KÜ BH 2006/268
KÜ BH 2006/268
2006.08.01.
A kezelői jog megvonásáért járó kisajátítási kártalanítást az ingatlan forgalmi értékének alapulvételével kell megállapítani (1976. évi 24. tvr. 1. §).
Az I. r. alperes a 2005. március 19. napján kelt határozatával a felperes kezelésében lévő, a Magyar Állam tulajdonát képező d.-i zártkerti 2408/3. hrsz. 1966 m2 szántó megjelölésű ingatlanból a megosztás után kialakuló d.-i 2408/4. hrsz. 242 m2 területű ingatlant a II. r. alperes kezelésébe adta. A kezelői jog megvonásáért járó kártalanítás összegét a kirendelt szakértő javaslata alapján az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 72. § (1) és (3) bekezdései alapján 18 700 forintban állapította meg.
A felperes keresetében az I. r. alperes határozatának megváltoztatását és a kezelői joga megvonásáért járó kártalanítási összegének 75 000 forintban történő megállapítását kérte. Jogi álláspontja szerint a kezelői jog ellenértékének meghatározásánál az Itv. rendelkezései nem alkalmazhatók, a kártalanítás megállapításának alapja az ingatlan teljes forgalmi értéke.
Az alperesek ellenkérelmükben arra hivatkoztak, hogy a vagyonkezelői jog jogosultját korlátozott tulajdonosi jogosítványok illetik meg, a vagyonkezelői jog vagyoni értékű jog, így helytálló volt az Itv. 72. §-ának alkalmazása. Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. (a továbbiakban: Áht.) sem tartalmaz olyan rendelkezést, hogy ellenértéknek a forgalmi értéket kell tekinteni.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy a kisajátításról szóló 1976. évi 24. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: Tvr.) végrehajtásáról szóló 33/1976. (IX. 5.) MT rendelet (a továbbiakban: R.) 1. §-a értelmében a Tvr. és a R. rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni – ha a jogszabály másként nem rendelkezik – akkor, ha a kisajátítási eljárás keretében földhasználati jogot kell visszavonni, illetve állami tulajdonban lévő ingatlant kell kezelésbe adni. A kisajátított ingatlanok kezelésbe adása, továbbá a kisajátítási cél megvalósításához szükséges állami tulajdonban álló ingatlanok kezelésének átadása a R. 58. § (1) bekezdése értelmében a megyei, fővárosi közigazgatási hivatal vezetője hatáskörébe tartozik.
A Tvr. 1. §-a szerint a kisajátítás teljes kártalanítás ellenében történhet, a perben a felek eltérő jogi indokolás alapján kérték meghatározni a kártalanítás összegét.
Az Áht. tartalmaz rendelkezéseket az állami tulajdonban álló ingatlanok kezeléséről. Az Áht. 109/G. § (1) bekezdése értelmében a vagyonkezelőt megilletik a tulajdonos jogai, és terhelik a tulajdonos kötelezettségei, azzal a megszorítással, hogy a vagyon tulajdonjogát nem ruházhatja át, illetőleg arra nézve zálogjogot, illetve haszonélvezeti jogot nem alapíthat. Az Áht. 109/B. § (4) bekezdése értelmében pedig a vagyonkezelői jogot az (1) és (3) bekezdésben foglaltakat, valamint a kijelölés esetét kivéve kizárólag ellenérték fejében lehet megszerezni és gyakorolni.
Az elsőfokú bíróság ennek alapján megállapította, hogy a vagyonkezelői jogosult jogosítványai korlátozottak, másrészt abból a szabályból, hogy a vagyonkezelői jogot ellenérték fejében lehet megszerezni, nem következik az, hogy a teljes kártalanításnak a forgalmi értéken kell megtörténnie. A felperes pedig nem jelölt meg olyan jogszabályi rendelkezést, amelyből következne a kezelői jog átadásának teljes forgalmi értéken történő realizálása, ilyen konkrét rendelkezést sem a kisajátításról szóló jogszabályok, sem az Áht. nem tartalmaz. Ezért az I. r. alperes nem követett el jogszabálysértést, amikor elfogadta az ingatlanforgalmi szakértő azon véleményét, hogy az Itv. 72. §-a figyelembevételével kell megállapítani a kártalanítás mértékét.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérve annak megváltoztatását, a kártalanítás összegének 75 000 forintra történő felemelését, és a különbözetként jelentkező 56 250 forint és ennek 2005. március 30. napjától járó kamatainak megfizetésére kötelezést. A felperes teljes kártalanítása nem történt meg, az Itv. 72. §-a nem alkalmazható, a kisajátítás esetén megszűnt haszonélvezeti jog értékét sem az Itv. alapján kell meghatározni (KK 30. számú állásfoglalás). A kártalanítás alapja az ingatlan kisajátításkori forgalmi értéke, ezt támasztja alá több évtizedes közigazgatási eljárásba bevont szakértői gyakorlat. Észrevételezte, hogy a jelen per alapját képező közigazgatási eljárásban eljárt ingatlanforgalmi szakértő más esetben úgy nyilatkozott, hogy a kezelői jog értéke a forgalmi érték. A kisajátítási határozatokat csatolt, mely ügyekben a forgalmi érték alapján állapították meg a vagyonkezelői jog értékét. A vagyonkezelő a vagyonkezelői jogát ellenérték fejében átadhatja, a Ptk. 200. § (1) bekezdése alapján az ár a felek szabad megállapodásának tárgy, így a vagyonkezelői jog forgalmi értéken átadható.
Az I. r. alperes a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta azzal, hogy az ingatlan forgalomképtelen, a vagyonkezelői jog pedig egyfajta vagyoni értékű jog, így az Itv. alkalmazható. A vagyonkezelő jogosítványai korlátozottak, az Áht. rendelkezéseiből sem következik, hogy a kezelői jog átadásáért forgalmi érték jár.
A II. r. alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmet és felülvizsgálati ellenkérelmet is benyújtott. Csatlakozó felülvizsgálati kérelmében annak megállapítását kérte, hogy a kezelői jog értéke az ingatlan forgalmi értékének és a föld értékének különbözete. Amennyiben a vagyonkezelő semmilyen beruházást nem teljesített az ingatlanon, úgy a vagyonkezelő jogának értéke nulla. Amennyiben a Legfelsőbb Bíróság ezen okfejtést nem fogadná el, úgy az Itv. 72. § (3) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni. A vagyonértékű jog ellenértéke nem lehet azonos a forgalmi értékkel.
A felülvizsgálati kérelem részben alapos.
Az I. r. alperes határozatával a felperes kezelésében lévő ingatlanból kialakított 242 m2 területű ingatlant a II. r. alperes kezelésébe adta kártalanítási összeg megállapítása mellett. A felperes a kezelői jog megvonásának jogszerűségét, annak jogalapját nem vitatta, de vitatta a kezelői jog megvonásáért járó kártalanítás összegét. A perben eldöntendő kérdés tehát az volt, hogy a kezelői jog megvonásáért járó kártalanítás összege azonos-e a kisajátított ingatlan forgalmi értékével, vagy csak annak valamilyen szempontok szerint csökkentett összege.
Az I. r. alperes határozatában a kezelői jog megvonásáért járó kártalanítás összegének megállapításánál az Itv. 72. § (1) és (3) bekezdéseit alkalmazhatónak ítélte meg, melyet az elsőfokú bíróság ítéletével elfogadott. A Legfelsőbb Bíróság jogi álláspontja szerint a perbeli jogvitára az Itv. szabályai döntően nem alkalmazhatóak. Az Itv. szabályai az ingatlan tulajdonjogát megszerző és a központi költségvetés közötti jogviszonyra vonatkozik, míg a perbeli esetben a kezelői jogot elvesztő és a kezelői jogot megszerző közötti jogviszonyról van szó.
Másrészt az Itv. 72. §-a arra az esetre vonatkozik, ha a dolog vagyoni értékű joggal van terhelve. Ilyen esetben az általánostól eltérően, másképp történik az ingatlan tulajdonjogának visszterhes vagyonátruházási illetékének megállapítása. A vagyonértékű jog – mint teher – külön megállapításra kerül, és külön kell a vagyoni értékű jog, és külön a tulajdonjog tekintetében az illetéket megállapítani.
A kezelői jog azonban nem tekinthető az ingatlant terhelő jognak, amely korlátozná a tulajdonos jogosítványait. Az állami tulajdon esetében az állam mint elvont fogalom önmagában nem tudja az ingatlant használni, hasznosítani stb., hanem csak a jogszabályban erre feljogosított szervei útján. A kezelői jog jogosultja tehát nem hogy nem akadályozza a tulajdonost a jogai gyakorlásában, hanem éppen a tulajdonosi egyes részjogosítványok megfelelő gyakorlását biztosítja.
Az R. 1. §-a és 58. § (2) bekezdése alapján kártalanítás jár, melynek összegét a megyei, fővárosi közigazgatási hivatal vezetője állapítja meg. E körben a R. 58. § (2) bekezdése alapján az állami tulajdonban álló ingatlanok kezeléséről szóló jogszabályok rendelkezéseinek megfelelő alkalmazásával kell eljárni. A kártalanítás összege tekintetében azonban sem az Áht., sem egyéb jogszabály egyértelmű szabályozást nem tartalmaz.
A Tvr. 1. §-a azonnali teljes és feltétlen kártalanítás ellenében teszi lehetővé nem állami tulajdonban lévő ingatlanok tulajdonjogának megszerzését. A R. 1. §-a értelmében a Tvr. és a R. rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni az állami tulajdonban lévő ingatlan kezelésbe adása esetén. A kezelői jog megvonása tehát sokban hasonlatos a tulajdonjog kisajátításához, de teljesen nem lehet azonosítani vele. Az Áht. 109/G. § (1) bekezdése alapján a vagyonkezelői jog jogosultját – ha a jogszabály másként nem rendelkezik – megilletik a tulajdonos jogai, és terhelik a tulajdonos kötelezettségei – ideértve a számvitelről szóló 1991. évi XVIII. törvény szerinti könyvvezetési és beszámoló-készítési kötelezettséget is – azzal, hogy a vagyont nem értékesítheti, illetve arra zálogjogot, illetve haszonélvezeti jogot nem alapíthat. A vagyonkezelő esetén tehát az egyik legfontosabb tulajdonosi jogosítvány – az értékesítés – kizárt, és csak korlátozottan terhelheti meg a kezelői jog tárgyát. Mindebből okszerűen következik, hogy a kezelői jog megvonásáért nem járhat azonos mértékű kártalanítás, mint a tulajdonjog kisajátításáért.
Ennek összegének megállapításánál – ahogy a Legfelsőbb Bíróság már korábban utalt – az Itv. 72. §-a automatikusan nem alkalmazható, a kártalanítás mértékére az Áht. vagy más a kezelői joggal kapcsolatos jogszabály sem tartalmaz egyértelmű jogi szabályozást. Ebből következően ennek mértékét a kisajátítási eljárásokban fellelhető adatok, a kisajátítási eljárásban kialakult bírói gyakorlat, és a kisajátítással kapcsolatos Legfelsőbb Bíróság Közigazgatási Kollégiumának állásfoglalásai figyelembevételével lehet megállapítani, és egy általános érvényű arányt felállítani.
Az I. r. alperes határozatában a forgalmi érték 25%-ában állapította meg a kezelői jog megvonásáért járó kártalanítás összegét, amelyet a Legfelsőbb Bíróság eltúlzottan alacsony összegnek ítél meg, figyelemmel arra, hogy a kezelői jog jogosultját, a tulajdonoshoz hasonló jogok illetik meg. A forgalmi értékkel azonos összegű kártalanítás pedig az előzőekben kifejtettek alapján azért nem illeti meg a kezelői jog jogosultját, mert a rendelkezési jogosultsága csak korlátozott. Az Áht. 109/G. § (1) bekezdése alapján pedig a vagyonkezelői jog, költségvetési szervek egymás közti ügylete esetén ingyenesen is átruházható. Ez a szabályozás is a teljes forgalmi értéken való megállapítás ellenkezőjére utal.
A Legfelsőbb Bíróság ezért a perben felmerült tények (egyéb kisajátítási határozatok, vagyonkezelői jogot átruházó szerződés, ezekhez csatolt igazságügyi szakértői vélemények) a tulajdonjog kisajátítása, és a kezelői jog megvonása viszonyának vizsgálata, a kisajátítási eljárásban kialakult bírói gyakorlat, a kisajátítással kapcsolatos Legfelsőbb Bíróság Közigazgatási Kollégiumának állásfoglalásai alapján megállapította, hogy a kezelői jog megvonásáért járó kártalanítás összegét az ingatlan forgalmi értékének 70%-ában indokolt megállapítani.
A Legfelsőbb Bíróság a II. r. alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmét érdemben azért nem vizsgálhatta, mert egyrészt a II. r. alperes megfelelő jogszabályi hivatkozással nem támasztotta alá az abban foglaltakat, másrészt a II. r. alperes az elsőfokú eljárás során elfogadta, hogy a kezelői jog ellenértékét az Itv. 72. §-a alapján kell megállapítani. A csatlakozó felülvizsgálati kérelmében azonban már olyan újabb kiszámítási módra hivatkozott (az ingatlan forgalmi értéke és a föld értéke különbözete), amelyre korábban nem hivatkozott, és a felülvizsgálati eljárásbank – annak rendkívüli perorvoslati jellegére figyelemmel – új jogi, ténybeli hivatkozásra már nincs jogszabályi lehetőség.
A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a felperes felülvizsgálati kérelme folytán hatályon kívül helyezte, az I. r. alperes határozatát a Pp. 339. § (2) bekezdés i) pontja alapján részben megváltoztatta, és a felperes kezelői jog megvonásáért járó kártalanítás összegét a KK 30. számú kollégiumi állásfoglalásban foglaltakra is figyelemmel az eset összes körülményének gondos mérlegelésével, a Tvr. 15. § (1) bekezdése, a Tvr. 1. §-a és az R. 1. §-a alapján 52 500 forintban állapította meg. A peres felek az I. r. alperesi eljárásban készült szakértői vélemény 75 000 forintos forgalmi értékét nem vitatták, így ennek 70%-át vette figyelembe a Legfelsőbb Bíróság.
Egyben kötelezte a II. r. alperest, hogy a Legfelsőbb Bíróság által az I. r. alperesi határozatban megállapított kártalanítási összeg különbözetét, és annak a Ptk. 301. §-a szerinti törvényes mértékű kamatát fizesse meg a felperesnek. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította, és a II. r. alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmét elutasította.
(Legf. Bír. Kfv. II. 39.266/2005. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás