BÜ BH 2006/387
BÜ BH 2006/387
2006.12.01.
I. Perújítási indítvány nem alapozható a bizonyítékoknak az alapügyben hozott ítéletben foglaltaktól eltérő értékelésére (Be. 396. §).
II. Az alapügyben kihallgatott tanú ellen – hamis tanúzás bűntette miatt – indult nyomozást bizonyítottság hiányában megszüntető határozat nem tekinthető a terhelt felmentését valószínűsítő új bizonyítéknak (Be. 391. § 392. §, 397. §).
Az ítélőtábla a 2004. április 16. napján meghozott végzése ellen a perújítás elrendelése érdekében a II. r. terhelt védője jelentett be fellebbezést.
Indokainak lényege szerint azzal, hogy a perújítási kérelemben megjelölt tanúk vallomásait az alapügyben eljárt bíróság kizárta a bizonyítékok köréből, így már eleve nem ütköztette, vetette össze más bizonyítékokkal.
A megszüntető határozatra figyelemmel az abban érintett személyek vallomását ,,be kell emelni'' a bizonyítékok sorába és más bizonyítékokkal történő együttes értékelésük szükséges.
A főügyészség írásbeli nyilatkozatában a fellebbezést alaptalannak tartva a sérelmezett határozat helybenhagyását indítványozta.
A fellebbezés nem alapos.
A Be. 392. § (1) bekezdésének a/1. pontjára alapított perújítási indítvány kapcsán az ítélőtábla helyesen jutott arra a megállapításra, miszerint a perújítás elrendelésének törvényi előfeltételei hiányoznak.
Nevezetesen a nyomozó hatóságnak P. Cs.-val és F. A. F.-vel – az alapügyben tanúként kihallgatott személyekkel – szemben hamis tanúzás bűntette miatti nyomozást megszüntető határozata nem tekinthető a II. r. terhelt felmentését valószínűsítő új bizonyítéknak. Amint ugyanis azt az ítélőtábla is iratszerűen megállapította, P. Cs.-val és F. A. F.-vel szemben a nyomozás megszüntetésére egyaránt a korábbi Be. 139. § (1) bekezdésének b) pontja alapján, azaz bizonyítottság hiányában került sor.
Ekként pedig azokon az aggályokon, amelyek nevezett tanúk vallomásának hitelt érdemlőségét illetően az alapügyben felmerültek, a nyomozást megszüntető határozat sem változtatott.
Ugyanekkor – magából a perújítási indítványból is kitűnően – B. B., B. I. és K. T.-vel szemben hamis tanúzás miatt még nyomozás elrendelésére sem került sor. E tanúkat illetően tehát a védő nemhogy új bizonyítékot, hanem semmilyen bizonyítékot nem jelölt meg, hanem – a két másik tanúval kapcsolatos nyomozást megszüntető határozat alapján – átértékelve a bizonyítás anyagát állította, hogy a további tanúk vallomásának elfogadása a II. r. terhelt felmentésére vezethetne.
Ugyanekkor a töretlen bírói gyakorlat értelmében perújítási indítványt nem lehet a bizonyítékoknak az alapügyben hozott ítéletben foglaltaktól eltérő értékelésére alapítani.
A fentiekre is figyelemmel a perújítási indítvány elutasítása törvényes. P. Cs. és F. A. F. tanúkra nézve újként felhozott okirati bizonyíték nem valószínűsíti a II. r. terhelt felmentését, a további tanúkat illetően pedig az indítvány új bizonyítékot nem jelölt meg.
(Legf. Bír. Bkf. I. 595/2004. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
