• Tartalom

MÜ BH 2006/266

MÜ BH 2006/266

2006.08.01.
A kártérítés iránti követelés elévülése minden esetben a követelés esedékességekor megkezdődik, ha a károsult a károkozásról később szerez tudomást, az elévülés nyugvásáról szóló rendelkezés irányadó [Mt. 11. § (3) bek.; az ügyben irányadó 1967. évi II. tv. 5. § (2) bek.].
A felperes a felülvizsgálati kérelmében az első- és a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezését, és a keresetének megfelelő határozat meghozatalát kérte.
A pertörténet részletes előadását követően kifejtette, hogy álláspontja szerint a jogerős ítéletnek az elévülésről kifejtett álláspontja jogszabálysértő, mert a 2002. február 28-án elkészült, és 2002. augusztus 20-án átvett szakvéleményből vált számára világossá, hogy az alperesnél végzett munkája halláskárosodás előidézésére alkalmas volt.
Az említett szakvéleményből jutott tudomására az is, hogy kártalanítható mértékű munkaképesség-csökkenése van, és ezért részére baleseti járadékot állapítottak meg.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem előzetes megvizsgálása alapján a felülvizsgálat elrendelésére nem talált alapot.
A peres iratokból megállapíthatóan a felperesnek az alperes jogelődjénél 1984. augusztus 31-éig fennállt jogviszonyával összefüggésben alakult ki a zaj eredetű halláskárosodása, amely miatt részére – kérelmére – a Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság határozatával baleseti járadékot állapított meg.
A másodfokú bíróság helyesen utalt arra, hogy az igény érvényesítésére az 1967. évi II. törvény 5. §-át kell alkalmazni (Mt. 205. §).
A felperes a panaszait – saját előadása szerint – 2000-ben észlelte. A felperesről a 2000. június 28-án kelt hallásvizsgálati lelet állapította meg a kétoldali közepes fokú idegi típusú halláscsökkenést, amely alapján 2000. augusztus 1-jén a felperes járadékot igényelt. Mindezek miatt a másodfokú bíróságnak az elévülés nyugvásáról szóló álláspontja az 1967. évi II. törvény 5. § (2) bekezdése alapján helyes.
A felperes egyezően a másodfokú bíróság ítéletében kifejtettekkel a felülvizsgálati kérelmében azt adta elő, hogy a 2002. augusztus 20-án átvett szakvéleményből szerzett tudomást azokról a lényeges körülményekről, amely alapján a munkajogi szabályokon alapuló nem vagyoni kártérítés iránti igényét előterjesztette.
A felperes keresetlevele 2004. szeptember 27-én érkezett az elsőfokú bírósághoz, ezért a felperes az ügyben alkalmazandó 1967. évi II. törvény 5. § (2) bekezdésében lévő hat hónapos határidőt elmulasztotta.
A kifejtettek alapján a másodfokú bíróság döntése nem jogszabálysértő. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet – tekintettel arra, hogy az abban megjelölt jogszabálysértés nem volt megállapítható – a Pp. 273. §-ának az adott ügyben még irányadó (1) bekezdése alapján elutasította.
(Legf. Bír. Mfv. E. 10.679/2005. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére