38/2006. (IX. 20.) AB határozat
38/2006. (IX. 20.) AB határozat1
2006.09.20.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz és jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány alapján, illetve hivatalból indított, mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló eljárás során meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság – hivatalból eljárva – megállapítja: az Országgyűlés jogalkotói feladatának elmulasztásával alkotmányellenes helyzetet idézett elő azáltal, hogy felügyeleti biztos kirendelése esetén nem biztosított az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében és (5) bekezdésében foglalt követelményeket kielégítő jogot az érintett hitelintézet képviseletében eljáró más személy számára a kirendelésről szóló döntést tartalmazó határozat elleni jogorvoslat kezdeményezésére.
Az Alkotmánybíróság felhívja az Országgyűlést, hogy jogalkotói feladatát 2007. június 30-ig teljesítse.
2. Az Alkotmánybíróság a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény 165. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
3. Az Alkotmánybíróság a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény 2005. október 31-ig hatályban volt 192. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására irányuló alkotmányjogi panaszt elutasítja.
4. Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
1. A magánszemély indítványozó, aki hitelintézet ügyvezetője volt, az indítványra okot adó konkrét ügyben a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (a továbbiakban: PSZÁF) felügyeleti biztost kirendelő és egyéb, a hitelintézetre vonatkozó intézkedéseket tartalmazó, 1319/1998. számú határozatának bírósági felülvizsgálatát kezdeményezte a saját nevében. Az indítványozónak ezt a keresetét a bíróság a kereshetőségi jog hiánya miatt elutasította. Határozatában ezzel kapcsolatban a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. CXII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 192. § (2) bekezdésére hivatkozott.
Az indítványozó 2002. december 20-án alkotmányjogi panaszt nyújtott be a Hpt. 192. § (2) bekezdésének a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság Kf.VI.37.470/2001/13. számú, 2002. november 27-én kézbesített határozatával befejezett ügyben való alkalmazása miatt, az Alkotmány 57. § (5) bekezdése sérelmére hivatkozva. Kezdeményezte, hogy e jogszabály alkalmazhatóságát az indítványra okot adó konkrét ügyben az Alkotmánybíróság zárja ki.
Kérte annak megállapítását is, hogy a Hpt. 165. § (1) bekezdése alkotmányellenes, mert az az Alkotmány 57. § (1) és (5) bekezdésébe ütköző módon korlátozza a hitelintézet közigazgatási határozat elleni jogorvoslat jogát az olyan közigazgatási határozattal szemben, amely felügyeleti biztost rendel ki a hitelintézethez.
2. A Hpt. 192. § (2) bekezdését hatályon kívül helyezte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló 1999. évi CXXIV. törvény módosításáról szóló 2005. évi CXIII. törvény 35. § a) pontja, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 173. § (1) bekezdése folytán 2005. november 1-jével.
Az Alkotmánybíróság hatályon kívül helyezett jogszabály alkotmányellenességét nem vizsgálja, hacsak nem annak alkalmazhatósága is eldöntendő kérdés (335/B/ 1990/13. AB határozat, ABH 1990, 261, 262.). Hatályon kívül helyezett jogszabály alkotmányossági vizsgálata a konkrét normakontroll két esetében, az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 38. § (1) bekezdése szerinti bírói kezdeményezés, és a 48. § szerinti alkotmányjogi panasz alapján lehetséges, mivel ezekben az esetekben az alkalmazott jogszabály alkotmányellenességének megállapítására és – ha az indítványozó különösen fontos érdeke indokolja – a konkrét ügyben való alkalmazási tilalom kimondására van lehetőség.
A Hpt. 192. § (2) bekezdése konkrét esetben való alkalmazása folytán az Alkotmánybírósághoz az Abtv. 48. §-ában foglaltaknak megfelelő alkotmányjogi panasz érkezett, ezért ennek a szabálynak az alkotmányellenességét az Alkotmánybíróság érdemben bírálta el.
A Hpt. 165. § (1) bekezdését 2003. január 1-jétől módosította az egyes pénz- és tőkepiaci tárgyú törvények módosításáról szóló 2002. évi LXIV. törvény 48. §-a, de a Hpt. 165. §-ának módosított (1) bekezdése az indítványban felvetettek szempontjából ugyanazokat a rendelkezéseket tartalmazza, ezért az Alkotmánybíróság a hatályos szabály alkotmányellenességét vizsgálta.
II.
1. Az Alkotmány hivatkozott szabályai szerint:
„57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el. (...)
(5) A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot – a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan – a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja.”
2. A Hpt. vizsgált rendelkezési szerint:
„165. § (1) Felügyeleti biztos kirendelésének ideje alatt vezető állású személy a Gt.-ben, az Szt.-ben, az Úszt.-ben és az alapszabályban rögzített feladatát, cégjegyzési jogát nem gyakorolhatja. A kirendelés tartamára a felügyeleti biztos gyakorolja a vezető állású személynek a törvényben és az alapszabályban megállapított jogait. (...)
192. § (...)
(2) A Felügyelet előtti eljárásban ügyfél az a magánszemély, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, akire nézve a Felügyelet e törvény keretei között jogot vagy kötelezettséget állapít meg.”
III.
Az indítvány részben megalapozott.
1. Az Alkotmánybíróság gyakorlata értelmében a jogorvoslathoz való jog immanens tartalma az érdemi [ügydöntő, az (elítélt) helyzetét, jogait lényegesen befolyásoló] határozatok tekintetében a más szervhez, vagy a magasabb fórumhoz fordulás lehetősége. [5/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 27, 31.] Az alkotmánybírósági eljárásban a jogorvoslathoz való alapvető jog szempontjából valamely döntés érdemi ügydöntő volta a tételes jogok által ilyennek tartott döntésekhez képest viszonylagos: a vizsgált döntés tárgya és személyekre gyakorolt hatása által meghatározott. [1636/D/1991. AB határozat, ABH 1992, 515, 516.; 4/1993. (II. 12.) AB határozat, ABH 1993, 48, 74–75.]
A jogorvoslat másik fogalmi eleme az, hogy a döntés jogot vagy jogos érdeket sért. Ez egyrészt a kifogásolhatóságot jelenti: a jogorvoslat igénybevételének nem előfeltétele a tényleges sérelem igazolása, elég erre hivatkozni. Ahhoz van joga a személynek, hogy állítsa a döntés jogos érdeket vagy jogot sértő voltát. A „sérti” másrészt azt is jelenti, hogy a jogorvoslat szabályainak azt kell a fél számára lehetővé és a jogorvoslati fórumra nézve kötelezővé tenniük, hogy az orvoslási kérelmet a döntés hibás – törvénysértő (megalapozatlan), közigazgatási ügyben továbbá célszerűtlen – volta esetén teljesítsék [22/1995. (III. 31.) AB határozat, ABH 1995, 108, 110.].
Ahogyan azt az Alkotmánybíróság a 1437/B/1990. számú határozatában már megfogalmazta, az Alkotmány nem sorolja fel a jogorvoslat eszközeit és nem állapítja meg fórumrendszerét, továbbá azt sem írja elő, hogy mind az első fokon, mind a másodfokon eljáró fórum bíróság legyen. Az Alkotmány ugyanis a különböző eljárásokra vonatkozó törvényi szabályozásra bízza a jogorvoslati formák megjelölését, a jogorvoslatot elbíráló fórumok megállapítását, valamint annak meghatározását, hogy hány fokú jogorvoslati rendszer érvényesülhet. (ABH 1992, 453, 454.)
A jogorvoslathoz való alapjog biztosítását jelenti, ha az eljárásban a törvény garantálja az érintett számára, hogy ügyét az alapügyben eljáró szervtől különböző szerv bírálja el (513/B/1994. AB határozat, ABH 1994, 734.). Minden jogorvoslat lényegi eleme a „jogorvoslás” lehetősége, vagyis a jogorvoslat fogalmilag és szubsztanciálisan tartalmazza a jogsérelem orvosolhatóságát [23/1998. (VI. 9.) AB határozat, ABH 1998, 182, 186.].
Az Alkotmány a különböző eljárásokra vonatkozó törvényi szabályozásra bízza a jogorvoslati formák megjelölését, a jogorvoslatot elbíráló fórumok megállapítását, valamint annak meghatározását, hogy hány fokú jogorvoslati rendszer érvényesülhet (1437/B/1990. AB határozat, ABH 1992, 453, 454.).
2. Az államigazgatási (hatósági) döntés ellen a bírósághoz való fordulás joga kielégíti az Alkotmány 57. § (5) bekezdéséből és 50. § (2) bekezdéséből eredő alkotmányossági követelményeket [66/1991. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1991, 342, 350.].
Az Alkotmány 57. § (1) bekezdése, az eljárási garanciákon túl, a bírósághoz fordulás jogát foglalja magában. Az Alkotmánybíróság értelmezésében ezen alapvető jogból „az államra az a kötelezettség hárul, hogy – egyebek mellett – a polgári jogok és kötelezettségek (a polgári joginak tekintett jogviták) elbírálására bírói utat biztosítson.” [59/1993. (XI. 29.) AB határozat, ABH 1993, 353, 355.]
Az Alkotmánybíróság a bírósághoz fordulás jogával kapcsolatban egy korábbi ügyben kimondotta, hogy az Alkotmány 57. § (1) bekezdése alapján mindenkit alanyi jog illet meg arra, hogy jogait független és pártatlan bíróság előtt érvényesítse, és hogy a bírósági eljárásban a fél pozíciójában szerepelhessen (930/B/1994. AB határozat, ABH 1996, 502, 505.).
Az Alkotmánybíróság az 1/1994. (I. 7.) AB határozatában (ABH 1994, 29, 35.) pedig kifejtette, hogy az eljárásjogi értelemben vett fél rendelkezési joga az alkotmányos önrendelkezési jog egyik aspektusa, eljárásjogi vonatkozása, amely az egyén autonómiáját érinti, illetőleg azzal kapcsolatos. A jogvitában érdekelt fél önrendelkezési joga körébe tartozik az az alkotmányos alapjog, hogy ügyét bíróság elé vigye. Az Alkotmány 57. § (1) bekezdése tehát mindenkinek ahhoz biztosít jogosultságot, hogy saját jogát a független és pártatlan bíróság előtt érvényesítse, vagy e jogával ne éljen.
Az 1074/B/1994. AB határozat felhívta a figyelmet a következőkre: „Az Alkotmány 57. § (1) bekezdéséből az államnak nemcsak az a kötelezettsége folyik, hogy bírói utat biztosítson a személyek polgári jogi jogvitái esetére, hanem az is, hogy a bírósághoz fordulást valóságosan lehetővé tegye”. (ABH 1996, 452, 453.) A 39/1997. (VII. 1.) AB határozat pedig arra a követelményre is rámutatott, hogy a fair eljárásnak lehetővé kell tennie a jogszerűség érdemi érvényesülését, a hatékony jogvédelem alkalmazását. (ABH 1997, 263, 272.)
Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint [21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73, 77.; 7/1991. (II. 28.) AB határozat, ABH 1991, 22, 25.; 28/1991. (VI. 3.) AB határozat, ABH 1991, 88, 114.] az alapjogok rendszerint a jogi személyekre is vonatkoznak, így az alapjogok alkotmányos védelmét általában a jogi személyek is érvényesíthetik.
3. Felügyeleti biztos kirendelése csődeljárást helyettesítő kivételes intézkedés. Felügyeleti biztos kirendelésének ideje alatt vezető állású személy a Gt.-ben rögzített feladatait és cégjegyzési jogát nem gyakorolhatja, jogait a kirendelés tartamára a felügyeleti biztos gyakorolja.
A kirendelésről szóló intézkedést a Felügyelet határozott időtartamra, de legfeljebb egy évre hozhatja meg, ezt a határidőt a Felügyelet egy alkalommal, legfeljebb hat hónapra meghosszabbíthatja.
A Hpt. 2. számú melléklete III. 25. pontja értelmében vezető állású személy a) részvénytársasági formában működő bank és szakosított hitelintézet esetén az igazgatóság, a felügyelő bizottság elnöke, tagja és az ügyvezető; b) szövetkezeti formában működő szövetkezeti hitelintézet esetén az igazgatóság elnöke, a felügyelő bizottság elnöke és az ügyvezető.
A cégjegyzési jog a cég írásbeli képviseletére, a cég nevében történő aláírásra való jogosultság [lásd: a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (a továbbiakban: Ctv.) 8. § (1) bekezdése].
A felügyeleti biztos kirendeléséről szóló döntés a tárgyára, a hitelintézetre gyakorolt hatását tekintve érdeminek, ügydöntőnek minősül az Alkotmány 57. § (5) bekezdése alkalmazásában. Felügyeleti biztos kirendelése az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében foglaltak szempontjából a hitelintézet polgári jogaira vonatkozik, a hitelintézet képviseletét, a hitelintézet képviseletében eljárni jogosult személyt határozza meg.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló 1999. évi CXXIV. törvény (a továbbiakban: Psztv.) 11/D. §-a értelmében a Felügyelet előtti eljárásban ügyfél az a természetes vagy jogi személy, továbbá jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, akire nézve a Felügyelet jogot vagy kötelezettséget állapíthat meg. A Psztv. 4. § (3) bekezdése pedig, noha kimondja, hogy a Felügyelet döntése ellen – a közigazgatási eljárás keretében – fellebbezésnek helye nincs, tartalmazza azt is, hogy a Felügyelet határozatának bírósági felülvizsgálata kérhető, keresettel, a Fővárosi Bíróságtól.
Jóllehet a Psztv. ezzel biztosítja a hitelintézet számára a bírói úthoz való jogot és jogorvoslati jogot, és a hitelintézet nem marad képviselet nélkül felügyeleti biztos kirendelése esetén sem, a Hpt. 165. § (1) bekezdése kivételt nem engedő rendelkezései következtében nincs olyan, a felügyeleti biztoson kívüli személy, aki a kirendelésről szóló döntést tartalmazó határozat bírósági felülvizsgálatát kezdeményezhetné a hitelintézet képviseletében.
Ez azt eredményezi, hogy a hitelintézet arra vonatkozó jogait, amely szerint a hitelintézetnek joga van állítani a felügyeleti biztost kirendelő döntés jogos érdeket vagy jogot sértő voltát, illetve joga van ahhoz, hogy a törvény a bírósághoz fordulást valóságosan tegye lehetővé és a polgári jogait bíróság bírálja el, egyedül a kirendelésről szóló döntésben megjelölt felügyeleti biztos gyakorolhatná.
Ez a helyzet ellentétes az Alkotmány 57. § (1) bekezdéséből és (5) bekezdéséből eredő követelményekkel.
Ugyanakkor az Alkotmánybíróság a Hpt. 165. § (1) bekezdését támadó indítványt elutasította. A Hpt. 165. § (1) bekezdése alkotmányellenessége ugyanis csak a fenti összefüggésben, a hitelintézet által jogorvoslatként kezdeményezhető bírói felülvizsgálat valóságos lehetővé tételével kapcsolatban merült fel. A vezető személyek egyéb jogait korlátozó szabályok, illetve a felügyeleti biztosra vonatkozók nem ellentétesek sem az Alkotmány 57. § (1) bekezdésével, sem az (5) bekezdésben foglaltakkal.
Az alkotmányellenes helyzet önmagában a Hpt. 165. § (1) bekezdése megsemmisítésével nem oldható fel a pénzügyi intézmény prudens működése érdekében alkalmazható felügyeleti intézkedések hetékonyságának és eredményességének veszélyeztetése nélkül.
Az Abtv. 49. §-ának (1) bekezdése szerint mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet akkor állapít meg az Alkotmánybíróság, ha a jogalkotó szerv jogalkotási feladatának nem tett eleget és ezzel alkotmányellenes helyzetet idézett elő. A 22/1990. (X. 16.) AB határozat szerint mulasztás áll fenn, ha az állam jogszabályi úton beavatkozott bizonyos életviszonyokba és ezáltal az állampolgárok egy csoportját megfosztotta alkotmányos joguk érvényesítésének lehetőségétől (ABH 1990, 83, 86.). Mulasztás állapítható meg akkor is, ha a szabályozás hiányossága alapvető jog vagy az Alkotmányban deklarált alkotmányos elv érvényesülését gátolja (1621/E/1992. AB határozat, ABH 1993, 765, 766.). Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint mulasztás áll fenn akkor is, ha alapjog érvényesüléséhez szükséges jogszabályi garanciák hiányoznak [60/1994. (XII. 24.) AB határozat, ABH 1994, 342, 369.].
A jelen esetben a bírói úthoz és a jogorvoslathoz való alapvető jog érvényesüléséhez szükséges garanciák hiányoznak, a fentiek szerint. A hitelintézet képviseletében a hitelintézetről szóló felügyeleti határozat bírósági felülvizsgálatát csak a felügyeleti biztos kezdeményezhetné, más személy nem. Ez azt eredményezi, hogy a hitelintézet nem vitathatja a felügyeleti biztost kirendelő döntés jogos érdeket vagy jogot sértő voltát, illetve nincs lehetősége arra sem, hogy polgári jogait bíróság bírálja el.
Ezért az Alkotmánybíróság – az Abtv. 21. § (7) bekezdése alapján, hivatalból eljárva – megállapította: az Országgyűlés jogalkotói feladatának elmulasztásával alkotmányellenes helyzetet idézett elő azáltal, hogy felügyeleti biztos kirendelése esetén nem biztosított az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében és (5) bekezdésében foglalt követelményeket kielégítő jogot az érintett hitelintézet képviseletében eljáró más személy számára a kirendelésről szóló döntést tartalmazó határozat elleni jogorvoslat kezdeményezésére.
Az Alkotmánybíróság ezért felhívta az Országgyűlést arra, hogy jogalkotói feladatát 2007. június 30-ig teljesítse.
4. Az Alkotmány 57. § (5) bekezdése értelmében jogorvoslattal élhet a személy az olyan „hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti”.
Az Alkotmánybíróság a 696/D/2000. AB határozatban emlékeztetett arra, hogy az Alkotmány 57. § (5) bekezdése értelmezése alapján kialakult az az elv, amely szerint a jogorvoslat biztosítása a jogállam céljainak és feladatainak megvalósítását szolgálja (ABH 2003, 1244, 1246.). Ezért kell az államnak olyan jogszabályokat megalkotnia, amelyek eljárási garanciák nyújtásával az alanyi jogok érvényesítési lehetőségét megteremtik [9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 59, 65.]. A jogorvoslatnak ebből a szerepéből következik, hogy a feleknek meghatározott feltételek, így elsősorban alanyi jog megléte szükséges ahhoz, hogy a jogorvoslat alkotmányos feladata megvalósulhasson (930/B/1994. AB határozat, ABH 1996, 502, 505.). Ennek alapján értelmezendő az a követelmény, hogy a félnek alanyi joggal kell rendelkeznie a jogorvoslati jog gyakorlásához (799/E/1998. AB határozat, ABH 2001, 1011, 1014.). Az Alkotmánybíróság ebben az ügyben megállapította, hogy a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 233. § (1) bekezdésének az a szabálya, amely szerint a határozat ellen jogorvoslattal élhet a fél, a beavatkozó, valamint az a személy, akire a határozat rendelkezést tartalmaz, nem áll ellentétben az Alkotmánynak azzal a szabályával, amely szerint jogorvoslathoz való jog illeti meg azt a személyt, akinek jogát bírósági, közigazgatási vagy más hatósági döntés sérti. Az Alkotmánybíróság egyébként a Pp. egy másik rendelkezésének vizsgálata során már utalt arra, hogy az Alkotmány 57. §-ának (5) bekezdéséből nem vezethető le olyan követelmény, amely szerint a jogorvoslathoz való jognak más személyeket is meg kellene illetnie, mint akiket a Pp. 233. §-a felsorol (1319/B/1993. AB határozat, ABH 1994, 690, 691.).
Egy másik döntésében az Alkotmánybíróság utalt arra, hogy az Alkotmány 57. § (5) bekezdésének az 1636/D/1991. AB határozatban kifejtett értelmezése a fél perbeli jogait lényegesen befolyásoló, közvetlenül érintő határozatok ellen érvényesíthető jogorvoslatokat emeli ki (ABH 1992, 515, 516.). Erre is tekintettel állapította meg az Alkotmánybíróság az 569/D/2005. AB határozatban (ABK 2006. március, 254, 255.), hogy az Alkotmány 57. §-ának (5) bekezdéséből származó követelményeket nem sérti [a választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény 55. §-a (1) bekezdésében] az a szabály, amely az ítélet érvénytelenítésének kérésére a választottbírósági szerződés alapján a választottbírósági eljárásban félként résztvevő félnek és annak a jogalanynak ad jogot, akire a választottbírósági ítélet annak ellenére tartalmaz rendelkezést, hogy a választottbírósági eljárásban nem volt fél.
A Hpt. 192. § (2) bekezdése kimondta, hogy a Felügyelet előtti eljárásban ügyfél az a magánszemély, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, akire nézve a Felügyelet e törvény keretei között jogot vagy kötelezettséget állapít meg. A Hpt.-nek ez a szabálya – az Alkotmánybíróság ismertetett gyakorlata értelmében – nem áll ellentétben az Alkotmány említett rendelkezéseivel. Annak eldöntése pedig, hogy valamely határozat ellen a keresetet benyújtó személy számára a Felügyelet a felülvizsgálni kért határozatban állapított-e meg jogot vagy kötelezettséget, a rendes bíróságra tartozik.
Mindezekre figyelemmel az Alkotmánybíróság a Hpt. 192. § (2) bekezdését támadó alkotmányjogi panaszt elutasította.
Alkotmánybírósági ügyszám: 930/D/2002.
1
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás