• Tartalom

4/2006. (I. 26.) PM–BM együttes rendelet

4/2006. (I. 26.) PM–BM együttes rendelet

a helyi önkormányzatokat és a többcélú kistérségi társulásokat 2006. évben egyes központi költségvetési kapcsolatokból megillető forrásokról1

2006.05.01.

A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló 2005. évi CLIII. törvény (a továbbiakban: KT) 14. §-ának (3) bekezdésében és 52. §-ának (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján – figyelemmel a KT 4. számú mellékletében foglaltakra – a következőket rendeljük el:

1. § (1) A helyi és a helyi kisebbségi önkormányzatok (a továbbiakban: helyi önkormányzatok) számára a KT 3. számú melléklete és a 4. számú mellékletének B) I. pontja alapján megállapított normatív állami hozzájárulásokat és normatív részesedésű átengedett személyi jövedelemadót az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 64. §-ának (4) bekezdése alapján külön rendeletben kihirdetésre kerülő, a KT 3. számú mellékletének 11. a) pontjában foglalt szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatások általános feladataihoz és a 12. c) pontjában foglalt emelt színvonalú bentlakásos ellátáshoz kapcsoló hozzájárulások kivételével – a helyi önkormányzatok adatszolgáltatásából számított mutatószámok és a KT szerinti fajlagos összegek figyelembevételével – helyi önkormányzatonként és jogcímenként részletezve e rendelet 1. számú melléklete tartalmazza.

(2) A helyi önkormányzatokat a KT 8. számú melléklete és a 4. számú mellékletének B) I. pontja alapján megillető normatív, kötött felhasználású támogatásokat és normatív részesedésű átengedett személyi jövedelemadót – a helyi önkormányzatok adatszolgáltatásából számított mutatószámok és a támogatási összegek figyelembevételével – helyi önkormányzatonként és jogcímenként részletezve e rendelet 2. számú melléklete tartalmazza.

(3) Helyi önkormányzatonként részletezve

a) az (1) bekezdésben felsorolt normatív állami hozzájárulások és normatív részesedésű átengedett személyi jövedelemadó együttes összegét,

b) a (2) bekezdésben felsorolt normatív, kötött felhasználású támogatások és normatív részesedésű átengedett személyi jövedelemadó együttes összegét,

c) a KT 5. számú mellékletének 22. pontja szerinti központosított előirányzat összegét,

d) a KT 18. §-ának (2) bekezdésében foglalt, a települési önkormányzatok közigazgatási területére kimutatott személyi jövedelemadó 10%-át és a KT 4. számú mellékletének B) II. pontja alapján a megyei önkormányzatok személyi jövedelemadó-részesedésének összegét,

e) a KT 4. számú mellékletének B) III. pontja szerint a települési önkormányzatok jövedelemdifferenciálódását mérséklő kiegészítés vagy beszámítás összegét,

f) e bekezdés a)–e) pontjaiban foglalt források együttes összegét,

g) a KT 52. §-ának (1) bekezdésében meghatározott államháztartási tartalékot,

h) a KT 52. §-ának (5) bekezdésében foglalt intézkedésig a KT 52. §-ának (4) bekezdése szerinti átmeneti pénzellátás alapját

e rendelet 3. számú melléklete tartalmazza.

(4) A többcélú kistérségi társulásokat (a továbbiakban: társulások) a KT 8. számú mellékletének V. pontja alapján megillető normatív, kötött felhasználású támogatásokat – a társulások adatszolgáltatásából számított mutatószámok és a KT szerinti fajlagos összegek figyelembevételével – társulásonként és jogcímenként részletezve e rendelet 4. számú melléklete tartalmazza.

(5) A társulások számára a KT 3. számú melléklete és a 4. számú mellékletének B) I. pontja alapján megállapított normatív állami hozzájárulásokat és normatív részesedésű átengedett személyi jövedelemadót az Áht. 64. §-ának (4) bekezdése alapján külön rendeletben kihirdetésre kerülő, a KT 3. számú mellékletének 12. c) pontjában foglalt emelt színvonalú bentlakásos ellátáshoz kapcsoló hozzájárulások kivételével – a társulások adatszolgáltatásából számított mutatószámok és a KT szerinti fajlagos összegek figyelembevételével –, valamint a társulásokat a KT 8. számú melléklete alapján megillető normatív, kötött felhasználású támogatásokat – a társulások adatszolgáltatásából számított mutatószámok és a támogatási összegek figyelembevételével – társulásonként részletezve e rendelet 5. számú melléklete tartalmazza.

(6) Az Áht. 64. §-ának (4) bekezdésében foglalt külön rendelet kihirdetéséig a KT 3. számú mellékletének 12. c) pontja szerinti emelt színvonalú bentlakásos ellátás alap-hozzájárulásnak a 70%-a előlegként illeti meg a helyi önkormányzatokat és a társulásokat az e rendelet 1. számú, illetve az 5. számú mellékletében részletezettek alapján.

1/A. §2 (1) A KT 3. számú mellékletében szereplő egyes hozzájárulások jogcímeihez kapcsolódó mutatószámok kiegészítő felmérése alapján a helyi és a helyi kisebbségi önkormányzatokat (a továbbiakban: helyi önkormányzatok) és a többcélú kistérségi társulásokat (a továbbiakban: társulások) megillető normatív állami hozzájárulások előirányzata e rendelet 6. és 7. számú melléklete szerint a következő jogcímeken módosul:

11. Szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatás feladatai

12. Szociális és gyermekvédelmi bentlakásos és átmeneti elhelyezés

13. Hajléktalanok átmeneti intézményei

14. Gyermekek napközbeni ellátása

17. Különleges gondozás keretében nyújtott ellátás

a) Gyógypedagógiai (konduktív pedagógiai) nevelés, oktatás az óvodában és az iskolában

c) Fejlesztő felkészítés

18. Alapfokú művészetoktatás

19. Kollégiumok közoktatási feladatai

d) Sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók kollégiumi nevelése, oktatása

20. Hozzájárulások egyéb közoktatási nevelési, oktatási feladatokhoz

e) Hozzájárulás pedagógiai szakmai szolgáltatások igénybevételéhez

21. Egyéb hozzájárulások egyes közoktatási intézményeket fenntartó önkormányzatok feladat-ellátásához

22. Gyermek- és ifjúságvédelemmel összefüggő juttatások, szolgáltatások

(2) A KT 3. számú mellékletében szereplő előirányzatok a helyi önkormányzatok és a társulások felelősségi körén kívül eső okból e rendelet 6. és 7. számú melléklete szerint a következő jogcímeken módosulnak:

3. Körjegyzőség működése

bd) a nagyközségi, városi (megyei jogú városi) székhelyű körjegyzőséget a székhelyhez kapcsolódó második és minden további, de legfeljebb nyolc község utáni hozzájárulás

5. Lakott külterülettel kapcsolatos feladatok

11. Szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatás feladatai

i) Utcai szociális munka

j) Időskorúak, pszichiátriai és szenvedélybetegek, hajléktalanok nappali intézményi ellátása

12. Szociális és gyermekvédelmi bentlakásos és átmeneti elhelyezés

ba) Otthont nyújtó ellátás

15. Óvodai nevelés

16. Iskolai oktatás

17. Különleges gondozás keretében nyújtott ellátás

a) Gyógypedagógiai (konduktív pedagógiai) nevelés, oktatás az óvodában és az iskolában

20. Hozzájárulások egyéb közoktatási nevelési, oktatási feladatokhoz

aa) Általános iskolai napközi foglalkozás

ba) Különleges helyzetben lévő gyermekek, tanulók támogatása

bb) Integrációs felkészítés

c) Nem magyar nyelven folyó nevelés és oktatás, valamint a roma kisebbségi oktatás

d) Nemzetiségi nyelvű, két tanítási nyelvű oktatás, nyelvi előkészítő oktatás

21. Egyéb hozzájárulások egyes közoktatási intézményeket fenntartó önkormányzatok feladat-ellátásához

b) Intézményi társulás óvodájába, általános iskolájába járó gyermekek, tanulók támogatása

22. Gyermek- és ifjúságvédelemmel összefüggő juttatások, szolgáltatások

b) Tanulók ingyenes tankönyvellátása

(3) Az (1)–(2) bekezdések szerinti módosítások miatti különbözetekkel e rendelet 6. és 7. számú melléklete szerint módosulnak a KT 4. számú melléklet B) I. pontja alapján megállapított normatív állami hozzájárulások normatív részesedésű átengedett személyi jövedelemadóval finanszírozott részének együttes összegei, a KT 4. számú mellékletének B) II. pontja alapján a megyei önkormányzatok személyi jövedelemadó-részesedésének összege és B) III. pontja szerinti, a települési önkormányzatok jövedelemdifferenciálódását mérséklő kiegészítés vagy beszámítás összege, továbbá mindezen források együttes összege.

(4) A KT 8. számú mellékletében szereplő egyes normatív, kötött támogatások jogcímeihez kapcsolódó mutatószámok kiegészítő felmérése alapján a helyi önkormányzatokat és a társulásokat megillető támogatások előirányzata e rendelet 6. és 7. számú melléklete szerint a következő jogcímeken módosul:

I. Kiegészítő támogatás egyes közoktatási feladatokhoz

2. A fővárosi és megyei közalapítványok szakmai tevékenysége

IV. Belső ellenőrzési társulások támogatása

V. A többcélú kistérségi társulások támogatása

(5) A KT 8. számú mellékletében szereplő előirányzatok a helyi önkormányzatok és a társulások felelősségi körén kívül eső okból e rendelet 6. és 7. számú melléklete szerint a következő jogcímeken módosulnak:

I. Kiegészítő támogatás egyes közoktatási feladatokhoz

1. Pedagógus szakvizsga, továbbképzés, emelt szintű érettségi vizsgáztatásra való felkészülés támogatása

2. A fővárosi és megyei közalapítványok szakmai tevékenysége

3. Pedagógiai szakszolgálat

II. Kiegészítő támogatás egyes szociális feladatokhoz

2. Önkormányzat által szervezett közfoglalkoztatás támogatása

3. Szociális továbbképzés és szakvizsga támogatása

2. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 3. napon lép hatályba.

1. számú melléklet a 4/2006. (I. 26.) PM–BM
együttes rendelethez


A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK 2006. ÉVI NORMATÍV ÁLLAMI HOZZÁJÁRULÁSA ÉS NORMATÍV RÉSZESEDÉSŰ ÁTENGEDETT SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓJA (FT)
Ország összesen

No.

Megye

Lakos
2005. I. 1.
(fő)

Települési
önkormányzatok
feladatai

Körzeti
igazgatás

Körjegyzőség
működése

Megyei,
fővárosi
önkormányzatok
feladatai

Lakott
külterülettel
kapcsolatos
feladatok

Lakossági
települési
folyékony
hulladék
ártalmatlanítása

A társadalmi-
gazdasági és
infrastrukturális
szempontból
elmaradott,
illetve súlyos
foglalkoztatási
gondokkal küzdő
tel. önk. feladatai

Üdülőhelyi
feladatok

Pénzbeli
szociális
juttatások

3/1

3/2

3/3

3/4

3/5

3/6

3/7

3/8

3/9

1

2

3

4

5

6

7

8

9

1

Főváros

1 696 415

2 374 981 000

1 698 585 840

0

459 725 245

18 688 400

22 000 000

0

2 000 000 000

7 063 439 218

2

Baranya

405 427

1 254 182 760

433 685 952

663 039 360

119 290 201

33 759 200

15 961 500

271 242 000

222 254 634

2 695 541 915

3

Bács-Kiskun

549 096

1 017 842 805

589 072 446

86 069 400

165 003 248

260 311 400

7 907 500

253 400 400

91 565 200

3 147 123 758

4

Békés

394 298

739 410 050

426 534 498

3 982 800

116 186 774

67 495 600

7 900 000

482 173 200

139 560 000

2 809 091 511

5

Borsod-Abaúj-Zemplén

748 630

1 735 611 035

713 284 380

616 402 200

235 152 990

33 664 200

5 778 500

1 483 635 600

188 522 720

7 019 957 387

6

Csongrád

427 853

722 486 500

427 125 228

44 103 600

125 714 139

148 253 200

3 836 100

139 824 000

115 683 600

2 193 175 254

7

Fejér

433 376

769 975 645

421 731 426

55 437 000

130 493 088

34 530 600

12 416 500

30 193 200

59 003 000

2 001 753 613

8

Győr-Moson-Sopron

439 461

905 151 175

443 464 236

307 344 480

128 687 743

17 328 000

120 000

7 808 400

271 210 000

1 761 530 452

9

Hajdú-Bihar

559 551

983 050 725

581 924 676

32 258 760

174 923 313

99 248 400

62 386 000

540 007 200

476 260 000

4 291 906 091

10

Heves

326 720

638 823 640

327 538 320

108 007 080

96 724 660

4 636 000

650 000

195 566 400

283 550 000

2 054 807 061

11

Komárom-Esztergom

318 352

592 644 050

321 723 702

75 991 200

95 126 176

19 300 200

680 000

7 221 600

109 580 000

1 397 087 466

12

Nógrád

218 969

494 251 825

202 368 894

220 644 480

65 411 847

7 622 800

0

433 591 200

14 926 000

1 607 542 984

13

Pest

1 142 553

2 210 342 595

1 165 498 428

56 424 600

352 159 939

159 733 000

15 313 400

44 704 800

122 247 400

4 973 607 212

14

Somogy

337 372

919 279 985

350 499 672

537 704 760

100 408 336

33 535 000

2 362 800

329 004 000

819 689 800

2 383 641 212

15

Szabolcs-Szatmár-Bereg

593 665

1 189 290 285

615 677 790

227 349 480

193 019 495

89 862 400

19 312 300

1 089 936 000

31 306 000

5 495 064 434

16

Jász-Nagykun-Szolnok

418 799

777 980 770

434 209 074

14 701 200

127 378 537

42 218 000

12 733 000

345 358 800

148 112 400

2 951 790 919

17

Tolna

248 544

540 195 735

254 757 444

189 102 360

73 721 372

29 389 200

7 013 000

172 670 400

35 310 000

1 543 009 207

18

Vas

267 304

833 849 600

282 386 004

426 786 480

78 095 952

7 330 200

481 000

53 881 200

406 162 800

1 144 005 710

19

Veszprém

370 940

963 720 605

381 378 690

492 714 000

109 516 420

26 341 600

352 000

70 333 200

861 466 200

1 764 327 943

20

Zala

296 061

950 813 540

300 544 236

550 758 000

85 043 643

21 648 600

2 458 000

96 922 800

967 038 000

1 493 005 301

 

Összesen

10 193 386

20 613 884 325

10 371 990 936

4 708 821 240

3 031 783 118

1 154 896 000

199 661 600

6 047 474 400

7 363 447 754

59 791 408 648


A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK 2006. ÉVI NORMATÍV ÁLLAMI HOZZÁJÁRULÁSA ÉS NORMATÍV RÉSZESEDÉSŰ ÁTENGEDETT SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓJA (FT)
Ország összesen

No.

Megye

Lakáshoz
jutás
feladatai

Szociális
és gyermekjóléti
alapszolgáltatás
feladatai
b)–k) pontok

Szociális és gyermekvédelmi
bentlakásos és átmeneti elhelyezés

Hajléktalanok
átmeneti
intézményei

Gyermekek
napközbeni
ellátása

Óvodai
nevelés

Iskolai
oktatás

Különleges
gondozás
keretében
nyújtott
ellátás

a) és b) pontok

c) pont

3/10

3/11

3/12

3/12

3/13

3/14

3/15

3/16

3/17

10

11

12

13

14

15

16

17

18

1

Főváros

1 979 409 323

3 155 860 734

7 661 906 500

274 176 000

933 244 000

2 683 244 000

8 591 825 000

44 568 284 800

3 817 769 400

2

Baranya

563 953 256

1 081 485 400

2 931 633 500

76 608 000

123 848 000

300 280 000

2 344 817 000

10 733 743 200

1 018 867 000

3

Bács-Kiskun

845 984 934

1 152 053 200

3 263 372 000

88 256 000

90 420 000

450 976 000

3 108 380 000

14 453 743 600

2 811 346 400

4

Békés

619 779 597

1 279 810 500

2 857 848 500

198 464 000

72 884 000

301 500 000

2 144 424 000

10 716 241 600

1 753 125 400

5

Borsod-Abaúj-Zemplén

1 130 833 794

2 223 837 400

4 934 079 500

68 992 000

209 884 000

343 610 000

4 869 530 000

23 430 603 200

2 450 030 000

6

Csongrád

635 123 347

1 081 697 600

3 032 165 000

114 240 000

140 836 000

564 382 000

2 530 086 000

12 269 757 600

1 362 702 200

7

Fejér

586 146 252

610 871 200

2 085 519 500

9 408 000

124 396 000

271 900 000

2 648 093 000

12 069 581 600

1 274 031 400

8

Győr-Moson-Sopron

551 527 152

801 539 500

1 954 575 000

17 024 000

157 824 000

414 930 000

2 583 816 000

11 939 542 400

1 314 759 400

9

Hajdú-Bihar

869 206 069

1 042 357 833

3 552 525 000

71 680 000

78 364 000

439 120 000

3 669 162 000

17 522 140 000

1 236 261 600

10

Heves

485 931 268

708 880 000

1 985 719 000

51 968 000

40 552 000

162 760 000

1 929 703 000

7 990 993 600

2 859 209 400

11

Komárom-Esztergom

397 902 423

543 608 200

1 645 730 000

59 136 000

83 844 000

254 370 000

1 960 150 000

8 917 901 600

953 255 600

12

Nógrád

341 715 185

497 226 300

1 556 700 000

0

32 880 000

40 062 000

1 366 533 000

6 168 290 000

601 223 600

13

Pest

1 528 639 689

962 900 867

3 550 986 500

8 512 000

60 280 000

625 352 000

7 661 500 000

25 622 474 000

2 572 945 600

14

Somogy

506 506 682

946 022 300

2 317 337 500

104 832 000

40 552 000

220 680 000

2 092 883 000

9 668 857 200

1 549 924 600

15

Szabolcs-Szatmár-Bereg

931 161 980

1 577 127 767

4 193 991 000

81 088 000

45 484 000

332 990 000

4 368 846 000

19 394 654 400

1 974 565 200

16

Jász-Nagykun-Szolnok

629 718 850

906 517 400

2 830 857 000

60 480 000

31 236 000

378 362 000

2 631 377 000

12 505 536 000

2 303 612 200

17

Tolna

376 283 623

566 900 933

1 817 012 500

49 280 000

29 044 000

110 714 000

1 525 733 000

6 690 253 200

854 964 800

18

Vas

357 228 123

718 337 600

1 428 286 000

36 736 000

7 672 000

199 230 000

1 464 043 000

6 980 356 000

825 118 200

19

Veszprém

489 243 352

878 583 200

1 702 009 500

146 496 000

90 968 000

268 480 000

2 091 888 000

10 248 498 800

848 133 400

20

Zala

410 605 101

816 552 300

1 673 720 500

0

88 776 000

196 240 000

1 586 627 000

8 662 914 000

955 410 400

 

Összesen

14 236 900 000

21 552 170 234

56 975 974 000

1 517 376 000

2 482 988 000

8 559 182 000

61 169 416 000

280 554 366 800

33 337 255 800


A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK 2006. ÉVI NORMATÍV ÁLLAMI HOZZÁJÁRULÁSA ÉS NORMATÍV RÉSZESEDÉSŰ ÁTENGEDETT SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓJA (FT)
Ország összesen

No.

Megye

Alapfokú
művészet-
oktatás

Kollégiumok
közoktatási
feladatai

Hozzájárulások
egyéb közoktatási
nevelési, oktatási
feladatokhoz

Egyéb
hozzájárulások
egyes közoktatási
intézményeket
fenntartó
önkormányzatok
feladatellátásához

Gyermek-
és ifjúság-
védelemmel
összefüggő
juttatások,
szolgáltatások

Helyi
közművelődési
és közgyűjteményi
feladatok

Megyei/fővárosi
közművelődési
és közgyűjteményi
feladatok

Normatív állami hozzájárulás
és normatív részesedésű átengedett
személyi jövedelemadó

összesen

ebből: normatív
részesedésű
átengedett
személyi
jövedelemadó

3/18

3/19

3/20

3/21

3/22

3/23

3/24

19

20

21

22

23

24

25

26

27

1

Főváros

1 787 855 000

1 794 045 000

2 881 637 960

513 900 000

3 468 305 000

1 978 019 890

767 142 410

100 494 044 720

27 097 718 632

2

Baranya

514 395 000

860 149 000

1 220 724 920

1 166 585 000

1 299 215 000

472 727 882

258 493 138

30 676 482 818

9 447 313 049

3

Bács-Kiskun

529 623 000

1 203 950 000

760 292 560

565 830 000

1 759 185 000

640 245 936

315 098 724

37 657 053 511

10 134 176 259

4

Békés

552 465 000

1 620 582 000

731 218 880

333 200 000

1 357 255 000

459 751 468

254 108 312

30 044 992 690

8 656 269 708

5

Borsod-Abaúj-Zemplén

934 206 000

1 847 752 000

1 888 761 800

1 904 150 000

3 221 870 000

872 902 580

393 715 120

62 756 766 406

17 990 136 734

6

Csongrád

413 111 000

1 206 198 000

516 107 120

286 755 000

1 295 770 000

498 876 598

267 328 982

30 135 338 068

8 224 921 283

7

Fejér

436 331 000

835 452 000

559 851 080

647 645 000

1 113 080 000

505 316 416

269 505 044

27 562 661 564

6 543 366 149

8

Győr-Moson-Sopron

375 639 000

874 942 000

599 115 840

944 990 000

924 605 000

512 411 526

271 902 534

28 081 787 838

7 084 659 184

9

Hajdú-Bihar

626 010 000

1 557 737 000

1 197 010 400

430 955 000

2 325 230 000

652 436 466

319 217 994

42 831 378 527

11 614 353 382

10

Heves

233 267 000

727 091 000

473 012 880

611 070 000

1 029 070 000

380 955 520

227 482 580

23 607 968 409

6 318 625 106

11

Komárom-Esztergom

351 539 000

378 705 000

612 924 080

396 565 000

775 425 000

371 198 432

224 185 588

20 545 794 317

5 069 872 147

12

Nógrád

315 013 000

372 000 000

478 355 080

689 890 000

763 135 000

255 317 854

185 028 686

16 709 729 735

4 878 256 014

13

Pest

1 742 190 000

657 891 000

1 787 603 860

741 420 000

2 908 850 000

1 332 216 798

548 920 782

61 412 714 470

14 920 834 047

14

Somogy

184 784 000

1 404 557 000

712 791 740

1 219 145 000

1 378 165 000

393 375 752

231 679 468

28 448 218 807

8 502 465 900

15

Szabolcs-Szatmár-Bereg

802 957 000

1 950 159 000

1 410 118 500

1 271 770 000

3 074 765 000

692 213 390

332 658 910

51 385 368 331

13 803 390 745

16

Jász-Nagykun-Szolnok

311 395 000

1 149 442 000

663 006 120

391 505 000

1 545 510 000

488 319 634

263 761 706

31 945 118 610

8 418 745 683

17

Tolna

301 271 000

591 048 000

726 118 280

692 605 000

907 635 000

289 802 304

196 681 236

18 570 515 594

5 089 674 985

18

Vas

262 636 000

841 680 000

316 431 320

752 730 000

617 410 000

311 676 464

204 072 676

18 556 622 329

5 458 502 166

19

Veszprém

431 344 000

946 424 000

653 911 380

970 590 000

982 110 000

432 516 040

244 905 260

26 096 251 590

7 525 701 494

20

Zala

396 134 000

678 620 000

471 970 800

894 250 000

841 440 000

345 207 126

215 402 934

22 702 102 281

6 972 979 385

 

Összesen

11 502 165 000

21 498 424 000

18 660 964 600

15 425 550 000

31 588 030 000

11 885 488 076

5 991 292 084

710 220 910 615

193 751 962 052


A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK 2006. ÉVI NORMATÍV ÁLLAMI HOZZÁJÁRULÁSA ÉS NORMATÍV RÉSZESEDÉSŰ ÁTENGEDETT SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓJA (FT)
Budapest Főváros

No.

A helyi önkormányzat

Lakos
2005. I. 1.
(fő)

Települési
önkormányzatok
feladatai

Körzeti
igazgatás

Körjegyzőség
működése

Megyei,
fővárosi
önkormányzatok
feladatai

Lakott
külterülettel
kapcsolatos
feladatok

Lakossági
települési
folyékony
hulladék
ártalmatlanítása

A társadalmi-
gazdasági és
infrastrukturális
szempontból
elmaradott,
illetve súlyos
foglalkoztatási
gondokkal
küzdő tel. önk.
feladatai

Üdülőhelyi
feladatok

Pénzbeli
szociális
juttatások

megye

BM

KSH

neve

3/1

3/2

3/3

3/4

3/5

3/6

3/7

3/8

3/9

kódja

1

2

3

4

5

6

7

8

9

1

1

1

0113578

Budapest Főváros

0

0

0

0

459 725 245

0

22 000 000

0

2 000 000 000

0

2

1

3

0109566

I. kerület

26 643

37 300 200

34 026 918

0

0

0

0

0

0

102 575 550

3

1

3

0103179

II. kerület

85 450

119 630 000

73 975 500

0

0

703 000

0

0

0

320 266 600

4

1

3

0118069

III. kerület

126 634

177 287 600

137 769 534

0

0

2 511 800

0

0

0

488 047 436

5

1

3

0105467

IV. kerület

101 385

141 939 000

83 719 410

0

0

0

0

0

0

398 341 665

6

1

3

0113392

V. kerület

28 539

39 954 600

37 438 764

0

0

0

0

0

0

121 205 133

7

1

3

0116586

VI. kerület

40 690

56 966 000

41 159 790

0

0

0

0

0

0

180 378 770

8

1

3

0129744

VII. kerület

58 507

81 909 800

58 960 782

0

0

0

0

0

0

271 355 466

9

1

3

0125405

VIII. kerület

75 565

105 791 000

100 284 840

0

0

0

0

0

0

404 650 575

10

1

3

0129586

IX. kerület

57 964

81 149 600

60 352 614

0

0

0

0

0

0

253 882 320

11

1

3

0110700

X. kerület

75 718

106 005 200

64 225 368

0

0

0

0

0

0

314 759 726

12

1

3

0114216

XI. kerület

130 490

182 686 000

110 206 290

0

0

1 223 600

0

0

0

518 958 730

13

1

3

0124697

XII. kerület

59 949

83 928 600

61 491 624

0

0

1 250 200

0

0

0

226 247 526

14

1

3

0124299

XIII. kerület

104 821

146 749 400

113 757 246

0

0

0

0

0

0

459 220 801

15

1

3

0116337

XIV. kerület

111 985

156 779 000

112 530 510

0

0

0

0

0

0

486 686 810

16

1

3

0111314

XV. kerület

83 894

117 451 600

67 643 094

0

0

0

0

0

0

368 965 812

17

1

3

0108208

XVI. kerület

70 704

98 985 600

65 453 604

0

0

524 400

0

0

0

270 301 392

18

1

3

0102112

XVII. kerület

81 178

113 649 200

78 992 928

0

0

2 758 800

0

0

0

313 671 792

19

1

3

0129285

XVIII. kerület

96 760

135 464 000

87 726 960

0

0

224 200

0

0

0

388 201 120

20

1

3

0104011

XIX. kerület

62 255

87 157 000

69 512 430

0

0

0

0

0

0

247 214 605

21

1

3

0106026

XX. kerület

64 769

90 676 600

68 948 094

0

0

3 800

0

0

0

288 286 819

22

1

3

0113189

XXI. kerület

78 431

109 803 400

80 224 356

0

0

3 879 800

0

0

0

325 645 512

23

1

3

0110214

XXII. kerület

52 390

73 346 000

57 846 690

0

0

4 753 800

0

0

0

207 254 840

24

1

3

0134139

XXIII. kerület

21 694

30 371 600

32 338 494

0

0

855 000

0

0

0

107 320 218

 

 

 

 

Főváros összesen

1 696 415

2 374 981 000

1 698 585 840

0

459 725 245

18 688 400

22 000 000

0

2 000 000 000

7 063 439 218


A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK 2006. ÉVI NORMATÍV ÁLLAMI HOZZÁJÁRULÁSA ÉS NORMATÍV RÉSZESEDÉSŰ ÁTENGEDETT SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓJA (FT)
Budapest Főváros
6M007003_4

No.

A helyi önkormányzat

Lakáshoz
jutás
feladatai

Szociális
és gyermekjóléti
alapszolgáltatás
feladatai
b)–k) pontok

Szociális és gyermekvédelmi
bentlakásos és átmeneti elhelyezés

Hajléktalanok
átmeneti
intézményei

Gyermekek
napközbeni
ellátása

Óvodai
nevelés

Iskolai
oktatás

Különleges
gondozás
keretében
nyújtott
ellátás

a) és b) pontok

c) pont

megye

BM

KSH

neve

3/10

3/11

3/12

3/12

3/13

3/14

3/15

3/16

3/17

kódja

10

11

12

13

14

15

16

17

18

1

1

1

0113578

Budapest Főváros

0

64 530 000

6 931 419 000

232 512 000

897 624 000

0

66 267 000

16 372 001 200

1 524 207 000

2

1

3

0109566

I. kerület

30 639 450

59 920 000

730 000

0

0

47 110 000

107 261 000

492 120 000

960 000

3

1

3

0103179

II. kerület

98 267 500

140 508 700

13 140 000

0

0

77 740 000

345 663 000

1 600 978 000

37 460 800

4

1

3

0118069

III. kerület

156 057 669

275 259 800

92 710 000

0

0

219 200 000

687 346 000

1 899 294 000

71 024 000

5

1

3

0105467

IV. kerület

116 592 750

101 868 800

8 760 000

0

0

215 700 000

590 035 000

1 854 646 000

98 925 400

6

1

3

0113392

V. kerület

32 819 850

96 364 400

7 300 000

0

0

33 410 000

100 893 000

786 052 000

45 008 000

7

1

3

0116586

VI. kerület

46 793 500

88 467 900

27 740 000

0

0

52 360 000

116 017 000

790 254 000

65 609 600

8

1

3

0129744

VII. kerület

67 283 050

275 741 200

67 840 000

5 824 000

0

84 300 000

199 597 000

768 269 200

6 032 000

9

1

3

0125405

VIII. kerület

90 568 706

140 014 200

24 090 000

0

0

141 450 000

304 072 000

713 454 000

112 752 000

10

1

3

0129586

IX. kerület

66 658 600

142 574 134

21 900 000

0

0

72 390 000

252 929 000

1 082 585 600

102 912 000

11

1

3

0110700

X. kerület

87 075 700

111 878 000

35 770 000

0

0

185 410 000

416 706 000

1 307 224 000

164 982 000

12

1

3

0114216

XI. kerület

150 063 500

209 514 900

34 857 000

35 840 000

35 620 000

174 500 000

667 048 000

2 001 472 000

362 896 000

13

1

3

0124697

XII. kerület

68 941 350

95 863 800

0

0

0

47 990 000

233 029 000

862 906 400

92 800 000

14

1

3

0124299

XIII. kerület

120 544 150

293 001 000

51 050 000

0

0

166 260 000

437 004 000

1 674 014 400

125 328 000

15

1

3

0116337

XIV. kerület

128 782 750

148 299 200

133 590 000

0

0

213 180 000

620 482 000

1 949 476 000

147 088 000

16

1

3

0111314

XV. kerület

96 478 100

127 796 800

81 030 000

0

0

150 650 000

420 089 000

1 298 682 000

296 680 600

17

1

3

0108208

XVI. kerület

81 309 600

132 840 600

0

0

0

73 600 000

396 010 000

1 165 157 200

109 504 000

18

1

3

0102112

XVII. kerület

94 799 889

103 214 300

24 702 500

0

0

90 030 000

480 585 000

1 326 196 000

43 440 000

19

1

3

0129285

XVIII. kerület

121 413 989

190 270 000

39 420 000

0

0

192 724 000

539 290 000

1 990 700 000

149 328 000

20

1

3

0104011

XIX. kerület

71 593 250

84 980 000

18 408 000

0

0

117 500 000

346 459 000

934 806 000

70 235 200

21

1

3

0106026

XX. kerület

74 484 350

80 728 000

25 550 000

0

0

134 610 000

373 722 000

869 483 200

8 816 000

22

1

3

0113189

XXI. kerület

90 195 650

94 716 000

7 300 000

0

0

96 210 000

497 102 000

1 511 195 600

132 100 800

23

1

3

0110214

XXII. kerület

63 097 870

71 629 800

7 300 000

0

0

79 100 000

255 516 000

918 314 000

49 680 000

24

1

3

0134139

XXIII. kerület

24 948 100

25 879 200

7 300 000

0

0

17 820 000

138 703 000

399 004 000

0

 

 

 

 

Főváros összesen

1 979 409 323

3 155 860 734

7 661 906 500

274 176 000

933 244 000

2 683 244 000

8 591 825 000

44 568 284 800

3 817 769 400


A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK 2006. ÉVI NORMATÍV ÁLLAMI HOZZÁJÁRULÁSA ÉS NORMATÍV RÉSZESEDÉSŰ ÁTENGEDETT SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓJA (FT)
Budapest Főváros
6M007003_5

No.

A helyi önkormányzat

Alapfokú
művészet-
oktatás

Kollégiumok
közoktatási
feladatai

Hozzájárulások
egyéb
közoktatási
nevelési,
oktatási
feladatokhoz

Egyéb
hozzájárulások
egyes
közoktatási
intézményeket
fenntartó
önkormányzatok
feladat-
ellátásához

Gyermek-
és ifjúság-
védelemmel
összefüggő
juttatások,
szolgáltatások

Helyi
közművelődési
és
közgyűjteményi
feladatok

Megyei/fővárosi
közművelődési
és
közgyűjteményi
feladatok

Normatív állami hozzájárulás
és normatív részesedésű átengedett
személyi jövedelemadó

összesen

ebből: normatív
részesedésű
átengedett
személyi
jövedelemadó

megye

BM

KSH

neve

3/18

3/19

3/20

3/21

3/22

3/23

3/24

kódja

19

20

21

22

23

24

25

26

27

1

1

1

0113578

Budapest Főváros

10 872 000

1 794 045 000

574 359 640

294 690 000

534 260 000

0

767 142 410

32 545 654 495

9 005 553 515

2

1

3

0109566

I. kerület

42 594 000

0

16 534 920

4 440 000

40 815 000

31 065 738

0

1 048 092 776

287 283 774

3

1

3

0103179

II. kerület

134 458 000

0

127 881 560

20 910 000

133 295 000

99 634 700

0

3 344 512 360

793 874 880

4

1

3

0118069

III. kerület

132 683 000

0

177 801 560

22 815 000

265 800 000

147 655 244

0

4 953 262 643

1 407 229 875

5

1

3

0105467

IV. kerület

87 780 000

0

135 133 540

14 355 000

175 485 000

118 214 910

0

4 141 496 475

1 011 186 743

6

1

3

0113392

V. kerület

56 552 000

0

36 116 780

6 345 000

58 120 000

33 276 474

0

1 490 856 001

327 015 174

7

1

3

0116586

VI. kerület

67 631 000

0

77 922 740

4 065 000

56 385 000

47 444 540

0

1 719 194 840

445 794 782

8

1

3

0129744

VII. kerület

63 105 000

0

65 418 020

2 475 000

61 225 000

68 219 162

0

2 147 554 680

772 141 932

9

1

3

0125405

VIII. kerület

53 600 000

0

130 891 920

1 305 000

135 740 000

88 108 790

0

2 546 773 031

911 196 482

10

1

3

0129586

IX. kerület

76 712 000

0

70 078 600

5 880 000

80 645 000

67 586 024

0

2 438 235 492

630 455 387

11

1

3

0110700

X. kerület

53 127 000

0

105 529 220

5 205 000

154 945 000

88 287 188

0

3 201 129 402

832 870 397

12

1

3

0114216

XI. kerület

126 630 000

0

133 553 840

22 155 000

239 980 000

152 151 340

0

5 159 356 200

1 340 261 487

13

1

3

0124697

XII. kerület

0

0

65 814 920

10 785 000

85 870 000

69 900 534

0

2 006 818 954

554 811 480

14

1

3

0124299

XIII. kerület

69 793 000

0

96 383 080

10 905 000

146 640 000

122 221 286

0

4 032 871 363

1 204 416 787

15

1

3

0116337

XIV. kerület

109 146 000

0

197 275 560

9 990 000

186 480 000

130 574 510

0

4 730 360 340

1 259 100 368

16

1

3

0111314

XV. kerület

77 544 000

0

96 062 940

8 655 000

144 980 000

97 820 404

0

3 450 529 350

919 128 907

17

1

3

0108208

XVI. kerület

99 851 000

0

79 781 900

13 050 000

119 705 000

82 440 864

0

2 788 515 160

675 511 104

18

1

3

0102112

XVII. kerület

62 631 000

0

79 574 620

6 345 000

137 070 000

94 653 548

0

3 052 314 577

777 203 407

19

1

3

0129285

XVIII. kerület

84 869 000

0

266 628 120

11 100 000

208 365 000

112 822 160

0

4 518 546 549

1 056 874 497

20

1

3

0104011

XIX. kerület

64 196 000

0

73 718 480

3 360 000

102 365 000

72 589 330

0

2 364 094 295

651 126 794

21

1

3

0106026

XX. kerület

52 804 000

0

50 755 780

4 650 000

99 070 000

75 520 654

0

2 298 109 297

707 630 603

22

1

3

0113189

XXI. kerület

137 490 000

0

108 653 740

20 085 000

150 580 000

91 450 546

0

3 456 632 404

764 778 064

23

1

3

0110214

XXII. kerület

95 668 000

0

58 966 600

8 445 000

99 790 000

61 086 740

0

2 111 795 340

531 853 215

24

1

3

0134139

XXIII. kerület

28 119 000

0

56 799 880

1 890 000

50 695 000

25 295 204

0

947 338 696

230 418 978

 

 

 

 

Főváros összesen

1 787 855 000

1 794 045 000

2 881 637 960

513 900 000

3 468 305 000

1 978 019 890

767 142 410

100 494 044 720

27 097 718 632


A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK 2006. ÉVI NORMATÍV ÁLLAMI HOZZÁJÁRULÁSA ÉS NORMATÍV RÉSZESEDÉSŰ ÁTENGEDETT SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓJA (FT)
Megye: Baranya

No.

A helyi önkormányzat

Lakos
2005. I. 1.
(fő)

Települési
önkormányzatok
feladatai

Körzeti
igazgatás

Körjegyzőség
működése

Megyei,
fővárosi
önkormányzatok
feladatai

Lakott
külterülettel
kapcsolatos
feladatok

Lakossági
települési
folyékony
hulladék
ártalmatlanítása

A társadalmi-
gazdasági és
infrastrukturális
szempontból
elmaradott,
illetve súlyos
foglalkoztatási
gondokkal
küzdő tel. önk.
feladatai

Üdülőhelyi
feladatok

Pénzbeli
szociális
juttatások

megye

BM

KSH

neve

3/1

3/2

3/3

3/4

3/5

3/6

3/7

3/8

3/9

kódja

1

2

3

4

5

6

7

8

9

1

2

1

0200000

Megyeközpont

0

0

0

0

119 290 201

0

0

0

0

0

2

2

2

0219415

Pécs m.j.

155 843

218 180 200

169 559 550

0

0

6 627 200

12 000 000

0

30 000 000

713 449 254

3

2

3

0233154

Bóly

3 875

7 420 625

14 567 490

0

0

38 000

0

0

0

16 647 000

4

2

3

0221528

Harkány

3 759

7 198 485

11 038 434

0

0

300 200

0

0

160 000 000

16 716 273

5

2

3

0226408

Komló

27 528

52 716 120

35 370 656

0

0

1 805 000

0

0

4 000 000

206 900 448

6

2

3

0223959

Mohács

19 928

38 162 120

36 670 708

0

0

2 682 800

0

0

1 400 000

148 802 376

7

2

3

0210825

Pécsvárad

4 041

7 738 515

14 906 272

13 331 400

0

995 600

40 000

0

400 000

19 166 463

8

2

3

0232160

Sásd

3 470

6 645 050

15 209 610

13 331 400

0

114 000

0

0

0

21 441 130

9

2

3

0228741

Sellye

3 091

5 919 265

21 782 030

15 201 120

0

19 000

0

11 127 600

19 034

27 185 345

10

2

3

0205519

Siklós

10 480

20 069 200

46 903 406

0

0

1 592 200

700 000

0

2 400 000

61 171 760

11

2

3

0215866

Szentlőrinc

7 069

13 537 135

23 887 298

7 722 240

0

1 033 600

0

0

0

39 826 746

12

2

3

0226578

Szigetvár

11 289

21 618 435

26 872 320

3 982 800

0

2 158 400

0

0

1 400 000

89 521 770

13

2

3

0228024

Villány

2 668

5 109 220

11 869 206

0

0

0

0

0

5 000 000

15 292 976

14

2

4

0231927

Beremend

2 788

5 339 020

0

3 982 800

0

57 000

0

0

0

20 249 244

15

2

4

0206813

Mágocs

2 587

4 954 105

377 702

7 722 240

0

68 400

0

0

0

18 983 406

16

2

4

0233765

Szászvár

2 682

5 136 030

391 572

9 591 960

0

45 600

0

0

100 000

15 984 720

17

2

4

0228538

Vajszló

1 994

3 818 510

0

0

0

19 000

0

7 178 400

0

17 652 882

18

2

5

0212548

Abaliget

665

1 842 475

0

0

0

239 400

0

0

600 000

4 375 700

19

2

5

0206868

Adorjás

220

3 113 300

0

0

0

15 200

0

792 000

0

3 916 000

20

2

5

0225812

Ág

204

3 105 060

0

0

0

0

0

734 400

0

3 631 200

21

2

5

0213329

Almamellék

498

3 256 470

0

6 601 680

0

148 200

0

1 792 800

300 000

5 715 048

22

2

5

0220376

Almáskeresztúr

87

3 044 805

0

0

0

3 800

0

313 200

0

1 518 237

23

2

5

0217385

Alsómocsolád

332

3 170 980

48 472

0

0

49 400

0

1 195 200

0

3 006 924

24

2

5

0233279

Alsószentmárton

1 132

2 167 780

0

0

0

3 800

0

4 075 200

0

20 149 600

25

2

5

0227298

Apátvarasd

135

3 069 525

0

0

0

0

10 000

486 000

0

1 290 330

26

2

5

0206886

Aranyosgadány

391

3 201 365

0

0

0

0

0

1 407 600

0

4 605 980

27

2

5

0228583

Áta

233

3 119 995

0

0

0

45 600

0

0

0

1 181 310

28

2

5

0205403

Babarc

828

1 926 420

0

7 350 600

0

0

0

2 980 800

0

6 176 052

29

2

5

0209663

Babarcszőlős

164

3 084 460

0

0

0

3 800

0

590 400

0

2 245 652

30

2

5

0222275

Bakóca

374

3 192 610

0

0

0

7 600

0

1 346 400

0

5 093 880

31

2

5

0208299

Bakonya

370

3 190 550

54 020

0

0

7 600

0

1 332 000

0

2 356 900

32

2

5

0203975

Baksa

836

1 930 540

0

9 220 800

0

0

0

0

0

6 555 076

33

2

5

0207603

Bánfa

222

3 114 330

0

0

0

0

0

799 200

0

2 462 424

34

2

5

0224378

Bár

610

1 814 150

0

0

0

0

0

0

0

4 083 950

35

2

5

0220464

Baranyahídvég

236

3 121 540

0

0

0

0

0

849 600

0

3 560 532

36

2

5

0224749

Baranyajenő

496

3 255 440

0

3 982 800

0

0

0

1 785 600

0

6 147 920

37

2

5

0205485

Baranyaszentgyörgy

184

3 094 760

0

0

0

0

0

662 400

0

2 707 928

38

2

5

0215495

Basal

200

3 103 000

0

0

0

0

0

720 000

0

1 837 800

39

2

5

0219008

Belvárdgyula

464

3 238 960

0

0

0

186 200

0

0

0

1 975 248

40

2

5

0216461

Berkesd

911

1 969 165

0

9 220 800

0

30 400

0

0

0

7 534 881

41

2

5

0230049

Besence

138

3 071 070

0

0

0

0

0

496 800

0

2 456 400


A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK 2006. ÉVI NORMATÍV ÁLLAMI HOZZÁJÁRULÁSA ÉS NORMATÍV RÉSZESEDÉSŰ ÁTENGEDETT SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓJA (FT)
Megye: Baranya
6M007003_7

No.

A helyi önkormányzat

Lakáshoz
jutás
feladatai

Szociális
és gyermekjóléti
alapszolgáltatás
feladatai
b)–k) pontok

Szociális és gyermekvédelmi
bentlakásos és átmeneti elhelyezés

Hajléktalanok
átmeneti
intézményei

Gyermekek
napközbeni
ellátása

Óvodai
nevelés

Iskolai
oktatás

Különleges
gondozás
keretében
nyújtott
ellátás

a) és b) pontok

c) pont

megye

BM

KSH

neve

3/10

3/11

3/12

3/12

3/13

3/14

3/15

3/16

3/17

kódja

10

11

12

13

14

15

16

17

18

1

2

1

0200000

Megyeközpont

0

2 325 500

1 382 454 500

7 168 000

0

0

0

748 351 600

343 219 000

2

2

2

0219415

Pécs m.j.

179 219 450

400 055 500

1 051 654 000

0

104 120 000

221 100 000

894 704 000

5 384 883 600

353 632 000

3

2

3

0233154

Bóly

4 875 965

21 917 600

10 950 000

21 056 000

0

4 190 000

22 089 000

199 139 200

928 000

4

2

3

0221528

Harkány

6 061 077

1 826 800

26 280 000

0

0

0

32 238 000

91 356 000

12 528 000

5

2

3

0226408

Komló

34 976 248

13 218 400

7 300 000

0

13 152 000

14 150 000

149 847 000

406 816 000

23 200 000

6

2

3

0223959

Mohács

28 409 124

22 504 000

150 775 000

0

0

22 520 000

108 853 000

514 260 400

928 000

7

2

3

0210825

Pécsvárad

5 985 179

15 515 600

13 870 000

4 928 000

0

0

22 288 000

85 660 000

0

8

2

3

0232160

Sásd

4 823 750

6 952 800

0

0

0

0

23 482 000

120 180 400

11 600 000

9

2

3

0228741

Sellye

5 161 689

8 020 000

13 140 000

3 136 000

0

0

28 258 000

64 772 000

16 704 000

10

2

3

0205519

Siklós

15 543 546

20 347 000

116 800 000

6 272 000

0

7 610 000

68 655 000

337 652 800

0

11

2

3

0215866

Szentlőrinc

9 469 001

8 476 000

8 760 000

0

0

2 760 000

51 939 000

145 840 000

46 400 000

12

2

3

0226578

Szigetvár

15 485 054

12 003 000

81 760 000

0

6 576 000

9 400 000

64 675 000

438 601 200

15 312 000

13

2

3

0228024

Villány

3 438 274

424 800

0

0

0

0

18 507 000

63 392 000

6 960 000

14

2

4

0231927

Beremend

4 056 279

10 750 000

8 030 000

13 888 000

0

5 570 000

13 731 000

61 420 000

4 640 000

15

2

4

0206813

Mágocs

3 581 633

6 680 400

10 220 000

9 408 000

0

0

18 905 000

56 200 000

11 136 000

16

2

4

0233765

Szászvár

3 740 999

5 666 000

0

0

0

0

18 308 000

66 688 000

0

17

2

4

0228538

Vajszló

3 699 927

4 036 000

0

0

0

0

27 263 000

93 382 000

15 312 000

18

2

5

0212548

Abaliget

1 032 327

0

7 300 000

0

0

0

3 781 000

0

0

19

2

5

0206868

Adorjás

396 413

0

0

0

0

0

0

0

0

20

2

5

0225812

Ág

355 983

0

0

0

0

0

0

0

0

21

2

5

0213329

Almamellék

906 647

0

0

0

0

0

6 169 000

26 500 000

0

22

2

5

0220376

Almáskeresztúr

200 000

0

0

0

0

0

0

0

0

23

2

5

0217385

Alsómocsolád

620 138

6 287 000

29 200 000

0

0

0

0

0

0

24

2

5

0233279

Alsószentmárton

1 917 796

0

0

0

0

0

3 980 000

12 648 000

0

25

2

5

0227298

Apátvarasd

258 900

0

0

0

0

0

0

0

0

26

2

5

0206886

Aranyosgadány

692 684

2 100 000

0

0

0

0

1 791 000

0

0

27

2

5

0228583

Áta

407 173

2 100 000

0

0

0

0

0

0

0

28

2

5

0205403

Babarc

1 297 179

7 035 000

0

0

0

0

6 169 000

7 548 000

0

29

2

5

0209663

Babarcszőlős

309 946

2 100 000

0

0

0

0

0

0

0

30

2

5

0222275

Bakóca

704 305

3 657 600

0

0

0

0

0

0

0

31

2

5

0208299

Bakonya

684 474

0

0

0

0

0

0

0

0

32

2

5

0203975

Baksa

1 394 770

0

0

0

0

0

10 746 000

33 556 000

464 000

33

2

5

0207603

Bánfa

422 062

10 808 000

0

0

0

0

0

0

0

34

2

5

0224378

Bár

925 588

0

0

0

0

0

0

0

0

35

2

5

0220464

Baranyahídvég

444 832

0

0

0

0

0

0

0

0

36

2

5

0224749

Baranyajenő

872 992

2 100 000

0

0

0

0

4 179 000

12 544 000

2 320 000

37

2

5

0205485

Baranyaszentgyörgy

340 211

0

0

0

0

0

0

0

0

38

2

5

0215495

Basal

368 276

1 189 600

0

0

0

0

0

0

0

39

2

5

0219008

Belvárdgyula

738 022

0

0

0

0

0

0

0

0

40

2

5

0216461

Berkesd

1 537 834

2 257 000

0

0

0

0

8 955 000

20 196 000

0

41

2

5

0230049

Besence

247 753

2 100 000

0

0

0

0

0

0

0


A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK 2006. ÉVI NORMATÍV ÁLLAMI HOZZÁJÁRULÁSA ÉS NORMATÍV RÉSZESEDÉSŰ ÁTENGEDETT SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓJA (FT)
Megye: Baranya
6M007003_8

No.

A helyi önkormányzat

Alapfokú
művészet-
oktatás

Kollégiumok
közoktatási
feladatai

Hozzájárulások
egyéb
közoktatási
nevelési,
oktatási
feladatokhoz

Egyéb
hozzájárulások
egyes
közoktatási
intézményeket
fenntartó
önkormányzatok
feladat-
ellátásához

Gyermek-
és ifjúság-
védelemmel
összefüggő
juttatások,
szolgáltatások

Helyi
közművelődési
és
közgyűjteményi
feladatok

Megyei/fővárosi
közművelődési
és
közgyűjteményi
feladatok

Normatív állami hozzájárulás
és normatív részesedésű átengedett
személyi jövedelemadó

összesen

ebből: normatív
részesedésű
átengedett
személyi
jövedelemadó

megye

BM

KSH

neve

3/18

3/19

3/20

3/21

3/22

3/23

3/24

kódja

19

20

21

22

23

24

25

26

27

1

2

1

0200000

Megyeközpont

0

177 873 000

15 478 820

675 000

55 500 000

0

258 493 138

3 110 828 759

1 348 888 846

2

2

2

0219415

Pécs m.j.

128 818 000

553 642 000

316 070 200

89 130 000

412 950 000

181 712 938

0

11 421 507 892

2 582 935 494

3

2

3

0233154

Bóly

17 938 000

26 712 000

41 648 940

9 990 000

8 300 000

4 518 250

0

432 926 070

83 249 506

4

2

3

0221528

Harkány

16 688 000

0

11 064 160

16 290 000

16 315 000

4 382 994

0

430 283 423

220 977 503

5

2

3

0226408

Komló

42 919 000

0

42 555 600

1 905 000

58 730 000

32 097 648

0

1 141 659 120

351 894 858

6

2

3

0223959

Mohács

65 631 000

71 550 000

53 652 340

12 885 000

68 555 000

23 236 048

0

1 371 476 916

380 323 831

7

2

3

0210825

Pécsvárad

16 306 000

0

27 288 060

6 345 000

10 400 000

4 711 806

0

269 875 895

85 121 235

8

2

3

0232160

Sásd

15 015 000

0

22 716 080

10 515 000

14 135 000

4 046 020

0

290 207 240

64 516 915

9

2

3

0228741

Sellye

7 034 000

0

17 195 480

9 015 000

15 730 000

3 604 106

0

273 023 669

99 501 318

10

2

3

0205519

Siklós

75 056 000

0

28 662 020

8 805 000

38 430 000

12 219 680

0

868 889 612

250 139 913

11

2

3

0215866

Szentlőrinc

16 355 000

14 154 000

21 294 420

6 375 000

31 785 000

8 242 454

0

457 856 894

107 421 389

12

2

3

0226578

Szigetvár

28 724 000

9 222 000

11 327 380

10 680 000

48 640 000

13 162 974

0

911 122 333

229 489 279

13

2

3

0228024

Villány

10 824 000

0

12 877 140

13 555 000

7 080 000

3 110 888

0

177 440 504

40 257 977

14

2

4

0231927

Beremend

4 725 000

0

9 938 280

18 530 000

10 075 000

3 250 808

0

198 232 431

58 497 920

15

2

4

0206813

Mágocs

2 940 000

0

19 127 080

25 385 000

13 500 000

3 016 442

0

212 205 408

51 753 587

16

2

4

0233765

Szászvár

5 565 000

0

17 371 640

25 355 000

9 200 000

3 127 212

0

186 271 733

37 598 571

17

2

4

0228538

Vajszló

0

0

15 811 100

39 835 000

26 510 000

2 325 004

0

256 842 823

32 756 992

18

2

5

0212548

Abaliget

0

0

13 680

855 000

715 000

775 390

0

21 529 972

12 865 307

19

2

5

0206868

Adorjás

0

0

0

0

0

256 520

0

8 489 433

7 510 433

20

2

5

0225812

Ág

0

0

0

0

0

237 864

0

8 064 507

7 156 707

21

2

5

0213329

Almamellék

0

6 996 000

11 253 760

10 905 000

6 990 000

580 668

0

88 115 273

17 872 751

22

2

5

0220376

Almáskeresztúr

0

0

0

0

0

101 442

0

5 181 484

4 801 925

23

2

5

0217385

Alsómocsolád

0

0

0

0

0

387 112

0

43 965 226

31 959 958

24

2

5

0233279

Alsószentmárton

0

0

8 124 440

5 550 000

4 555 000

1 319 912

0

64 491 528

24 596 688

25

2

5

0227298

Apátvarasd

0

0

0

0

0

157 410

0

5 272 165

4 949 582

26

2

5

0206886

Aranyosgadány

0

0

6 480

405 000

495 000

455 906

0

15 161 015

10 500 600

27

2

5

0228583

Áta

0

0

0

0

0

271 678

0

7 125 756

6 018 988

28

2

5

0205403

Babarc

0

0

3 798 960

6 315 000

2 920 000

965 448

0

54 482 459

23 469 162

29

2

5

0209663

Babarcszőlős

0

0

0

0

0

191 224

0

8 525 482

7 152 629

30

2

5

0222275

Bakóca

0

0

0

0

0

436 084

0

14 438 479

11 751 712

31

2

5

0208299

Bakonya

0

0

0

0

0

431 420

0

8 056 964

7 467 739

32

2

5

0203975

Baksa

0

0

5 250 020

15 795 000

7 725 000

974 776

0

93 611 982

18 437 193

33

2

5

0207603

Bánfa

0

0

0

0

0

258 852

0

17 864 868

13 073 051

34

2

5

0224378

Bár

0

0

0

0

0

711 260

0

7 534 948

6 513 960

35

2

5

0220464

Baranyahídvég

0

0

0

0

0

275 176

0

8 251 680

7 361 547

36

2

5

0224749

Baranyajenő

0

0

4 884 920

6 105 000

3 470 000

578 336

0

52 226 008

16 374 668

37

2

5

0205485

Baranyaszentgyörgy

0

0

0

0

0

214 544

0

7 019 843

6 342 861

38

2

5

0215495

Basal

0

0

0

0

0

233 200

0

7 451 876

6 532 765

39

2

5

0219008

Belvárdgyula

0

0

0

0

0

541 024

0

6 679 454

6 185 642

40

2

5

0216461

Berkesd

0

0

1 930 740

11 205 000

5 510 000

1 062 226

0

71 409 046

20 856 481

41

2

5

0230049

Besence

0

0

0

0

0

160 908

0

8 532 931

7 107 391


A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK 2006. ÉVI NORMATÍV ÁLLAMI HOZZÁJÁRULÁSA ÉS NORMATÍV RÉSZESEDÉSŰ ÁTENGEDETT SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓJA (FT)
Megye: Baranya

No.

A helyi önkormányzat

Lakos
2005. I. 1.
(fő)

Települési
önkormányzatok
feladatai

Körzeti
igazgatás

Körjegyzőség
működése

Megyei,
fővárosi
önkormányzatok
feladatai

Lakott
külterülettel
kapcsolatos
feladatok

Lakossági
települési
folyékony
hulladék
ártalmatlanítása

A társadalmi-
gazdasági és
infrastrukturális
szempontból
elmaradott,
illetve súlyos
foglalkoztatási
gondokkal
küzdő tel. önk.
feladatai

Üdülőhelyi
feladatok

Pénzbeli
szociális
juttatások

megye

BM

KSH

neve

3/1

3/2

3/3

3/4

3/5

3/6

3/7

3/8

3/9

kódja

1

2

3

4

5

6

7

8

9

42

2

5

0214119

Bezedek

301

3 155 015

0

0

0

0

0

1 083 600

0

3 549 091

43

2

5

0213310

Bicsérd

1 012

2 021 180

0

7 350 600

0

224 200

0

0

0

6 042 652

44

2

5

0204899

Bikal

861

1 943 415

125 706

7 350 600

0

0

250 000

0

4 000 000

4 577 076

45

2

5

0205139

Birján

461

3 237 415

67 306

0

0

114 000

0

0

0

2 197 126

46

2

5

0224925

Bisse

268

3 138 020

0

0

0

41 800

0

964 800

0

2 594 508

47

2

5

0220899

Boda

426

3 219 390

0

0

0

41 800

30 000

1 533 600

0

4 550 532

48

2

5

0233002

Bodolyabér

303

3 156 045

44 238

0

0

0

20 000

1 090 800

0

3 756 291

49

2

5

0232151

Bogád

902

1 964 530

0

0

0

505 400

0

0

0

3 952 564

50

2

5

0221892

Bogádmindszent

469

3 241 535

0

9 220 800

0

0

0

1 688 400

0

7 595 924

51

2

5

0210694

Bogdása

333

3 171 495

0

0

0

45 600

0

1 198 800

0

3 604 725

52

2

5

0213116

Boldogasszonyfa

492

3 253 380

0

0

0

0

0

1 771 200

400 000

6 574 596

53

2

5

0206725

Borjád

456

3 234 840

0

9 220 800

0

0

0

0

0

3 051 552

54

2

5

0214368

Bosta

142

3 073 130

0

0

0

0

0

511 200

0

1 732 542

55

2

5

0213365

Botykapeterd

391

3 201 365

0

0

0

11 400

0

1 407 600

0

6 074 185

56

2

5

0223162

Bükkösd

1 290

2 470 350

0

7 350 600

0

30 400

0

4 644 000

0

9 112 560

57

2

5

0207533

Bürüs

101

3 052 015

0

0

0

15 200

0

363 600

0

1 797 800

58

2

5

0219901

Csányoszró

756

1 889 340

0

9 220 800

0

0

0

2 721 600

0

13 037 976

59

2

5

0230614

Csarnóta

149

3 076 735

0

0

0

0

0

536 400

0

1 410 136

60

2

5

0221591

Csebény

106

3 054 590

0

0

0

19 000

0

381 600

0

1 886 800

61

2

5

0226082

Cserdi

370

3 190 550

0

0

0

304 000

0

1 332 000

0

6 310 720

62

2

5

0203896

Cserkút

489

3 251 835

71 394

9 220 800

0

319 200

0

0

300 000

2 201 478

63

2

5

0213851

Csertő

434

3 223 510

0

0

0

11 400

0

1 562 400

0

4 776 604

64

2

5

0222576

Csonkamindszent

176

3 090 640

0

0

0

11 400

0

633 600

0

1 540 528

65

2

5

0211086

Cún

273

3 140 595

0

0

0

11 400

0

982 800

0

4 835 103

66

2

5

0207773

Dencsháza

634

1 826 510

92 564

9 220 800

0

444 600

0

2 282 400

0

8 612 256

67

2

5

0211952

Dinnyeberki

114

3 058 710

0

0

0

0

0

410 400

0

1 638 408

68

2

5

0232373

Diósviszló

730

1 875 950

0

3 982 800

0

125 400

0

2 628 000

0

9 930 920

69

2

5

0228617

Drávacsehi

261

3 134 415

0

0

0

0

0

939 600

0

4 645 800

70

2

5

0228121

Drávacsepely

244

3 125 660

0

0

0

0

0

878 400

0

3 089 040

71

2

5

0217419

Drávafok

567

1 792 005

0

6 601 680

0

30 400

0

2 041 200

0

6 477 408

72

2

5

0232391

Drávaiványi

222

3 114 330

0

0

0

0

0

799 200

0

3 951 600

73

2

5

0209159

Drávakeresztúr

159

3 081 885

0

0

0

0

0

572 400

0

1 622 913

74

2

5

0222734

Drávapalkonya

309

3 159 135

0

0

0

0

0

1 112 400

0

5 500 200

75

2

5

0212380

Drávapiski

97

3 049 955

0

0

0

0

0

349 200

0

1 726 600

76

2

5

0228608

Drávaszabolcs

727

1 874 405

0

9 220 800

0

326 800

130 000

2 617 200

0

7 401 587

77

2

5

0230030

Drávaszerdahely

220

3 113 300

0

0

0

0

0

792 000

0

1 538 900

78

2

5

0221698

Drávasztára

465

3 239 475

0

0

0

3 800

0

1 674 000

0

4 859 715

79

2

5

0209186

Dunaszekcső

2 208

4 228 320

0

7 350 600

0

0

0

0

200 000

19 313 376

80

2

5

0228918

Egerág

1 022

2 026 330

0

9 220 800

0

95 000

0

0

0

4 905 600

81

2

5

0216498

Egyházasharaszti

338

3 174 070

0

3 982 800

0

0

0

0

0

3 985 696

82

2

5

0227401

Egyházaskozár

871

1 948 565

127 166

9 220 800

0

15 200

0

3 135 600

0

4 990 830


A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK 2006. ÉVI NORMATÍV ÁLLAMI HOZZÁJÁRULÁSA ÉS NORMATÍV RÉSZESEDÉSŰ ÁTENGEDETT SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓJA (FT)
Megye: Baranya
6M007003_10

No.

A helyi önkormányzat

Lakáshoz
jutás
feladatai

Szociális
és gyermekjóléti
alapszolgáltatás
feladatai
b)–k) pontok

Szociális és gyermekvédelmi
bentlakásos és átmeneti elhelyezés

Hajléktalanok
átmeneti
intézményei

Gyermekek
napközbeni
ellátása

Óvodai
nevelés

Iskolai
oktatás

Különleges
gondozás
keretében
nyújtott
ellátás

a) és b) pontok

c) pont

megye

BM

KSH

neve

3/10

3/11

3/12

3/12

3/13

3/14

3/15

3/16

3/17

kódja

10

11

12

13

14

15

16

17

18

42

2

5

0214119

Bezedek

553 482

2 100 000

0

0

0

0

0

0

0

43

2

5

0213310

Bicsérd

1 705 209

665 600

0

0

0

0

9 154 000

25 384 000

0

44

2

5

0204899

Bikal

1 378 833

2 322 400

0

0

0

0

0

0

0

45

2

5

0205139

Birján

736 948

2 100 000

0

0

0

0

0

0

0

46

2

5

0224925

Bisse

498 605

0

0

0

0

0

0

0

0

47

2

5

0220899

Boda

827 067

2 100 000

0

0

0

0

0

0

0

48

2

5

0233002

Bodolyabér

575 037

2 100 000

0

0

0

0

0

0

0

49

2

5

0232151

Bogád

1 375 587

1 614 400

0

0

0

0

0

28 304 000

464 000

50

2

5

0221892

Bogádmindszent

813 448

4 212 800

0

0

0

0

9 552 000

21 820 000

464 000

51

2

5

0210694

Bogdása

614 678

2 878 800

0

0

0

0

0

0

0

52

2

5

0213116

Boldogasszonyfa

886 321

2 100 000

0

0

0

0

0

0

0

53

2

5

0206725

Borjád

807 185

0

0

0

0

0

9 552 000

17 480 000

1 392 000

54

2

5

0214368

Bosta

275 525

0

0

0

0

0

0

0

0

55

2

5

0213365

Botykapeterd

728 171

0

0

0

0

0

0

0

0

56

2

5

0223162

Bükkösd

2 356 775

2 100 000

0

0

0

0

13 930 000

29 812 000

0

57

2

5

0207533

Bürüs

200 000

2 170 800

0

0

0

0

0

0

0

58

2

5

0219901

Csányoszró

1 356 328

3 964 800

0

0

0

0

7 960 000

26 060 000

0

59

2

5

0230614

Csarnóta

276 298

0

0

0

0

0

0

0

0

60

2

5

0221591

Csebény

205 694

2 100 000

0

0

0

0

0

0

0

61

2

5

0226082

Cserdi

668 292

0

0

0

0

0

0

0

0

62

2

5

0203896

Cserkút

686 667

0

0

0

0

0

0

0

0

63

2

5

0213851

Csertő

806 721

2 100 000

0

0

0

0

0

0

0

64

2

5

0222576

Csonkamindszent

331 100

0

0

0

0

0

0

0

0

65

2

5

0211086

Cún

488 406

2 100 000

0

0

0

0

0

0

0

66

2

5

0207773

Dencsháza

1 152 978

4 128 000

0

0

0

0

3 582 000

36 136 000

3 712 000

67

2

5

0211952

Dinnyeberki

214 477

2 100 000

0

0

0

0

0

0

0

68

2

5

0232373

Diósviszló

1 351 880

0

0

0

0

0

6 965 000

13 092 000

0

69

2

5

0228617

Drávacsehi

455 351

0

0

0

0

0

0

0

0

70

2

5

0228121

Drávacsepely

468 556

2 100 000

0

0

0

0

0

0

0

71

2

5

0217419

Drávafok

1 078 412

4 348 800

0

0

0

0

5 373 000

14 600 000

464 000

72

2

5

0232391

Drávaiványi

414 792

2 949 600

0

0

0

0

0

0

0

73

2

5

0209159

Drávakeresztúr

285 525

2 100 000

0

0

0

0

0

0

0

74

2

5

0222734

Drávapalkonya

560 715

0

0

0

0

0

0

0

0

75

2

5

0212380

Drávapiski

200 000

2 100 000

0

0

0

0

0

0

0

76

2

5

0228608

Drávaszabolcs

1 322 303

0

0

0

0

0

10 945 000

28 232 000

4 176 000

77

2

5

0230030

Drávaszerdahely

403 822

0

0

0

0

0

0

0

0

78

2

5

0221698

Drávasztára

835 976

4 932 000

0

0

0

0

0

10 212 000

0

79

2

5

0209186

Dunaszekcső

3 594 443

8 635 000

0

0

0

0

11 343 000

30 792 000

3 712 000

80

2

5

0228918

Egerág

1 612 390

0

0

0

0

0

7 164 000

27 920 000

4 176 000

81

2

5

0216498

Egyházasharaszti

640 731

0

0

0

0

0

6 965 000

33 268 000

10 672 000

82

2

5

0227401

Egyházaskozár

1 436 290

3 875 400

0

0

0

0

11 343 000

30 236 000

928 000


A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK 2006. ÉVI NORMATÍV ÁLLAMI HOZZÁJÁRULÁSA ÉS NORMATÍV RÉSZESEDÉSŰ ÁTENGEDETT SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓJA (FT)
Megye: Baranya
6M007003_11

No.

A helyi önkormányzat

Alapfokú
művészet-
oktatás

Kollégiumok
közoktatási
feladatai

Hozzájárulások
egyéb
közoktatási
nevelési,
oktatási
feladatokhoz

Egyéb
hozzájárulások
egyes
közoktatási
intézményeket
fenntartó
önkormányzatok
feladat-
ellátásához

Gyermek-
és ifjúság-
védelemmel
összefüggő
juttatások,
szolgáltatások

Helyi
közművelődési
és
közgyűjteményi
feladatok

Megyei/fővárosi
közművelődési
és
közgyűjteményi
feladatok

Normatív állami hozzájárulás
és normatív részesedésű átengedett
személyi jövedelemadó

összesen

ebből: normatív
részesedésű
átengedett
személyi
jövedelemadó

megye

BM

KSH

neve

3/18

3/19

3/20

3/21

3/22

3/23

3/24

kódja

19

20

21

22

23

24

25

26

27

42

2

5

0214119

Bezedek

0

0

0

0

0

350 966

0

10 792 154

9 093 441

43

2

5

0213310

Bicsérd

0

0

1 906 460

12 750 000

7 625 000

1 179 992

0

76 008 893

17 421 582

44

2

5

0204899

Bikal

0

0

0

0

0

1 003 926

0

22 951 956

20 910 312

45

2

5

0205139

Birján

0

0

0

0

0

537 526

0

8 990 321

7 629 599

46

2

5

0224925

Bisse

0

0

0

0

0

312 488

0

7 550 221

6 901 594

47

2

5

0220899

Boda

0

0

0

0

0

496 716

0

12 799 105

10 850 032

48

2

5

0233002

Bodolyabér

0

0

0

0

0

353 298

0

11 095 709

9 345 196

49

2

5

0232151

Bogád

0

0

2 337 640

7 965 000

3 325 000

1 051 732

0

52 859 853

8 852 268

50

2

5

0221892

Bogádmindszent

0

0

4 720 880

12 900 000

6 295 000

546 854

0

83 071 641

23 792 954

51

2

5

0210694

Bogdása

0

0

0

0

0

388 278

0

11 902 376

9 888 827

52

2

5

0213116

Boldogasszonyfa

0

0

0

0

0

573 672

0

15 559 169

13 104 080

53

2

5

0206725

Borjád

0

0

7 106 200

11 355 000

4 455 000

531 696

0

68 186 273

16 083 185

54

2

5

0214368

Bosta

0

0

0

0

0

165 572

0

5 757 969

5 324 833

55

2

5

0213365

Botykapeterd

0

0

0

0

0

455 906

0

11 878 627

10 360 081

56

2

5

0223162

Bükkösd

0

0

9 095 860

16 800 000

7 955 000

1 504 140

0

107 161 685

26 479 245

57

2

5

0207533

Bürüs

0

0

0

0

0

117 766

0

7 717 181

6 428 934

58

2

5

0219901

Csányoszró

0

0

3 285 800

11 265 000

7 205 000

881 496

0

88 848 140

28 280 847

59

2

5

0230614

Csarnóta

0

0

0

0

0

173 734

0

5 473 303

5 120 769

60

2

5

0221591

Csebény

0

0

0

0

0

123 596

0

7 771 280

6 488 140

61

2

5

0226082

Cserdi

0

0

0

0

0

431 420

0

12 236 982

10 659 302

62

2

5

0203896

Cserkút

0

0

0

0

0

570 174

0

16 621 548

16 071 178

63

2

5

0213851

Csertő

0

0

0

0

0

506 044

0

12 986 679

10 981 088

64

2

5

0222576

Csonkamindszent

0

0

0

0

0

205 216

0

5 812 484

5 427 352

65

2

5

0211086

Cún

0

0

0

0

0

318 318

0

11 876 622

9 856 406

66

2

5

0207773

Dencsháza

0

0

9 391 500

14 370 000

8 065 000

739 244

0

103 755 852

24 751 229

67

2

5

0211952

Dinnyeberki

0

0

0

0

0

132 924

0

7 554 919

6 333 877

68

2

5

0232373

Diósviszló

0

0

2 465 560

7 860 000

5 145 000

851 180

0

56 273 690

18 263 400

69

2

5

0228617

Drávacsehi

0

0

0

0

0

304 326

0

9 479 492

8 318 042

70

2

5

0228121

Drávacsepely

0

0

0

0

0

284 504

0

9 946 160

8 362 460

71

2

5

0217419

Drávafok

0

0

4 742 060

7 440 000

3 690 000

661 122

0

59 340 087

19 731 299

72

2

5

0232391

Drávaiványi

0

0

0

0

0

258 852

0

11 488 374

9 360 749

73

2

5

0209159

Drávakeresztúr

0

0

0

0

0

185 394

0

7 848 117

6 630 949

74

2

5

0222734

Drávapalkonya

0

0

0

0

0

360 294

0

10 692 744

9 317 694

75

2

5

0212380

Drávapiski

0

0

0

0

0

113 102

0

7 538 857

6 295 767

76

2

5

0228608

Drávaszabolcs

0

0

5 335 000

17 070 000

8 325 000

847 682

0

97 823 777

21 890 380

77

2

5

0230030

Drávaszerdahely

0

0

0

0

0

256 520

0

6 104 542

5 719 817

78

2

5

0221698

Drávasztára

0

0

2 631 280

3 135 000

2 020 000

542 190

0

34 085 436

12 966 502

79

2

5

0209186

Dunaszekcső

0

0

6 988 360

3 390 000

6 005 000

2 574 528

0

108 126 627

37 731 359

80

2

5

0228918

Egerág

0

0

1 738 880

13 605 000

4 515 000

1 191 652

0

78 170 652

17 825 372

81

2

5

0216498

Egyházasharaszti

0

0

13 501 240

17 010 000

12 760 000

394 108

0

106 353 645

11 180 981

82

2

5

0227401

Egyházaskozár

0

0

11 100 380

16 095 000

5 720 000

1 015 586

0

101 187 817

23 020 274


A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK 2006. ÉVI NORMATÍV ÁLLAMI HOZZÁJÁRULÁSA ÉS NORMATÍV RÉSZESEDÉSŰ ÁTENGEDETT SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓJA (FT)
Megye: Baranya
3

A 6. számú mellékletet a 14/2006. (IV. 28.) PM–BM együttes rendelet 2. § (1) bekezdése iktatta be. A finanszírozási különbözetek érvényesítésére vonatkozóan lásd e módosító rendelet 2. § (2) bekezdését.

4

A 7. számú mellékletet a 14/2006. (IV. 28.) PM–BM együttes rendelet 2. § (1) bekezdése iktatta be. A finanszírozási különbözetek érvényesítésére vonatkozóan lásd e módosító rendelet 2. § (3) bekezdését.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére