PÜ BH 2006/401
PÜ BH 2006/401
2006.12.01.
A leszármazók kötelesrészének kiadásánál a túlélő házastárs haszonélvezeti jogának értékét nem kell figyelembe venni, ha a végrendelet alapján neki jutott vagyon korlátozott haszonélvezetét biztosítja (Ptk. 671. §).
A felperesek T. I. örökhagyónak T. M.-mel kötött házasságából született gyermekei, az alperes az örökhagyó túlélő házastársa.
Az örökhagyó az alperessel 1993-ban kötött házasságot.
1998. november 2-án a házastársak tartási és gondozási szerződést kötöttek. A szerződés alapján az örökhagyó az m.-i 2255. helyrajzi számon nyilvántartott házasingatlanból a tulajdonát képező 22/40 illetőséget az alperesre ruházta, aki ennek ellenében teljes eltartására, gondozására, ápolására, gyógykezeltetésére és illő eltemettetésére vállalt kötelezettséget. A szerződésben megállapították, hogy bár házastársak, közöttük a korkülönbség nagy, így az eltartásra jogosult nemcsak idős, de beteg is, és ezzel a szerződéssel kívánja saját ellátását, gondozását a jövőre is biztosítani, számolva azzal, hogy közte és házastársa között a házastársi kapcsolat esetleg megszakadhat.
Az örökhagyó és az alperes ugyanezen a napon kölcsönösen egymás javára végrendelkeztek. Az örökhagyó végrendeletében általános örökösévé az alperest nevezte. A végrendeleti juttatást azzal indokolta, hogy első házasságából született gyermekei tőle távol élnek, vele kapcsolatot nem tartanak, ellátása, gondozása vonatkozásában rájuk nem számíthat, ezért az alperessel tartási szerződést kötött. A végrendeletből kitűnik az is, hogy az örökhagyó számolt azzal a lehetőséggel, hogy gyermekei a tartási szerződést megtámadnák, és ha azt a bíróság érvénytelenné nyilvánítaná, akkor végrendeleti juttatásban kívánja részesíteni túlélő házastársát.
Az örökhagyó és az alperes rendszeresen piaci kereskedést folytattak. 2001 augusztusában ingatlanukon jövedéki ellenőrzést tartottak, melynek során 100 litert meghaladó zárjegy nélküli szeszes italt foglaltak le.
2001. szeptember 3-án az örökhagyó és az alperes az eltartási és gondozási szerződést megszüntető és felbontó megállapodást kötött. Az okirat tartalma szerint: házasságuk az utóbbi időben megromlott, mindkettőjük határozott szándéka, hogy mivel közöttük az életközösség véglegesen és teljesen megromlott, a bíróság előtt közös és kölcsönös akaratnyilvánítással házasságuk felbontását fogják kérni. Ilyen körülmények között nem látnak lehetőséget a tartási és gondozási szerződés zavartalan, maradéktalan teljesítésére, ezért azt közös akaratnyilvánítással, visszamenő hatállyal felbontják, mivel az ingatlan tulajdonjogának a szolgáltatása tartási és gondozási ellenszolgáltatással viszonozva nem volt. Külön rögzítették azt is, hogy az alperes szerződési kötelezettségének eddig sem tett eleget. Az örökhagyó megbetegedett, kórházi ápolásra, kezelésre szorult és ebben az állapotában őt az alperes magára hagyta. Az okirat alapján az m.-i ingatlanra az eredeti állapot helyreállítása megtörtént.
A vámhivatal az alperessel szemben jövedéki törvénysértés miatt bírság, adó és raktárdíj címén 417 494 forint tartozás megfizetésére kötelezte az alperest. Az M.-i Városi Bíróság végzésével jövedékkel visszaélés vétsége miatt 170 napi tétel – egy napi tétel 100 forint összegű – pénzbüntetésre ítélte.
Az örökhagyó és az alperes között bontóper nem indult, életközösségük nem szűnt meg.
A házasságkötés előtt ingóságaival az alperes Ukrajnából települt át. Az alperes fia családjával 2000 nyarán ugyancsak áttelepültek. Lakhatásuk érdekében 2001. október 5-én kelt szerződéssel P. községben lakóházas ingatlan vétele történt akként, hogy az eladókkal az örökhagyó tárgyalt, a vételárat ő fizette ki, amely 2 250 000 forint volt. A szerződés alapján tulajdonjogot az alperes fia, haszonélvezeti jogot az örökhagyó szerzett. Utóbbi értéke a szerződés szerint 450 000 forint volt. Az ingatlanba sem az alperes gyermekének családja, sem az örökhagyó nem költözött be.
Az örökhagyó 2001. december 24-én elhunyt, őt az alperes temettette el 300 000 forint közösen megtakarított pénzük felhasználásával. Az alperes gyermekének családja az m.-i ingatlan lakóépületében, az alperes az ingatlan melléképületében lakik. A P. községben megvásárolt ingatlant az alperes fia eladta, annak teljes vételárát az alperes a fia részére átengedte.
Az örökhagyó halálát követő hagyatéki eljárásban az alperes a javára szóló végrendelet alapján érvényesített öröklési igényt. A felperesek a végrendelet érvényességét elismerték, közöttük csak a kötelesrész mértékét illetően keletkezett vita. Az eljárt közjegyző a hagyatékot ideiglenes hatállyal az alperes részére adta át és a felpereseket perindításra hívta fel.
A felperesek – tudomást szerezve a tartási szerződést felbontó okiratról – keresetükben az alperesnek az öröklésből való kiesése megállapításával törvényes örökrészük megállapítását kérték. Az eljárás során kiterjesztett és pontosított keresetükben vagylagosan kötelesrészük kiadását is kérték: az alperest személyenként 1 937 700 forint és annak 2002. november 4-étől járó törvényes kamatai megfizetésére kérték kötelezni. Ennek során – egyebek mellett – állították, hogy az örökhagyó hagyatékához és a kötelesrész alapjához tartozik az örökhagyó d.-i ingatlana eladási árából 506 000 forint vételárkövetelés, 4 730 000 forint értékben az m.-i ingatlan, 300 000 forint értékű személygépkocsi, 2 250 000 forint az alperes fiának juttatott adomány, 1 160 000 forint értékű ingóság, 2 000 000 forint készpénz és a temetésre felhasznált 300 000 forint.
Az alperes a kiesésre vonatkozó kereset teljes elutasítását kérte. Vitatta a kötelesrész alapját, és annak mértékét 738 400 forintban ismerte el.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperesek elsődleges keresetét elutasította. Kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az I-II. r. felperesek részére személyenként 874 412 forintot és annak 2002. november 4. napjától 2004. december 31. napjáig járó évi 11%, 2005. január 1. napjától a kifizetésig járó évi 9,5% kamatát.
Megkereste a Gy.-i Városi Bíróságot, hogy az Ö. Z. és Ö. Z.-né által letétbe helyezett 486 666 forintot egyenlő arányban utalja ki az alperes (feltehetően felperesek) részére. Ezt meghaladóan a felperesek másodlagos keresetét elutasította.
Az ítélet indokolása szerint az elsődleges keresetet illetően annak van jelentősége, hogy az öröklés megnyíltakor az örökhagyó és az alperes között az életközösség fennállt-e. Az elsőfokú bíróság a bizonyítékok mérlegelésével azt állapította meg, hogy az életközösség fennállt, ezért az alperesnek a Ptk. 601. §-ában írtak alapján a kiesése nem állapítható meg.
A másodlagos keresetnek a Ptk. 661. §-a alapján helyt adva a kötelesrész alapját az elsőfokú bíróság a Ptk. 666. § (1) bekezdés alkalmazásával állapította meg. Ennek során – szakvéleményt is beszerezve – az m.-i 2255. hrsz.-ú
ingatlan 22/40 részének forgalmi értékét a felperesek által megjelölt összegben: 4 730 000 forintban határozta meg. Az alperes az eljárás során kétséget kizáróan nem bizonyította, hogy az örökhagyó hagyatékaként felvett személygépkocsi teljes egészében a különvagyona lett volna. Annak hagyatékhoz tartozó értékét a hagyatéki eljárásban felvett értékkel egyezően állapította meg. A hagyatékhoz tartozó ingóságok körét és értékét a bizonyítékok mérlegelésével 379 550 forintban látta megállapíthatónak. A bizonyítékokat mérlegelve azt is megállapította, hogy a polgári ingatlan vételárából az alperes gyermeke 1 800 000 forinttal rendelkezett, 450 000 forintot az örökhagyó és az alperes ajándékoztak, amelynek alapján örökhagyói adománynak 225 000 forint összeg minősül. Kellő bizonyíték hiányában készpénz-hagyaték meglétét nem állapította meg.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a Ptk. 671. § (1) bekezdésével összhangban a kötelesrész alapjának kiszámításánál az alperest megillető özvegyi haszonélvezeti jog értékét levonásba kell helyezni. Ezt az 1990. évi XCIII. törvény 72. §-ának megfelelően az alperes életkorára figyelemmel az ingatlan forgalmi értéke 1120-ának nyolcszorosában 2 163 820 forint összegben, az alperes által viselt temetési és sírkőállítási költséget, valamint a hagyaték megszerzésének költségét 459 749 forint értékben levonva, a kötelesrész alapját képező hagyaték tiszta értékét 3 497 647 forintban határozta meg, melynek 1/4-e a felpereseket személyenként megillető kötelesrész: 874 412 forint, amely után a kereseti kérelemmel egyező kamat megfizetését is elrendelte. A kötelesrész pénzben történő kiadása során rendelkezett a vevők által bírói letétbe helyezett az örökhagyó d.-i ingatlana vételárhátralékénak a kiutalásáról.
Az ítélet megváltoztatása, keresetüknek való teljes helytadás iránt a felperesek fellebbeztek.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett részét részben megváltoztatta és az alperes által a felpereseknek személyenként fizetendő kötelesrész összegét 1 085 495 forintra és annak az elsőfokú bíróság által megállapított mértékű kamatára felemelte, ezt meghaladóan pedig az ítéletet helybenhagyta. Kötelezte a felpereseket, hogy egyetemlegesen fizessenek meg az alperesnek 18 750 forint másodfokú részperköltséget.
A másodfokú bíróság az elsődleges kereset elutasítását megalapozó tényállás megállapításával és az azon alapuló ítéleti döntéssel egyetértve az ítélet indokolásában kiemelte, hogy helyes az a következtetés, hogy a házastársak együttélése folyamatos volt, az alperes gondozási kötelezettségének eleget tett, ezért nincs helye a Ptk. 601. §-a alkalmazásának. A felperesek az öröklésből való kiesésre nem hivatkozhatnak és okafogyottá vált annak vizsgálata, hogy az örökhagyó juttatásban kívánta-e részesíteni házastársát.
A másodlagos keresetet illetően a másodfokú bíróság a tényállást módosította és kiegészítette azzal, hogy a hagyatékhoz tartozott az örökhagyó d.-i ingatlana vételár követeléséből 506 000 forint és az alperes által elismert 300 000 forint készpénz fele. A bizonyítékok felülmérlegelése alapján pedig azt állapította meg, hogy a polgári ingatlan vételárából 900 000 forint – az alperes gyermekének juttatott – örökhagyói adomány számítandó a kötelesrész alapjához. Mindezek alapján a hagyaték és a juttatás értéke (4 730 000 + 300 000 + 379 550 + 506 000 + 150 000) 6 965 550 forint, ezt a hagyatéki terhek: 459 749 forintos és az alperesi haszonélvezeti jog értékével: 2 163 820 forinttal csökkentve a kötelesrész alapja szerinti hagyaték tiszta értékét a másodfokú bíróság 4 341 981 forintban, a felperesek kötelesrészét személyenként 1 085 495 forintban meghatározva az ítéletet részben megváltoztatta.
A jogerős ítélet ellen a felperesek terjesztettek elő felülvizsgálati kérelmet. Elsődlegesen a felperes öröklésből való kiesésének megállapítását és a felperesek törvényes örökrészének megállapítását kérték, vagylagosan kötelesrészük 1 937 700 forintban való megállapítása és kamatai megfizetésére is kérték az alperes kötelezését.
A felülvizsgálati kérelemben kifejtett jogi álláspontjuk szerint a jogerős ítélet sérti a Ptk. 602. § (2) bekezdését, a Pp. 196. §-ának (1) és 206. §-ának (2) bekezdését. Az alperes figyelemmel a Ptk. 4. § (4) bekezdésében és a 207. § (4) bekezdésében foglaltakra nem hivatkozhat az okirat valótlan tartalmára. Álláspontjuk szerint az okirat a valóságot rögzíti, három és fél hónap múlva az örökhagyó elhalálozott, ebből pedig egyértelműen azt a következtetés vonható le, hogy házastársát juttatásban nem kívánta részesíteni. Másodlagos kérelmükkel kapcsolatban arra hivatkoztak, hogy téves a kötelesrész alapjának meghatározása. Álláspontjuk szerint a kötelesrész kiadása során kell alkalmazni a Ptk. 671. § (1) bekezdésében foglaltakat és nem a kötelesrész alapjának meghatározása során, amelyre a Ptk. 666. és 677. § rendelkezései az irányadók. Az alperes a korlátozott haszonélvezetre a kötelesrésszel szemben nem hivatkozhat, de az eljárt bíróságok nem is vizsgálták, hogy mi az alperest megillető korlátozott haszonélvezet mértéke, amelyet a kötelesrész kiadása nem sérthet. Álláspontjuk szerint abból, hogy az alperes a melléképületben lévő lakásban lakik, a főépületet pedig átengedte fiának és családjának, a P. községben lévő ingatlan vételárát ugyancsak a fiának adta igazolt jövedelemmel rendelkezik, amelyből a kötelesrész pénzbeli kielégítését is vállalta, az a következtetés vontható le, hogy a kötelesrész kiadása az alperes korlátozott haszonélvezetét – figyelemmel az általa örökölt vagyontárgyakra – nem sérti. Sérelmezte azt is, hogy az eljárt bíróságok az örökhagyó 1 000 000 forint összegű készpénzének a hagyatékhoz tartozását a bizonyítékok téves mérlegelésével mellőzték. E körben arra hivatkozott, hogy az alperes az eljárás során a pénzösszeg meglétét elismerte. Állították azt is, hogy a P. községben lévő ingatlan vételárát teljes egészében az örökhagyó fizette meg és azt teljes összegben vagy legalább fele részben ugyancsak a kötelesrész alapjához kellett volna számítani.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint részben alapos.
1. Az alperes öröklésből való kiesése
A felperesek felülvizsgálati kérelmükben a Ptk. 602. § (2) és a Ptk. 196. §-ának megsértésére hivatkoztak. A Ptk. 602. §-a az érdemtelenségre vonatkozó szabályokat tartalmaz, melynek alkalmazása a jogvita elbírálása során fel sem merült, mert a felperesek a házastársnak az öröklésből való kiesését állították és azt teljes bizonyító erejű magánokirattal kívánták bizonyítani. A Pp. 196. §-ának (1) bekezdése szerint a magánokirat az ellenkező bizonyításáig teljes bizonyítékul szolgál arra, hogy kiállítója az abban foglalt nyilatkozatot megtette, elfogadta, vagy magára kötelezőnek ismerte el. Az okiratban foglaltakkal szemben viszont az alperes a perben bizonyíthatta és sikerrel bizonyította is annak tartalmi valótlanságát és a ténylegesen fennállt házassági életközösséget, ezért a Ptk.-nak a jogvita elbírálására irányadó 601. §-ában foglaltak megsértése nélkül utasították el az eljárt bíróságok a felperesek elsődleges keresetét, a felperesek által hivatkozott jogszabálysértés e kereseti kérelmet illetően nem áll fenn.
2. A kötelesrész kiadása
A felperesek felülvizsgálati kérelmüket elsődlegesen arra alapították, hogy az eljárt bíróságok tévesen állapították meg a tényállást azáltal, hogy 1 000 000 forintnak – az örökhagyó illető készpénz megtakarításnak – a hagyatékba való felvételét mellőzték, továbbá nem azt állapították meg, hogy a P. községben az alperes gyermeke részére vásárolt ingatlan teljes vételára volt az örökhagyótól származó és a kötelesrész alapjához számítandó juttatás.
Az eljárt bíróságok mindkét tételt illetően a rendelkezésre álló bizonyítékokat összességében értékelve a Ptk. 206. §-ában írt elvek maradéktalan betartásával állapították meg a tényállást, amely nem iratellenes, nem okszerűtlen és logikai ellentmondást sem tartalmaz. Nincs ezért helye annak a felülvizsgálati eljárásban való felülmérlegelésére, a bizonyítékok újabb egybevetésére. Mindezek alapján a felperesek okkal az ügy érdemi elbírálására kiható, a Pp. 206. §-át sértő eljárási szabály megsértésére nem hivatkozhatnak.
A felperesek ezen túlmenően azzal is érveltek, hogy a kötelesrész alapjának meghatározása a Ptk. 666. és 677. §-ában foglaltakat sérti, mert annak során a Ptk. 671. § (1) bekezdés rendelkezése nem kerülhet szóba, de ezen túlmenően a kötelesrész kiadása sem sérti az alperesnek e jogszabályban foglalt jogát.
A Ptk. 666. §-ának (1) bekezdése szerint a kötelesrész alapja a hagyaték tiszta értéke, valamint az örökhagyó által élők között bárkinek juttatott adományok juttatáskori tiszta értéke. A Ptk. 677. §-ának (1) bekezdés rendelkezése szerint hagyatéki tartozások: egyebek mellett az örökhagyó illő eltemettetésének költségei, a hagyatéki költségek, valamint a hagyatéki eljárás költsége és az örökhagyó tartozásai. E rendelkezésekre figyelemmel téves az eljárt bíróságok álláspontja abban, hogy az alperes végrendeleten alapuló állagöröklését figyelmen kívül hagyva a kötelesrész alapjának meghatározásánál az ingatlant illetően az illetéktörvény (1990. évi XCIII. törvény 72. §) számítási módját alkalmazva haszonélvezeti jog értékével csökkentették annak hagyatéki értékét és ezáltal haszonélvezeti jog értékét a hagyatéki tartozások közé felvették.
A jogszabálynak megfelelő számítási mód szerint a hagyaték kötelesrész alapja szerinti tiszta értéke: 6 965 550 forint – 459 749 = 6 505 801 forint, melyből a felperesek kötelesrésze 1 626 450 forint.
A Ptk. 671. §-ának (1) bekezdése szerint a kötelesrészt minden teher és korlátozás nélkül kell kiadni. A Ptk. 679. § (3) bekezdése szerint a kötelesrész a túlélő házastárs korlátozott haszonélvezetét nem sértheti. Erre tekintettel rendelkezik úgy a Ptk. 671. § (1) bekezdésének második mondata, hogy ha a kötelesrész kiadása esetén a megmaradó vagyon a házastárs korlátozott haszonélvezetét sem biztosítaná, a kötelesrésznek a korlátozott haszonélvezetet biztosító részét csak a haszonélvezet megszűnése után lehet kiadni. Ezek a rendelkezések azokban az esetekben alkalmazhatók, ha a hagyatéki vagyon nem elegendő a két igény kielégítésére és ilyen esetben a törvény a haszonélvezetnek ad elsőbbséget. Ezzel kapcsolatos az a bírói gyakorlat is, amely arra vonatkozik, hogy a házastárs nem kerülhet kedvezőtlenebb helyzetbe azáltal, hogy a javára szóló végrendelet van (BH 1988. évi 10., BH 1986. évi 235., BH 1986. évi 311. sz. jogesetek). Mindezekből következően a kötelesrésszel szemben a korlátozott haszonélvezet biztosításának a kötelesrész kiadása szempontjából van jelentősége, de nem a kötelesrész meghatározása során.
Az alperes az eljárás során az őt a kötelesrésszel szemben megillető korlátozott haszonélvezetre hivatkozott. A peradatokból megállapíthatóan – melyre a felülvizsgálati kérelmükben a felperesek is helyesen utaltak – a hagyatéki ingatlanban két lakrész van. A főépületet az alperes a fia és családja részére átengedte, maga a melléképület megfelelő lakásában lakik. A P. községben megvásárolt ingatlant az alperes fia értékesítette, az alperes a vételárat részére átengedte. A perben az alperes igazolt jövedelemmel rendelkezett, és az általa elismert összegű kötelesrész pénzbeni kiadását saját pénzeszközeiből megfizetni vállalta. A végrendeleti juttatást is figyelembe véve a perben nem merült fel olyan adat, amelyből arra lenne következtetés levonható, hogy az alperes mint állagörökös a kötelesrész kielégítése során kedvezőtlenebb helyzetbe jutna mintha a javára szóló végrendelet egyáltalán nem lenne. Ebben az esetben ugyanis a felperesek mint leszármazók az alperest megillető özvegyi jog korlátozását is kérhették volna a Ptk. 616. § (2) bekezdésében meghatározott mértékre. Az adott esetben ezért az alperes a felperesek részére pénzben kiadandó kötelesrésszel szemben a Ptk. 671. § (1) bekezdésén alapuló korlátozásra okkal nem hivatkozhat.
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a felperesek a Pp. 270. § (2) bekezdésében meghatározott felülvizsgálati okra részben alappal hivatkoztak, ezért a jogerős ítéletnek a kötelesrész tőkeösszegére vonatkozó rendelkezését a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján megváltoztatta, egyebekben a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Pfv. II. 20.387/2006. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás