• Tartalom

29/2006. (V. 30.) BM rendelet

29/2006. (V. 30.) BM rendelet

a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvénynek a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a kisebbségi önkormányzati képviselők választásán történő végrehajtásáról1

2009.01.01.

A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (a továbbiakban: Ve.) 153. §-a (1) bekezdésének a) és c)–f) pontjaiban foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendelem el:

I.

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. § (1) Ez a rendelet határozza meg a választási irodáknak és a közreműködő közigazgatási szerveknek a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a kisebbségi önkormányzati képviselők választása előkészítésével és lebonyolításával kapcsolatos feladatait.

(2) A választási iroda tagjait a feladataik ellátására fel kell készíteni. A felkészítésen való részvétel kötelező. A felkészítésért a választási iroda vezetője felelős.

(3) A választási irodák

a) ellátják a választás előkészítésével, lebonyolításával kapcsolatos szervezési feladatokat,

b) gondoskodnak a választópolgárok tájékoztatásáról, ellátják az egyéb tájékoztatási feladatokat, választási információs szolgálatot működtetnek,

c) ellátják a választási bizottságok titkársági feladatait, döntésre előkészítik a választási bizottságok hatáskörébe tartozó ügyeket,

d) biztosítják a választási bizottságok működésének és a szavazás lebonyolításának tárgyi, technikai feltételeit, megszervezik a választási szervek tagjainak oktatását,

e) gondoskodnak a választási iratok kezeléséről, biztonságos őrzéséről, továbbá a levéltárnak történő átadásáról, illetőleg megsemmisítéséről,

f) a választási infrastruktúra működésének összehangolása, illetve a választás informatikai lebonyolításában részt vevők felkészítése céljából ellátják az igazgatási és informatikai próbákkal kapcsolatos feladatokat,

g) az adatvédelem és az informatikai biztonság követelményeinek biztosításával, feladatkörükben eljárva működtetik a választás lebonyolításához szükséges számítógépes rendszereket,

h) a technikai háttér megteremtésével segítséget nyújtanak a szavazatok összesítéséhez, a választási eredmény megállapításához.

(4)2 A választás számítógépes rendszere a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalában (a továbbiakban: KEKKH), a területi választási irodákban (a továbbiakban: TVI), a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szervénél, valamint a körzetközponti feladatokat ellátó települési önkormányzat jegyzője hivatalában (a továbbiakban: okmányiroda) működő számítógépparkra, továbbá az okmányirodát nem működtető településeken az anyakönyvi feladatokhoz telepített, a KEKKH számítóközpontjával hálózati kapcsolatban lévő számítógépekre épül.

(5)3 Az informatikai feladatokat a KEKKH informatikai irányításával kell végrehajtani.

(6)4 A választás számítógépes információs rendszerét a KEKKH a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerve közreműködésével működteti.

(7)5 A helyi választási iroda (a továbbiakban: HVI) vezetője dönt arról, hogy helyben, másik HVI, a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerve vagy a KEKKH közreműködésével állítja elő a névjegyzéket.

(8) A HVI számítógépet használ a Zárólap rögzítéséhez, a szavazáson megjelentek számának napközbeni jelentésénél a szavazóköri adatok jelentéséhez és összesítéséhez, az adatlapok és a jegyzőkönyvek rögzítéséhez és ellenőrzéséhez, valamint a névjegyzékbe kétszer vagy jogosulatlanul felvettek adatainak ellenőrzéséhez.

(9) Az okmányirodával rendelkező település HVI-je a (8) bekezdésben említett adatfeldolgozási feladatok mellett feldolgozza a névjegyzékből igazolás kiadása miatt törölt választópolgárok jegyzékét (a továbbiakban: T jegyzék) és a névjegyzékbe igazolás alapján felvett választópolgárok jegyzékét (a továbbiakban: F jegyzék), továbbá más, a választás számítógépes rendszerének működtetésével kapcsolatos feladatot is ellát.

II.

A HELYI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK
ÉS POLGÁRMESTEREK, VALAMINT
A TELEPÜLÉSI KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK VÁLASZTÁSA

A HELYI VÁLASZTÁSI IRODA

2. § (1) Minden településen (a fővárosban minden kerületben) önálló HVI működik. Körjegyzőséghez tartozó településeken a HVI feladatait közös HVI látja el.

(2) Az okmányirodával rendelkező település HVI-je ellátja az országgyűlési egyéni választókerületi választási iroda (a továbbiakban: OEVI) számára e rendelet 12. §-ának a), c) és d) pontjában, 13. §-ának a) pontjában, 14. §-ának a) és b) pontjában, valamint 15. §-ában meghatározott feladatokat.

A helyi választási iroda mindkét választásra vonatkozó feladatai a szavazás napja előtt

3. § (1) A HVI

a) különböző színű értesítők megküldésével tájékoztatja a választójoggal rendelkező személyeket a névjegyzékbe, illetőleg a kisebbségi választói jegyzékbe történt felvételükről, valamint a szavazás helyéről és idejéről,

b) közleményt ad ki szavazás helyéről és idejéről, a jelöltekről, a szavazás módjáról, a választás eredményéről,

c) előkészíti a helyi választási bizottság (a továbbiakban: HVB), illetőleg szükség esetén a szavazatszámláló bizottságok (a továbbiakban: SZSZB) tagjainak, póttagjainak választását, gondoskodik eskütételükről,

d) a helyben szokásos módon közzéteszi a HVB és az SZSZB-k tagjainak és a HVI vezetőjének nevét, valamint a HVB és a HVI hivatali helyiségének címét,

e) ellátja a jelölő szervezetek és a jelöltek bejelentésével és nyilvántartásával kapcsolatos feladatokat,

f) megszervezi a mozgásukban gátolt választópolgárok mozgóurnás szavazását,

g) gondoskodik a TVI által megjelölt helyen és időben a központi nyomtatványok átvételéről, az ezekkel kapcsolatos ügyviteli feladatok ellátásáról, valamint a helyben készülő nyomtatványok előállításáról,

h) fogadja a központilag – szavazókörönként – összeállított szállítódobozokat, tartalmukat ellenőrzi, elhelyezi bennük a jelszót tartalmazó lezárt borítékokat, és gondoskodik a szavazás napjáig történő megőrzésükről,

i) a szavazást megelőző napig – a szavazólapokkal megegyező módon – kitölti az adatlapok és a jegyzőkönyvek jelöltekre, listákra vonatkozó adatait, valamint felvezeti azokra a szavazóköri azonosítót, amihez felhasználja az OEVI által rendelkezésére bocsátott jegyzőkönyv-kitöltési mintát, valamint a szavazóköri azonosítók jegyzékét,

j) a szavazást megelőző napon előkészíti és átvételi elismervénnyel átadja az SZSZB elnökei vagy helyetteseik részére a szavazás lebonyolításához szükséges nyomtatványokat, iratokat, bélyegzőt és egyéb kellékeket,

k) értesíti az SZSZB-ket a szavazólap elkészülte utáni változásokról,

l) biztosítja a szavazáshoz szükséges technikai feltételeket, valamint a szavazóhelyiségek felszerelését, lehetőség szerint gondoskodik a szavazóhelyiségek akadálymentesítéséről a szavazás napjára.

(2) A HVI vezetője

a) folyamatosan figyelemmel kíséri a szavazóköri beosztást érintő változásokat, a szavazókörök kialakítását azoknak megfelelően módosítja a választás kitűzéséig, és – az okmányiroda vagy a TVI közreműködésével – gondoskodik a központi szavazóköri nyilvántartás naprakésszé tételéről,

b) gondoskodik a névjegyzék/kisebbségi választói jegyzék összeállításáról, folyamatos vezetéséről, valamint a választójoggal nem rendelkező nagykorú polgárok adatait tartalmazó jegyzék kezeléséről,

c) legkésőbb a beérkezését követő napon dönt a névjegyzékből/kisebbségi választói jegyzékből való kihagyás vagy a névjegyzékbe/kisebbségi választói jegyzékbe való felvétel miatti kifogásról. Elutasító döntése esetén a kifogást haladéktalanul, legkésőbb a beérkezését követő napon továbbítja a bírósághoz,

d) fogadja a HVB megbízott tagjainak bejelentését,

e) biztosítja az SZSZB-k és az SZSZB-k mellett működő jegyzőkönyvvezetők szakmai felkészítését,

f) előterjeszti a HVB részére a polgármester, a kislistás, illetőleg az egyéni választókerületi, valamint a kisebbségi szavazólap tervezetét annak adattartalmának jóváhagyása céljából,

g) értesíti az okmányirodát a jelölt kieséséről,

h) a szavazást megelőző nap 16 órakor szavazókörönként lezárja és hitelesíti a névjegyzékeket, kitölti a Zárólap című bizonylatot, s annak adatait rögzíti,

i) megszervezi a napközbeni jelentések, az adatlapok és a szavazóköri jegyzőkönyvek feldolgozását és továbbítását, figyelemmel az OEVI és a TVI vezetőjének rendelkezésére.

A helyi választási iroda további feladatai a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán a szavazás napja előtt

4. § (1) A HVI

a) közleményt bocsát ki a névjegyzék közszemlére tételének idejéről, és közszemlére teszi a névjegyzéket,

b) az értesítővel együtt megküldi a választópolgárok részére az ajánlószelvényeket,

c) közzéteszi a jelöltállításhoz szükséges ajánlások számát,

d) ellátja a jelöltajánlás ellenőrzésével, valamint a kompenzációs listák bejelentésével és nyilvántartásával kapcsolatos feladatokat,

e) a kompenzációs listák nyilvántartásba vételét követően haladéktalanul kezdeményezi a HVB-nél a kompenzációs listák sorszámának kisorsolását,

f)6 a helyben szokásos módon, legkésőbb a választás kitűzését követő 5. napon közzéteszi, valamint az OVI részére elektronikusan, a központi körzetesítő rendszerbe történő rögzítés útján megküldi annak a szavazókörnek a címét, ahol az igazolással rendelkezők, valamint azok a választópolgárok szavazhatnak, akiknek a lakcíme csak a település megnevezését tartalmazza.

(2) A HVI vezetője

a) kiadja az igazolást, törli a névjegyzékből az igazolást kérő választópolgárokat, egyidejűleg felveszi őket a T jegyzékre,

b) felveszi a névjegyzékbe az igazolással szavazni kívánó választópolgárokat, egyidejűleg felveszi őket az F jegyzékre,

c) fogadja az SZSZB-k megbízott tagjainak bejelentését,

d) a jelölt, jelölő szervezet által bejelentett igény alapján, díjfizetés ellenében a közszemlére tett névjegyzék másolatát átadja,

e) a szavazást megelőző nap 16 órakor lezárja a T és az F jegyzékeket, s azokat adatfeldolgozásra továbbítja,

f) megszervezi az F jegyzékek feldolgozását és továbbítását, figyelemmel az OEVI és a TVI vezetőjének rendelkezésére.

A helyi választási iroda további feladatai a települési kisebbségi önkormányzati képviselők választásán
a szavazás napja előtt

5. § (1) A HVI a választás kitűzéséről nyomtatványt állít ki, s azt adatfeldolgozásra továbbítja az okmányirodába.

(2) A HVI vezetője

a) tájékoztatja más település helyi választási bizottságát, hogy a jelöltként ott bejelentett személy szerepel-e a kisebbségi választói jegyzékben,

b) a jelöltek nyilvántartásba vételét követően haladéktalanul kezdeményezi a HVB-nél a jelöltek szavazólapon elfoglalt helye sorrendjének kisorsolását.

A helyi választási iroda mindkét választásra vonatkozó feladatai a szavazás napján

6. § (1) Az SZSZB mellett működő jegyzőkönyvvezető

a) közreműködik a szavazóhelyiség szabályszerű berendezésében,

b) gondoskodik a névjegyzék/kisebbségi választói jegyzék és a mozgóurnát kérők jegyzéke továbbvezetéséről, a visszautasítottak jegyzékének vezetéséről,

c) adatokat szolgáltat a napközbeni tájékoztató rendszerhez,

d) a szavazás közben történt rendkívüli eseményről kiállított jegyzőkönyvet továbbítja a HVI vezetőjéhez,

e) kiállítja és továbbítja a polgármesteri, főpolgármesteri, megyei/fővárosi közgyűlési, valamint – kisebbségenként – a kisebbségi adatlapot, illetőleg annak adattartalmát,

f) közreműködik a szavazóköri jegyzőkönyvek kiállításában,

g) közreműködik a jegyzőkönyvek, valamint az egyéb választási iratoknak a HVI székhelyére történő szállításában.

(2) A HVI

a) biztosítja az SZSZB-k működésének és a szavazás menetének törvényes feltételeit,

b) fogadja a szavazókörökből érkezett napközbeni adatokat, valamint az adatlapokat, azokat ellenőrzi és elvégzi az adatbeviteli teendőket,

c) fogadja a szavazóköri jegyzőkönyveket, és elvégzi az adatbeviteli teendőket,

d) jelenti az OEVI útján a TVI vezetője részére a területén történt rendkívüli eseményeket,

e) az OEVI vezetőjének eltérő intézkedéséig vezetői ügyeletet tart.

(3)7 A HVI vezetője a póttagok vagy más SZSZB tagjai közül kiegészíti az SZSZB-t, ha tagjainak száma kevesebb, mint öt – a település szintű lakcímmel rendelkező választópolgárok szavazására kijelölt szavazókör SZSZB-je esetén hét – fő.

A helyi választási iroda további feladatai a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán a szavazás napján

7. § (1) Az SZSZB mellett működő jegyzőkönyvvezető

a) gondoskodik az F jegyzék továbbvezetéséről,

b) közreműködik a jegyzőkönyvek másolatainak és a hozzájuk tartozó határozatoknak, a szavazás közben előfordult fontosabb eseményekről, illetőleg az SZSZB elnökének a rend fenntartása érdekében tett intézkedéseiről szóló jegyzőkönyveknek a jelöltek jelen lévő képviselői részére történő átadásában.

(2) A HVI az ajánlószelvényeket, valamint az azokról készült technikai nyilvántartást megsemmisíti.

A helyi választási iroda mindkét választásra vonatkozó feladatai a szavazás napját követően

8. § A HVI

a) gondoskodik az SZSZB-ktől átvett jegyzőkönyvek, valamint az egyéb választási iratok biztonságos tárolásáról, továbbításáról,

b) a HVB választási eredményt megállapító döntésének előkészítéseként tételesen ellenőrzi a polgármesteri, a kislistás, illetőleg az egyéni választókerületi, valamint a kisebbségi szavazóköri jegyzőkönyvek és a számítógépes adatok azonosságát, és annak eredményéről jelentést tesz a HVB-nek,

c) gondoskodik a szavazóköri és a HVB által kiállított jegyzőkönyvek nyilvánosságának biztosításáról,

d) előkészíti a megbízólevelek átadását,

e) a választási iratokat (a jegyzőkönyvek kivételével) a szavazást követő 90. nap utáni munkanapon – ennél tovább tartó jogorvoslat esetén az ügy jogerős lezárását követően – megsemmisíti.

A helyi választási iroda további feladatai a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán a szavazás napját követően

9. § A HVI

a) a megyei/fővárosi listás, illetőleg a főpolgármesteri szavazóköri jegyzőkönyveket – az OEVI és a TVI vezetőjének rendelkezése szerint – haladéktalanul továbbítja a TVI-hez,

b) az F jegyzékeket haladéktalanul feldolgozásra továbbítja az okmányirodába,

c) ellenőrzi a névjegyzékbe kétszer vagy oda jogosulatlanul felvettek adatait, és a vizsgálat eredményét jelenti a TVI-nek( szükség esetén ismételt egyeztetést végez.

A helyi választási iroda további feladatai a települési kisebbségi önkormányzati képviselők választásán
a szavazás napját követően

10. § A HVI a kisebbségi választói jegyzéket a szavazás eredményének jogerőssé válását – a jegyzékkel kapcsolatos jogorvoslat esetén annak elbírálását – követően haladéktalanul megsemmisíti.

AZ ORSZÁGGYŰLÉSI EGYÉNI VÁLASZTÓKERÜLETI VÁLASZTÁSI IRODA

11. § Az OEVI adatfeldolgozási illetékessége kiterjed az OEVI területén lévő okmányirodák adatfeldolgozási illetékessége alá tartozó településekre, függetlenül az országgyűlési egyéni választókerület határaitól.

Az országgyűlési egyéni választókerületi választási iroda mindkét választásra vonatkozó feladatai
a szavazás napja előtt

12. § Az OEVI a 3. §-ban foglaltakon túl további feladatként

a) ellátja a jelölő szervezetek és a jelöltek számítógépes nyilvántartásával kapcsolatos teendőket; ennek során figyelemmel kíséri a szervezet- és jelöltnyilvántartásban lévő adatok teljességét, hibamentességét. Megteszi a szükséges intézkedéseket a nyilvántartásból hiányzó adatok pótlása, a hibás adatok javíttatása érdekében,

b) a TVI vezetőjének utasítására figyelemmel kiadja a napközbeni jelentések, az adatlapok és a szavazóköri jegyzőkönyvek feldolgozásának és továbbításának végrehajtási szabályairól szóló rendelkezését,

c) az illetékessége alá tartozó okmányirodák bevonásával gondoskodik a szavazóköri azonosítókat tartalmazó jegyzék, valamint a jegyzőkönyv-kitöltési minták kinyomtatott példányának a HVI vezetők rendelkezésére bocsátásáról a szavazást megelőző 3. napig,

d) ellátja az adatfeldolgozási feladatokat.

Az országgyűlési egyéni választókerületi választási iroda további feladatai a helyi önkormányzati képviselők
és polgármesterek választásán a szavazás napja előtt

13. § Az OEVI a 4. §-ban foglaltakon túl további feladatként

a) ellátja a jelöltajánlás ellenőrzésével és a kompenzációs listák számítógépes nyilvántartásával kapcsolatos teendőket,

b) a TVI vezetőjének utasítására figyelemmel kiadja a T és az F jegyzékek továbbításának és feldolgozásának végrehajtási szabályairól szóló rendelkezését.

Az országgyűlési egyéni választókerületi választási iroda feladatai a szavazás napján

14. § Az OEVI a 6. §-ban és a 7. §-ban foglaltakon túl további feladatként

a) elvégzi a napközbeni és a szavazatösszesítő rendszerben az előírt adatfeldolgozási feladatokat,

b) gondoskodik a szavazatösszesítést akadályozó zavarok, vészhelyzetek elhárításáról, szükség szerint intézkedik a vészhelyzet esetére előírt tartalékmegoldások alkalmazásáról, és ezekről az intézkedésekről tájékoztatja a TVI, valamint az érintett HVI-k vezetőjét,

c) a TVI vezetőjének eltérő intézkedéséig vezetői ügyeletet tart.

Az országgyűlési egyéni választókerületi választási iroda mindkét választásra vonatkozó feladatai
a szavazás napját követően

15. § Az OEVI a 8. §-ban foglaltakon túl további feladatként

a) ellenőrzi a szavazóköri jegyzőkönyvek feldolgozásának megtörténtét,

b) az Országos Választási Iroda (a továbbiakban: OVI) vezetőjének eltérő tartalmú utasításáig folyamatosan működteti a számítógépes rendszert, és elvégzi az előírt adatfeldolgozási feladatokat.

A TERÜLETI VÁLASZTÁSI IRODA

16. § (1)8 A TVI vezetője az OEVI illetékességi területéhez tartozó HVI-k e rendeletben meghatározott tevékenységének irányítását, illetőleg feladataik végrehajtásának ellenőrzését az OEVI vezetőjének közreműködésével végzi. A TVI a választási informatikai feladatokat a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerve közreműködésével látja el.

(2) A TVI vezetője dönt a szavazólapok területi szintű előállításáról.

A területi választási iroda mindkét választásra vonatkozó feladatai a szavazás napja előtt

17. § (1) A TVI

a) ellátja a jelölő szervezetek bejelentésével és nyilvántartásával kapcsolatos feladatokat,

b) ellátja a jelölő szervezetek számítógépes nyilvántartásával kapcsolatos teendőket. Ennek során figyelemmel kíséri a szervezet-nyilvántartásban lévő adatok teljességét, hibamentességét. Megteszi a szükséges intézkedéseket a nyilvántartásból hiányzó adatok pótlása, a hibás adatok javíttatása érdekében,

c) folyamatosan biztosítja a választás-előkészítő rendszerhez való hozzáférést,

d) szükség szerint javaslatot tesz a területi választási bizottság (a továbbiakban: TVB) kiegészítésére, gondoskodik a TVB tagjainak eskütételéről; a fővárosi, megyei közgyűlés hivatalos lapjában közzéteszi a TVB tagjainak és a TVI vezetőjének nevét, valamint a TVB és a TVI hivatali helyiségének címét.

(2) A TVI vezetője

a) ellenőrzi és irányítja az OEVI-k és a HVI-k tevékenységét, oktatást szervez, értekezletet tart, az OEVI- és a HVI-vezetők részére szakmai utasításokat adhat,

b) gondoskodik a szavazólapok elkészítéséről, ha a szavazólapok területi szintű előállítása mellett döntött,

c) a választási logisztikai rendszerre alapozva meghatározza a központi nyomtatványok elosztásának és a helyi készítésű nyomtatványok előállításának, szállításának és átvételének rendjét,

d) felügyeli a Zárólapok feldolgozását, megteszi a szükséges intézkedéseket a nyilvántartásból hiányzó adatok pótlása, a hibás adatok javíttatása érdekében,

e) elkészíti a rendkívüli helyzetekre irányadó intézkedési tervet,

f) kiadja a napközbeni jelentések, az adatlapok és a szavazóköri jegyzőkönyvek feldolgozásával és továbbításával kapcsolatos utasítását,

g) felügyeli az adatlapok és a szavazóköri jegyzőkönyvek feldolgozásának és továbbításának megszervezését,

h) gondoskodik a választási eljárásban benyújtott bírósági felülvizsgálat iránti kérelmek, valamint az ügyben korábban benyújtott kifogás, fellebbezés, továbbá az ügyben hozott határozatok rögzítéséről.

A területi választási iroda további feladatai a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán a szavazás napja előtt

18. § (1) A TVI

a) közleményt ad ki a főpolgármesterjelölt-, illetve a megyei/fővárosi listaállításhoz szükséges ajánlások számát,

b) ellátja a területi listák, főpolgármester-jelöltek bejelentésével és nyilvántartásával, az ajánlások ellenőrzésével kapcsolatos feladatokat,

c) ellátja a területi listák számítógépes nyilvántartásával kapcsolatos teendőket. Ennek során figyelemmel kíséri a jelöltnyilvántartásban lévő adatok teljességét, hibamentességét. Megteszi a szükséges intézkedéseket a nyilvántartásból hiányzó adatok pótlása, a hibás adatok javíttatása érdekében. Az azonos nevű jelöltek megkülönböztetésének szükségességére felhívja a TVB figyelmét,

d)9 gondoskodik a jelölt- és listaajánlás informatikai ellenőrző rendszerének elérhetőségéről a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szervénél,

e) fogadja a TVB megbízott tagjainak bejelentését,

f) előkészíti a területi listák sorsolását.

(2) A TVI vezetője

a) előterjeszti a TVB részére a megyei/fővárosi listás, illetőleg a főpolgármesteri szavazólap tervezetét annak adattartalmának jóváhagyása céljából,

b) kiadja a T és F jegyzékek feldolgozásával és továbbításával kapcsolatos utasítást.

A területi választási iroda feladatai a szavazás napján

19. § (1) A TVI

a) felügyeli a napközbeni jelentések rendszerének és a szavazatösszesítő rendszernek a használatát,

b) gondoskodik az adatfeldolgozást akadályozó zavarok, vészhelyzetek elhárításáról, szükség esetén gondoskodik a tartalékmegoldások alkalmazásáról, és erről tájékoztatja az OVI vezetőjét,

c) a központi tájékoztató rendszer adatainak segítségével tájékoztatja a nyilvánosságot,

d) az OVI vezetőjének eltérő intézkedéséig vezetői ügyeletet tart.

(2)10 Ha az SZSZB tagjainak száma kevesebb, mint öt – a település szintű lakcímmel rendelkező választópolgárok szavazására kijelölt szavazókör SZSZB-je esetén hét – fő, és a 4. § (3) bekezdés szerint az SZSZB kiegészítésére nincs lehetőség, a TVI vezetője gondoskodik más település SZSZB-jének tagjai, póttagjai megbízásával az SZSZB kiegészítéséről.

A területi választási iroda mindkét választásra vonatkozó feladatai a szavazás napját követően

20. § A TVI

a) az OVI vezetőjének utasítása szerint a folyamatosan működtetett számítógépes rendszerben elvégzi az előírt adatfeldolgozási feladatokat,

b) továbbítja az OVI részére az eredményt megállapító jegyzőkönyveket,

c) rögzíti a választás eredményét megállapító döntés ellen benyújtott fellebbezéseket, bírósági felülvizsgálat iránti kérelmeket, valamint az azok alapján hozott határozatokat,

d) előkészíti a megbízólevelek átadását,

e) a levéltári átadás céljából továbbítja az OVI részére a szavazóköri jegyzőkönyveket.

A területi választási iroda feladatai a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán a szavazás napját követően

21. § A TVI

a) átveszi a jegyzőkönyveket, a TVB döntésének előkészítéseként tételesen ellenőrzi a megyei/fővárosi listás, illetőleg a főpolgármesteri szavazóköri jegyzőkönyvek és a számítógépes adatok azonosságát, és annak eredményéről jelentést tesz a TVB-nek,

b) az egyéni választókerületi eredményt (a továbbiakban: EVK-eredmény) megállapító jegyzőkönyveket csak a levéltári átadás céljából továbbítja az OVI részére,

c) előkészíti a megbízólevelek átadását.

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI IRODA

22. §11 Az OVI feladatainak végrehajtása érdekében a KEKKH üzemelteti a választási informatikai központot.

Az Országos Választási Iroda mindkét választásra vonatkozó feladatai a szavazás napja előtt

23. § (1)12 Az OVI a KEKKH közreműködésével

a) ellátja a jelölő szervezetek bejelentésével és nyilvántartásával kapcsolatos feladatokat,

b) ellátja a jelölő szervezetek számítógépes nyilvántartásával kapcsolatos teendőket. Ennek során figyelemmel kíséri a szervezet-nyilvántartásban lévő adatok teljességét, hibamentességét. Megteszi a szükséges intézkedéseket a nyilvántartásból hiányzó adatok pótlása, a hibás adatok javíttatása érdekében,

c) kidolgozza és a feldolgozás helyére továbbítja a választás eredményének számítógépes feldolgozásához szükséges azonosító kódrendszereket,

d) megszervezi az igazgatási és technikai próbákat,

e) gondoskodik a szavazólapok előállításáról és szállításáról, kivéve, ha a TVI vezetője a szavazólapok területi szintű előállítása mellett döntött,

f) gondoskodik a választáshoz szükséges központi nyomtatványok előállításáról és szállításáról,

g) gondoskodik az előkészítő rendszerek, a tájékoztató rendszer, a szavazatösszesítő számítógépes rendszerek kidolgozásáról, telepítéséről és működtetéséről, a táv-adatfeldolgozó hálózat felépítéséről, továbbá a központi összesítő és tájékoztatási rendszerek működtetéséről.

(2) Az OVI

a) a BM Duna Palotában választási központot működtet,

b) szakmai tájékoztatókat, útmutatókat készít, értekezleteket tart,

c) közzéteszi a Magyar Közlönyben az Országos Választási Bizottság (a továbbiakban: OVB) tagjainak és az OVI vezetőjének nevét, az OVB és az OVI hivatalos helyiségének címét.

(3) Az OVI vezetője meghatározza az országos igazgatási és informatikai próbák időpontjait, feladatait, résztvevőit.

Az Országos Választási Iroda további feladatai a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán a szavazás napja előtt

24. §13 Az OVI

a) biztosítja a HVI részére a névjegyzékek elkészítéséhez szükséges adatokat, és

b) az OVB honlapján közzéteszi a település szintű lakcímmel rendelkező választópolgárok szavazására kijelölt szavazóhelyiségek címét.

Az Országos Választási Iroda további feladatai a települési kisebbségi önkormányzati képviselők választásán a szavazás napja előtt

25. § A kitűzött választásokkal kapcsolatos információkat nyilvánosságra hozza.

Az Országos Választási Iroda feladatai
a szavazás napján

26. § Az OVI

a) a BM Duna Palotában választási központot működtet,

b) fogadja és összesíti a napközbeni jelentések adatait, ezeket nyilvánosságra hozza, működteti az egyéb információs rendszereket,

c) tájékoztatja az OVB-t a napközben történt rendkívüli eseményekről.

Az Országos Választási Iroda mindkét választásra vonatkozó feladatai a szavazás napját követően

27. § (1) Az OVI

a) fogadja az eredményt megállapító jegyzőkönyveket,

b) a levéltári átadás céljából fogadja a szavazóköri jegyzőkönyveket.

(2) Az OVI vezetője

a) utasítást ad az adatfeldolgozási feladatok elvégzésének, valamint a számítógépes rendszer működtetésének befejezésére,

b) intézkedik a TVI vezetői ügyelet befejezéséről.

Az Országos Választási Iroda további feladatai a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán a szavazás napját követően

28. § Az OVI

a) az EVK-eredményt megállapító jegyzőkönyveket csak a levéltári átadás céljából fogadja,

b) adatokat szolgáltat az OVB részére az országosan összesített választási eredmény közzététele céljából,

c) gondoskodik az országos választási eredmények közzétételéről,

d)14 a KEKKH útján gondoskodik a kétszer vagy jogosulatlanul szavazók megállapításáról, működteti a választási visszaélés valószínűségét jelző rendszert,

e) a jegyzőkönyveket átadja a levéltárnak.

III.

A TERÜLETI ÉS AZ ORSZÁGOS KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK VÁLASZTÁSA

A HELYI VÁLASZTÁSI IRODA

A helyi választási iroda feladatai a szavazás napja előtt

29. § (1) A HVI

a) gondoskodik a TVI által megjelölt helyen és időben a központi nyomtatványok átvételéről, az ezekkel kapcsolatos ügyviteli feladatok ellátásáról, valamint a helyben készülő nyomtatványok előállításáról,

b) tájékoztatja a HVB-t a szavazólap elkészülte utáni változásokról,

c) biztosítja a szavazáshoz szükséges technikai feltételeket, valamint a szavazóhelyiség felszerelését, gondoskodik – lehetőség szerint – a szavazás napján a szavazóhelyiség akadálymentesítéséről.

(2) A HVI vezetője

a)15

b) megszervezi a szállítóborítékok továbbítását, figyelemmel az OEVI és a TVI vezetőjének rendelkezésére,

c) közreműködik az elektori jegyzék összeállításában.

A helyi választási iroda feladatai a szavazás napján

30. § (1) A HVI

a) közreműködik a szavazóhelyiség szabályszerű berendezésében,

b) biztosítja a HVB működésének és a szavazás menetének törvényes feltételeit,

c) gondoskodik a szállítóborítékok továbbításáról.

(2) A HVI vezetője jegyzőkönyvvezetőként közreműködik a HVB munkájában.

A TERÜLETI VÁLASZTÁSI IRODA

A területi választási iroda feladatai
a szavazás napja előtt

31. § (1) A TVI

a) ellátja a jelölő szervezetek és a területi listák bejelentésével és nyilvántartásával kapcsolatos feladatokat,

b) ellátja a jelölő szervezetek és a területi listák számítógépes nyilvántartásával kapcsolatos teendőket. Ennek során figyelemmel kíséri a szervezet- és jelöltnyilvántartásban lévő adatok teljességét, hibamentességét. Megteszi a szükséges intézkedéseket a nyilvántartásból hiányzó adatok pótlása, a hibás adatok javíttatása érdekében. Az azonos nevű jelöltek megkülönböztetésének szükségességére felhívja a TVB figyelmét,

c) folyamatosan biztosítja a választás-előkészítő rendszerhez való hozzáférést,

d)16

e) előkészíti a területi listák sorsolását.

(2) A TVI vezetője

a) ellenőrzi és irányítja a HVI-k tevékenységét, oktatást szervez, és a HVI-vezetők részére szakmai utasításokat adhat,

b) előterjeszti a TVB részére a területi listás szavazólap(ok) tervezetét annak adattartalmának jóváhagyása céljából,

c) gondoskodik a területi listás szavazólapok elkészítéséről,

d) a választási logisztikai rendszerre alapozva meghatározza a központi nyomtatványok elosztásának és a helyi készítésű nyomtatványok előállításának, szállításának és átvételének rendjét,

e) kiadja a szállítóborítékok továbbításának végrehajtási szabályairól szóló utasítását,

f) gondoskodik a választási eljárásban benyújtott bírósági felülvizsgálat iránti kérelmek, valamint az ügyben korábban benyújtott kifogás, fellebbezés, továbbá az ügyben hozott határozatok rögzítéséről.

A területi választási iroda feladatai
a szavazás napját követően

32. § A TVI

a) az OVI vezetőjének utasítása szerint a folyamatosan működtetett számítógépes rendszerben elvégzi az előírt adatfeldolgozási feladatokat,

b) átveszi a szállítóborítékokat,

c) továbbítja az OVI részére a területi listás eredményt megállapító jegyzőkönyveket, valamint az országos listás választás területi szintű eredményét megállapító jegyzőkönyveket,

d) előkészíti a területi kisebbségi önkormányzati képviselők megbízóleveleinek átadását.

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI IRODA

33. §17 Az OVI feladatainak végrehajtása érdekében a KEKKH üzemelteti a választási informatikai központot.

Az Országos Választási Iroda feladatai
a szavazás napja előtt

34. § (1)18 Az OVI a KEKKH közreműködésével

a) ellátja a jelölő szervezetek és az országos listák bejelentésével és nyilvántartásával kapcsolatos feladatokat,

b) ellátja a jelölő szervezetek és az országos listák számítógépes nyilvántartásával kapcsolatos teendőket. Ennek során figyelemmel kíséri a szervezet- és jelöltnyilvántartásban lévő adatok teljességét, hibamentességét. Megteszi a szükséges intézkedéseket a nyilvántartásból hiányzó adatok pótlása, a hibás adatok javíttatása érdekében,

c) kidolgozza és a feldolgozás helyére továbbítja a választás eredményének számítógépes feldolgozásához szükséges azonosító kódrendszereket,

d) gondoskodik az országos listás szavazólapok előállításáról és szállításáról,

e) gondoskodik az előkészítő rendszerek, a tájékoztató rendszer, a szavazatösszesítő számítógépes rendszerek kidolgozásáról, telepítéséről és működtetéséről, a táv-adatfeldolgozó hálózat felépítéséről, továbbá a központi összesítő és tájékoztatási rendszerek működtetéséről.

(2) Az OVI szakmai tájékoztatókat, útmutatókat készít, értekezleteket tart.

Az Országos Választási Iroda feladatai
a szavazás napját követően

35. § (1) Az OVI

a) fogadja a területi listás eredményt megállapító jegyzőkönyveket, valamint az országos listás választás területi szintű eredményét megállapító jegyzőkönyveket,

b) adatokat szolgáltat az OVB részére az országos kisebbségi önkormányzati választás eredményének megállapítása, illetőleg közzététele céljából,

c) gondoskodik az országos választási eredmények közzétételéről,

d) előkészíti az országos listás megbízólevelek átadását,

e) a jegyzőkönyveket átadja a levéltárnak.

(2) Az OVI vezetője

a) utasítást ad az adatfeldolgozási feladatok elvégzésének, valamint a számítógépes rendszer működtetésének befejezésére,

b) intézkedik a TVI vezetői ügyelet befejezéséről.

IDŐKÖZI VÁLASZTÁS

36. § (1) E rendelet rendelkezéseit az időközi választáson az e §-ban foglalt eltérésekkel kell megfelelően alkalmazni.

(2) Az időközi választáson nem kell alkalmazni:

c) az 5. §-t,

g) a 10. §-t,

(3)19 A HVI vezetője az illetékességi területén a névjegyzék elkészítése után lakóhelyet létesítő polgár választójogát a KEKKH útján ellenőrzi.

(4) A TVI vezetője dönt a napközbeni jelentések rendszere használatának gyakoriságáról és annak módjáról, a részvételi adatokat nyilvánosságra hozza.

(5) A szavazólapok előállításáról települési szintű időközi választáson a HVI, időközi főpolgármester-választáson a TVI vezetője gondoskodik.

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

37. § A választójogosultság nyilvántartásával összefüggő feladatokat e rendelet 1. melléklete, a jelölő szervezetek, a jelöltek és a listák nyilvántartásba vételével összefüggő feladatokat e rendelet 2. melléklete, a napközbeni jelentést a szavazáson megjelentek számáról és a rendkívüli eseményekről e rendelet 3. melléklete, az adatlapok feldolgozását e rendelet 4. melléklete, a jegyzőkönyvek feldolgozását e rendelet 5. melléklete, a kötelezően használandó nyomtatványok jegyzékét és mintáit e rendelet 6. melléklete állapítja meg.

38. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

(2)20

1. melléklet a 29/2006. (V. 30.) BM rendelethez

A választójogosultság nyilvántartásával összefüggő feladatok

I.

A névjegyzék és az értesítő elkészítése

1. A HVI vezetője fővárosi kerületen, illetve településen belül (a továbbiakban együtt: település) szavazókörönként elkészíti vagy elkészítteti a névjegyzéket, valamint a névjegyzékbe való felvételről szóló értesítőket.

2.21 A KEKKH központilag gondoskodik a névjegyzék nyomtatásához szükséges papír, az értesítő-alnyomatok, valamint az ajánlószelvényeket tartalmazó tömbök elkészíttetéséről és a postázásához szükséges ablakos borítékokról.

3. A HVI vezetője a névjegyzéket papíron vezeti tovább, vagy annak továbbvezetéséhez helyi számítógépet használhat, és e döntéséről – a nyomtatványellátás megszervezése érdekében – a TVI útján értesíti az OVI-t.

4. A HVI vezetője – ha a névjegyzék papíron történő továbbvezetése mellett dönt – a választójoggal rendelkezők névjegyzékét a személyiadat- és lakcímnyilvántartás, valamint a választójoggal nem rendelkező nagykorú polgárok nyilvántartása adatainak felhasználásával 2 példányban készíti vagy készítteti el. A névjegyzék első példánya nem tartalmazza a választópolgárok személyi azonosítóját. A névjegyzék második példánya a választópolgárok személyi azonosítóját is tartalmazza. Az esetleges további példány(ok) saját költség terhére rendelhető(k), készíthető(k). A közszemlére tételre a névjegyzék első példánya szolgál, melyről a Ve. 45. § (2) bekezdése szerinti adatszolgáltatáshoz – továbbvezetésének megkezdése előtt – másolatot kell készíteni.

5. A HVI vezetője – ha a névjegyzék továbbvezetéséhez helyi számítógépet használ – a választójoggal rendelkezők névjegyzékét a személyiadat- és lakcímnyilvántartás, valamint a választójoggal nem rendelkező nagykorú polgárok nyilvántartása adatainak felhasználásával készíti el és 1 példányban nyomtatja ki, mely nem tartalmazza a választópolgárok személyi azonosítóját. Az esetleges további munkapéldány(ok) saját költség terhére rendelhető(k), készíthető(k). A közszemlére tételre a névjegyzék e példánya szolgál, melyről a Ve. 45. § (2) bekezdése szerinti adatszolgáltatáshoz másolatot kell készíteni. A szavazókörökbe a névjegyzékzáráskor nyomtatott névjegyzék kerül.

6. A névjegyzék és az értesítő
a)22 a HVI megbízásából a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szervénél, Budapest és a Pest megyei települések esetén a KEKKH-ban nyomtatható, vagy
b)23 a HVI készíti vagy más HVI-vel készítteti el a névjegyzéket és az értesítőt – ebben az esetben a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerve a HVI rendelkezésére bocsátja a település névjegyzékének készítéséhez szükséges állományokat.

7.24 A névjegyzék és az értesítő elkészítéséhez a KEKKH a választójoggal nem rendelkező nagykorú polgárok jegyzékét a fővárosi kerületek és a Pest megyei települések számára közvetlenül, a többi település számára a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerve útján adja át. A HVI a jegyzék számítógépes átadását is igényelheti.

8.25 Azon HVI-k számára, amelyek a névjegyzéket a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szervével készíttetik, a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerve legkésőbb a névjegyzék átadásával egy időben rendelkezésre bocsátja a választójoggal nem rendelkező nagykorú polgárok jegyzékét.

9. A névjegyzék a 10 000-nél több lakosú települések esetén a választópolgárok adatain, a település megnevezésén és a szavazókör sorszámán kívül tartalmazza az egyéni választókerület sorszámát is.

10. A HVI vezetője zárt borítékban juttatja el a választópolgároknak a névjegyzékbe-vételükről szóló értesítőt, valamint az ajánlószelvényeket tartalmazó tömböt.

II.

A névjegyzék továbbvezetése a szavazás napjáig

11.26 A névjegyzéket a HVI vezetője a választást megelőző nap 16 óráig a 13. pontban leírtak szerint, papíron vagy helyi számítógépen vezeti tovább a KEKKH által rendelkezésére bocsátott, a személyiadat- és lakcímnyilvántartáson átvezetett változásokat tartalmazó segédlista felhasználásával. A segédlista a választás számítógépes információs rendszeréből, az okmányirodai és az anyakönyvi szolgáltató rendszerhez telepített, a KEKKH számítóközpontjával összeköttetésben álló számítógépeken egyaránt előállítható.

12. A HVI vezetője az érintett polgár lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőt értesíti a nála lakóhellyel – ennek hiányában tartózkodási hellyel – nem rendelkező polgár elhalálozásáról, kiskorú házasságkötéséről, nagykorú névváltoztatásáról. Értesítést küld továbbá az érintett polgár volt lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőnek a hozzá új lakóhely – ennek hiányában új tartózkodási hely – létesítése miatt bejelentkező polgárról. A HVI vezetője a tartózkodási hely szerint illetékes jegyzőt értesíti, ha a nála lakóhelyet bejelentő polgár a bejelentkezéskor csak tartózkodási hellyel rendelkezik, függetlenül attól, hogy azt egyidejűleg megszünteti-e vagy sem.

13. A névjegyzék továbbvezetése:
a)27 A HVI vezetője a hozzá a KEKKH-tól, illetve más HVI vezetőjétől érkezett, a személyi adatokban és lakcímekben bekövetkezett változásokról, valamint a választójoggal nem rendelkező polgárok adataiban bekövetkezett változásokról kapott értesítések, továbbá az illetékességi területén teljesített lakcímbejelentések és bekövetkezett egyéb adatváltozások alapján továbbvezeti a névjegyzék valamennyi példányát:
1.28 a választójogosultság ellenőrzését követően felveszi a névjegyzékbe
– az illetékességi területén lakóhelyet – ennek hiányában tartózkodási helyet – (a továbbiakban együtt: lakóhely) létesített választópolgárt,
– az időközben magyar állampolgárság, ideiglenes letelepedési engedély, nemzeti letelepedési engedély vagy EK letelepedési engedély, menekült státus megszerzése révén választójogosulttá vált polgárt, illetőleg regisztrációs igazolás vagy állandó tartózkodási kártya megszerzése révén választójogosulttá vált uniós állampolgárt (függetlenül attól, hogy rendelkezik-e már a polgár személyi azonosítóval),
– a házasságkötés révén választójogosulttá vált polgárt, valamint
– a választójogát időközben visszanyert polgárt;
2.29 törli a névjegyzékről
– az illetékességi területén lakóhelyét megszüntető választópolgárt (a településen belüli lakcímváltozás kivételével),
– az időközben elhalálozott választópolgárt,
– azt a polgárt, akinek magyar állampolgársága, tartózkodási joga, állandó tartózkodási joga, bevándorolt, letelepedett vagy menekült jogállása megszűnt, továbbá
– azt a polgárt, aki választójogát elvesztette;
3. átvezeti az illetékességi területén lakóhellyel rendelkező polgárok tekintetében
– a névváltozásokat,
– a településen belüli lakcímváltozásokat.
b) A HVI vezetője értesítést küld az érintett polgár korábbi lakóhelye szerint illetékes jegyzőnek a hozzá új lakóhely létesítése miatt bejelentkező, az a) 1. pont alapján névjegyzékbe vett polgárról a névjegyzékből való törlése érdekében. A korábbi lakcím szerint illetékes helyi választási iroda vezetője hivatalból tájékoztatja az új lakcím szerint illetékes helyi választási iroda vezetőjét arról, hogy a polgár
1. a névjegyzékben szerepelt, vagy
2. a választójoggal nem rendelkező nagykorú polgárok nyilvántartásában szerepelt, továbbá annak okáról, vagy
3. igazolást kapott, vagy
4. sem a névjegyzékben, sem a választójoggal nem rendelkező nagykorú polgárok nyilvántartásában nem szerepelt.
– Az 1. és 2. pontban foglalt esetben a korábbi lakcím szerint illetékes HVI vezetője a polgárt törli a névjegyzékből, illetőleg a választójoggal nem rendelkező nagykorú polgárok nyilvántartásából.
– A 2. pontban foglalt esetben az új lakcím szerint illetékes helyi választási iroda vezetője a polgárt törli a névjegyzékből, felveszi a választójoggal nem rendelkező nagykorú polgárok nyilvántartásába, és erről a polgárt értesíti.
– A 3. pontban foglalt esetben az új lakcím szerint illetékes helyi választási iroda vezetője a választópolgárt törli a névjegyzékből, és erről a polgárt értesíti.
30 A 4. pontban foglalt esetben az új lakcím szerint illetékes helyi választási iroda vezetője a KEKKH-val történő egyeztetés alapján állapítja meg, hogy a választójog fennáll-e, és ennek eredményétől függően dönt a polgár névjegyzékbe vételéről.
c) A HVI vezetője – kérelemre – az igazolás alapján felveszi az igazolással szavazni kívánó polgárt a bejelentett tartózkodási helye szerinti szavazókör névjegyzékére, valamint az F jegyzékbe, ha illetékességi területén a választás kitűzésének napját megelőzően létesített és legalább a választás napjáig érvényes tartózkodási hellyel rendelkezik.
d) A HVI vezetője törli a választópolgárt a névjegyzékről, egyidejűleg a tartózkodási helyet feltünteti a névjegyzéken, ha részére tartózkodási helyén történő szavazás miatt igazolást ad ki. Az igazolás kiadása előtt a személyiadat- és lakcímnyilvántartásban ellenőrzi, hogy a tartózkodási hely létesítésének időpontja a választás kitűzésénél korábbi-e, illetve hogy a tartózkodási hely legalább a választás napjáig érvényes-e. Az igazolás kiadásakor a választópolgárt fel kell venni a T jegyzékbe.
e) A HVI vezetője a polgár által benyújtott kifogásnak helyt adó jegyzői vagy bírósági döntés alapján – a döntésnek megfelelően – az érintettet a névjegyzékre felveszi, abból adatait törli, vagy abban adatait helyesbíti, ha a kifogást a szavazás napja előtt jelentették be. Az előzőeknek megfelelően jár el a HVI vezetője abban az esetben is, ha a hibát a névjegyzék ellenőrzése közben észlelte. A felvételről, törlésről, helyesbítésről a választópolgárnak értesítést kell küldeni.
f) A HVI vezetője a választást megelőző nap 16 óra után a névjegyzéket az utolsó sorszám után következő sor áthúzásával lezárja, felvezeti rá a zárásig töröltek és felvettek, valamint a névjegyzéken a záráskor szereplő választópolgárok számát, továbbá aláírásával és pecsétjével hitelesíti.
Ezt követően a HVI vezetője
– 1 példányban kitölti a „Zárólap”-ot, és adattartalmát rögzíti;
– kitölti az „Összesítő lap” fejrészét, valamint 1., 2., 3. oszlopait a település valamennyi szavazókörére, és a napközbeni jelentések számának megfelelő számú példányban lemásolja a napközbeni jelentéshez;
– a még el nem küldött T jegyzéke(ke)t, valamint az eddig kiállított, még el nem küldött F jegyzéke(ke)t az okmányirodába továbbítja adatrögzítésre.

14. A HVI vezetője a lezárt és hitelesített névjegyzéket az SZSZB elnökének adja át.

III.

A névjegyzék vezetése a szavazás napján

15. A névjegyzéket az SZSZB mellett működő jegyzőkönyvvezető vezeti tovább.

16–17.31

18. Az igazolás és a 23. pont szerinti érvényes igazolványok egyidejű bemutatását követően kell felvenni a névjegyzékre azt a választópolgárt, aki igazolással rendelkezik (egyidejűleg az igazolást el kell venni és a választópolgárt F jegyzékre is fel kell venni). Ugyanígy kell eljárni, ha a választópolgár abban a szavazókörben kíván szavazni, amelynek névjegyzékéből az igazolás kiadása miatt törölték.

19. A szavazás befejezését követően a jegyzőkönyvvezető a névjegyzéket a 13. f. pontban írt módon lezárja.

20. Az F jegyzék még el nem küldött példányait az okmányirodai HVI-hez kell továbbítani, amely azokat feldolgozza.

IV.

A választójoggal nem rendelkező nagykorú polgárok jegyzékének vezetése

21.32 A választójoggal nem rendelkező nagykorú polgárok nyilvántartásában bekövetkezett változásokat tartalmazó megyei/fővárosi bontású állományokat a KEKKH a szavazást megelőző 5. napon hálózaton továbbítja a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerve részére, amely haladéktalanul elkészíti és a szavazást megelőző 3. napig a HVI-k részére átadja a változásjegyzékeket. Pest megye és a főváros tekintetében a változásjegyzéket a KEKKH készíti el és adja át a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szervének.

22.33 A HVI vezetője a választójoggal nem rendelkező nagykorú polgárok jegyzékét a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szervétől kapott változásjegyzék segítségével felülvizsgálja, majd a szükséges korrekciókat az alábbiak szerint végzi el:
– törli a jegyzékből azokat, akik választójogukat visszanyerték;
– felveszi a jegyzékbe azokat, akik választójogukat elveszítették;
– ha a választójogát elveszített polgárnak ezt megelőzően igazolást adott ki, értesíti az illetékes jegyzőt a polgár választójogának elvesztéséről.

V.

A személyazonosság és a lakcím igazolása
a szavazás során

23. A választópolgár a személyazonosságát és a lakcímét a következő igazolványok bemutatásával igazolhatja:
a) a lakcím igazolására is alkalmas, érvényes személyazonosító igazolvánnyal;
b) érvényes személyazonosító igazolvánnyal vagy érvényes útlevéllel, vagy 2001. január 1-jét követően kiállított érvényes vezetői engedéllyel és érvényes lakcímigazolvánnyal.

24.34

VI.

A kisebbségi választói jegyzék és a kisebbségi értesítő

25. A HVI vezetője – döntése szerint – a 10. pont szerinti borítékba helyezve vagy külön zárt borítékban juttatja el a választópolgároknak a kisebbségi választói jegyzékbe vételükről szóló kisebbségi értesítőt.

26. A kisebbségi választói jegyzék továbbvezetése:
a) A HVI vezetője a kisebbségi választói jegyzéket a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvénynek a kisebbségi választói jegyzék összeállítása során történő végrehajtásáról szóló 25/2006. (V. 5.) BM rendelet mellékletének 15. pontja szerint vezeti tovább.
b) A HVI vezetője a polgár által benyújtott kifogásnak helyt adó jegyzői vagy bírósági döntés alapján – a döntésnek megfelelően – az érintettet a kisebbségi választói jegyzékre felveszi, abból adatait törli vagy abban adatait helyesbíti, ha a kifogást a szavazás napja előtt jelentették be. Az előzőeknek megfelelően jár el a HVI vezetője abban az esetben is, ha a hibát a kisebbségi választói jegyzék ellenőrzése közben észlelte. A felvételről, törlésről, helyesbítésről a választópolgárnak értesítést kell küldeni.
c) A HVI vezetője a választást megelőző nap 16 óra után a kisebbségi választói jegyzéket az utolsó sorszám után következő sor áthúzásával lezárja, felvezeti rá a zárásig töröltek, valamint a kisebbségi választói jegyzéken a záráskor szereplő választópolgárok számát, továbbá aláírásával és pecsétjével hitelesíti.
Ezt követően a HVI vezetője 1 példányban, kisebbségenként kitölti a „Kis” megjelölésű „Zárólap”-ot, és adattartalmát rögzíti.

27. A HVI vezetője a lezárt és hitelesített kisebbségi választói jegyzéket az SZSZB elnökének adja át. Az SZSZB mellett működő jegyzőkönyvvezető a kisebbségi választói jegyzéken nem vezethet át módosítást.

28. A választópolgár a személyazonosságát és a lakcímét a 23. pont szerinti igazolványok bemutatásával igazolhatja.

29. A területi és az országos kisebbségi önkormányzati választásra készített elektori jegyzék
a) az elektorok nevét,
b) lakcímét, továbbá
c) személyi azonosítóját
tartalmazza.

1. melléklet 1. minta
lapszám: ____

VÁLASZTÓJOGOSULTAK NÉVJEGYZÉKE
A HELYI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK ÉS POLGÁRMESTEREK ………… . ÉVI VÁLASZTÁSÁHOZ

MEGYE

TELEPÜLÉS

….SZ. SZAVAZÓKÖR

6M05251_0

1.

PÉLDA MÁRIA ÉVA

SABLON MÁRIA

1111 BUDAPEST, MINTA U. 6.

––––––––––––––––––––––

2.

MINTA BÉLA ÁRPÁD

1111 BUDAPEST, PÉLDA UTCA 2. A ÉP. B LPH 3.

1934. 12. 03.

––––––––––––––––––––––

3.

MINTA BÉLA ÁRPÁD

1111 BUDAPEST, PÉLDA UTCA 2. A ÉP. B LPH 3.

1950. 01. 01.

––––––––––––––––––––––

4.

MINTA JÓZSEFNÉ

KISS ÉVA

1111 BUDAPEST, PÉLDA UTCA 4.

––––––––––––––––––––––

––––––––––––––––––––––

A választópolgárok száma a névjegyzékkészítés időpontjában: ………… *

lapszám: ____

VÁLASZTÓJOGOSULTAK NÉVJEGYZÉKE
A HELYI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK ÉS POLGÁRMESTEREK ………… . ÉVI VÁLASZTÁSÁHOZ

MEGYE

TELEPÜLÉS

….SZ. SZAVAZÓKÖR

/Jegyző munkapédánya/

1.

PÉLDA MÁRIA ÉVA
SABLON MÁRIA
1111 BUDAPEST, MINTA U. 6.

2-880202-1234

2.

MINTA BÉLA ÁRPÁD

1111 BUDAPEST, PÉLDA UTCA 2. A ÉP. B LPH 3.

1-341203-3456

3.

MINTA BÉLA ÁRPÁD

1111 BUDAPEST, PÉLDA UTCA 2. A ÉP. B LPH 3.

1-500101-0011

4.

MINTA JÓZSEFNÉ
KISS ÉVA
1111 BUDAPEST, PÉLDA UTCA 4.

2-560302-1234

_-______-____

A választópolgárok száma a névjegyzékkészítés időpontjában: ………… *

* A névjegyzék utolsó lapja tartalmazza

1. melléklet 2. minta35

ÉRTESÍTŐ
a választók névjegyzékébe történő felvételről

TISZTELT VÁLASZTÓPOLGÁR! Értesítem, hogy a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek ..... évi általános / időközi választásán ...................... megye ........................ településen / Budapest ........... kerületében a(z) ..................... számú szavazókörben ............................. sorszám alatt szerepel a választók névjegyzékében.

Személyi azonosító:

A szavazókör címe:

A szavazás időpontja:

Családi és utónév:

Lakcím:

TISZTELT VÁLASZTÓPOLGÁR!

Kérjük, hogy ezt az értesítőt a szavazatszámláló bizottság munkájának megkönnyítése érdekében szíveskedjék megőrizni, és a szavazás napján magával hozni.

Szavazni csak személyesen lehet, a következő érvényes igazolvány(ok) bemutatásával:

– a lakcímet tartalmazó személyazonosító igazolvány vagy

– személyazonosító igazolvány vagy

– lakcímigazolvány ÉS    – útlevél vagy

– 2001. január 1-jét követően magyar hatóság által kiállított vezetői engedély

Ha a szavazás napján nem tud megjelenni a túloldalon megjelölt szavazóhelyiségben, a szavazás lehetőségéről a polgármesteri hivatalban működő választási irodától kérhet tájékoztatást.

Kérjük, ha adataiban eltérést vagy hibát tapasztal, szíveskedjék a polgármesteri hivatalt erről személyesen, telefonon vagy levélben értesíteni.

Választási Iroda

1. melléklet 2/a. minta

6M05253_0

ÉRTESÍTŐ

a(z) |______|______|______|______|______|______|______| kisebbségi választói jegyzékébe történő felvételről

TISZTELT VÁLASZTÓPOLGÁR! Értesítem, hogy a települési kisebbségi önkormányzati képviselők
………. évi választásán …………………………………………………………….…………..……. megye ………………..…………………………………………… településen / Budapest ……………. kerületében

a(z) ……… . számú szavazókörben ….…. sorszám alatt szerepel a kisebbségi választói jegyzékben.

Személyi azonosító:

A szavazókör címe:

A szavazás időpontja:

Családi és utónév:

Lakcím:

6M05253_1

TISZTELT VÁLASZTÓPOLGÁR!

Kérjük, hogy ezt az értesítőt a szavazatszámláló bizottság munkájának megkönnyítése érdekében szíveskedjék megőrizni, és a szavazás napján magával hozni.

Szavazni csak személyesen lehet a következő érvényes igazolvány(ok) bemutatásával:

−    a lakcímet tartalmazó személyazonosító igazolvány vagy

lakcímigazolvány ÉS

−    személyazonosító igazolvány vagy

−    útlevél vagy

−    2001. január 1-jét követően kiállított vezetői engedély

Kérjük, ha adataiban eltérést vagy hibát tapasztal, szíveskedjék a polgármesteri hivatalt erről személyesen, telefonon vagy levélben értesíteni.

Választási Iroda

1. melléklet 3. minta

.................................................
helyi választási iroda

Igazolás
tartózkodási helyen történő szavazáshoz*

A választópolgár neve:     

Személyi azonosító:     

Lakóhely címe:     

Tartózkodási hely címe:     

A tartózkodási hely bejelentésének időpontja:     

A választópolgár nyilatkozik, hogy a ...…….. . év ........................ hónap ..………. napra kitűzött önkormányzati választáson tartózkodási helyén kíván szavazni.**

A nyilatkozat alapján a választópolgárt a névjegyzékből töröltem, egyidejűleg az igazolás alapján törölt választópolgárok jegyzékébe felvettem.

Dátum: .....................................

...................................................
helyi választási iroda
vezetője

1. melléklet 4. minta

T

JEGYZÉK
A NÉVJEGYZÉKBŐL IGAZOLÁS ALAPJÁN
TÖRÖLT VÁLASZTÓPOLGÁROKRÓL

6M05255_1

Lapszám

A HVI vezetője tölti ki!

A szavazást megelőző második nap

16 óráig kiállított lapok száma

A lapon szereplő személyek száma

Megye

A szavazókör

azonosítója

Település

EVK Szavazókör

Lapon
belüli
sorszám

Névjegyzéken
szereplő
sorszám

Személyi azonosító

Családi és utóneve(i)

1

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

Lakcím:

2

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

Lakcím:

3

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

Lakcím:

4

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

Lakcím:

5

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

Lakcím:

6

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

Lakcím:

7

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

Lakcím:

8

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

Lakcím:

9

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

Lakcím:

10

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

Lakcím:

.................................. év .................. hó ............ nap

P. H.

............................................................

HVI vezetője

1. melléklet 5. minta

F

JEGYZÉK
A NÉVJEGYZÉKBE IGAZOLÁS ALAPJÁN
FELVETT VÁLASZTÓPOLGÁROKRÓL

6M05256_1

Lapszám

A szavazást megelőző második nap

16 óráig kiállított lapok száma

A HVI vezetője tölti ki !
(A választás napján az SzSzB jegyzőkönyvvezetője tölti ki !))

A szavazókörben kiállított lapok
száma

A lapon szereplő személyek száma

Megye

A szavazókör

azonosítója

Település

EVK Szavazókör

Lapon
belüli
sorszám

Névjegyzéken
szereplő
sorszám

Személyi azonosító

Családi és utóneve(i)

1

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

Lakcím:

2

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

Lakcím:

3

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

Lakcím:

4

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

Lakcím:

5

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

Lakcím:

6

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

Lakcím:

7

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

Lakcím:

8

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

Lakcím:

9

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

Lakcím:

10

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

Lakcím:

.................................. év .................. hó ............ nap

P. H.

P. H.

............................................……………..............

Szavazatszámláló Bizottság
jegyzőkönyvvezetője

…………………………………………….
HVI vezetője

1. melléklet 6. minta
ZÁRÓLAP
az önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán
a választójogosultak számának megállapításához

LAPSZÁM: ..........
MEGYE/FŐVÁROS: ....................................................................
TELEPÜLÉS/KERÜLET: ............................................................
6M05257_0

SZAVAZÓKÖRI SORSZÁM

VÁLASZTÓ-
POLGÁROK SZÁMA
A NÉVJEGYZÉK-
KÉSZÍTÉS IDŐPONTJÁBAN

A NÉVJEGYZÉK VÁLASZTÁST MEGELŐZŐ NAPON TÖRTÉNŐ

ZÁRÁSÁIG TÖRÖLT

ZÁRÁSÁIG FELVETT

ZÁRÁSAKOR A NÉVJEGYZÉK-
BEN SZEREPLŐ

VÁLASZTÓPOLGÁROK SZÁMA

1

2

3

4

5

ÁTHOZAT:

ÁTVITEL:

ÖSSZESEN:

ELLENŐRZÉS: 5=2+4–3

.......... . év ............................ hó ........ . nap.    PH.    ......................................................
HVI vezetője

1. melléklet 6/a. minta
Kis

ZÁRÓLAP
a települési kisebbségi önkormányzati képviselők választásán
a választójogosultak számának megállapításához

|______|______|______|______|______|______|______| kisebbség

MEGYE/FŐVÁROS: .............................……………...................
TELEPÜLÉS/KERÜLET: ............................................................

6M05258_0

SZAVAZÓKÖRI SORSZÁM

VÁLASZTÓ-
POLGÁROK SZÁMA
A VÁLASZTÓI JEGYZÉKEN JÚLIUS 15-ÉN

A VÁLASZTÓI JEGYZÉK VÁLASZTÁST MEGELŐZŐ NAPON TÖRTÉNŐ

ZÁRÁSÁIG TÖRÖLT

ZÁRÁSAKOR A JEGYZÉKEN SZEREPLŐ

VÁLASZTÓPOLGÁROK SZÁMA

1

2

3

4

ÖSSZESEN:

ELLENŐRZÉS: 4=2–3

........... . év ........................ hó ....... . nap    P. H.    ......................................................
HVI vezetője

2. melléklet a 29/2006. (V. 30.) BM rendelethez

A jelölő szervezetek, a jelöltek és a listák nyilvántartásba vételével összefüggő feladatok

1. A nyilvántartásba vétel ügyviteli folyamata

A jelölő szervezeteket, a jelölteket és a listákat az illetékes választási bizottság veszi hivatalosan nyilvántartásba. Az ezzel kapcsolatos feladatokat az illetékes választási iroda a választási informatikai rendszer választás-előkészítő (VER) alrendszere, illetve a jelöltajánlás-ellenőrző számítógépes rendszer (JER) segítségével végzi.
A jelölő szervezetek, a jelöltek és a listák nyilvántartásba vételének fázisai:
– A választási iroda átveszi a bejelentést tartalmazó iratokat, azokat ellenőrzi, szükség esetén a bejelentésre jogosulttal javíttatja.
– A bejelentett adatokat az okmányirodába továbbítja a VER rendszerben történő regisztrálás céljából (a továbbiakban ezt a fázist azonosítjuk a regisztráció fogalommal).
– Azon választástípusoknál, ahol a nyilvántartásba vételnek feltétele a megfelelő számú ajánlás benyújtása, ezt követően meg kell történjen a jelölt-, illetve listaajánlások ellenőrzése a JER rendszer segítségével.
– Az illetékes választási bizottság a benyújtott iratok – és ahol ez szükséges, az ajánlások ellenőrzésének eredménye – alapján döntést hoz a bejelentett szervezet, jelölt, lista nyilvántartásba vételéről (a továbbiakban ezt a fázist azonosítjuk a nyilvántartásba vétel fogalommal).
– A nyilvántartásba vétel tényét a választási iroda az okmányiroda útján rögzíti a VER rendszerben.

1.1. A bejelentések fogadása, regisztráció
A választási iroda a jelölő szervezet bejelentésekor a társadalmi szervezetek bírósági nyilvántartásából kiállított kivonaton, szervezet(ek) jelöltje, illetve lista bejelentésekor pedig az okmányiroda segítségével a VER rendszer szervezet-nyilvántartásában ellenőrzi, hogy a bejelentést a szervezet arra jogosult képviselője vagy annak meghatalmazottja tette-e meg.
A bejelentéseket az arra a célra előírt formanyomtatványokon kell teljesíteni, ezek hiányában a bejelentőt a megfelelő formanyomtatványokkal el kell látni, és szakszerű segítséget kell nyújtani azok kitöltéséhez.
A bejelentés átvételekor a bejelentő figyelmét fel kell hívni arra, hogy a törvényben előírt adatok, nyilatkozatok és igazolások megléte a szervezet, a jelölt, illetve a lista nyilvántartásba vételének feltétele, ezért a hiányzó törvényi kellékeket pótolni kell, illetve tájékoztatni kell a törvényben nem előírt adatok, kellékek esetleges hiányából adódó következményekre.
A bejelentés során átvett iratokról átvételi elismervényt (Igazolás a bejelentésről) kell adni, feltüntetve az átvett iratokat és az átvétel időpontját.
A megfelelően bejelentett jelölő szervezetek, jelöltek és listák adatait – amennyiben ehhez a technikai feltételek adottak – a számítógépes rendszerben azonnal, lehetőleg még a bejelentő jelenlétében regisztrálni és – az ajánlások felülvizsgálatát kivéve – ellenőrizni kell. Ahol erre nincs lehetőség, a bejelentést tartalmazó formanyomtatványt és az ajánlószelvényeket haladéktalanul továbbítani kell rögzítésre, illetve ellenőrzésre.
A regisztráció során a számítógépes rendszer valamennyi szervezethez, jelölthöz, illetve listához – belső használatra – egyedi azonosítót képez.
A számítógépes regisztráció által szolgáltatott visszaigazolás egy példányát a bejelentőnek át kell adni, illetve meg kell küldeni, a másik példányt a bizonylatokkal együtt irattározni kell.
Az illetékes választási irodák feladata felszólítani a bejelentőt a hiányos adatok pótlására, illetve a regisztrációhoz kapcsolódó számítógépes ellenőrzés során jelzett adathibák javítására. A bejelentő által szolgáltatott adatváltozásokat a számítógépes rendszerben haladéktalanul át kell vezetni, és a rendszer által szolgáltatott visszaigazolás (az eredeti és az új állapotot tartalmazó listát összetűzve) egy példányát a választási iratok között kell őrizni. A módosított adatokat tartalmazó listát a bejelentőnek is át kell adni.
Adathiány pótlása, hibás adat javítása a szavazólapok előállítását megelőző nyomdai adatátadás megtörténtéig bármikor, azt követően a szavazólapok ellenőrzési rendjére figyelemmel végezhető.

1.2. Az ajánlások ellenőrzése
Az ajánlások törvényi feltételeinek meglétét a választási iroda a névjegyzék adataira, a személyiadat- és lakcímnyilvántartásra, valamint a választójoggal nem rendelkező nagykorú polgárok nyilvántartására támaszkodva ellenőrzi. Az ellenőrzési eljárás lefolytatása kötelező.

A többszörös ajánlások kiszűrése érdekében valamennyi benyújtott ajánlószelvény ellenőrzését el kell végezni. Az egy jelöltre/listára vonatkozó összes ajánlószelvény feldolgozását követően a választási iroda az ajánlószelvényeket a számítógépes ellenőrzés eredményét tartalmazó kimutatással együtt átadja a választási bizottságnak.
Amennyiben a többszörös ajánlás miatt a már előzőleg nyilvántartásba vett jelölt/lista ajánlásainak száma a szükséges alá csökken, erről értesíteni kell az illetékes választási bizottságot.
Az ajánlások ellenőrzéséhez kapcsolódó feladatokat részletesen a 3. pont tartalmazza.

1.3. A nyilvántartásba vétel
Az illetékes választási bizottság a benyújtott iratok – és ahol ez szükséges, az ajánlások ellenőrzésének eredménye – alapján döntést hoz a bejelentett szervezet, jelölt, lista nyilvántartásba vételéről, a nyilvántartásba vétel visszautasításáról, illetve szükség esetén a már nyilvántartásba vett jelölés/listaállítás megsemmisítéséről.
A hivatalos nyilvántartásba vétel a választási bizottság döntésével valósul meg. A nyilvántartásba vételről igazolást kell kiállítani, és azt meg kell küldeni a bejelentőnek.
A választási iroda feladata gondoskodni arról, hogy az illetékes választási bizottság nyilvántartásba vétellel, illetve a korábban nyilvántartásba vett jelölés vagy listaállítás megsemmisítésével kapcsolatos döntése, valamint a felmerülő jogorvoslati igények bejelentése és a választási bizottság, bíróság jogerős döntése a számítógépes nyilvántartáson haladéktalanul átvezetésre kerüljön.

2. A jelölő szervezetek, jelöltek és listák bejelentése és nyilvántartásba vétele a helyi önkormányzati képviselők választásán

2.1. Jelölő szervezetek bejelentése és nyilvántartásba vétele
A választáson induló jelölő szervezetek nyilvántartásba vételére jelöltjeik, listáik bejelentését megelőzően kell sor kerüljön.
A bejelentést a Ve. 51. § (1) bekezdése szerinti választási bizottságnál kell megtenni. A bejelentést a P1 jelű formanyomtatványon kell teljesíteni, amelyhez csatolni kell a társadalmi szervezetek bírósági nyilvántartásából a választás kitűzését követően kiállított kivonatot.
A bejelentést fogadó választási iroda a jelölő szervezetek valamennyi bejelentett adatát regisztrálja a számítógépes nyilvántartásban. Az informatikai rendszerben több, azonos nevű szervezet nem regisztrálható. Ha a számítógépes regisztráció során a rendszer erre utaló jelzést ad, és a bejelentő nincs jelen, illetve a felhívásra nem ad módosító kiegészítést, a másodikként bejelentett szervezet nevét annak utolsó karakterén 2-es (ha már volt, 3-as stb.) sorszámmal kell megkülönböztetni, és a számítógépes rendszerben regisztrálni. A jelölő szervezet bejelentésével kapcsolatos módosítási igényeket a P1 jelű formanyomtatvány ismételt kitöltésével lehet bejelenteni.
Amennyiben a jelölő szervezet a polgármester-, a főpolgármester-, illetőleg a megyei/fővárosi listás szavazólapokon a szervezet emblémáját (fekete-fehér formában) fel kívánja tüntetni, azt a P1 jelű formanyomtatványhoz mellékelni kell. Az embléma színesben is mellékelhető az Interneten, a televízió(k)ban és az egyes kiadványokban való megjelenítés céljából.
A jelölő szervezet emblémáját az illetékes választási iroda ellátja a szervezet számítógépes nyilvántartásban használt azonosító jelével, és zárt borítékban folyamatosan az OVI-hoz továbbítja, amely gondoskodik azok számítógépes feldolgozásáról.
A kisebbséget képviselő jelölő szervezet kérheti a szervezet nevének kisebbségi nyelven történő feltüntetését is a szavazólapon. Amennyiben a szervezet neve a magyar ABC betűivel nem leírható, a kisebbségi nyelven leírt szervezetnevet az N1-es bizonylaton kell mellékelni.
Közös jelölt esetén a bejelentőtől kérni kell annak meghatározását is, hogy a jelölő szervezetek neve milyen formában jelenjen meg az Interneten, a tájékoztatókban és a kiadványokon. A megjeleníthető „közös név” hossza 30 karakter. Amennyiben a bejelentő nem adja meg a közös nevet, fel kell hívni a figyelmét, hogy a rendszer a rendelkezésre álló 30 karakter hosszon képez egy azonosítót, mely a jelölő szervezetek számítógépes azonosítóit kötőjellel egymás mögé fűzve tartalmazza, s ezt fogja megjeleníteni.

2.2. Egyéni jelöltek bejelentése és nyilvántartásba vétele
Az egyéni jelölt bejelentésére a választástípusnak megfelelő formanyomtatványon kerül sor. A kisebbséget képviselő jelölt kérheti nevének kisebbségi nyelven történő feltüntetését is a szavazólapon. Amennyiben a jelölt neve a magyar ABC betűivel nem leírható, a kisebbségi nyelven leírt nevet az N1-es bizonylaton kell mellékelni.
A jelölteknek a választási rendszerben történő azonosításhoz személyi azonosítójukat is meg kell adniuk. A megadott személyi azonosító helyességét a személyiadat- és lakcímnyilvántartásban ellenőrzi a választási iroda.
A regisztrációhoz kapcsolódóan az informatikai rendszer a jelölt formanyomtatványról rögzített adatait – a jelölt személyi azonosítója alapján – a személyiadat- és lakcímnyilvántartásban lévő adatokkal összeveti és az esetleges eltéréseket jelzi.
A választások alkalmával a jelölt a hivatalos nevét és lakcímét használja. A regisztráció során a jelölt bejelentett adatait a választási iroda rögzíti, az ellenőrzés során tapasztalt eltérésről – az okmányiroda értesítése alapján – a választási bizottságot is tájékoztatja.
Amennyiben az egyéni jelölt nyilvántartásbeli azonosítása során a legcsekélyebb kétely is felmerül, tisztázni kell a jelölt azonosságát és helyes adatait.
Az informatikai rendszerben több, azonos nevű jelölt nem regisztrálható. Az azonos nevűek megkülönböztetése érdekében az illetékes választási bizottság felhívja a jelöltet nevének kiegészítésére, amely az adott választókerületre érvényes. Ha ilyen esetben a számítógépes regisztráció során a bejelentő nincs jelen, illetve a felhívásra nem ad módosító kiegészítést, a másodikként bejelentett jelölt nevét annak utolsó karaktere után írt betűjelzéssel kell megkülönböztetni a számítógépes rendszerben.
A jelölt bejelentésével kapcsolatos módosítási igényekhez az eredeti bejelentésnek megfelelő formanyomtatványt kell a helyes adatokkal ismételten kitölteni. A változtatások számítógépes rendszeren történő átvezetéséről a rendszer által szolgáltatott visszaigazolás (az eredeti és az új adatokat tartalmazó listát összetűzve) egy példányát a választási iratok között kell őrizni. A módosított adatokat tartalmazó listát a jelöltnek is át kell adni.
A választójoggal nem rendelkező nagykorú polgárok központi nyilvántartásának on-line elérésével azt is ellenőrizni kell, hogy a jelöltnek van-e választójoga. Az ellenőrzés eredményéről a választási bizottságot a nyilvántartásba vételről szóló döntést megelőzően tájékoztatni kell.
a) Kislistás és egyéni választókerületi jelöltek
A kislistán és az egyéni választókerületben induló jelölteket az E1 jelű formanyomtatványon kell bejelenteni, mellékelve az ajánlószelvényeket.
A jelölt nyilatkozatait a nyomtatvány 3. oldala tartalmazza. Az Európai Unió más tagállama állampolgárának bejelentésekor kérni kell a jelölt nyilatkozatát arról, hogy az állampolgársága szerinti államban nem áll olyan jogszabályi, bírósági vagy más hatósági rendelkezés hatálya alatt, amely szerint nem választható.
b) Polgármester- és főpolgármester-jelöltek
A polgármester- és a főpolgármester-jelölteket az E2 jelű formanyomtatványon kell bejelenteni, mellékelve az ajánlószelvényeket.
A jelölt nyilatkozatait a nyomtatvány 3. oldala tartalmazza. A 10 000-nél több lakosú települések polgármester- és a főváros főpolgármester-jelöltjei – amennyiben ilyen értelmű nyilatkozatot tettek – igényelhetik fényképük és önéletrajzuk nyilvánosságra hozatalát. E fényképek és önéletrajzok az Interneten, a televízió műsorában és a nyomtatott kiadványokban jelennek meg.
A fénykép és az önéletrajz mind a jelölés helyszínén, mind központilag átadható. Ha a jelölő szervezet központilag kívánja a jelöltjei fényképeit, önéletrajzait átadni, ezt jelezni kell a nyomtatványon és a számítógépes nyilvántartásban is.
A fényképet 9 cm Ű 13 cm-es méretben vagy számítógépes adathordozón (JPG formátumban, a fájl neveként a jelölt személyi azonosítóját kell megadni), lehetőleg színesben kell mellékelni. Az önéletrajzot kinyomtatva és aláírva, valamint gépi adathordozón, Word fájlban kell kérni, a fájl neveként itt is a személyi azonosítót kell megadni. Az önéletrajz Word változatát, illetve a JPG formátumban megadott fényképet a VER rendszeren keresztül kell az OVI-hoz továbbítani. A jelölt arcfényképét és aláírt önéletrajzát a HVI ellátja a jelölt személyi azonosítójával, és zárt borítékban folyamatosan az OVI-hoz továbbítja, amely gondoskodik azok számítógépes feldolgozásáról.

2.3. Listák és a listán szereplő jelöltek bejelentése és nyilvántartásba vétele
A listát és a listán szereplő jelölteket az illetékes választási bizottságnál az L1 jelű, valamint a hozzá csatolt kellő számú L2 jelű formanyomtatványon kell bejelenteni. A megyei listák bejelentéséhez csatolni kell az ajánlószelvényeket is. A települési/fővárosi kerületi kompenzációs lista és a fővárosi lista esetén a bejelentőnek a listaállítás feltételeinek meglétét kell igazolnia.
Az L2 jelű formanyomtatvány minden kitöltött jelölt-tételéhez mellékelni kell az SZ jelű formanyomtatványt. Az Európai Unió más tagállama állampolgárának lista jelöltjeként történő bejelentésekor kérni kell a jelölt nyilatkozatát arról, hogy az állampolgársága szerinti államban nem áll olyan jogszabályi, bírósági vagy más hatósági rendelkezés hatálya alatt, amely szerint nem választható, s azt az SZ jelű laphoz csatolni kell.
A listán állított jelöltek azonosítására, adataik rögzítésére, ellenőrzésére és az esetleges adateltérések kezelésére a 2.2. pontban leírtakat kell megfelelően alkalmazni.
A listáról jelöltet törölni a bejelentés után is lehet. Ezen kívül a listán – az adatok korrekcióját kivéve – módosítani nem lehet. A törlést, módosítást az L3 jelű bizonylaton lehet megadni, s a változtatások számítógépes rendszeren történő átvezetését követően a 2.2. pontban leírtak szerint kell eljárni.
A közös lista bejelentése az előbbiekben leírtaknak megfelelően történik azzal az eltéréssel, hogy közös lista állítása esetén a listát állító szervezetek képviselőinek egybehangzó nyilatkozatát kell kérni. A választási szervek a közös listával kapcsolatos ügyekben egy kijelölt személyen keresztül tartják a listát állító szervezetekkel a kapcsolatot, ezért ennek a személynek az adatait is meg kell adni a közös lista állításakor.
A közös listák esetén a bejelentőktől egy általuk megválasztott listaazonosító név megadását is kérni kell, amely az Interneten, a tájékoztatókban és kiadványokban jelenik meg. A megjeleníthető „listanév” hossza 30 karakter. Amennyiben a bejelentő nem adja meg a listanevet, fel kell hívni a figyelmét, hogy ilyen esetben a rendszer képez egy maximálisan 30 karakter hosszú azonosítót, mely a jelölő szervezetek számítógépes azonosítóit kötőjellel egymás mögé fűzve tartalmazza, s ezt fogja megjeleníteni.
Az illetékes választási iroda gondoskodik a kisorsolt listasorszámok számítógépes rögzítéséről.

3. Az ajánlások ellenőrzéséhez kapcsolódó feladatok

3.1.36 Az ajánlások ellenőrzésének módjai, a rendszer működtetésének feltételei
A jelölt- és listaajánlások a területi SZL nyilvántartás adatait elérő valamennyi (helyi SZL rendszerrel rendelkező települési, okmányirodai és a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szervénél működő) munkaállomásról ellenőrizhetők a számítógépes névjegyzékállományra, a területi SZL-re és a választójoggal nem rendelkező nagykorú polgárok nyilvántartására támaszkodva.
A TVI vezetője a számítógépes jelölt- és listaajánlás ellenőrző rendszer munkaállomásainak helyéről a választást megelőző 65. napig tájékoztatja az OVI vezetőjét. A TVI vezetője intézkedik a rendszer működési feltételeinek kialakításáról és a szükséges oktatások megtartásáról.
A jelölt- és listaajánlások számítógépes ellenőrzéséhez a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szervének a vezetője biztosítja a rendszer működtetéséhez szükséges feltételeket.

3.2. Az ajánlás-ellenőrzés számítógéppel támogatott folyamata
A számítógépes jelöltajánlás-ellenőrzést meg kell előzze az ajánlószelvények formai ellenőrzése. A formailag megfelelő ajánlószelvények számítógéppel támogatott ellenőrzése során vizsgálni kell, hogy
– létezik-e a nyilvántartásban az adott személyi azonosítóval rendelkező választópolgár;
– egyeznek-e a választópolgár személyiadat- és lakcímnyilvántartásbeli adatai az ajánlószelvény adataival;
– a választópolgár lakóhelye azon a településen, illetve abban a választókerületben van-e, ahol jelöltet ajánlott;
– a polgár választójogosult-e;
– a választópolgár nem ajánlott-e két vagy több jelöltet is, illetőleg egy jelöltet többször.
Az ajánlás-ellenőrző rendszer az ajánlószelvényen szereplő személyi azonosító alapján – amennyiben ezzel az azonosítóval a fenti nyilvántartások valamelyikében szerepel a személy – megjeleníti az ajánló személyi adatait a képernyőn, egyben javaslatot tesz az ajánlás elfogadására, felülvizsgálatára vagy visszautasítására.
A képernyőn megjelenő adatokat a választási iroda ellenőrzést végző megbízottja összehasonlítja az ajánlószelvényen szereplő adatokkal, majd a megjelenített információk, valamint az összehasonlítás és az esetleges további ellenőrzés eredményétől függően tesz javaslatot az ajánlás elfogadására. A rendszer a többszörös ajánlásokat is kiszűri.
Az egy jelöltre/listára vonatkozó összes ajánlószelvény feldolgozását követően a választási iroda az ajánlószelvényeket a számítógépes ellenőrzés eredményét tartalmazó kimutatással együtt átadja a választási bizottságnak, amely ezen információ felhasználásával dönt a jelölt, illetve lista nyilvántartásba vételéről.
A bizottság döntését követően a HVI, illetve a TVI haladéktalanul gondoskodik a jelölt/lista számítógépes nyilvántartásba vételével kapcsolatos döntés, illetve az esetleg már nyilvántartásba vett jelölés/listaállítás megsemmisítésének számítógépes rendszeren történő átvezetéséről.

4. A kisebbségi szervezetek, jelöltek bejelentése és nyilvántartásba vétele a települési kisebbségi önkormányzati képviselők választásán

4.1. Kisebbségi szervezetek bejelentése és nyilvántartásba vétele
A települési kisebbségi önkormányzati képviselők választásán induló kisebbségi szervezetek nyilvántartásba vételére jelöltjeik bejelentését megelőzően kell sor kerüljön. A bejelentést a Ve. 51. § (1) bekezdése szerinti választási bizottságnál kell megtenni.
A kisebbségi jelölő szervezet bejelentéséhez a KisP1 jelű formanyomtatvány áll rendelkezésre, amelyhez csatolni kell a társadalmi szervezetek bírósági nyilvántartásából a választás kitűzését követően kiállított kivonatot, valamint a szervezet bírósághoz benyújtott alapszabályát.
A bejelentést fogadó választási iroda a jelölő szervezetek valamennyi bejelentett adatát regisztrálja a számítógépes nyilvántartásban. Az informatikai rendszerben több, azonos nevű szervezet nem regisztrálható. Az azonos nevű szervezetek megkülönböztetésére a 2.1. pontban leírtak szerint kerül sor. A kisebbségi szervezet bejelentésével kapcsolatos módosítási igényeket a KisP1 jelű formanyomtatvány ismételt kitöltésével lehet bejelenteni.
A kisebbségi jelölő szervezet kérheti a szervezet nevének kisebbségi nyelven történő feltüntetését is a szavazólapon. Amennyiben a szervezet neve a magyar ABC betűivel nem leírható, a kisebbségi nyelven leírt szervezetnevet az N1-es bizonylaton kell mellékelni.

4.2. Kisebbségi jelöltek bejelentése és nyilvántartásba vétele
A kisebbségi jelölteket a KisE jelű formanyomtatványon kell bejelenteni. A kisebbségi képviselőjelölt kérheti nevének kisebbségi nyelven történő feltüntetését is a szavazólapon. Amennyiben a jelölt neve a magyar ABC betűivel nem leírható, a kisebbségi nyelven leírt nevet az N1-es bizonylaton kell mellékelni.
Ha a jelöltként bejelentett választópolgár nem rendelkezik lakóhellyel – ennek hiányában tartózkodási hellyel – azon a településen, ahol nyilvántartásba vételét kéri, a HVI vezetője a választópolgár nevének és személyi azonosítójának megadásával telefaxon keresi meg a jelölt lakóhelye szerint illetékes HVI vezetőjét, aki telefaxon tájékoztatja arról, hogy a polgár szerepel-e a kisebbségi választói jegyzékben.
A jelöltek bejelentésére, regisztrációjára, azonosítására, adataik ellenőrzésére, és az esetleges adateltérések kezelésére, valamint a közös jelöltekre egyébként a 2.2. pontban leírtak irányadóak.
A HVI a jelöltek HVB által kisorsolt szavazólapi sorrendjét haladéktalanul az okmányirodába továbbítja rögzítésre.

5. A kisebbségi szervezetek, listák és jelöltjeik bejelentése és nyilvántartásba vétele a területi és országos kisebbségi önkormányzati képviselők választásán

5.1. Kisebbségi szervezetek bejelentése és nyilvántartásba vétele
A kisebbségi jelölő szervezet bejelentéséhez a KisP2 jelű formanyomtatvány áll rendelkezésre, amelyhez csatolni kell a társadalmi szervezetek bírósági nyilvántartásából a választás kitűzését követően kiállított kivonatot, valamint a szervezet bírósághoz benyújtott alapszabályát.
A kisebbségi szervezet nyilvántartásba vétele meg kell előzze a kisebbségi listák bejelentését. A területi és országos kisebbségi önkormányzati választásokon a szervezet bejelentésére egyebekben a 4.1. pontban leírtakat kell megfelelően alkalmazni.

5.2. Kisebbségi listák és jelöltjeik bejelentése és nyilvántartásba vétele
A kisebbségi listát az illetékes választási bizottságnál a KisL1 jelű, valamint a hozzá csatolt kellő számú KisL2 jelű formanyomtatványon kell bejelenteni. A KisL2 jelű formanyomtatvány minden kitöltött jelölt-tételéhez mellékelni kell a KisSZ jelű formanyomtatványt. A listán állított jelöltek csak a települési kisebbségi önkormányzati képviselők választásán megválasztott elektorok lehetnek, így amennyiben a listán állított jelölt kéri nevének kisebbségi nyelven történő feltüntetését a szavazólapon, ahhoz lehetőleg a települési kisebbségi önkormányzati választáson megadott kisebbségi névadatot kell felhasználni.
A listán állított jelöltek azonosítására, adataik rögzítésére, ellenőrzésére és az esetleges adateltérések kezelésére egyebekben a 2.2. pontban leírtakat kell megfelelően alkalmazni.
A kisebbségi listáról jelöltet törölni a bejelentés után is lehet. Ezen kívül a listán – az adatok korrekcióját kivéve – módosítani nem lehet. A törlést, módosítást a KisL3 jelű bizonylaton lehet megadni, s a változtatások számítógépes rendszeren történő átvezetését követően a 2.2. pontban leírtak szerint kell eljárni.
A közös listát a KisL1 jelű, valamint a hozzá csatolt kellő számú KisL2 jelű formanyomtatványon kell bejelenteni. A közös kisebbségi listákkal kapcsolatban egyébként a 2.3. pontban leírtak szerint kell eljárni.
A TVI, illetőleg az OVI gondoskodik a kisorsolt listasorszámok számítógépes rögzítéséről.

P1.

1

HELYI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK ÉS
POLGÁRMESTEREK VÁLASZTÁSA
JELÖLŐ SZERVEZET BEJELENTÉSE

A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek |___|___|___|___| . évi választásán az alábbi jelölő szervezet

nyilvántartásba vételét a következő adatokkal kezdeményezzük

nyilvántartásba vett adatait az alábbiak szerint módosítjuk

A JELÖLŐ SZERVEZET ADATAI

A választás során adatainkat az alábbiak szerint kívánjuk szerepeltetni:

A jelölő szervezet hivatalos neve (SZAVAZÓLAPRA KERÜL)

|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

A jelölő szervezet nevének rövidítése    A rövidítés a szavazólapon feltüntetendő

|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|    ⬜ Igen    ⬜ Nem

A szervezet neve kisebbségi nyelven,    ⬜    N1 bizonylaton mellékelve
ha kéri feltüntetését a szavazólapon:    ⬜    magyar ABC betűivel leírva

A szervezet nevének megjelenítése kiadványokon:

magyar nyelven    |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

angol nyelven    |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

A szervezet emblémája (jelképe vagy jelvénye)    Az embléma a szavazólapon feltüntetendő
mellékelve ⬜ fekete-fehér ⬜ színes     ⬜ Igen    ⬜ Nem

A jelölő szervezet kategóriája
⬜    párt
⬜    társadalmi szervezet

A jelölő szervezet bejelentésének helye
⬜ OVB    ⬜ TVB    ⬜ HVB

P1.

2

6M05264_8

A JELÖLŐ SZERVEZET SZÉKHELYE, ELÉRHETŐSÉGE

postai irányítószám:    |___|___|___|___|

település + kerület :    |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___| |___|___|

utca, házszám:    |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

    |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

telefonszáma/mobilszáma:    |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

faxszám:    |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

E-MAIL cím:    |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

6M05264_9

Képviseletre jogosult személy(ek) neve

Aláírásra jogosult

Név:

Önállóan: ⬜

Együttesen: ⬜

Név:

Önállóan: ⬜

Együttesen: ⬜

Név:

Önállóan: ⬜

Együttesen: ⬜

Név:

Önállóan: ⬜

Együttesen: ⬜

Név:

Önállóan: ⬜

Együttesen: ⬜

6M05264_10

A JELÖLŐ SZERVEZET KAPCSOLATTARTÓJÁNAK ADATAI:

neve:

|___|___| |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

címe:

postai irányítószám:     |___|___|___|___|

település + kerület :     |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___| |___|___|

utca, házszám:    |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

A szervezet bejelentéséhez a társadalmi szervezetek bírósági nyilvántartásából – a választás kitűzését követően – kiállított kivonatot mellékelni kell! (Ve. 51. § (1))

Kelt: _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ , |___|___|___|___| . |___|___| . |___|___| .     _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
    A jelölő szervezet képviselője
    vagy meghatalmazottja

A bizonylat átvéve : |___|___|___|___| . |___|___| . |___|___| .    _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
    Választási iroda

KisP1.

1

TELEPÜLÉSI KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZATI
KÉPVISELŐK VÁLASZTÁSAJELÖLŐ SZERVEZET BEJELENTÉSE

A települési |___|___|___|___|___|___|___| kisebbségi önkormányzati képviselők |___|___|___|___| . évi választásán az alábbi jelölő szervezet

nyilvántartásba vételét a következő adatokkal kezdeményezzük

nyilvántartásba vett adatait az alábbiak szerint módosítjuk

A JELÖLŐ SZERVEZET ADATAI

A választás során adatainkat az alábbiak szerint kívánjuk szerepeltetni:

A jelölő szervezet hivatalos neve (SZAVAZÓLAPRA KERÜL)

|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

A jelölő szervezet nevének rövidítése    A rövidítés a szavazólapon feltüntetendő

|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|    ⬜ Igen    ⬜ Nem

A szervezet neve kisebbségi nyelven,    ⬜    N1 bizonylaton mellékelve
ha kéri feltüntetését a szavazólapon:    ⬜    magyar ABC betűivel leírva

|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

A szervezet nevének megjelenítése kiadványokon:

magyar nyelven    |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

angol nyelven    |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

A jelölő szervezet bejelentésének helye
⬜ OVB    ⬜ TVB    ⬜ HVB

KisP1.

2

6M05266_6

A JELÖLŐ SZERVEZET SZÉKHELYE, ELÉRHETŐSÉGE

postai irányítószám:    |___|___|___|___|

település + kerület :    |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___| |___|___|

utca, házszám:    |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

    |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

telefonszáma/mobilszáma:    |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

faxszám:    |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

E-MAIL cím:    |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

6M05266_7

Képviseletre jogosult személy(ek) neve

Aláírásra jogosult

Név:

Önállóan: ⬜

Együttesen: ⬜

Név:

Önállóan: ⬜

Együttesen: ⬜

Név:

Önállóan: ⬜

Együttesen: ⬜

Név:

Önállóan: ⬜

Együttesen: ⬜

Név:

Önállóan: ⬜

Együttesen: ⬜

6M05266_8

A JELÖLŐ SZERVEZET KAPCSOLATTARTÓJÁNAK ADATAI:

neve:

|___|___| |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

postai irányítószám:     |___|___|___|___|

település + kerület :     |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___| |___|___|

utca, házszám:    |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

    |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

telefonszáma/mobilszáma:    |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

faxszám:    |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

E-MAIL cím:    |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

A szervezet bejelentéséhez a társadalmi szervezetek bírósági nyilvántartásából – a választás kitűzését követően – kiállított kivonatot mellékelni kell! (Ve. 51. § (1) bek.)
A jelölő szervezet alapszabályát csatolni kell! (Ve. 115/J. § (1) bek.)

Kelt: _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ , |___|___|___|___| . |___|___| . |___|___| .     _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
    A jelölő szervezet képviselője
    vagy meghatalmazottja

A bizonylat átvéve : |___|___|___|___| . |___|___| . |___|___| .    _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
    Választási iroda

KisP2.

1

ORSZÁGOS ÉS TERÜLETI KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZATI
KÉPVISELŐK VÁLASZTÁSAJELÖLŐ SZERVEZET BEJELENTÉSE

A |___|___|___|___|___|___|___| kisebbségi önkormányzati képviselők |___|___|___|___| . évi

    ⬜    országos
    ⬜    ______________________________________________________________ megyei/fővárosi területi

választásán az alábbi jelölő szervezet

nyilvántartásba vételét a következő adatokkal kezdeményezzük

nyilvántartásba vett adatait az alábbiak szerint módosítjuk

A JELÖLŐ SZERVEZET ADATAI

A választás során adatainkat az alábbiak szerint kívánjuk szerepeltetni:

A jelölő szervezet hivatalos neve (SZAVAZÓLAPRA KERÜL)

|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

A jelölő szervezet nevének rövidítése    A rövidítés a szavazólapon feltüntetendő

|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|    ⬜ Igen    ⬜ Nem

A szervezet neve kisebbségi nyelven,    ⬜    N1 bizonylaton mellékelve
ha kéri feltüntetését a szavazólapon:    ⬜    magyar ABC betűivel leírva

|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

A szervezet nevének megjelenítése kiadványokon:

magyar nyelven    |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

angol nyelven    |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

A jelölő szervezet bejelentésének helye
⬜ OVB    ⬜ TVB

KisP2.

2

6M05268_6

A JELÖLŐ SZERVEZET SZÉKHELYE, ELÉRHETŐSÉGE

postai irányítószám:    |___|___|___|___|

település + kerület :    |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___| |___|___|

utca, házszám:    |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

    |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

telefonszáma/mobilszáma:    |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

faxszám:    |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

E-MAIL cím:    |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

6M05268_7

Képviseletre jogosult személy(ek) neve

Aláírásra jogosult

Név:

Önállóan: ⬜

Együttesen: ⬜

Név:

Önállóan: ⬜

Együttesen: ⬜

Név:

Önállóan: ⬜

Együttesen: ⬜

Név:

Önállóan: ⬜

Együttesen: ⬜

Név:

Önállóan: ⬜

Együttesen: ⬜

6M05268_8

A JELÖLŐ SZERVEZET KAPCSOLATTARTÓJÁNAK ADATAI:

neve:

|___|___| |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

postai irányítószám:     |___|___|___|___|

település + kerület :     |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___| |___|___|

utca, házszám:    |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

    |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

telefonszáma/mobilszáma:    |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

faxszám:    |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

E-MAIL cím:    |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

A szervezet bejelentéséhez a társadalmi szervezetek bírósági nyilvántartásából – a választás kitűzését követően – kiállított kivonatot mellékelni kell! (Ve. 51. § (1) bek.)
A jelölő szervezet alapszabályát csatolni kell! (Ve. 115/J. § (1) bek.)

Kelt: _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ , |___|___|___|___| . |___|___| . |___|___| .     _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
    A jelölő szervezet képviselője
    vagy meghatalmazottja

A bizonylat átvéve : |___|___|___|___| . |___|___| . |___|___| .    _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
    Választási iroda

2. számú melléklet 2. számú minta

E1.

1

EGYÉNI JELÖLT BEJELENTÉSE

A helyi önkormányzati képviselők |___|___|___|___| . évi választásán

|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___| településen/fővárosi kerületben

⬜ kislistás jelöltként

⬜ a |___|___| számú egyéni választókerületben egyéni képviselőjelöltként kérem

⬜ adataim nyilvántartásba vételét a következő adatokkal
⬜ nyilvántartásba vett adataim módosítását az alábbiak szerint

A jelölt személyi azonosítója:

⬜– ⬜⬜⬜⬜⬜⬜– ⬜⬜⬜⬜

A jelölt családi neve:

|___|___| |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

utóneve(i): |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

Kérem nevem kisebbségi nyelven történő megjelenítését a szavazólapon az alábbiak szerint:

⬜ N1 bizonylat mellékelve

⬜ a magyar ABC betűivel leírva

|___|___| |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

A jelölt elérhetőségi adatai:

lakcíme:
postai irányítószám: |___|___|___|___|

település + kerület: |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___| |___|___|

utca, házszám:

|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

telefonszáma/mobilszáma: |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|
faxszáma:    |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

E-MAIL címe:    |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

A jelölt:
⬜ független jelölt

⬜ jelölő szervezet(ek) jelöltje.

E1.

2

A jelölő szervezet(ek) száma: |___|___|

A jelölő szervezetek sorszáma

A jelölő szervezet neve

A szervezet
képviselőjének
aláírása

1.

………………….

2.

………………….

3.

………………….

4.

………………….

5.

………………….

6.

………………….

7.

………………….

8.

………………….

9.

………………….

10.

………………….

Közös jelölt esetén:
A jelölő szervezetek neve a következő formában jelenjen meg az Interneten, a tájékoztatókban és a kiadványokon (ennek hiányában a szervezetek közös neveként a max. 30 karakter hosszon, kötőjellel egymás után fűzött számítógépes azonosítóikat tüntetjük fel).

|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

Kelt: …………………………………………….………….…….. , |___|___|___|___| . |___|___| . |___|___| .

………………………………..

A jelölt saját kezű aláírása

E1.

3

A jelölt nyilatkozatai.

Kijelentem, hogy választójoggal rendelkezem, és a jelölést elfogadom.
Nincs olyan tisztségem, amely összeférhetetlen az önkormányzati képviselői megbízatással,
illetőleg megválasztásom esetén az önkormányzati képviselői megbízatással összeférhetetlen
tisztségemről lemondok.

……..…………………………
saját kezű aláírás

Nyilatkozom arról, hogy az állampolgárságom szerinti államban nem állok olyan jogszabályi, bírósági vagy más hatósági rendelkezés hatálya alatt, amely szerint nem vagyok választható.
(Az Európai Unió más tagállama állampolgárának jelöltként történő bejelentése esetén.)

……..…………………………
saját kezű aláírás

Kijelentem, hogy az alábbi kisebbség képviseletét vállalom, hozzájárulok az adat kezeléséhez és nyilvánosságra hozatalához (csak egy kisebbség jelölhető meg):

⬜ BOLGÁR    ⬜ CIGÁNY    ⬜ GÖRÖG

⬜ HORVÁT    ⬜ LENGYEL    ⬜ NÉMET

⬜ ÖRMÉNY    ⬜ ROMÁN    ⬜ RUSZIN    ……………………………....

⬜ SZERB    ⬜ SZLOVÁK    ⬜ SZLOVÉN     saját kezű aláírás

⬜ UKRÁN

A bizonylat átvéve: |___|___|___|___| . |___|___| . |___|___| .

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
Választási iroda

2. számú melléklet 2/a. számú minta

KisE

1

EGYÉNI JELÖLT BEJELENTÉSE

A települési kisebbségi önkormányzati képviselők |___|___|___|___| . évi választásán

|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___| településen/fővárosi kerületben

|___|___|___|___|___|___|___| kisebbség képviselőjelöltjeként kérem

⬜ adataim nyilvántartásba vételét a következő adatokkal
⬜ nyilvántartásba vett adataim módosítását az alábbiak szerint

A jelölt személyi azonosítója:

⬜– ⬜⬜⬜⬜⬜⬜– ⬜⬜⬜⬜

A jelölt családi neve:

|___|___| |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

utóneve(i): |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

Kérem nevem kisebbségi nyelven történő megjelenítését a szavazólapon az alábbiak szerint

⬜ N1 bizonylat mellékelve

⬜ a magyar ABC betűivel leírva:

|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

A jelölt elérhetőségi adatai:

lakcíme:
postai irányítószám: |___|___|___|___|

település + kerület : |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___| |___|___|

utca, házszám:

|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

telefonszáma/mobilszáma: |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|
faxszáma:    |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

E-MAIL címe:    |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

KisE

2

A jelölő szervezet(ek) száma: |___|___|

A jelölő szervezet sorszáma

A jelölő szervezet neve

Képviselőjének
aláírása

1.

………………….

2.

………………….

3.

………………….

4.

………………….

5.

………………….

6.

………………….

7.

………………….

8.

………………….

9.

………………….

10.

………………….

Közös jelölt esetén:
A jelölő szervezetek neve a következő formában jelenjen meg az Interneten, a tájékoztatókban és a kiadványokon (ennek hiányában a szervezetek közös neveként a max. 30 karakter hosszon, kötőjellel egymás után fűzött számítógépes azonosítóikat tüntetjük fel).

|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

Kelt: …………………………………………….………….…….. , |___|___|___|___| . |___|___| . |___|___| .

………………………………..

a jelölt saját kezű aláírása

KisE

3

A jelölt nyilatkozatai

Kijelentem, hogy választójoggal rendelkezem, és a jelölést elfogadom.
Nincs olyan tisztségem, amely összeférhetetlen a települési kisebbségi képviselői megbízatással,
illetőleg megválasztásom esetén a települési kisebbségi önkormányzati képviselői megbízatással összeférhetetlen
tisztségemről lemondok.

……..…………………………
saját kezű aláírás

Kijelentem, hogy a kisebbség képviseletét vállalom,
⬜ a kisebbségi közösség nyelvét ismerem,
⬜ a kisebbségi közösség kultúráját és hagyományait ismerem.
Korábban más kisebbség kisebbségi önkormányzatának
⬜ tagja vagy tisztségviselője nem voltam
⬜ tagja vagy tisztségviselője voltam.

……..…………………………
saját kezű aláírás

A bizonylat átvéve : |___|___|___|___| |___|___| |___|___|

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
Választási iroda

2. számú melléklet 3. számú minta

E2.

1

POLGÁRMESTER-, FŐPOLGÁRMESTER-JELÖLT BEJELENTÉSE

A helyi önkormányzati képviselők |___|___|___|___| . évi választásán

|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___| településen/fővárosi kerületben

⬜ polgármesterjelöltként
⬜ főpolgármester-jelöltként

⬜ kérem adataim nyilvántartásba vételét a következő adatokkal
⬜ kérem nyilvántartásba vett adataim módosítását az alábbiak szerint

A jelölt személyi azonosítója:

⬜– ⬜⬜⬜⬜⬜⬜– ⬜⬜⬜⬜

A jelölt családi neve:

|___|___| |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

utóneve(i): |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

Kérem nevem kisebbségi nyelven történő megjelenítését a szavazólapon az alábbiak szerint:

⬜ N1 bizonylat mellékelve

⬜ a magyar ABC betűivel leírva

|___|___| |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

A jelölt elérhetőségi adatai:

lakcíme:
postai irányítószám: |___|___|___|___|

település + kerület : |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___| |___|___|

utca, házszám:

|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

telefonszáma/mobilszáma: |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|
faxszáma:    |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

E-MAIL címe:    |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

A jelölt:
⬜ független jelölt

⬜ jelölő szervezet(ek) jelöltje.

E2.

2

A jelölő szervezet(ek) száma: |___|___|

A jelölő szervezet sorszáma

A jelölő szervezet neve

Képviselőjének
aláírása

1.

………………….

2.

………………….

3.

………………….

4.

………………….

5.

………………….

6.

………………….

7.

………………….

8.

………………….

9.

………………….

10.

………………….

Közös jelölt esetén:
A jelölő szervezetek neve a következő formában jelenjen meg az Interneten, a tájékoztatókban és a kiadványokon (ennek hiányában a szervezetek közös neveként a max. 30 karakter hosszon, kötőjellel egymás után fűzött számítógépes azonosítóikat tüntetjük fel).

|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

Kelt: …………………………………………….………….…….. , |___|___|___|___| . |___|___| . |___|___| .

………………………………..

A jelölt saját kezű aláírása

E2.

3

A jelölt nyilatkozatai

Kijelentem, hogy választójoggal rendelkezem, és a jelölést elfogadom.
Nincs olyan tisztségem, amely összeférhetetlen a polgármesteri/főpolgármester megbízatással, illetőleg megválasztásom esetén a polgármesteri/főpolgármesteri megbízatással összeférhetetlen tisztségemről lemondok.

……..…………………………
saját kezű aláírás

Hozzájárulok, hogy fényképem és önéletrajzom nyilvánosságra kerüljön (csak 10 000-nél több lakosú település esetén)

    mellékelve    központilag kerül átadásra

9x13-as arcfénykép    ⬜    ⬜
önéletrajz írásban (max. 20 sor terjedelemben)    ⬜    ⬜
önéletrajz MS-Word file-ban    ⬜    ⬜

……..…………………………
saját kezű aláírás

Kijelentem, hogy az alábbi kisebbség képviseletét vállalom, hozzájárulok az adat kezeléséhez és nyilvánosságra hozatalához (csak egy kisebbség jelölhető meg):

⬜ BOLGÁR    ⬜ CIGÁNY    ⬜ GÖRÖG

⬜ HORVÁT    ⬜ LENGYEL    ⬜ NÉMET

⬜ ÖRMÉNY    ⬜ ROMÁN    ⬜ RUSZIN
⬜ SZERB    ⬜ SZLOVÁK    ⬜ SZLOVÉN
⬜ UKRÁN

……………………………....
saját kezű aláírás

Megválasztásom esetén a polgármesteri megbízatást

⬜ főállásban

⬜ társadalmi megbízatásban

kívánom ellátni (csak 3 000-nél kevesebb lakosú településen).

……..…………………………
saját kezű aláírás

A bizonylat átvéve: |___|___|___|___| . |___|___| . |___|___| .

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
Választási iroda

2. számú melléklet 4. számú minta
N1.

KISEBBSÉGI NYELV ÉS ÍRÁSMÓD BEJELENTÉSE

Megye:        

Település:        

Kisebbség megnevezése: |____|____|____|____|____|____|____|

A jelölt személyi azonosítója: |____| |____|____|____|____|____|____| |____|____|____|____|

Az önkormányzati képviselők |____|____|____|____| . évi választásán a

⬜ jelölt

⬜ jelölő szervezet

nevét kisebbségi nyelven és helyesírással az alábbiak szerint adjuk meg:

A név magyar nyelven:     

A név kisebbségi nyelven és helyesírással:

Kelt: _______________ , ________ év _______________ hónap _____ nap.

A bejelentő aláírása

Figyelem!

A jelölt nevét magyar nyelven az E1, E2, illetve a KisE, a jelölő szervezet nevét pedig a P1, illetve KisP1 nyomtatvánnyal egyezően kell kitölteni.
A vastag kereten belülre csak a kisebbségi nyelvű név írható, amely ezzel azonos formában és minőségben kerül a szavazólapra.

2. melléklet 5. minta

L1.

1

LISTA ÁLLÍTÁSÁNAK BEJELENTÉSE

A helyi önkormányzati képviselők |___|___|___|___| . évi választásán

⬜ fővárosi listát állítunk

_____________________________________________ megyében

⬜ a 10 000 vagy ennél kevesebb lakosú települések választókerületében megyei listát állítunk
⬜ a 10 000-nél több lakosú települések választókerületében megyei listát állítunk

_____________________________________________ településen / fővárosi kerületben

⬜ kompenzációs listát állítunk.

⬜ amelynek nyilvántartásba vételét a következő adatokkal kezdeményezzük

⬜ amelynek nyilvántartásba vett adatait az alábbiak szerint módosítjuk

A választás során adatainkat az alábbiak szerint kívánjuk szerepeltetni:

A lista típusa:
⬜ önálló

⬜ közös

A listát állító jelölő szervezet(ek) száma: |___|___|

A jelölő szervezet sorszáma

A jelölő szervezet(ek) hivatalos neve

1.

2.

3.

4.

5.

L1.

2

A jelölő szervezet sorszáma

A jelölő szervezet(ek) hivatalos neve

6.

7.

8.

9.

10.

Közös jelölt esetén:
A jelölő szervezetek neve a következő formában jelenjen meg az Interneten, a tájékoztatókban és a kiadványokon (ennek hiányában a szervezetek közös neveként a max. 30 karakter hosszon, kötőjellel egymás után fűzött számítógépes azonosítóikat tüntetjük fel).

|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

A listát állító jelölő szervezet(ek)nek a lista ügyében meghatalmazott kapcsolattartója:

neve:

|___|___| |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

értesítési címe:
postai irányítószám: |___|___|___|___|

település + kerület : |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___| |___|___|

utca, házszám:

|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

telefonszáma/mobilszáma: |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

faxszáma:    |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

E-MAIL címe:    |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

L1.

3

A listán |___|___|___| fő jelöltet állítunk.

A jelöltek névsorát |___|___|___| oldalon mellékeljük.

6M05280_14

Kelt:

,

.

.

.

aláírás

aláírás

aláírás

aláírás

aláírás

aláírás

aláírás

aláírás

aláírás

aláírás

A bizonylat átvéve : |___|___|___|___| . |___|___| . |___|___| .

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
Választási iroda

2. melléklet 5/a. minta

KisL1.

1

LISTA ÁLLÍTÁSÁNAK BEJELENTÉSE
A területi/országos |___|___|___|___|___|___|___| kisebbségi önkormányzati képviselők
|___|___|___|___| . évi választásán

országos kisebbségi listát állítunk

fővárosi kisebbségi listát állítunk

________________________________________________________ megyében megyei kisebbségi listát állítunk

amelynek nyilvántartásba vételét a következő adatokkal kezdeményezzük

amelynek nyilvántartásba vett adatait az alábbiak szerint módosítjuk

A választás során adatainkat az alábbiak szerint kívánjuk szerepeltetni:

A lista típusa:

önálló

közös

A listát állító jelölő szervezet(ek) száma: |___|___|

A jelölő
szervezet
sorszáma

A jelölő szervezet(ek) hivatalos neve

1.

…………………………………………………………………………………….………………………………………………..
………………………………………………………………………………………………………………………………………

Közös lista esetén:    
A jelölő szervezetek neve a következő formában jelenjen meg az Interneten, a tájékoztatókban és a kiadványokon (ennek hiányában a szervezetek közös neveként a max. 30 karakter hosszon, kötőjellel egymás után fűzött számítógépes azonosítóikat tüntetjük fel).

|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

A listát állító jelölő szervezet(ek)nek a lista ügyében meghatalmazott kapcsolattartója

neve: |___|___| |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

értesítési címe:
postai irányítószám: |___|___|___|___|

település + kerület: |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___| |___|___|

utca, házszám: |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

telefonszáma/mobilszáma: |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

faxszáma: |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

E-mail címe: |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

KisL1.

3

A listán |___|___|___| fő jelöltet állítunk.

A jelöltek névsorát |___|___|___| oldalon mellékeljük.

Kelt: _______________________________ , |___|___|___|___| . |___|___| . |___|___| .

___________________________

___________________________

___________________________

aláírás

aláírás

aláírás

___________________________

___________________________

aláírás

aláírás

___________________________

___________________________

___________________________

aláírás

aláírás

aláírás

___________________________

___________________________

aláírás

aláírás

A bizonylat átvéve: |___|___|___|___| . |___|___| . |___|___| .

-----------------------------------------------

Választási iroda

2. melléklet 6. minta

L2.

1

LISTA ÁLLÍTÁSA, KÉPVISELŐJELÖLTEK ADATAI
A helyi önkormányzati képviselők |___|___|___|___| . évi választásán

megyében/fővárosban

településen/fővárosi kerületben

A listát állító szervezet(ek):

1.

…………………………………………………………………………………….………………………………………………..
………………………………………………………………………………………………………………………………………

2.

…………………………………………………………………………………….………………………………………………..
………………………………………………………………………………………………………………………………………

3.

…………………………………………………………………………………….………………………………………………..
………………………………………………………………………………………………………………………………………

4.

…………………………………………………………………………………….………………………………………………..
………………………………………………………………………………………………………………………………………

5.

…………………………………………………………………………………….………………………………………………..
………………………………………………………………………………………………………………………………………

6.

…………………………………………………………………………………….………………………………………………..
………………………………………………………………………………………………………………………………………

7.

…………………………………………………………………………………….………………………………………………..
………………………………………………………………………………………………………………………………………

8.

…………………………………………………………………………………….………………………………………………..
………………………………………………………………………………………………………………………………………

9.

…………………………………………………………………………………….………………………………………………..
………………………………………………………………………………………………………………………………………

10.

…………………………………………………………………………………….………………………………………………..
………………………………………………………………………………………………………………………………………

L2.

2/…….

A fenti szervezet(ek) által állított listán az alábbiakban |___|___| számú jelölt adatait adjuk meg*.
6M05286_4

A jelölt
sor-
száma

A jelölt adatai

A jelölt személyi azonosítója:

|___||___|___|___|___|___|___||___|___|___|___|

A jelölt családi neve:

|___|___|

|___|___| |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

utóneve(i):

|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

⬜ SZ lapot mellékelte

⬜ EU állampolgár nyilatkozatát mellékelte

Kelt,

|___|___|___|___| . |___|___| . |___|___| .

A listát állító jelölő szervezet(ek) képviselőinek szignói:

A bizonylat átvéve:

|___|___|___|___| . |___|___| . |___|___| .

-----------------------------------------------

Választási iroda

2. melléklet 6/a. minta

KisL2.

1

LISTA ÁLLÍTÁSA, KÉPVISELŐJELÖLTEK ADATAI
A területi/országos |___|___|___|___|___|___|___| kisebbségi önkormányzati képviselők
|___|___|___|___| . évi választásán

országos listát állító szervezet(ek):

–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

megyében/fővárosban területi

listát állító szervezet(ek):

1.

…………………………………………………………………………………….………………………………………………..
………………………………………………………………………………………………………………………………………

2.

…………………………………………………………………………………….………………………………………………..
………………………………………………………………………………………………………………………………………

3.

…………………………………………………………………………………….………………………………………………..
………………………………………………………………………………………………………………………………………

4.

…………………………………………………………………………………….………………………………………………..
………………………………………………………………………………………………………………………………………

5.

…………………………………………………………………………………….………………………………………………..
………………………………………………………………………………………………………………………………………

6.

…………………………………………………………………………………….………………………………………………..
………………………………………………………………………………………………………………………………………

7.

…………………………………………………………………………………….………………………………………………..
………………………………………………………………………………………………………………………………………

8.

…………………………………………………………………………………….………………………………………………..
………………………………………………………………………………………………………………………………………

9.

…………………………………………………………………………………….………………………………………………..
………………………………………………………………………………………………………………………………………

10.

…………………………………………………………………………………….………………………………………………..
………………………………………………………………………………………………………………………………………

KisL2.

2/…….

A fenti szervezet(ek) által állított listán az alábbiakban |___|___| számú jelölt adatait adjuk meg*.
6M05288_5

A jelölt
sor-
száma

A jelölt adatai

A jelölt személyi azonosítója:

|___||___|___|___|___|___|___||___|___|___|___|

A jelölt családi neve:

|___|___|

|___|___| |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

utóneve(i):

|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

⬜ KisSZ lapot mellékelte

⬜ Szavazólapon jelenjen meg a neve kisebbségi nyelven

2. melléklet 7. minta

L3.

1

LISTÁN ÁLLÍTOTT JELÖLT HIBÁSAN MEGADOTT
ADATAINAK JAVÍTÁSA, KIESÉSÉNEK BEJELENTÉSE
A helyi önkormányzati képviselők |___|___|___|___| . évi választásán
6M05290_1

megyében/fővárosban*

településen / fővárosi kerületben *

* A nem kívánt rész törlendő.

1.

…………………………………………………………………………………….………………………………………………..
………………………………………………………………………………………………………………………………………

2.

…………………………………………………………………………………….………………………………………………..
………………………………………………………………………………………………………………………………………

3.

…………………………………………………………………………………….………………………………………………..
………………………………………………………………………………………………………………………………………

4.

…………………………………………………………………………………….………………………………………………..
………………………………………………………………………………………………………………………………………

5.

…………………………………………………………………………………….………………………………………………..
………………………………………………………………………………………………………………………………………

6.

…………………………………………………………………………………….………………………………………………..
………………………………………………………………………………………………………………………………………

7.

…………………………………………………………………………………….………………………………………………..
………………………………………………………………………………………………………………………………………

8.

…………………………………………………………………………………….………………………………………………..
………………………………………………………………………………………………………………………………………

9.

…………………………………………………………………………………….………………………………………………..
………………………………………………………………………………………………………………………………………

10.

…………………………………………………………………………………….………………………………………………..
………………………………………………………………………………………………………………………………………

szervezet(ek) által állított listán

a jelölt kiesését bejelentjük

a nyilvántartásba vett jelölt adatait az alábbiak szerint módosítjuk

L3.

2

6M05290_5

A jelölt
sorszáma

A jelölt adatai

|___|___|___|

A jelölt személyi azonosítója:

|___||___|___|___|___|___|___||___|___|___|___|

A jelölt neve:

a/ |___|___| |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

b/ lakcíme:

A jelölt kiesésének oka

a jelölésről lemondott

választójoga megszűnt

meghalt

Kelt: _______________________________ , |___|___|___|___| . |___|___| . |___|___| .

___________________________

___________________________

A jelölt saját kezű aláírása
(lemondás esetén)

A listát állító jelölő
szervezet(ek) képviselője

A bizonylat átvéve: |___|___|___|___| . |___|___| . |___|___| .

-----------------------------------------------

Választási iroda

2. melléklet 7/a. minta

KisL3.

1

LISTÁN ÁLLÍTOTT JELÖLT HIBÁSAN MEGADOTT
ADATAINAK JAVÍTÁSA, KIESÉSÉNEK BEJELENTÉSE
A területi / országos * |___|___|___|___|___|___|___| kisebbségi önkormányzati képviselők

|___|___|___|___| . évi választásán

országos listát állító szervezet(ek):

megyében / fővárosban területi listát állító

szervezet(ek):

1.

…………………………………………………………………………………….………………………………………………..
………………………………………………………………………………………………………………………………………

2.

…………………………………………………………………………………….………………………………………………..
………………………………………………………………………………………………………………………………………

3.

…………………………………………………………………………………….………………………………………………..
………………………………………………………………………………………………………………………………………

4.

…………………………………………………………………………………….………………………………………………..
………………………………………………………………………………………………………………………………………

5.

…………………………………………………………………………………….………………………………………………..
………………………………………………………………………………………………………………………………………

6.

…………………………………………………………………………………….………………………………………………..
………………………………………………………………………………………………………………………………………

7.

…………………………………………………………………………………….………………………………………………..
………………………………………………………………………………………………………………………………………

8.

…………………………………………………………………………………….………………………………………………..
………………………………………………………………………………………………………………………………………

9.

…………………………………………………………………………………….………………………………………………..
………………………………………………………………………………………………………………………………………

10.

…………………………………………………………………………………….………………………………………………..
………………………………………………………………………………………………………………………………………

KisL3.

2

A fenti szervezet(ek) által állított listán

a jelölt kiesését bejelentjük

a nyilvántartásba vett jelölt adatait az alábbiak szerint módosítjuk

6M05292_5

A jelölt
sorszáma

A jelölt adatai

|___|___|___|

A jelölt személyi azonosítója:

|___||___|___|___|___|___|___||___|___|___|___|

A jelölt neve:

a/ |___|___| |___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|___|

b/ lakcíme:

A jelölt kiesésének oka

a jelölésről lemondott

választójoga megszűnt

meghalt

Kelt: _______________________________ , |___|___|___|___| . |___|___| . |___|___| .

___________________________

___________________________

A jelölt saját kezű aláírása
(lemondás esetén)

A listát állító jelölő
szervezet(ek) képviselője

A bizonylat átvéve: |___|___|___|___| . |___|___| . |___|___| .

-----------------------------------------------

Választási iroda

2. melléklet 8. minta
SZ.

LISTÁN ÁLLÍTOTT JELÖLT SZEMÉLYI LAPJA

Név:

Lakcím:

Személyi azonosító: |____| - |____|____|____|____|____|____| - |____|____|____|____|

Kijelentem, hogy a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek |____|____|____|____|. évi választásán választójoggal rendelkezem, és a megyei / fővárosi / kompenzációs* listás jelölést elfogadom.

Nincs olyan tisztségem, amely összeférhetetlen az önkormányzati képviselői megbízatással, illetőleg megválasztásom esetén az önkormányzati képviselői megbízatással összeférhetetlen tisztségemről lemondok.

.............................................
saját kezű aláírás

2. melléklet 8/a. minta
KisSZ

KISEBBSÉGI LISTÁN ÁLLÍTOTT JELÖLT SZEMÉLYI LAPJA

Név:            

Lakcím:            

Személyi azonosító: |____| - |____|____|____|____|____|____| - |____|____|____|____|

Kijelentem, hogy a |____|____|____|____|____|____|____| kisebbség |____|____|____|____| . évi területi / országos * kisebbségi önkormányzati választásán választójoggal rendelkezem, és a területi / országos kisebbségi* listás jelölést elfogadom.

Nincs olyan tisztségem, amely összeférhetetlen a kisebbségi önkormányzati képviselői megbízatással, illetőleg megválasztásom esetén a kisebbségi önkormányzati képviselői megbízatással összeférhetetlen tisztségemről lemondok.

Kijelentem, hogy a kisebbség képviseletét vállalom,
⬜ a kisebbségi közösség nyelvét ismerem,
⬜ a kisebbségi közösség kultúráját és hagyományait ismerem.

Korábban más kisebbség kisebbségi önkormányzatának
⬜ tagja vagy tisztségviselője nem voltam
⬜ tagja vagy tisztségviselője voltam.

.............................................
saját kezű aláírás

2. melléklet 9. minta
JELENTÉS
a kisebbségi önkormányzati választások kitűzéséről
az OVI részére

        település HVB-je |____|____|____|____| . |____|____| . |____|____| . napján megtartott ülésén az alábbi települési kisebbségi önkormányzati választás(oka)t tűzte ki:

Kisebbség megnevezése

A kitűzés napján a választói jegyzékben
szereplők száma

BOLGÁR

CIGÁNY

GÖRÖG

HORVÁT

LENGYEL

NÉMET

ÖRMÉNY

ROMÁN

RUSZIN

SZERB

SZLOVÁK

SZLOVÉN

UKRÁN

Kelt: |____|____|____|____| . |____|____| . |____|____| .

___________________________
HVI vezetője

2. melléklet 10/1. minta

6M05297_0

AJÁNLÓSZELVÉNY

polgármester választásához

Jelölt neve:

Jelölő szervezet(ek) neve vagy „független jelölt”:

Az ajánló választópolgár adatai:

Név:

Lakcím:

személyi azonosító
(személyi szám)

saját kezű aláírás

(rózsaszín)

TÁJÉKOZTATÓ A JELÖLTAJÁNLÁSRÓL

A választásra jelöltet ajánlani az ajánlószelvény kitöltésével és átadásával lehet.

A jelöltajánlás a választópolgár szabad elhatározásán alapul, arra senki sem kötelezhető. A választási törvény előírása szerint a választópolgár csak egy polgármesterjelöltet támogathat, kizárólag azon a településen (fővárosi kerületben), ahol lakóhelye van. Aki több jelöltet ajánlott vagy aki ugyanazt a jelöltet többször ajánlotta, annak valamennyi ajánlása érvénytelen.

A támogatni kívánt jelölt, továbbá a jelölő szervezet(ek) nevét, valamint a jelöltet ajánló választópolgár nevét, lakcímét, személyi azonosítóját (személyi számát) és saját kezű aláírását a megfelelő helyre kell beírni. Ha független jelöltet kíván támogatni, a jelölő szervezet neve helyett a „független jelölt” meghatározást kell feltüntetni.

A kitöltés után a tömbről leválasztott ajánlószelvény átadható a jelöltnek vagy képviselőjének.

Az ajánlószelvény elvesztése, megsemmisülése esetén újat a jegyzőtől lehet igényelni.

„Az ajánlásért az ajánlónak vagy rá tekintettel másnak előnyt adni vagy ígérni, valamint az ajánlásért előnyt kérni, illetőleg előnyt vagy annak ígéretét elfogadni tilos.”    
[1997. évi C. törvény 48. § (3) bekezdés]

2. melléklet 10/2. minta

6M05298_0

AJÁNLÓSZELVÉNY

főpolgármester választásához

Jelölt neve:

Jelölő szervezet(ek) neve:
vagy „független jelölt”:

Az ajánló választópolgár adatai:

Név:

Lakcím:

személyi azonosító
(személyi szám)

saját kezű aláírás

(zöld)

TÁJÉKOZTATÓ A JELÖLTAJÁNLÁSRÓL

A választásra jelöltet ajánlani az ajánlószelvény kitöltésével és átadásával lehet.

A jelöltajánlás a választópolgár szabad elhatározásán alapul, arra senki sem kötelezhető. A választási törvény előírása szerint a választópolgár csak egy főpolgármester-jelöltet támogathat. Aki több jelöltet ajánlott vagy aki ugyanazt a jelöltet többször ajánlotta, annak valamennyi ajánlása érvénytelen.

A támogatni kívánt jelölt, továbbá a jelölő szervezet(ek) nevét, valamint a jelöltet ajánló választópolgár nevét, lakcímét, személyi azonosítóját (személyi számát) és saját kezű aláírását a megfelelő helyre kell beírni. Ha független jelöltet kíván támogatni, a jelölő szervezet neve helyett a „független jelölt” meghatározást kell feltüntetni.

A kitöltés után a tömbről leválasztott ajánlószelvény átadható a jelöltnek vagy képviselőjének.

Az ajánlószelvény elvesztése, megsemmisülése esetén újat a jegyzőtől lehet igényelni.

„Az ajánlásért az ajánlónak vagy rá tekintettel másnak előnyt adni vagy ígérni, valamint az ajánlásért előnyt kérni, illetőleg előnyt vagy annak ígéretét elfogadni tilos.”    
[1997. évi C. törvény 48. § (3) bekezdés]

2. melléklet 10/3. minta

6M05299_0

AJÁNLÓSZELVÉNY

megyei / fővárosi közgyűlés tagjainak választásához

A listát állító

jelölő szervezet(ek) neve:

Az ajánló választópolgár adatai:

Név:

Lakcím:

személyi azonosító
(személyi szám)

saját kezű aláírás

(fehér)

TÁJÉKOZTATÓ A JELÖLTAJÁNLÁSRÓL

A választásra jelöltet ajánlani az ajánlószelvény kitöltésével és átadásával lehet.

A jelöltajánlás a választópolgár szabad elhatározásán alapul, arra senki sem kötelezhető. A választási törvény előírása szerint a választópolgár csak egy listát támogathat, kizárólag abban a választókerületben, ahol lakóhelye van. Aki több listát, vagy aki ugyanazt a listát többször ajánlotta, annak valamennyi ajánlása érvénytelen.

A támogatni kívánt listát, továbbá a jelölő szervezet(ek) nevét, valamint a listát ajánló választópolgár nevét, lakcímét, személyi azonosítóját (személyi számát) és saját kezű aláírását a megfelelő helyre kell beírni.

A kitöltés után a tömbről leválasztott ajánlószelvény átadható a jelölő szervezet képviselőjének.

Az ajánlószelvény elvesztése, megsemmisülése esetén újat a jegyzőtől lehet igényelni.

„Az ajánlásért az ajánlónak vagy rá tekintettel másnak előnyt adni vagy ígérni, valamint az ajánlásért előnyt kérni, illetőleg előnyt vagy annak ígéretét elfogadni tilos.”    
[1997. évi C. törvény 48. § (3) bekezdés]

2. melléklet 10/4. minta

6M05300_0

AJÁNLÓSZELVÉNY

önkormányzati képviselő választásához

A jelölt neve:

Jelölő szervezet(ek) neve:

vagy „független jelölt”:

Az ajánló választópolgár adatai:

Név:

Lakcím:

személyi azonosító
(személyi szám)

saját kezű aláírás

(sárga)

TÁJÉKOZTATÓ A JELÖLTAJÁNLÁSRÓL

A választásra jelöltet ajánlani az ajánlószelvény kitöltésével és átadásával lehet.

A jelöltajánlás a választópolgár szabad elhatározásán alapul, arra senki sem kötelezhető. A választási törvény előírása szerint a választópolgár csak egy jelöltet támogathat, kizárólag abban a választókerületben ahol lakóhelye van. Aki több jelöltet vagy aki ugyanazt a jelöltet többször ajánlotta, annak valamennyi ajánlása érvénytelen.

A támogatni kívánt jelölt, továbbá a jelölő szervezet(ek) nevét, valamint a jelöltet ajánló választópolgár nevét, lakcímét, személyi azonosítóját (személyi számát) és saját kezű aláírását a megfelelő helyre kell beírni. Ha független jelöltet kíván támogatni, a jelölő szervezet neve helyett a „független jelölt” meghatározást kell feltüntetni.

A kitöltés után a tömbről leválasztott ajánlószelvény átadható a jelöltnek vagy képviselőjének.

Az ajánlószelvény elvesztése, megsemmisülése esetén újat a jegyzőtől lehet igényelni.

„Az ajánlásért az ajánlónak vagy rá tekintettel másnak előnyt adni vagy ígérni, valamint az ajánlásért előnyt kérni, illetőleg előnyt vagy annak ígéretét elfogadni tilos.”    
[1997. évi C. törvény 48. § (3) bekezdés]

3. melléklet a 29/2006. (V. 30.) BM rendelethez

Napközbeni jelentés a szavazáson megjelentek számáról és a rendkívüli eseményekről

A szavazás napján országos szinten hat alkalommal kell adatokat szolgáltatni a szavazókörökben megjelent és szavazólapot átvett választópolgárok számáról, valamint az ott történt rendkívüli eseményekről. Az adatok gyűjtésére és továbbítására minden alkalommal fél órás időintervallum áll rendelkezésre: 6.45–7.15, 8.45–9.15, 10.45–11.15, 12.45–13.15, 14.45–15.15 és 17.15–17.45, ezalatt kell az adatokat összegyűjteni és jelenteni.
A napközbeni jelentés rendszerének bizonylatai részben központi nyomtatványok (szavazóköri „Számlálólap”), részben helyben történő sokszorosítással (települési/kerületi „Összesítő lap”) kerülnek előállításra.

1. Az adattovábbítás

Az adattovábbítás és adatfeldolgozás rendjét a TVI vezetője határozza meg. A jelentési rendszer tervének kidolgozásáért a HVI vezetője, végrehajtásáért az SZSZB jegyzőkönyvvezetője és a HVI vezetője felelős. A folyamat felügyeletét a TVI vezetője látja el.

1.1. Az adattovábbítás feltételeinek biztosítása
Ahhoz, hogy a jelentések megfelelő időben, megfelelő helyen, a választási irodák rendelkezésére álljanak, az ügyviteli folyamat pontos megszervezése szükséges. A helyi adottságok számbavételével a várható adatmennyiség feldolgozására a lehető leggyorsabb adattovábbítási folyamatot kell kidolgozni, a működési feltételeket meg kell teremteni:
– a bizonylatok megfelelő időben történő előállítása, az előre kitölthető adatok beírása, a szükséges mennyiségű másolati példány előállítása és eljuttatása a szavazókörökbe, illetve a választási irodákhoz,
– a jelentési rendszer feltételeinek pontos ismerete (jelszórendszer az adatküldő és az adatfogadó azonosítására),
– a választási irodákban megfelelő számú adatfogadó személyzet biztosítása, munkabeosztásuk megszervezése (ki, hol és mikor fogadja a beérkező adatokat),
– adatfogadás módjának meghatározása (azonosítókkal előre kitöltött bizonylatok előkészítése, a telefonon vagy faxon érkezett adatok felvezetése a bizonylatokra),
– üzemképes technikai eszközök biztosítása megfelelő számban (telefonvonalak, telefax készülékek, számítógép, iratmásoló stb.),
– segédanyagok biztosítása a zökkenőmentes lebonyolításhoz (pl. tartalék faxpapír, másolópapír stb.).

1.2. Az adatfeldolgozó rendszer
A szavazóköri adatok összesítése központi számítógépes program segítségével történik.
A HVI-k szavazóköri jelentéseiket számítógépen rögzítik és továbbítják. A HVI a hálózat vagy az eszköz üzemképtelensége esetén a jelentést rögzítésre haladéktalanul a TVI vezetője által kijelölt adatfeldolgozó helyre továbbítja.

2. Az SZSZB jegyzőkönyvvezetője és a HVI feladatai

2.1. Az SZSZB jegyzőkönyvvezetőjének feladatai
Az elsődleges adatszolgáltatást az SZSZB jegyzőkönyvvezetője teljesíti. A szavazóköröknek a fenti időintervallumok kezdetekor kell adatot szolgáltatniuk a HVI részére.
Fontos, hogy a HVI és a jegyzőkönyvvezető az adatszolgáltatáshoz szükséges adatok gyűjtését és azok határidőre történő továbbításának feltételeit biztosítsa (az 1.1. pontban leírtak szerint). A szavazókörben megjelent, szavazólapot átvevő választók számának megállapításához „Számlálólap” áll rendelkezésre. A szavazók számáról és a jelentés időpontjáig nyilvántartásba vett választópolgárok számáról a számlálólapon kell jelentést adni a HVI vezetője részére. A megjelenés adatait a jegyzőkönyvvezető állapítja meg.
A „Számlálólap”-ot az utolsó jelentés után nem szabad vezetni.

2.2. A HVI feladatai
2.2.1. A szavazás napja előtt
A HVI rögzíti a „Zárólap” és a „Kis Zárólap” adatait.
2.2.2. A szavazás napján
A napközbeni jelentések első összesítője a HVI vezetője, aki a szavazóköri adatokat az „Összesítő lap”-on, gyűjti. A HVI az adatokat számítógépen összesíti és továbbítja.
A HVI a kézi összesítés után haladéktalanul (telefonon vagy faxon) jelenti az adatokat az adatfeldolgozást végző HVI részére, amely azt feldolgozza. Az adatfeldolgozást a megadott időintervallumok végéig be kell fejezni.
A HVI a hálózat vagy az eszköz üzemképtelensége esetén a jelentéseket rögzítésre a TVI vezetője által kijelölt adatfeldolgozó helyre továbbítja.
A szavazás napján a rendkívüli események jelentését a HVI a napközbeni számítógépes rendszer segítségével teljesíti.

3. A TVI feladatai

Felügyeli a HVI-k tevékenységét. Vészhelyzet esetére megszervezi az adattovábbítás és az adatrögzítés feltételeit.

4. Az OVI feladatai

Működteti a számítógépes választási rendszert, fogadja a számítógépes hálózaton érkező napközbeni jelentések adatait, folyamatosan tájékoztatja a nyilvánosságot.

3. melléklet 1. minta

Megye/Főváros:     
Település /Kerület:     
Szavazókör sorszáma:     

Telefon-, (fax)szám, amelyre
a jelentést küldeni kell:

Névjegyzéken szereplők száma:

6.45:

8.45:

10.45:

(kisebbségi szavazókörnél nem változik)

12.45:

14.45:

17.15:

NAPKÖZBENI JELENTÉSEK
SZÁMLÁLÓLAPJA
a szavazókörben megjelent választópolgárok számáról

0

5

10

15

20

25

30

35

40

45

50

55

60

65

70

75

80

85

90

95

100

105

110

115

120

125

130

135

140

145

150

155

160

165

170

175

180

185

190

195

200

205

210

215

220

225

230

235

240

245

250

255

260

265

270

275

280

285

290

295

300

305

310

315

320

325

330

335

340

345

350

355

360

365

370

375

380

385

390

395

400

405

410

415

420

425

430

435

440

445

450

455

460

465

470

475

480

485

490

495

500

505

510

515

520

525

530

535

540

545

550

555

560

565

570

575

580

585

590

595

600

605

610

615

620

625

630

635

640

645

650

655

660

665

670

675

680

685

690

695

700

705

710

715

720

725

730

735

740

745

750

755

760

765

770

775

780

785

790

795

800

805

810

815

820

825

830

835

840

845

850

855

860

865

870

875

880

885

890

895

900

905

910

915

920

925

930

935

940

945

950

955

960

965

970

975

980

985

990

995

1000

1005

1010

1015

1020

1025

1030

1035

1040

1045

1050

1055

1060

1065

1070

1075

1080

1085

1090

1095

1100

1105

1100

1115

1110

1125

1120

1135

1130

1145

1140

1155

1150

1165

1160

1175

1170

1185

1190

1195

Felvettek száma (kisebbségi szavazókörnél nem kell kitölteni):

Jelentés a megjelentek számáról a helyi választási iroda részére. (A jelentett számot célszerű jelölni a számlálólapon!)

Jelentési
idő

Megjelentek
száma

A jelentést adta

A jelentést vette

óra, perc

aláírás

Megjegyzés: A szavazók számlálását úgy kell végezni, hogy az egyes kockákba négy függőleges és egy azokat középen keresztező vízszintes vonalat húzunk.

3. melléklet 2. minta

6M05304_0

MEGYE/FŐVÁROS:____________________

TELEPÜLÉS, KERÜLET:____________________________________

BIZONYLAT SORSZÁMA:

NAPKÖZBENI JELENTÉS

ÖSSZESÍTŐ LAP

HVI TÖLTI KI!

FOGADÓ FELDOLGOZÓ HELY:

TELEFONSZÁM:

FAX-SZÁM:

A helyi és a kisebbségi önkormányzati képviselők |___|___|___|___| . évi választásán

JELENTÉS A ....... év ...…. hó ..… nap

órai állapotról**

6M05304_1

Szavazókör

Szavazókörben***

Megjegyzés

sorszáma

címe

telefonszáma

Névjegyzéken szereplők
száma a jelentéskor

Jelentés időpontjáig
szavazás céljából
megjelentek száma

1*

2*

3*

4

5

6

A *-gal jelzett mezőket a szavazást megelőző napon kell kitölteni az azonosítókkal együtt. A 4-es és 5-ös mezőket a szavazás napján telefonon vagy faxon jelenti az SZSZB jegyzőkönyvvezetője.
A ** -GAL JELÖLT SORBA A 7.00, 9.00, 11.00, 13.00, 15.00, VAGY A 17.30 IDŐPONT ÍRANDÓ BE!
A ***-gal jelölt rovatokba a kisebbségi önkormányzati választáson a szavazókörben szavazó valamennyi kisebbség névjegyzékén szereplő választópolgárok számát összesítve kell beírni (az adat kisebbségi szavazókör esetén napközben nem változik). A jelentés időpontjáig megjelentek számát ugyancsak valamennyi kisebbségre összesítve kell feltüntetni.

3. melléklet 4. minta
JEGYZŐKÖNYV

a szavazás közben előfordult fontosabb eseményről,
illetve a szavazatszámláló bizottság elnökének a rend
fenntartása érdekében tett intézkedéséről
(kötelező adattartalom)*

Készült: .......... év ..................... hó ...... nap ....................................... település .................................. utca/út/tér ...... szám alatt, a .............. számú szavazókör helyiségében.

Jelen vannak:
szavazatszámláló bizottság elnöke        
szavazatszámláló bizottság tagjai        

1. A szavazás közben előforduló fontosabb esemény, illetve a szavazatszámláló bizottság elnökének a rend fenntartása érdekében tett intézkedése:

2. A szavazatszámláló bizottság szavazás ideje alatt hozott határozata:
A határozat száma:
A határozat tartalma:

Kisebbségi vélemény és annak indoklása:

......................................., ............ . év ..................... hó ....... . nap

......................................................................
a szavazatszámláló bizottság elnöke
A jelentés továbbítva: ...... . nap …… óra …… perc

......................................................................
aláírás

4. melléklet a 29/2006. (V. 30.) BM rendelethez

Az adatlapok feldolgozása

I.

Szervezési, ügyviteli feladatok

1. Az adatlapok előállítása

1.1. Az adatlapok központi előállítású nyomtatványok.

1.2. A telefonos adatjelentéshez a HVI megfelelő számú adatlapot másol.

2. Az adatlapok kitöltése

2.1. A HVI vezetője a szavazás napját megelőzően kitölti az adatlap szavazóköri azonosító rovatát, továbbá a jelöltek és listák adatait. E célból az okmányirodai HVI ellátja a hozzá tartozó HVI-ket a számítógépes rendszerből kinyomtatásra kerülő szavazóköri azonosítók jegyzékével és jegyzőkönyv kitöltési mintával.

2.2. Az adatlapok további adatait a jegyzőkönyvvezető tölti ki.

2.3. Legfontosabb tudnivalók:
a) minden rovat legyen kitöltve (ha nincs adat, akkor azt áthúzással kell jelölni),
b) a beírt adatok a rovatok közötti számszaki összefüggéseknek feleljenek meg,
c) az adatlap csak tollal tölthető ki,
d) a jegyzőkönyvvezető aláírása szerepeljen az adatlapon.

3. Az adatlapok továbbításának, feldolgozásának előkészítése

A gyors továbbítás érdekében az adatokat telefonon, telefaxon vagy az adatlapok szállításával is továbbítani lehet.

3.1. A telefonos adattovábbításhoz az adatot küldők számára azonosító jelszavakat kell kiadni.

3.2. A HVI-nél az adatok fogadását és ellenőrzését meg kell szervezni. A telefonos adatfogadó helyeket el kell látni kellő számú üres adatlappal.

II.

Az SZSZB jegyzőkönyvvezetőjének és a HVI-nek az előzetes eredmény megállapításával kapcsolatos feladatai

4. A jegyzőkönyvvezető feladatai

4.1. A jegyzőkönyvvezető a szavazást megelőző nap 16 óráig a névjegyzékbe felvett választópolgárok számát, a szavazás napján a névjegyzékbe felvett választópolgárok számát, valamint a választás befejezésekor a névjegyzéken szereplők számát, továbbá a megye/főváros, település/kerület nevét az adatlap és 2 jegyzőkönyvpéldány fejrovatába beírja. E munkafázis előkészítése a szavazókör bezárását közvetlenül megelőzően is megkezdődhet.

4.2. Az urnabontás, majd az első szavazatszámlálás után a jegyzőkönyvvezető a polgármester-választás, a főpolgármester-választás, a megyei/fővárosi listás választás szavazóköri előzetes választási eredményét rögzítő adatlapot – ha az adatokat az adatlapok szállításával továbbítja, két példányban – kitölti. A kitöltött adatlapot a HVI vezetőjének utasítása szerint azonnal továbbítja.

4.3. Ha a jegyzőkönyvvezető az adatlap kitöltésénél technikai hibát vét, s azt az adatlap továbbítása után észleli, az adatlapot visszavonja, a javított adatokkal új adatlapot továbbít.

5. A HVI feladatai

5.1. A HVI a szavazás napján 19.00 órától fogadja a szavazókörökből beérkező adatlapokat. Ellenőrzi azok kitöltését, majd az országos számítógépes szavazatösszesítő rendszerben haladéktalanul rögzíti az adatokat.

5.2. Hibás adatlap nem kerül a rendszerben feldolgozásra. Amennyiben adathiány van az adatlapon, vagy az adatrögzítés során a rendszer összefüggés-hibát, vagy egyéb hibát jelzett, a HVI vezetője azonnal intézkedik az adatlap javításáról és ezt követő rögzítéséről. A javítást a HVI az adatlapot kiállító jegyzőkönyvvezetővel egyetértésben végzi.

5.3. Az adatlapokkal egy időben a HVI-től már beérkezett jegyzőkönyvek is rögzíthetők.

5.4. A HVI a hálózat vagy az eszközök üzemképtelensége esetén az adatlapot haladéktalanul a TVI vezetőjének rendelkezése szerinti tartalék helyszínre juttatja feldolgozásra.

5.5. Az adatlapok rögzítését a szavazás napján az OVI vezetőjének intézkedésére kell befejezni.

6. A TVI feladatai

Az OVI vezetőjének eltérő tartalmú rendelkezéséig figyelemmel kíséri az országos számítógépes szavazatösszesítő rendszer működését, felügyeli az előírt feladatok végrehajtását. Gondoskodik a szavazatösszesítés folyamatát akadályozó zavarok, vészhelyzetek elhárításáról az OVI egyidejű tájékoztatásával.

7. Az OVI feladatai

7.1. Az OVI vezetőjének rendelkezéséig a számítógépes választási rendszerben fogadja, összesíti az adatokat, és tájékoztatja a nyilvánosságot az előzetes eredményről.

8. A települési kisebbségi önkormányzati választásokon az 1–7. pont rendelkezéseit megfelelően kell alkalmazni.

4. melléklet 1. minta

ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK VÁLASZTÁSA

ADATLAP
A POLGÁRMESTER-VÁLASZTÁS*
A FŐPOLGÁRMESTER-VÁLASZTÁS*
SZAVAZÓKÖRI EREDMÉNYÉRŐL
6M05308_1

főváros/megye

település/kerület

. szavazókör

PA

a) A választók nyilvántartása
6M05308_2

A szavazást megelőző nap 16 óráig a névjegyzékbe felvett
választópolgárok
száma

A szavazás napján a névjegyzékbe felvett
választópolgárok
száma

A választópolgárok
száma a
névjegyzékben a
választás
befejezésekor

Visszautasított
választópolgárok
száma

Figyelem!

Kitöltés után ellenőrizze le!

C = A+B

G = F–E

F = H+I+K

I =    Jelöltenkénti érvényes szavazatok összege

A

B

C

D

b) Szavazás

Szavazóként
megjelentek száma

Urnában lévő
szavazólapok
száma

Eltérés a szavazóként
megjelentek számától
(többlet: + / hiányzó: -)

Érvénytelen
szavazatok
száma

Érvényes
szavazatok száma

A bizottság által vitatott
szavazólapok
száma

E

F

G

H

I

K

c) Érvényes szavazatok száma
6M05308_4

Jelölt neve

Azono-
sítója

Kapott
érvényes
szavazat

Jelölt neve

Azono-
sítója

Kapott
érvényes
szavazat

1

| |

11

| |

2

| |

12

| |

3

| |

13

| |

4

| |

14

| |

5

| |

15

| |

6

| |

16

| |

7

| |

17

| |

8

| |

18

| |

9

| |

19

| |

10

| |

20

| |

Kitöltötte:

P. H.

jegyzőkönyvvezető

* Budapesten mind a polgármester-, mind a főpolgármester-választásról külön adatlapot kell kiállítani!!

4. melléklet 1/a. minta

KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK VÁLASZTÁSA

ADATLAP
A TELEPÜLÉSI KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK
VÁLASZTÁSÁNAK SZAVAZÓKÖRI EREDMÉNYÉRŐL
6M05309_1

főváros/megye

település/kerület

. szavazókör

KA

KISEBBSÉG: |___|___|___|___|___|___|___|
a) A választók nyilvántartása és a szavazóként megjelentek száma

6M05309_2

A szavazást megelőző nap
16 órakor a kisebbségi választói jegyzékben
szereplő választópolgárok
száma

Visszautasított
választópolgárok
száma

Szavazóként megjelentek
száma

Figyelem!

Kitöltés után ellenőrizze le!

G = F–E

F = H+I+K

J =    Jelöltenkénti érvényes szavazatok összege

A

D

E

b) A szavazás adatai

Urnában lévő
szavazólapok száma

Eltérés a
szavazóként
megjelentek számától
(többlet: + ;
hiány: -)

Érvénytelen
szavazólapok száma

Érvényes
szavazólapok száma

Érvényes szavazatok száma összesen

A bizottság által vitatott
szavazólapok
száma

F

G

H

I

J

K

c) Érvényes szavazatok száma
6M05309_4

Jelölt neve

Azono-
sítója

Kapott
érvényes
szavazat

Jelölt neve

Azono-
sítója

Kapott
érvényes
szavazat

1

| |

11

| |

2

| |

12

| |

3

| |

13

| |

4

| |

14

| |

5

| |

15

| |

6

| |

16

| |

7

| |

17

| |

8

| |

18

| |

9

| |

19

| |

10

| |

20

| |

Kitöltötte:

P. H.

jegyzőkönyvvezető

4. melléklet 2. minta

ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK VÁLASZTÁSA

ADATLAP
A MEGYEI/FŐVÁROSI KÖZGYŰLÉS VÁLASZTÁSÁNAK
SZAVAZÓKÖRI EREDMÉNYÉRŐL
6M05310_1

megye /főváros

település/kerület

. szavazókör

LA

a) A választók nyilvántartása

A szavazást megelőző
nap 16 óráig a
névjegyzékbe felvett
választópolgárok
száma

A szavazás napján a
névjegyzékbe felvett
választópolgárok
száma

A választópolgárok
száma a
névjegyzékben a
választás
befejezésekor

Visszautasított
választópolgárok
száma

Figyelem!
Kitöltés után ellenőrizze le!

C = A + B
G = F – E
F = H + I + K
I =    Jelöltenkénti érvényes
szavazatok összege

A

B

C

D

b) Szavazás

Szavazóként
megjelentek száma

Urnában lévő
szavazólapok
száma

Eltérés a szavazóként
megjelentek számától
(többlet: + / hiányzó: -)

Érvénytelen
szavazatok
száma

Érvényes
szavazatok száma

A bizottság által
vitatott
szavazólapok
száma

E

F

G

H

I

K

c) Érvényes szavazatok száma
6M05310_4

Lista neve

Azono-
sítója

Kapott
érvényes
szavazat

Lista neve

Azono-
sítója

Kapott
érvényes
szavazat

1

| |

11

| |

2

| |

12

| |

3

| |

13

| |

4

| |

14

| |

5

| |

15

| |

6

| |

16

| |

7

| |

17

| |

8

| |

18

| |

9

| |

19

| |

10

| |

20

| |

Kitöltötte:

P. H.

jegyzőkönyvvezető

4. melléklet 3. minta
6M05311_0

ADATLAP VISSZAVONÁSA

Az előzetes szavazatösszesítés számítógépes rendszerében feldolgozott,

település

szavazóköri jegyzőkönyvvezetője által kiállított
polgármesteri / főpolgármesteri / megyei/fővárosi közgyűlési / kisebbségi *

adatlapot a feldolgozásból visszavonom.

Az adatlap azonosítója:

megye

település

szavazókör

CDV

polgármesteri/főpolgármesteri: (1)

PA

megyei/fővárosi közgyűlési: (2)

LA

kisebbségi: (3)

KA

|____|____|____|____|____|____|____|

kisebbség megnevezése:

*A nem kívánt szöveg törlendő!

Dátum:

év

nap

óra

perc

HVI vezetője

5. melléklet a 29/2006. (V. 30.) BM rendelethez

A jegyzőkönyvek feldolgozása

I.

A választás eredménye

1. A választás eredményének megállapításában a HVB-ket és a TVB-ket a választási irodák az országos számítógépes szavazatösszesítő rendszer működtetésével támogatják.
Valamennyi szavazóköri jegyzőkönyvet számítógéppel fel kell dolgozni. Számítógépes adatfeldolgozásra a jegyzőkönyvek 1. példánya szolgál.

II.

Szervezési, ügyviteli feladatok

A jegyzőkönyvek előállítása, eljuttatásuk a szavazókörökbe

2. A szavazóköri jegyzőkönyvek központi előállítású nyomtatványok, melyeket a HVI – szavazókörönként és választástípusonként 2–2 példányban – a központi szállítódobozban kap meg. A nyomdából a TVI-kbe történő szállításról az OVI vezetője, a TVI-ből a HVI-khez történő szállításról a TVI vezetője rendelkezik.

III.

A választási irodák feladatai

A HVI feladatai

3. A szavazás napja előtt

3.1. Ellenőrzi a megkapott szavazólapok és szavazóköri jegyzőkönyvek tartalmának egyezőségét. A jegyzőkönyvekre felvezeti a szavazóköri azonosítókat a választás-előkészítő rendszerből kinyomtatott szavazóköri lista felhasználásával.

3.2. Megszervezi a szavazóköri szállítódobozok biztonságos őrzését.

4. A szavazás napján és azt követően

4.1. Jogi és számszaki szempontból ellenőrzi a beérkezett szavazóköri jegyzőkönyvek rovatainak pontos kitöltését. A hibásan vagy hiányosan kitöltött jegyzőkönyvre felhívja az SZSZB figyelmét.

4.2. A HVI a szavazóköri jegyzőkönyveket haladéktalanul feldolgozza, üzemzavar esetén a szavazóköri jegyzőkönyvek 1. példányait a TVI vezetőjének rendelkezése szerinti feldolgozási helyre szállítja.

4.3. Az adatrögzítés során a rendszer jelzi a jegyzőkönyvben lévő hibákat. A HVI ezt követően a 4.1. pont szerint jár el, s a jegyzőkönyv javítását követően intézkedik az adatok számítógépes rendszerbeli korrekciójáról is.

4.4. A HVB döntésének előkészítéseként a HVI a települési/kerületi választókerületek (képviselőjelöltek, polgármesterjelölt, kisebbségi) szavazóköri jegyzőkönyvei tekintetében tételesen ellenőrzi a jegyzőkönyvek és a számítógépes adatok egyezőségét, a gépi állományt szükség esetén a jegyzőkönyvnek megfelelően javítja. Az ellenőrzés eredményéről írásban tájékoztatja a HVB-t. Az eredmény megállapítása után rögzíti az összesítő jegyzőkönyveket is.

4.5. A területi/fővárosi választókerületek szavazóköri jegyzőkönyveinek 1. példányait a HVI haladéktalanul a TVI-hez szállítja.

4.6. A települési szavazóköri jegyzőkönyvek 1. példányait a TVI vezetője által meghatározott rend szerint a TVI-hez továbbítja.

4.7. A HVI vezetője a szavazóköri jegyzőkönyvek 2. példányának megtekintését a szavazást követő 3 napon át biztosítja, majd azokat 90 nap, illetve kifogás esetén – a 90 napot meghaladó elbírálást követően – az ügy jogerős lezárása után irattározza.

4.8. Az összesítő jegyzőkönyvek 1. példányait – az EVK-eredményt megállapító jegyzőkönyvek kivételével – a TVI vezetője által meghatározott rend szerint legkésőbb a szavazást követő második nap 14.00 óráig a TVI-hez továbbítja.

Az okmányirodai HVI feladatai

5. A szavazás napja előtt
Az okmányirodai HVI a szavazás napja előtt 3 nappal elkészíti a választás-előkészítő rendszerből a szavazóköri és a településazonosítókat tartalmazó listákat, valamint a jegyzőkönyv kitöltési mintákat, és a HVI-knek átadja azokat.

A TVI feladatai

6. A szavazás napja előtt

6.1. A TVI vezetője kiadja a jegyzőkönyvek feldolgozásával és továbbításával kapcsolatos utasítását.

7. A szavazás napján és azt követően

7.1. A TVI vezetőjének döntése szerint fogadja a területi választókerületi szavazóköri jegyzőkönyvek 1. példányait, valamint legkésőbb a szavazást követő második nap 14.00 óráig a települési összesítő jegyzőkönyvek 1. példányait, az EVK-eredményt megállapító jegyzőkönyvek kivételével.

7.2. A TVB döntésének előkészítéseként tételesen ellenőrzi a területi választókerületi szavazóköri (megyei/fővárosi listás, főpolgármester-jelölt) szavazóköri jegyzőkönyvek és a számítógépes adatok egyezőségét, a gépi állományt szükség esetén a jegyzőkönyvnek megfelelően javítja. Az ellenőrzés eredményéről írásban tájékoztatja a TVB-t. Az eredmény megállapítása után rögzíti az összesítő jegyzőkönyveket is.

7.3. A települési és a területi választókerületi összesítő jegyzőkönyvek 1. példányait – az EVK-eredményt megállapító jegyzőkönyvek kivételével – továbbítja az OVI-hoz.

7.4. A szavazóköri jegyzőkönyvek 1. példányait és az EVK-eredményt megállapító jegyzőkönyvek 1. példányait levéltári dobozban elhelyezve a szavazást követő 90. nap után, külön intézkedés szerint továbbítja az OVI-hoz.

Az OVI feladatai

8. Az OVI figyelemmel kíséri az előírt előkészítési teendők végrehajtását és a jegyzőkönyvek feldolgozásának állását, valamint a 4.4. és a 7.2. pontban foglalt feladatok végrehajtását.

9. Az OVI fogadja a települési és a területi választókerületi összesítő jegyzőkönyvek 1. példányait, az EVK-eredményt megállapító jegyzőkönyvek kivételével.

10. Az OVI a hozzá beérkezett jegyzőkönyvek 1. példányát 90 nap –, illetve kifogás esetén a 90. napot meghaladó elbírálásnál az ügy jogerős lezárása – után átadja az országos levéltárnak.

5. melléklet 1. minta

SZAVAZÓKÖRI JEGYZŐKÖNYV

A

10 000 VAGY ENNÉL KEVESEBB LAKOSÚ TELEPÜLÉS
SZAVAZÓKÖRI JEGYZŐKÖNYVE
Ez a jegyzőkönyv tartalmazza a polgármester- és a kislistás választás
szavazóköri adatait.

megye

A szavazatszámláló bizottság állítja ki két példányban!

település

Ez a ........ számú példány.

 szavazókör
Készült      év      hó      napján      település alábbi
helyen lévő szavazókör helyiségében:     
Az urna lezárásakor jelen vannak:
6M05314_2

Név

Aláírás

Név

Aláírás

1.

9.

a szavazatszámláló bizottság elnöke

10.

2.

11.

3.

12.

4.

13.

5.

14.

6.

15.

7.

16.

8.

17.

a szavazatszámláló bizottság tagjai
6M05314_3

P. H.

jegyzőkönyvvezető

A szavazatszámláló bizottság a szavazás megkezdése előtt megállapította, hogy az urna üres, és ennek megállapítása után az elsőként szavazó választópolgár jelenlétében az urnát lezárta, benne az ellenőrző lapot elhelyezte.
A szavazás ......... órakor kezdődött.

B

SZAVAZÓKÖRI JEGYZŐKÖNYV

számú szavazóköre

főváros, kerület / megye, település

Azonosító:   

A V Á L A S Z T Á S S Z A V A Z Ó K Ö R I E R E D M É N Y E
a) A választók nyilvántartása és a szavazóként megjelentek száma

A szavazást megelőző nap 16 óráig a
névjegyzékbe felvett
választópolgárok
száma

A szavazás napján a
névjegyzékbe felvett
választópolgárok száma

A választópolgárok
száma
a névjegyzékben
a választás
befejezésekor

Visszautasított
választópolgárok
száma

Szavazóként
megjelentek
száma

A

B

C

D

E

b) A jegyzőkönyvhöz csatolt betétlapok száma (db)
Polgármesteri: _______________ Kislistás: ___________

Figyelem!
a)     A C rovatba beírt számnak meg kell egyeznie az A és B rovatokba beírt számok összegével (C = A + B)
b)     A G rovatokba beírt számnak egyenlőnek kell lennie a C és D oldalakon az F rovatokba beírt szám és az E rovatba írt szám különbségével. Többlet szavazólap esetén a különbség pozitív előjelű, ha az urnából hiányzik szavazólap, negatív előjelű (G1 = F1 – E; G2 = F2 – E )
c)     A C és D oldalakon az F rovatokba beírt számnak egyenlőnek kell lennie az H és I rovatokba beírt számok összegével. (F1 = H1 + I1; F2 = H2 + I2)
d)     Az érvényes szavazatok jelöltenkénti számát a jegyzőkönyv következő oldalain kell feltüntetni.
e)     Az A - E rovatokba írt számoknak meg kell egyezniük a megyei közgyűlés választásának szavazóköri eredményéről kiállított jegyzőkönyv megfelelő rovataiba írt számokkal.

POLGÁRMESTER

C

számú szavazóköre

megye, település

Azonosító:   

A szavazás adatai

Az urnában lévő
szavazólapok száma

Eltérés a szavazóként
megjelentek számától
(többlet: +; hiány: -)

Érvénytelen
szavazatok száma

Érvényes szavazatok száma

F1

G1

H1

I1

A Z É R V É N Y E S S Z A V A Z A T O K S Z Á M A J E L Ö L T E N K É N T
6M05314_10

A JELÖLT NEVE,
A JELÖLŐ SZERVEZET(EK) NEVE

Azonosító
szám

Érvényes
szavazat

A JELÖLT NEVE,
A JELÖLŐ SZERVEZET(EK) NEVE

Azonosító
szám

Érvényes
szavazat

1

!!!

11

!!!

2

!!!

12

!!!

3

!!!

13

!!!

4

!!!

14

!!!

5

!!!

15

!!!

6

!!!

16

!!!

7

!!!

17

!!!

8

!!!

18

!!!

9

!!!

19

!!!

10

!!!

20

!!!

Érvényes szavazatok száma összesen: = (1–20) ............................
Rontott szavazólapok száma: ..................................
20-nál több jelölt esetén a C betétlapon kell folytatni. A kitöltött C betétlapok számát a B betétlapon kell feltüntetni.

Figyelem! A C lap(ok)on szereplő jelöltekre leadott érvényes szavazatok száma összegének meg kell egyeznie a I1 rovatba beírt számmal!

!!!

számú
szavazókör

POLGÁRMESTER

C/…

megye, település

Azonosító: !! !!! !!!!
A Z É R V É N Y E S S Z A V A Z A T O K S Z Á M A J E L Ö L T E N K É N T
6M05314_12

A JELÖLT NEVE,
A JELÖLŐ SZERVEZET NEVE

Azonosító
szám

Érvényes
szavazat

A JELÖLT NEVE,
A JELÖLŐ SZERVEZET NEVE

Azonosító
szám

Érvényes
szavazat

….

!!!

….

!!!

….

!!!

….

!!!

….

!!!

….

!!!

….

!!!

….

!!!

….

!!!

….

!!!

….

!!!

….

!!!

….

!!!

….

!!!

….

!!!

….

!!!

….

!!!

….

!!!

….

!!!

….

!!!

….

!!!

….

!!!

….

!!!

….

!!!

….

!!!

….

!!!

….

!!!

….

!!!

Érvényes szavazatok száma összesen ezen a pótlapon: = ............................
A betétlapokon a jelölteket folytatólagosan kell sorszámozni.

D

KISLISTÁS

!!!

számú
szavazókör

megye, település

Azonosító: !! !!! !!!!
A szavazás adatai

Urnában lévő
szavazólapok
száma

Eltérés a szavazóként
megjelentek számától (F2-E)
(többlet: +; hiány: -)

Érvénytelen
szavazólapok száma

Érvényes
szavazólapok száma

Érvényes szavazatok
száma összesen

F2

G2

H2

I2

J2

A Z É R V É N Y E S S Z A V A Z A T O K S Z Á M A J E L Ö L T E N K É N T
1

A rendeletet az 5/2010. (VII. 16.) KIM rendelet 43. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte 2010. július 24. napjával.

3

Az 1. § (5) bekezdése a 16/2007. (VI. 28.) ÖTM rendelet 3. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

6

A 4. § (1) bekezdésének f) pontját az 5/2008. (I. 22.) ÖTM rendelet 28. §-a iktatta be.

7

A 6. § (3) bekezdése az 5/2008. (I. 22.) ÖTM rendelet 29. §-ával megállapított szöveg.

8

A 16. § (1) bekezdése a 17/2008. (XII. 31.) ÖM rendelet 1. §-ának 1. pontja szerint módosított szöveg.

9

A 18. § (1) bekezdésének d) pontja a 17/2008. (XII. 31.) ÖM rendelet 1. §-ának 1. pontja szerint módosított szöveg.

10

A 19. § (2) bekezdése az 5/2008. (I. 22.) ÖTM rendelet 30. §-ával megállapított szöveg.

11

A 22. § a 16/2007. (VI. 28.) ÖTM rendelet 3. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

12

A 23. § (1) bekezdésének felvezető szövege a 16/2007. (VI. 28.) ÖTM rendelet 3. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

13

A 24. § az 5/2008. (I. 22.) ÖTM rendelet 31. §-ával megállapított szöveg.

14

A 28. § d) pontja a 16/2007. (VI. 28.) ÖTM rendelet 3. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

15

A 29. § (2) bekezdésének a) pontját a 11/2006. (XII. 7.) ÖTM rendelet 4. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

16

A 31. § (1) bekezdésének d) pontját a 11/2006. (XII. 7.) ÖTM rendelet 4. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

17

A 33. § a 16/2007. (VI. 28.) ÖTM rendelet 3. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

18

A 34. § (1) bekezdésének felvezető szövege a 16/2007. (VI. 28.) ÖTM rendelet 3. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

19

A 36. § (3) bekezdése a 16/2007. (VI. 28.) ÖTM rendelet 3. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

20

A 38. § (2) bekezdését az 5/2008. (I. 22.) ÖTM rendelet 35. § (3) bekezdésének h) pontja hatályon kívül helyezte.

21

Az 1. melléklet 2. pontja a 16/2007. (VI. 28.) ÖTM rendelet 1. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

22

Az 1. melléklet 6. pontjának a) alpontja a 16/2007. (VI. 28.) ÖTM rendelet 1. § (2) bekezdése, a 17/2008. (XII. 31.) ÖM rendelet 1. §-ának 1. pontja szerint módosított szöveg.

23

Az 1. számú melléklet 6. pontjának b) alpontja a 17/2008. (XII. 31.) ÖM rendelet 1. §-ának 1. pontja szerint módosított szöveg.

24

Az 1. melléklet 7. pontjának első mondata a 16/2007. (VI. 28.) ÖTM rendelet 1. § (2) bekezdése, a 17/2008. (XII. 31.) ÖM rendelet 1. §-ának 1. pontja szerint módosított szöveg.

25

Az 1. számú melléklet 8. pontja a 17/2008. (XII. 31.) ÖM rendelet 1. §-ának 1. pontja szerint módosított szöveg.

26

Az 1. melléklet 11. pontja a 16/2007. (VI. 28.) ÖTM rendelet 1. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

27

Az 1. melléklet 13/a) pontjának felvezető szövege a 16/2007. (VI. 28.) ÖTM rendelet 1. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

28

Az 1. melléklet 13/a) pontjának 1. alpontja a 16/2007. (VI. 28.) ÖTM rendelet 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

29

Az 1. melléklet 13/a) pontjának 2. alpontja a 16/2007. (VI. 28.) ÖTM rendelet 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

30

Az 1. melléklet 13/b) pontja 4. alpontjának negyedik francia bekezdése a 16/2007. (VI. 28.) ÖTM rendelet 1. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

31

Az 1. melléklet 16–17. pontját az 5/2008. (I. 22.) ÖTM rendelet 35. § (3) bekezdésének h) pontja hatályon kívül helyezte.

33

Az 1. számú melléklet 22. pontja a 17/2008. (XII. 31.) ÖM rendelet 1. §-ának 1. pontja szerint módosított szöveg.

34

Az 1. melléklet 24. pontját a 16/2007. (VI. 28.) ÖTM rendelet 1. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

35

Az 1. melléklet 2. mintája a 16/2007. (VI. 28.) ÖTM rendelet 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

*

    Az igazolást egy példányban, eredetben kell kiadni. Az igazolást a választópolgártól a HVI vezetője, illetve a szavazatszámláló bizottság elveszi és a választási iratok között helyezi el.

**

    A választópolgár csak abban az esetben szavazhat igazolással tartózkodási helyén, ha azt legkésőbb a választás kitűzését megelőző napig létesítette és az legalább a választás napjáig érvényes.

36

A 2. számú melléklet 3. pontjának 3.1. alpontja a 17/2008. (XII. 31.) ÖM rendelet 1. §-ának 1. pontja szerint módosított szöveg.

*.

Az „SZ” jelű lapot minden jelölthöz mellékelni kell.

*.

Az „KisSZ” jelű lapot minden jelölthöz mellékelni kell.

*

A nem kívánt rész törlendő.

*

A nem kívánt rész törlendő

*

A nem kívánt rész törlendő

*

A jelen minta adattartalmával megegyező tartalommal további jegyzőkönyvek készíthetők.

*

A nem kívánt rész törlendő

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére