642/B/2006. AB határozat
642/B/2006. AB határozat*
2010.12.31.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
h a t á r o z a t o t:
1. Az Alkotmánybíróság a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény 54. § (1) bekezdés j) pontja és 161. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság a házipénztár adóról szóló 2006. évi LX. törvény alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány tárgyában indult eljárást megszünteti.
I n d o k o l á s
I.
Az indítványozó a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény (a továbbiakban: Hpt.) azon rendelkezéseit sérelmezi [54. § (1) bekezdés j) pont és 161. § (1) bekezdés], amelyek értelmében nem jelenti a banktitok sérelmét és nincs is szükség az ügyfél hozzájárulására a hitelintézetek által kiszervezett tevékenység végzéséhez szükséges adatoknak a kiszervezett tevékenység végzőjéhez való továbbításához, illetve a hitelintézetek között történő szerződésállomány-átruházáshoz. Álláspontja szerint ez sérti a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló a 1992. évi LXIII. törvény (a továbbiakban: Avtv.) 3. § (7) bekezdését (személyes adat kezeléséhez való hozzájárulás az adatkezelővel kötött szerződésben), 6. § (2) bekezdését (érintettet tájékoztatni kell az adatai kezelésével kapcsolatos tényekről) és 16/A. § a) és b) pontjait (tiltakozási jog a személyes adat felhasználása, továbbítása ellen), valamint a Hpt. 50. § (1) bekezdését (banktitok) is, s mindez a személyes adatok védelméhez való jog [Alkotmány 59. § (1) bekezdés] sérelmét okozza.
Alkotmányellenesnek ítéli továbbá az indítványozó a házipénztár adóról szóló 2006. évi LX. törvényt (a továbbiakban: Hpatv.) is, ellentétesnek tartja a „törvény egészét, jogi alapvetését” az Alkotmány 9. §-ának a vállalkozáshoz való jogot és a gazdasági verseny szabadságát garantáló (2) bekezdésével. A házipénztár megadóztatása és a vállalkozások banki szolgáltatások igénybe vételére kötelezése szerinte azért kifogásolható, mert „nem lehet törvényileg a vállalkozásokat más vállalkozások kiszolgáltatottjává tenni, vállalkozói jogait korlátozva a banki vállalkozások eltartására kötelezni”.
II.
1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései:
„9. § (2) A Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát.”
„59. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkit megillet a jó hírnévhez, a magánlakás sérthetetlenségéhez, valamint a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog.”
2. A Hpt. támadott rendelkezései:
„54. § (1) Nem jelenti a banktitok sérelmét
(…)
j) a hitelintézet által kiszervezett tevékenység végzéséhez szükséges adatátadás a kiszervezett tevékenységet végző részére,
(…)”
„161. § (1) A betétállomány és más visszafizetendő pénzeszköz – az átadó és az átvevő hitelintézet közötti megállapodás alapján – a Felügyelet engedélyével átruházható. Az állományátruházás során a Ptk. tartozásátvállalásra vonatkozó szabályait kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy az állományátruházáshoz nem szükséges a szerződő fél hozzájárulása. A Felügyelet engedélye nem helyettesíti a Gazdasági Versenyhivatalnak a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény szerinti engedélyét.”
III.
Az indítvány nem megalapozott.
1. Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt arra mutat rá, hogy az indítványozó által sérelmezett egyik jogszabályt, a Hpatv.-t már vizsgálta és mivel alkotmányellenesnek ítélte, megsemmisítette azt [61/2006. (XI. 15.) AB határozat, ABH 2006, 674.].
A Hpatv.-t támadó jelen indítványban állított alkotmányi rendelkezés – a 9. § (2) bekezdés – sérelmét az Alkotmánybíróság az említett, korábbi döntésében nem vizsgálta [az alkotmányellenességet a 70/I. § alapján mondta ki], így jelen ügyben „ítélt dolog” (res iudicata) nem állapítható meg. Az indítvány azonban egy megsemmisített jogszabály alkotmányossági felülvizsgálatára irányul. Az Alkotmánybíróság ezért az ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat (ABK 2009. január, 3.) 31. § a) pontja alapján (az indítvány benyújtása után a vizsgálat alá vont jogszabály hatályát vesztette, és ezzel az indítvány tárgytalanná vált) a Hpatv. alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány tárgyában indult eljárást megszüntette.
2. A Hpt. 54. § (1) bekezdés j) pontját és 161. § (1) pontját támadó – az Alkotmány 59. § (1) bekezdésére alapított – indítványt az Alkotmánybíróság érdemben az alábbiak szerint vizsgálta meg.
Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog funkciója az adatokkal való rendelkezés biztosítása. Több határozat kimondta, hogy az Alkotmány 59. § (1) bekezdését információs önrendelkezési jogként kell értelmezni, e jog tartalma szerint pedig mindenki maga rendelkezik magántitkainak és személyes adatainak feltárásáról és felhasználásáról [ld. elsőként: 20/1990. (X. 4.) AB határozat (ABH 1990, 69, 70.)].
A Hpt. 54. § (1) bekezdés j) pontja alapján a hitelintézet által kiszervezett tevékenység végzéséhez szükséges – a kiszervezett tevékenységet végző részére történő – adatátadás nem sérti a banktitkot. Az adattovábbítás az Avtv. 2. § 9. és 10. pontja alapján adatkezelésnek minősül, ezért a Hpt. e rendelkezése összefüggésbe hozható az érintett ügyfelek információs önrendelkezési jogával. A Hpt. másik kifogásolt szabálya a 161. § (1) bekezdése, mely szerint a (betét)állomány-átruházáshoz nem szükséges az ügyfél engedélye. Mivel az átruházás természetszerűleg adattovábbítással is jár, a rendelkezés közvetetten csupán, de szintén adatvédelmi vonatkozású.
Mindazonáltal önmagában ez a kapcsolat alkotmányellenesség megállapítására még nem ad okot. Az információs önrendelkezési jog ugyanis nem abszolút érvényű, nem korlátozhatatlan, a személyes adatok védelme nem jelenti, hogy ezeket az adatokat az érintetten kívül semmiféle okból és semmilyen körülmények között nem ismerheti meg más [ld. 2/1990. (II. 18.) AB határozat, ABH 1990, 18, 20.], „[a] személyes adatoknak az Alkotmányban biztosított védelméből nem következik, hogy jogszabály nem írhat elő személyes adatok közlésére vonatkozó kötelezettséget.” [55/2001. (XI. 29.) AB határozat ABH 2001, 442, 460.]
Az Avtv. 3. § (1) bekezdése szerint személyes adat akkor kezelhető (továbbítható stb.), ha a) ahhoz az érintett hozzájárul, vagy b) azt törvény vagy – törvény felhatalmazása alapján, az abban meghatározott körben – helyi önkormányzat rendelete elrendeli. Tehát az indítványozó hivatkozásával ellentétben sem közvetlenül az Alkotmányból, sem pedig az Avtv.-ből (annak az indítványozó által hivatkozott rendelkezéseiből) nem következik, hogy az adatkezeléshez minden esetben az érintett beleegyezésére lenne szükség. Jelen ügyben törvényi szabályozás képezi az adatkezelés (pontosabban: adattovábbítás) jogalapját, ebben a tekintetben aggályok nem merülnek fel. A vizsgálandó kérdés tehát az, hogy a kiszervezés és a szerződésállomány-átruházás szabályai a személyes adatok védelméhez való jog alkotmányos szempontból elfogadható korlátozását jelentik-e.
Ennek megítélésekor az információs önrendelkezési jog alkotmányos tartalmából és korlátozhatóságának feltételeiből kell kiindulni. Az információs önrendelkezési jog alapvető lényege, hogy „[m]indenki számára követhetővé és ellenőrizhetővé kell tenni az adatfeldolgozás egész útját, vagyis mindenkinek joga van tudni, ki, hol, mikor, milyen célra használja fel az ő személyes adatát.” [44/2004. (XI. 23.) AB határozat, ABH 2004, 618, 634.]. Továbbá „[b]ármilyen jogszabály, amely személyes adat továbbadásáról, az adatból új információ előállításáról, vagy akármilyen más módon történő felhasználásáról rendelkezik, csak akkor felel meg az Alkotmány 59. §-ának, ha pontos garanciákat tartalmaz azokra az esetekre nézve, amikor az adatfeldolgozás, adattovábbítás az érintett beleegyezése, esetleg tudta nélkül történhet. E garanciális jogintézményeknek – az ellenőrizhetőség érdekében is – objektív korlátok közé kell szorítaniuk az adat útját.” [24/1998. (VI. 9.) AB határozat, ABH 1998, 191, 194.] Az alapvető jog lényeges tartalmának korlátozása akkor állapítható meg, ha a korlátozás kényszerítő ok nélkül történik és az nem áll arányban az elérni kívánt cél fontosságával. A törvényhozó a korlátozás során tehát köteles az adott cél elérésére alkalmas legenyhébb eszközt kiválasztani, mert amennyiben az alkalmazott korlátozás a cél elérésére alkalmatlan, az alapjog sérelme megállapítható [7/1991. (II. 28.) AB határozat, ABH 1991, 22, 25.].
A támadott Hpt.-beli szabályok vonatkozásában a következők állapíthatók meg:
a) A hitelintézeti tevékenység kiszervezése esetében a Hpt. 2. számú melléklete III/41. pontjának a) alpontja szerint arról van szó, hogy a hitelintézet a pénzügyi, illetőleg kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenységéhez kapcsolódó, illetőleg jogszabály által végezni rendelt bizonyos tevékenységeit nem önállóan végzi, hanem annak folyamatos vagy rendszeres elvégzésére tőle szervezetileg független személlyel vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társasággal kizárólagos szerződést köt. A kiszervezés lényege tehát az, hogy a hitelintézet helyett egy másik, külső szervezet végzi el azokat a feladatokat, amelyek elvégzését a hitelintézet nem ítélte kellően hatékonynak a saját szervezetén belül (tipikusan pl. a bankszámla-kivonat nyomtatása és postázása). Ennek során be kell tartani a kizárólagosság elvét: valamely feladat kiszervezett elvégzésére csak egy szervezettel lehet megállapodni, nincs mód egy adott feladat több cég között történő megosztására.
A ügyfélnek a kiszervezésből semmilyen hátránya nem származik, a kiszervezés ténye nem érinti a fennálló jogviszonyokat. A megbízott nem a saját érdekében, hanem a hitelintézet nevében, képviseletében jár el az ügyféllel szemben. A kiszervezett tevékenységet végző szervezet működéséhez – s így közvetetten a kiszervező hitelintézet tevékenységének folytatásához, szerződés esetén az abban vállalt, illetve jogszabály alapján végzett kötelezettségek ellátásához (és jogok gyakorlásához is) – értelemszerűen szükség van az érintett ügyfelek adatainak az ismeretére. Az adattovábbításnak nincs az Avtv. 16/A. § (1) bekezdés b) pontja értelmében vett „közvetlen üzletszerzési” célja, így az ellen nem is lehet tiltakozni.
A Hpt. szerint a kiszervezés alapvető feltétele ugyanakkor az adatvédelmi előírások betartása [13/A. § (1) bekezdés]. A Hpt. 13/A. § előírásai szerint emellett a kiszervezésre vonatkozó szerződésnek – egyebek mellett – tartalmaznia kell az adatvédelemre vonatkozó előírások érvényesülésének bemutatását, és a kiszervezett tevékenységet végző felelősségét a tevékenység megfelelő színvonalon történő végzéséért, illetve a szerződés hitelintézet részéről történő azonnali felmondási lehetőségét a szerződés ismételt vagy súlyos megsértése esetére. Az a kiszervezett tevékenységet végző, amely egyidejűleg több hitelintézet részére végez kiszervezett tevékenységet, köteles az így tudomására jutott tényt, adatot, információt elkülönítetten – az adatvédelmi előírások betartásával – kezelni. A jogszabály emellett azt is rögzíti, hogy a hitelintézet belső ellenőrzése köteles a kiszervezett tevékenység szerződésben foglaltaknak megfelelő végzését legalább évente megvizsgálni, s hogy a hitelintézet felelős azért, hogy a kiszervezett tevékenységet végző a tevékenységet a jogszabályi előírások betartásával és a tőle elvárható gondossággal végezze. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (a továbbiakban: PSZÁF) ellenőrzési joga van, és az esetlegesen feltárt hiányosságok alapján a tevékenység kiszervezését meg is tilthatja.
Garanciális rendelkezés végezetül az is, hogy a hitelintézet nem titkolhatja el, ha valamely tevékenységét nem maga végzi: a kiszervezésről szóló szerződést két napon belül be kell jelenteni a PSZÁF-nek [Hpt. 13/A. § (3) bekezdés], továbbá az üzletszabályzatban is fel kell tüntetni a kiszervezett tevékenységek körét és azok végzőit [Hpt. 13/A. § (12) bekezdés]. Így az érintettek számára is követhetővé és ellenőrizhetővé válik az adatfeldolgozás útja.
b) Állomány-átruházás esetében – melyhez a PSZÁF engedélye is szükséges – az átadó és az átvevő hitelintézet közötti megállapodásról (tartozásátvállalásról) van szó. Ebben az esetben az egyik szerződő fél személyében bekövetkezett változás indokolja – sőt: kifejezetten szükségessé teszi – az ügyfelek adatainak az átadását (továbbítását) az átvevő hitelintézet részére. Ez ugyanis elengedhetetlen feltétele annak, hogy a szerződésbe belépő, átvevő hitelintézet az ügyféllel szemben fennálló kötelezettségeinek eleget tudjon tenni, illetve jogait érvényesíteni tudja. A Hpt. 161. § (3) bekezdése szerint a szerződésállományt átvevő hitelintézet – az engedélyező határozat kézhezvételétől számított harminc napon belül – írásban köteles az átadásról minden érintett szerződő felet értesíteni (bemutatóra szóló betét vagy értékpapír esetén az értesítést két országos napilapban hirdetményként kell közzétenni). Az ügyfél számára tehát ebben az esetben is megismerhető és követhető a személyes adatait érintő adatkezelés. Az Avtv. előírásai (illetve a Hpt. és más jogszabályok adatvédelmi rendelkezései) pedig az átvevő hitelintézetet ugyanolyan módon kötik, mint az átadó szervezetet.
Az Alkotmánybíróság megítélése szerint ezek a rendelkezések a banktitok továbbításának alkotmányosan szükséges, de egyben elegendő garanciáit is jelentik. Az adattovábbításnak alkotmányos szempontból elfogadható indoka van. A szabályozás a fentebb kifejtettek szerint eleget tesz a szükségesség és célhoz kötöttség követelményének. A Hpt. garantálja az adattovábbítás figyelemmel kísérhetőségét és az adatok további felhasználásával kapcsolatos titoktartás kötelezettségét is, ezért az alapjog korlátozása aránytalannak sem tekinthető.
A sérelmezett Hpt.-szabályok az információs önrendelkezési alapjogot az elkerülhetetlen és arányos mértéken túl nem korlátozzák, így alkotmányellenesség – az Alkotmány 59. § (1) bekezdésének a sérelme – nem állapítható meg az ügyben. Az Alkotmánybíróság ezért az indítványt elutasította.
Budapest, 2010. december 20.
Dr. Paczolay Péter s. k., |
||||||||
az Alkotmánybíróság elnöke |
||||||||
|
||||||||
|
Dr. Balogh Elemér s. k., |
Dr. Bihari Mihály s. k., |
||||||
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
||||||
|
||||||||
|
Dr. Bragyova András s. k., |
Dr. Holló András s. k., |
||||||
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
||||||
|
||||||||
|
Dr. Kiss László s. k., |
Dr. Kovács Péter s. k., |
||||||
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
||||||
|
||||||||
|
Dr. Lenkovics Barnabás s. k., |
Dr. Lévay Miklós s. k., |
||||||
|
előadó alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
||||||
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás