• Tartalom

BÜ BH 2006/353

BÜ BH 2006/353

2006.11.01.
Felülvizsgálati eljárásnak a Legfelsőbb Bíróság jogegységi határozatára figyelemmel lehet helye; testületi állásfoglalás (irányelv, elvi döntés, kollégiumi állásfoglalás) vagy iránymutató eseti döntés tartalma önmagában felülvizsgálati okként nem értékelhető [Be. 406. § (1) bek. c) pont, 443. §].1
A H.-i Városi Bíróság a 2003. október 8-án kelt ítéletével P. K. I. r. terheltet súlyos testi sértés bűntette és társtettesként elkövetett garázdaság bűntette miatt 1 év 6 hónapi börtönre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte.
Az ítéletben megállapított tényállás szerint a terhelt a társaival együtt 2000. november 26-án, ittas állapotban megjelent F. I. sértett háza előtt, s kiabálva sértegette. Miután a sértett nem jött ki hozzá, a terheltek gépkocsijukkal a sértett fiának az ingatlana irányába indultak el. A sértett, azért, hogy gyermekének az esetleges bántalmazását megakadályozza, gépkocsival a terheltek után indult. A terheltekkel összetalálkozva, a sértett az I. r. terhelttel keveredett szóváltásba, ennek során az I. r. terhelt megpróbálta őt megrúgni. A rúgást a sértett a kezével hárította el, amitől 8 napon túl gyógyuló, kéz-középcsonttörést szenvedett el. Ezután a III. r. terhelt hátulról megrúgta a sértettet, aki ettől a földre esett.
A H.-i Megyei Bíróság a 2004. április 27-én kelt ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét az I. r. terheltet illetően megváltoztatta; megállapította, hogy a terhelt a súlyos testi sértés bűntettét is társtettesként követte el, emellett a börtönbüntetésének tartamát 1 évre enyhítette. Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapított tényállást irányadónak tartva, az ítéletében azt fejtette ki, hogy a terhelt társtettesként felel a közös bántalmazás során keletkezett eredményért.
A jogerős ítélet ellen az I. r. terhelt és védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt, amelyet a Be. 405. § (1) bekezdés b) pontjában, valamint a 406. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott felülvizsgálati okokra alapított. Az indítvány az ítéletben meg nem állapított tényekre hivatkozva fejtette ki azt az álláspontot, hogy az I. r. terhelt jogos védelem címén a súlyos testi sértés bűntette miatt nem büntethető. Az indítvány előadása szerint a sértettek a terheltet egy szűk utcába szorították, gépkocsijából kituszkolták, vasrudakkal és baseball-ütőkkel bántalmazták, s miután földre került, össze-vissza rugdosták. Az I. r. terhelt csupán ez ellen védekezett, amikor a sértett felé rúgott.
Vitássá tette a felülvizsgálati indítvány továbbá a testi sértés okozásának a szándékosságát is. Ezzel kapcsolatban a Be. 406. § (1) bekezdés c) pontja szerinti felülvizsgálati okot a Legfelsőbb Bíróság 15. számú Irányelvének III. fejezetében írtak megsértésében, valamint konkrétan megjelölt két, BH-ban közzétett eseti döntés figyelmen kívül hagyásában látta megvalósulni.
A legfőbb ügyész átiratában a felülvizsgálati indítványt részben a törvényben kizártnak, a Be. 406. § (1) bekezdés c) pontjával kapcsolatban pedig alaptalannak tartotta, ezért az abban támadott határozatok hatályában fenntartását indítványozta.
A felülvizsgálati indítvány az alábbiak szerint nem alapos: A Be. 405. és 406. §-a kimerítően sorolja fel azokat az okokat, amelyek a jogerős ügydöntő határozat felülvizsgálatát lehetővé teszik. E felsorolás szerint a felülvizsgálatnak nem lehet alapja a jogerős ügydöntő határozatban megállapított tényállás megalapozatlan – akár téves, akár hiányos – volta. A Be. 420. § (1) bekezdése szerint a felülvizsgálati eljárásban a jogerős ügydöntő határozatban megállapított tényállás az irányadó. Ez azt jelenti, hogy kizárólag a jogerős ügydöntő határozatban megállapított tényállás alapulvételével – mégpedig függetlenül ennek a tényállásnak a megalapozott vagy megalapozatlan voltától – vizsgálható a bűnösségre vont következtetés, vagy a cselekmény jogi minősítésének a törvényessége.
A felülvizsgálati indítvány a jogerős ítéletben meg nem állapított tényekre alapította azt az álláspontot, hogy az I. r. terhelt jogos védekezése körében okozott súlyos testi sérülést a sértettnek, és ezért a Btk. 29. § (1) bekezdése szerint nem büntethető. Olyan tényeket ugyanis, miszerint a sértettek a terheltet a gépkocsiból kituszkolták, őt eszközökkel ütlegelték, illetve földre kerülve rugdosták, a jogerős ügydöntő határozat tényállása nem tartalmazott.
A felülvizsgálati indítványban foglaltak alapján tehát, miután abban a tényálláson keresztül történt a bűnösség megállapításának a támadása, érdemi felülvizsgálatnak nincs helye. Ez a hivatkozás, más felülvizsgálati ok hiányában a felülvizsgálati indítványnak a Be. 417. § (1) bekezdése alkalmazásával történő elutasítását tenné szükségessé.
A Be. 406. § (1) bekezdés c) pontjában írt okra alapított indítvány az irányadó tényállás figyelembevételével is alaptalan.
A Be. 406. § (1) bekezdés c) pontjában írt felülvizsgálati ok olyan jogegységi határozatot feltételez, amelyből következően a jogegységi határozattal nem érintett más jogerős bírósági határozatnak a terhelt büntetőjogi felelősségét megállapító rendelkezése törvénysértő.
A súlyos testi sértés bűntettével kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság mindezidáig jogegységi határozatot nem hozott. Ebből az okból tehát a felülvizsgálati indítvány nyilvánvalóan alaptalan. Jogegységi határozatnak kizárólag a Be. 439. §-ában szabályozott jogegységi eljárás eredményeképpen hozott ügydöntő határozat tekinthető. Nem vonható a jogegységi határozat fogalma alá a Legfelsőbb Bíróságnak a korábbi jogszabályok hatálya alatt meghozott egyetlen ún. testületi döntése (irányelv, elvi döntés, kollégiumi állásfoglalás), függetlenül ezek kötelező erejétől. Értelemszerűen nem vonható a jogegységi határozat fogalma alá a Bírósági Határozatokban közzétett, egyébként a bírói gyakorlatra nézve valóban iránymutatásra szolgáló eseti döntés sem.
Megjegyzendő az is, hogy az indítványban hivatkozott 15. számú Irányelv III. pontja pusztán általános, tényálláshoz nem kötött, elvi jellegű iránymutatást tartalmaz a jogos védelem kérdéseiben. Ez az iránymutatás az elbírálandó esetben már csak azért sem volt alkalmazható, mert nincs olyan tényállás, amely a jogos védekezés vizsgálatára egyáltalán lehetőséget adna.
Miután a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, az abban megtámadott határozatokat a Be. 427. §-a alapján hatályukban fenntartotta.
(Legf. Bír. Bfv. III. 550/2004. sz.)
1

Megjegyzés: A Be. 416. §-ának 2006. július 1-jétől hatályos rendelkezései a korábbi 406. § (1) bekezdésének c) pontja szerinti felülvizsgálati okot nem vették át.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére