PÜ BH 2006/284
PÜ BH 2006/284
2006.09.01.
Nem ütközik nyilvánvalóan a jóerkölcsbe az egyik gyermek által eltartóként a szülővel kötött tartási szerződés, ha az eltartott közeli időpontban bekövetkező halálával gyógyíthatatlan betegsége ellenére nem lehetett számolni, és a szülő az adott körülmények között a tartási szolgáltatásokat reálisan ettől a gyermekétől várhatta (Ptk. 200. §, 589. §).
A felülvizsgálati kérelemmel érintett tényállás szerint a felperes valamint az I. és II. rendű alperesek testvérek. Édesanyjuk, néhai Sz. J.-né (a továbbiakban: néhai) tulajdonában állt a 2863/2/A/57. hrsz. alatt felvett, 36 m2 nagyságú, természetben a M., V. u. 10. földszint 1. szám alatt található társasházi ingatlan, melyet az OTP és Kereskedelmi Bank Rt., mint jogosult javára szóló jelzálog, és ennek biztosítására elidegenítési és terhelési tilalom terhelt.
1992. május 8. napján a néhai olyan tartalmú nyilatkozatot tett, mely szerint a fenti ingatlant 1991. július 9. napján vásárolta meg úgy, hogy a vásárláshoz szükséges önerő befizetését az I. r. alperes teljesítette, ezért a másik két gyermekével szemben az I. r. alperes javára a perbeli ingatlanra elővásárlási jogot biztosít.
1997. március 7. napján kelt végrendeletében a néhai ezen nyilatkozatát visszavonta arra hivatkozással, hogy I. r. alperest kárpótlási jeggyel kielégítette, így az I. r. alperes által kifizetett 34 500 forint ellentételezve lett.
Néhait több alkalommal kezelték kórházban, legutóbb 2000. február 8. napjától a haláláig ápolták tüdőgyulladás és általános testi gyengeség kórismével. A kórházba kerülése előtt néhai még önmaga ellátására képes volt, a kórházban azonban már széklet- és vizelettartási problémái miatt pelenkázni kellett. Állapota a kórházi kezelése alatt változó volt, a kórházba kerülését követően átmenetileg javult, majd 2000 nyarán stagnált, tudata a haláláig tiszta volt.
Néhait a kórházban rendszeresen látogatta az I. rendű alperes valamint a felperes is 2000 áprilisáig, ezután azonban a felperes már csak egy alkalommal látogatta meg édesanyját, mivel a felperes lábát érszűkület miatt amputálták. A II. r. alperes az édesanyját annak kórházi kezelése alatt három alkalommal látogatta meg.
2000. július 26. napján néhai tartási szerződést kötött az I. rendű alperessel. A szerződésben rögzítették a felek, hogy mit tekintenek megfelelő, szükség szerinti természetbeni, saját költségű tartásnak. Ez magában foglalta, hogy az I. rendű alperes köteles biztosítani a néhai ápolását, napi ötszöri, ebből két alkalommal meleg étkeztetését, orvosi felügyeletét, gyógyszerekkel való ellátását, szükség szerint kórházi kezelésének biztosítását. Az I. r. alperes vállalta továbbá az ingatlan tehermentesítését, valamint annak fenntartásával, használatával, felújításával, takarításával, fűtésével kapcsolatos költségek fedezését, valamennyi háztartási teendő elvégzését, s végül az eltartott halálát követően illő eltemettetéséről való gondoskodást az eltartó költségén. Ennek fejében néhai a tulajdonát képző társasházi ingatlant holtig tartó haszonélvezeti joga fenntartása mellett az I. rendű alperes tulajdonába adta.
Az I. rendű alperes fizette a néhai kórházi költségeit, az orvosi és ápolói hálapénzt, néhai kiegészítő élelmének költségét, kávéját, valamint vásárolt a számára pelenkát is, bár a néhai közgyógyellátásra jogosultsága révén napi három pelenkát ingyenesen kapott.
Az I. rendű alperes a tartási szerződésben vállalt kötelezettségnek megfelelően 171 890 forintot fizetett ki az OTP Rt. részére, akinek az ingatlanon fennálló jelzálogjoga – az ennek biztosítására szolgáló elidegenítési és terhelési tilalommal együtt – törlésre került.
Az I. rendű alperes és családja 2000 júliusában beköltözött a peres ingatlanba. A beköltözésig a néhainak az OTP által vezetett lakossági folyószámlájára befolyt állami nyugdíjából 59 294 forintot vontak le az ingatlan rezsiköltségének fedezésére.
2000. szeptember 20. napján néhai elhunyt. A hagyatéki eljárás lezajlott.
Az I. r. alperes a saját költségén temettette el az édesanyját, az édesanyja hagyatékával pedig 2001. március 31. napjáig a testvéreivel elszámolt.
2001. január 10. napján az I. r. alperes az ingatlant 1 700 000 forint vételárért eladta a III. és IV. r. alpereseknek, akik az adásvételt követően beköltöztek az ingatlanba.
A felperes módosított kereseti kérelme a 2000. június 26. napján kelt tartási szerződés semmisségének a megállapítására irányult annak jóerkölcsbe ütközése, színleltsége, valamint uzsorás jellege miatt. A semmisségre tekintettel kérte az eredeti állapot helyreállítását és tulajdonjoga bejegyzését, továbbá az ingatlan használatának idejére a III. és IV. rendű alperesek használati díj fizetésére kötelezését.
Az I. rendű, III. r. és IV. r. alperesek a felperes keresetének az elutasítását kérték, míg a II. r. alperes a felperes kereseti kérelmének teljesítését nem ellenezte.
Az I. r. alperes viszontkereseti kérelmében a tartási szerződés semmisségének a megállapítása esetén hagyatéki hitelezői igény jogcímén kérte az általa a tartási szerződés alapján teljesített tartási szolgálatok felperesre jutó részének a megtérítését.
A II. rendű alperes a tartási szerződés semmisségének megállapítása esetén elővásárlási jogával élve kérte az ingatlanból az I. rendű alperesre jutó tulajdoni hányad általa történő megvásárlásának megállapítását az I. r. alperes és a III. és IV. r. alperesek között létrejött adásvételi szerződésnek megfelelően.
A III. és IV. rendű alperesek viszontkereseti kérelme az ingatlanon végzett hasznos, értéknövelő beruházásaik, valamint az ingatlannal kapcsolatban a birtoklásuk alatt felmerült, a tulajdonost terhelő, de általuk fedezett költségek megtérítésére irányult.
A megismételt eljárásban az elsőfokú bíróság ítéletével az I. r. alperes és néhai között létrejött tartási szerződést semmisnek tekintette. A semmisség jogkövetkezményeként a fenti tartási szerződést az ítélethozatalig terjedő időre hatályossá nyilvánította és erre tekintettel, valamint a felek által a perben előterjesztett kereset illetve viszontkeresetek alapján – az elsőfokú ítélet rendelkező részében részletezett módon – elszámolt a felek között, rendelkezett továbbá a le nem rótt illeték és a perköltség viseléséről.
Az ítélet indokolása szerint a néhai közeli halála előre várható volt, az I. r. alperes a tartási szerződés megkötésekor tudta, hogy a néhai a kórházból már nagy valószínűséggel nem tér haza, így őt gondoznia nem kell. Ezt támasztotta alá az a körülmény is, hogy az I. rendű alperes a családjával még a néhai kórházi kezelése alatt beköltözött a peres ingatlanba, amely mindössze 36 m2 alapterületű. Az ingatlan tehát a körülményekre tekintettel a néhai kielégítő otthoni ápolására és gondozására alkalmatlan lett volna.
Az I. r. alperes a szerződéssel gyakorlatilag kihasználta a felperes mozgáskorlátozott voltát valamint azt, hogy a II. r. alperes a nagy távolság miatt nem tudta édesanyját rendszeresen látogatni. Ezen körülmények által kínált lehetőséget fordította az I. r. alperes a javára a tartási szerződéssel.
Az I. r. alperes által ténylegesen nyújtott, illetve a szerződés időpontjában előre láthatóan nyújtandó tartás mértéke nem haladta meg a ,,gyermeki kötelesség'' társadalmi mércéjét, és nem közelítette meg az eltartott által nyújtott ellenszolgáltatás mértékét.
Az eljárás során nem volt vitatott, hogy a szerződés megkötésének időpontjában néhai rendelkezett az ügyei viteléhez szükséges belátási képességgel, és a tulajdonát képző ingatlanról szabadon rendelkezhetett, de az összes körülményre és arra tekintettel, hogy a tartási szerződéssel a néhai vagyonának jelentős hányadát kitevő ingatlanvagyon került ki a hagyatékból, továbbá hogy a néhai közeli halála előre várható volt, a tartási szerződéssel az I. rendű alperes az örököstársait rövidítette meg. A megkötött tartási szerződés ezért a Ptk. 200. § (2) bekezdésében foglaltak értelmében semmis, mert az általános társadalmi elvárásokba, a jóerkölcsbe ütközik.
A felperes a tartási szerződés uzsorás jellege, illetve színleltsége miatti semmisségre alapított kereseti kérelme vonatkozásában a bizonyítási kötelezettségének nem tett eleget, nem nyilatkozott arról, hogy a szerződő felek milyen szerződést lepleztek a tartási szerződéssel, ezért az elsőfokú bíróság az ez irányú keresetét elutasította.
Az elsőfokú bíróság a jóerkölcsbe ütköző tartási szerződés semmisségének jogkövetkezményeként a Ptk. 237. §-ában foglaltak alapján a peres felek között az előterjesztett keresetre és viszontkeresetekre tekintettel számolt el.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen mind a felperes, mind az I. r. alperes fellebbezett.
A felperes fellebbezése az elsőfokú bíróság ítéletének részbeni megváltoztatásával az I. r. alperes javára megállapított hagyatéki hitelezői igény kielégítési összegének a leszállítására, és III. és IV. r. alperesek használati díj megfizetésre történő kötelezésére, az I. r. alpereses által fizetendő perköltség felemelésére, illetve a III. és IV. r. alperesek perköltségben való marasztalására irányult. Kérte továbbá az I. rendű alperes, illetve családja által az örökhagyó OTP-folyószámlájáról felvett összegnek az elszámolását, valamint kifogásolta az érvénytelen szerződés ítélethozatalig terjedő időre történő hatályossá nyilvánítását.
Az I. r. alperes fellebbezése az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezésére, illetve a felperes keresetének az elutasítására irányult. A felperessel egyezően kifogásolta az érvénytelen szerződés ítélethozatalig terjedő időre történő hatályossá nyilvánítását, továbbá sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság a javára a felperes és a II. r. alperes vonatkozásában kamatfizetési kötelezettséget nem írt elő.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett rendelkezéseit részben, a semmisség jogkövetkezményeinek alkalmazása körében változtatta meg.
Az ítéletét a másodfokú bíróság a tartási szerződés jóerkölcsbe ütközése körében azzal indokolta, hogy az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló adatok helytálló mérlegelésével állapította meg ennek a semmisségi oknak a fennállását. Utalt arra is, hogy a jogalap kérdésében az elsőfokú bíróság már a korábbi ítéletében helytállóan foglalt állást.
A jogerős ítélet ellen az I. r. alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben elsődlegesen a jogerős ítéletnek az elsőfokú ítéletre kiterjedő hatályon kívül helyezését, és a felperes keresetének az elutasítását, másodlagosan pedig az elsőfokú bíróság ítéletének a megváltoztatását kérte az eredeti viszontkeresetének megfelelően. Elsődleges kérelmének elutasítása esetén annak a megállapítását kérte, hogy a néhai a perbeli ingatlan tulajdonjogát mindenképpen a számára kívánta biztosítani, ennek következtében mind a felperest, mind a II. rendű alperest kizárólag az ingatlan 1/6-1/6-od tulajdoni illetőségének megfelelő kötelesrész illetheti meg. Mellőzni kérte továbbá a fizetési kötelezettségéről szóló rendelkezéseket, valamint a felperes tulajdonjogának megállapítását is.
A felperes keresetének elutasítására irányuló felülvizsgálati kérelmét azzal indokolta, hogy a tartási szerződés megkötését megelőző időszakban is, és azt követően is a néhaival szinte kizárólag ő törődött, a szerződés megkötését követően pedig a szerződésben foglalat kötelezettségének maradéktalanul eleget tett. Az I. rendű alperes tette lehetővé a per tárgyát képező lakás megvásárlását az önerő biztosításával, a kórházba kerülését megelőzően és azt követően a néhait – a testvéreivel ellentétben – rendszeresen látogatta, a tartási szerződésben foglalt szolgáltatásokat teljesítette, a néhai a szerződés megkötése előtt is a három gyermeke közül csak rá számíthatott. Tévedett tehát az elsőfokú bíróság, amikor azt állapította meg, hogy a tartási szerződéssel az I. rendű alperes kihasználta és a javára fordította az abból fakadó lehetőséget, hogy a felperes mozgáskorlátozottá vált, a II. r. alperes pedig a nagy távolság miatt nem tudta a néhait rendszeresen látogatni.
Álláspontja szerint a perben tanúként meghallgatott orvos nyilatkozata egyértelműen kizárja, hogy a néhai halálának időpontját előre meg lehetett volna jósolni. Az elsőfokú bíróság által rögzítettek értelmében annak csupán a valószínűsége állt fenn, hogy a néhai a kórházból nem tér haza, tehát a néhainak a kórházból való hazatérése nem volt kizárt. Tévedett tehát az elsőfokú bíróság, amikor azt állapította meg, hogy a szerződés megkötésére nem a szokásos kockázati tényezők mellett került sor. Hivatkozott a tartási szerződés semmissége körében a Pp. 206. §-ában foglaltaknak a sérelmére is a tanúvallomások értékelésével kapcsolatban.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A szerződés semmissége körében kifejtett álláspontja szerint az I. rendű alperes alap nélkül állítja a tartási szerződés érvényességét, mert a peres adatok alapján az I. rendű alperes a szerződés megkötésekor tudta, hogy semmi remény nem volt rá, hogy a néhai a kórház ,,elfekvő'' osztályát elhagyva otthonába visszatérjen. Az I. rendű alperes tisztában volt tehát azzal is, hogy tartási szolgáltatást egyáltalán nem kell, hogy teljesítsen. Hivatkozott arra is, hogy a néhai a tartási szerződés megkötésekor már meglehetősen gyenge és elesett, s így az I. rendű alperes által könnyen befolyásolható volt. Az I. rendű alperes pedig ezt, valamint a felperes súlyos állapotát kihasználva férkőzött a néhai bizalmába, erre tekintettel az I. rendű alperesnek az a hivatkozása, hogy a néhai tiszta tudattal és saját elhatározásából kötötte meg a szerződést, nem helytálló.
A II. r. alperes a felülvizsgálattal érintett részében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
Az I. r. alperes felülvizsgálati kérelme az alábbiak szerint alapos.
A Legfelsőbb Bíróságnak mindenekelőtt abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközik-e az I. r. alperes és a néhai között 2000. július 26. napján megkötött tartási szerződés.
A Ptk. 200. §-ának (1) bekezdése értelmében a szerződést kötő felek szabadon dönthetnek arról, hogy kivel, milyen tartalmú szerződést kötnek, a szerződéses szabadságuk azonban csak a jogszabályok keretei között érvényesülhet.
A Ptk. 200. § (2) bekezdésének második fordulata szerint, a nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütköző szerződés semmis.
Jóerkölcsbe ütközik a szerződés, amelyet ugyan jogszabály nem tilt, de az azzal elérni kívánt cél, a vállalt kötelezettség jellege vagy azért ellenszolgáltatás felajánlása, illetve a szerződés tárgya az általánosan elfogadott erkölcsi normákat vagy szokásokat nyilvánvalóan sérti, s ezért azt az általános társadalmi megítélés is egyértelműen tisztességtelennek, elfogadhatatlannak minősíti.
A tartási szerződésnek a nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütköző volta és ez okból a szerződés semmissége az ítélkezési gyakorlat szerint akkor állapítható meg, ha a tartást vállaló személy a szerződés megkötésekor tudomással bírt az eltartott gyógyíthatatlan betegségéről, és biztosan számíthatott az eltartott közeli időpontban e betegsége következtében bekövetkező elhalálozására. Nem alkalmas azonban az utóbbi feltétel megállapítására önmagában az eltartónak arról való tudomása, hogy az eltartott olyan gyógyíthatatlan betegségben szenved, amely viszonylag nem hosszú idő után a halálát eredményezi (BH 2002/310.).
A peres esetben nem volt vitatott, hogy a néhai rendelkezett az ügyei viteléhez szükséges belátási képességgel a szerződés megkötésének időpontjában. A szerződési szabadság elvéből következően pedig szabadon dönthetett arról, hogy élete hátralevő részében a szükségessé váló tartását és gondozását egyik gyermekével megkötendő tartási szerződés útján oldja meg, akitől az adott körülmények között a tartási szolgáltatások nyújtását reálisan várhatta.
Az I. rendű alperes a tartási szerződéssel a néhai gondozásának és ápolásának a terhét teljes egészében vállalta, ezáltal a néhai eltartására a törvény szerint egysorban köteles többi közeli hozzátartozót az említett terhek viselése alól mentesítette. A tartási szerződésben foglalt kötelezettségének pedig a körülmények által indokolt módon eleget tett azzal, hogy az ingatlant 171 890 forint OTP Rt. részére való megfizetésével tehermentesítette, a néhait kórházban rendszeresen látogatta, a kórházi kezelésének költségeit – ideértve a hálapénzt és a néhai kiegészítő élelemmel és pelenkával való ellátását – fedezte, majd a néhait annak halálát követően a saját költségén illően eltemettette.
A társadalom általános erkölcsi felfogásával nem ellentétes, és ezért nyilvánvalóan jóerkölcsbe sem ütközik a szülőnek a három gyermeke közül az egyikkel megkötött tartási szerződése, melyet az eltartó ugyan az eltartott gyógyíthatatlan betegségének a tudatában köt meg, azonban az eltartottnak közeli időpontban e betegsége következtében bizonyosan bekövetkező halálára nem számíthatott.
Tévedtek tehát a perben eljárt bíróságok, amikor az I. r. alperes és néhai között 2000. július 26. napján megkötött tartási szerződést annak nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközése folytán semmisnek ítélték.
A Legfelsőbb Bíróság döntése folytán az I. r. alperes másodlagos felülvizsgálati kérelme, a peres felek által a perben a tartási szerződés semmisségének megállapítása esetére előterjesztett vagylagos viszontkereseti kérelmei, továbbá az első-, és másodfokú bíróság által az eredeti állapot helyreállításával kapcsolatos intézkedései tárgytalanná váltak.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította.
(Legf. Bír. Pfv. II. 22.363/2005. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás