PÜ BH 2006/49
PÜ BH 2006/49
2006.02.01.
A gépjárművezető kártérítési felelőssége felróható magatartás hiányában is megállapítható, ha az objektíve elhárítható károkozást szabálytalan vezetési manőverrel maga idézi elő (Ptk. 346. §).
Az alperes 1999. október 22-én reggel S. irányába közlekedett tehergépkocsijával. A menetirány szerinti bal oldali sávba áttérve egy szabályosan közlekedő gépkocsinak ütközött, majd a bal oldali sávban keresztbefordult, ahol a felperesi beavatkozó tulajdonát képező, H. irányába szabályosan haladó Lada Samara típusú személygépkocsival ütközött. Az alperesnek a baleset időpontjában nem volt kötelező felelősségbiztosítása. A felperes a beavatkozó részére a totálkáros személygépkocsira 509 830 forint gépjárműkárt fizetett ki.
Az ellene közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vád alól a másodfokú bíróság az alperest felmentette, indokai szerint azért, mert az alperes nem volt felelőssé tehető amiatt, hogy a más által (a sávjában szembejövő gépjármű által) létrehozott veszélyhelyzet elhárítása érdekében balesetet okozott.
A fizetési meghagyások kibocsátásával indult eljárásban az elsőfokú bíróság a kibocsátott jogerős fizetési meghagyást hatályon kívül helyezte, egyben a felperes keresetét elutasította. A jogerős büntető ítélettel egyezően megállapított tényállás alapján arra következtetett, hogy az alperes nem neki felróható okból, hanem a vele szemben szabálytalanul közlekedő gépkocsival való ütközés elkerülése érdekében tért át a bal oldali sávba. A beavatkozó kára sem az alperesnek, sem a beavatkozónak fel nem róható okból következett be. Ezért az alperest a Ptk. 346. § (1) bekezdése, 339. § (1) bekezdése alapján kártérítési felelősség nem terheli.
A felperes és a beavatkozó fellebbezése folytán eljáró másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet nem fellebbezett részét nem érintve fellebbezett részét megváltoztatta és közbenső ítéletével megállapította, hogy az alperes az 1999. október 22-én reggel 5.30' körüli időpontban a felperesi beavatkozó Lada Samara típusú személygépkocsijában közlekedési balesettel okozott kárért teljes mértékű kárfelelősséggel tartozik. Egyebekben az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte és a kártérítés összegszerűsége vonatkozásában az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasította.
A perbeli közlekedési szituációt értékelve arra következtetett, hogy az alperesnek a vele szemben jövő gépjármű első észlelésekor a KRESZ jobbra tartási szabályából adódóan az út jobb széle felé kellett volna húzódnia. A rendelkezésre álló idő alatt ily módon lehetővé vált volna a gépjármű megállítása, illetve olyan mértékű lelassítása, amely mellett az esetleges árokba hajtás kisebb veszéllyel járt volna. Így elkerülhető lett volna a gépjárművek összeütközésének, illetve a tömeges balesetnek a kockázata, amit az ellenkező sávba behajtással az alperes előidézett. Mivel a másodfokú bíróság megítélése szerint az alperes az adott közlekedési helyzetet tévesen mérte fel, a veszély elhárítása során nem a társadalmilag elvárható módon reagált, a Ptk. 339. § (1) bekezdése és 346. § (1) bekezdése alapján kártérítési felelősség terheli.
A jogerős közbenső ítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmében az alperes az ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. A jogerős büntető ítéletre is hivatkozva állította, hogy a perbeli baleset nem felróható magatartása miatt, hanem azért következett be, mert a sávjában szembejövő jármű vezetője megszegte a KRESZ 34. §-ában foglalt előzési szabályokat. A másodfokú bíróság által hivatkozott jobbra tartási szabály az adott körülmények között nem volt betartható. A frontális ütközést, illetve az árokba hajtással a saját súlyos balesetét nem kerülhette volna el.
A felperes ellenkérelme a és a beavatkozó felülvizsgálati közbenső ítélet hatályában való fenntartására irányult.
Vitatták a rendelkezésre álló és a másodfokú bíróság által értékelt bizonyítékok alapján az alperes balesetet okozó magatartásának a szükségszerűségét. A tanúvallomások alapján állították, hogy nem volt jelen olyan jármű, amely elháríthatatlan veszélyhelyzetet idézett elő az alperes számára. A beavatkozó azt is hangsúlyozta, hogy az alperes a bonyolultabb és kockázatosabb megoldást választotta az adott helyzetben, mivel látta, hogy a másik forgalmi sávban kocsisor jön vele szembe. Ugyanakkor a jobbra tartás szabályának betartásával lehetősége volt kihúzódni a saját sávja melletti padkára, illetve az adott helyen nem mély árokba is behajthatott volna.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint nem alapos.
A felperes a beavatkozónak a perbeli közúti baleset folytán keletkezett kárát a gépjárművek üzemben tartójának kötelező felelősségbiztosításáról szóló 58/1991. (IV. 13.) Korm. rendelet 9. § (1) bekezdése alapján megtérítette A 10. § (6) bekezdése szerint a károsult követelésének kielégítésével kapcsolatban felmerült valamennyi ráfordítása, költsége megtérítését követelhette a biztosítással nem rendelkező alperestől. E megtérítési jog kiterjedt a Ptk. 559. § (1) bekezdése szerint mindazon kár megtérítésére, amelyért a károkozó alperes a jogszabály szerint felelős.
A Ptk. 345. § (1) bekezdése szerint aki fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytat, köteles az ebből eredő kárt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt olyan elháríthatatlan ok idézte elő, amely a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívül esik. A veszélyes üzemek találkozásából eredő károk megtérítését szabályozó, a Ptk. 346. § (1) bekezdésében meghatározott alapesetben a veszélyes üzemek egymás közötti kárfelelősségére a felelősségnek a Ptk. 339. § (1) bekezdésében meghatározott általános szabályait kell alkalmazni. Amennyiben erre nincs lehetőség, a felelősség kérdését a Ptk. 346. § (2) bekezdése szerint az dönti el, hogy amelyik veszélyes üzem működési körében előfordult rendellenesség okozta a kárt. A fenti felelősségi szabályok hiányában mindegyik károsult viseli a saját kárát [346. § (3) bekezdés].
A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint a felróható magatartás tanúsításának a hiánya sem zárja ki adott esetben az alperes kártérítési felelősségét. A Ptk. 346. § (2) bekezdése szerint ugyanis, ha a károkozás egyik félnek sem róható fel, de a kár egyikük fokozott veszéllyel járó tevékenysége körében bekövetkezett rendellenességre vezethető vissza, a kárt ez utóbbi köteles megtéríteni. A jogszabály a rendellenesség fogalmát nem szűkíti le a fokozott veszéllyel járó tevékenység eszközére. Ebbe a körbe tartozik az úgynevezett emberi tényező közrehatása, illetve a közúton haladó gépjármű esetében a közút, az aktuális közlekedési helyzet is, amelyben a gépjárművezető e tevékenységét kifejti.
Adott esetben a másodfokú bíróság megalapozottan következtetett arra, hogy a szembejövő, szabálytalanul előző gépjármű észlelési idején belül a beavatkozóval bekövetkezett ütközés valamely közlekedési manőverrel (a sebesség intenzív csökkentésével, az útpadkára történő lehúzódással) objektíve elhárítható lett volna. Ennek lehetőségét a lefolytatott büntetőeljárás adatai, közte az igazságügyi szakértő véleménye is alátámasztotta. Az alperesnek a felülvizsgálati kérelemben ennek kizártságára vonatkozó ellentétes előadása iratellenes. A szabályos megoldás őt magát veszélyeztető jellegére történt hivatkozása pedig kártérítési felelőssége szempontjából irreleváns. Felelősségét ugyanis az a tény alapozza meg, hogy a bekövetkezett ütközés működési körén belül objektíve elhárítható lett volna. Az alperes azonban a veszélyhelyzet minimalizálása helyett egy szélesebb kört veszélyeztető és károsító vezetési manővert választott.
Az ismertetett indokoknak megfelelően a Legfelsőbb Bíróság a jogerős közbenső ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján – részben eltérő indokokkal – hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Pfv. VIII. 20.124/2005. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás