BÜ BH 2006/40
BÜ BH 2006/40
2006.02.01.
Az előkészület miatti büntetőjogi felelősség megállapításának akkor van helye, ha az elkövetésre felhívás, illetve közös elkövetésben megállapodás konkrét és közvetlen. Ennek vizsgálata a büntető- eljárásban nem mellőzhető [Btk. 18. § (1)–(3) bek., 261. § (1) bek. a) pont és (4) bek.].
A P. Megyei Bíróság a 2004. év június hó 29. napján kelt ítéletében C. Gy. I. r. és V. G. II. r. vádlottakat 1-1 rb., a Btk. 316. § (1) bekezdésébe ütköző és a (4) bekezdés b) pontja szerint minősülő és büntetendő társtettesként elkövetett lopás bűntettében és 1-1 rb., a Btk. 261. § (1) bekezdés a) pontjába ütköző és a (4) bekezdés szerint minősülő és büntetendő társtettesként elkövetett terrorcselekmény előkészületének bűntette miatt halmazati büntetésül, mint többszörös visszaesőket, 5-5 évi fegyházra és 5-5 évi közügyektől eltiltásra ítélte.
Az elsőfokú bíróság az alábbi tényállást állapította meg: C. Gy. I. r. és V. G. II. r. vádlottak 2003. évben jogerős szabadságvesztésüket töltötték a V. Fegyház és Börtönben. Mindketten a 3. körlet emeletén lévő 96-os zárkában voltak elhelyezve, V. G. II. r. vádlott 2002. december hó 28. napjától, míg C. Gy. I. r. vádlott 2003. január hó 9. napjától. A vádlottak 2003. február végén, március elején – közelebbről meg nem határozható időpontban – megállapodtak abban, hogy megpróbálnak megszökni a büntetés-végrehajtási intézetből. Úgy tervezték, hogy az egyik kisebb gyakorlattal rendelkező felügyelőjüket a zárkájukba berántva foglyul ejtik, elengedését szabadon bocsátásuktól teszik függővé, és foglyukat a nyakánál is megvágják, annak alátámasztása végett, hogy ők semmitől sem riadnak vissza, abban az esetben, ha az intézet velük tárgyaló munkatársa nem teljesíti követelésüket.
Tervük megvalósításába más elítélteket is be akartak vonni, arról több, az intézetben fogva tartott személynek beszéltek.
C. Gy. I. r. és V. G. II. r. vádlottak a 3. körlet első emeletén lévő 95-ös számú zárkájából 2003. március 19-én 16 óra 30 perc körüli időpontban saját zárkájukba vitték, az akkor távollévő K. I. elítélt személyes tárgyait tartalmazó és lakattal lezárt szekrényt, az ő tudta és beleegyezése nélkül. A szekrényről a lakatot lefeszítve magukhoz vették az abban lévő és K. I. tulajdonát képező ingóságokat, összesen 43 880 forint értékben.
K. I.-nek a bűncselekménnyel okozott összesen 42 380 forint kára részben megtérült, a nyomozás során 3600 forint értékben.
Az ítélet ellen a vádlottak és védőik jelentettek be fellebbezést felmentésért, illetve enyhítésért.
A fellebbviteli főügyészség átiratában az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozta.
A másodfokú nyilvános ülésen C. Gy. I. r. vádlott a terrorcselekményben nem érezte magát bűnösnek. Azt elismerte, hogy társával hamis bejelentést tettek B. S. elítélttel szemben, azonban ezt később visszavonták. A bejelentést követően szigorúbb volt a rend, zárkájukat ,,széttúrták'', késeket kerestek. V. G. II. r. vádlott is tagadta bűnösségét. Arra hivatkozott, hogy a szökésnek nem volt értelme, mert büntetéséből már csak százhúsz nap volt hátra.
Az I. r. vádlott védője elsősorban a terrorcselekmény előkészületének megállapíthatóságát vitatta, hiszen a tanúvallomások csak mint lehetőségről beszéltek a szökésről, konkrétum nem került szóba. A cselekmény – valósága esetén – egyébként is a Btk. 246. § szerint fogolyzendüléshez állt közelebb. Másodlagosan a kiszabott büntetés enyhítését indítványozta.
A II. r. vádlott védője perbeszédében a Btk. 261. § (3) bekezdés a) pontja szerinti önkéntes elállás alkalmazhatóságára hívta fel a figyelmet.
Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Be. 348. § (1) bekezdése alapján az azt megelőző bírósági eljárással együtt felülbírálta. Ennek során megállapította, hogy a megyei bíróság a lefolytatott bizonyítás során eljárási hibát nem vétett, azonban az általa hozott ítélet az indokolási kötelezettség elmulasztásában megnyilvánuló eljárási szabálysértésben szenved, amely lényeges hatással volt a határozat érdemére. Ezenfelül az ítélet a Be. 351. § (2) bekezdés a) és b) pontjának II. fordulata szerint megalapozatlan, mert a tényállás nem kellően felderített és hiányosan került megállapításra.
Az elsőfokú ítélet megalapozatlanságával kapcsolatban szükséges annak áttekintése, hogy milyen történeti tényállás alapján állapította meg az elsőfokú bíróság a vádlottak bűnösségét terrorcselekmény előkészületének bűntettében.
A Btk. 261. § (4) bekezdése nem határozza meg, mikor valósul meg az ott írtak szerinti bűncselekmény előkészülete. Erre csak a Btk. 18. §-ban írtak tartalmaznak rendelkezést. Az (1) bekezdés szerinti előkészületet az követ el, aki mást ,,a bűncselekmény elkövetése céljából... az elkövetésre felhív,... a közös elkövetésben megállapodik''. Mind a vádirati, mind az onnan átvett ítéleti tényállásban van utalás ezen fordulatokra, azonban hiányzik annak megállapítása, hogy a vádlottak valóban megállapodtak-e a túszejtésben, valóban erre hívták-e fel más fogolytársaikat, avagy – a bv. intézetben szokásos módon – csak beszélgettek a szabadulás ezen lehetőségéről. Már pedig ennek tisztázása nélkül nem vonható következtetés a bűnelkövetői szándék fennálltára. Az előkészület miatti büntetőjogi felelősség megállapításának ugyanis csak akkor van helye, ha az elkövetésre felhívás, illetve közös elkövetésben megállapodás komoly, konkrét és közvetlen. Ennek vizsgálata szempontjából annak van döntő jelentősége, hogy az előkészületi cselekmény önmagában megteremti-e a terrorcselekmény közvetlen lehetőségét, vagyis akként biztosítja a bűncselekmény elkövetésének a feltételét, hogy a terrorcselekmény törvényi tényállásának megvalósítása még nem kezdődik el (ha igen, akkor kísérleti szakba lép a cselekmény). A lefolytatott eljárás során valóban merültek fel arra nézve adatok, hogy a vádlottak készülhettek túszejtésre. Az elsőfokú bíróság ennek ellenére a tényállásban nem tartotta szükségesnek megállapítani, hogy a vádlottak valóban rendelkeztek-e a bűncselekmény végrehajtásához szükséges késsel, illetve intézkedtek-e ennek beszerzése iránt (H. Ö., N. J. és Ny. R. tanúk vallomása); megtörtént-e a foglyul ejtéshez kiszemelt büntetés-végrehajtási őr kiválasztása (P. Gy. és N. J. tanúk vallomása), amennyiben igen, nem került tisztázásra, hogy ki ez a személy; a vádlottak valóban elpróbálták-e a fegyőr berántását és nyakának elvágását (H. Ö. és N. J. tanúk vallomása).
Annak ellenére, hogy az előbb írt körülmény tekintetében tanúvallomások álltak a bíróság rendelkezésre, az elsőfokú bíróság a tényállásban elmulasztotta ezek rögzítését, az ítélet indokolásában pedig nem adott számot arról, hogy ezen tények megállapítását miért mellőzte. A fenti tanúvallomásokban foglaltak valósága esetén merülhet csak fel a terrorcselekmény elkövetésének megállapíthatósága. Ez jelzi a közös elkövetésben való megállapodás, illetve felhívás komolyságát, konkrétságát és közvetlenségét. Ellenkező esetben, illetve az elsőfokú bíróság által megállapított tényállásból viszont nem állapíthatóak meg ezek a feltételek. Ugyancsak hiányzik annak megállapítása, hogy milyen okból maradt el a vádlottak cselekménye, noha a tervezgetés már február végén, március elején megtörtént. Elmaradt annak tisztázása, hogyan és honnan jutott a büntetés-végrehajtási intézet vezetőinek tudomására a szökési terv. Ezáltal a tényállás felderítetlen, mert a bíróság elmulasztotta kihallgatni azokat a büntetés-végrehajtási intézetben dolgozó személyeket – köztük a meghallgatásokat foganatosító T. J. őrnagyot –, akik erről információval rendelkeztek.
Abban az esetben, ha az így felvett bizonyításból az lenne megállapítható, hogy a vádlottak előkészültek a terrorcselekményre, még mindig nem vonható kétséget kizáró következtetés büntetőjogi felelősségükre, mert ekkor a bíróságnak még azt is vizsgálat tárgyává kell tennie, hogy nem valósult-e meg a Btk. 18. § (2) bekezdése a) és c) pontjára figyelemmel a Btk. 32. § e) pontja szerinti büntethetőséget kizáró ok. Eszerint nem büntethető előkészület miatt, akinek önkéntes elállása folytán marad el a bűncselekmény elkövetésének a megkezdése, illetve aki az előkészületet a hatóságnál feljelenti.
A tényállás a tekintetben is hiányosan került megállapításra, hogy nem rögzítette azt a tényt, hogy a büntetés-végrehajtási intézetben 2003. március 20-án a vádlottak maguk tettek bejelentést a készülő terrorcselekményről, annak megszervezésével B. S. elítélt társukat vádolták. Az elsőfokú ítélet meghozatalát követően őket ezért a V. Városi Bíróság 2005. év március hó 24-én jogerős ítéletében bűnösnek mondta ki hamis vád büntettében, ezért 6-6 hónapi börtönbüntetést szabott ki velük szemben. A vádlottak bejelentése tehát nem a saját cselekményükre vonatkozott és valótlan tartalmú volt, ami a c) pont alkalmazását így kizárja, de vizsgálat tárgyává kell tenni, hogy ezen bejelentéssel nem valósult-e meg az a) pont szerinti önkéntes elállás, hiszen ennek folytán nem vitathatóan szigorodtak a büntetés-végrehajtási intézeten belüli ellenőrzések, ami a vádlottak tervezett cselekményének további végrehajthatóságára is kihatással volt. Ez pedig az irányban mutat, ha volt is előkészület, ettől a vádlottak elálltak.
A bejelentés körülményének vizsgálata azért is szükséges, mert nem tekinthető életszerűnek az a vádlotti magatartás, hogy olyan cselekmény elkövetésével vádoljanak hamisan egy társukat, amire ők maguk készülnek, ezáltal nehezítve meg tervük végrehajtását. A rendelkezésre álló iratokból az állapítható meg, hogy a vád tárgyává tett szökési cselekményről legelőször épp a vádlottak tettek hivatalos bejelentést a büntetés-végrehajtási intézetnek.
A tényállás előbbiekben írt hiányosságával és felderítetlenségével összefüggésben az elsőfokú bíróság indokolási kötelezettségét is elmulasztotta a fentiek tekintetében: elmaradt annak megállapítása, hogy a vádlottak szökéssel kapcsolatos tervezgetése tekinthető-e komolynak; önkéntes elállás megállapítható-e a vádlottak javára; amennyiben nem, miért.
Az elsőfokú ítélet ezen hiányosságai a másodfokú eljárásban a Be. 352. § (1) bekezdés b) pontja alapján felvett bizonyítással sem pótolhatók, mert az elsőfokú bíróság a vád tárgyává tett cselekménnyel kapcsolatban büntetőjogilag releváns tényeket elmulasztotta megállapítani, indokolási kötelezettségét olyan mértékben nem teljesítette, ami a másodfokú eljárásban nem volt pótolható. Ezért az elsőfokú bíróság ítéletét a másodfokú bíróság hatályon kívül helyezte a Be. 375. § (1) bekezdés 2. mondatának utolsó fordulata (eljárási szabálysértés) és 376. § (1) bekezdése (megalapozatlanság) alapján.
A másodfokú bíróságnak a megismételt eljárásra vonatkozó iránymutatásai a következők:
Meg kell hallgatni valamennyi, a bírósági eljárás során már meghallgatott tanút arra nézve, hogy a vádlottak milyen konkrét előkészületet tettek a tervezett bűncselekmény megvalósítása érdekében: volt-e eszközük, kiszemelt áldozatuk a túszejtésre, annak elpróbálása valóban megtörtént-e. Az előbbi tények megállapítását vagy ennek hiányát a határozat indokolásában részletesen ki kell fejteni.
Ki kell hallgatni T. J. bv. őrnagyot azon tényre vonatkozóan, hogy a vádlottak milyen körülmények között tettek bejelentést társuk szökési kísérletéről, illetve arra, hogy a vádlottak korábban más büntetés-végrehajtási alkalmazottnak jelezték-e és milyen körülmények között a szökési tervet. Ugyanezen tanút, vagy más bv. intézeti alkalmazottat meg kell hallgatni arra nézve is, hogy a vádlottakra terhelő vallomást tevő zárka és fogolytársak meghallgatására kinek a kezdeményezésére került sor, miért csak a vádlotti bejelentések után jelezték, hogy szökésre készülnek.
Az előbbiekben írtak tisztázását követően lesz a bíróság abban a helyzetben, hogy megnyugtatóan foglaljon állást abban a kérdésben, hogy a vádlottak komolyan megállapodtak az általuk eltervezett bűncselekmény megvalósításáról, avagy beszélgetésük nem volt más, mint a fogva tartottak között általában a szabadulás lehetőségét felvető egy beszélgetés a sok közül, mely nélkülözi a bűncselekmény elkövetésében való megállapodás komolyságát.
Az új eljárás lefolytatása során az elsőfokú bíróság vegye figyelembe a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának BH. 2000/192. számú eseti döntését; miszerint a bírói gyakorlatban a vádlott zárkatársa vallomásának értékelésénél figyelembe kell venni azt a körülményt, hogy ezen tanú ,,általában érdekelt lehet abban, hogy olyan vallomást tegyen, amely megítélése szerint előnyös a nyomozónak, mert ettől a maga számára előnyöket remélhet ... A zárkatárs vallomását ezért általában akkor lehet teljes értékű bizonyítékként elfogadni, ha azt más adat is alátámasztja, vagy pedig olyan tényeket tartalmaz, amelyről a zárkatárs kizárólag a vádlottól szerezhetett tudomást''.
A fentiek alapján az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezése megalapozatlanság miatt történt, ezért a megismételt eljárásból a Be. 21. § (3) bekezdés c) pontja alapján ki van zárva az elsőfokú határozat meghozatalában részt vett bíró.
(Fővárosi Ítélőtábla 3. Bf. 1410/2004. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás