• Tartalom

5/2006. (II. 7.) PM rendelet

5/2006. (II. 7.) PM rendelet

a biztosítók belső adatszolgáltatásának rendjéről és tartalmáról1

2011.06.01.

A biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény (a továbbiakban: Bit.) 235. §-ának e) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következőket rendelem el:

1. § (1)2 A biztosító belső adatszolgáltatását éves és negyedéves belső jelentéssel, belső törzsadat jelentéssel, éves beszámolóval és felügyeleti alapdíj táblával teljesíti.

(2)3 A biztosító a Bit. 172. § a) pontjában meghatározott éves belső jelentést készít az 1. melléklet megfelelő táblázatainak kitöltésével. A biztosító a Bit. 172. § c) pontjában meghatározott negyedéves belső jelentést készít a 2. melléklet megfelelő táblázatainak kitöltésével.

(3)4 A biztosító belső törzsadat jelentést készít a 3. melléklet megfelelő táblázatainak kitöltésével.

(4)5 A biztosító az éves belső jelentést a Bit. 147. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint az éves beszámolóval együtt, elektronikus úton megküldi a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (a továbbiakban: Felügyelet) részére.

(5)6 A biztosító az I–III. negyedévről szóló negyedéves belső jelentést a tárgynegyedévet követő hónap 15. munkanapjáig, a IV. negyedévről szóló negyedéves belső jelentést a tárgyévet követő év január 31-éig a Felügyelet részére megküldi. A negyedéves belső jelentésen belül elkülönítetten küldi a KTABERT6 (kiszervezési adatok) táblát, valamint a negyedéves belső jelentések kiegészítő tábláit. A biztosító a felügyeleti alapdíj számításáról szóló BIZTAD éves felügyeleti alapdíj táblát elkülönítetten, a tárgyév január 31. napjáig megküldi a Felügyelet részére.

(6)7 A biztosító a belső törzsadat jelentést első alkalommal a Felügyelet által kiadott tevékenységi engedélyről szóló határozat jogerőre emelkedését követő 15 munkanapon belül, majd a II. negyedéves belső jelentéssel egyidejűleg, a június 30-ai állapotnak megfelelően, a törzsadatban történt időközi változást pedig a változást követő 15 munkanapon belül köteles a Felügyelet részére megküldeni. Időközi változás esetén a biztosító csak a változással érintett törzsadat táblákat jelenti.

(7)8 A biztosító a Felügyelet által kiadott tevékenységi engedélyről szóló határozat jogerőre emelkedésének napjától a felügyeleti engedély visszavonásáról szóló határozat jogerőre emelkedésének napjáig köteles az e rendelet szerinti belső adatszolgáltatás teljesítésére.

2. § (1)9 Azon egyesületi formában működő biztosító, amely megfelel a Bit. 126. § (4) bekezdés b) pontjában és a biztosítók éves beszámoló készítési és könyvvezetési kötelezettségeinek sajátosságairól szóló 192/2000. (XI. 24.) Korm. rendelet 2. § (3) és (4) bekezdésében foglaltaknak, a Bit. 172. § a) pontjában meghatározott éves belső jelentést készít a 4. melléklet megfelelő táblázatainak kitöltésével.

(2)10 Az egyesületi formában működő biztosító negyedéves belső jelentést és belső törzsadat jelentést készít az 5. és a 6. melléklet megfelelő táblázatainak kitöltésével.

(3)11 Az egyesületi formában működő biztosító az éves belső jelentést a Bit. 147. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint, az éves beszámolóval együtt, elektronikus úton megküldi a Felügyelet részére.

(4)12 Az egyesületi formában működő biztosító az I–III. negyedévről szóló negyedéves belső jelentést a tárgynegyedévet követő hónap 15. munkanapjáig, a IV. negyedévről szóló negyedéves belső jelentést a tárgyévet követő év január 31-éig megküldi a Felügyeletnek. Az egyesületi formában működő biztosító a felügyeleti alapdíj számításáról szóló BIZTAD éves felügyeleti alapdíj táblát elkülönítetten, a tárgyév január 31. napjáig megküldi a Felügyelet részére.

(5)13 Az egyesületi formában működő biztosító a belső törzsadat jelentést első alkalommal a Felügyelet által kiadott tevékenységi engedélyről szóló határozat jogerőre emelkedését követő 15 munkanapon belül, majd az éves belső jelentéssel egyidejűleg, az előző naptári évről készült éves beszámolót elfogadó közgyűlés időpontjában fennálló állapotnak megfelelően, a törzsadatban történt időközi változást pedig a változást követő 15 munkanapon belül köteles a Felügyelet részére megküldeni. Időközi változás esetén a biztosító csak a változással érintett törzsadat táblákat jelenti.

3. § (1)14 A belső adatszolgáltatás alapját a hatályos magyar számviteli jogszabályok szerint készített főkönyvi és analitikus nyilvántartások képezik. A belső adatszolgáltatásról a Felügyelet honlapján módszertani útmutatót tesz közzé.

(2)15 A belső adatszolgáltatást minden esetben a Felügyelet által meghatározott elektronikus formában, fokozott biztonságú vagy minősített elektronikus aláírással ellátva, a Felügyelet Kihelyezett Adatküldő Program (KAP) rendszerén kell teljesíteni.

(3)16 A Felügyelet a (2) bekezdés szerinti kötelezettséget akkor tekinti teljesítettnek, ha az adatfogadó rendszerben „feldolgozva” megjelölést kap.

4. § (1)17 Ez a rendelet a megjelenésétől számított 3. napon lép hatályba.

(2)18

(3)19

1. számú melléklet az 5/2006. (II. 7.) PM rendelethez20


0M32911_0

42A1A

A biztosító nem-élet üzletág állományának bemutatása a tárgy időszak végén (darab)

Sorszám

PSZÁF kód

Megnevezés

Nyitó állomány

Indexálások

Szaporulat

Törlés díjnemfizetés miatt

Törlés érdekmúlás miatt

Biztosító általi felmondás miatt

Biztosított általi felmondás miatt

Éven belüli előre meghatározott tartam lejárta miatt

Technikai megszűnés

Egyéb megszűnés

Állományvesztés

Záróállomány

A biztosítottak száma a tárgyidőszak végén

Mód

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

a

b

c

d

e

f

g

h

i

j

k

l

m

z

001

42A1A1

Összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

002

42A1A11

Folyamatos díjas szerződések részösszesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

003

42A1A1101

Baleset

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

004

42A1A1102

Betegség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

005

42A1A1103

Casco összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

006

42A1A11031

Szárazföldi jármű casco

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

007

42A1A11032

Sínpályához kötött járművek cascója

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

008

42A1A11033

Légijármű casco

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

009

42A1A11034

Tengeri-, tavi- és folyami jármű casco

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

010

42A1A1104

Szállítmány

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

011

42A1A1105

Tűz- és elemi károk

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

012

42A1A1106

Egyéb vagyoni károk

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

013

42A1A1107

Jármű felelősség összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

014

42A1A11071

Önjáró szárazföldi járművekkel összefüggő felelősség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

015

42A1A110711

Ebből: kötelező gépjármű felelősség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

016

42A1A11072

Légijárművekkel összefüggő felelősség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

017

42A1A11073

Tengeri-, tavi- és folyami járművekkel összefüggő felelősség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

018

42A1A1108

Általános felelősség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

019

42A1A1109

Hitel

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

020

42A1A1110

Kezesség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

021

42A1A1111

Különböző pénzügyi veszteségek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

022

42A1A1112

Jogvédelem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

023

42A1A1113

Segítségnyújtás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

024

42A1A1114

Temetkezési biztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

025

42A1A12

Egyszeri díjas szerződések részösszesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

026

42A1A1201

Baleset

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

027

42A1A1202

Betegség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

028

42A1A1203

Casco összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

029

42A1A12031

Szárazföldi jármű casco

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

030

42A1A12032

Sínpályához kötött járművek cascója

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

031

42A1A12033

Légijármű casco

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

032

42A1A12034

Tengeri-, tavi-, és folyami jármű casco

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

033

42A1A1204

Szállítmány

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

034

42A1A1205

Tűz- és elemi károk

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

035

42A1A1206

Egyéb vagyoni károk

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

036

42A1A1207

Jármű felelősség összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

037

42A1A12071

Önjáró szárazföldi járművekkel összefüggő felelősség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

038

42A1A120711

Ebből: kötelező gépjármű felelősség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

039

42A1A12072

Légijárművekkel összefüggő felelősség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

040

42A1A12073

Tengeri-, tavi-, és folyami járművekkel összefüggő felelősség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

041

42A1A1208

Általános felelősség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

042

42A1A1209

Hitel

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

043

42A1A1210

Kezesség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

044

42A1A1211

Különböző pénzügyi veszteségek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

045

42A1A1212

Jogvédelem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

046

42A1A1213

Segítségnyújtás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

047

42A1A1214

Temetkezési biztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

048

42A1A13

Díjmentesített állomány

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jelmagyarázat

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tilos

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



0M32911_1

42A1B

A biztosító élet üzletág állományának bemutatása a tárgyidőszak végén (darab)

Sorszám

PSZÁF kód

Megnevezés

Nyitó állomány

Indexálások

Szaporulat

Díjmentesítések

Visszavásárlások

Részleges visszavásárlással érintett

Haláleset miatti megszűnés

Lejáratkori
megszűnés

Törlés díj nem fizetés miatt

A biztosított általi felmondás a 30 napos felmondási jogának érvényesítése miatt

Technikai megszűnés

Egyéb megszűnés

Állományvesztés

Záróállomány

A biztosítottak száma a tárgy időszak végén

Mód

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

a

b

c

d

e

f

g

h

i

j

k

l

m

n

o

z

001

42A1B1

Élet üzletág összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

002

42A1B11

Folyamatos díjas szerződések részösszesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

003

42A1B111

Hagyományos életbiztosítások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

004

42A1B1111

Halál esetre szóló életbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

005

42A1B1112

Elérési életbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

006

42A1B1113

Vegyes életbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

007

42A1B1114

Term fix biztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

008

42A1B1115

Halasztott járadékbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

009

42A1B1116

Azonnal induló, vagy már megindult járadékbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

010

42A1B1117

Baleset és betegség kiegészítő biztosítások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

011

42A1B1118

Egyéb életbiztosítások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

012

42A1B112

Házasság, születés biztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

013

42A1B113

Befektetési egységekhez kötött életbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

014

42A1B114

Egyéni és csoportos nyugdíjbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

015

42A1B115

Társadalombiztosítási nyugdíjat kiegészítő járadékbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

016

42A1B12

Egyszeri díjas szerződések részösszesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

017

42A1B121

Hagyományos életbiztosítások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

018

42A1B1211

Halál esetre szóló életbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

019

42A1B1212

Elérési életbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

020

42A1B1213

Vegyes életbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

021

42A1B1214

Term fix biztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

022

42A1B1215

Halasztott járadékbiztosítások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

023

42A1B1216

Azonnal induló, vagy már megindult járadékbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

024

42A1B1217

Baleset és betegség kiegészítő biztosítások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

025

42A1B1218

Egyéb életbiztosítások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

026

42A1B122

Házasság, születés biztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

027

42A1B123

Befektetési egységekhez kötött életbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

028

42A1B124

Egyéni és csoportos nyugdíjbiztosítások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

029

42A1B125

Társadalombiztosítási nyugdíjat kiegészítő járadékbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

030

42A1B13

Díjmentes állomány összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

031

42A1B2

CSÉB

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jelmagyarázat

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tilos

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



0M32911_2

42A1C

A biztosító nem-élet üzletág állományának bemutatása a tárgyidőszak végén

Nagyságrend: ezer forint

Sorszám

PSZÁF kód

Megnevezés

Nyitó állomány

Indexálások

Szaporulat

Törlés díjnemfizetés miatt

Törlés érdekmúlás miatt

Biztosító általi felmondás miatt

Biztosított általi felmondás miatt

Éven belüli előre meghatározott tartam lejárta miatt

Technikai megszűnés

Egyéb megszűnés

Állományvesztés

Záróállomány

Mód

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

a

b

c

d

e

f

g

h

i

j

k

l

z

001

42A1C1

Nem-élet üzletág összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

002

42A1C101

Baleset

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

003

42A1C102

Betegség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

004

42A1C103

Casco összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

005

42A1C1031

Szárazföldi jármű casco

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

006

42A1C1032

Sínpályához kötött járművek cascója

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

007

42A1C1033

Légijármű casco

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

008

42A1C1034

Tengeri-, tavi- és folyami jármű casco

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

009

42A1C104

Szállítmány

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

010

42A1C105

Tűz- és elemi károk

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

011

42A1C106

Egyéb vagyoni károk

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

012

42A1C107

Jármű felelősség összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

013

42A1C1071

Önjáró szárazföldi járművekkel összefüggő felelősség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

014

42A1C10711

Ebből: kötelező gépjármű felelősség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

015

42A1C1072

Légijárművekkel összefüggő felelősség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

016

42A1C1073

Tengeri-, tavi- és folyami járművekkel összefüggő felelősség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

017

42A1C108

Általános felelősség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

018

42A1C109

Hitel

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

019

42A1C110

Kezesség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

020

42A1C111

Különböző pénzügyi veszteségek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

021

42A1C112

Jogvédelem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

022

42A1C113

Segítségnyújtás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

023

42A1C114

Temetkezési biztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jelmagyarázat

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tilos

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



0M32911_3

42A1D

A biztosító élet üzletág állományának bemutatása a tárgyidőszak végén

Nagyságrend: ezer forint

Sorszám

PSZÁF kód

Megnevezés

Nyitó állomány

Indexálások

Szaporulat

Díjmentesítések

Visszavásárlások

Haláleset miatti megszűnés

Lejáratkori megszűnés

Törlés díj nem fizetés miatt

A biztosított általi felmondás a 30 napos felmondási jogának érvényesítése miatt

Technikai megszűnés

Egyéb megszűnés

Állományvesztés

Záróállomány

Mód

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

a

b

c

d

e

f

g

h

i

j

k

l

m

z

001

42A1D1

Folyamatos díjas szerződések összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

002

42A1D11

Hagyományos életbiztosítások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

003

42A1D111

Halál esetre szóló életbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

004

42A1D112

Elérési életbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

005

42A1D113

Vegyes életbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

006

42A1D114

Term fix biztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

007

42A1D115

Halasztott járadékbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

008

42A1D116

Azonnal induló, vagy már megindult járadékbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

009

42A1D117

Baleset és betegség kiegészítő biztosítások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

010

42A1D118

Egyéb életbiztosítások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

011

42A1D12

Házasság, születés biztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

012

42A1D13

Befektetési egységekhez kötött életbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

013

42A1D14

Egyéni és csoportos nyugdíjbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

014

42A1D15

Társadalombiztosítási nyugdíjat kiegészítő járadékbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

015

42A1D2

CSÉB

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jelmagyarázat

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tilos

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



0M32911_4

42A1E

A biztosító néhány termékcsoportjának főbb adatai a tárgyidőszak végén

Nagyságrend: ezer forint

Sorszám

PSZÁF kód

Megnevezés

A biztosítási szerződések darabszáma

Díjbevétel

Kárkifizetés és szolgáltatás

Mód

1

2

3

4

a

b

c

z

001

42A1E1

Tűz, elemi és egyéb vagyoni biztosítások összesen

 

 

 

 

002

42A1E11

Lakossági vagyoni kockázatok

 

 

 

 

003

42A1E111

Ebből: Lakásbiztosítások

 

 

 

 

004

42A1E12

Intézményi vagyoni kockázatok

 

 

 

 

005

42A1E13

Vállalkozói vagyoni kockázatok

 

 

 

 

006

42A1E131

Ebből: Ipari kockázatok

 

 

 

 

007

42A1E132

Ebből: Mezőgazdasági kockázatok

 

 

 

 

008

42A1E14

Önkormányzati kockázatok

 

 

 

 

009

42A1E2

Általános felelősségbiztosítás összesen

 

 

 

 

010

42A1E21

Ebből: Szakmai felelősség

 

 

 

 

011

42A1E22

Ebből: Környezeti felelősség

 

 

 

 

012

42A1E23

Ebből: Egyéb felelősség

 

 

 

 

013

42A1E3

Utasbiztosítás

 

 

 

 

014

42A1E4

Nyugdíjbiztosítások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jelmagyarázat

 

 

 

 

 

 

Tilos

 

 

 

 



0M32911_5

42A1F

Az életbiztosítási ág záró állományának részletezett bemutatása a tárgyidőszak végén

Nagyságrend: ezer forint

Sorszám

PSZÁF kód

Megnevezés

Záró állomány (darab)

Biztosítási összeg (ezer Ft)

 

5 éves tartamig

6-10 éves tartam között

11-20 éves tartam között

20 év feletti, de határozott tartamú

Teljes életre szóló, határozatlan tartamú

Egyéb határozatlan tartamú

Összesen

5 éves tartamig

6-10 éves tartam között

11-20 éves tartam között

20 év feletti, de határozott tartamú

Teljes életre szóló, határozatlan tartamú

Egyéb határozatlan tartamú

Összesen

Mód

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

a

b

c

d

e

f

g

h

i

j

k

l

m

n

z

001

42A1F1

Élet üzletág összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

002

42A1F11

Folyamatos díjas szerződések részösszesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

003

42A1F111

Hagyományos életbiztosítások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

004

42A1F1111

Halál esetre szóló életbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

005

42A1F1112

Elérési életbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

006

42A1F1113

Vegyes életbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

007

42A1F1114

Term fix biztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

008

42A1F1115

Halasztott járadékbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

009

42A1F1116

Azonnal induló, vagy már megindult járadékbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

010

42A1F1117

Baleset és betegség kiegészítő biztosítások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

011

42A1F1118

Egyéb életbiztosítások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

012

42A1F112

Házasság, születés biztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

013

42A1F113

Befektetési egységekhez kötött életbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

014

42A1F114

Egyéni és csoportos nyugdíjbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

015

42A1F115

Társadalombiztosítási nyugdíjat kiegészítő járadékbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

016

42A1F12

Egyszeri díjas szerződések részösszesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

017

42A1F121

Hagyományos életbiztosítások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

018

42A1F1211

Halál esetre szóló életbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

019

42A1F1212

Elérési életbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

020

42A1F1213

Vegyes életbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

021

42A1F1214

Term fix biztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

022

42A1F1215

Halasztot járadékbiztosítások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

023

42A1F1216

Azonnal induló, vagy már megindult járadékbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

024

42A1F1217

Baleset és betegség kiegészítő biztosítások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

025

42A1F1218

Egyéb életbiztosítások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

026

42A1F122

Házasság, születés biztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

027

42A1F123

Befektetési egységekhez kötött életbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

028

42A1F124

Egyéni és csoportos nyugdíjbiztosítások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

029

42A1F125

Társadalombiztosítási nyugdíjat kiegészítő járadékbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

030

42A1F13

Díjmentes állomány összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jelmagyarázat

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tilos

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



0M32911_6

42A1G

A biztosító néhány, hitelekhez köthető termékcsoportjának főbb adatai a tárgyidőszak végén

Nagyságrend: ezer forint

Sorszám

PSZÁF kód

Megnevezés

A biztosítási szerződések darabszáma

Díjbevétel

Aktuális biztosítási összeg

Biztosítottak száma

Kárkifizetés és szolgáltatás (db)

Kárkifizetés és szolgáltatás (ezer Ft)

Mód

1

2

3

4

5

6

7

a

b

c

d

e

f

z

001

42A1G1

Csoportos hitelfedezeti biztosítások

 

 

 

 

 

 

 

002

42A1G2

Egyéni hitelfedezeti biztosítások

 

 

 

 

 

 

 

003

42A1G21

ingatlanhitelekhez

 

 

 

 

 

 

 

004

42A1G22

fogyasztási hitelekhez

 

 

 

 

 

 

 

005

42A1G23

gépjármű hitelekhez

 

 

 

 

 

 

 

006

42A1G24

személyi kölcsönhöz

 

 

 

 

 

 

 

007

42A1G25

hitelkártyához

 

 

 

 

 

 

 

008

42A1G26

egyéb

 

 

 

 

 

 

 

009

42A1G3

Ingatlanhitellel kombinált életbiztosítások

 

 

 

 

 

 

 

010

42A1G31

befektetési egységekhez kötött életbiztosítások

 

 

 

 

 

 

 

011

42A1G32

vegyes életbiztosítások

 

 

 

 

 

 

 

012

42A1G33

term fix életbiztosítások

 

 

 

 

 

 

 

013

42A1G34

elérési életbiztosítások

 

 

 

 

 

 

 

014

42A1G35

egyéb életbiztosítások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jelmagyarázat

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tilos

 

 

 

 

 

 

 



0M32911_7

42A2A

A biztosító díjbevétele biztosítási ágazatonként a tárgyidőszak végén

Nagyságrend: ezer forint

Sorszám

PSZÁF kód

Megnevezés

 

 

 

Viszontbiztosításba adott

 

 

 

 

 

Díjbevétel összesen

A megszolgált díj

"1" oszlopból: viszontbiztosításba vett díjbevétel (aktív)

Direktbiztosításokból származó díjbevételre vonatkozóan

A viszontbiztosításba vett díjbevételre (aktív) vonatkozóan

Egyszeri díjas díjbevétel az "1" oszlopból

Egyszeri díjas díjbevételből vb-be vett díjbevétel (aktív)

Befolyt, pénzügyileg realizált díjbevétel az "1" oszlopból

Eseti befizetésből származó díjbevétel az "1" oszlopból

Mód

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

a

b

c

d

e

f

g

h

i

z

001

42A2A1

Összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

002

42A2A11

Élet üzletág részösszesen:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

003

42A2A111

Hagyományos életbiztosítások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

004

42A2A1111

Halál esetre szóló életbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

005

42A2A1112

Elérési életbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

006

42A2A1113

Vegyes életbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

007

42A2A1114

Term fix életbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

008

42A2A1115

Halasztott járadékbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

009

42A2A1116

Azonnal induló, vagy már megindult járadékbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

010

42A2A1117

Baleset és betegség kiegészítő biztosítások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

011

42A2A1118

Egyéb életbiztosítások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

012

42A2A112

Házassági, születési biztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

013

42A2A113

Befektetési egységekhez kötött életbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

014

42A2A114

Egyéni és csoportos nyugdíjbiztosítások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

015

42A2A115

Társadalombiztosítási nyugdíjat kiegészítő járadékbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

016

42A2A12

Nem élet üzletág részösszesen:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

017

42A2A1201

Baleset

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

018

42A2A1202

Betegség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

019

42A2A1203

Casco összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

020

42A2A12031

Szárazföldi jármű casco

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

021

42A2A12032

Sínpályához kötött járművek cascója

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

022

42A2A12033

Légijármű casco

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

023

42A2A12034

Tengeri-, tavi- és folyami jármű casco

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

024

42A2A1204

Szállítmány

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

025

42A2A1205

Tűz- és elemi károk

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

026

42A2A1206

Egyéb vagyoni károk

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

027

42A2A1207

Jármű felelősség összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

028

42A2A12071

Önjáró szárazföldi járművekkel összefüggő felelősség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

029

42A2A120711

Ebből: kötelező gépjármű felelősség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

030

42A2A12072

Légijárművekkel összefüggő felelősség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

031

42A2A12073

Tenger-, tavi- és folyami járművekkel összefüggő felelősség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

032

42A2A1208

Általános felelősség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

033

42A2A1209

Hitel

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

034

42A2A1210

Kezesség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

035

42A2A1211

Különböző pénzügyi veszteségek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

036

42A2A1212

Jogvédelem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

037

42A2A1213

Segítségnyújtás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

038

42A2A1214

Temetkezési biztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jelmagyarázat

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tilos

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



0M32911_8

42A2C

Jelzáloghitelezés bemutatása a tárgyidőszak végén

Nagyságrend: ezer forint

Sorszám

PSZÁF kód

Megnevezés

Nyitó állomány

Szaporulat

Állományvesztés

Záró állomány

Átlagos futamidő

A hitelbiztosíték értéke

 

(db)

(ezer Ft)

(db)

(ezer Ft)

(db)

(ezer Ft)

(db)

(ezer Ft)

(év)

(ezer Ft)

Mód

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

a

b

c

d

e

f

g

h

i

j

z

001

42A2C1

Élet üzletág összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

002

42A2C11

Folyamatos díjas szerződések részösszesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

003

42A2C111

Hagyományos életbiztosítások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

004

42A2C1111

Halál esetre szóló életbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

005

42A2C1112

Elérési életbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

006

42A2C1113

Vegyes életbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

007

42A2C1114

Term fix biztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

008

42A2C1115

Halasztott járadékbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

009

42A2C1116

Azonnal induló, vagy már megindult járadékbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

010

42A2C1117

Baleset és betegség kiegészítő biztosítások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

011

42A2C1118

Egyéb életbiztosítások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

012

42A2C112

Házasság, születés biztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

013

42A2C113

Befektetési egységekhez kötött életbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

014

42A2C114

Egyéni és csoportos nyugdíjbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

015

42A2C115

Társadalombiztosítási nyugdíjat kiegészítő járadékbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

016

42A2C12

Egyszeri díjas szerződések részösszesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

017

42A2C121

Hagyományos életbiztosítások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

018

42A2C1211

Halál esetre szóló életbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

019

42A2C1212

Elérési életbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

020

42A2C1213

Vegyes életbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

021

42A2C1214

Term fix biztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

022

42A2C1215

Halasztott járadékbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

023

42A2C1216

Azonnal induló, vagy már megindult járadékbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

024

42A2C1217

Baleset és betegség kiegészítő biztosítások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

025

42A2C1218

Egyéb életbiztosítások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

026

42A2C122

Házasság, születés biztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

027

42A2C123

Befektetési egységekhez kötött életbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

028

42A2C124

Egyéni és csoportos nyugdíjbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

029

42A2C125

Társadalombiztosítási nyugdíjat kiegészítő járadékbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

030

42A2C13

Díjmentesített szerződések

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jelmagyarázat

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tilos

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



0M32911_9

42A3A1

Kárkifizetés és szolgáltatás bemutatása biztosítási ágazatonként a tárgyidőszak végén

Nagyságrend: ezer forint

Sorszám

PSZÁF kód

Megnevezés

 

Tárgyidőszaki kárkifizetés összege

Függőkár tartalék (tételes) összege

IBNR tartalék összege

Matematikai tartalék összege

 

Több, mint 9 éve bekövetkezett károkra

9 éve bekövetkezett károkra

8 éve bekövetkezett károkra

7 éve bekövetkezett károkra

6 éve bekövetkezett károkra

5 éve bekövetkezett károkra

4 éve bekövetkezett károkra

3 éve bekövetkezett károkra

2 éve bekövetkezett károkra

Előző évben bekövetkezett károkra

Tárgyidőszakban bekövetkezett károkra

Összesen

Több, mint 9 éve bekövetkezett károkra

9 éve bekövetkezett károkra

8 éve bekövetkezett károkra

7 éve bekövetkezett károkra

6 éve bekövetkezett károkra

5 éve bekövetkezett károkra

4 éve bekövetkezett károkra

3 éve bekövetkezett károkra

2 éve bekövetkezett károkra

Előző évben bekövetkezett károkra

Tárgyidőszakban bekövetkezett károkra

Összesen

Több, mint 9 éve bekövetkezett károkra

9 éve bekövetkezett károkra

8 éve bekövetkezett károkra

7 éve bekövetkezett károkra

6 éve bekövetkezett károkra

5 éve bekövetkezett károkra

4 éve bekövetkezett károkra

3 éve bekövetkezett károkra

2 éve bekövetkezett károkra

Előző évben bekövetkezett károkra

Tárgyidőszakban bekövetkezett károkra

Összesen

Tárgyidőszakot megelőzően bekövetkezett károkra

Tárgyidőszakban bekövetkezett károkra

Összesen

Mód

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31

32

33

34

35

36

37

38

39

40

a

b

c

d

e

f

g

h

i

j

k

l

m

n

o

p

q

r

s

t

u

v

w

x

y

z

aa

ab

ac

ad

ae

af

ag

ah

ai

aj

ak

al

am

an

001

42A3A11

Összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

002

42A3A111

Élet üzletág részösszesen:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

003

42A3A1111

Hagyományos életbiztosítások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

004

42A3A11111

Halál esetre szóló életbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

005

42A3A11112

Elérési életbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

006

42A3A11113

Vegyes életbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

007

42A3A11114

Term fix életbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

008

42A3A11115

Halasztott járadékbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

009

42A3A11116

Azonnal induló, vagy már megindult járadékbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

010

42A3A11117

Baleset és betegség kiegészítő biztosítások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

011

42A3A11118

Egyéb életbiztosítások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

012

42A3A1112

Házassági, születési biztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

013

42A3A1113

Befektetési egységekhez kötött életbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

014

42A3A1114

Egyéni és csoportos nyugdíjbiztosítások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

015

42A3A1115

Társadalombiztosítási nyugdíjat kiegészítő járadékbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

016

42A3A112

Nem élet üzletág részösszesen:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

017

42A3A11201

Baleset

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

018

42A3A11202

Betegség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

019

42A3A11203

Casco összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

020

42A3A112031

Szárazföldi jármű casco

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

021

42A3A112032

Sínpályához kötött járművek cascója

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

022

42A3A112033

Légijármű casco

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

023

42A3A112034

Tengeri-, tavi- és folyami jármű casco

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

024

42A3A11204

Szállítmány

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

025

42A3A11205

Tűz- és elemi károk

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

026

42A3A11206

Egyéb vagyoni károk

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

027

42A3A11207

Jármű felelősség összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

028

42A3A112071

Önjáró szárazföldi járművekkel összefüggő felelősség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

029

42A3A1120711

Ebből: kötelező gépjármű felelősség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

030

42A3A112072

Légijárművekkel összefüggő felelősség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

031

42A3A112073

Tengeri-, tavi- és folyami járművekkel összefüggő felelősség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

032

42A3A11208

Általános felelősség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

033

42A3A11209

Hitel

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

034

42A3A11210

Kezesség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

035

42A3A11211

Különböző pénzügyi veszteségek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

036

42A3A11212

Jogvédelem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

037

42A3A11213

Segítségnyújtás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

038

42A3A11214

Temetkezési biztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

039

42A3A12

CSÉB

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jelmagyarázat

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tilos

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



0M32911_10

42A3A2

Kárkifizetés és szolgáltatás bemutatása biztosítási ágazatonként a tárgyidőszak végén (darab)

Sorszám

PSZÁF kód

Megnevezés

Tárgyidőszakban kifizetett károk darabszáma

Tárgyidőszakot követően várható kifizetésre kerülő károk darabszáma

 

Több, mint 9 éve bekövet-
kezett károkra

9 éve bekövet-
kezett károkra

8 éve bekövet-
kezett károkra

7 éve bekövet-
kezett károkra

6 éve bekövet-
kezett károkra

5 éve bekövet-
kezett károkra

4 éve bekövet-
kezett károkra

3 éve bekövet-
kezett károkra

2 éve bekövet-
kezett károkra

Előző évben bekövet-
kezett károk

Tárgyidőszakban bekövet-
kezett károk

Összesen

Több, mint 9 éve bekövet-
kezett károkra

9 éve bekövet-
kezett károkra

8 éve bekövet-
kezett károkra

7 éve bekövet-
kezett károkra

6 éve bekövet-
kezett károkra

5 éve bekövet-
kezett károkra

4 éve bekövet-
kezett károkra

3 éve bekövet-
kezett károkra

2 éve bekövet-
kezett károkra

Előző évben bekövet-
kezett károk

Tárgyidőszakban bekövet-
kezett károk

Összesen

Mód

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

a

b

c

d

e

f

g

h

i

j

k

l

m

n

o

p

q

r

s

t

u

v

w

x

z

001

42A3A21

Összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

002

42A3A211

Élet üzletág részösszesen:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

003

42A3A2111

Hagyományos életbiztosítások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

004

42A3A21111

Halál esetre szóló életbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

005

42A3A21112

Elérési életbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

006

42A3A21113

Vegyes életbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

007

42A3A21114

Term fix életbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

008

42A3A21115

Halasztott járadékbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

009

42A3A21116

Azonnal induló, vagy már megindult járadékbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

010

42A3A21117

Baleset és betegség kiegészítő biztosítások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

011

42A3A21118

Egyéb életbiztosítások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

012

42A3A2112

Házassági, születési biztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

013

42A3A2113

Befektetési egységekhez kötött életbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

014

42A3A2114

Egyéni és csoportos nyugdíjbiztosítások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

015

42A3A2115

Társadalombiztosítási nyugdíjat kiegészítő járadékbiztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

016

42A3A212

Nem élet üzletág részösszesen:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

017

42A3A21201

Baleset

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

018

42A3A21202

Betegség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

019

42A3A21203

Casco összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

020

42A3A212031

Szárazföldi jármű casco

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

021

42A3A212032

Sínpályához kötött járművek cascója

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

022

42A3A212033

Légijármű casco

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

023

42A3A212034

Tengeri-, tavi- és folyami jármű casco

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

024

42A3A21204

Szállítmány

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

025

42A3A21205

Tűz- és elemi károk

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

026

42A3A21206

Egyéb vagyoni károk

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

027

42A3A21207

Jármű felelősség összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

028

42A3A212071

Önjáró szárazföldi járművekkel összefüggő felelősség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

029

42A3A2120711

Ebből: kötelező gépjármű felelősség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

030

42A3A212072

Légijárművekkel összefüggő felelősség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

031

42A3A212073

Tengeri-, tavi- és folyami járművekkel összefüggő felelősség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

032

42A3A21208

Általános felelősség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

033

42A3A21209

Hitel

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

034

42A3A21210

Kezesség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

035

42A3A21211

Különböző pénzügyi veszteségek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

036

42A3A21212

Jogvédelem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

037

42A3A21213

Segítségnyújtás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

038

42A3A21214

Temetkezési biztosítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

039

42A3A22

CSÉB

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jelmagyarázat

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tilos

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

A rendeletet a 46/2011. (XII. 21.) NGM rendelet 2. § a) pontja hatályon kívül helyezte 2012. január 1. napjával.

2

Az 1. § (1) bekezdése a 24/2009. (XI. 13.) PM rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 5. § (2) bekezdése alapján a biztosítók 2009. évre vonatkozó, 2010-ben esedékes belső adatszolgáltatását a 2009. december 31-én hatályos szabályai alapján kell teljesíteni; 5. § (3) bekezdése alapján a rendelkezést először a felügyeleti alapdíj számításáról szóló éves bevallás teljesítése esetében kell alkalmazni.

3

Az 1. § (2) bekezdése a 24/2010. (XII. 31.) NGM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

4

Az 1. § (3) bekezdése a 24/2010. (XII. 31.) NGM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

5

Az 1. § (4) bekezdése a 24/2009. (XI. 13.) PM rendelet 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 5. § (2) bekezdése alapján a biztosítók 2009. évre vonatkozó, 2010-ben esedékes belső adatszolgáltatását a 2009. december 31-én hatályos szabályai alapján kell teljesíteni; 5. § (3) bekezdése alapján a rendelkezést először a felügyeleti alapdíj számításáról szóló éves bevallás teljesítése esetében kell alkalmazni.

6

Az 1. § (5) bekezdése a 24/2009. (XI. 13.) PM rendelet 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 5. § (2) bekezdése alapján a biztosítók 2009. évre vonatkozó, 2010-ben esedékes belső adatszolgáltatását a 2009. december 31-én hatályos szabályai alapján kell teljesíteni; 5. § (3) bekezdése alapján a rendelkezést először a felügyeleti alapdíj számításáról szóló éves bevallás teljesítése esetében kell alkalmazni.

7

Az 1. § (6) bekezdése a 24/2009. (XI. 13.) PM rendelet 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 5. § (2) bekezdése alapján a biztosítók 2009. évre vonatkozó, 2010-ben esedékes belső adatszolgáltatását a 2009. december 31-én hatályos szabályai alapján kell teljesíteni; 5. § (3) bekezdése alapján a rendelkezést először a felügyeleti alapdíj számításáról szóló éves bevallás teljesítése esetében kell alkalmazni.

8

Az 1. § (7) bekezdése a 24/2009. (XI. 13.) PM rendelet 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 5. § (2) bekezdése alapján a biztosítók 2009. évre vonatkozó, 2010-ben esedékes belső adatszolgáltatását a 2009. december 31-én hatályos szabályai alapján kell teljesíteni; 5. § (3) bekezdése alapján a rendelkezést először a felügyeleti alapdíj számításáról szóló éves bevallás teljesítése esetében kell alkalmazni.

9

A 2. § (1) bekezdése a 24/2010. (XII. 31.) NGM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

10

A 2. § (2) bekezdése a 24/2010. (XII. 31.) NGM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

11

A 2. § (3) bekezdése a 24/2009. (XI. 13.) PM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 5. § (2) bekezdése alapján a biztosítók 2009. évre vonatkozó, 2010-ben esedékes belső adatszolgáltatását a 2009. december 31-én hatályos szabályai alapján kell teljesíteni; 5. § (3) bekezdése alapján a rendelkezést először a felügyeleti alapdíj számításáról szóló éves bevallás teljesítése esetében kell alkalmazni.

12

A 2. § (4) bekezdése a 24/2009. (XI. 13.) PM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 5. § (2) bekezdése alapján a biztosítók 2009. évre vonatkozó, 2010-ben esedékes belső adatszolgáltatását a 2009. december 31-én hatályos szabályai alapján kell teljesíteni; 5. § (3) bekezdése alapján a rendelkezést először a felügyeleti alapdíj számításáról szóló éves bevallás teljesítése esetében kell alkalmazni.

13

A 2. § (5) bekezdését a 49/2008. (XII. 31.) PM rendelet 2. § (5) bekezdése iktatta be, szövege a 24/2009. (XI. 13.) PM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg. Ez utóbbi módosító rendelet 5. § (2) bekezdése alapján a biztosítók 2009. évre vonatkozó, 2010-ben esedékes belső adatszolgáltatását a 2009. december 31-én hatályos szabályai alapján kell teljesíteni; 5. § (3) bekezdése alapján a rendelkezést először a felügyeleti alapdíj számításáról szóló éves bevallás teljesítése esetében kell alkalmazni.

14

A 3. § (1) bekezdése a 24/2009. (XI. 13.) PM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 5. § (2) bekezdése alapján a biztosítók 2009. évre vonatkozó, 2010-ben esedékes belső adatszolgáltatását a 2009. december 31-én hatályos szabályai alapján kell teljesíteni; 5. § (3) bekezdése alapján a rendelkezést először a felügyeleti alapdíj számításáról szóló éves bevallás teljesítése esetében kell alkalmazni.

15

A 3. § (2) bekezdése a 24/2009. (XI. 13.) PM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 5. § (2) bekezdése alapján a biztosítók 2009. évre vonatkozó, 2010-ben esedékes belső adatszolgáltatását a 2009. december 31-én hatályos szabályok szerint kell teljesíteni; 5. § (3) bekezdése alapján a rendelkezést először a felügyeleti alapdíj számításáról szóló éves bevallás teljesítése esetében kell alkalmazni.

16

A 3. § (3) bekezdését a 49/2008. (XII. 31.) PM rendelet 3. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 24/2009. (XI. 13.) PM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg. Ez utóbbi módosító rendelet 5. § (2) bekezdése alapján a biztosítók 2009. évre vonatkozó, 2010-ben esedékes belső adatszolgáltatását a 2009. december 31-én hatályos szabályok szerint kell teljesíteni; 5. § (3) bekezdése alapján a rendelkezést először a felügyeleti alapdíj számításáról szóló éves bevallás teljesítése esetében kell alkalmazni.

17

A 4. § (1) bekezdése a 43/2007. (XII. 29.) PM rendelet 5. § (2) bekezdésének a) pontja szerint módosított szöveg.

18

A 4. § (2) bekezdését a 43/2007. (XII. 29.) PM rendelet 5. § (2) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 24/2010. (XII. 31.) NGM rendelet 3. §-a iktatta be, újból hatályon kívül helyezte a 24/2010. (XII. 31.) NGM rendelet 5. §-a.

19

A 4. § (3) bekezdését a 24/2010. (XII. 31.) NGM rendelet 3. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 24/2010. (XII. 31.) NGM rendelet 5. §-a.

20

Az 1. számú melléklet a 24/2010. (XII. 31.) NGM rendelet 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

21

A 2. számú mellékletet a 49/2008. (XII. 31.) PM rendelet 5. § (4) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 24/2010. (XII. 31.) NGM rendelet 4. § (2) bekezdése iktatta be.

22

A 3. számú mellékletet a 43/2007. (XII. 29.) PM rendelet 5. § (2) bekezdésének c) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 24/2010. (XII. 31.) NGM rendelet 4. § (2) bekezdése iktatta be.

23

A 4. számú mellékletet a 43/2007. (XII. 29.) PM rendelet 5. § (2) bekezdésének c) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 24/2010. (XII. 31.) NGM rendelet 4. § (2) bekezdése iktatta be.

24

Az 5. számú mellékletet a 43/2007. (XII. 29.) PM rendelet 5. § (2) bekezdésének c) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 24/2010. (XII. 31.) NGM rendelet 4. § (2) bekezdése iktatta be.

25

A 6. számú mellékletet a 43/2007. (XII. 29.) PM rendelet 5. § (2) bekezdésének c) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 24/2010. (XII. 31.) NGM rendelet 4. § (2) bekezdése iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére