• Tartalom

BÜ BH 2006/280

BÜ BH 2006/280

2006.09.01.
Az előzetes letartóztatás egy év utáni fenntartására ad okot – egyebek mellett – ha az ügyben a sértett és (vagy) a tanúk – a vádlottak részéről történő – megfenyegetésére adatok merülnek fel, s emiatt a bizonyítási eljárás folytatása veszélybe kerül [Be. 132. § (1) bek. b) pont, 129. § (2) bek. c) pont].
Az ítélőtábla a 2005. október 10. napján meghozott – fenti számú – végzésével a 2004. június 9. napjától előzetes fogva tartásban lévő P. R. I. r. és Gy. M. II. r. vádlott előzetes letartóztatásának indokoltságát – a Be. 132. § (1) bekezdésének b) pontja alapján – felülvizsgálva a legsúlyosabb kényszerintézkedést továbbra is fenntartotta.
A végzés ellen – indokainak kifejtése nélkül – a II. r. vádlott jelentett be fellebbezést.
A Legfőbb Ügyészség írásbeli nyilatkozatában Gy. M. II. r. vádlott tekintetében a sérelmezett határozat helybenhagyását indítványozta.
A fellebbezés nem alapos.
Az ítélőtábla helyesen állapította meg, hogy a legutóbbi felülvizsgálat óta a fogva tartás indokaiban változás nem történt. A vád tárgyát képező cselekmények tárgyi súlyára és az ezekre kiszabható büntetések mértékére figyelemmel fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. A bizonyítási eljárás még folyamatban van, a sértett és az I. számú anonim tanú kihallgatása még nem történt meg. A sértett tanú több beadványában jelezte, hogy megfenyegették, fél a vádlottaktól.
Erre figyelemmel pedig a bizonyítás megnehezítésének a lehetősége nem zárható ki.
A II. r. vádlott különös és többszörös visszaesői minősége kellő alapot ad a bűnismétlés veszélyének a megállapítására is. Mindezekre tekintettel a Be. 129. § (2) bekezdésének b), c) és d) pontjában írt előzetes letartóztatási okok változatlanul fennállnak, ekképpen a kényszerintézkedés fenntartása törvényes.
(Legf. Bír. Bkf. I. 1166/2005. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére