2 880 000

1 920 000

960 000

80 000

460 000

420 000

35.

Sopron

Győr-Moson-
Sopron megye

Széchenyi István Gimnázium átalakítása, tetőtér beépítés

614 082

92 112

521 970

43 000

250 000

228 970

36.

Vámospércs

Hajdú-Bihar megye

Általános iskola bővítése

368 957

55 344

313 613

26 000

150 000

137 613

37.

Nádudvar

Hajdú-Bihar megye

Általános iskola bővítése

480 000

72 000

408 000

34 000

195 000

179 000

38.

Hajdúböszörmény

Hajdú-Bihar megye

Általános iskola bővítése

835 456

345 856

489 600

40 000

235 000

214 600

39.

Füzesabony

Heves megye

Remenyik Zsigmond Gimnázium által üzemeltetett térségi tan- és városi uszoda építése

698 880

104 832

594 048

25 000

296 000

273 048

40.

Tiszabő

Jász-Nagykun-
Szolnok megye

100 férőhelyes óvoda építése

248 950

12 543

236 407

19 000

113 000

104 407

41.

Komárom-Esztergom M. Ö.

Komárom-Eszter-gom megye

Bottyán János Műszaki Szakközépiskola rekonstrukciója

773 280

77 328

695 952

60 000

332 475

303 477

42.

Taksony

Pest megye

Taksony, Német Nemzetiségi Napköziotthonos Óvoda létesítése

420 000

63 000

357 000

29 000

171 000

157 000

43.

Fót

Pest megye

Fót, Fáy András Általános Iskola építése

1 686 000

870 000

816 000

68 000

391 000

357 000

44.

Péteri

Pest megye

Pittner Dénes Általános Iskola bővítése

351 388

52 708

298 680

24 000

143 000

131 680

45.

Pest M. Ö.

Pest megye

Szentendrei Petzelt József Szakképző Középiskola felújítása és bővítése

493 843

49 440

444 403

37 000

212 000

195 403

46.

Gyál

Pest megye

Gyál, Ady Endre Általános Iskola bővítése és korszerűsítése

553 172

82 976

470 196

39 000

225 000

206 196

47.

Csömör

Pest megye

Csömör, új óvoda építése

422 568

144 000

278 568

23 000

133 000

122 568

48.

Nagyatád

Somogy megye

Nagyatádi Ady Endre Gimnázium és Szakközépiskola rekonstrukciója és bővítése, valamint a József A. Kollégium rekonstrukciója, 7 új tanterem, közösségi tér, kiszolgáló egység építés (1448 m2)

1 174 567

176 185

998 382

83 000

478 000

437 382

49.

Balkány

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Balkány, Szabolcs Vezér Általános Iskola átalakítása, bővítése

1 171 655

117 166

1 054 489

72 000

513 213

469 276

50.

Szabolcs-Szatmár-
Bereg M. Ö.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Deák Ferenc Gimnázium (Fehérgyarmat) rekonstrukciója és bővítése

480 000

48 000

432 000

36 000

207 000

189 000

51.

Veszprém

Veszprém megye

Lovassy Gimnázium rekonstrukciója
(5127,33 m2), megszűnő tantermek pótlása (638,1 m2), tornaterem építése (1185,5 m2)

859 343

129 743

729 600

17 000

371 000

341 600

52.

Pápa

Veszprém megye

16 db általános tanterem, 7 db szaktanterem és egy aula rekonstrukciója

960 000

144 000

816 000

68 000

391 000

357 000

53.

Balatonfüred

Veszprém megye

Eötvös Lóránd Általános Iskola épületének bővítése

249 600

37 440

212 160

17 000

102 000

93 160

54.

Nagykanizsa

Zala megye

A főépület K-i irányú bővítése, rekonstrukciója, új tornaterem építése

836 304

125 445

710 859

59 000

340 000

311 859

55.

Budapest XX. kerület

Főváros

Iskolai tanuszoda építése

571 920

204 000

367 920

31 000

177 000

159 920

 

Oktatás összesen

21 509 994

5 614 924

15 895 070

1 209 997

7 659 696

7 025 377

Szociális

56.

Siklós

Baranya megye

Siklós-Gyüdi Idősek Otthona fejlesztése, bővített program

455 932

68 390

387 542

31 003

178 269

178 270

57.

Szentes

Csongrád megye

Szentes Város Önkormányzat új 100 férőhelyes Idősek Integrált Szolgáltató Centrumának építése

1 077 811

161 672

916 139

85 000

434 000

397 139

58.

Hajdú-Bihar M. Ö.

Hajdú-Bihar megye

Komádi Fogyatékosok otthona építése

970 419

97 041

873 378

69 000

402 000

402 378

59.

Heves M. Ö.

Heves megye

Új 150 férőhelyes Idősek Otthona építése Parádon

1 461 120

145 920

1 315 200

117 000

626 000

572 200

60.

Nógrád M. Ö.

Nógrád megye

150 férőhelyes bentlakásos intézmény kialakítása, melyből 140 férőhely tartós bentlakást nyújtó intézményi ellátás, 10 férőhely pedig átmeneti ellátást biztosít+konyha

1 680 000

240 000

1 440 000

90 000

870 000

480 000

61.

Zala M. Ö.

Zala megye

Idősek Otthona fejlesztés, rekonstrukció Zalabaksa, Szepetnek és Sármellék Községekben

1 255 055

125 506

1 129 549

94 000

541 000

494 549

 

Szociális összesen

6 900 337

838 529

6 061 808

486 003

3 051 269

2 524 536

Vízgazdálkodás

Belterületi vízrendezés:

62.

Tokaj

Borsod-Abaúj-
Zemplén megye

Tokaj Déli városrész belterületi vízrendezése

1 026 251

102 625

923 626

83 219

419 788

420 619

63.

Mád

Borsod-Abaúj-
Zemplén megye

Mád belterületi vízrendezése

1 350 720

135 072

1 215 648

116 300

575 000

524 348

64.

Adony

Fejér megye

Adony belterületi vízrendezés

603 079

90 462

512 617

60 000

236 000

216 617

65.

Dunavarsány

Pest megye

Dunavarsány belterületi csapadékvíz elvezetés

592 497

88 875

503 622

60 000

232 000

211 622

66.

Vásárosnamény

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Vásárosnamény-Gergelyiugornya-Vitka belterületi vízrendezése

679 444

203 833

475 611

50 000

222 000

203 611

67.

Szekszárd

Tolna megye

Séd-patak 9+915–13+655 km szelvények közötti rendezése

456 474

68 471

388 003

34 000

180 000

174 003

Ivóvízellátás:

68.

Pécs

Baranya megye

Pécs 12 területegységének ivóvízhálózat fejlesztése

738 210

162 210

576 000

48 000

276 000

252 000

69.

Jobbágyi

Nógrád megye

Négy települést érintő távvezeték építése, ivóvízellátás javítása Pásztó + Szurdokpüspöki + Jobbágyi + Szarvasgede

689 491

103 424

586 067

60 000

275 000

251 067

Ivóvízminőség javítás:

70.

Kaposvár

Somogy megye

Kaposvár Város ivóvízminőség-javító programja, Törésponti klórozásos ammóniamentesítés

735 291

147 059

588 232

60 000

276 000

252 232

Szennyvízberuházások:

71.

Kecel

Bács-Kiskun megye

Gravitációs és nyomásalatti szennyvíz-elvezető hálózat átemelőkkel, nyomócsövekkel 550 m3/d szennyvíztelep-bővítés 1100 m3/d-ra

1 018 556

509 278

509 278

50 000

240 000

219 278

72.

Kisújszállás

Jász-Nagykun-
Szolnok megye

Szennyvízközmű-beruházás (gravitációs rendszer)

1 482 478

741 239

741 239

70 000

351 000

320 239

73.

Mernye

Somogy megye

Kaposvár és térségének szennyvízelvezetése

1 989 662

596 897

1 392 765

116 000

667 000

609 765

74.

Káld

Vas megye

Szennyvízelvezetés és tisztítás

1 616 869

646 748

970 121

80 000

465 000

425 121

75.

Rum

Vas megye

Rum és társult községek szennyvízelvezetése és tisztítása

2 445 738

1 030 794

1 414 944

117 000

678 000

619 944

 

Vízgazdálkodás összesen

15 424 760

4 626 987

10 797 773

1 004 519

5 092 788

4 700 466

 

Mindösszesen

64 438 138

14 118 373

50 319 765

4 108 519

24 259 753

21 951 493

2. melléklet a 2006. évi XXIV. törvényhez


A helyi önkormányzatok 2006. évre benyújtott és elutasított címzett támogatási igénye
Ezer Ft

Sorszám

Önkormányzat

Megye

Az igény megnevezése

Beruházás
összköltsége

Ebből

Megjegyzés*

Saját forrás

Igényelt támogatás

 

Egészségügy

1.

Baranya M. Ö.

Baranya megye

Baranya M.-i Kórház rekonstrukciója befejező, maximális program

3 103 515

310 352

2 793 163

2

2.

Komló

Baranya megye

Komló, Kórház-Rendelőintézet fejlesztése

319 745

47 962

271 783

2

3.

Mohács

Baranya megye

Mohács, Kórház felújítás III. (befejező) ütem + Rendelőintézet részleges felújítása

1 096 695

164 504

932 191

2

4.

Dunavecse

Bács-Kiskun megye

Dunavecse Járóbeteg Szakrendelő rekonstrukció

918 577

137 786

780 791

2

5.

Békés M.Ö.

Békés megye

Pándy Kálmán Kórház Patológiai Osztály rekonstrukció

786 000

78 600

707 400

2

6.

Borsod-Abaúj-
Zemplén M. Ö.

Borsod-Abaúj-
Zemplén megye

B.A.Z Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház telephely-rekonstrukció III. ütem

7 940 000

794 000

7 146 000

2

7.

Mezőkövesd

Borsod-Abaúj-
Zemplén megye

Rendelőintézet és Belgyógyászati Osztály járóbeteg-szakellátás és kórházfejlesztési komplex rekonstrukció

1 074 280

161 142

913 138

2

8.

Sárospatak

Borsod-Abaúj-
Zemplén megye

Egészségügyi Centrum korszerűsítése-bővítése

975 750

146 361

829 389

2

9.

Szeged

Csongrád megye

II. számú rendelőintézet korszerűsítése, Szeged

760 000

114 000

646 000

2

10.

Mór

Fejér megye

Kórház-rekonstrukció és Szociális Intézményi beruházás

1 475 072

221 261

1 253 811

2

11.

Budapest
III. Kerület

Főváros

Laktanya utcai tüdőgondozó és szűrőállomás rekonstrukciója

428 620

64 293

364 327

2

12.

Győr-Moson-
Sopron M. Ö.

Győr-Moson-
Sopron megye

Petz Aladár Megyei Oktató Kórház rekonstrukció III. ütem

4 500 000

450 000

4 050 000

2

13.

Hatvan

Heves megye

Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet rekonstrukciója

4 340 619

651 093

3 689 526

2

14.

Heves M. Ö.

Heves megye

Markhot Ferenc Kórház-Rendelőintézet rekonstrukciója

1 850 000

185 000

1 665 000

2

15.

Esztergom

Komárom-Eszter-
gom megye

Vaszary Kolos Kórház struktúra átalakítása

1 508 645

226 297

1 282 348

2

16.

Komárom-
Esztergom M. Ö.

Komárom-Eszter-
gom megye

Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Szent Borbála Kórház rekonstrukciója

4 697 625

469 763

4 227 862

2

17.

Tata

Komárom- Esztergom megye

Városi Rehabilitációs Szakkórház rekonstrukciója

524 040

80 000

444 040

2

18.

Cegléd

Pest megye

Ceglédi Toldy Ferenc Kórház rekonstrukciója

1 099 400

165 000

934 400

2

19.

Nagykáta

Pest megye

Nagykáta, Szakorvosi Rendelőintézet bővítéses rekonstrukciója

956 594

143 489

813 105

2

20.

Pest M. Ö.

Pest megye

Pest Megyei Szent Rókus Kórház rekonstrukciója

1 145 860

171 870

973 990

2

21.

Vác

Pest megye

Vác, Jávorszky Ödön Kórház rekonstrukció IV. ütem

1 640 760

246 114

1 394 646

2

22.

Marcali

Somogy megye

Marcali Kórház-Rendelőintézet rekonstrukció

2 975 770

446 366

2 529 404

2

23.

Siófok

Somogy megye

Siófok Városi Kórház rekonstrukció, új épületépítés, meglévő épület, infrastruktúra rekonstrukció

1 741 250

261 187

1 480 063

2

24.

Somogy M. Ö.

Somogy megye

Kaposi Mór Kórház IMS szerkezet megerősítés födémbe rejtett utófeszítéssel. Műtéti Tömb, kiszolgáló helységek rekonstrukciója, helikopter-leszállópálya építés

2 200 000

220 000

1 980 000

2

25.

Dombóvár

Tolna megye

Dombóvári Szent Lukács Egészségügyi Kht. Kórház rekonstrukciója II. ütem

2 055 352

308 303

1 747 049

2

26.

Tolna M. Ö.

Tolna megye

Balassa János Kórház Rendelőintézetének részbeni átalakítása és szűrőállomással történő bővítése

543 391

81 510

461 881

2

27.

Körmend

Vas megye

Dr. Batthyány Strattmann László Kórház Kórház-rekonstrukció

1 804 943

270 742

1 534 201

2

28.

Ajka

Veszprém megye

Főépület homlokzati nyílászárók cseréje műanyagra, parapet sáv felújítása

490 100

73 515

416 585

2

29.

Veszprém M. Ö.

Veszprém megye

Farkasgyepű 70 ágyas Pulmonológia II. osztály + ambuláns és röntgen diagnosztikai részlegek rekonstrukciója új szárny építése (tetőtérrel)

1 200 375

120 038

1 080 337

2

Kultúra

30.

Békéscsaba

Békés megye

Jankay Tibor Múzeum és Művészetek Háza rekonstrukció

797 500

119 625

677 875

2

31.

Gyula

Békés megye

Erkel Ferenc Művelődési Központ rekonstrukciója

770 000

115 500

654 500

2

32.

Makó

Csongrád megye

József Attila Könyvtár rekonstrukciója és bővítése

1 078 000

161 700

916 300

2

33.

Sándorfalva

Csongrád megye

Többfunkciós Művelődési Központ építése, Sándorfalva

447 868

67 181

380 687

2

34.

Szár

Fejér megye

Faluházépítés

575 648

87 000

488 648

2

35.

Budapest Főváros

Főváros

Pesti Színház belső átalakítása és rekonstrukciója

2 200 000

572 600

1 627 400

2

36.

Győr

Győr-Moson-
Sopron megye

Győri Nemzeti Színház rekonstrukció

3 058 429

458 765

2 599 664

2

37.

Tét

Győr-Moson-
Sopron megye

Téti Kistérségi Művelődési Központ építése

540 000

81 000

459 000

2

38.

Debrecen

Hajdú-Bihar megye

Általános iskola átalakítása közösségi házzá

555 100

83 300

471 800

2

39.

Debrecen

Hajdú-Bihar megye

Csokonai Színház korszerűsítése.

5 900 000

885 000

5 015 000

2

40.

Hajdúsámson

Hajdú-Bihar megye

Művelődési központ építése

1 710 500

171 050

1 539 450

2

41.

Eger

Heves megye

Bródy Sándor Megyei-Városi Könyvtár rekonstrukciója és bővítése

1 225 000

183 750

1 041 250

2

42.

Szolnok

Jász-Nagykun-
Szolnok megye

Szigligeti Színház, Szobaszínház és a műhelyház rekonstrukciója és műszaki fejlesztése

1 557 120

233 568

1 323 552

2

43.

Esztergom

Komárom-Eszter-
gom megye

Balassa Bálint Múzeum bővítése, rekonstrukció

652 720

97 908

554 812

2

44.

Komárom

Komárom-Eszter-
gom megye

Komárom, kulturális központ építése

1 168 771

233 754

935 017

2

45.

Komárom-
Esztergom M. Ö.

Komárom-Eszter-
gom megye

József Attila Megyei Könyvtár rekonstrukció, bővítés, környezetrendezés

1 507 125

150 000

1 357 125

2

46.

Tata

Komárom-Eszter-
gom megye

Magyari Zoltán Városi és Megyei Művelődési Központ és Móricz Zsigmond Városi Könyvtár rekonstrukciója

854 431

130 000

724 431

2

47.

Abony

Pest megye

Abony, Ungár Kúria felújítása

282 000

28 200

253 800

2

48.

Budaörs

Pest megye

Budaörsi Játékszín és Művelődési Központ rekonstrukciója

2 333 333

350 000

1 983 333

2

49.

Pest M. Ö.

Pest megye

Szentendre, Pest Megyei Könyvtár felújítása és bővítése

1 122 693

112 000

1 010 693

2

50.

Pest M. Ö.

Pest megye

Vác, Tragor Ignác Múzeum bővítése

609 125

61 000

548 125

2

51.

Kaposvár

Somogy megye

Kaposvár, Csiky Gergely Színház külső homlokzata és belső technológiai rekonstrukciója, raktárépület felújítás és kisebb bővítés 5868 m2, 1100 m2, 750 m2

3 294 374

494 156

2 800 218

2

52.

Siófok

Somogy megye

Balatoni Regionális Könyvtár Építés 3813 m2, hasznos alapterületen 320 ezer kötet

1 552 800

232 920

1 319 880

2

53.

Somogy M. Ö.

Somogy megye

Somogy Megyei Levéltár meglévő épület részleges felújítása, kultúrpark kialakítása kisebb kapacitású épületépítés

4 051 000

405 100

3 645 900

2

54.

Szabolcs-Szatmár-
Bereg M. Ö.

Szabolcs-Szatmár-
Bereg megye

Bujtosi Szabadidő Csarnok felújítás, korszerűsítés a 10 246 m2 alapterületű létesítményben

650 000

65 000

585 000

2

55.

Gégény

Szabolcs-Szatmár-
Bereg megye

Gégény Faluház és Tornaterem beruházás megvalósítása

390 000

39 000

351 000

2

56.

Dombóvár

Tolna megye

Városi Művelődési Ház rekonstrukciója

269 420

40 413

229 007

2

57.

Vas M. Ö.

Vas megye

A Savaria Múzeum épületének rekonstrukciója és tetőtér beépítése

631 650

63 165

568 485

2

58.

Zalaegerszeg

Zala megye

Széchenyi tér 4–6. számú épület bábszínházi rekonstrukciója és bővítése

504 500

75 675

428 825

2

59.

Zalakaros

Zala megye

Új építéssel, a jelenlegi kultúrház helyén, mélygarázzsal, 208 fős nagyteremmel

549 000

82 353

466 647

2

60.

Zalaszentgrót

Zala megye

Városi Művelődési Központ, Könyvtár és Alapfokú Művészeti Iskola korszerűsítése és rekonstrukciója

855 935

42 800

813 135

2

Oktatás

61.

Baranya M. Ö.

Baranya megye

Komló, Nagy László Gimnázium és Szakközépiskola átalakítása és bővítése, tornateremmel

634 185

63 419

570 766

2

62.

Komló

Baranya megye

Komló, Gagarin Általános Iskola felújítása és bővítése, összességében kisebb alapterülettel, II. emelet nélkül.

562 165

84 325

477 840

2

63.

Pécs

Baranya megye

Pécs, Kodály Zoltán Gimnázium és tornacsarnok felújítása, bővítése, kollégium kialakítása

1 072 500

160 875

911 625

2

64.

Szigetvár

Baranya megye

Szigetvár, Zrínyi Miklós Gimnázium és Szakközépiskola rekonstrukciója és bővítése, új kollégium építése

936 119

140 418

795 701

2

65.

Helvécia

Bács-Kiskun megye

Helvécia 16 tantermes Általános Iskola

948 523

142 279

806 244

2

66.

Kalocsa

Bács-Kiskun megye

Kalocsa Asztrik téri oktatási intézmény rekonstrukciója

1 863 000

279 450

1 583 550

2

67.

Kiskőrös

Bács-Kiskun megye

Kiskőrösi Petőfi S. Általános Iskola tornateremmel és napközis konyhával történő bővítése, valamint összekötő nyaktagjának és tetőtérbeépítésének megépítéséhez

663 068

99 460

563 608

2

68.

Vaskút

Bács-Kiskun megye

Új óvoda építése

344 564

34 456

310 108

2

69.

Csorvás

Békés megye

Tornacsarnok bővítése és rekonstrukciója, általános iskola bővítése és rekonstrukciója, óvoda bővítése és rekonstrukciója

581 000

87 150

493 850

2

70.

Dévaványa

Békés megye

Eötvös József Gimnázium és Szakképző Iskola új tornaterem építése

340 000

51 000

289 000

2

71.

Gyomaendrőd

Békés megye

Iskola komplett rekonstrukciója

665 000

66 500

598 500

2

72.

Sarkad

Békés megye

„Óvodai Centrum”

260 000

39 000

221 000

2

73.

Vésztő

Békés megye

Iskolai és közösségi többcélú kulturális és „sportlétesítmény” elnevezésű tornacsarnok és uszoda

622 000

62 200

559 800

2

74.

Edelény

Borsod-Abaúj-
Zemplén megye

Izsó Miklós Gimnázium és Szakképző Iskola bővítése és rekonstrukciója

1 182 272

118 227

1 064 045

2

75.

Kisgyőr

Borsod-Abaúj-
Zemplén megye

Általános Iskola bővítése

285 651

28 600

257 051

2

76.

Ózd

Borsod-Abaúj-
Zemplén megye

Ózd-Sajóvárkonyi ÁMK Általános iskola építése

872 455

106 391

766 064

2

77.

Sátoraljaújhely

Borsod-Abaúj-
Zemplén megye

V. István Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola rekonstrukciója

572 000

85 800

486 200

2

78.

Szerencs

Borsod-Abaúj-
Zemplén megye

Szerencsi Szakképző Iskola rekonstrukciója és bővítése

1 840 480

276 072

1 564 408

2

79.

Csongrád

Csongrád megye

Bársony István Mezőgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium bővítése, korszerűsítése, átalakítása

1 872 359

280 854

1 591 505

2

80.

Csongrád M. Ö.

Csongrád megye

Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon Hódmezővásárhely, középsúlyos fogyatékosokat ellátó új épület építése

1 226 400

183 960

1 042 440

2

81.

Földeák

Csongrád megye

Földeák, Návay Lajos Általános Iskola rekonstrukciója, bővítése

1 707 783

85 389

1 622 394

2

82.

Makó

Csongrád megye

Belvárosi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet rekonstrukciója, bővítése

2 104 000

315 600

1 788 400

2

83.

Makó

Csongrád megye

Galamb József Szakképző Iskola épület együttesének bővítése, rekonstrukciója

3 030 000

151 500

2 878 500

2

84.

Röszke

Csongrád megye

Egészségtelen, balesetveszélyes oktatási épületek kiváltása meglévő oktatási épület bővítésével

639 499

95 925

543 574

2

85.

Etyek

Fejér megye

ÁMK átalakítása és bővítése

950 000

142 500

807 500

2

86.

Fejér M. Ö.

Fejér megye

Petőfi Sándor Gimnázium felújítása és bővítése

256 000

26 000

230 000

2

87.

Mór

Fejér megye

Petőfi Sándor Ált. Iskola alsó tagozatos épületének kiváltása

344 786

51 718

293 068

2

88.

Velence

Fejér megye

Zöldliget Ált. Iskola bővítése és rekonstrukciója

871 075

130 662

740 413

2

89.

Enese

Győr-Moson-
Sopron megye

Enese és térsége Általános Iskola Tornacsarnok építése

444 388

66 658

377 730

2

90.

Kóny

Győr-Moson-
Sopron megye

Óvoda bővítéses rekonstrukciója

358 000

53 700

304 300

2

91.

Mosonmagyaróvár

Győr-Moson-
Sopron megye

Hunyadi Mátyás Szakképző és Szakközépiskola rekonstrukciója

750 000

112 500

637 500

2

92.

Berettyóújfalu

Hajdú-Bihar megye

Gimnázium oktatási központtá történő fejlesztése.

1 397 000

209 550

1 187 450

2

93.

Debrecen

Hajdú-Bihar megye

Gönczy Pál Általános Iskola bővítése

753 000

113 000

640 000

2

94.

Nyíradony

Hajdú-Bihar megye

Diákotthon átalakítása gimnáziummá és kollégiummá

280 196

42 030

238 166

2

95.

Tiszacsege

Hajdú-Bihar megye

Általános iskola bővítése.

328 600

32 860

295 740

2

96.

Füzesabony

Heves megye

Remenyik Zsigmond Gimnázium, Postaforgalmi Szakközépiskola és Diákotthon bővítése és rekonstrukciója

895 000

89 500

805 500

2

97.

Gyöngyös

Heves megye

Berze Nagy János Gimnázium és Szakiskola tornaterme

380 000

57 000

323 000

2

98.

Heves M. Ö.

Heves megye

Arany János Általános Iskola és Szakiskola bővítése kollégiummal

340 000

34 000

306 000

2

99.

Ludas

Heves megye

Általános Kulturális Központ és négy évfolyamos elemi iskola felépítése

411 950

61 793

350 157

2

100.

Besenyeszög

Jász-Nagykun-
Szolnok megye

J-N-Szolnok Megyei Chiovini Ferenc Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény rekonstrukciója, tanterem bővítése, aula, tornaterem építése

760 402

114 060

646 342

2

101.

Fegyvernek

Jász-Nagykun-
Szolnok megye

Orczy Anna Általános Iskola és Szakiskola rekonstrukciója

712 675

106 904

605 771

2

102.

Tiszafüred

Jász-Nagykun-
Szolnok megye

Kossuth Lajos Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium rekonstrukciója

600 525

60 052

540 473

2

103.

Etes

Nógrád megye

3000 m2 hasznos alapterületű iskola és tornaterem és óvoda

950 000

72 500

877 500

2

104.

Karancskeszi

Nógrád megye

2870 m2 hasznos alapterületű iskola és tornaterem

820 000

71 000

749 000

2

105.

Romhány

Nógrád megye

16 tornatermes általános iskola,
300 adagos konyhával
és 150 férőhelyes étteremmel

1 398 994

349 749

1 049 245

2

106.

Alsónémedi

Pest megye

Alsónémedi, Széchenyi István Általános Iskola bővítése

589 386

120 000

469 386

2

107.

Budakeszi

Pest megye

Budakeszi, 20+8 tantermes Nemzetiségi Általános Iskola

2 188 405

328 261

1 860 144

2

108.

Érd

Pest megye

Érd, Oktatási-Közművelődési Komplexum I. ütem: 8 évfolyamos általános iskola

748 750

112 313

636 437

2

109.

Gomba

Pest megye

Gomba, Fáy András Általános Iskola építése

681 797

102 270

579 527

2

110.

Gödöllő

Pest megye

Gödöllő, új óvoda építése és a Damjanich János Általános Iskola bővítése

1 499 471

224 921

1 274 550

2

111.

Nagykőrös

Pest megye

Nagykőrös, Kossuth Lajos Általános Iskola bővítése és felújítása

589 192

88 379

500 813

2

112.

Nagykőrös

Pest megye

Nagykőrös, Ádám László Középiskola és Szakiskola bővítése, tornaterem építése

386 750

58 013

328 737

2

113.

Ócsa

Pest megye

Ócsa, Bolyai János Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskola számítástechnika épülete

344 000

52 000

292 000

2

114.

Pilis

Pest megye

Pilis, Dózsa György út 33. szám alatti Általános Iskola építése

1 434 351

143 436

1 290 915

2

115.

Pomáz

Pest megye

Pomáz, Német Nemzetiségi Általános Iskola rekonstrukció és bővítés

386 375

58 000

328 375

2

116.

Tahitótfalu

Pest megye

Tahitótfalu, Pollack Mihály Általános Iskola, Könyvtár és Zenei Alapfokú Művészetoktatási Intézmény fejlesztése

338 000

51 000

287 000

2

117.

Vasad

Pest megye

Vasad, 4 tantermes Általános Iskola rekonstrukciós bővítése 4 tanteremmel, 12×24 m tornateremmel.

443 365

66 505

376 860

2

118.

Veresegyház

Pest megye

Veresegyház, óvodaépítés

491 978

98 396

393 582

2

119.

Fonyód

Somogy megye

Fonyód, térségi feladatokat ellátó Kulturális Központ és Kollégium építés, 9200 m2

1 810 600

271 590

1 539 010

2

120.

Kaposvár

Somogy megye

Kaposvár, Eötvös Loránd Műszaki Középiskola és Kollégium felújítás 18 620 m2

1 236 800

185 520

1 051 280

2

121.

Siófok

Somogy megye

Siófok város Szépvölgyi úti kollégiumának rekonstrukciója és bővítése, 2302 m2, létszám 159 fő

680 133

102 020

578 113

2

122.

Ibrány

Szabolcs-Szatmár-
Bereg megye

Az Ibrányi Árpád Fejedelem Általános és Művészeti Iskola épületének rekonstrukciója, bővítése

366 143

86 615

279 528

2

123.

Kótaj

Szabolcs-Szatmár-
Bereg megye

„István király” Általános Iskola bővítése 6 tanteremmel, tornaterem bővítése, intézmény akadálymentesítése, rekonstrukciója

495 575

74 336

421 239

2

124.

Mérk

Szabolcs-Szatmár-
Bereg megye

Mérk településen új óvoda, konyha, étterem építése

376 867

19 000

357 867

2

125.

Nyíregyháza

Szabolcs-Szatmár-
Bereg megye

Wesselényi Miklós Szakközépiskola és Szakiskola rekonstrukciója

988 161

148 224

839 937

2

126.

Nyírmeggyes

Szabolcs-Szatmár-
Bereg megye

Arany János Művelődési Központ Általános Iskoláját és Alapfokú Művészeti Iskola bővítése tornaterem és konyha-étterem épületszárnnyal

265 128

53 026

212 102

2

127.

Szabolcs-Szatmár-
Bereg M. Ö.

Szabolcs-Szatmár-
Bereg megye

Nyírbátor, Éltes Mátyás Általános Iskola, Diákotthon és Speciális Szakiskola, Kollégium rekonstrukciója és bővítése

783 789

78 379

705 410

2

128.

Tiszadob

Szabolcs-Szatmár-
Bereg megye

Tiszadob, Széchenyi István Általános Iskola felújítása, bővítése

598 000

29 900

568 100

2

129.

Újfehértó

Szabolcs-Szatmár-
Bereg megye

Bajcsy-Zsilinszky Endre Gimnázium és Szakképző Iskola, valamint kollégiumának rekonstrukciója, bővítése

1 196 915

179 539

1 017 376

2

130.

Dombóvár

Tolna megye

Belvárosi Általános Iskola épület hőszigetelése, homlokzat rekonstrukciója

253 000

37 950

215 050

2

131.

Dombóvár

Tolna megye

Apáczai Csere János Szakközépiskola és Kollégium épületének rekonstrukciója és bővítése

644 154

96 623

547 531

2

132.

Madocsa

Tolna megye

Korszerű oktatási feltételek megteremtése Madocsán

251 033

37 655

213 378

2

133.

Tamási

Tolna megye

Esszterházy József Tagiskola felújítása

371 000

55 650

315 350

2

134.

Tamási

Tolna megye

Vályi Péter Szakképző Iskola Leánykollégiumának rekonstrukciója és bővítése

379 935

56 990

322 945

2

135.

Tolna M. Ö.

Tolna megye

Tolnai Lajos Német Nemzetiségi és Kéttannyelvű Gimnázium Kollégiumának rekonstrukciója

352 143

52 843

299 300

2

136.

Kőszeg

Vas megye

Kőszegi Központi Óvoda új óvodaépítés

489 073

73 361

415 712

2

137.

Káptalanfa

Veszprém megye

Életveszélyes iskolaépület és balesetveszélyes tornaterem újjal történő kiváltása

429 197

46 567

382 630

2

138.

Magyarpolány

Veszprém megye

A 4 tantermes iskolaépület bővítése és tornaterem építése

456 000

68 400

387 600

2

139.

Veszprém M. Ö.

Veszprém megye

Új 200 férőhelyes kollégium
(2995 m2) és 600 adagos konyha (500m2) építése

1 033 311

110 000

923 311

2

140.

Zirc

Veszprém megye

Zirci Oktatási Központ kialakítása rekonstrukcióval és bővítéssel 9410,9 m2-en

1 304 049

195 607

1 108 442

2

141.

Becsehely

Zala megye

A jelenlegi iskolaépület részbeni bontása után rekonstrukciós bővítéssel

543 380

54 338

489 042

2

142.

Zalaegerszeg

Zala megye

Rekonstrukció és bővítés

539 326

80 899

458 427

2

143.

Zalaegerszeg

Zala megye

Rekonstrukció és bővítés

774 512

146 150

628 362

2

144.

Zalaegerszeg

Zala megye

Rekonstrukció és bővítés

725 485

108 823

616 662

2

Szociális

145.

Baranya M. Ö.

Baranya megye

Pécsbányatelep, volt kórház átalakítása és bővítése idősek otthonává

653 372

65 337

588 035

2

146.

Gyula

Békés megye

„Napsugár Idősek Otthona” és a „Nyugdíjasok Háza” épületeinek rekonstrukciója

448 000

67 200

380 800

2

147.

Bőcs

Borsod-Abaúj-
Zemplén megye

Idősek Otthona kialakítása

402 336

60 351

341 985

2

148.

Miskolc

Borsod-Abaúj-
Zemplén megye

Őszi Napsugár Otthon rekonstrukciója

1 190 000

178 500

1 011 500

2

149.

Sátoraljaújhely

Borsod-Abaúj-
Zemplén megye

Egyesített Szociális Intézmény Időskorúak Otthona rekonstrukciója

872 769

130 915

741 854

2

150.

Csongrád

Csongrád megye

50 férőhelyes átmeneti elhelyezést nyújtó ápolási otthon építése, meglévő épület korszerűsítése, Csongrád

436 994

65 549

371 445

2

151.

Mórahalom

Csongrád megye

„Naplemente” Idősek Otthona létesítése

950 000

142 500

807 500

2

152.

Fejér M. Ö.

Fejér megye

110 férőhelyes Ápoló-Gondozó Otthon és 10 férőhelyes Lakóotthon kialakítása

1 198 300

120 000

1 078 300

2

153.

Győr-Moson-
Sopron M. Ö.

Győr-Moson-
Sopron megye

A nagylózsi Időskorúak Otthonában létesítendő új 100 férőhelyes szociális épület létrehozása

789 122

78 912

710 210

2

154.

Debrecen

Hajdú-Bihar megye

Kiskorú Fogyatékosok Otthona bővítése

520 000

78 000

442 000

2

155.

Debrecen

Hajdú-Bihar megye

Terápiás Ház építése

304 000

45 600

258 400

2

156.

Nyírábrány

Hajdú-Bihar megye

Szociális Szolgáltató Ház bővítése

339 525

50 929

288 596

2

157.

Nyíracsád

Hajdú-Bihar megye

Idősek Otthona építése

0

0

0

2

158.

Hatvan

Heves megye

150 férőhelyes Idősek Otthona kialakítása Bástya utcában

1 500 000

225 000

1 275 000

2

159.

Lőrinci

Heves megye

50 férőhelyes Idősek Otthona létesítése

184 823

18 500

166 323

2

160.

Poroszló

Heves megye

Szociális Otthon építése

574 225

86 134

488 091

2

161.

Jász-Nagykun-
Szolnok M. Ö.

Jász-Nagykun-
Szolnok megye

Pszichiátriai Betegek Otthona és Rehabilitációs Intézményének bővítéses rekonstrukciója

1 051 611

106 000

945 611

2

162.

Szolnok

Jász-Nagykun-
Szolnok megye

Kaán Károly úti Idősek Otthona épületeinek bővítése

1 124 844

168 727

956 117

2

163.

Újszász

Jász-Nagykun-
Szolnok megye

Időskorúak Szociális Otthona rekonstrukciója

816 000

122 400

693 600

2

164.

Pest M. Ö.

Pest megye

Pánd, Speciális Otthon
100 férőhelyes bővítése

1 488 650

148 865

1 339 785

2

165.

Szentmártonkáta

Pest megye

Szentmártonkáta, Idősek Otthona építése

314 231

55 277

258 954

2

166.

Ófehértó

Szabolcs-Szatmár-
Bereg megye

Gondozási Központ bővítése

307 750

15 388

292 362

2

167.

Tiszavasvári

Szabolcs-Szatmár-
Bereg megye

Idősek és fogyatékos személyek otthona rekonstrukciója

807 175

81 000

726 175

2

168.

Vas M. Ö.

Vas megye

Vas Megyei Szakosított Otthon Ivánc, épületrekonstrukció és bővítés

377 000

37 700

339 300

2

169.

Vaszar

Veszprém megye

90 fh. benntlakásos intézmény,
30 fh. nappali ellátást nyújtó részleg + jelzőrendszeres házigondozás

1 249 159

65 000

1 184 159

2

170.

Veszprém M. Ö.

Veszprém megye

102 fh. gondozó épület,12 fh. lakóotthon, 20 fh. szenvedélybetegek rehab. épület, 16 fh. kúria rekonstrukciója

1 012 238

101 224

911 014

2

171.

Gellénháza

Zala megye

Meglévő irodaépület Idősek Otthonává történő átalakítása
52 főre melegítő konyhával

371 281

55 692

315 589

2

172.

Zalaegerszeg

Zala megye

50 férőhelyes Idősek Otthona létesítése Zalaegerszeg,
4815/7 hrsz.-ú ingatlan területén

640 517

96 078

544 439

2

Vízgazdálkodás

173.

Izsák

Bács-Kiskun megye

Izsák Város belterületi csapadékvíz-elvezetés II. ütem

1 526 342

228 951

1 297 391

2

174.

Kiskunfélegyháza

Bács-Kiskun megye

Kiskunfélegyháza-Halesz térség ivóvízellátása I. ütem építése

282 248

42 337

239 911

2

175.

Mélykút

Bács-Kiskun megye

Mélykút nagyközség szennyvíz-csatornázási és szennyvíztisztítási program

3 163 852

1 864 223

1 299 629

2

176.

Sükösd

Bács-Kiskun megye

Sükösd nagyközség és Érsekcsanád község közös szennyvízközmű-beruházása

2 542 400

1 016 960

1 525 440

2

177.

Szabadszállás

Bács-Kiskun megye

Szabadszállás szennyvízelvezetése

1 608 154

804 077

804 077

2

178.

Szalkszentmárton

Bács-Kiskun megye

Szalkszentmárton felszíni vízelvezetés

562 669

56 267

506 402

2

179.

Uszód

Bács-Kiskun megye

Uszód-Géderlak-Dunaszentbenedek szennyvízcsatornázása és szennvvízelvezetése

1 783 827

535 149

1 248 678

2

180.

Békés M. Ö.

Békés megye

Békés megye 10 településének belterületi vízrendezése

550 000

55 000

495 000

2

181.

Békéscsaba

Békés megye

Békéscsaba III-IV. kerület északi részének csapadékvíz elvezetése

1 330 888

199 633

1 131 255

2

182.

Medgyesbodzás

Békés megye

Szennyvíztisztító telep és községek közös szennyvízelvezetése

3 638 850

1 455 540

2 183 310

2

183.

Bodrogolaszi

Borsod-Abaúj-
Zemplén megye

Bodrogolaszi belterületi vízrendezés

420 000

84 000

336 000

2

184.

Gesztely

Borsod-Abaúj-
Zemplén megye

Belterületi csapadékvíz-elvezetés

408 525

102 131

306 394

2

185.

Komlóska

Borsod-Abaúj-
Zemplén megye

Komlóska-Erdőhorváti biztonságos ivóvízellátás és ivóvízminőség javítás

261 950

52 390

209 560

2

186.

Mezőkövesd

Borsod-Abaúj-
Zemplén megye

Szennyvízcsatorna-hálózat építése

1 423 330

853 998

569 332

2

187.

Tibolddaróc

Borsod-Abaúj-
Zemplén megye

Társult települések szennyvízelvezetése és tisztítása

1 977 135

790 854

1 186 281

2

188.

Taktaharkány

Borsod-Abaúj-
Zemplén megye

Taktaharkány és Taktaszada szennyvízcsatorna-hálózat és szennyvíztisztító telep építése

1 796 054

718 422

1 077 632

2

189.

Tiszakarád

Borsod-Abaúj-
Zemplén megye

Tiszakarád és társult települések szennyvízelvezetése és szennyvíztisztítása

3 360 608

1 344 245

2 016 363

2

190.

Bakonycsernye

Fejér megye

Bakonycsernye és társult községek belterületi vízrendezés

1 221 040

183 156

1 037 884

2

191.

Bicske

Fejér megye

Bicske és társult települések belterületi vízrendezés

5 403 292

270 165

5 133 127

2

192.

Enying

Fejér megye

Enying Város szennyvízelvezetése és szennyvíztisztítása

4 086 426

2 043 213

2 043 213

2

193.

Lovasberény

Fejér megye

Lovasberény, Csákvár belterületi vízrendezés

470 816

94 163

376 653

2

194.

Bősárkány

Győr-Moson-
Sopron megye

Bősárkány nagyközség és térsége szennyvízközmű-beruházás

3 530 811

1 412 324

2 118 487

2

195.

Hajdúböszörmény

Hajdú-Bihar megye

Szennyvízcsatorna-hálózat építése

2 594 094

1 556 456

1 037 638

2

196.

Hajdúhadház

Hajdú-Bihar megye

Belterületi vízrendezés

1 057 026

105 703

951 323

2

197.

Téglás

Hajdú-Bihar megye

Belterületi vízrendezés

641 663

64 166

577 497

2

198.

Bodony

Heves megye

Bodony község belterületi csapadékvíz elvezetése

647 734

64 773

582 961

2

199.

Erdőtelek

Heves megye

Erdőtelek szennyvízelvezetése és tisztítása

1 590 739

795 370

795 369

2

200.

Gyöngyöspata

Heves megye

Gyöngyöspata községi csapadékvíz elvezetése

786 688

157 338

629 350

2

201.

Hatvan

Heves megye

Hatvan és térsége szennyvízelvezetése és tisztítása

2 716 056

1 075 003

1 641 053

2

202.

Karácsond

Heves megye

Karácsond község szennyvízelvezetése és tisztítása

1 139 023

569 511

569 512

2

203.

Kompolt

Heves megye

Tarnamenti Kistérségi Társulás szennyvíztisztítás és csatornázás

4 197 162

1 678 865

2 518 297

2

204.

Ostoros

Heves megye

Ostoros község belterületi vízrendezés

349 469

104 841

244 628

2

205.

Szihalom

Heves megye

Szihalom és társult települések szennyvízelvezetése és szennyvíztisztítása

3 144 123

1 257 649

1 886 474

2

206.

Tarnaörs

Heves megye

Tarnasági térségi szennyvízelvezetés és tisztítás

7 420 378

2 968 151

4 452 227

2

207.

Nagykörű

Jász-Nagykun-
Szolnok megye

„Nagykörűi Medence” belterületének vízrendezése

955 208

382 083

573 125

2

208.

Rákócziújfalu

Jász-Nagykun-
Szolnok megye

Csapadékvíz-elvezetés

256 772

51 353

205 419

2

209.

Tiszagyenda

Jász-Nagykun-
Szolnok megye

Belterületi csapadékvíz elvezetés

474 358

47 436

426 922

2

210.

Tiszaroff

Jász-Nagykun-
Szolnok megye

Szennyvízközmű-beruházás

2 888 388

1 155 355

1 733 033

2

211.

Tata

Komárom-Eszter-
gom megye

Tata belterületi felszíni vízrendezés - csapadékvíz elvezetése

2 495 448

374 317

2 121 131

2

212.

Drégelypalánk

Nógrád megye

Drégelypalánk, Hont közös szennyvízelvezetés és dejtári telepen történő tisztítás

1 388 453

555 381

833 072

2

213.

Nógrádmegyer

Nógrád megye

A község magasabb pontjain új övárok kiépítése, a meglévő nyílt árok felülvizsgálata és indokolt esetben újraépítése, továbbá a faluközpontban zárt csapadékcsatorna kiépítése

980 000

98 000

882 000

2

214.

Nőtincs

Nógrád megye

Főgyűjtők, gyűjtők nyílt szelvényű burkolt árkok, egyéb csatornák gyeprácskővel burkoltak, füvesítettek. A külterületi patakmeder csökkentett tartalmú rendezését tartalmazza.

1 359 781

135 979

1 223 802

2

215.

Abony

Pest megye

Abony, belterületi csapadékvíz-elvezetés I. ütem

604 956

181 487

423 469

2

216.

Dánszentmiklós

Pest megye

Dánszentmiklós-Nyáregyháza szennyvízelvezetés, szennyvíztisztítás

1 447 936

723 968

723 968

2

217.

Őrbottyán

Pest megye

Őrbottyán és térsége szennyvízcsatornázása és szennyvízelvezető rendszere

5 504 219

1 717 253

3 786 966

2

218.

Valkó

Pest megye

Valkó, Zsámbok, Vácszentlászló szennyvízközmű-beruházása

2 967 516

1 187 007

1 780 509

2

219.

Látrány

Somogy megye

Látrány, Visz, Somogytúr, Somogybabod és Gamás települések szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztítása, 35678 m grav. csatorna, 26832 m nyomóvez, 31 db átemelő, 500 m3/d szennyvíztisztító telep

2 282 200

713 148

1 569 052

2

220.

Nagyatád

Somogy megye

Nagyatád térség szennyvízcsatornázása, 62770 m NÁ 200 grav. csatorna, 47400 m NÁ 150 bekötő vezeték, NÁ 80 12050 m nyomóvezeték

4 790 325

1 449 619

3 340 706

2

221.

Nagybajom

Somogy megye

Nagybajom város szennyvízelvezetése és tisztítása, 12673 m NA 150 bekötés, 20575 m NA 200 grav. csat., 11803 m nyomóvezeték, 13 db átemelő, 3 db szagtalanító, 620 m3 szennyvíztisztító

1 589 581

794 790

794 791

2

222.

Siófok

Somogy megye

Siófok Déli városrész belterületi vízrendezése, 7945 m gravitációs csatorna, 1 db átemelő

412 973

247 784

165 189

2

223.

Szólád

Somogy megye

Szólád, Teleki, Nagycsepely, Kötcse, és Karád települések szennyvízelvezetése és tisztítása, 45310 m NÁ 200, 22704 m nyom. vez., 18 db átemelő

2 164 903

865 964

1 298 939

2

224.

Csenger

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Csenge város szennyvízcsatorna-hálózat és szennyvíztisztító telep építése

1 077 772

538 886

538 886

2

225.

Csengerújfalu

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Csengerújfalu és Ura belterületi vízrendezése

395 000

79 000

316 000

2

226.

Fehérgyarmat

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Fehérgyarmat, Kisar és Nagyar belterületi vízrendezése

1 040 000

208 000

832 000

2

227.

Gávavencsellő

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Gávavencsellő, Balsa és Tiszabercel belterületi vízrendezése

1 353 000

270 600

1 082 400

2

228.

Geszteréd

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Szennyvízelvezetés, szennyvíztisztítás (vákuumos rendszerű csatornahálózat)

1 012 376

506 189

506 187

2

229.

Kállósemjén

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Kállósemjén község belterületi vízrendezése

616 266

92 440

523 826

2

230.

Kölcse

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Kölcse és térsége (Kölcse, Sonkád, Fülesd, Mánd, Kömörő és Túristvándi) belterületi vízrendezése

809 000

161 800

647 200

2

231.

Nagykálló

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Nagykálló település belterületi vízrendezése

1 138 756

341 627

797 129

2

232.

Nagyvarsány

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Nagyvarsány és térsége (Aranyosapáti, Gyüre, Kisvarsány és Nagyvarsány) belterületi vízrendezése

825 544

206 386

619 158

2

233.

Nyíregyháza

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Nyíregyháza, Városi I. sz. csatorna vízgyűjtő terület főcsatornáinak rekonstrukciója

282 200

42 330

239 870

2

234.

Ököritófülpös

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Ököritófülpös és térsége (Ököritófülpös, Porcsalma, Fülpösdaróc és Géberjén) belterületi vízrendezése

960 000

192 000

768 000

2

235.

Tunyogmatolcs

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Tunyogmatolcs és térsége szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztítása II. ütem

1 467 979

587 192

880 787

2

236.

Nagydorog

Tolna megye

Szennyvízcsatorna-hálózat és szennyvíztisztító telep építése

1 386 181

693 090

693 091

2

237.

Zomba

Tolna megye

Zomba és térsége (Kéty-Felsőnána) szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztítása

1 400 445

560 177

840 268

2

238.

Csehimindszent

Vas megye

Bérbaltavár és térsége szennyvízelvezetése és tisztítása

1 489 216

595 687

893 529

2

239.

Badacsonytomaj

Veszprém megye

A főnyomóvezetékkel párhuzamosan új fogyasztói vezetékek épülnek

1 217 886

182 683

1 035 203

2

240.

Lovászpatona

Veszprém megye

A társult települések szennyvízközmű-építése

3 672 732

1 469 092

2 203 640

2

241.

Somlóvásárhely

Veszprém megye

Somló alatti települések szennyvízcsatorna hálózat + tisztítótelep építése

1 625 600

618 540

1 007 060

2

242.

Sümeg

Veszprém megye

Sümeg és térsége II. ütem csatornahálózat csatlakozva a Sümegi tisztítótelepre

1 636 140

495 383

1 140 757

2

243.

Gelse

Zala megye

Szennyvízelvezetés és -tisztítás

1 494 645

597 858

896 787

2

244.

Gyenesdiás

Zala megye

Gyenesdiás nagyközség belterületi vízrendezése

1 986 600

297 990

1 688 610

2

245.

Keszthely

Zala megye

Keszthely városrészek belterületi vízrendezése

980 617

147 093

833 524

2

Egyéb

246.

Szarvas

Békés megye

Hivatásos önkormányzati 4 plusz
1 szerállásos tűzoltóság elhelyezése
a volt MHSZ bázis helyén

440 000

66 000

374 000

1

247.

Ráckeve

Pest megye

Ráckevei Önkormányzat műemléki épület helyreállítása

654 500

98 175

556 325

1


Elutasítás indoka:    1 nem felel meg a jogszabályi feltételeknek
2 költségvetési fedezet hiánya

3. melléklet a 2006. évi XXIV. törvényhez12

1

A törvényt az Országgyűlés a 2006. február 13-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2006. február 17. A törvényt a 2012: LXXVI. törvény 3. § (2) bekezdés 45. pontja hatályon kívül helyezte 2012. június 27. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező törvény 1. §-át.

2

A 4. §-t a 2007: LXXXII. törvény 2. § 895. pontja hatályon kívül helyezte.

3

Az 5. §-t a 2007: LXXXII. törvény 2. § 895. pontja hatályon kívül helyezte.

4

A 6. §-t a 2006: CXXI. törvény 29. § (3) bekezdésének c) pontja hatályon kívül helyezte.

5

A 7–9. §-t a 2007: LXXXII. törvény 2. § 895. pontja hatályon kívül helyezte.

6

A 10. § (1)–(4) bekezdését a 2007: LXXXII. törvény 2. § 895. pontja hatályon kívül helyezte.

7

A 10. § (5) bekezdését a 2006: CXXI. törvény 29. § (3) bekezdésének c) pontja hatályon kívül helyezte.

8

A 10. § (6) bekezdését a 2007: LXXXII. törvény 2. § 895. pontja hatályon kívül helyezte.

9

A 11–13. §-t a 2007: LXXXII. törvény 2. § 895. pontja hatályon kívül helyezte.

10

A 15. § (2) bekezdését a 2007: LXXXII. törvény 2. § 895. pontja hatályon kívül helyezte.

11

Az 1. számú melléklet a 2006: CXXI. törvény 36. §-a szerint módosított szöveg, alkalmazására lásd e módosító törvény 30. § (16) bekezdését.

12

A 3. mellékletet a 2007: LXXXII. törvény 2. § 895. pontja hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére