• Tartalom

49/2006. (HK 11.) HM utasítás

49/2006. (HK 11.) HM utasítás

a nemzetközi katonai együttműködéssel összefüggő egyes protokolláris és vendéglátási kérdésekről*

2006.04.20.
A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény 52. § (1) bekezdésének f) pontjában kapott felhatalmazás alapján a nemzetközi katonai együttműködéssel összefüggő egyes protokolláris és vendéglátási kérdésekről a következő utasítást adom ki:

Általános rendelkezések

1. § (1) Az utasítás célja a nemzetközi rendezvények egyes költségvetési és pénzügyi kérdéseiről szóló HM utasítás1, a nemzetközi katonai együttműködés általános szabályairól és a kétoldalú nemzetközi együttműködésről szóló HM utasítás2, valamint a multilaterális együttműködési feladatok tervezésének és végrehajtásának szabályairól szóló HM utasítás3. alapján engedélyezett programokkal kapcsolatos protokolláris és vendéglátási kérdések szabályozása.

(2) Az utasítás hatálya a Honvédelmi Minisztériumra, a HM szerveire és szervezeteire, központi hivatalaira (a továbbiakban együtt: HM), a miniszter közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezetekre, a miniszter közvetlen irányítása alá tartozó szervezetekre, valamint a miniszter felügyelete alá tartozó szervezetekre, a Katonai Főügyészségre, a Tábori Lelkészi Szolgálatra, a Magyar Honvédség középszintű vezető szerveire, katonai szervezeteire (a továbbiakban MH), illetőleg az ezen szervezetek állományába tartozó hivatásos és szerződéses katonákra, közalkalmazottakra, köztisztviselőkre terjed ki.

(3) Jelen utasítás rendelkezésétől eltérő nemzetközi megállapodás esetén a nemzetközi megállapodás rendelkezéseit kell alkalmazni.

(4) A miniszter és az államtitkárok, a Honvéd Vezérkar főnöke (a továbbiakban: HVKF), a helyettes államtitkárok, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettesei (a továbbiakban: HVKFH-k) és a Haderőnemi Parancsnokságok parancsnokai hivatalos külföldi és hazai, valamint a hivatalos külföldi vendégeik hazai programjaiban jelentkező protokolláris teendőkkel kapcsolatos tervezés, igénylések, egyeztetések végrehajtása a HM Nemzetközi és Rendezvényszervező Hivatal (a továbbiakban: HM NRH) – együttműködve a HM Kabinetirodával és a HM Honvéd Vezérkar Vezérkari Irodával (a továbbiakban: HM HVK VKI) és a Haderőnemi Parancsnokságok parancsnoki irodáival – feladata. A HM NRH az attaséhivatalokat érintő esetekben, a HM VPNEF útján együttműködik az MK Katonai Felderítő Hivatallal.

2. § (1) Ezen utasítás alapján a meghatározott jogosultságok és járandóságok a (3) bekezdés szerinti személyi kategóriák szerint vehetők igénybe.

(2) A személyi kategóriákban foglalt beosztási kategóriák a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú tagjainak beosztási kategóriákba történő részletes besorolásáról és a szolgálati beosztásokban elérhető rendfokozatokról szóló HM rendelet4. szerint értelmezendők. A köztisztviselők és a közalkalmazottak személyi kategóriákba sorolása a beosztásuknak megfelelő – ugyanezen rendeletben foglalt – beosztási kategóriák szerint történik.

(3) Személyi kategóriák:

– ,,A” kategória: honvédelmi miniszter;

– ,,B” kategória:

a) államtitkárok, illetve államtitkári besorolású személyek,

b) helyettes államtitkárok, illetve helyettes államtitkári besorolású személyek;

– ,,C” kategória: a VII-X. beosztási kategóriájú személyek és a ZMNE rektora;

– ,,D” kategória: a VI. beosztási kategóriájú személyek;

– ,,E” kategória: az IV-V. beosztási kategóriájú és alacsonyabb beosztású személyek.

(4) Az utasítás mellékleteiben meghatározottaktól való eltérést:

a) az „A”–,,B” kategóriában a honvédelmi miniszter,

b) a „C”–,,E” kategóriában a HM állományába tartozók esetében a szakmai felügyeletet gyakorló helyettes államtitkár (a továbbiakban: HM HÁT), az MH állományában lévő személyek tekintetében a HM HVKFH-k engedélyezik.

3. § (1) A protokolláris és vendéglátási feladatok költségvetési igénye a jóváhagyott éves tervekben és az eseti rendezvények költségvetésében kerül jóváhagyásra.

(2) A protokolláris és vendéglátási teendőket a HM és az MH tekintetében a HM NRH szervezi és végzi. A HM NRH feladata a hazai és nemzetközi protokolláris feladatokhoz szükséges szolgáltatások megrendelése, szervezése, biztosítása a HM-MH szervezetek által beküldött 7. számú melléklet szerinti – előzetesen egyeztetett – igények alapján.

(3) Az éves tervben szereplő programokhoz szükséges szolgáltatásokat tartalmazó igénylőlapot 14 munkanappal a rendezvény megkezdése előtt (a nemzetközi kapcsolattartással összefüggő feladatok végrehajtásáról szóló HM utasításokban5. meghatározottak szerint) kell megküldeni a HM NRH részére. A tervtől eltérő, illetve a terven felüli programokhoz a szakmai elöljáró által jóváhagyó (engedélyező) levél csatolása szükséges.

Szolgálati utazásokkal kapcsolatos jogosultságok

4. § (1) A kiutazások során a repülőjegy-ellátás a HM és MH tartós vagy ideiglenes külföldi szolgálatot teljesítő, valamint külföldi tanulmányokat folytató tagjai ellátásáról szóló HM rendelet6. szerint történik.

(2) A kiutazások alkalmával az „A”–,,B” kategóriába tartozó személyek jogosultak a kormányvárót – a „C” kategóriába tartozók a VIP várót – igénybe venni. A kormányváró foglaltsága esetén az „A”–,,B” kategóriába tartozó igényjogosult a VIP várót veheti igénybe. A VIP váróra jogosult kiutazók a VIP váró igénybevételének akadályoztatása esetén (műszaki gondok, átépítés, felújítás stb.) jogosultak a kormányváró igénybevételére.

(3) Amennyiben a külföldre utazáshoz a 2. § (3) bekezdésében jelölt személyek katonai repülőgépet vesznek igénybe, úgy a repülőgépen a HM NRH az utazás alatt utanként – a beosztási kategóriától függően, az 1. számú melléklet normáinak megfelelő mértékű – repülő ellátást biztosít. A katonai repülőn utazók ellátásánál az utazók közül a legmagasabb kategóriába sorolt személy normái szerint kell az ellátást biztosítani.

(4) Az „A”–,,B” kategóriába tartozó személyek szolgálati utazása során házastársukkal (élettársukkal) történő közös utazás a külföldi partnerrel történő egyeztetése alapján kerülhet végrehajtásra. Az utazás során a házastárs (élettárs) az (1) bekezdés szerinti repülőjegy-ellátásra jogosult. A házastárs (élettárs) napidíjra nem jogosult.

5. § (1) Az „A”–,,B” kategóriába tartozó személyek a fogadó országbeli gyakorlatnak megfelelően jogosultak viszont-rendezvényt tartani.

(2) A „C” kategóriába tartozó személyek szakmai elöljáró engedélyével tarthatnak viszont-rendezvényt. A „D”–,,E” kategóriába tartozó személyek nem jogosultak rendezvény megtartására.

(3) Amennyiben a külföldre utazás során a szállásköltséget a magyar fél viseli, úgy a kiutazó delegációt szintjének megfelelően a 2. számú mellékletben meghatározottak szerint kell elhelyezni.

Delegációk fogadása

6. § Az „A”–,,B” kategóriába tartozó személyek meghívására érkező azonos vagy magasabb szintű külföldi delegációk a kormányváró, a „C” kategóriába tartozó személyekhez érkező magasabb szintű delegációk a kormányváró, az azonos szintű delegációk a VIP váró igénybevételére jogosultak. A kormányváró foglaltsága esetén az igényjogosult a VIP várót veheti igénybe.

7. § (1) A külföldi vendég, illetve delegáció ellátási szintjét a vendég, illetve a tényleges vendéglátó besorolása közül a magasabb szintű határozza meg.

(2) A két vagy többoldalú nemzetközi kapcsolattartás során a hazánkba vendégként érkező delegációk tagjainak elhelyezésére elsősorban a HM kezelésében lévő objektumokban – Budapesten a HM NRH használatában lévő Hotel Hadikban (1145 Budapest, Ajtósi Dürer sor 29. a–b.), az Istenhegyi úti Vendégházban (1125 Budapest, Istenhegyi út 73–75.) és a Hotel Pátria „A” épületében (1142 Budapest Mexikói út 49.) – kerüljön sor. A Hotel Hadik, a Hotel Pátria és az Istenhegyi úti Vendégház, illetve a vidéki objektumok telítettsége esetén az érintett delegáció tagjai – a fogadó szervvel történt egyeztetés alapján – a HM NRH-val szerződéses viszonyban lévő más budapesti vagy vidéki szállodákban, illetve üdülőkben (pl. MH ReCreatív Üdültetési, Egészségmegőrző és Rendezvényszervező Kht.) kerülhetnek elhelyezésre.

(3) A külföldi delegáció viseli az általa igénybe vett szállás költségét, kivéve, ha a partnerszervezetekkel kötött két vagy többoldalú megállapodás ettől eltérően rendelkezik. Amennyiben a külföldi delegációk szállásának költségét a magyar fél viseli, a delegáció elhelyezésére a 2. számú mellékletben meghatározottak az irányadóak.

8. § (1) A külföldi delegáció tagjai részére napi háromszori étkezést (reggeli 15%, ebéd 45%, vacsora 40%) kell biztosítani. Amennyiben a magyar fél a költségviselő, az utasítás 3. számú mellékletében megjelölt normák szerint kell eljárni.

(2) A külföldi delegációk étkezéseinek és rendezvényeinek megtartására Budapesten a HM I-IV. objektumokban, a Hotel Hadikban, az Istenhegyi úti Vendégházban, a Stefánia Palota „B” épületében (1145 Budapest, Zichy Géza u. 3.) a Hotel Pátriában, illetve a Gödi Oktatási és Konferencia Központban (2131 Göd, Bartók Béla út 8–10.) kerüljön sor. Ettől eltérés csak a HM NRH vezetőjével történő egyeztetés esetén lehetséges.

(3) Az „A”–,,D” kategóriákba tartozó személyek vendégeként érkező külföldi delegáció részére egy alkalommal – elsősorban a (2) bekezdésben felsorolt objektumokban – díszétkezést kell biztosítani, amelyen a magyar tárgyaló delegáció is részt vesz. A díszétkezés normáit az utasítás 4. számú melléklete tartalmazza.

(4) A külföldi delegáció főétkezésein – a díszétkezés kivételével – a fogadó magyar fél vezetője vagy a helyettesítésére kijelölt személy, valamint a delegáció állandó kísérete és a tolmács vehet részt. A delegációt kiszolgáló technikai személyzet (pl.: személygépjármű-vezetők) napi ellátásra (háromszori étkezésre) jogosult.

(5) A külföldi delegáció programjának lebonyolításához szükséges személyzet (protokolltiszt, állandó kísérő, tolmács, delegációs gépkocsivezető, biztosító személyzet, technikai személyzet, fotós) létszámát és ellátását a fogadási tervben kell szerepeltetni. A jóváhagyott létszámtól való indokolt eltérést, a fogadást engedélyező hagyja jóvá.

(6) A kulturális és büféköltségeket a résztvevők száma alapján az 5. számú mellékletben megjelölt normák szerint kell megállapítani.

(7) A külföldi delegáció tagjainak a 6. számú mellékletben meghatározott mértékben, illetőleg az „A”–,,C” kategóriába tartozó személyek esetében a viszonosság elve alapján adható hazánkat, kulturális értékeinket, katonai hagyományainkat, haderőnemeket reprezentáló emléktárgy, ajándéktárgy. Ha a viszonosság elve alapján történik a kölcsönös ajándékozás, azt a szolgáltatást igénylő lapon fel kell tüntetni.

9. § (1) A külföldi delegáció hazai szállításának megszervezése, biztosítása a HM NRH feladata. A külföldi delegáció tagjai szállítására elsődlegesen a HM NRH-nál, az MH katonai szervezeteit érintően a szervezeteknél rendelkezésre álló gépjárműveket kell igénybe venni.

(2) Amennyiben a külföldi vendég „védett személy”7, úgy részére a vonatkozó jogszabályok szerint kell biztosítani a védelem személyi és technikai feltételeit.

(3) Amennyiben a külföldi vendég nem „védett személy”, úgy részére egyedi kérelem alapján a (2) bekezdés szerinti szolgáltatások a vonatkozó jogszabályok szerint biztosíthatóak. A biztosítást a HM meghívásra érkező delegációk esetén a HM kabinetfőnök, helyettes államtitkár (a továbbiakban: HM KFHÁT), az MH meghívására érkező delegációk esetén a HM HVKFH-k engedélyezik.

10. § Más állami szerv (pl. Országgyűlés, Kormány, minisztérium) vendégeként hazánkban tartózkodó hivatalos külföldi delegációk HM-et, illetőleg MH-t érintő látogatásai programját és a fogadó szerv kérelmére felmerülő esetleges költségeinek elszámolását a HM vonatkozásában a HM KFHÁT, az MH tekintetében a HM HVKFH-k engedélyezik.

11. § (1) A honvédelmi miniszter, illetve a HM HVKF szintjének megfelelő személy által vezetett hivatalos látogatásra érkező delegációk részére katonai tiszteletadással és zászlófelvonással egybekötött fogadást kell biztosítani.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározottaktól eltérő szintű delegációk esetében katonai tiszteletadással és zászlófelvonással egybekötött fogadás tartását a honvédelmi miniszter engedélyezi.

Az ajándékozás rendje

12. § (1) Az utazások és fogadások megvalósítása során az utasítás 6. számú mellékletében meghatározottak szerinti emléktárgy, ajándéktárgy a kétoldalú kapcsolat viszonylatában minden esetben, a NATO szervezeteivel való kapcsolattartás esetében, valamint bármilyen konferencián való részvétel esetén csak a viszonosság elve alapján adományozható.

(2) Az „A”–,,C” kategóriákba tartozók kölcsönös ajándékozása során, amennyiben a partner fél által adományozott ajándéktárgy, emléktárgy értéke meghaladja a 6. számú melléklet normáit, akkor attól a viszonosság elvének megőrzése érdekében el lehet térni.

13. § (1) A HM NRH, a HM VPNEF, a HM Kabinetiroda a HM HVK VKI, valamint a HM Humánpolitikai Főosztály által engedélyezett keretösszeg alapján összeállítja az emléktárgyak és ajándéktárgyak éves beszerzési tervét.

(2) Az éves utazási – fogadási tervben szereplő, továbbá az engedélyezett terven felüli utazásért – fogadásért felelős szerv vezetőjének írásos igényére – az utasításban szabályozott értékhatáron belül – engedélyezett ajándéktárgyat és emléktárgyat a HM NRH adja ki a raktárából, és erről nyilvántartást vezet.

(3) Az „A”–,,B” kategóriába tartozó személyek programjához szükséges emléktárgyakat, ajándéktárgyakat a HM Kabinetiroda és a HM HVK VKI veszi át.

(4) Az „A”–,,B” kategóriába tartozó személyek, valamint a HM VPNEF vezetője által megvalósuló programokhoz a jóváhagyott éves tervhez igazodóan, több programhoz szükséges ajándéktárgyak és emléktárgyak együttesen is felvehetőek a HM NRH raktárából. Ebben az esetben a vételezett ajándék és emléktárgynál az átvevő szervek mennyiségi nyilvántartást kötelesek vezetni. A nyilvántartásban a megajándékozott személyt dokumentálni kell.

Büféellátás rendje

14. § Az „A”–,,B” kategóriába tartozó személyek programjaihoz, a jóváhagyott éves tervhez igazodóan, a szükséges büféanyagok együttesen is igényelhetőek a HM NRH raktárából. Ebben az esetben a vételezett büféanyagokról az átvevő, a HM Kabinetiroda és a HM HVK VKI mennyiségi nyilvántartást köteles vezetni.

Egyéb rendelkezések

15. § (1) A külföldi tanintézetekben tanulmányokat folytatók – ideértve a rövid időtartamú tanfolyamokat is – a tudományos továbbképzésen résztvevők tanulmányi útja, az ösztöndíjszerződések alapján külföldön tartózkodók és a hadtörténeti kutatók protokoll kötelezettségei ellátására a jelen utasításban meghatározott normákat kell alkalmazni. A nemzetközi kötelezettségek alapján béketámogató feladatokat teljesítők protokolláris tevékenységére és az alkalmazandó normákra a nemzetközi válságkezelési és békefenntartó műveletekben részt vevő hivatásos és szerződéses katonák külföldi reprezentációjáról szóló HM utasítás8. előírásait kell alkalmazni.

(2) A NATO-ban vagy NATO melletti magyar képviseleteken, illetőleg egyéb nemzeti képviseleteken (EU, CFE, NYEU, EBESZ stb.) szolgálatot teljesítők protokolláris tevékenységére és az alkalmazandó normákra külön HM utasítás9. vonatkozik.

(3) Ezen utasításban meghatározott elvek és normák alkalmazásának helyességét a nemzetközi feladatban illetékes szerv – a HM VPNEF félévente utólag, valamint a HM NRH a programok megvalósítása előtt – minden esetben köteles ellenőrizni.

(4) Egyéb költségek: A 1–8. §-okban nem szabályozott egyéb költségek (hajóbérlés, tolmácsolás, gépjármű- igénybevétel, idegenvezető, csomagszállítás, taxi, parkolódíj, gépkocsi mosatás stb.) a 8. számú melléklet alapján, illetve az elrendelő (utólagos) engedélyével számla, bizonylat ellenében számolhatók el.

(5) Hozzátartozói program: A hazánkba érkező delegációk fogadása alkalmával az „A”–,,B” kategóriába tartozó személyek jogosultak partnereik házastársát (élettársát) meghívni. A „C” kategóriába tartozó személyek a viszonosság elve alapján az illetékes szakmai elöljáró engedélyével jogosultak „Hozzátartozói program” szervezésére. A jóváhagyott programokra a mellékletekben szereplő normák 80%-a használható fel.

(6) Saját költségvetésben tervező szervezetek: az MK Katonai Felderítő Hivatal (MK KFH) és az MK Katonai Biztonsági Hivatal (MK KBH) külföldi kiküldetés, hazai rendezvény címén a saját költségvetéseikben terveznek előirányzatokat a nemzetközi kapcsolatokból eredő különféle rendezvények kiadásaira.

(7) A (6) bekezdés szerinti szervezetek ezen utasítás hatálybalépését követő 30 napon belül együttműködési megállapodást kötelesek kötni a HM NRH-val. A megállapodásnak tartalmaznia kell az igényelt szolgáltatások megrendelésének, teljesítésének és elszámolásának, valamint az attaséhivatalokat érintő esetekben az együttműködés rendjét.

(8) Az utasítás mellékleteiben szereplő összegek bruttó (áfával növelt) összegként értendőek.

Záró rendelkezések

16. § (1) Ez az utasítás aláírása napján lép hatályba*, rendelkezéseit azonban 2006. január 1-től kell alkalmazni. Ezzel egyidejűleg a nemzetközi együttműködéssel összefüggő egyes protokolláris és vendéglátási kérdésekről szóló 11/2002. (HK. 7.) HM utasítás hatályát veszti.

(2) Ezen utasítás szükség szerinti módosítására a HM VPNEF vezetője – a HM KPSZH főigazgatójával és a HM NRH főigazgatójával való egyeztetés után, évente június 30-ig – tesz javaslatot.

(3) A Hotel Pátria és a Stefánia Palota „B” épülete vonatkozásában a 7. § (2) és a 8. § (2) bekezdések alapján jelentkező többletköltségek elszámolása a HM NRH és a megjelölt objektumokat használó szervezetek között kötendő együttműködési megállapodás alapján történik.

Juhász Ferenc s. k.,

honvédelmi miniszter

1. számú melléklet a 49/2006 (HK 11.) HM utasításhoz

Katonai repülőgépen utazók utankénti ellátási normái

Kategória

0–4 óra
repülési időtartam

4 óra
repülési időtartam felett

A–B

5000 Ft-ig/fő

7000 Ft-ig/fő

C

3000 Ft-ig/fő

5000 Ft-ig/fő

D–E

2000 Ft-ig/fő

4000 Ft-ig/fő

2. számú melléklet a 49/2006 (HK 11.) HM utasításhoz

Szállodai elhelyezések besorolása

Kategória

Külföldi szállodai elhelyezés esetén

szálloda kategória

elhelyezés

A

**** vagy a felett

apartman

B

**** vagy annak megfelelő

apartman

C

*** vagy annak megfelelő

2 ágyas szoba

D-E

*** vagy annak megfelelő

1 ágyas szoba

Kategória

Hazai szállodai elhelyezés esetén

szálloda kategória

elhelyezés

A

**** vagy a felett

apartman

B

**** vagy annak megfelelő

apartman

C

*** vagy annak megfelelő

2 ágyas szoba

D–E

*** vagy annak megfelelő

1 ágyas szoba


Amennyiben a „C” kategóriában lévő személy tábornoki rendfokozattal rendelkezik, számára Magyarországon apartmanban történő elhelyezés is biztosítható. Amennyiben a vendég, illetve vendéglátó személy besorolási kategóriája különbözik egymástól, a magasabb besorolási kategóriát kell figyelembe venni a szállodai elhelyezés biztosítása során.

3. számú melléklet a 49/2006 (HK 11.) HM utasításhoz

Napi ellátás költségei

Kategória

Napi ellátás

Villásreggeli

A

15 000 Ft-ig/fő

5 000 Ft-ig/fő

B

14 000 Ft-ig/fő

4 000 Ft-ig/fő

C

10 000 Ft-ig/fő

3 000 Ft-ig/fő

D

8 000 Ft-ig/fő

E

7 000 Ft-ig/fő

A delegációt kiszolgáló
technikai személyzet

7 000 Ft-ig/fő


Amennyiben a szállodai elhelyezés magában foglalja a reggeli biztosítását, abban az esetben a napi ellátás összege 15%-kal/... Ft-al csökken.

4. számú melléklet a 49/2006 (HK 11.) HM utasításhoz

Díszétkezések és állófogadások költségei

Vendég,
Vendéglátó kategória

Díszétkezés

Állófogadás

Terembérlet

Zeneszolgáltatás

A

20 000 Ft-ig/fő

11 000 Ft-ig/fő

60 000 Ft-ig/alkalom

50 000 Ft-ig/alkalom

B

17 000 Ft-ig/fő

8 000 Ft-ig/fő

 

 

C

12 000 Ft-ig/fő

7 000 Ft-ig/fő

 

 

D

10 000 Ft-ig/fő

6 000 Ft-ig/fő

 

 

E

8 000 Ft-ig/fő

5 000 Ft-ig/fő

 

 

A delegációt kiszolgáló technikai személyzet

5 000 Ft-ig/fő

4 000 Ft-ig/fő

 

 

5. számú melléklet a 49/2006 (HK 11.) HM utasításhoz

A jóváhagyott program alapján számítható kulturális büfé és minibár költségek

Kategória

Kulturális költség
Ft/fő/alkalom

Büfé költség
Ft/fő/nap

Szállodai elhelyezés esetén minibár
Ft/fő/nap

A

7 000 Ft-ig

4 000 Ft-ig

4 000 Ft-ig

B

6 000 Ft-ig

3 500 Ft-ig

3 500 Ft-ig

C

5 000 Ft-ig

2 500 Ft-ig

2 500 Ft-ig

D–E

4 000 Ft-ig

2 000 Ft-ig

6. számú melléklet a 49/2006 (HK 11.) HM utasításhoz

A külföldi partnerek számára adható ajándékok keretösszegei áfával, és csomagolóanyaggal személyenként

Ajándékozott

Ajándékozó

A kategória

B kategória

C kategória

D kategória

E kategória

A kategória

35 000 Ft-ig

28 000 Ft-ig

22 000 Ft-ig

B kategória

30 000 Ft-ig

20 000 Ft-ig

18 000 Ft-ig

C kategória

25 000 Ft-ig

18 000 Ft-ig

14 000 Ft-ig

10 000 Ft-ig

8 000 Ft-ig

D kategória

22 000 Ft-ig

14 000 Ft-ig

12 000 Ft-ig

8 000 Ft-ig

7 000 Ft-ig

E kategória

15 000 Ft-ig

12 000 Ft-ig

10 000 Ft-ig

7 000 Ft-ig

6 000 Ft-ig


Az A-B-C kategóriába tartozó vezetők személyes, illetve a Honvédelmi Minisztériumot és Magyar Honvédséget és a haderőnemeket jelképező szimbolikus ajándéktárgy átadására jogosultak. C és alacsonyabb besorolási kategóriában szimbolikus ajándéktárgy adható (C besorolási kategóriánál a HM állományba tartozók esetében a szakmai felügyeletet gyakorló HM HÁT, az MH állományában lévő személyek tekintetében a HM HVKFH személyes ajándéktárgy átadását engedélyezheti). A külföldi partnerek számára adható ajándékok keretösszegeinél a viszonosság elve az irányadó. Az ajándékozás keretösszegétől történő eltérést A-B kategóriánál a honvédelmi miniszter, C és alacsonyabb kategóriánál (az alárendeltség függvényében) a közigazgatási államtitkár, illetve a HVKF jogosult engedélyezni. Az ajándéktárgy költsége a felelős szerv nemzetközi utazási-fogadási keretét terheli.

7. számú melléklet a 49/2006 (HK 11.) HM utasításhoz

………………………………………

...................... számú példány

szerv megnevezése

....................... Keret terhére!

Nyt.sz.:

 

 

 


(null)

(NÉV)
HM Nemzetközi és Rendezvényszervező Hivatal

 

Tárgy: Hazai Nemzetközi Vendégfogadási Szolgáltatások Igénylése

 

Programazonosító szám:

 

A ............................................................................................................................................................. meghívására érkező ............................................................................................................................................................. delegáció:

 

A) A delegációra vonatkozó adatok:

 

1. Ország:

2. Fogadó szerv, személy:

3. Érkező delegáció vezetője:

4. Érkező delegáció létszáma:

5. A delegáció érkezési ideje:

 

elutazási ideje:

6. A magyar delegáció vezetője:

7. A magyar delegáció létszáma:

8. A delegáció kiszolgáló technikai személyzet létszáma:

9. Állandó kísérő:

10. Ügyintéző neve, telefonszáma:

11. Besorolási kategória:

12. Egyéb:

 

 

B) Igényelt szolgáltatások:

 

1. Kormányváró biztosítása ............ fő részére érkezéskor, elutazáskor.

2. VIP váró biztosítás ........... fő részére érkezéskor, elutazáskor.

3. Ideiglenes határnyitás biztosítása ........... fő részére érkezéskor, elutazáskor.

4. A delegáció szállítására .......... db személygépkocsi, ......... kisbusz biztosítása 200...... év ................ hónap .......... naptól ................... hónap ............ napig.

A gépjármű kiállítási ideje:

A gépkocsivezetők jelentkezzenek:

5. Szállás biztosítása ............... fő részére, a következő megoszlásban:

............ db lakosztály, .............. db kétágyas szoba, ............ db egyágyas szoba

Helye:..............................................................................................................................................................................

200..... év ............... .......... naptól .............. ............. napig

Szállásköltség viselője:

6. Napi ellátás:

7. Étkezés biztosítása .......... fő vendég és ........ fő közreműködő részére.

Helye:

Ideje:

8. Díszétkezés biztosítása .......... fő vendég és ......... fő közreműködő részére.

Helye: ............................................................................................................................................................................

Ideje: ............................................................................................................................................................................

9. Munkareggeli biztosítása ........ fő vendég és .......... fő közreműködő részére.

Helye:

Ideje:

10. Büfé biztosítása: ......... fő részére, ......... alkalommal.

11. ....... fő tolmács biztosítása. (....... .............. nyelvű, ....... ............. nyelvű, ....... ............... nyelvű)

200.... év ............. ...... naptól ............. ......... napig

12. Ajándék biztosítása ....... fő részére.

Gravírozás biztosítása: ....... db ajándék ...... fő részére.

Felirat: ...........................................................................................................................................................................

13. Kulturális program biztosítása ........ fő részére, ...... alkalommal.

Helye: ............................................................................................................................................................................

14. Delegációt biztosító szerv: .....................................................................................................................................

Biztosítók létszáma: .......

15. Egyéb, esetlegesen felmerülő szolgáltatások megrendelése:

a) Terembérlet:

Helye:

Ideje:

b) Virág ...... fő részére ......... alkalommal

c) Zászló

d) Zeneszolgáltatás:

Helye:

Ideje:

e) Autópályakártya:

Útvonal: ........................................................................................................................................................................

Ideje:

f) Dekoráció megnevezése (pl.: névtábla, virág stb.):

Helye:

Ideje:

g) Fotó, videó:

Helye:

Ideje:

h) Idegenvezető: ............................................................................................................................................................

Helye:

Ideje:

Alkalom:

i) Irodaszer: ...... fő vendég, .......... fő közreműködő részére

j) Mobiltelefon, telefonkártya: ...... fő részére

Ideje: ...........-tól ............-ig

k) Koszorú (szalag): ............. alkalom

Helye: ............................................................................................................................................................................

l) Technikai biztosítás (hangosítás, vetítés, konferenciabeszélgetés):

Helye:

Ideje:



C) Előzetes költségvetés:

F. sz.

Szolgáltatás

Időtartam/nap

Kategória

Egységár
Ft/fő

Szolgáltatás
részletesen

Összesen

B/1

Kormányváró

 

 

 

 

 

B/2

VIP váró

 

 

 

 

 

B/3

 

 

 

 

 

 

 

Ideiglenes határnyitás

 

 

 

 

 

B/4

Szállítás*

 

 

 

 

 

B/5

Szállás**

 

 

 

 

 

B/6

Étkezés***

 

 

 

 

 

B/7

Munkareggeli

 

 

 

 

 

B/8

Díszétkezés

 

 

 

 

 

B/9

Állófogadás

 

 

 

 

 

B/10

Büfé

 

 

 

 

 

B/11

Tolmács

 

 

 

 

 

B/12

Ajándék****

 

 

 

 

 

B/13

Kulturális költség*****

 

 

 

 

 

B/14

Személyi biztosítás, biztonsági szolgáltatás

 

 

 

 

 

B/15

Hatósági díjak, illetékek,
idegenforgalmi adó

 

 

 

 

 

B/16

Terembérlet

 

 

 

 

 

B/17

Dekoráció

 

 

 

 

 

B/18

Zászló bérlés, vásárlás

 

 

 

 

 

B/19

Autópályadíj

 

 

 

 

 

B/20

Fotó, videó

 

 

 

 

 

B/21

Idegenvezetői díj

 

 

 

 

 

B/22

Irodaszer

 

 

 

 

 

B/23

Mobiltelefon, illetve telefon használat

 

 

 

 

 

B/24

Koszorú

 

 

 

 

 

B/25

Szakértői- és tiszteletdíj

 

 

 

 

 

B/26

Technikai biztosítás

 

 

 

 

 

B/27

 

 

 

 

 

 

B/28

 

 

 

 

 

 

B/29

 

 

 

 

 

 

B/30

 

 

 

 

 

 

B/31

Egyéb******

 

 

 

 

 

Összesen

 

 

 

 

 

 

Ebből:
NRH
költség

 

 

 

 

 

 

Ebből
készpénz-
felvétel

 

 

 

 

 

 

8. számú melléklet a 49/2006. (HK 11.) HM utasításhoz

A vendégfogadás során felmerülő egyéb költségek

Fsz.

Megnevezés

Biztosító szerv szerint

B/11

Tolmácsolás

A szolgáltatást a 7. számú melléklet szerinti igénylés alapján a szervezet saját költségvetéséből biztosítja

B/4

Gépjármű biztosítás

A szolgáltatást a 7. számú melléklet szerinti igénylés alapján a szervezet saját költségvetéséből biztosítja

B/31

Hajóbérlés

A szolgáltatást a 7. számú melléklet szerinti igénylés alapján a HM NRH biztosítja

B/21

Idegenvezető

A szolgáltatást a 7. számú melléklet szerinti igénylés alapján a HM NRH biztosítja

B/14

Személyi és mozgásbiztosítás

A biztosítást végző szerv által számított költségeket a költségvetési tervben megjelölt (vendéglátó) szerv biztosítja.



Melléklet: Programtervezet

.........................., 200..., év .................... hó ........ nap

………………………………………………
(programfelelős /végrehajtó/ szerv vezető aláírás)

....................., 200..., év ..................... hó ...... nap
Pénzügyi Ellenjegyző:

………………………………………………
(HM NRH főigazgató aláírása)


Megjegyzés:

*

A „szolgáltatás részletesenáá-ben megjelölendő

– személygépkocsi

 

 

– kisbusz

 

 

– nagybusz

**

A „szolgáltatás részletesen”-ben megjelölendő

– lakosztály

 

 

– kétágyas szoba

 

 

– egyágyas szoba

***

A „szolgáltatás részletesen”-ben megjelölendő

– csak reggeli

 

 

– félpanzió

 

 

– 3 × étkezés

 

 

– 1 db főétkezés (ebéd vagy vacsora)

****

A „szolgáltatás részletesen”-ben megjelölendő

– virág

 

 

– ajándéktárgy

 

 

– emléktárgy

 

 

– ital

 

 

– egyéb

*****

A „szolgáltatás részletesen”-ben megjelölendő

– belépőjegy

 

 

– utazás

******

A „szolgáltatás részletesen”-ben megjelölendő

– helyi közlekedés

 

 

– csomagszállítás

 

 

– taxi,

 

 

– parkolódíj,

 

 

– gépkocsimosatás

*

Az utasítást a 74/2011. (VII. 8.) HM utasítás 24. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte 2011. július 9. napjával.

7,

160/1996. (XI. 5.) Korm. rendelet védett személyek és kijelölt létesítmények védelméről.

*,

Az utasítás aláírásának napja 2006. április 20.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére