464/B/2006. AB határozat

464/B/2006. AB határozat^*

2011.08.31.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára, valamint mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványok tárgyában meghozta a következő

h a t á r o z a t o t:

1. Az Alkotmánybíróság az igazságügyi szakértői tevékenységről szóló 2005. évi XLVII. törvény 3. § (5) bekezdése, 8. § (1) bekezdése és a 32. § (1)–(6) bekezdései alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja.

2. Az Alkotmánybíróság a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 64/C. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

3. Az Alkotmánybíróság az igazságügyi szakértői szakterületekről, valamint az azokhoz kapcsolódó képesítési és egyéb szakmai feltételekről szóló 9/2006. (II. 27.) IM rendelet 1–4. §-ai, 42. § (7) bekezdése, 10. számú mellékletének 7. pontja és a 11. számú melléklet 13. pontja alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja.

4. Az Alkotmánybíróság az igazságügyi szakértői szakterületekről, valamint az azokhoz kapcsolódó képesítési és egyéb szakmai feltételekről szóló 9/2006. (II. 27.) IM rendelet formai alkotmányellenessége megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

5. Az Alkotmánybíróság az igazságügyi szakértői tevékenységről szóló 2005. évi XLVII. törvénnyel összefüggésben mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítvány tárgyában az eljárást megszünteti.

6. Az Alkotmánybíróság az igazságügyi szakértői tevékenységről szóló 2005. évi XLVII. törvény 17. § (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló eljárását megszünteti.

7. Az Alkotmánybíróság a jogszabályok kiegészítésére irányuló kezdeményezést visszautasítja.

I n d o k o l á s

1. Az Alkotmánybírósághoz több indítvány érkezett az – elsősorban az ingatlanforgalom, ingatlan-értékbecslés és kisajátítás szakterületen működő – igazságügyi szakértők képesítési előírásainak 2006. január 1-jén hatályba lépett szabályozása miatt.

1.1. Az első indítványozó a jogi szabályozás hiányosságaira és ellentmondásosságára hivatkozással fordult indítvánnyal az Alkotmánybírósághoz. Ebben az igazságügyi szakértői tevékenységről szóló 2005. évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Szaktv.) 17. § (3) bekezdése megsemmisítését, továbbá a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény módosításáról szóló 2005. évi CXXXII. törvény 27. §-ával megállapított, a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Ltv.) 64/C. § (1) bekezdése megsemmisítését kezdeményezte.

A Szaktv. 17. § (3) bekezdését amiatt tartotta alkotmányellenesnek az indítványozó, mert a hatósági kirendelés alapján végzett tevékenységen kívüli megbízásos jogviszonyban a felek nem szabadon állapítják meg a díjat, hanem az egy évvel korábban bejelentett díjat kell alkalmazniuk, ezáltal sérül az Alkotmány 54. § (1) és az 59. § (1) bekezdése, valamint az Alkotmány 8. §-a.

Álláspontja szerint a kifogásolt, az ingatlanforgalmi igazságügyi szakértők új képesítési feltételeit megállapító Ltv.-beli rendelkezések az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében megfogalmazott emberi méltósághoz való jogot, és ezen belül az önrendelkezés szabadságát, valamint az Alkotmány 70/A. §-ában foglalt diszkrimináció tilalmát sértik, ekként az Alkotmány 8. § (1) bekezdésével is ellentétesek.

Az indítványozó szerint az Alkotmány 70/A. §-ával áll ellentétben az igazságügyi szakértői szakterületekről, valamint az azokhoz kapcsolódó képesítési és egyéb szakmai feltételekről szóló 9/2006. (II. 27.) IM rendelet (a továbbiakban: IM r.) 11. számú mellékletének vonatkozó része is, mivel szűkített a korábban elismert végzettségek körén.

Az indítványozó kérte továbbá az IM r. 5. és 11. számú mellékletei, a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény módosításáról szóló 2005. évi CXXXII. törvény 44. §-a, és az egyes szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről és a szakmai vizsga szervezésére jogosult intézmények jegyzékéről szóló 26/2005. (VIII. 5.) TNM rendelet (a továbbiakban: TNM r.) kiegészítését is.

Az indítványozó később mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását kezdeményezte, egyrészt mivel nem történt meg a már működő igazságügyi szakértők „szakmai továbbképzés[ének] megfelelő biztosítása”, másrészt „nem készült el a vizsga letétele alól felmentést adó külön jogszabály”, amely a további folyamatos működést biztosította volna. Alkotmányellenes mulasztásnak tartotta az indítványozó azt is, hogy nem készült el a Szaktv. 17. § (1) bekezdése „alapján évente változó, a szakértők hatósági kirendelésének díjaira vonatkozó rendelet sem”. Mulasztásos alkotmánysértést állított az indítványozó, mert az Ltv. és a TNM r. nem rendelkezett „a már szakértőként dolgozók korábban kiadott képesítéseinek elfogadásáról”, ami ellentétes az Alkotmány 54. § (1) bekezdésével, a 60. § (1) bekezdésével és a diszkrimináció tilalmával. Az indítványozó szerint a „korábbi jogszabályok alapján folytatott tevékenység végzéséhez fűződő szabadság jog – az önrendelkezési jog részeként – alkotmányos oltalom alatt álló alapjog”.

1.2. Egy másik indítványozó, egy érdekképviseleti szervezet – az első indítvány ismeretében – az IM r. 11. számú mellékletének 13. pontja alkotmányellenessége megállapítását kezdeményezte. Beadványában kifejtette, hogy az IM r. megalkotása és későbbi módosítása [az igazságügyi szakértői tevékenységgel kapcsolatos egyes rendeletek módosításáról szóló 46/2007. (IX. 29.) IRM rendelet] nem a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (a továbbiakban: Jat.) rendelkezései szerint történt, az előkészítésbe például a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamarát hivatalosan nem vonták be, „nem megfelelően tárták fel a szabályozott társadalmi viszonyt”, ezért azok formai szempontból alkotmányellenesek. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének megsértését eredményezi az indítványozó szerint az is, hogy az IM r. szűkebb kör számára biztosítja a szakértői tevékenység végzését. Mivel az IM r. szerzett jogot sért az új képesítési feltételek megállapításával, ez így az érintetteknek az Alkotmány 59. § (1) bekezdésében biztosított jóhírnévhez való jogát is sérti. Az Alkotmány 70/A. §-ában tilalmazott diszkriminációt jelent az indítványozó szerint a „valós szakmai indokok nélkül”-i megkülönböztetése az építőmérnöki végzettséggel rendelkezőknek.

Az indítványozó – a 2009 áprilisában hatályba lépett módosításra tekintettel az Alkotmánybíróság felhívására – indítványát akként módosította, hogy az IM r. új, 42. § (7) bekezdése alkotmányossági vizsgálatát kérte. Kifejtette, hogy a módosítás „látszólag megoldja a problémát s megadja a lehetőséget a szerzett jog megtartására”, de az új szabályozás a „szakmák között indokolatlanul diszkriminál”, ezért kérte a módosított IM r. 42. § (7) bekezdés b) pontjának a tanfolyami végzettséget előíró rendelkezése megsemmisítését. Alkotmányellenesnek ítélte az indítványozó az új szabályozást amiatt is, mert az szerinte ellentétben áll az Ltv. vonatkozó rendelkezéseivel.

1.3. A harmadik indítványozó a Szaktv. 32. § (1)–(7) bekezdései utólagos normakontrollját és ezen rendelkezéseknek a kihirdetésükre visszamenő hatályú megsemmisítését kérte. Érvelése szerint a támadott rendelkezések sértik az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében biztosított, a jogállamisághoz fűződő jogbiztonságot. Szerzett jogot sért ugyanis az, hogy a „korábbi szabályozás szerint igazságügyi szakértői kinevezésre alkalmas emberektől elveszi a további működés lehetőségét”. Mindez az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdésének sérelmét is jelenti.

Az indítványozó az Alkotmánybíróság felhívására elismerte, hogy a 2009. áprilisában történt módosítás a „nem műszaki végzettségű igazságügyi szakértők felülvizsgálatakor jelentkező problémát megoldotta, ugyanakkor más szakterületek képviselőin ez önmagában nem segített”, ezért az indítványában foglaltakat fenntartotta.

1.4. A negyedik indítványozó az IM r. 1 – 4. §-ai és 11. számú melléklete alkotmányossági vizsgálatát az Alkotmány 2. § (1) bekezdése, a 70/A. §-a és a 70/B. §-a sérelmére hivatkozással – tartalmát tekintve az előzőekben ismertetett indítványokban foglaltakkal azonos okokból – kezdeményezte.

1.5. Az ötödik indítványozó az Alkotmány 2. § (1) bekezdésére, a 8. §-ára és a 70. § (6) bekezdésére hivatkozással a Szaktv. 3. § (4) bekezdésének, 8. § (1) bekezdésének és az IM r. 11. számú melléklete 13. pontjának a megsemmisítését indítványozta. A megjelölt rendelkezések alkotmányellenességét abban látta, hogy az új képesítési követelmények eredményeként „akár több évtizedes ingatlanforgalmi szakértői gyakorlat után egyes szakértőket a névjegyzékből törölni kell”, ami így nem tesz eleget a jogbiztonság alkotmányos követelményének.

1.6. A hatodik indítványozó az IM r. 10. számú melléklete 7. pontjának alkotmányellenessége megállapítását és megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól. Álláspontja szerint az Alkotmány 70/B. §-ában megfogalmazott, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához való jogot és a 70/F. §-nak a művelődéshez való jogra vonatkozó rendelkezését sérti, hogy az új szabályozás a korábban megszerzett képzettséget nem ismeri el. Mindez, álláspontja szerint az Alkotmány 8. §-ának sérelmét is eredményezi.

2. Az Alkotmánybíróság az indítványokat, azok tartalmi összefüggésére tekintettel az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12. ) Tü. határozat (ABK 2009. január, 3.; a továbbiakban: Ügyrend) 28. § (1) bekezdése alapján egyesítette és egy eljárásban bírálta el.

3. Az Alkotmánybíróság az érdemi vizsgálat során megállapította, hogy a kifogásolt jogszabályokat az indítványok benyújtását követően több alkalommal módosították. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata, hogy utólagos normakontroll keretében a hatályos rendelkezéseket vizsgálja (36/J/1990. AB végzés, ABH 1991, 669, 671.), ezért vizsgálatát a jelen ügyben is az elbíráláskor hatályos joganyag tekintetében folytatta le.

II.

1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései:

„2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.”

„8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.”

„54. § (1) A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.”

„59. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkit megillet a jóhírnévhez, a magánlakás sérthetetlenségéhez, valamint a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog.”

„70. § (6) Minden magyar állampolgárnak joga van ahhoz, hogy rátermettségének, képzettségének és szakmai tudásának megfelelően közhivatalt viseljen.”

„70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”

„70/B. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a munkához, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához.”

„70/F. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja az állampolgárok számára a művelődéshez való jogot.”

2. A Szaktv. indítvánnyal érintett rendelkezései:

„3. § (5) Az igazságügyi szakértői tevékenység folytatásának a (3) bekezdés b) pontjában meghatározott feltételeit, így különösen az igazságügyi szakértők szakterületének besorolását és a szakterületekhez kapcsolódó képesítési és egyéb szakmai feltételeket a miniszter rendeletben határozza meg.”

„8. § (1) Az igazságügyi szakértőt törölni kell a névjegyzékből, ha

a) azt az igazságügyi szakértő kéri,

b) a névjegyzékbe való bejegyzés feltételei – ide nem értve a 3. § (4) bekezdésében meghatározott feltételt – már a felvételkor sem álltak fenn, vagy utóbb megszűntek,

d) a névjegyzékben szereplő adatok változását felhívásra, ismételten nem jelenti be,

f) a hatósági kirendelésnek – a 3. § (3) bekezdés d) pontjába ütköző módon – ismételten nem tesz eleget,

g) a jogi vizsgát vagy a szakértés alapismereteiről szóló vizsgát határidőben nem tette le és a vizsga alóli mentességét nem igazolta, vagy az e törvény alapján fennálló képzési kötelezettségének nem tett eleget,

h) szakértői kamarai tagsága

ha) kizárás útján,

hb) a kamarai tagdíj fizetésének elmulasztása miatt,

hc) késedelem miatt, továbbá

hd) egyéb okból megszűnt, vagy

i) meghalt,

j) büntetett előéletű, a bíróság jogerős ítéletével eltiltotta az igazságügyi szakértői vagy a szakterületének megfelelő tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól.”

„17. § (1) Azokban az ügyekben, amelyekben a hatóság hivatalból folytat le bizonyítást, vagy a bizonyítás hivatalból történő elrendelésének is helye lenne, az egyes vizsgálatok elvégzéséért felszámítható díjat (munkadíjat és költségeket) a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara (a továbbiakban: MISZK) javaslatára is figyelemmel a miniszter rendeletben határozza meg.

(…)

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott ügyeken kívül a szakértő a díjjegyzékével érvényesíteni kívánt díjat maga állapítja meg.”

„32. § (1) A miniszter 2012. december 31-ig

a) felülvizsgálja a névjegyzékben szereplő igazságügyi szakértők névjegyzékbe vétele feltételeinek fennállását,

(2) Az (1) bekezdés alapján végzett vizsgálat eredményéről a miniszter az igazságügyi szakértőt írásban értesíti, aki az abban foglaltakról az értesítés kézhezvételétől számított 15 napon belül nyilatkozhat.

(3) Ha a felülvizsgálat során a miniszter megállapítja, hogy az igazságügyi szakértő 2005. december 31. előtt névjegyzékbe bejegyzett szakterülete megfeleltethető a miniszter rendeletében meghatározott valamely szakterületnek, és az igazságügyi szakértő e területen megfelel az igazságügyi szakértővé váláshoz e törvényben és a miniszter rendeletében előírt feltételeknek, módosítja az igazságügyi szakértő szakterületét a rendeletnek megfelelően.

(4) Ha az (1) bekezdés a) pontja alapján végzett vizsgálat szerint az igazságügyi szakértővé válás feltételei a (3) bekezdés szerint nem állnak fenn, a miniszter – az (5) bekezdés kivételével – határozatot hoz a törlési ok fennállásának megállapításáról.

(5) Ha az (1) bekezdés a) pontja alapján végzett vizsgálat alapján a miniszter megállapítja, hogy az igazságügyi szakértő 2005. december 31. előtt névjegyzékbe bejegyzett szakterülete megfeleltethető a miniszter rendeletében meghatározott valamely szakterületnek, és a szakértővé váláshoz e törvényben és a miniszter rendeletében előírt képesítési feltételnek nem felel meg, a szakértő erről szóló jogerős határozat kézhezvételétől számított két éven belül köteles igazolni, hogy az igazságügyi szakértői tevékenység folytatásához szükséges képesítést megszerezte, illetve hogy az igazságügyi szakértői tevékenység folytatásához szükséges végzettség megszerzése érdekében elengedhetetlen képzésben részt vesz.

(6) Az igazságügyi szakértői névjegyzéket vezető hatóság – a miniszter értesítése alapján – akkor is törli az igazságügyi szakértőt a névjegyzékből, ha az (5) bekezdésben meghatározott határidőn belül a képzésben való részvételét igazolta, azonban a végzettség megszerzéséhez előírt képzési idő elteltével a végzettséget nem szerzi meg.

(7)–(9)”

3. Az Ltv. indítvánnyal érintett rendelkezése:

„64/C. § (1) Az üzletszerű ingatlanközvetítői, illetőleg üzletszerű ingatlanvagyon-értékelő és közvetítői tevékenység folytatását az ingatlanvállalkozás-felügyeleti hatóság annak engedélyezi, aki rendelkezik az e törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabályban meghatározott szakmai képesítéssel és megfelel az e törvényben vagy a felhatalmazása alapján kiadott jogszabályban meghatározott egyéb feltételeknek.”

4. Az IM r. érintett rendelkezései:

„1. § Az igazságügyi szakértői névjegyzékbe (a továbbiakban: névjegyzék) történő felvételi és az igazságügyi szakértői szakterület (a továbbiakban: szakterület) kiterjesztése iránti eljárás során e rendelet szabályait kell alkalmazni.

2. § A névjegyzékbe bejegyezhető szakterületeket e rendelet 1-14. számú mellékletei tartalmazzák.

3. § A névjegyzékbe az vehető fel, aki a névjegyzékbe való felvételi vagy a szakterület kiterjesztése iránti kérelmét (a továbbiakban együtt: kérelem) a mellékletekben felsorolt szakterületek valamelyikére nyújtja be (a továbbiakban: kérelmező), és – a Szaktv.-ben foglalt egyéb feltételek teljesítése esetén – a szakterülethez kapcsolódó képesítési, valamint az e rendeletben előírt egyéb feltételek teljesítését igazolja.

4. § (1)

(2) A szakterülethez kapcsolódó képesítési feltételnek megfelel az a kérelmező is, aki a szakterülethez kapcsolódó tudományterületen tudományos fokozatot szerzett.

(3)

(4) A külföldi bizonyítvánnyal, oklevéllel rendelkező kérelmező esetében a névjegyzékbe való felvételhez a mellékletekben megjelölt képesítéssel Magyarországon egyenértékűnek elismert, illetve honosított bizonyítvány, oklevél fogadható el. Az elismerésre a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló törvény rendelkezései az irányadóak.

(5)”

„42. § (7) Akit az igazságügyért felelős miniszter 2005. december 31. napjáig ingatlanforgalom, ingatlan-értékbecslés és kisajátítás szakterületeken

a) főiskolai szintű alapképzésben szerzett építészmérnök vagy építőmérnök, vagy egyetemi szintű alapképzésben szerzett okleveles építészmérnök vagy okleveles építőmérnök végzettséggel az igazságügyi szakértői névjegyzékbe felvett, vagy

b) a 11. számú melléklet 13. pontjában vagy az a) pontban meg nem jelölt egyetemi vagy főiskolai szintű alapképzésben szerzett végzettséggel a névjegyzékbe felvett, rendelkezik ingatlan szakértői szakon szerzett egyetemi szakmérnöki vagy ingatlangazdálkodási szakértői végzettséggel, vagy az OKJ-ben szereplő ingatlanközvetítő szakképesítéssel, és a Szaktv. 32. § (1) bekezdés a) pontja alapján hozott jogerős határozat kézhezvételétől számított két éven belül igazolja, hogy a felnőttképzésről szóló törvény szerint akkreditált ingatlan-értékbecslők műszaki tanfolyamát eredményesen elvégezte,

az a névjegyzékből való törléséig ingatlan-értékbecslés szakterületen igazságügyi szakértői tevékenységet végezhet.”

„10. számú melléklet a 9/2006. (II. 27.) IM rendelethez

Igazságügyi szakértői szakterületek
és az azokhoz kapcsolódó képesítési feltételek
a közgazdaság, vám- és egyes pénzügyi területeken

Szakterület megnevezése	Képesítési feltétel
7. vám	a) vámigazgatási szervező vagy
	b) vámigazgatás-szervező vagy
	c) pénzügyi szaknyomozó vagy
	d) főiskolai szakközgazdász, pénzügy-, adó-, illeték-, vámszakon vagy
	e) pénzügyi adó-, illeték-, vámszakértő vagy
	f) vámigazgatási tiszt vagy
	g) egyetemi vagy főiskolai szintű alapképzésben szerzett végzettség és
	ga) az OKJ-ben szereplő vámügyintéző szakképesítés vagy
	gb) az OKJ-ben szereplő pénzügyőr szakképesítés”

„11. számú melléklet a 9/2006. (II. 27.) IM rendelethez

Igazságügyi szakértői szakterületek
és az azokhoz kapcsolódó képesítési feltételek a lakás-
és építésügyi, valamint az idegenforgalmi területeken

Szakterület megnevezése	Képesítési feltétel
13. ingatlan- értékbecslés	egyetemi szakmérnök, ingatlanszakértő szakon vagy ingatlangazdálkodási szakértő vagy az OKJ-ben szereplő ingatlanközvetítő szakképesítés és
	a) okleveles építészmérnök vagy
	b) okleveles építőmérnök vagy
	c) szerkezetépítő szakon végzett okleveles építőmérnök vagy
	d) okleveles magasépítő üzemmérnök”

III.

Az indítványok nem megalapozottak.

1. Az indítványozók mindegyike kifogásolta az igazságügyi szakértői tevékenység 2006. január 1-jén hatályba lépett átfogó szabályozásának a képesítési feltételeket megállapító rendelkezéseit. Az új rendelkezések ugyanis módosították a szakértői bejegyzéshez (működéshez) szükséges szakmai feltételeket, így az előírt szakképzettséget, valamint jogi és szakmai képzésben való részvételt és vizsgát írtak elő. Az indítványozók álláspontja szerint a Szaktv., az Ltv. és az IM r. új rendelkezései eredményeként a korábban igazságügyi szakértői tevékenységet végzők egy része nem folytathatja tovább működését, ami az Alkotmány számos rendelkezésével ellentétes. A szerzett jog állított sérelme az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált, a jogállamisághoz fűződő jogbiztonság; az 54. § (1) bekezdésében foglalt emberi méltóságból következő önrendelkezési jog; az 59. § (1) bekezdésében megfogalmazott jóhírnévhez való jog; a 70. § (6) bekezdésében biztosított közhivatal viseléséhez való jog, a 70/A. § (1) bekezdésében foglalt diszkrimináció tilalma, a 70/B. § (1) bekezdése szerinti munka és a foglalkozás szabad megválasztásához való és a 70/F. § (1) bekezdése szerinti művelődéshez való jogok, valamint végső soron a 8. § (1) bekezdésének sérelmét is eredményezi.

1.1. Az Alkotmánybíróság az érdemi vizsgálat megkezdésekor elsőként azt állapította meg, hogy az igazságügyi szakértői tevékenység újraszabályozásának csupán a kiindulópontja volt a 2006-ban hatályba lépett Szaktv. és végrehajtási rendeletei. Az igazságügyi szakértőkkel szemben támasztott magasabb szakmai elvárásoknak való megfelelésen túl a jogharmonizációs kötelezettségek teljesítésére is irányuló jogalkotási folyamat ezt követően is folytatódott. A releváns időközbeni módosítások a következők: a) a jogi vizsga letétele csak a névjegyzékbe való felvételt követően kötelező, és például a korábbi igazságügyi szakértők tekintetében csupán vizsgakötelezettség nélküli rendszeres továbbképzésen való részvételi kötelezettséget jelent [Szaktv. 18. § (1) bekezdés, az igazságügyi szakértői tevékenység folytatásához szükséges jogi oktatásról és vizsgáról szóló 10/2006. (III. 7.) IM rendelet 1. § (3) bekezdés b) pontja, a 27. § (3)–(4) bekezdései]; b) az alapismereti képzésre és vizsga letételére a névjegyzékbe való felvételt követő egy év áll rendelkezésre (Szaktv. 18/A. §); c) a névjegyzékben szereplő igazságügyi szakértők névjegyzékbe vétele feltételei fennállásának felülvizsgálatára eredetileg 2008. január 1-jéig előírt határidő 2012. december 31-ére hosszabbodott [Szaktv. 32. § (1) bekezdés a)p ont]; d) további képesítési feltételek alóli mentességet állapítottak meg [IM r. 4. § (2) bekezdés, 37. § (1)–(2) bekezdései]; e) átmeneti rendelkezések adnak lehetőséget a korábbi igazságügyi szakértők további működésére [Szaktv. 32. § (3) és (5) bekezdései; IM r. 42.–46. §].

1.2. Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált, a jogállamisághoz fűződő jogbiztonság elvéhez tartozó szerzett jog elvesztésével összefüggő kifogásokat nem találta megalapozottnak. Az Alkotmánybíróság szerint a szerzett jog alkotmányos védelme nem értelmezhető akként, hogy a múltban keletkezett jogviszonyokat soha nem lehet alkotmányos szabályozásokkal megváltoztatni (515/B/1997. AB határozat, ABH 1998, 976, 977.). Ebben az esetben az új képesítési előírásokat a jövőre nézve és több éves (először két, majd további négy év) felkészülést biztosító türelmi idővel, továbbá számos, a képesítési feltételek alóli mentességgel, valamint átmeneti rendelkezésekkel léptették hatályba. A szerzett jog sérelme viszont csak akkor állapítható meg, ha a jogalkotó egy szerzett jogot korlátozó jogszabályt visszamenőlegesen léptet hatályba, vagy ha a hatálybaléptetés nem visszamenőlegesen történt, de a jogszabály rendelkezéseit – erre irányuló kifejezett rendelkezés szerint – a jogszabály hatálybalépése előtt létrejött jogviszonyokra is alkalmazni kell [57/1994. (XI. 17.) AB határozat, ABH 1994, 316, 324.].

1.3. A szerzett jogok védelmétől eltérő, más kérdés az indítványozók által megfogalmazott, a jogszabályok viszonylagos állandóságának követelménye. Az Alkotmánybíróság több határozatában foglalkozott egy-egy adott szakma gyakorlásához előírt feltételek (végzettség, vizsga, szakmai gyakorlat, továbbképzés) szigorítását sérelmező indítványokkal. Következetesen érvényesített álláspontja szerint önmagában „[n]em tekinthető az Alkotmányban rögzített alapjogok megsértésének valamely terület szakmai követelményeinek a korábbinál szigorúbb feltételekkel történő újraszabályozása” (596/B/1991. AB határozat, ABH 1991, 819, 820.). Az Alkotmánybíróság minden ilyen ügyben hangsúlyozta azt is, hogy a „szakmai feltételek emelése az adott foglalkozás gyakorlásának megfelelő színvonalon történő folytatását hivatott biztosítani, amelyet egyfelől a tudományos-technikai fejlődés, másfelől a biztonság megkövetel” (511/B/2007. AB határozat, ABH 2008, 3267, 3272.).

Az Alkotmánybíróság gyakorlata értelmében az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdésében foglalt, a „munkához (foglalkozáshoz, vállalkozáshoz) való alapjog a szabadságjogokhoz hasonló védelemben részesül az állami beavatkozások és korlátozások ellen. E korlátozások alkotmányossága azonban más-más mérce alapján minősítendő aszerint, hogy a foglalkozás gyakorlását vagy annak szabad megválasztását korlátozza-e az állam, s az utóbbin belül is különbözik a megítélés az adott foglalkozásba kerülés szubjektív, illetve az objektív korlátokhoz kötésének megfelelően. (...) A munkához (foglalkozáshoz, vállalkozáshoz) való jogot az veszélyezteti a legsúlyosabban, ha az ember az illető tevékenységtől el van zárva, azt nem választhatja [21/1994. (IV. 16.) AB határozat, ABH 1994, 117, 121.]. A 40/1997. (VII. 1.) AB határozat olyan rendelkezések alkotmányellenességét vizsgálta, amelyek – ugyancsak a jövőre nézve – szüntették meg egy foglalkozás (építéstervezési tevékenység) gyakorlásának korábban középfokú képesítéssel történő végzését. E határozat szerint „[i]ndokolt esetben az állam szigoríthatja, akár többször is, valamely foglalkozásba kerülés feltételeit. E szigorítások azonban szintén nem állíthatnak objektív korlátot, a szigorított feltételek teljesítése elvileg továbbra is nyitva kell, hogy álljon mindenki előtt” (ABH 1997, 282, 285.). Hangsúlyozta azonban az Alkotmánybíróság azt is, hogy senkinek „sincs abszolút joga a meghatározott foglalkozás, illetve valamely foglalkozásnak az általa kiválasztott formában történő gyakorlásához; jogszabály az egyes tevékenységek kapcsán korlátozásokat írhat elő, követelményeket és feltételeket állapíthat meg” (328/B/2003. AB határozat, ABH 2005, 1434, 1441.). A szubjektív feltételek vizsgálatánál további különbséget kell tenni aszerint, hogy a feltétel a foglalkozásba kerülést korlátozza-e, vagy a már foglalkozást gyakorló személynél a foglalkozás további folytatását köti feltételhez. Ez utóbbi esetben a korlátozás alkotmányossága szigorúbban minősítendő. Egy bizonyos, az adott szakma jellegéhez szorosan kapcsolódó szintű végzettség, vizsga, szakmai gyakorlat megkövetelése szükséges feltétele lehet egy foglalkozási ágba kerülésnek, illetve valamely szakma gyakorlásának is. Ha a szubjektív feltételek teljesítése elvileg mindenki számára nyitva áll, akkor önmagában az, hogy az állam további feltételt állapít meg, nem jelenti a foglalkozáshoz való jog sérelmét [Lásd: 27/1999. (IX. 15.) AB határozat, ABH 1999, 281, 286.].

A jelen ügyben az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a fenti követelményeknek a jogalkotó az igazságügyi szakértők képesítési előírásai újraszabályozása során eleget tett, így a munkához való jog alkotmányos elve nem sérült. A szabályozás azon túl, hogy lehetővé teszi az igazságügyi szakértővé válást, kellő garanciákat tartalmaz az igazságügyi szakértők további működésére is. A már igazságügyi szakértőként dolgozóknak ugyanis megfelelő idő áll rendelkezésükre, hogy a szükséges szakképesítést megszerezzék, az előírt képzésekben részt vegyenek, valamint átmeneti rendelkezések és a korábbi képesítések elismerése biztosítják a folyamatos munkavégzést.

1.4. Az indítványozók a Szaktv., az Ltv. és az IM r. megjelölt rendelkezéseivel összefüggésben az Alkotmány 70/A. §-ában deklarált diszkrimináció tilalmának megsértését is állították. Az Alkotmánybíróság számos határozatában értelmezte az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezést, amelynek értelmében a Magyar Köztársaság területén az emberi, illetve az állampolgári jogok, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül minden személyt megilletnek. Következetesen érvényesített álláspontja, hogy a diszkrimináció tilalma elsősorban az alkotmányos alapjogok terén tett megkülönböztetésekre terjed ki. Abban az esetben, ha a megkülönböztetés nem emberi jog vagy alapvető jog tekintetében történt, az eltérő szabályozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha az az emberi méltósághoz való jogot is sérti. Az Alkotmánybíróság ez utóbbi körben viszont kizárólag akkor ítéli alkotmányellenesnek a jogalanyok közötti megkülönböztetést, ha a jogalkotó önkényesen, ésszerű indok nélkül tett különbséget az azonos szabályozási körbe tartozó jogalanyok között. Az Alkotmánynak ez az általános jogegyenlőségi követelménye arra vonatkozik, hogy az állam, mint közhatalom a jogok és kötelezettségek elosztása során köteles egyenlőkként – egyenlő méltóságú személyként – kezelni a jogalanyokat, a jogalkotás során a jogalkotónak mindegyikük szempontjait azonos körültekintéssel, elfogulatlansággal és méltányossággal kell értékelnie. Alkotmányellenesnek akkor minősül a megkülönböztetés, ha a jogalkotó a szabályozás szempontjából azonos csoportba tartozó, egymással összehasonlítható helyzetben lévő jogalanyok között tesz különbséget anélkül, hogy annak alkotmányos indoka lenne [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48.; 21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73, 77-78.; 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 282.; 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 203.]. Az Alkotmánybíróság szerint: a szakértői tevékenység végzésének hatályos szabályozása, amely az igazságszolgáltatásban betöltött szerepnek megfelelő magasabb szakmai színvonal folyamatos biztosítására és a jogharmonizációs kötelezettségek teljesítésére irányul, nem minősül sem önkényesnek, sem indokolatlannak. A támadott rendelkezések tehát nem sértik az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdését sem.

1.5. Megállapította továbbá az Alkotmánybíróság, hogy az indítványokban sérelmezett képesítési (és továbbképzési) előírások nem hozhatók alkotmányjogilag értékelhető összefüggésbe az Alkotmány 8. § (1) bekezdésével, az 54. § (1) bekezdésében foglalt emberi méltóságból következő önrendelkezési joggal, az 59. § (1) bekezdésében megfogalmazott jóhírnévhez való joggal, a 70. § (6) bekezdésben biztosított közhivatal viseléséhez való, valamint a 70/F. § (1) bekezdése szerinti művelődéshez való joggal. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az érdemi alkotmányossági összefüggés hiánya az indítvány elutasítását eredményezi [54/1992. (X. 29.) AB határozat, ABH 1992, 266, 267.].

A fenti, 1.1–1.5. pontokban kifejtettekre tekintettel az Alkotmánybíróság a Szaktv. 3. § (5) bekezdése, 8. § (1) bekezdése, 32. § (1)–(6) bekezdései; az Ltv. 64/C. § (1) bekezdése; az IM r. 1–4. §-ai, 42. § (7) bekezdése, a 10. számú melléklet 7. pontja és a 11. számú melléklet 13. pontja alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat, mint megalapozatlanokat, elutasította.

2. Az egyik indítványozó formai alkotmányellenességet is állított az IM r. tekintetében. Az Alkotmánybíróság számos határozatában foglalkozott a jogalkotót terhelő egyeztetési kötelezettséggel. Következetesen érvényesített álláspontja, hogy az Alkotmány 36. §-a alapján a Jat.-ban megfogalmazott követelmény kizárólag a közhatalmi jogosítványokkal rendelkező társadalmi, érdekképviseleti szervek véleményének beszerzését jelentette. A jogalkotási törvény rendelkezéseinek figyelmen kívül hagyása viszont csak akkor eredményezheti a jogszabály alkotmányellenességének megállapítását, ha az adott jogszabály egyben az Alkotmány valamely rendelkezését is sérti [39/1999. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1999, 325, 349–350.]. Tekintettel arra, hogy ebben az ügyben az Alkotmánybíróság nem állapította meg más alkotmányos rendelkezés sérelmét, ezért az IM r. formai alkotmányellenessége megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.

3. Az egyik indítványozó mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását is kérte az Alkotmánybíróságtól, arra hivatkozással, hogy az új Szaktv. megalkotását követően nem készültek el azok a végrehajtási jogszabályok, amelyek biztosítják a már működő igazságügyi szakértők szakmai továbbképzését, beleértve a vizsga letétele alól felmentést adó külön jogszabályt, és nem rendezték a már szakértőként dolgozók korábban kiadott képesítéseinek elfogadását sem. Kifogásolta továbbá, hogy nem alkották meg a Szaktv. 17. § (1) bekezdése alapján a szakértői díjakat meghatározó rendeletet.

Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata értelmében mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására akkor kerülhet sor, ha a jogalkotó szerv a jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotói feladatát elmulasztotta, és ezzel alkotmányellenességet idézett elő. A jogalkotó szerv jogszabály-alkotási kötelezettségének konkrét jogszabályi felhatalmazás nélkül is köteles eleget tenni, ha azt észleli, hogy a hatás- és feladatkörébe tartozó területen jogszabályi rendezést igénylő kérdés merült fel. Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állapít meg, ha alapvető jog érvényesüléséhez szükséges garanciák hiányoznak, illetve, ha a hiányos szabályozás alapvető jog érvényesítését veszélyezteti [22/1990. (X. 16.) AB határozat, ABH 1990, 83, 86.; 37/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992, 227, 232.].

Jelen ügyben az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozó által hiányolt szabályozást részben az indítvány benyújtása után megalkották [lásd az átmeneti szabályokról a módosított Szaktv. 32. §-át és az IM r. 42–46. §-ait, az igazságügyi szakértői tevékenység folytatásához szükséges jogi oktatásról és vizsgáról szóló 10/2006. (III. 7.) IM rendeletet, az igazságügyi szakértői alapismeretek oktatásáról és vizsgájáról szóló 27/2006. (X. 5.) IRM rendeletet és az igazságügyi szakértői működésről szóló 31/2008. (XII. 31.) IRM rendeletet], részben pedig módosították (aktualizálták) a vonatkozó rendelkezéseket [pl. az igazságügyi szakértők díjazásáról szóló 3/1986. (II. 21.) IM rendelet]. Az Alkotmánybíróság tehát az időközben okafogyottá vált indítványi rész tekintetében az eljárását az Ügyrend 31. § e) pontja alapján megszüntette.

4. Az Alkotmánybíróság az érdemi vizsgálat során észlelte, hogy az egyik indítványozó által sérelmezett, a Szaktv. 17. § (3) bekezdésének azon rendelkezése, miszerint a hatósági kirendelés alapján végzett tevékenységen kívüli jogviszonyban az igazságügyi szakértő az előző évben megállapított és a minisztériumnak bejelentett díjat volt köteles alkalmazni és attól nem térhetett el, az indítvány elbírálásakor nem volt hatályban. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata, hogy a módosított vagy hatályon kívül helyezett jogszabály alkotmányellenességét az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 38. §-ában foglalt bírói kezdeményezés és a 48. §-a szerinti alkotmányjogi panasz esetében [10/1992. (II. 25.) AB határozat, ABH 1992, 72, 76.], valamint akkor vizsgálja, ha a hatályát vesztő jogszabály helyébe lépő jogszabály azonos rendelkezési környezetben szintén tartalmazza a sérelmezett rendelkezést (137/B/1991. AB határozat, ABH 1992, 456, 457.). Tekintettel arra, hogy a Szaktv. 17. § (3) bekezdését az igazságügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló 2009. évi LXXV. törvény 98. §-a 2009. október 1-jével módosította, és a hatályos szöveg a kifogásolt szabályozást nem tartalmazza, ezért az Alkotmánybíróság a tárgytalanná vált indítványi rész tekintetében az eljárását – az Ügyrend 31. § a) pontjára is figyelemmel – megszüntette.

5. Az egyik indítványozó több jogszabály kiegészítését is kérte. Az Alkotmánybíróságnak sem az Alkotmány, sem az Abtv., sem más jogszabály értelmében erre nincs hatásköre, ezért a jogszabályok kiegészítésére irányuló indítványt ebben a részében az Ügyrend 29. § b) pontja alapján visszautasította.

Budapest, 2011. július 5.

Dr. Paczolay Péter s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke

			Dr. Balogh Elemér s. k.,			Dr. Bihari Mihály s. k.,
					alkotmánybíró			alkotmánybíró

		Dr. Bragyova András s. k.,				Dr. Holló András s. k.,
					alkotmánybíró			alkotmánybíró

				Dr. Kiss László s. k.,		Dr. Kovács Péter s. k.,
					alkotmánybíró		előadó alkotmánybíró

	Dr. Lenkovics Barnabás s. k,					Dr. Lévay Miklós s. k.,
					alkotmánybíró			alkotmánybíró

Dr. Stumpf István s. k.,
alkotmánybíró

A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.

Másolás a vágólapra
Nyomtatás

Hatályos
Már nem hatályos
Még nem hatályos
Módosulni fog
Időállapotok
Adott napon hatályos
Közlönyállapot
Indokolás

Jelmagyarázat Lap tetejére

Műveletek