BÜ BH 2006/356
BÜ BH 2006/356
2006.11.01.
I. Külföldi bíróság által kiszabott szabadságvesztés végrehajtásának átvétele során a külföldi ítélet akkor nem egyeztethető össze a magyar törvénnyel, ha az ítéletben szereplő cselekményt – a magyar törvények alapján elbírálva – nem lehet olyan végrehajtási fokozatú és tartamú szabadságvesztést kiszabni, mint amilyet a külföldi bíróság kiszabott.
II. A szabadságvesztés végrehajtásának átvételére vonatkozó meghatározó szabály, hogy az elítélt a végrehajtás helyétől függetlenül csak azt a hátrányt szenvedje el, amit a cselekményt elbíráló bíróság kiszabott [Be. 579. §; 1996. évi XXXVIII. tv. (Nbjt.) 52. § (2) bek.].
Cs. J. magyar állampolgárt a Malmöi Járásbíróság, és a Skane és Blekinge Megyei Fellebbviteli Törvényszék a 2001. február 6-án jogerőre emelkedett ítéleteivel, valamint a Svéd Legfelsőbb Bíróság a 2001. március 28-án meghozott határozatával kábítószerrel elkövetett súlyos bűncselekmény és súlyos kábítószer-csempészés kísérlete miatt 10 év börtönre ítélte és kiutasította Svédország területéről. A svéd jogszabályok szerint az elítélt feltételes szabadságra bocsátására legkorábban a büntetés kétharmadának a letöltése után, 2007. május 25-én kerülhetett volna sor.
Az ítéletben megállapított tényállás szerint Sz. E. és Cs. J. terhelt egy szállítási megbízás teljesítése során, az általuk használt tehergépkocsiban elrejtve, 2000. szeptember 21-én 3,9 kg heroint próbált meg Svédországba bevinni.
A határozatok jogerőre emelkedése után a svéd hatóságok az 1994. évi XX. törvénnyel kihirdetett, az elítélt személyek átszállításáról szóló, Strasbourgban 1983. március 23-án kelt Egyezmény (továbbiakban: Strasbourgi Egyezmény) és annak a 2001. évi LXVII. törvénnyel kihirdetett, 1997. december 18-án kelt Kiegészítő Jegyzőkönyve (továbbiakban Kiegészítő Jegyzőkönyv) alapján az elítélt hozzájárulás nélküli átszállítását kezdeményezték.
Ennek nyomán a Fővárosi Bíróság a 2002. december 13. napján kelt végzésével megállapította, hogy a büntetés-végrehajtás átvételének a feltételei fennállnak. Az átszállítás után a Fővárosi Bíróság a 2004. január 12-én meghozott – és a Fővárosi Bíróság, mint másodfokú bíróság 2004. február 4-én kelt végzésével helybenhagyott – végzésével megállapította, hogy a svéd bíróságok által kiszabott büntetést Magyarországon jelentős mennyiségű kábítószerrel visszaélés bűntette miatt 10 év fegyházbüntetésként kell végrehajtani. A külföldön fogva tartásban (szabadságvesztés büntetésben) valamint átvételi letartóztatásban töltött időt a kiszabott szabadságvesztésbe beszámította.
A másodfokú bíróság által eszközölt pontosítások és kiegészítések mellett a döntés indokolásának a lényege a következő:
A Btk. 42. §-a (2) bekezdésének b) pontja szerint a háromévi, vagy ennél hosszabb tartamú szabadságvesztés büntetést fegyházban kell végrehajtani, ha kábítószerrel visszaélés súlyosabban minősülő esetei miatt szabták azt ki. A Btk. 45. §-nak (2) bekezdése lehetővé teszi ugyan fegyház helyett börtönfokozat megállapítását, de csak a büntetést kiszabó bíróság számára. A büntetés végrehajtásának átvételekor a bíróság nem tölt be ítélkezési funkciót, ennek folytán a Btk. 45. §-ának (2) bekezdését nem alkalmazhatja, nem lehet fegyház helyett börtönfokozatot megállapítani az 1979. évi 11. tvr. alapján sem, mert erre csak a büntetés-végrehajtási bíró lenne jogosult.
A svéd bíróságok által kiszabott szabadságvesztés a végrehajtás fokozata, ennek folytán a feltételes szabadság lehetősége tekintetében nem egyeztethető össze a magyar törvénnyel.
A Nemzetközi Bűnügyi Jogsegélyről szóló 1996. évi XXXVIII. törvény (továbbiakban: Nbjt.) 52. §-ának (2) bekezdése szerint ilyen helyzetben a Fővárosi Bíróság a külföldi ítélet alapjául szolgáló bűncselekményre a magyar törvényben előírt büntetési tétel keretei között állapítja meg a végrehajtandó büntetést, s e büntetésnek a nemét, tartamát és végrehajtási fokozatát tekintve a lehető legnagyobb mértékben meg kell felelnie a külföldi bíróság által kiszabott büntetésnek. Ugyanezen törvény 53. §-ának (2) bekezdése értelmében a feltételes szabadságra bocsátásra és a büntetés végrehajtására nézve a magyar jogot kell alkalmazni.
A jogerős határozatok ellen a legfőbb ügyész a törvényesség érdekében jogorvoslati indítványt nyújtott be. Az indítvány szerint a jogerős határozat törvénysértő. Az Nbjt. 52. §-ának (1) bekezdése értelmében a Fővárosi Bíróság a külföldi bíróság által kiszabott büntetés nemének és végrehajtási fokozatának megfelelő és azzal azonos tartamú szabadságvesztést állapít meg. Ettől való eltérésre a (2) bekezdés szerint – többek között – akkor van lehetőség, ha a külföldi bíróság által kiszabott szabadságvesztés a végrehajtási fokozatát illetően nem egyeztethető össze a magyar törvénnyel.
Az Nbjt. indokolása és az ítélkezési gyakorlat szerint a büntetés akkor nem egyeztethető a magyar törvénnyel, ha a külföldi bíróság által kiszabott büntetéssel azonos nemű, illetve végrehajtási fokozatú és tartamú büntetés kiszabását a magyar jog eleve lehetetlenné teszi, valamint akkor, ha a külföldi bíróság által megállapított bűncselekmény miatt a magyar jogszabályok nem tesznek lehetővé olyan tartamú szabadságvesztést, mint amilyet a külföldi bíróság kiszabott, vagy nem is teszik lehetővé szabadságvesztés kiszabását.
A Cs. J. terhelttel szemben kiszabott büntetést az 1978. évi IV. tv. (Btk.) 42. §-a (2) bekezdésének b/3. pontja alapján fegyházban kellene végrehajtani. A Btk. 45. §-ának (2) bekezdése alapján azonban lehetőség van eggyel enyhébb fokozat meghatározására is. Ekként a svéd bíróságok által kiszabott büntetés végrehajtási fokozata nem összeegyeztethetetlen a magyar jogrendszerrel, következésképp attól eltérni nem lehetett volna.
A Strasbourgi Egyezmény 11. Cikkének 1/d. alpontja szerint a Végrehajtó Állam nem súlyosbíthatja az elítélt büntetőjogi helyzetét. A súlyosabb végrehajtási fokozat megállapítása, ennek következtében a lehetséges feltételes szabadság tartamának szükségszerű megrövidítése mindenképpen e tilalom megszegését jelenti.
Mindezek alapján a legfőbb ügyész a törvénysértés megállapítását azzal indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság maga hozzon a törvénynek megfelelő határozatot.
A védő beadványában csatlakozott a jogorvoslati indítványhoz. Fenntartotta azonban azt az álláspontját is, miszerint a terhelt beleegyezésének hiányában a szabadságvesztés végrehajtásának átvételére jogszerűen nem kerülhetett volna sor. Ennek indokaként arra hivatkozott, hogy a Kiegészítő Jegyzőkönyv vonatkozó – kedvezőtlenebb – rendelkezései ellentétesek az Nbjt. 46. §-ának (1) bekezdésében foglaltakkal, s a Fővárosi Bíróság a kedvezőtlenebb rendelkezéseket nem alkalmazhatta volna. Összességében pedig az Nbjt. és a Strasbourgi Egyezmény szellemének az átvétel során az az értelmezés felelt volna meg, hogy a svéd bíróságok által alkalmazottnál rövidebb szabadságvesztési tartam az, amely ellensúlyozhatja az Ítélkező Államban alkalmazott jóval kedvezőbb feltételes szabadságra bocsátási lehetőség elvesztését. Ekként a Fővárosi Bíróság eljárása a Strasbourgi Egyezmény 11. Cikke 1. pontjának d) alpontjába, valamint az Nbjt. 52. §-ának (3) bekezdésébe ütközött.
A nyilvános ülésen a legfőbb ügyész képviselője az indítványt változatlanul fenntartotta.
A védő az észrevételében foglaltaknak megfelelően a börtön végrehajtási fokozat mellett, a szabadságvesztésnek rövidebb tartamban történő meghatározását is kérte. A terhelt csatlakozott védőjének kérelméhez.
A Legfelsőbb Bíróság az érintett határozatokat a Be. 431. és 436. §-ára figyelemmel, a Be 420. §-ában foglaltak értelemszerű alkalmazása mellett, a jogorvoslati indítvánnyal támadott részében vizsgálta felül.
Ennek során az indítványt megalapozottnak találta.
A jogerős határozatok indokolásának lényege szerint a svéd ítéletben meghatározott végrehajtási fokozatot a végrehajtás átvétele végett indított hazai eljárásban nem lehet elrendelni, ezért a külföldi ítélet a magyar törvénnyel nem egyeztethető össze; következésképpen az Nbjt. 52. §-ának (2) bekezdése értelmében a végrehajtandó büntetést a magyar törvény alapján kell meghatározni.
Ez az álláspont – amint arra a Legfelsőbb Bíróság már határozatában is rámutatott – helytelen jogértelmezés miatt téves.
Az Nbjt. 52. §-ának (2) bekezdése szerint ,,Ha a külföldi bíróság által kiszabott szabadságvesztés nemét, illetve végrehajtási fokozatát vagy tartamát illetően nem egyeztethető össze a magyar törvénnyel'', akkor a végrehajtandó büntetést a magyar törvény alapján kell meghatározni. Az idézett törvényszöveg a ,,magyar törvény'' megjelölés mellett semmiféle szűkítő kifejezést nem tartalmaz, ami azt jelenti, hogy az összeegyeztethetőség eldöntésénél minden olyan magyar törvényt figyelembe kell venni, amit ugyanilyen ügyben ítélkező magyar bíróság alkalmazhatott volna.
Általánosságban szólva az Nbjt. 52. §-ának (2) bekezdése szempontjából a külföldi ítélet akkor nem egyeztethető össze a magyar törvénnyel, ha az ítéletben szereplő cselekményt magyar törvények alapján elbírálva, nem lehetne olyan végrehajtási fokozatú és tartamú szabadságvesztést kiszabni, mint amilyet a külföldi bíróság kiszabott.
Tévedett tehát a jelen ügyben a Fővárosi Bíróság, amikor a magyar törvények közül csak a büntetés átvételénél alkalmazható rendelkezések alapján bírálta el, hogy összeegyeztethető-e a svéd ítélet a magyar törvénnyel, a többit figyelmen kívül hagyta. A terhelt cselekményét magyar törvények alapján elbírálva, a Btk. 45. §-a (2) bekezdésének alkalmazásával a svéd ítéletben kiszabott 10 év börtönbüntetés is kiszabható lenne. Ez azt jelenti, hogy a svéd ítélet a Fővárosi Bíróság álláspontjával ellentétben nem összeegyeztethetetlen a magyar törvényekkel. Ennek folytán a végrehajtandó szabadságvesztés büntetést nem az Nbjt. 52. §-ának (2) bekezdése, hanem az (1) bekezdése alapján kell meghatározni.
Az Nbjt. 52. §-ának (1) bekezdése szerint a Fővárosi Bíróság a külföldi bíróság által kiszabott büntetés nemének, illetve végrehajtási fokozatának megfelelő és azzal azonos tartamú szabadságvesztést állapít meg.
A Fővárosi Bíróságnak 10 év börtönbüntetést kellett volna megállapítania. Téves jogértelmezése következtében ehelyett 10 év fegyházbüntetést határozott meg, s a súlyosabb végrehajtási fokozat szükségszerű következményeként a terhelt lehetséges feltételes szabadságát 1 év 4 hónappal megrövidítette. A büntetés végrehajtásának szigorúbb formája és a lehetséges feltételes szabadság megrövidítése miatt a terhelt büntetőjogi helyzete a svéd ítélethez képest jelentős mértékben súlyosabbá vált.
Ahogyan arra az ügyészi indítvány is hivatkozott, a Strasbourgi Egyezmény 11. Cikkének 1/d. pontja szerint a Végrehajtó Állam az elítélt büntetőjogi helyzetét nem súlyosíthatja. Ez a tilalom a végrehajtás átvételének meghatározó jellegű szabálya, annak a büntetőjogi alapelvnek az érvényesülését szolgálja, hogy az elítélt a végrehajtás helyétől függetlenül csak azt a hátrányt szenvedje el, amit rá a cselekményét elbíráló bíróság kiszabott.
A Fővárosi Bíróság mind első-, mind másodfokú határozatával megsértette ezt a különös jelentőségű törvényi tilalmat, a jogerős határozatok törvénysértők.
A védői érvelés szerint a svéd ítélethez képest a magyar törvény szerinti börtönfokozat megállapítása is megrövidíti a lehetséges feltételes szabadságot, mivel a svéd törvény szerint az elítélt a börtönbüntetés 2/3 részének, a magyar törvény szerint 3/4 részének letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.
Ez a megrövidítés valóban fennáll, de nem jogellenes, mivel a törvény kötelező rendelkezésén alapszik. Az Nbjt. 53. §-ának (2) bekezdése szerint ugyanis a végrehajtás átvétele esetén a feltételes szabadságra bocsátásra és a büntetés végrehajtására a magyar törvény az irányadó.
A védő hivatkozott arra is, hogy a terhelt átszállítása önmagában törvénysértő volt. Ahhoz ugyanis a terhelt nem járult hozzá, s a hozzájárulás nélküli átszállítást lehetővé tevő törvény a svéd ítélet jogerőre emelkedésekor még nem volt hatályban.
A svéd bíróságok ítélete valóban 2001. február 6-án emelkedett jogerőre, a hozzájárulás nélküli átszállítást lehetővé tevő 2001. évi LXVII. törvény pedig csak 2001. szeptember 1-jén lépett hatályba. Annak 7. §-a azonban kifejezetten akként rendelkezik, hogy a törvény rendelkezéseit a hatálybalépése előtt és után hozott ítéletek végrehajtására egyaránt alkalmazni kell. Ezen érvelés továbbá azért is téves, mivel a bíróságnak az elbíráláskor hatályos büntetőeljárási törvényt kellett alkalmaznia, s a Fővárosi Bíróságnak az átvételt lehetővé tevő végzése 2002. december 13-án, tehát a kérdéses törvény hatálybalépése után kelt.
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a Be. 436. §-a alapján megállapította, hogy a Fővárosi Bíróság megtámadott határozatainak a szabadságvesztés végrehajtási fokozatát megállapító rendelkezése törvénysértő, s e kérdésben a 437. § alapján törvényes határozatot hozott.
(Legf. Bír. Bt. I. 952/2005. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás