PÜ BH 2006/357
PÜ BH 2006/357
2006.11.01.
I. Harmadik személy érdekében kötött szerződésnek minősül az a szerződés, amelyben a házastársi közös vagyon megosztása során az egyik házastárs arra vállal kötelezettséget, hogy a közös kiskorú gyermek részére a másik házastárs haszonélvezeti jogával terhelt lakást vásárol.
II. Az ilyen szerződés megszegésének következtében a másik házastárs a haszonélvezeti jog értékét a maga javára, míg a haszonélvezettel terhelt ingatlan értékét a gyermek javára, gyámhatósági fenntartásos betétbe helyezéssel igényelheti [Ptk. 233., 277., 317., 318. §; 149/1997. (IX. 10.) Korm. r. 147. §].
A felperes keresetében az alperes arra való kötelezését kérte, hogy fizessen meg neki 9 000 000 forintot, valamint annak 2000. július 13. napjától augusztus 31. napjáig járó évi 20%-os, továbbá 2000. szeptember 1. napjától a kifizetés napjáig járó évi 12%-os kamatát. A keresetét azzal indokolta, hogy a felek házastársi közös vagyonának megosztása tárgyában létrejött szerződés 5. pontjában foglaltaknak az alperes nem tett eleget, illetve nem szerződésszerűen teljesített, mert az általa a felek Zs. utónevű gyermeke részére megvásárolt lakás nem városközponti, illetve városközpont környéki elhelyezkedésű, és azt az alperes nem az ő, hanem a saját holtig tartó haszonélvezeti jogával terhelten szerezte meg.
Az alperes érdemi ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte arra való hivatkozással, hogy a felek között létrejött megállapodás alapján a felperes számára a vállalt lakás megvásárlásáig a bérleti díjat fizeti, a szerződésben a lakás megvásárlását, nem pedig a lakás forgalmi értékének a felperes részére történő megfizetését vállalta, és a felperes volt az, aki a lakásingatlan megvásárlását meghiúsította. Álláspontja szerint a felperes részére megvásárolt lakással a szerződésnek megfelelő lakhatást biztosított, és a felperesnek róható fel az, hogy a lakáshasználati jogával nem él, ezért a felperes legfeljebb az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény rendelkezései szerint számított haszonélvezeti jog pénzbeli ellenértékének megfizetésére rendelkezik kereshetőségi joggal.
Beszámítási kifogást terjesztet elő a felperes helyett általa megfizetett 186 291 forint pénzintézettel szemben fennálló tőketartozás és annak 1996. július 5. napjától a kifizetés napjáig járó évi 20%-os kamatnak a felperes követelésébe való beszámítása iránt.
A felperes a beszámítási kifogás elutasítás kérte az 1998. július 29. napját követően felmerült kamat összegére vonatkozóan, mert az említett időpontban a tartozásának megfelelő összegű értékpapírt helyezett letétbe az ügyvédjénél, miért is a kamatfizetési kötelezettsége megszűnt.
Az elsőfokú bíróság az ítéletével kötelezte az alperest arra, hogy fizessen meg a felperesnek 15 nap alatt 6 387 110 forintot, továbbá 100 000 forint perköltséget, az államnak pedig külön felhívására 12 567 forint állam által előlegezett költséget, továbbá az illetékhivatal külön felhívására 383 400 forint feljegyzett kereseti illetéket, megállapította, hogy az állam által előlegezett költség és a feljegyzett illeték ezt meghaladó részét az állam viseli, míg a felperes ezt meghaladó keresetét elutasította.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a peres felek házastársak voltak, a házasságukat azonban az elsőfokú bíróság ítéletével jogerősen felbontotta. A házasság felbontását követően, 1994. április 21-én a felek a házastársi közös vagyonuk megosztása tárgyában olyan tartalmú szerződést kötöttek egymással, amelynek 5. pontjában az alperes kötelezettséget vállalt arra, hogy a házasság felbontásától számított egy éven belül egy 50-60 m2 alapterületű, minimum komfortos, jó állapotú, városközponti vagy városközpont környéki lakást vásárol a Zs. utónevű gyermek részére, amelyre vonatkozóan a felperes részére holtig tartó haszonélvezeti jogot biztosít. Az alperes a szerződéses kötelezettségének nem tett eleget.
A jelen per megindulását követően az alperes a 2001. június 21-én kelt adásvételi szerződéssel a Zs. utónevű gyermek részére a saját holtig tartó haszonélvezeti jogával terhelten 6 300 000 forint vételárért megvásárolta a Z., F. u. 100. X. em. 145. szám alatti 63 m2 alapterületű lakást, amely nem városközponti, illetve városközpont környéki fekvésű, és amelyre vonatkozóan a felperes javára haszonélvezeti jogot nem alapított. A lakásingatlanra vonatkozóan a Zs. utónevű gyermek tulajdonjoga és az alperes holtig tartó haszonélvezeti joga az ingatlan-nyilvántartásba is bejegyzést nyert. A lakás felújítását követően az alperes felajánlotta a felperesnek, hogy a lakásba a közös gyermekkel együtt költözzék be, a felperes azonban ezt nem fogadta el szerződésszerű teljesítésnek, ezért a lakásba beköltözni sem volt hajlandó.
1995. augusztus 11-én a felek megállapodtak abban, hogy a közös vagyon megosztása tárgyában létrejött szerződésben foglaltaknak megfelelő lakás megvásárlásáig az alperes egy ahhoz hasonló lakás bérleti díját megfizeti a felperesnek.
1996. év folyamán a felperes a hitelkártyájával számlafedezetlenséget okozott, ezért helyette az alperes 1996. július 5-én – a felek megállapodása alapján – 186 291 forintot kifizetett a pénzintézetnek azzal, hogy az említett összeget annak az évi 20%-os kamataival együtt a felperes egy későbbi időpontban visszafizeti az alperesnek.
Az így megállapított tényállás alapján az elsőfokú bíróság arra az álláspontra jutott, hogy az alperes a szerződést a Ptk. 277. §-a (1) szerint nem megfelelően teljesítette, mivel a vásárolt lakás kertvárosi, ezért nem lehet városközpont környékinek sem tekinteni, emellett az alperes a saját részére, és nem a felperes javára alapított haszonélvezeti jogot. Miután a feleket szerződéskötésre nem lehet kötelezni, ezért a szerződés teljesítéseként az alperes által vállalt kötelezettség pénzbeni megtérítésére látott alapot. A szakértői vélemény alapján 55 m2 és 123 000 Ft/m2 alapulvételével az alperes tartozását 6 765 000 Ft-ban határozta meg, amelybe beszámította a felperes tartozásaként a 186 291 Ft tőkét és 191 599 Ft kamatot, és az alperest a beszámítás folytán fennmaradó 6 387 110 Ft felperesnek való megfizetésére kötelezte.
Az elsőfokú ítélet ellen mindkét peres fél fellebbezéssel élt.
A másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben és akként változtatta meg, hogy az alperest terhelő marasztalás összegét 3 124 000 forintra – a haszonélvezeti jog értékére – leszállította, feljogosította az alperest 186 290 forint tőkének, valamint annak 1996. július 5. napjától 2001. december 31. napjáig járó évi 20%-os, továbbá a 2002. január 1. napjától járó évi 11%-os mértékű kamatának a marasztalási összegbe történő beszámítására, az alperesnek a Z.-i Bírósági Gazdasági Hivatal javára történő marasztalását 5900 forintra, az illetékhivatal javára történő marasztalását pedig 180 000 forintra leszállította, úgy rendelkezett, hogy az ezt meghaladóan előlegezett költségeket és illetéket az állam viseli, az elsőfokú perköltséget mindegyik fél maga viseli, egyebekben pedig az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A döntését azzal indokolta, hogy a felek között létrejött házastársi vagyonközösséget megszüntető szerződésben körülírt 55 m2 alapterületű lakásnak 142 000 Ft/m2 alapulvételével a jelenlegi forgalmi értéke 7 810 000 Ft, a felperes haszonélvezeti jogának értéke pedig a teljes forgalmi érték 8/20 része, tehát 3 140 000 Ft.
Helyesen döntött az elsőfokú bíróság akkor, amikor az alperes teljesítését szerződésszerűnek nem fogadta el, és ezért a szerződésben meghatározott lakás pénzbeli ellenértékének megfizetésére látott lehetőséget. Tévedett azonban akkor, amikor a Ptk. 335. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel a felperest és a gyermeket olyan együttes jogosultaknak tekintette, amely szerint akár a tulajdonjogot szerző gyermeket, akár a felperest, mint haszonélvezőt megilletné az egész szolgáltatás követelése. A másodfokú bíróság álláspontja szerint az adott esetben együttes jogosultságot megállapítani nem lehet, ezért a gyermeknek a tulajdonjog megállapítása iránti igényét külön kellett volna érvényesítenie, s miután ez nem történt meg, a másodfokú bíróság a felperes igényét – amely a haszonélvezeti jog ellenértékével azonos – önállóan akként bírálta el, hogy az alperest a szakvélemény alapján a haszonélvezeti jog – szakértői vélemény alapulvételével meghatározott – ellenértékének megfizetésére kötelezte, ezt meghaladóan pedig a felperes fellebbezését – mind jogalapjában, mind összegszerűségében – alaptalannak találta.
Az alperesi követelés Ptk. 296. §-ának (1) bekezdése alapján történő beszámításának nincs akadálya, mivel ennek elbírálása az elsőfokú bíróságon folyamatban volt perben nem történt meg, a Ptk. 297. §-ának (1) bekezdése szerinti kizáró ok pedig nem áll fenn. Bár a felek megállapodása szerint a szolgáltatást meghatározott célra kellett volna fordítani, a felperes azonban a szerződésszerű teljesítés helyett annak pénzbeli ellenértékét választotta, ezért az alperessel szemben fennálló tartozása mindenképpen csökkenti az esetleges lakásvásárlásra rendelkezésére álló összeget. A másodfokú bíróság azonban a konkrét elszámolást mellőzve jogosította fel az alperest a felperes jogszerű követelésével szembeni beszámításra.
Miután a másodfokú bíróság a felperes részére a mai forgalmi értékkel rendelte el a teljesítést, a haszonélvezeti jog ellenértéke után késedelmi kamat nem jár, az alperes azonban jogszerűen érvényesíthette a Ptk. 301. §-ának (1) bekezdésére alapított késedelmi kamat iránti igényét, amelyet a másodfokú bíróság pontosítva határozott meg.
A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelemmel élt elsődlegesen a másodfokú bíróság ítéletének a hatályon kívül helyezése, valamint az elsőfokú bíróság ítéletének a megváltoztatása és – az alperes beszámítási jogának érintetlenül hagyása mellett – az alperest terhelő marasztalási összeg 7 810 000 forintra történő felemelése, másodlagosan pedig – az ingatlanárak időközben bekövetkezett emelkedése miatt szükségessé vált újabb szakértői vélemény beszerezhetősége érdekében – a másodfokú bíróság ítéletének a hatályon kívül helyezése iránt.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálatot a Pp. 270. §-a (2) bekezdésének ba) pontja alapján elrendelte, mert az ügyben – a joggyakorlat egysége, illetve továbbfejlesztése céljából egyaránt fontos – elvi jelentőségű jogkérdésként merült fel annak a mikénti elbírálása, hogy a házastársi közös vagyon megosztása tárgyában kötött szerződésben az egyik szülő részéről a közös gyermek javára történő vagyoni előny részbeni átengedése a vagyoni jutója követelését oszthatóvá teszi-e, és az említett jogkérdésben a Legfelsőbb Bíróság a határozatainak hivatalos gyűjteményében közzétett módon még nem határozott.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
I. Helyes jogi okfejtéssel mutatott rá a jogerős ítélet indokolása arra, hogy a Z., F. u. 100. X. em. 145. szám alatti 63 m2 alapterületű lakásnak az alperes által a felek közös kiskorú gyermeke részére történt megvásárlásának ténye a házastársi vagyonközösséget megszüntető szerződés 5. pontjában foglaltak – Ptk. 277. §-ának (1) bekezdése szerinti – szerződésszerű teljesítésének nem tekinthető, mert a lakás nem városközponti, illetve városközpont környéki, hanem kertvárosi fekvésű, és azt az alperes nem a felperes, hanem a saját holtig tartó haszonélvezeti jogával terhelten vásárolta meg a közös kiskorú gyermek részére, holott kétségkívül ismert volt előtte a felperesnek az a – szerződés 5. pontja által elérni kívánt – célja, hogy az általa megvásárolni vállalt lakás nem a saját, hanem a felperes és a közös kiskorú gyermek közös lakhatását fogja szolgálni.
Helyesen fejtette ki azt is, hogy az alperes szerződésszegése folytán a felperes jogszerűen igényelheti a szerződés alapján őt megillető érték pénzbeli megtérítését, mert az alperes a szerződésszerű teljesítésnek megfelelő tartalmú szerződés megkötésére bírósági ítélettel – az ilyen tartalmú ítélet végrehajthatóságának hiánya miatt – nem kötelezhető.
II. 1. Téves ugyan az elsőfokú bíróságnak az a jogi okfejtése, hogy a perbeli szerződés 5. pontja a közös kiskorú gyermek és a felperes között a Ptk. 335. §-ának (1) bekezdése szerinti együttes jogosultságot (jogosultak egyetemlegessége) hozott létre, helytálló viszont a jogi következtetése, hogy a felperes a saját személyében nem csupán az alperes által megvásárolni vállalt lakásingatlan őt megillető holtig tartó haszonélvezeti jogának, hanem a közös gyermeket megillető tulajdonjogának az alperessel szembeni érvényesítésére egyaránt jogosult.
A Ptk. ,,Több jogosult vagy több kötelezett a szerződésben'' címet viselő XXVIII. fejezetének 334-338. §-ai ugyanis csak az ún. több alanyú szerződésekre vonatkozóan, tehát akkor alkalmazhatók, ha a jogosulta vagy a kötelezette pozícióban, esetleg mind a kettőben egyidejűleg több személy szerepel, akik azonos jogcímen vannak jogosítva, illetőleg kötelezve.
Ettől eltérően, és külön szabályozza viszont a Ptk. azokat az eseteket, amikor több személy valamely pozícióban nem egy időben, hanem egymást követően szerepel, és külön rendelkezik azokról a szerződésekről is, amelyekben a harmadik személy önálló jogcímen szerepel (kezes, dologi adós zálogjog esetén stb.). Ennek megfelelően a Ptk. ,,Az engedményezés és tartozásátvállalás'' címet viselő XXVII. fejezetének 328-333. §-ai rendelkeznek a szerződés jogosulti, illetve kötelezetti oldalán bekövetkező alanyváltozásról, míg ,,A szerződés tárgya és tartalma'' címet viselő XX. fejezete külön alcímet szentel ,,A harmadik személy javára szóló szerződés'' szabályainak (Ptk. 233. §).
A perbeli esetben a felek között csupán kétoldalú, nem pedig több alanyú szerződés jött létre, hiszen a felek közös kiskorú gyermeke a szerződésben félként nem szerepelt, ezért a szerződésre az elsőfokú bíróság által hivatkozott jogosulti egyetemlegesség szabályai – a másodfokú bíróság helyes jogi okfejtése szerint – nem alkalmazhatók.
2. Nem felel meg a perbeli szerződés ugyanakkor a Ptk. 233. §-a által szabályozott harmadik személy javára szóló szerződés törvényes feltételeinek sem.
A Ptk. 233. §-ának (1) bekezdése szerint ugyanis ha a felek harmadik személy részére teljesítendő szolgáltatásra kötöttek szerződést, e harmadik személy csak akkor válik közvetlenül jogosulttá, ha a felek ezt kifejezetten kikötötték, a (2) bekezdése értelmében a harmadik személy a javára kikötött joggal csak attól kezdve rendelkezik, hogy a szerződésről őt valamelyik fél értesítette, és ha a jogot visszautasítja, azzal a javára szerződő fél rendelkezik, a (3) bekezdése pedig kimondja, hogy a kötelezett a szerződésből folyó kifogásait a harmadik személlyel szemben is érvényesítheti.
Az idézett törvényhely értelmében tehát a felek olyan tartalmú szerződést is köthetnek, amelynek alapján a kötelezett a szolgáltatást harmadik személy részére köteles teljesíteni. Az ilyen szerződés azonban harmadik személy javára szóló szerződésnek csak akkor minősül, ha a harmadik személy: a kedvezményes lesz a közvetlen jogosult. A harmadik személy közvetlen jogosultságára vonatkozó kifejezett szerződéses kikötés hiányában viszont a harmadik személynek a szolgáltatás követelésére nincs joga, ezért az ilyen szerződést már nem harmadik személy javára, hanem csupán harmadik személy érdekében kötött szerződésnek kell tekinteni, és ebben az esetben a szerződő felek egymás közti viszonyában a harmadik személy megjelölésének csak annyi jelentősége van, hogy a kötelezett a szolgáltatást a harmadik személy kezéhez köteles teljesíteni. Minthogy a harmadik személy a szolgáltatást közvetlenül csak akkor követelheti (tehát csak akkor válik közvetlenül jogosulttá), ha a felek ezt kifejezetten kikötötték, ilyen kifejezett kikötés hiányában a kedvezményező szerződő fél a szolgáltatást a maga részére követelheti.
A perbeli szerződés tartalma nem hagy kétséget afelől, hogy a peres felek a házastársi közös vagyonukat akként osztották meg egymás között, hogy – egyéb rendelkezések mellett – az alperes a szerződés 5. pontjában kötelezettséget vállalt arra, hogy ,,egy 50-60 m2 nagyságú, minimum komfortos, jó állapotú, Z. városközpontú vagy városközpont környéki lakást vásárol Zs. utónevű gyermeke részére, amelyre vonatkozóan a felperes részére holtig tartó haszonélvezeti jogot biztosít'', azzal, hogy ,,a fentiekben megjelölt lakást a házasságot felbontó ítélet jogerőssé válásától számított egy éven belül vásárolja meg az alperes.''
A szerződés idézett rendelkezése szerint tehát az alperes által megvásárolni vállalt lakás tulajdonjoga a közös kiskorú gyermeket, annak holtig tartó haszonélvezeti joga pedig a felperest illette meg. Minthogy azonban a szerződés megkötésében a felperesnél elhelyezett Zs. utónevű közös kiskorú gyermek nem vett részt, olyan kifejezett kitételt pedig a szerződés nem tartalmazott, hogy a Zs. utónevű gyermek az alperes által megvásárolni vállalt lakásingatlan tulajdonjogának követelésére közvetlenül válnék jogosulttá, a perbeli szerződés a lakás tulajdonjogára vonatkozó részében nem harmadik személy javára, hanem csupán harmadik személy, nevezetesen: a közös kiskorú gyermek érdekében kötött szerződésnek minősül. Ebből viszont az következik, hogy a felperes, mint kedvezményező a szerződés 5.l pontjában foglaltaknak az alperes általi teljesítését – a másodfokú bíróság téves jogi álláspontjával szemben – a közös kiskorú gyermek perbenállása nélkül, a saját személyében is jogszerűen igényelhette.
3. A Ptk. 317. §-ának (1) bekezdése értelmében osztható szolgáltatás egy részére vonatkozó szerződésszegés esetében a szerződésszegés következményei csak erre a részre következnek be. A jogosult a szerződésszegésből eredő jogait az egész szerződésre nézve gyakorolhatja, ha bizonyítja, hogy a további teljesítés a szerződésszegés következtében nem áll érdekében, a (2) bekezdése kimondja, hogy ha a szerződésszegés oszthatatlan szolgáltatás egy részére vonatkozik, következményei az egész szerződésre beállnak, a Ptk. 318. §-ának (1) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy a szerződésszegésért való felelősségre, valamint a kártérítés mértékére a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályait kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy a kártérítés mérséklésének – ha jogszabály kivételt nem tesz – nincs helye.
Részleges szerződésszegés esetén tehát a szerződésszegés jogkövetkezményei attól függően vonatkoznak az egész szerződésre vagy annak csak egy részére, hogy a szolgáltatást oszthatónak vagy oszthatatlannak kell tekinteni. Egységes az ítélkezési gyakorlat abban, hogy osztható a szolgáltatás akkor, ha fizikailag úgy bontható részekre, hogy minden rész külön is használható, oszthatatlan viszont a szolgáltatás, ha fizikailag nem lehet külön is használható részekre bontani, vagy ha fizikailag osztható ugyan, de a megosztással keletkező – fizikailag egyébként külön is használható – részek önmagukban nem alkalmasak a jogosult szerződési érdekének kielégítésére. (Ennek megfelelően mindig osztható – egyebek mellett például – a pénzszolgáltatás, rendszerint osztható az ún. fajlagos szolgáltatás, oszthatatlan viszont az egy dologra vagy dologösszességre vonatkozó szolgáltatás.).
A Ptk. 98. §-a szerint a tulajdonost megilleti a birtoklás joga és a birtokvédelem, a 99. §-a értelmében a tulajdonos jogosult a dolgot használni és a dologból folyó hasznokat szedni, viseli a dologgal járó terheket, és a dologban beállott azt a kárt, amelynek megtérítésére senkit sem lehet kötelezni, a 112. §-ának (1) és (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a tulajdonost megilleti az a jog, hogy a dolog birtokát, használatát vagy hasznai szedésének jogát másnak átengedje, a dolgot biztosítékul adja vagy más módon megterhelje, továbbá, hogy a dolog tulajdonjogát másra átruházza vagy azzal felhagyjon, azzal, hogy ingatlan tulajdonjogával felhagyni nem lehet.
A Ptk. 157. §-ának (1)–(4) bekezdései – ezzel szemben – azt mondják ki, hogy a haszonélvezeti jogánál fogva a jogosult a más személy tulajdonában álló dolgot birtokában tarthatja, használhatja és hasznait szedheti, a haszonélvezeti jog fennállása alatt a tulajdonos a birtoklás, a használat és a hasznok szedésének jogát csak annyiban gyakorolhatja, amennyiben a haszonélvező e jogokkal nem él, a haszonélvezeti jog a dolog tulajdonosának személyében beállott változásra tekintet nélkül fennmarad, és a haszonélvezeti jog korlátozott időre, és legfeljebb a jogosult élete végéig állhat fenn.
Mindezekből viszont az következik, hogy a haszonélvezeti jog a jogosult oldalán személyhez kötött, ami azt jelenti, hogy sem élők között, sem halál esetére szólóan nem ruházható át, tehát önmagában forgalomképtelen, és nem lehet öröklés tárgya sem, annak gyakorlása pedig másnak átengedhető ugyan, ennek megtörténte esetén azonban a haszonélvező és a tulajdonos viszonyában alanyváltozás nem következik be, hiszen az egymás közötti jogviszonyukban mind a jogaik, mind a kötelezettségeik egyaránt fennmaradnak, hanem csupán a haszonélvező és a harmadik személy között jön létre egy újabb kötelmi jogviszony.
A házastársi vagyonközösséget megszüntető perbeli szerződés 1. pontjában a felek kölcsönösen kijelentették azt, hogy a házasságuk felbontása iránt a Z.-i Városi Bíróságon per van folyamatban, és megállapodtak abban, hogy ,,a házasságot felbontó jogerős ítéletet követően jelen szerződésben foglaltaknak megfelelően szüntetik meg a házastársi vagyonközösséget''. A szerződés 4. pontja az alperes különvagyonába tartozó vagyontárgyakat sorolta fel, 5. pontja rögzítette az alperesnek a jelen per tárgyát képező lakás megvásárlásával kapcsolatos kötelezettségvállalását, a 6. pontban a felek kölcsönösen kijelentették, hogy a vagyonmérlegben szereplő ingóságokat már megosztották, így mindegyik fél azon ingóságok birtokában van, amelyek a ,,birtokába kerülnek'', a 7. pontban pedig a felperes vállalt kötelezettséget arra, hogy az a)-l)-ig terjedő tételekben felsorolt lakásberendezési és felszerelési tárgyakra, műszaki cikkekre, továbbá a C. Kft. üzletrészeire és az ,,L.'' Gmk. vagyoni betéteire, valamint – a 4. pontban az alperes különvagyonaként feltüntetett – a z.-i 16 386 számú tulajdoni lapon M. hrsz. alatt felvett 10 000 000 forint értékű, továbbá a b.-i 1. számú tulajdoni lapon Y. hrsz. alatt felvett 1 000 000 forint értékű ingatlanokra, az 1 500 000 forint értékű Opel Vectra személygépkocsira és a 700 000 forint értékű Opel Combo kisteherautóra vonatkozóan törölteti a perindítás tényét az ingatlan-nyilvántartásból, a házasság felbontása iránt folyamatban lévő perben előterjesztett viszontkereseti kérelmét pedig visszavonja.
A szerződésből ugyan nem tűnik ki az, hogy a felek házastársi közös vagyonának, illetőleg a közös vagyon felperest megillető fele részének hány forint volt az értéke, ezért nem lehet állást foglalni abban sem, hogy az alperes által a közös kiskorú gyermek nevére a felperes holtig tartó haszonélvezeti jogával terhelten megvásárolni vállalt lakás értéke mindkét peres fél, vagy kizárólag a felperes közös vagyoni jutója terhére nyert elszámolást a felek között, és ehhez képest azt mindkét peres fél vagy kizárólag a felperes ajándékozta-e a gyermeknek.
A felperesnek a fentebb részletezett szerződéses nyilatkozatait azonban a Ptk. 207. §-ának (1) és (2) bekezdése szerint az alperesnek – a nyilatkozó felperes feltehető akaratára és az eset körülményeire, így különösen a felperesnek az alperes által ismert – fenti I. pontban részletezett – szerződéses céljára is tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint úgy kellett, és nem is lehetett másként értenie, minthogy a felperes – akár a közös vagyon egészének, akár a saját közös vagyoni jutójának a terhére – csak azzal a feltétellel kívánja a közös gyermeket lakásingatlan tulajdonjogához juttatni, ha és amennyiben ő maga ugyanerre a lakásra vonatkozóan holtig tartó haszonélvezeti jogot szerez, és ezáltal a saját, valamint az ő gondozásában álló közös kiskorú gyermek lakhatása is végleges megoldást nyer.
Mindezeknek a további következménye az, hogy az alperes által a perbeli szerződés 5. pontjában vállalt szolgáltatás oszthatatlannak minősül, ezért a szerződésszegés következményei – a Ptk. fentebb hivatkozott 317. §-a szerint – az egész szerződésre beállnak, a felperes azonban a szerződésszegésből eredő jogait az egész szerződésre, tehát nem csupán az őt megillető haszonélvezeti jogra, hanem a közös gyermeket megillető tulajdonjogra nézve is gyakorolhatná akkor is, ha a vállalt szolgáltatás osztható lenne, mert önmagában a felperest megillető holtig tartó haszonélvezeti jog, illetve annak pénzbeli ellenértéke kétségkívül alkalmatlan a felperes szerződési érdekének kielégítésére, miért is annak teljesítése nem áll érdekében.
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság ítéletét a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletét pedig részben és akként változtatta meg, hogy az alperest terhelő marasztalás összegét 7 810 000 forintra, az alperes által az illetékhivatal külön felhívására az államnak fizetendő le nem rótt eljárási illeték összegét pedig 486 600 forintra felemelte.
Tekintettel arra, hogy a lakásingatlan teljes forgalmi értékének megfelelő marasztalási összegből a haszonélvezeti jog értéke a felperest, a haszonélvezettel terhelt tulajdonjog értéke pedig a közös kiskorú gyermeket illeti meg, a Legfelsőbb Bíróság úgy rendelkezett, hogy a 7 810 000 forint marasztalási összegből az alperes 3 124 000 (Hárommillió-egyszázhuszonnégyezer) forintot 15 napon belül közvetlenül a felperesnek köteles megfizetni, a fennmaradó 4 686 000 (Négymillió-hatszáznyolcvanhatezer) forintot pedig a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 147. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján – ugyanezen határidőn belül – köteles a Z.-i Városi Gyámhivatal székhelye szerint illetékes hitelintézetnél nyitott gyámhatósági fenntartásos betétben elhelyezni azzal, hogy ezt az összeget a felperes mint kiskorú Gy. Zs. törvényes képviselője a gyermek kizárólagos tulajdonába kerülő, de a saját holtig tartó haszonélvezeti jogával terhelt lakásingatlan megvásárlására köteles felhasználni.
Feljogosította az alperest a felperessel szemben fennálló 186 290 forintos követelésének és az említett összeg 1996. július 5. napjától 2001. december 31-éig járó évi 20%-os, továbbá a 2002. január 1-jétől a kifizetés napjáig járó évi 11%-os kamatának a marasztalási összeg közvetlenül a felperesnek teljesítendő 3 124 000 forintos részébe történő beszámítására.
(Legf. Bír. Pfv. II. 21.361/2003. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás