BÜ BH 2006/390
BÜ BH 2006/390
2006.12.01.
A büntetés kiszabásának felülvizsgálatára csak a bűncselekmény törvénysértő minősítése, illetve a büntetőjog más szabályainak megsértése esetén van lehetőség [Be. 405. § (1) bek. b) pont].
A terheltet az elsőfokú bíróság a 2004. október 8-án kelt ítéletében folytatólagosan elkövetett adóbevételt jelentős mértékben csökkentő adócsalás bűntette, 2 rendbeli számvitel rendjének megsértésének vétsége és 2 rendbeli, részben folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt, mint különös visszaesőt – halmazati büntetésül – 2 évi börtönre és 4 évi közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte.
Az ügyben másodfokon eljáró bíróság a 2005. március 4. napján kelt jogerős ítéletében az elsőfokú határozatot megváltoztatta: a 2 rendbeli magánokirat-hamisítás vétségének minősítéséből a ,,részben'' megjelölést mellőzte. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A határozatok ellen a terhelt két beadványában felülvizsgálati indítványt terjesztett elő. Sérelmezte, hogy az elsőfokú eljárásban az általa megjelölt két tanú kihallgatására nem került sor, ezzel összefüggésben a tényállás téves. Kifogásolta, hogy a másodfokú bíróság enyhébb minősítést alkalmazott, azonban a kiszabott büntetést – vélekedése szerint jogsértően – nem mérsékelte.
A büntetést ettől függetlenül is kifogásolta: betegségeinek figyelembevételével ugyanis lényegesen enyhébb büntetés kiszabása lett volna indokolt. Kérte a határozatok megváltoztatását vagy új eljárás elrendelését.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálat, mint rendkívüli jogorvoslat törvényben meghatározott okait figyelembe véve megállapította, hogy a terhelt kérelme alapján a sérelmezett határozatok érdemi felülvizsgálatára nincs törvényes lehetőség.
A Be. 420. § (1) bekezdésében foglaltak értelmében az alapügyben megállapított ítéleti tényállás – ezzel összefüggésben pedig a bizonyítás teljessége vagy a bizonyítékok mérlegelése – nem támadható, ebben az eljárásban kizárólag a már megállapított tényállásból levont jogi következtetések képezhetik a vizsgálat tárgyát.
Ugyancsak nincs lehetőség a büntetés felülvizsgálatára, ha az nem áll összefüggésben törvénysértő – anyagi jogszabálysértésen alapuló – minősítéssel, illetve a büntetőjog más szabályainak megsértésével. Jelen ügyben mindazonáltal téved a terhelt abban is, hogy a másodfokú bíróság cselekményének minősítését ,,enyhítette'' volna, a ,,részben'' megjelölés elhagyása a cselekmény minősítését és büntetési tételét semmilyen formában nem érinti.
A Be. 405. § (1) és (2) bekezdésében foglalt törvényi okokat figyelembe véve ezért F. K. terhelt felülvizsgálati indítványát a Legfelsőbb Bíróság, mint törvényben kizártat a Be. 417. § (1) bekezdése alapján elutasította.
(Legf. Bír. Bfv. II. 1103/2005. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
