• Tartalom

31/2006. (IX. 28.) GKM utasítás

31/2006. (IX. 28.) GKM utasítás

egyes miniszteri utasítások módosításáról*

2006.10.16.
A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény, illetve a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 15/2006. (VII. 24.) GKM utasítás hatályba lépésével összhangban, egyes miniszteri utasítások módosításával kapcsolatosan a következőket rendelem el:

1. § A minisztériumi ügyiratkezelés és kézbesítés átmeneti szabályozásáról szóló 2/2002. (VI. 25.) GKM utasítás 2. pontjának a) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

a) A minisztérium Honvéd u-i épületében átvett küldeményeket a Jogi és Koordinációs Főosztály érkezteti és ezt követően intézkedik a küldemény minisztériumi címzettjéhez való eljuttatásáról. A küldemények iktatására a kialakult rend szerint az adott ügyek intézésében illetékes szervezeti egységnél kerül sor.
Ez alól kivételt képeznek a miniszter, az államtitkár, valamint a kabinetfőnök részére érkező küldemények, melyek esetében az érkeztetés és az iktatás egyaránt a Jogi és Koordinációs Főosztályon történik.”

2. § (1) A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Igazgatás költségvetése pénzügyi-gazdasági feladatai ellátásáról és a döntési eljárásokról szóló 3/2005. (VI. 1.) GKM utasítás (a továbbiakban: U1) 3. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A minisztérium – mint önállóan gazdálkodó költségvetési szerv – a költségvetési törvényben megállapított előirányzatainak részletes, felhasználási célok szerinti felosztását, a Költségvetési Főosztály vezetőjének előterjesztése alapján, a gazdasági, informatikai és humánpolitikai szakállamtitkár, valamint a kabinetfőnök egyetértésével a miniszter hagyja jóvá.”

(2) Az U1 4. §-ának 1.4.1. és 1.4.2. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A minisztériumban kötelezettségvállalásra jogosultak)

„1.4.1. átfogó jogkörrel
– a miniszter értékhatár nélkül, a gazdasági, informatikai és humánpolitikai szakállamtitkár egyetértésével,
1.4.2. ügyrendileg hozzátartozóan
– az államtitkár, a kabinetfőnök, a felügyeletet gyakorló szakállamtitkár 30 millió Ft értékhatárig,”

(3) Az U1 4. §-ának 2.2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„2.2. Az éves költségvetési előirányzatoknak a 3. § 1. pontjában foglalt jóváhagyását megelőzően, a gazdasági, informatikai és humánpolitikai szakállamtitkár egyedi engedélyével jegyezhető ellen kötelezettségvállalás.”

(4) Az U1 4. §-ának 2.6. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„2.6. Amennyiben a kötelezettségvállalás nem felel meg a 2.3 pontban előírtaknak, az ellenjegyzésre jogosultnak erről írásban tájékoztatnia kell a kötelezettségvállalót és a gazdasági, informatikai és humánpolitikai szakállamtitkárt [Ámr. 134. § (11) ]”

(5) Az U1 4. §-ának 4.4. és 4.5. pontjai helyébe a következő rendelkezés lép:

„4.4. Az egyes szervezeti egységeknél a minisztérium éves személyi juttatás költségvetése terhére szakmai gyakorlatot végzők, ösztöndíjasok foglalkoztatását, megbízási szerződés megkötését, a közvetlen szakmai vezető kezdeményezi, amelyet a Humánpolitikai Főosztály előterjesztése alapján – a felügyeletet gyakorló szakállamtitkár, kabinetfőnök egyetértésével, – a Költségvetési Főosztály ellenjegyzését követően, a gazdasági, informatikai és humánpolitikai szakállamtitkár engedélyez.
4.5. A miniszter, valamint az államtitkár közvetlen felügyelete alá tartozó szervezeti egységeknél a vezető közvetlen kezdeményezése alapján – a Költségvetési Főosztály ellenjegyzését követően – engedélyezhető a személyi juttatás terhére szerződés megkötése. A Költségvetési Főosztály a megbízási szerződés egy másolati példányának megküldésével tájékoztatja a Humánpolitikai Főosztályt.”

3. § (1) A befogadó nemzeti támogatás ágazati feladatainak előkészítéséről, megtervezéséről, illetve végrehajtásáról szóló 4/2006. (III. 19.) GKM utasítás (a továbbiakban: U2) 1. §-ának (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A BNT ágazati feladatainak végrehajtásáért az infrastruktúráért felelős szakállamtitkár felelős, az előkészítéssel, a tervezéssel, valamint a végrehajtás szervezésével kapcsolatos feladatokat az infrastruktúráért felelős szakállamtitkár irányításával az infrastruktúráért felelős szakállamtitkár titkársága – az ágazati feladatokban érintett minisztériumi szakmai főosztályok bevonásával – végzi.”

(2) Az U2 4. §-ának (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) A bevonásra kerülő intézményeket, társaságokat és szolgáltató szervezeteket, valamint a szakmai főosztályok munkatársait – az érintett szakmai főosztályvezetőkkel egyeztetve – az infrastruktúráért felelős szakállamtitkár jelöli ki.”

(3) Az U2 6. § (2), (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A BNT tárca feladatainak végrehajtásához szükséges személyi-, tárgyi- és anyagi feltételek megteremtéséről az infrastruktúráért felelős szakállamtitkár titkárságvezetőjének javaslata alapján az infrastruktúráért felelős szakállamtitkár gondoskodik.
(3) A BNT feladatai koordinálására – az R. 20. §-ában meghatározott – létrehozásra kerülő koordinációs iroda munkájában a GKM-et az infrastruktúráért felelős szakállamtitkár által felhatalmazott személy képviseli.”

4. § (1) A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, valamint a GKM Gazdasági Igazgatóság beszerzéseinek szabályozásáról szóló 6/2006. (III. 20.) GKM utasítás (a továbbiakban: U3) 5.§-ának helyébe a következő rendelkezés lép:

5.§ A Bizottság a gazdasági, informatikai és humánpolitikai szakállamtitkárnak alárendelten működik.”

(2) Az U3 6. §-a (2) bekezdésének d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A Bizottság állandó tagjai:)

d) a Miniszteri Kabinet által jelölt köztisztviselő.”

(3) Az U3 6. §-a (6) bekezdése második mondatának helyébe a következő rendelkezés lép:

„Az ilyen célú megbízási szerződések megkötését, illetve a szakértő(k) kiválasztására irányuló pályázati eljárást a gazdasági, informatikai és humánpolitikai szakállamtitkár engedélyezi.”

(4) Az U3 6. §-ának (8) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(8) A Bizottság elnökét és állandó tagjait, valamint póttagjait a gazdasági, informatikai és humánpolitikai szakállamtitkár bízza meg.”

(5) Az U3 6. §-ának (13) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(13) Az Elnök a saját személyét érintő összeférhetetlenségi okról köteles a gazdasági, informatikai és humánpolitikai szakállamtitkárt tájékoztatni, aki az adott eljárásban az elnöki jogokkal a bizottság valamelyik tagját bízza meg.”

(6) Az U3 7. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Az ülésekről készült jegyzőkönyvet tájékoztatásul meg kell küldeni a gazdasági, informatikai és humánpolitikai szakállamtitkárnak.”

(7) Az U3 9. §-ának (1) bekezdésének helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A közbeszerzési eljárás kezdeményezésére a GKM Igazgatás jóváhagyott éves költségvetésében tételes előirányzattal vagy az előirányzat felosztása következtében jóváhagyott összeggel rendelkező, illetve külön utasításban a kezdeményezésre felhatalmazott szervezeti egység (főosztály) kötelezettségvállalásra jogosult vezetője, a fejezeti kezelésű előirányzatok kezelői, Európai Uniós forrásból megvalósuló beszerzés esetén a forrás felett rendelkezési jogkörrel rendelkező, a GKM Gazdasági Igazgatóság esetén – az igazgatóságon kezelt egyéb előirányzat esetében az illetékes szervezeti egység vezetőjének egyetértésével – a Gazdasági Igazgatóság Vezetője, illetőleg kutatási és fejlesztési szolgáltatás megrendelésére irányuló beszerzési eljárás esetén a fejezeti kezelésű előirányzat kezelőjének jóváhagyásával a témagazda szervezeti egység vezetője jogosult (a továbbiakban: beszerző szervezeti egységek) azzal, hogy az eljárás megindítására vonatkozó kezdeményezéshez a beszerzés vonatkozásában szakmailag illetékes szakállamtitkár jóváhagyását is csatolni szükséges.”

(8) Az U3 9. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Amennyiben a kötelezettségvállalásra – külön utasításban foglaltak alapján – a Miniszter, az illetékes szakállamtitkár vagy a kabinetfőnök jogosult, a beszerzést a kötelezettségvállalásra jogosult írásbeli engedélyével lehet kezdeményezni.”

(9) Az U3 11. §-ának (2) bekezdése első mondatának helyébe a következő rendelkezés lép:

„A kezdeményezés során a beszerző szervezeti egység vezetője a Bizottságba ideiglenes tagot delegál, javaslatot tesz az eljárás fajtájára, és négy példányban csatolja a részvételi, illetve ajánlati/ajánlattételi felhívás és a szerződés tervezetét, valamint egy példányban a Költségvetési Főosztálynak – a Gazdasági Igazgatóság beszerzéseinek kivételével –, illetőleg az előirányzat kezelőjének a források rendelkezésre állásáról szóló igazolását, a beszerzés vonatkozásában szakmailag illetékes szakállamtitkár jóváhagyását, továbbá a gazdasági, informatikai és humánpolitikai szakállamtitkár előzetes egyetértését tartalmazó dokumentumot.”

(10) Az U3 14. §-ának (2) bekezdésének helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A közbeszerzési eljárás lefolytatásához, illetve Kbt. 29.§, 246.§, 296.§ szerinti beszerzések és a közbeszerzési értékhatár alatti beszerzések véleményezéséhez szükséges teljes dokumentációt az Informatikai Főosztály állítja össze és küldi meg jóváhagyásra a szakmailag illetékes szakállamtitkár, valamint előzetes egyetértésre a gazdasági, informatikai és humánpolitikai szakállamtitkár részére.”

(11) Az U3 14. §-ának (3) bekezdése első mondatának helyébe a következő rendelkezés lép:

„Az összeállított dokumentációt az Informatikai Főosztály a szakmailag illetékes szakállamtitkár jóváhagyásával és gazdasági, informatikai és humánpolitikai szakállamtitkár egyetértésével együtt megküldi a GKM Gazdasági Igazgatóságára.”

(12) Az U3 17. §-ának (1) bekezdése első mondatának helyébe a következő rendelkezés lép:

„A mindenkori közbeszerzési értékhatár alatt megkötni kívánt szerződés tervezetét – a Gazdasági Igazgatóság beszerzéseinek kivételével – a beszerző szervezeti egység, a beszerzés vonatkozásában szakmailag illetékes szakállamtitkár jóváhagyásával ellátva köteles véleményezés céljából a Bizottság elé terjeszteni, amelynek elmaradásáért a beszerző szervezeti egység vezetője tartozik felelősséggel.”

5. § Ez az utasítás 2006. október 16-án lép hatályba.

Dr. Kóka János s. k.,

gazdasági és közlekedési miniszter

*

Az utasítást a 9/2008. (II. 25.) GKM utasítás 1. §-a hatályon kívül helyezte 2008. február 29. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére