• Tartalom

7/2006. (HK 3.) HM utasítás

7/2006. (HK 3.) HM utasítás

a 2006. évi intézményi költségvetési javaslatok elkészítésének és jóváhagyásának rendjéről*

2006.01.11.
A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény 52. § (1) bekezdésének f) pontjában kapott felhatalmazás alapján – figyelemmel az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 49. § a) pontjára, valamint az államháztartás működési rendjéről szóló, többször módosított 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ámr.) elemi költségvetésre vonatkozó előírásaira – a 2006. évi intézményi költségvetési javaslatok elkészítésének rendjére a következő utasítást adom ki.

1. § Az utasítás hatálya kiterjed:

a) a HM Pénzügyi és Számviteli Szolgálatra (a továbbiakban: HM PSZSZ);

b) a Honvédelmi Minisztérium (a továbbiakban: HM) igazgatása, hivatalai és háttérintézményei költségvetési alcímek szervezeteire;

c) a Sajátosan Gazdálkodó Szervezetekre (a továbbiakban: SGSZ);

d) a HM fejezet 2006–2008. évi költségvetési tervének összeállításához szükséges adatszolgáltatás rendjéről szóló 84/2005. (HK 18.) HM utasítás (a továbbiakban: 84/2005. HM ut.) alapján az MH Összhaderőnemi Logisztikai és Támogató Parancsnokságra (a továbbiakban: MH ÖLTP).

Az intézményi költségvetési tervezés
végrehajtásának főbb elvei

2. § (1) Az utasítás 2. számú melléklete szerinti pénzügyi jellegű előirányzatokat – az SGSZ-ek kivételével – a HM PSZSZ szervezeti elemei tervezik.

(2) A Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) és a logisztikai ellátási (utaltsági) körébe tartozó szervezetek logisztikai jellegű előirányzatait a 84/2005. HM ut.-ban meghatározottak figyelembevételével az MH ÖLTP – a haderőnemi parancsnokságok, az MH Budapesti Helyőrségparancsnokság, a HM HVK Katonai Tervezési Főcsoportfőnökség, a HM Személyzeti Főosztály és az MH Egészségügyi Parancsnokság (a továbbiakban: MH EÜP-ság) szükség szerinti bevonásával – tervezi központi és csapatköltségvetési részletezésben.

(3) A HM igazgatása, hivatalai és háttérintézményei, valamint az SGSZ-ek – a HM Pénzügyi Számító és Nyugdíjmegállapító Igazgatóság (a továbbiakban: HM PSZNYI) adatszolgáltatására is alapozva – összevont (a pénzügyi és logisztikai jellegű előirányzatokat együttesen tartalmazó) költségvetési tervjavaslatot készítenek.

(4) A nemzetközi feladatok és rendezvények tervezése során a 15. és a 16. §-okban meghatározottak szerint kell eljárni.

3. § (1) A csapat és a központi tagozat költségvetési javaslatainak elkészítésénél a HM fejezet központi és intézményi gazdálkodásának rendjéről szóló 9/1998. (HK 4.) HM utasítás, valamint a 84/2005. HM ut. – kiemelten a 2. § – vonatkozó előírásait jelen utasításban foglaltaknak megfelelően kell alkalmazni.

(2) A költségvetési tervjavaslatokat a kiadott szervezési intézkedések, a 2006. év során végrehajtandó, az éves feladattervben meghatározott feladatok, valamint a hatályos normák, normatívák és az aktuális mérőszámok figyelembevételével, a 84/2005. HM ut.-ban foglaltakra is tekintettel, a HM tárca 2006. évre elfogadott és visszatervezett „Erőforrás- és Költségterv”-ére, a fejezet 2006. évi jóváhagyott „Éves Beszerzési Terv”-ére és a HM Védelmi Tervezési Bizottság 2005. december 14-i ülésén meghozott „Állásfoglalás”-ára is alapozottan kell elkészíteni.

4. § (1) A tervezés végrehajtásához jóváhagyott hazai és nemzetközi tervezési keretszámokról a HM Központi Pénzügyi és Számviteli Hivatal (a továbbiakban: HM KPSZH) az érintett szervezeteket egyidejűleg írásban tájékoztatja.

(2) A kiadott előirányzat keretek nem léphetőek túl. A keretszámon felül esetlegesen jelentkező költségvetési igények a tervjavaslatban nem szerepeltethetők, attól elkülönítetten, részletes indoklással alátámasztottan terjeszthetők fel.

(3) Kötelezően, többletigényként, elkülönítetten, keretszámon felüli igényként, külön önálló okmányon, az 1. sz. melléklet szerinti formában kell megtervezni és kimutatni:

a) minden állománycsoportra kiterjedően az illetmények és egyéb bérjellegű járandóságok (pl. jutalom, túlmunkadíj stb.) 5%-os mértékű emelését 2006. január 1-jétől, az 1–5/2006. HM utasítások előírásaira is tekintettel;

b) a honvédségi közalkalmazottak részére a 2005. decemberi béralap 2%-ának megfelelő összegű kereset-kiegészítési keretet, az 5/2006. HM ut. előírásainak alapulvételével;

c) a „Honvéd” és egyéb Önkéntes Kölcsönös Kiegészítő Egészségbiztosító Pénztár tagdíjhozzájárulás 400 Ft/fő/hó emelést 2006. január 1-jétől;

d) a hivatásos és szerződéses tisztek és tiszthelyettesek ruházati illetményének normán belüli 10 000 Ft/fő/év kézhezfizetés emelését és a szerződéses legénységi állomány részére a természetbeni ellátás feletti 10 000 Ft/fő/év ruházati illetmény kézhezfizetését;

e) a hivatásos és szerződéses állomány részére további egyszeri, 15 000 Ft/fő/év ruházati illetmény fizetést;

f) az étkezési utalvány értékének 500 Ft/fő/hó emelését;

g) az iskolakezdési támogatás 2000 Ft/fő összegű emelését;

h) az a), b) pontokhoz kapcsolódóan a munkaadókat terhelő járulékokat.

(4) A kiadási tervezési keretszámok – az MH egészségügyi intézetek kivételével – teljes egészében költségvetési támogatással kerülnek biztosításra.

Az MH egészségügyi intézetei esetében az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól átvett pénzeszköz elsősorban a személyi juttatások és a munkaadókat terhelő járulékok kiemelt előirányzatokra kell, hogy fedezetet nyújtson.

(5) Az MH 2006. évi logisztikai kerete nem tartalmazza a HM és a HM EI Rt. között kötött „Elhelyezési Szolgáltatási Szerződés” hatálya alá tartozó elhelyezési kiadásokat. A 38-as anyagnemkódon csak a bánkúti és békéscsabai radarállomások, az MH Kiképzési, Oktatási és Regeneráló Központok és a Veszprémi védett objektum kiadásai, az MH egészségügyi intézetei steril takarításának kiadásai, a katonai repülőterek felszállópálya karbantartási kiadásai, a külföldi missziók közműdíjai, továbbá a HM Nemzetközi Rendezvényszervező Hivatalnak (a továbbiakban: HM NRH) az intézményi működési kiadásai között tervezhetők. Az MH Verőcei Betegotthon a 2006. évi elhelyezési kiadásainak 1/12-ed részét – a HM Ingatlankezelési Hivatallal (a továbbiakban: HM IKH-val) – egyeztetve tervezze.

5. § (1) A költségvetési tervjavaslatokat részletes számszaki bizonyítással és szöveges indoklással kell alátámasztani. A szöveges indoklás tartalmazza a végrehajtandó feladat pontos meghatározását (a jogszabály, parancs, határozat, engedélyező ügyirat számával és a feladat elrendelőjének megnevezésével).

(2) A számszaki bizonyítás, illetve a szöveges indoklás biztosítsa az elöljáró és a felügyeleti szerv részére az előirányzatigény elbírálásához szükséges információkat.

(3) A számszaki bizonyítást az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló, többször módosított 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet 9. sz. melléklete szerint összeállított HM Számlarend megfelelő főkönyvi számlaszámai és a HM KGIR címrendkódjai (4. sz. melléklet) alkalmazásával kell végrehajtani, az 1. számú melléklet szerinti formában, továbbá a 3. sz. melléklet szerinti összesítéssel.

(4) A ZMNE, valamint az MH Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskola érdekében 2006. évben várhatóan felmerülő kiadásokat minden tervező szerv a tervjavaslatától elkülönítetten, adatszolgáltatási jelleggel önálló mellékletben külön is mutassa be.

6. § Azon szervezet, amely az alapító okirata szerinti vállalkozási tevékenységet folytat, elkülönítetten és teljes körűen tervezze meg kiadásait és bevételeit oly módon, hogy annak ellenőrzése az év során mindenkor biztosított legyen (a tervet nem kell felterjeszteni). A kiadásra kerülő keretszámok a vállalkozási tevékenységek előirányzatait nem tartalmazzák.

7. § A fejezeti kezelésű előirányzatok 2006. évi tervezésének és felhasználásának rendjére külön HM rendelet kerül kiadásra.

8. § A költségvetési tervjavaslatok felterjesztését (megküldését) és felülvizsgálatát a szolgálati út betartásával kell végrehajtani.

9. § A felülvizsgált intézményi költségvetési tervjavaslatok – az MH címekhez tartozó katonai szervezetek esetében a 3. sz. mellékletet is alkalmazva – az Ámr. 44. § (1) bekezdése alapján 2006. március 31-ig jóváhagyásra kerülnek.

A tervezés részletes szabályai

10. § (1) A 2. MH költségvetési címhez tartozó szervezetek esetében (kivéve a külképviseleteket) a pénzügyi, valamint a logisztikai jellegű előirányzatokra külön-külön kell elkészíteni a számszaki bizonyítást és a szöveges indoklást.

(2) A pénzügyi jellegű előirányzatok körét az utasítás 2. számú melléklete szerinti számlacsoportok, előirányzati-számlaszámok tartalmazzák.

A pénzügyi jellegű előirányzatok tervezése

11. § (1) A HM PSZNYI adatot szolgáltat a tervezéshez az alábbi költségvetési tételeken:

a) rendszeres személyi juttatás,

b) jutalom,

c) jubileumi jutalom,

d) a)c) pontok szerinti kiadások járulékai,

e) biztosítási díjak közül a munkáltatói hozzájárulás a „Honvéd” és egyéb Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár, továbbá a „Honvéd” Önkéntes és egyéb Kölcsönös Kiegészítő Egészségbiztosító Pénztár tagdíjhoz,

f) iskolakezdési támogatás.

(2) A létszámváltozással kapcsolatos felmondási kiadások (felmentés, végkielégítés stb.) nem tervezhetők, azok folyamatos felmérésére – a létszámcsökkentéssel kapcsolatos adatszolgáltatás rendjéről szóló 15/2005. HM KPSZH intézkedésben foglaltak szerint – külön adatszolgáltatás keretében kerül sor. Ugyanígy nem tervezhetők a „prémium évek”-kel, a főtisztviselőkkel és a központi tisztekkel, valamint a pályakezdő ösztöndíjasok foglalkoztatásával kapcsolatos kiadások, melyekről a prémiumévek programról, valamint a különleges foglalkoztatási állománnyal kapcsolatos személyügyi feladatokról, valamint az egyes munkáltatói költségek költségvetési megtervezésének eljárási szabályairól szóló 40/2005. (HK 10.) HM utasításban foglaltak szerint kell adatszolgáltatást teljesíteni, azok fedezete pótelőirányzatként kerül biztosításra.

(3) A költségvetési javaslatokban a hivatásos, a szerződéses, a köztisztviselői és a közalkalmazotti állomány részére rendszeres járandóságként számfejtett juttatásokat 2005. december és 2006. novembere közötti, egyéb eseti kifizetéseknél pedig 2006. január és december közötti időszakra járó juttatásokat kell megtervezni a hatályos ellátási normák, azok hiányában a 2005. december havi kifizetések alapulvételével.

(4) A rendszeres személyi juttatásokat a 2006. évi szervezési és létszámváltozásokra is tekintettel, állománycsoportonként kell megtervezni:

a) a hivatásos és a szerződéses tiszt, tiszthelyettes, a szerződéses legénységi, valamint a közalkalmazott- és köztisztviselői állomány esetében – a katonai nemzetbiztonsági szolgálatok kivételével – a 2006. január 1-jén meglévő statisztikai állományi létszámot alapul véve (kiindulási alapnak tekintve). A katonai nemzetbiztonsági szolgálatok vonatkozásában a 84/2005. HM ut. 4. § (3) bekezdése alapján teljesített adatszolgáltatás figyelembevételével,

b) a 2006. évi költségvetési javaslat számszaki bizonyításában a hivatásos és szerződéses állomány rendszeres személyi juttatásait 3,1%-os mértékű egészségügyi távolléttel csökkenteni kell, melyet külön soron állománycsoportonként és tételenként kell kimutatni,

c) a 13. havi illetményt a Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás hároméves kereteiről szóló törvény végrehajtását tartalmazó 2005. évi CXVIII. tv.-ben az egyes állománycsoportokra vonatkozó előírások figyelembevételével kell tervezni.

(5) A HM PSZNYI az (1) bekezdésben meghatározott juttatásokról készített adatszolgáltatásait, melyek átlagai a 2005. évi záró létszámra készülnek, 2006. január 30-áig megküldi az illetékes HM Területi Pénzügyi és Számviteli Igazgatóságoknak (a továbbiakban: HM TPSZI) és az SGSZ-eknek. Ezen szervek felülvizsgálják és szükség szerint korrigálják azokat, kiegészítik a nem rendszeres és külső személyi juttatásokkal és járulékaikkal (ideértve a helyileg kifizetésre kerülőket is), a 4. § (3) bekezdése és a következők figyelembevételével:

a) az illetményemelés nem tervezhető;

b) jutalomra a – katonák illetményéről és illetményjellegű juttatásairól, valamint a közalkalmazottak jutalmazásáról szóló, többször módosított 3/2002. (I. 25.) HM rendeletben (HK 7.) – meghatározott felszámítási alap 1%-a tervezhető, amelyet állománycsoportonként kell kimutatni;

c) a magasabb parancsnoki és meghatározott célú jutalmakat, a megbízási és helyettesítési díjakat, valamint az állományon kívüliek juttatásait a kiadásra kerülő keretengedélyek alapján kell tervezni;

d) a hivatásos, a szerződéses, illetve az állandó főfoglalkozású közalkalmazotti állomány után túlszolgálat (túlóra) a 2006. január havi távolléti díj (illetmény) 20%-os mértékéig tervezhető;

e) a különböző szociális juttatásokat, támogatásokat, költségtérítéseket az érvényben lévő normák, normatívák, illetve tapasztalati adatokra alapozottan kell tervezni;

f) a ruházati költségtérítések vonatkozásában a köztisztviselői állomány részére a 2006. évi tervjavaslatban 73 600 Ft/fő/év készpénz kifizetését kell tervezni. A hivatásos állomány esetében a ruházati költségtérítés összege 15 000 Ft/fő/év, közalkalmazotti állomány esetében 45 000 Ft/fő/év;

g) az étkezési hozzájárulás 4000 Ft/fő/hó, a bankkártya költségtérítés 2000 Ft/fő/év;

h) az önkéntes- és magánnyugdíjpénztár tagok tagdíjának munkáltatói támogatása a távolléti díj 4%, illetve 2%-a, míg az önkéntes egészségbiztosító pénztártagok tagdíjához munkáltatói hozzájárulásként 3200 Ft/fő/hó támogatást kell tervezni;

i) a lakáskiürítések és cseretérítések egyszeri pénzbeni megváltását a HM IKH tervezi és az intézményi (csapat) költségvetésében szerepelteti, s erről adatszolgáltatást is teljesít a HM PSZNYI felé. A részleges lakásfelújítási átalányt és a lakáskarbantartási kiadásokat a többször módosított 63/1995. (HK 33.) HM utasítás alapján a HM PSZNYI a rendelkezésre álló bázisévi adatok alapján tervezze és a központi költségvetési tervjavaslatában szerepeltesse;

j) az albérleti díj hozzájárulás tervezésekor a HM rendelkezése alatt lévő lakások és helyiségek bérletéről, elidegenítéséről, valamint a lakhatás támogatásáról szóló, többször módosított 6/1994. (IV. 30.) HM rendelet rendelkezéseit kell figyelembe venni;

k) külső személyi juttatásként a HM és MH szervezeteknél munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony keretében foglalkoztatottak és a fegyveres erők állományába nem tartozók járandóságait kell megtervezni, figyelemmel a katonai és rendvédelmi felsőoktatási intézmények vezetőinek, oktatóinak és hallgatóinak jogállásáról szóló, többször módosított 1996. évi XLV. törvényre, valamint a kiadott keretengedélyekre. Az önkéntes tartalékos katonai szolgálatot vállalókra kiadási előirányzat nem tervezhető.

12. § (1) A munkaadókat terhelő járulékok előirányzatainak tervezését az adózással és a járulékfizetéssel összefüggő egyes eljárási kérdésekről szóló 38/1/2006. nyt. számú HM KPSZH tájékoztató figyelembevételével kell végrehajtani, összhangban a személyi juttatásokon megtervezett kiadási előirányzatokkal. A társadalombiztosítási járulék mértéke 2006. évre vonatkozóan is 29%.

(2) A munkaadói járulék mértéke 3%.

(3) A tételes egészségügyi hozzájárulás összege 2006. január–október hónapokra 1950 Ft/fő/hó, november–december hónapokra nem tervezhető.

(4) A táppénzhozzájárulást a társadalombiztosítási ellátásra és a magánnyugdíjra jogosultakról szóló 1997. évi LXXX tv. 19. §-a szerint kell tervezni.

13. § (1) A társadalom-, szociálpolitikai és egyéb tb. juttatások számlacsoportba tartozó költségvetési előirányzatok tervezésénél a hivatásos, szerződéses és hadköteles katonák, honvédségi közalkalmazottak egyes illetményen kívüli pénzbeli járandóságairól szóló 14/2002. (III. 29.) HM rendelet (HK 13.) vonatkozó részeit kell figyelembe venni. A minimálbér összege 2006. január 1-jétől 62 500 Ft/hó. Az öregségi nyugdíj minimuma 25 800 Ft/hó.

(2) A személyi és pénzügyi jellegű dologi előirányzatokat a hivatásos, szerződéses és hadköteles katonák, valamint a honvédségi közalkalmazottak egyes költségtérítéseiről szóló 21/2002. (IV. 10.) HM rendeletben foglaltakat alapul véve kell tervezni.

(3) A belföldi reprezentációról szóló 83/2004. (HK 24.) HM utasításban foglaltak szerint kell a személyi és a rendezvényi reprezentációt tervezni. A normatív és egyéb reprezentációs kiadásokat külön-külön részletes szöveges és számszaki indoklással is alá kell támasztani. A munkáltatót terhelő szja, tb és munkaadói járulék megfizetése központilag történik, a munkáltató által biztosított egyes béren kívüli juttatások nyilvántartásához szükséges adatszolgáltatás rendjéről szóló 121/2005. HM utasítás, valamint a természetbeni és egyes pénzbeni juttatások után a honvédséget terhelő adók és járulékok bevallásához és megfizetéséhez szükséges adatszolgáltatás rendjéről szóló 50/2004. (HK 24.) HM KPSZH intézkedés által előírt adatszolgáltatás alapján. A HM PSZNYI a befizetés fedezetét a központi költségvetési tervjavaslatában – tapasztalati adatokra alapozottan – szerepeltesse.

(4) A családalapítási támogatási keretek költségvetési támogatással fedezetten nem tervezhetők. A tárgyévben e jogcímeken törlesztésként befolyó bevételeket, valamint az azoknak megfelelő összegű kiadásoknak az előirányzatait adatszolgáltatás jelleggel a tervjavaslat külön mellékleteként kell felterjeszteni.

(5) A kincstári számlavezetési díjat:

a) az elsődleges számlákra vonatkozóan a HM KPSZH a központi költségvetésében;

b) a személyi juttatásokhoz és járulékaihoz kapcsolódó másodlagos számlák esetében a HM PSZNYI a központi költségvetésében;

c) a HM TPSZI-k kezelésében lévő másodlagos számlákra vonatkozóan alcímenként – a 2/1 alcím tekintetében központi és csapatbontásban – önálló elemi költségvetési tervjavaslatban az illetékes HM TPSZI;

d) az egyes honvédelmi szervek és az SGSZ-ek az intézményi számláikra vonatkozóan önállóan

tervezik.

Az MH logisztikai előirányzatainak tervezése

14. § Az MH ÖLTP:

(1) A logisztikai költségvetések tervezésére – különös tekintettel a 84/2005. HM ut. 7–9. §-ában foglaltakra – a szükséges mértékben intézkedjen;

(2) A katonai szervezetek által felterjesztett felhalmozási jellegű előirányzatigények indokoltságát vizsgálja felül;

(3) A logisztikai jellegű csapatköltségvetési előirányzatokat (a 2/1 alcímen CRK-nként külön-külön), valamint a szakáganként és címrendkódonként bemutatott, naturáliákkal is alátámasztott központi költségvetési tervjavaslat részeként a haderőfejlesztési vállalások (TFG, FP stb.), továbbá a nemzeti fejlesztési és egyéb szakági programok keretszáma terhére feladatonként, illetve programonként tervezett kiemelt (dologi, felhalmozási stb.) előirányzatokat – önálló mellékletekben – külön is mutassa be.

A nemzetközi jellegű előirányzatok tervezése

15. § (1) A multilaterális együttműködési feladatok tervezésének és végrehajtásának szabályairól szóló 98/2003. (HK 1/2004.) HM utasítás alapján a Multilaterális Együttműködési Tervben (MET) szereplő nemzetközi (NATO és EU) rendezvények előirányzat-szükségleteit a HM TPSZI-k ellátási körüket illetően a keretgazdákkal együttműködésben, a jóváhagyott éves MET-nek megfelelően összesítve (utazásokat és fogadásokat teljes körűen tartalmazva) készítik el egész évre vonatkozóan.

(2) A kétoldalú nemzetközi kapcsolattartás költségvetési szükségletét a 108/2004. HM utasítással módosított, a nemzetközi katonai együttműködés általános szabályairól és a kétoldalú nemzetközi együttműködésről szóló 97/2003. (HK 1/2004.) HM utasításban (a továbbiakban: 97/2003. HM ut.) foglaltak figyelembevételével a HM TPSZI-k ellátási körüket illetően a keretgazdákkal együttműködésben, a jóváhagyott éves Kétoldalú Nemzetközi Együttműködési Terv-nek (KNET) megfelelően összesítve (utazásokat és fogadásokat teljes körűen tartalmazva) készítik el egész évre vonatkozóan.

(3) A nemzetközi gyakorlatok költségvetési szükségleteit, a Gyakorlatok és Kiképzési Rendezvények Programja (GYKRP) alapján a nemzetközi rendezvények egyes költségvetési és pénzügyi kérdéseiről szóló 83/1998. (HK 4/1999.) HM utasítás (a továbbiakban: 83/1998. HM ut.) szerint kell megtervezni, melynek alapján 40 nappal a gyakorlatok megkezdése előtt a gyakorlat végrehajtásáért felelős katonai szervezetek elemi költségvetési tervjavaslataikat megküldik az illetékes HM TPSZI-k részére. Az illetékes HM TPSZI-k a beérkezett elemi költségvetési tervjavaslatok alapján elkészítik a gyakorlatok összesített költségvetési tervjavaslatát, melyet 30 nappal a gyakorlat megkezdése előtt megküldenek a HM KPSZH részére. Azon gyakorlatok költségvetési tervjavaslatait, melyek csak az utazással járó költségeket foglalják magukba, a HM TPSZI-k az ellátási körüket illetően a keretgazdákkal együttműködésben, a jóváhagyott éves GYKRP-nek megfelelően összesítve készítik el egész évre vonatkozóan.

(4) A NATO és PfP tanfolyamok költségvetési szükségletét a HM TPSZI-k ellátási körüket illetően a keretgazdákkal együttműködésben, a jóváhagyott éves NATO és PfP tanfolyamok tervének megfelelően összesítve készítik el egész évre vonatkozóan. A NATO és PfP tanfolyamok keretében kell tervezni a békemissziós tanfolyamokat is.

(5) A kereskedelmi, haditechnikai együttműködési programokkal (utazások és fogadások) kapcsolatos kiadásokat a 97/2003. HM ut. szabályai figyelembevételével – a napidíjakat és a járulékokat is beleértve – kell tervezni és az elemi költségvetés jóváhagyását követően a nemzetközi keretbe történő átcsoportosítást kezdeményezni.

(6) Az (1)–(5) bekezdések szerinti feladatok teljes körű költségvetési tervjavaslatait a HM KPSZH készíti el.

(7) Az alábbi békemissziós tevékenységgel kapcsolatos feladatok személyi juttatásainak és járulékainak, valamint pénzügyi dologi jellegű kiadásainak tervezése a HM 2. sz. TPSZI illetékességi körébe tartozik:

a) EUFOR IPU Katonai Rendfenntartó Kontingens kiadásai (EUFOR IPU KRK, Szarajevó), valamint az EUFOR HQ-n dolgozó törzstisztek kiadásai (ide nem értve a más NATO és EU parancsnokságokról ide vezényelt személyek személyi juttatásait és járulékait);

b) KFOR Őr- és Biztosító Zászlóalj (KFOR ÖBZ Pristina) és a kontingens műveleti területén dolgozó törzstisztek kiadásait (ide nem értve a más NATO és EU parancsnokságokról ide vezényelt személyek személyi juttatásait és járulékait), beleértve a Megelőző Egészségügyi Laboratórium kiadásait is;

c) MH Őr- és Biztosító Szakasz (MH ŐBSZ Skopje) és a NHQS parancsnokságon dolgozó törzstisztek kiadásait (ide nem értve a más NATO és EU parancsnokságokról ide vezényelt személyek személyi juttatásait és járulékait);

d) ISAF-ban történő szerepvállalás kapcsán kiküldésre kerülő alegység (MH KGYSZD), valamint egészségügyi beosztást ellátó személyek, önálló NATO beosztást ellátó, továbbá a NATO parancsnokságon (ide nem értve a más NATO és EU parancsnokságokról ide vezényelt személyek személyi juttatásait és járulékait), illetve a Tartományi Újjáépítési Csoportokban (PRT) beosztást ellátó személyek kiadásai;

e) az Iraki rendezésben résztvevő alegység (MH IKBSZD) valamint törzstisztek kiadásait (ide nem értve a más NATO és EU parancsnokságokról ide vezényelt személyek személyi juttatásait és járulékait);

f) a Többnemzetiségű Szárazföldi Erők (MLF) kötelékébe felajánlott erők valamint törzstisztek kiadásai (ide nem értve a más NATO és EU parancsnokságokról ide vezényelt személyek személyi juttatásait és járulékait);

g) a NATO Gyorsreagálású Erők (NRF) kötelékébe felajánlott alegységek és törzstisztek kiadásai (ide nem értve a más NATO és EU parancsnokságokról ide vezényelt személyek személyi juttatásait és járulékait);

h) egyéb más békemissziókban résztvevő kontingensek és törzstisztek kiadásai (ide nem értve a más NATO és EU parancsnokságokról ide vezényelt személyek személyi juttatásait és járulékait).

(8) A (7) bekezdésben felsorolt feladatok költségvetési szükségletét a jelen utasítás szabályainak alkalmazásával kell elkészíteni úgy, hogy a hazai forint illetményeket, a külszolgálattal kapcsolatosan forintban felmerülő pótlékokat és azok vonzatait az állományilletékes szervezet saját intézményi költségvetésében tervezi. A bruttósítás szabályainak figyelembevételével a devizában felmerülő személyi juttatások előirányzatait és azok járulékait, valamint a pénzügyi jellegű dologi kiadásokat tartalmazó költségvetési tervjavaslatot a HM 2. sz TPSZI – együttműködve az MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezreddel – készíti el és terjeszti fel a HM KPSZH részére. A (7) bekezdésben felsorolt feladatok logisztikai (központi és csapat), valamint elhelyezési jellegű igényeit az MH ÖLTP, illetve a HM IKH feladatonként, önálló címrendkódokon elkülönítve, a saját költségvetési kerete terhére tervezze meg.

(9) A Többnemzetiségű Megfigyelő Erők (MFO) és a Ciprusi Magyar ENSZ Kontingens (UNFICYP) missziók költségvetési tervezését az alábbiak szerint kell végrehajtani:

a) a feladatok személyi és pénzügyi jellegű dologi kiadásait a 2/3 MH Légierő Parancsnokság (továbbiakban MH LEP) közvetlen szervezetei költségvetési alcímen meghatározott címrendkódokon kell tervezni;

b) a logisztikai (központi és csapat), valamint elhelyezési jellegű igényeit az MH ÖLTP, illetve a HM IKH feladatonként, önálló címrendkódokon elkülönítve, a saját költségvetési kerete terhére tervezze meg;

c) a felkészítés kapcsán felmerülő kiadásokat az MH Béketámogató Kiképző Központ adatszolgáltatása alapján az MH 86. Szolnok Helikopter Ezred, mint logisztikai ellátó szerv jelen utasítás szabályai szerint tervezi;

d) az UNFICYP és MFO missziók vonatkozásában pénzügyi jellegű kiadásokat (ide értve többek között a devizában felmerülő személyi juttatásokat és a hozzá kapcsolódó járulékokat is) tartalmazó összesített költségvetési tervjavaslatot a HM 2. sz TPSZI – együttműködve az MH 86. Szolnok Helikopter Ezreddel – készítse el és terjessze fel a HM KPSZH részére;

e) a személyi juttatások esetében a hazai forint illetmények, a külszolgálattal kapcsolatosan forintban felmerülő pótlékok és azok járulékai az állományilletékes szervezetek intézményi költségvetésében kerülnek megtervezésre, az adott katonai szervezet alapcímrendkódján.

(10) A Katonai Megfigyelők feladat pénzügyi jellegű kiadásainak tervezését a 44/2005 (XII. 15) HM rendelettel módosított, a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség tartós, vagy ideiglenes külföldi szolgálatot teljesítő, valamint külföldi tanulmányokat folytató tagjai ellátásáról szóló 28/2004 (XII. 8.) HM rendelet (a továbbiakban: 28/2004. HM R.) 48/A §-a alapján a HM 1. sz . TPSZI, a logisztikai kiadásokat pedig az MH ÖLTP önálló címrendkódon, a saját költségvetési keretein belül tervezi. A feladat összesített költségvetési tervjavaslatát a HM 1. sz. TPSZI, valamint az MH ÖLTP felterjesztése alapján a HM KPSZH állítja össze.

(11) A békemissziós tevékenységek kapcsán az ellenőrzések, valamint az azokra vonatkozó egyezményekkel és technikai megállapodásokkal kapcsolatos kiutazások és fogadások kiadásait az adott békemisszió költségvetése terhére kell tervezni.

(12) A NATO és EU parancsnokságokról műveleti területre vezényeltek személyi jellegű kiadásait, valamint azok járulékait a 28/2004. HM R. 13. §-a alapján a HM NRH – a HM 1. sz. TPSZI-vel együttműködve – a „Nem fegyveres külföldi szolgálatot teljesítők, valamint külföldön tartósan tanulmányokat folytatók nemzeti támogatása” feladat költségvetési keretében tervezi.

(13) A képviseletek tekintetében az alábbiak szerint kell a költségvetési tervjavaslatokat elkészíteni:

a) a Magyar Köztársaság Állandó NATO Képviselete keretein belül működő Védelempolitikai Részlege (a továbbiakban: MK ÁNK VPR), az MH Katonai Képviselő Hivatala, az MH Nemzeti Katonai Képviselet, az MH Nemzeti Összekötő Képviselet, a Nemzeti Támogató Csoportok (ÉNTCS, DNTCS), az EBESZ Katonai Képviselet, a Regionális Fegyverzet-ellenőrzést Segítő Kiképző Központ (RAVIAC) és a tartós tanulmányokat folytatók hazai és helyszíni logisztikai biztosítását a HM NRH a „Nem fegyveres külföldi szolgálatot teljesítők, valamint a külföldön tartósan tanulmányokat folytatók nemzeti támogatása” feladat költségvetésében tervezze meg és a HM 1. sz. TPSZI-n keresztül a HM KPSZH részére küldje meg;

b) a képviseletek, a kanadai repülőhajózó képzésen (a továbbiakban: NFTC) résztvevők, a külföldön tartósan tanulmányokat folytató kiküldöttek, valamint az önálló NATO és EU beosztást betöltők – beleértve a HUNIC-ot is – pénzügyi jellegű dologi, továbbá logisztikai előirányzatai tervezése érdekében a HM NRH készítsen logisztikai szükségleti tervet;

c) a „Nem fegyveres külföldi szolgálatot teljesítők, valamint külföldön tartósan tanulmányokat folytatók nemzeti támogatása” feladat költségvetésében kell tervezni az önálló NATO és EU beosztást betöltők (beleértve a képviseletbővítést és a HUNIC-ot is), valamint a tartós tanulmányokat folytató kiküldöttek (kivéve az NFTC-n résztvevők) devizaellátmányait, annak járulékait, valamint az azokkal kapcsolatos pénzügyi jellegű dologi és logisztikai kiadásokat is a HM NRH tervezi;

d) a képviseletek költségvetéseit a 28/2004. HM R. szabályai alapján a HM 1. sz. TPSZI állítja össze, mely csak a devizaellátmányokat, azok járulékait, illetve a pénzügyi jellegű dologi kiadásokat tartalmazza;

e) a hazai forintilletményeket, a külszolgálattal kapcsolatosan forintban felmerülő pótlékokat és azok vonzatait az állományilletékes szervezetek tervezik saját költségvetésükben alapcímrendkódon.

(14) Az előzőekben foglaltakon felül az alábbi nemzetközi feladatok összesített (pénzügyi, logisztikai és elhelyezési előirányzatokat tartalmazó) elemi költségvetéseit illetően:

a) a cseh repülő-hajózó kondicionáló kiképzés nemzetközi feladatokra vonatkozó költségvetési előirányzatai esetében – az MH LEP együttműködve – a HM 2. sz. TPSZI tervezi és terjeszti fel a HM KPSZH részére;

b) a külföldi képzés költségvetési kiadásait a HM NRH – a HM Humánpolitikai Főosztállyal (a továbbiakban: HM HPF) együttműködve – tervezi a „Nem fegyveres külföldi szolgálatot teljesítők, valamint külföldön tartósan tanulmányokat folytatók nemzeti támogatása” feladaton és a HM 1. sz. TPSZI útján terjeszti fel a HM KPSZH részére;

c) a regionális nyelvképzés nemzetközi feladat költségvetési előirányzatait a HM Személyzeti Főosztály (a továbbiakban: HM SZF) – a HM 1. sz. TPSZI-vel együttműködve – tervezi és küldi meg a HM KPSZH részére;

d) a többnemzetiségű egységek fenntartásával és képességkialakításával kapcsolatos logisztikai és elhelyezési jellegű kiadásokat az MH ÖLTP és a HM IKH saját költségvetési keretében tervezi;

e) a nemzetközi kommunikációs feladatokhoz kapcsolódó költségvetési előirányzatokat a HM Kommunikációs Főosztály – együttműködve a HM 1. sz. TPSZI-vel – tervezi és küldi meg a HM KPSZH részére;

f) az NFTC programmal kapcsolatos magyar hozzájárulás kiadásait a HM 2. sz. TPSZI – az MH LEP-el együttműködve – tervezi. Az NFTC képzésen résztvevő oktatók és hallgatók személyi és pénzügyi jellegű, valamint logisztikai kiadásait a HM NRH tervezi a feladatra elkülönített címrendkódon és terjeszti fel a HM KPSZH részére;

g) a NATO törzstiszti képzés és a NATO POOL felkészítés kiadásai, valamint a külföldi hallgatók ellátási feltételeinek és járandóságainak kiadásai a ZMNE intézményi költségvetésében kerülnek megtervezésre;

h) a nemzetközi feladatok kiszolgálásának fel nem osztható költségeit, valamint az egyes önálló feladatokhoz kapcsolódó kiadásokat a 83/1998. HM ut. alapján teljes részletezettséggel a HM NRH tervezi és a HM 1. sz. TPSZI-n keresztül küldi meg a HM KPSZH részére;

i) az egyes nemzetközi feladatokkal kapcsolatos, forintban és külföldi fizetőeszközben felmerülő dologi jellegű légiszállítási kiadásokat – az AN–26-os repülőgépek üzemanyag, reptérbérleti, reptérilleték költségeit – az MH ÖLTP az általa elkülönítetten kezelt MH logisztikai keret terhére (költségvetési alcímenként külön-külön), a személyi kiadásokat és azok járulékait, valamint a pénzügyi jellegű dologi kiadásokat a HM 2. sz. TPSZI – az MH LEP-el együttműködve – a 2/3 költségvetési alcímen tervezi meg és terjeszti fel a HM KPSZH részére;

j) a 15. § (15) bekezdésében felsoroltak kivételével az egyes nemzetközi feladatokhoz kapcsolódó gyakorlati pótlékot, megbízási díjat, készenléti pótlékot, különleges igénybevételi pótlékot az állományilletékes katonai szervezetek intézményi költségvetésükben tervezik;

k) az egyes nemzetközi feladatokra vonatkozó összesített elemi költségvetések az érintett költségviselő katonai szervezetek részére kerülnek jóváhagyásra, melyek pénzügyi kezelését a HM PSZSZ illetékes nemzetközi szervezetei végzik.

(15)

a) A személyi jellegű kiadások a nemzetközi keretek terhére az alábbi számlaszámokon kerülhetnek megtervezésre:

– 513232ST Külföldi kiküldetés napidíja;

– 513285ST Tartós külföldi szolgálatot teljesítő munkavállalók részére nem illetményként fizetett juttatások;

– 513289ST Egyéb más sajátos juttatások;

b) A külképviseleteknél az a) pontban meghatározottakon felül a következő számlaszámok használata is megengedett:

– 51413 Közlekedési költségtérítés kiadási előirányzata

– 51613ST Részmunkaidőben foglalkoztatottak sajátos juttatásainak kiadási előirányzata

– 51713 Egyéb, nem rendszeres személyi kiadások kiadási előirányzata

– 522112 Nem saját dolgozónak fizetett megbízási díj kiadási előirányzata

c) A nemzetközi keretek terhére az a)–b) pontokban meghatározott és a hozzájuk kapcsolódó járulékok számlaszámain kívül, más forintban felmerülő személyi jellegű kiadás nem tervezhető.

(16) A nemzetközi keretek terhére tervezett személyi jellegű kiadásokat a bruttósítási együttható alapján (0,7575) bruttósítani kell. A bruttósított személyi jellegű kiadásokat terhelő tb-járulék a bruttósított összeg 50%-ának 29%-a.

(17) A nemzetközi feladatokat a 4. számú mellékletben meghatározott Nemzetközi CRK-ra lehet csak letervezni.

16. § (1) A 97/2003. HM ut. előírásait figyelembe véve külföldi kiküldetés címén, a kétoldalú nemzetközi kapcsolatokból eredő különféle rendezvények kiadásait a saját költségvetési kerete terhére csak az MK Katonai Felderítő Hivatal és az MK Katonai Biztonsági Hivatal tervezheti, megfelelő számszaki alátámasztással.

(2) A NATO-n, az EU-n és a WEAO-n kívüli nemzetközi szervezetekben való – HM közigazgatási államtitkári engedélyen alapuló – tagsággal kapcsolatos tagsági díjakat az abban érintett HM és MH szervezetek saját hazai intézményi működési költségvetésükbe tervezzék, 99-es anyagnemkóddal.

Az elemi költségvetés tervezésének egyéb speciális szabályai

17. § (1) Az SGSZ-ek, valamint az MH Verőcei Betegotthon (a továbbiakban: MH VBO) összevont számszaki bizonyítást és szöveges indoklást készítsenek a pénzügyi és a logisztikai jellegű előirányzatokra vonatkozóan.

(2) Az (1) bekezdés szerinti szervezetek költségvetési tervjavaslatait a pénzügyi és számviteli szerveik – az MH VBO vonatkozásában a HM 1. sz. TPSZI pénzügyi referatúrája – állítják össze, a szakszolgálatokkal együttműködve.

(3) A költségvetési javaslatokban csak azon anyagnemfelelősi körbe tartozó előirányzatok szerepelhetnek, amelyek tekintetében az adott szervezet önálló ellátásra alkalmas szakszolgálattal rendelkezik.

(4) A 6. költségvetési cím alá tartozó egészségügyi intézetek összevont, a pénzügyi és logisztikai jellegű kiadásokat együttesen (logisztikai jellegűeket külön mellékletként is) tartalmazó költségvetési tervjavaslataikat 4 példányban készítik el. Az MH VBO az összevont költségvetési tervjavaslatát 5 példányban készíti el, amelyekből 1 példány a HM 1. sz. TPSZI-nek is megküldésre kerül.

(5) Az 1. Honvédelmi Minisztérium költségvetési címhez tartozó szervezetek a HM PSZNYI-vel és a HM 1. sz. TPSZI-vel együttműködve készítsék el költségvetési tervjavaslataikat.

(6) A 4. számú mellékletben szereplő HM KGIR címrendkódok szerint külön soron, vagy önálló mellékletben kell megtervezni az alábbiakban felsorolt tárcaszintű kiemelt feladatokkal összefüggő kiadások előirányzatait:

a) a HM igazgatása költségvetési alcímen:

– központi kulturális, PR és média feladatok;

– katasztrófavédelmi feladatok végrehajtásában való közreműködés;

– fizikai biztonság és elektronikus információvédelemmel kapcsolatos feladatok;

– HM-I objektum üzemeltetése;

– Védelmi Tervezést Támogató Információs Rendszer kiadásai;

– Iskolarendszeren kívüli képzési feladat kiadásai;

– Humán Program végrehajtásával összefüggő kiadások;

– HM Roma Referatúra kiadásai;

– Rekonverziós Program kiadásai.

b) a HM hivatalai költségvetési alcímen:

– az országmozgósítás gazdasági felkészülés bonyolítása;

– a HM KPSZH központi költségvetési tervjavaslatában a biztosítási díjak, a szerződéses katonának jelentkezők utazási költségátalánya és egyéb központi tevékenység;

– a HM BBBH központi költségvetési tervjavaslatában a LOA szállítási költségei, a BIR üzemeltetési kiadásai és egyéb központi tevékenység;

– a HM BBBH haditechnikai hirdetmények megjelentetésének kiadásai.

c) ) a HM háttérintézményei költségvetési alcímen:

– a HM PSZNYI központi költségvetési tervjavaslatában külön-külön egyrészt a HM KGIR, másrészt pedig a munkáltatót terhelő SZJA, rehabilitációs hozzájárulás, a központi kártérítések és egyéb központi tevékenység;

– a HM IKH költségvetési tervjavaslatában:

= a Laktanya Rekonstrukciós Program;

= az elhelyezési szolgáltatás megvásárlása;

= kórházak központi hatáskörben történő felújításai;

= szennyező források, szennyezett területek kármentesítése;

= az őrzésvédelem kiadásai;

= az egyéb elhelyezési központi tevékenység;

= egyéb ingatlan-felújítási kiadások;

= környezetvédelmi kiadások;

= nyugdíjas otthon bérlete;

= HM I. objektum ingatlan felújítása;

= fizikai biztonság és elektronikus információvédelemmel kapcsolatos feladatok;

– a HM Technológiai Hivatal (továbbiakban: HM TH) költségvetési tervjavaslatában a K+F feladatok;

– a HM TH Repülőgép Modernizációs Programiroda költségvetési tervjavaslatában a JAS–39 Gripen bérleti szerződéssel kapcsolatos valamennyi kiadást az érintett szervekkel (HM NRH, HM Hadfelszerelési Fejlesztési Főosztály, HM IKH, HM BBBH, MH ÖLTP stb.) egyeztetetten költségvetési cím/alcím és kiemelt előirányzatonkénti bontásban tervezi;

– a HM NRH tervjavaslatában a Biztonságpolitikai Szerződéseket Koordináló Bizottság kiadása.

(7) A HM IKH a (6) bekezdés a) pontjának (4) francia bekezdésében és a c) pontjában felsorolt feladatai (az egyes feladatokat és az azokhoz kapcsolódó kiadási előirányzatokat részletesen tartalmazó), valamint a HM TH a K+F feladatok elemi költségvetési tervjavaslatát önálló címrendkódokon és külön okmányokon tervezze.

(8) A HM IKH a megalapozott döntéshozatalhoz szükséges mélységben részletezett számszaki és szöveges indoklással is alátámasztott tervjavaslatai összeállításánál kiemelt figyelmet fordítson a 84/2005. HM ut.-ban – különösen a 10. §-ában – előírtakra azzal, hogy az intézményi (csapat-) költségvetési előirányzat-szükségletéről önálló tervjavaslatot készítsen el.

(9) A HM NRH külön-külön önálló és teljes körű (pénzügyi, logisztikai és elhelyezési) költségvetési tervjavaslatot készítsen a Hivatal saját intézményi működésével, a Hotel Hadik és az Istenhegyi úti Vendégház üzemeltetésével, valamint a hazai rendezvényi tevékenységekkel kapcsolatos előirányzat-szükségleteiről.

(10) A HM igazgatása, hivatalai és háttérintézményei, valamint az SGSZ-ek külön tervezzék meg az ellátó központok által – a pénzkeret-gazdálkodás keretében – biztosításra kerülő készleteket. Az ezirányú igények egy példányát az MH ÖLTP-nek 2006. február 4-ig küldjék meg. A pénzkeret-gazdálkodás keretében központi ellátás útján biztosításra kerülő eszközökre, valamint anyagokra – eltérő rendelkezés kivételével – előirányzatot nem tervezhetnek.

(11) A (10) bekezdés szerinti szervezetek a tervezés során az elhelyezési és logisztikai igényeiket a HM IKH-val, valamint az MH ÖLTP-vel egyeztessék.

18. § (1) A személyi juttatások és járulékai, egyéb járandóságok és költségtérítések költségvetési támogatásának tervezése során el kell különíteni a szervezet (helyileg kifizetésre kerülő) és a HM PSZNYI finanszírozási igényét.

(2) A helyileg kifizetésre kerülő kiadások körét a vonatkozó – jelenleg a kincstári számlakezelés és pénzforgalom rendjéről szóló, többször módosított 20/1999. (HK 16.) – HM KPSZH intézkedés 3.sz. melléklete tartalmazza azzal, hogy e körnél kell figyelembe venni a katonai középiskolai növendékek járandóságait is.

A felterjesztés, felülvizsgálat rendje

19. § Az MH esetében a HM TPSZI-k által összeállított elemi költségvetési tervjavaslatokat, a pénzügyi, valamint a logisztikai jellegű előirányzatokra külön-külön elkészített számszaki bizonyításokat a következők szerint kell összesíteni:

(1) HM 1. sz. TPSZI a 2/1 költségvetési alcím vonatkozásában:

– HVK egyéb közvetlen szervezetei;

– HM Személyzeti Főosztály alárendeltjei (az MH Fővárosi és Megyei Hadkiegészítő Parancsnokságok, MH KIAK és az MH Béri Balogh Ádám Honvéd Középiskola és Kollégium);

– HM HVK Katonai Tervezési Főcsoportfőnökség alárendeltjei (MH Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskola, MH Szentendrei Kiképző Központ);

– MH ÖLTP és alárendelt szervezetei;

– MH Budapesti Helyőrségparancsnokság és alárendelt szervezetei ;

– MH EÜP-ság és alárendelt szervezetei.

(2) HM 2. sz. TPSZI

a) a 2/2 MH Szárazföldi csapatai költségvetési alcím vonatkozásában:

b) a 2/3 MH Repülő és légvédelmi csapatai költségvetési alcím vonatkozásában:

20. § (1) A 19. § (1)–(2) bekezdései szerint a Magyar Honvédségre elkészített és összesített pénzügyi javaslatok két példányát az illetékes HM TPSZI-k terjesszék fel a HM KPSZH-nak, a logisztikai javaslatokat az MH ÖLTP-nek küldjék meg.

(2) A HM igazgatása, hivatalai és háttérintézményei alcímek szervezetei a költségvetési tervjavaslatok egy példányát felülvizsgálatra a HM 1. sz. TPSZI-nek, két példányát közvetlenül a HM KPSZH-nak küldjék meg. A HM 1. sz. TPSZI a felülvizsgálat eredményéről a HM KPSZH-nak tegyen írásban jelentést.

(3) Az MH-nak a 6. költségvetési cím alá tartozó egészségügyi intézetei az utasítás 17. § (4) bekezdése szerint elkészített költségvetési tervjavaslataikat a MH EÜP-ság részére megküldik. Az MH EÜP-ság a tervjavaslatokat a szakmai és érdemi felülvizsgálatot, valamint – a logisztikai jellegű előirányzatok tekintetében – az MH ÖLTP-vel történt egyeztetést és záradékolást követően, a felülvizsgálat eredményének írásban történő megjelölésével a HM KPSZH-nak megküldi.

(4) Az SGSZ-ek tervjavaslataikat – az MH egészségügyi intézetek kivételével – két példányban közvetlenül a HM KPSZH-nak küldik meg.

(5) A Katonai Főügyészség a logisztikai jellegű kiadásainak tervjavaslatát – az összevont tervjavaslat HM KPSZH-ra történő megküldését megelőzően – az MH ÖLTP-vel egyeztesse.

(6) A HM IKH a teljes körű központi költségvetési tervjavaslatát két példányban a HM KPSZH-nak küldi meg.

(7) Az elemi költségvetési tervjavaslatok az érintett katonai szervezetek parancsnokának (vezetőjének), a HVK egyéb közvetlen szervezetei CRK esetében a HM HVKF I. helyettesének, a HM Igazgatása alcím esetében pedig a HM közigazgatási államtitkárának aláírásával kerüljenek felterjesztésre (megküldésre).

21. § Az elkészített, illetve felülvizsgált költségvetési tervjavaslatok HM KPSZH-ra történő megküldésének határideje:

(1) Az SGSZ-ek esetében 2006. február 10.

(2) Az 1. Honvédelmi Minisztérium költségvetési címhez tartozó szervezetek vonatkozásában 2006. február 10.

(3) A HM TPSZI-k esetében az általuk – az MH-t érintően – összesített pénzügyi jellegű előirányzatok tekintetében 2006. február 17.

(4) Az MH egészségügyi intézetei által az utasítás 17. § (4) bekezdés szerint elkészített és a 20. § (3) bekezdés szerint egyeztetett tervjavaslatok vonatkozásában 2006. február 17.

(5) A HM IKH és a HM PSZNYI központi költségvetése, valamint az egyéb központi költségvetési, illetve tárcaszintű feladattal összefüggő tervjavaslatot összeállító honvédelmi szervezetek tekintetében 2006. február 17.

(6) Az MH ÖLTP-nek, a HM HVKF-el is egyeztetett teljes körű logisztikai jellegű csapat- és központi költségvetési előirányzati tervjavaslatát illetően – beleértve az MH Egészségügyi intézeteit is – 2006. február 24.

(7)

a) A 15. § (1)–(5), (7), (9), (10), (13) és (14) bekezdésekben foglalt nemzetközi feladatok költségvetési tervjavaslatai esetében 2006. február 24.

b) Az egyéb, éves szinten előre nem tervezhető nemzetközi feladatok költségvetési előirányzatigényeit a 83/1998. HM ut.-ban foglaltaknak megfelelően a rendezvény megkezdése előtt, a 15. § (3) bekezdésében meghatározott határidőkre kell megküldeni az illetékes HM TPSZI-nek, illetve a HM KPSZH részére.

A költségvetési tervjavaslatok jóváhagyásra való felterjesztésének rendje

22. § A benyújtott elemi költségvetési tervjavaslatok jóváhagyásra való felterjesztése a HM KPSZH útján a következők szerint történik:

(1) A központi költségvetési tervjavaslatok vonatkozásában:

a) Az MH ÖLTP teljes körű elemi központi költségvetési tervjavaslata a HM HVKF-el egyeztetetten a honvédelmi miniszterhez kerül felterjesztésre.

b) A HM IKH teljes körű elemi központi költségvetési tervjavaslata – ideértve az 1/1 HM igazgatása költségvetési alcímen tervezett infrastrukturális feladatok (HM I. objektum üzemeltetési) terveit is – a honvédelmi miniszterhez kerül felterjesztésre.

(2) Egyes tárcaszintű feladatok költségvetési tervjavaslatai tekintetében:

a) A Gripen feladattal kapcsolatosan beérkezett összes tervjavaslatot a HM KPSZH költségvetési (al-)cím és azon belül kiemelt előirányzat bontásban összesítse és jóváhagyásra a honvédelmi miniszterhez terjessze fel.

b) A HM közigazgatási államtitkárhoz kell felterjeszteni:

– A fizikai biztonság és elektronikus információvédelemmel kapcsolatos feladatok összesített költségvetési tervjavaslatát;

– a katasztrófavédelmi feladatok összesített költségvetési tervjavaslatát;

– a haditechnikai hirdetmények megjelentetési kiadásainak (HM BBBH) tervjavaslatát;

– a HM KGIR költségvetési tervjavaslatát;

– a HM NRH-nak a 17. § (6) bekezdés c) pontjának utolsó francia bekezdésében és a (9) bekezdésében említett költségvetési tervjavaslatait.

c) A HM Védelemgazdasági Helyettes Államtitkárhoz kell felterjeszteni:

A K+F feladatnak a HM HVK-val egyeztetett költségvetési tervjavaslatát.

(3) A csapatok és intézmények költségvetési tervjavaslatát illetően:

A költségvetési tervjavaslatokat költségvetési (al-)címenkénti, illetve az 1/2, az 1/3 és a 6. költségvetési (al-)címek esetében honvédelmi szervenkénti, a 2/1 költségvetési alcím vonatkozásában pedig címrendkódonkénti részletezettséggel és ezen belül kiemelt előirányzatonkénti bontásban összesítetten a honvédelmi miniszterhez kell felterjeszteni.

(4) A nemzetközi feladatok költségvetéseit:

a) a békeműveleti tevékenységben résztvevő kontingensek és missziók tekintetében a honvédelmi miniszter;

b) a külképviseletek vonatkozásában a HM közigazgatási államtitkár;

c) az a) és b) pontokba nem tartozó feladatokat illetően a 83/1998. HM ut.-ban meghatározottak alapján elkészített eseti költségvetési tervjavaslatokat a HM védelemgazdasági helyettes államtitkár hagyja jóvá.

Záró rendelkezések

23. § (1) Ezen utasítás az aláírása napján lép hatályba*, rendelkezéseit azonban 2006. január 1-jétől kell alkalmazni. Az utasítás aláírásával egyidejűleg a 2005. évi intézményi költségvetési javaslatok elkészítésének rendjéről szóló 5/2005. (HK 4.) HM utasítás hatályát veszti.

(2) A nemzetközi feladatok feletti szakmai felügyeletet gyakorló személyek és keretgazda szervezetek felsorolását az 5. sz. melléklet tartalmazza.

(3) Felhatalmazom a HM KPSZH főigazgatóját, hogy a jelen utasítás 4. számú mellékletét képező HM KGIR címrendkódjainak módosítására az évközi változásoknak megfelelően saját hatáskörben intézkedjen.

Juhász Ferenc s. k.,

honvédelmi miniszter

1. sz. melléklet a 7/2006. (HK 3) HM utasításhoz

MINTA Számszaki bizonyítás

(ezer Ft-ban)

Számla-
csoport

Főkönyvi-
számla

Alszámla

ST

Előirányzat számla megnevezése

TERVEZÉSI

Norma
szerinti
illetményes a tervezési időszakra

Változtatás az elöljáró szerv által

időszak

mért. egység

mérőszám

norma

 

 

 

11

Tábornokok, tisztek alapilletménye

1 év

 

 

10 000

 

 

 

 

12

Zászlósok, tiszthelyettesek alapilletménye

1 év

 

 

4 500

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

14 500

 

 

 

51111

 

Alapilletmények

 

 

 

 

 

 

 

 

 

11

Tábornokok, tisztek illetménykiegészítése

1 év

50%

 

5 000

 

 

 

 

12

Zászlósok, tiszthelyettesek illetménykiegészítése

1 év

15%

 

675

 

 

 

51112

 

Illetménykiegészítések

 

 

 

 

5 675

 

 

5111

 

 

Rendszeres személyi juttatások kiadási előirányzata:

 

 

 

 

20 175

 

51–52

 

 

 

SZEMÉLYI JUTTATÁSOK ÖSSZESEN:

 

 

 

 

20 175

 

2. sz. melléklet a 7/2006. (HK 3.) HM utasításhoz

MINTA KIMUTATÁS a pénzügyi jellegű (99) AN előirányzatokról

194 számlacsoport

Felhalmozási célú támogatási kölcsönök ÁHT-n kívülre

Megjegyzés

 

1942

Felhalmozási célú támogatási kölcsön nyújtásának előirányzata

 

1943

Felhalmozási célú támogatási kölcsön megtérülésének előirányzata

 

51–52 számlacsoport

Személyi juttatások

 

53 számlacsoport

Munkaadókat terhelő járulékok

 

54–56 számlacsoport

Dologi kiadások

 

552133

Szerződéses katonának jelentkezők szállítási átalánydíja

HM KPSZH tervezi

55219993

Bizalmi kiadások

 

56211

Belföldi kiküldetés

 

56212

Külföldi kiküldetés

 

562131

Norma szerinti reprezentációs kiadások

 

562132

Egyéb reprezentációs költségek

 

57 számlacsoport

57211

Munkáltató által fizetett szja

HM PSZNYI tervezi

57117

Egyéb befizetési kötelezettség (rehabilitációs hozzájárulás)

HM PSZNYI tervezi

5721352

Kötelező gépjármű felelősségbiztosítás

HM KPSZH tervezi

5721353

CASCO biztosítás

HM KPSZH tervezi

57213621

Bankköltség

 

57213622

Kincstári számlavezetési díj

 

57212

Nemzetközi tagsági díjak

 

58 számlacsoport

Társadalom-, szociálpolitikai és egyéb tb-juttatások

 

58417

Egyéb pénzbeli juttatások

 


* Megjegyzés: a pénzügyi jellegű előirányzatok mellett azok áfáját is tervezni kell.

3. sz. melléklet a 7/2006. (HK 3) HM utasításhoz

MINTA KIMUTATÁS a jóváhagyásra javasolt költségvetési előirányzatokról

(ezer Ft-ban)

Fsz.

Kiemelt előirányzatok megnevezése

Kiadási előirányzat összege

Költségvetési támogatás összege

Pénzügyi
jellegű

Logisztikai
jellegű

Összesen

HM PSZNYI
részére

Szervezet
részére

Összesen

1.

Személyi juttatások

 

 

 

 

 

 

2.

Munkaadókat terhelő járulékok

 

 

 

 

 

 

3.

Dologi kiadások

 

 

 

 

 

 

4.

Egyéb működési célú támogatások, kiadások

 

 

 

 

 

 

5.

Működési költségvetés összesen (1+2+3+4):

 

 

 

 

 

 

6.

Intézményi beruházási kiadások

 

 

 

 

 

 

7.

Felújítás

 

 

 

 

 

 

8.

Felhalmozási kiadások összesen (6+7):

 

 

 

 

 

 

9.

Kölcsönök

 

 

 

 

 

 

10.

KIADÁSOK, TÁMOGATÁSOK összesen (5+8+9):

 

 

 

 

 

 

4. sz. melléklet a 7/2006. HM utasításhoz

HM KGIR címrendkódok
(2006. január 1-jétől)

1/1 Honvédelmi Minisztérium igazgatása

Alkalmazott kód

A kód jelentése

előirányzat

teljesítés

A101

A101

HM igazgatási tevékenysége (csapat)

1/1 Speciális címrendkódjai

A301

A301

Ország-mozgósítás gazdasági felkészülés bonyolítása (csapat)

A303

A303

Központi kulturális, PR és média feladatok (csapat)

A305

A305

Nukleáris balesetelhárítási feladatok végrehajtásában való közreműködés (Katasztrófavédelmi feladatok) (csapat)

A316

A316

Munkábahelyezést Elősegítő Bizottság tevékenysége (csapat)

A320

Megszűnő (megszűnt) szervezetek tevékenységének elkülönítése a jogutód szervezetnél (csapat)

A322

A322

Intranet és egyéb informatikai kiadás (csapat)

A323

A323

Fizikai biztonság és elektronikus információvédelemmel kapcsolatos feladatok (csapat)

A338

A338

Humán Program végrehajtása (csapat)

A339

A339

Kincstári ingatlanvagyon értékesítésének, hasznosításának bevételei, azok felhasználásai (csapat)

A342

A342

HM–I. objektum karbantartás és felújítás (csapat)

A347

A347

Nyugdíjasotthoni elhelyezés igazgatási feladatai (csapat)

A355

A355

Kincstári ingó tárgyi eszközök és készletek értékesítésének bevételei, azok felhasználásai (csapat)

A356

A356

NKÖM együttműködés (csapat)

A357

A357

OSZK együttműködés (csapat)

A358

A358

Iskolarendszeren kívüli képzések (csapat)

A369

A369

Rekonverziós program (csapat)

A370

A370

VTTIR-rel kapcsolatos kiadások (csapat)

A371

A371

HM Roma Referatúra kiadásai (csapat)

1/1 Nemzetközi címrendkódjai

A502

A502

NATO és PfP tanfolyamok (csapat)

A503

A503

Regionális nyelvképzés (csapat)

A510

A510

Nemzetközi gyakorlatok és kiképzések (csapat)

A521

A521

Multilaterális rendezvények (csapat)

A532

A532

Nemzetközi kommunikációs feladatok (csapat)

A536

A536

NSIP Programiroda tevékenysége (Nemzetközi) (csapat)

1/1 Tartalék és technikai címrendkódjai

A910

Alcím tartalék előirányzat

A001

A001

1/1 Technikai kód (csak a HM KPSZH, a HM PSZNYI, és a HM 1. sz. TPSZI használhatja) (csapat)

1/2 Honvédelmi Minisztérium hivatalai

Alkalmazott kód

A kód jelentése

előirányzat

teljesítés

B101

B101

HM Védelmi Hivatal tevékenysége (csapat)

B102

B102

HM Központi Pénzügyi és Számviteli Hivatal (HM KPSZH) tevékenysége (csapat)

B103

B103

HM Beszerzési és Biztonsági Beruházási Hivatal tevékenysége (csapat)

B105

B105

HM Központi Ellenőrzési és Hatósági Hivatal (csapat)

B202

B202

HM Központi Pénzügyi és Számviteli Hivatal (HM KPSZH) tevékenysége (központi)

B203

B203

HM Beszerzési és Biztonsági Beruházási Hivatal tevékenysége (központi)

1/2 Speciális címrendkódjai

B301

B301

Ország-mozgósítás gazdasági felkészülés bonyolítása (csapat)

B319

B319

NSIP Programiroda tevékenysége (nemzeti) (csapat)

B320

Megszűnő (megszűnt) szervezetek tevékenységének elkülönítése a jogutód szervezetnél (csapat)

B336

NATO Biztonsági Beruházási Program lebonyolítása (csapat)

B339

B339

Kincstári ingatlanvagyon értékesítésének, hasznosításának bevételei, azok felhasználásai (csapat)

B346

B346

Gripen repülőgépek bérlésével kapcsolatban felmerülő hazai kiadások (csapat)

B355

B355

Kincstári ingó tárgyi eszközök és készletek értékesítésének bevételei, azok felhasználásai (csapat)

B439

B439

Kincstári ingatlanvagyon értékesítésének, hasznosításának bevételei, azok felhasználásai (központi)

B455

B455

Kincstári ingó tárgyi eszközök és készletek értékesítésének bevételei, azok felhasználásai (központi)

B472

B472

Haditechnikai hirdetmények megjelentetésének kiadásai (HM BBBH) (központi)

1/2 Nemzetközi címrendkódjai

B503

B503

Regionális nyelvképzés (csapat)

B510

B510

Nemzetközi gyakorlatok és kiképzések (csapat)

B530

B530

MK ÁNK VPR működése (csapat)

B531

B531

EBESZ katonai képviselet működése (csapat)

B536

B536

NSIP Programiroda tevékenysége (Nemzetközi) (csapat)

1/2 Tartalék és technikai címrendkódjai

B910

Alcím tartalék előirányzat

B001

B001

1/2 Technikai kód (csak a HM KPSZH, a HM PSZNYI, és a HM 1. sz. TPSZI használhatja) (csapat)

1/3 Honvédelmi Minisztérium háttérintézményei

Alkalmazott kód

A kód jelentése

előirányzat

teljesítés

C101

C101

HM 1. sz. Területi Pénzügyi és Számviteli Igazgatóság (HM 1. TPSZI) tevékenysége (csapat)

C102

C102

HM 2. sz. Területi Pénzügyi és Számviteli Igazgatóság (HM 2. TPSZI) tevékenysége (csapat)

C104

C104

HM Pénzügyi Számító és Nyugdíjmegállapító Igazgatóság (HM PSZNYI) tevékenysége (csapat)

C106

C106

HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum tevékenysége (csapat)

C107

C107

HM Katonai Légügyi Hivatal tevékenysége (csapat)

C108

C108

HM Tábori Lelkészi Szolgálat tevékenysége (csapat)

C109

C109

HM Technológiai Hivatal tevékenysége (csapat)

C110

C110

HM Nemzetközi és Rendezvényszervező Hivatal (HM NRH) intézményi működési költségvetése (csapat)

C111

C111

HM Ingatlankezelési Hivatal tevékenysége (csapat)

C204

C204

HM PSZNYI központi tevékenysége (központi)

C211

C211

HM Ingatlankezelési Hivatal egyéb központi tevékenysége (központi)

C284

C284

HM PSZNYI KGIR központi tevékenysége (központi)

1/3 Speciális címrendkódjai

C301

C301

Ország-mozgósítás gazdasági felkészülés bonyolítása (csapat)

C306

C306

Kórházak központi hatáskörben történő felújításai (csapat)

C307

C307

Szennyező források, szennyezett területek kármentesítése (csapat)

C315

C315

FP feladatok (haderőfejlesztési vállalások) kiadásai (csapat)

C319

C319

NSIP Programiroda tevékenysége (nemzeti) (csapat)

C320

Megszűnő (megszűnt) szervezetek tevékenységének elkülönítése a jogutód szervezetnél (csapat)

C323

C323

Fizikai biztonság és elektronikus információvédelemmel kapcsolatos feladatok (csapat)

C329

C329

K+F feladat (HM TH)

C330

C330

Biztonságpolitikai szerződéseket koordináló tárcaközi bizottság kiadásai (HM NRH)

C339

C339

Kincstári ingatlan vagyon értékesítésének, hasznosításának bevételei, azok felhasználásai (csapat)

C340

C340

Hotel Hadik és Istenhegyi úti Vendégház működési költségvetése (HM NRH; csapat)

C341

C341

Hazai rendezvényi tevékenységek költségvetése (HM NRH; csapat)

C342

C342

HM–I. objektum karbantartás és felújítás (HM IKH) (csapat)

C343

ZMNE érdekében felmerült kiadások (csapat)

C344

MH KP Tts. Szakképző Iskola érdekében felmerült kiadások (csapat)

C346

C346

Gripen repülőgépek bérlésével kapcsolatban felmerülő hazai kiadások (csapat)

C348

C348

Laktanya Rekonstrukciós Program környezetszennyezések kármentesítése (csapat)

C355

C355

Kincstári ingó tárgyi eszközök és készletek értékesítésének bevételei, azok felhasználásai (csapat)

C401

C401

Ország-mozgósítás gazdasági felkészülés bonyolítása (központi)

C406

C406

Kórházak központi hatáskörben történő felújításai (központi)

C407

C407

Szennyező források, szennyezett területek kármentesítése (központi)

C411

C411

Laktanya Rekonstrukciós Program (központi)

C412

C412

Elhelyezési szolgáltatás megvásárlása (tender) (központi)

C415

C415

FP feladatok (haderőfejlesztési vállalások) kiadásai (központi)

C423

C423

Fizikai biztonság és elektronikus információvédelemmel kapcsolatos feladatok (központi)

C439

C439

Kincstári ingatlan vagyon értékesítésének, hasznosításának bevételei, azok felhasználásai (központi)

C442

C442

HM–I. objektum karbantartás és felújítás (HM IKH) (központi)

C443

ZMNE érdekében felmerült kiadások (központi)

C444

MH KP Tts. Szakképző Iskola érdekében felmerült kiadások (központi)

C445

C445

HM IKH egyéb ingatlan-felújítási kiadásai (központi)

C446

C446

Gripen repülőgépek bérlésével kapcsolatban felmerülő hazai kiadások (központi)

C448

C448

Laktanya Rekonstrukciós Program környezetszennyezések kármentesítése (központi)

C449

C449

Őrzésvédelmi feladatok (központi)

C451

C451

Nyugdíjas otthon kapacitás bérlet (HM IKH) (központi)

C455

C455

Kincstári ingó tárgyi eszközök és készletek értékesítésének bevételei, azok felhasználásai (központi)

1/3 Nemzetközi címrendkódjai

C502

C502

NATO és PfP tanfolyamok (csapat)

C503

C503

Regionális nyelvképzés (csapat)

C505

C505

Kanadai repülőhajózó képzés (csapat)

C508

C508

MH Iraki Kiképzést Biztosító Század (csapat)

C510

C510

Nemzetközi gyakorlatok és kiképzések (csapat)

C512

C512

UNFICYP (csapat)

C513

C513

MFO (csapat)

C514

C514

Katonai megfigyelők (csapat)

C515

C515

KRK EUFOR (ALTHEA) (csapat)

C516

C516

KFOR tevékenysége – MH ŐBZ és MH ŐBSZ(csapat)

C521

C521

Multilaterális rendezvények (csapat)

C529

C529

HM NRH nemzeti támogatás (csapat)

C531

C531

EBESZ katonai képviselet működése (csapat)

C532

C532

Nemzetközi kommunikációs feladatok (csapat)

C533

C533

Kétoldalú kapcsolatok (csapat)

C538

C538

Nemzetközi feladatok kiszolgálásának nem felosztható költségei (csapat)

C540

C540

Afganisztáni ISAF misszió (csapat)

C544

C544

NRF feladat (csapat)

C545

C545

MH KFOR MLF Század (csapat)

C608

C608

MH Iraki Kiképzést Biztosító Század (központi)

C615

C615

KRK EUFOR (ALTHEA) (központi)

C616

C616

KFOR tevékenysége – MH ŐBZ és MH ŐBSZ (központi)

C640

C640

Afganisztáni ISAF misszió (központi)

C644

C644

NRF feladat (központi)

C645

C645

MH KFOR MLF Század (központi)

1/3 Tartalék és technikai címrendkódjai

C910

Alcím tartalék előirányzat

C920

HM tartalék előirányzat

C001

C001

1/3 Technikai kód (csak a HM KPSZH, a HM PSZNYI, és a HM 1. sz. TPSZI használhatja) (csapat)

C002

C002

1/3 Technikai kód (csak a HM KPSZH, a HM PSZNYI, és a HM 1. sz. TPSZI használhatja) (központi)

2/1 Honvéd Vezérkar közvetlen szervezetei

Alkalmazott kód

A kód jelentése

előirányzat

teljesítés

D101

D101

MH Összhaderőnemi Logisztikai és Támogató Parancsnokság és alárendeltjei tevékenysége (csapat)

D102

D102

MH Budapesti Helyőrség-parancsnokság és alárendelt szervezetei tevékenysége (csapat)

D103

D103

HM HVK egyéb közvetlen szervezetei tevékenysége (csapat)

D106

D106

HM HVK Katonai Tervező Főcsoportfőnökség alárendelt szervezeteinek tevékenysége (csapat)

D107

D107

MH Egészségügyi Parancsnoksága és alárendelt szervezeteinek tevékenysége (csapat)

D108

D108

HM Személyzeti Főosztály alárendelt szervezeteinek tevékenysége (csapat)

D211

D211

Logisztikai szervek központi költségvetése (központi)

2/1 Speciális címrendkódjai

D301

D301

Ország-mozgósítás gazdasági felkészülés bonyolítása (csapat)

D305

D305

Nukleáris balesetelhárítási feladatok végrehajtásában való közreműködés (Katasztrófavédelmi feladatok) (csapat)

D308

D308

Drogprevenciós program (csapat)

D315

D315

FP feladatok (haderőfejlesztési vállalások) kiadásai (csapat)

D316

D316

Munkábahelyezést Elősegítő Bizottság tevékenysége (csapat)

D320

Megszűnő (megszűnt) szervezetek tevékenységének elkülönítése a jogutód szervezetnél (csapat)

D322

D322

Intranet és egyéb informatikai kiadás (csapat)

D328

D328

Árvízvédelemmel kapcsolatos feladatok (csapat)

D337

D337

Ideiglenes állományjegyzéken szereplők ellátása (csapat)

D339

D339

Kincstári ingatlan vagyon értékesítésének, hasznosításának bevételei, azok felhasználásai (csapat)

D343

ZMNE érdekében felmerült kiadások (csapat)

D344

MH KP Tts. Szakképző Iskola érdekében felmerült kiadások (csapat)

D355

D355

Kincstári ingó tárgyi eszközök és készletek értékesítésének bevételei, azok felhasználásai (csapat)

D358

D358

Iskolarendszeren kívüli képzések (csapat)

D401

D401

Ország-mozgósítás gazdasági felkészülés bonyolítása (központi)

D405

D405

Nukleáris balesetelhárítási feladatok végrehajtásában való közreműködés (Katasztrófavédelmi feladatok) (központi)

D408

D408

Drogprevenciós program (központi)

D414

D414

Gripen bérleti díj és egyéb kiadások (központi)

D415

D415

FP feladatok (haderőfejlesztési vállalások) kiadásai (központi)

D423

D423

Fizikai biztonság és elektronikus információvédelemmel kapcsolatos feladatok (központi)

D424

D424

Személyi állomány egyéni felszerelésének és ruházati anyagainak korszerűsítése (központi)

D425

D425

Híradó, informatikai és EHV fejlesztési program (központi)

D426

D426

Gépjármű program (központi)

D427

D427

Vegyivédelmi fejlesztési program (központi)

D428

D428

Árvízvédelemmel kapcsolatos feladatok (központi)

D431

D431

MIG–29 üzemidő meghosszabbítás (központi)

D432

D432

Helikopterek javítása (MI–8, MI–17, MI–24) (központi)

D439

D439

Kincstári ingatlan vagyon értékesítésének, hasznosításának bevételei, azok felhasználásai (központi)

D443

ZMNE érdekében felmerült kiadások (központi)

D444

MH KP Tts. Szakképző Iskola érdekében felmerült kiadások (központi)

D446

D446

Gripen repülőgépek bérlésével kapcsolatban felmerülő hazai kiadások (központi)

D454

D454

Gripen bérlésével összefüggő fegyverzet, egyéb berendezési eszközök és anyagok beszerzéséhez kapcsolódó kiadások (központi)

D455

D455

Kincstári ingó tárgyi eszközök és készletek értékesítésének bevételei, azok felhasználásai (központi)

D459

D459

Csapatszintű szervezetek online vezetői és konferencia hálózatának fejlesztése (központi)

D460

D460

Befogadó Nemzeti Támogatás adatbázis kialakítása (központi)

D461

D461

Egyéb gépjármű programok (központi)

D462

D462

Egyéb fegyverzeti programok (központi)

D463

D463

Közlekedési szakági programok (központi)

D464

D464

Egészségügyi szakági programok (központi)

D465

D465

Élelmezési szakági programok (központi)

D466

D466

Üzemanyag szakági programok (központi)

D467

D467

Humán nyelvképzés (központi)

D468

D468

Gripen repülőkhöz kapcsolódó elektronikai és híradó szakági programok (központi)

2/1 Nemzetközi címrendkódjai

D508

D508

MH Iraki Kiképzést Biztosító Század (csapat)

D510

D510

Nemzetközi gyakorlatok és kiképzések (csapat)

D512

D512

UNFICYP (csapat)

D513

D513

MFO (csapat)

D514

D514

Katonai megfigyelők (csapat)

D521

D521

Multilaterális rendezvények (csapat)

D528

D528

KKH \ NKK \ NÖK működése (csapat)

D529

D529

HM NRH nemzeti támogatás (csapat)

D533

D533

Kétoldalú kapcsolatok (csapat)

D544

D544

NRF feladat (csapat)

D545

D545

MH KFOR MLF Század (csapat)

D608

D608

MH Iraki Kiképzést Biztosító Század (központi)

D610

D610

Nemzetközi gyakorlatok és kiképzések (központi)

D612

D612

UNFICYP (központi)

D613

D613

MFO (központi)

D614

D614

Katonai megfigyelők (központi)

D615

D615

KRK EUFOR (ALTHEA) (központi)

D616

D616

KFOR tevékenysége – MH ŐBZ és MH ŐBSZ (központi)

D621

D621

Multilaterális rendezvények (központi)

D640

D640

Afganisztáni ISAF misszió (központi)

D644

D644

NRF feladat (központi)

D645

D645

MH KFOR MLF Század (központi)

2/1 Tartalék és technikai címrendkódjai

D910

Vezérkarfőnöki tartalék előirányzat

D911

Alcím tartalék előirányzat (csapat)

D921

Alcím tartalék előirányzat (központi)

D001

D001

2/1 Technikai kód (csak a HM KPSZH, a HM PSZNYI, és a HM TPSZI-k használhatják) (csapat)

D002

D002

2/1 Technikai kód (csak a HM KPSZH, a HM PSZNYI, és a HM TPSZI-k használhatják) (központi)

2/2 Magyar Honvédség Szárazföldi csapatai

Alkalmazott kód

A kód jelentése

előirányzat

teljesítés

E101

E101

MH Szárazföldi Parancsnokság és alárendeltjei tevékenysége (csapat)

2/2 Speciális címrendkódjai

E305

E305

Nukleáris balesetelhárítási feladatok végrehajtásában való közreműködés (Katasztrófavédelmi feladatok) (csapat)

E308

E308

Drogprevenciós program (csapat)

E315

E315

FP feladatok (haderőfejlesztési vállalások) kiadásai (csapat)

E316

E316

Munkábahelyezést Elősegítő Bizottság tevékenysége (csapat)

E320

Megszűnő (megszűnt) szervezetek tevékenységének elkülönítése a jogutód szervezetnél (csapat)

E328

E328

Árvízvédelemmel kapcsolatos feladatok (csapat)

E339

E339

Kincstári ingatlan vagyon értékesítésének, hasznosításának bevételei, azok felhasználásai (csapat)

E343

ZMNE érdekében felmerült kiadások (csapat)

E344

MH KP Tts. Szakképző Iskola érdekében felmerült kiadások (csapat)

E355

E355

Kincstári ingó tárgyi eszközök és készletek értékesítésének bevételei, azok felhasználásai (csapat)

2/2 Nemzetközi címrendkódjai

E502

E502

NATO és PfP tanfolyamok (csapat)

E503

E503

Regionális nyelvképzés (csapat)

E508

E508

MH Iraki Kiképzést Biztosító Század (csapat)

E510

E510

Nemzetközi gyakorlatok és kiképzések (csapat)

E512

E512

UNFICYP (csapat)

E513

E513

MFO (csapat)

E515

E515

KRK EUFOR (ALTHEA) (csapat)

E516

E516

KFOR tevékenysége – MH ŐBZ és MH ŐBSZ (csapat)

E521

E521

Multilaterális rendezvények (csapat)

E532

E532

Nemzetközi kommunikációs feladatok (csapat)

E533

E533

Kétoldalú kapcsolatok (csapat)

E540

E540

Afganisztáni ISAF misszió (csapat)

E544

E544

NRF feladat (csapat)

E545

E545

MH KFOR MLF Század (csapat)

2/2 Tartalék és technikai címrendkódjai

E910

Alcím tartalék előirányzat

E001

E001

2/2 Technikai kód (csak a HM KPSZH, a HM PSZNYI, és a HM 2. sz. TPSZI használhatja) (csapat)

2/3 Magyar Honvédség Repülő és légvédelmi csapatai

Alkalmazott kód

A kód jelentése

előirányzat

teljesítés

F101

F101

MH Légierő Parancsnokság és alárendeltjei tevékenysége (csapat)

2/3 Speciális címrendkódjai

F308

F308

Drogprevenciós program (csapat)

F315

F315

FP feladatok (haderőfejlesztési vállalások) kiadásai (csapat)

F316

F316

Munkábahelyezést Elősegítő Bizottság tevékenysége (csapat)

F320

Megszűnő (megszűnt) szervezetek tevékenységének elkülönítése a jogutód szervezetnél (csapat)

F328

F328

Árvízvédelemmel kapcsolatos feladatok (csapat)

F339

F339

Kincstári ingatlan vagyon értékesítésének, hasznosításának bevételei, azok felhasználásai (csapat)

F343

ZMNE érdekében felmerült kiadások (csapat)

F344

MH KP Tts. Szakképző Iskola érdekében felmerült kiadások (csapat)

F346

F346

Gripen repülőgépek bérlésével kapcsolatban felmerülő hazai kiadások (csapat)

F355

F355

Kincstári ingó tárgyi eszközök és készletek értékesítésének bevételei, azok felhasználásai (csapat)

2/3 Nemzetközi címrendkódjai

F502

F502

NATO és PfP tanfolyamok (csapat)

F503

F503

Regionális nyelvképzés (csapat)

F505

F505

Kanadai repülőhajózó képzés (csapat)

F506

F506

Cseh repülőhajózó képzés (csapat)

F510

F510

Nemzetközi gyakorlatok és kiképzések (csapat)

F512

F512

UNFICYP (csapat)

F513

F513

MFO (csapat)

F515

F515

KRK EUFOR (ALTHEA) (csapat)

F521

F521

Multilaterális rendezvények (csapat)

F533

F533

Kétoldalú kapcsolatok (csapat)

F541

F541

AN–26-os pilóták pénzügyi jellegű kiadásai (csapat)

F544

F544

NRF feladat (csapat)

F546

F546

AN–26-os pilóták logisztikai jellegű kiadásai (csapat)

2/3 Tartalék és technikai címrendkódjai

F910

Alcím tartalék előirányzat

F001

F001

2/3 Technikai kód (csak a HM KPSZH, a HM PSZNYI, és a HM 2. sz. T PSZI használhatja) (csapat)

3/1 Katonai Felderítő Hivatal

Alkalmazott kód

A kód jelentése

előirányzat

teljesítés

G101

G101

MK Katonai Felderítő Hivatal tevékenysége (csapat)

3/1 Speciális címrendkódjai

G339

G339

Kincstári ingatlan vagyon értékesítésének, hasznosításának bevételei, azok felhasználásai (csapat)

G352

G352

EG 0400 Stratégiai felderítő képesség (csapat)

G355

G355

Kincstári ingó tárgyi eszközök és készletek értékesítésének bevételei, azok felhasználásai (csapat)

3/1 Nemzetközi címrendkódjai

G521

G521

Multilaterális rendezvények (csapat)

3/1 Tartalék és technikai címrendkódjai

G910

Alcím tartalék előirányzat

G001

G001

3/1 Technikai kód (csak a HM KPSZH, és a HM PSZNYI használhatja) (csapat)

3/2 Katonai Biztonsági Hivatal

Alkalmazott kód

A kód jelentése

előirányzat

teljesítés

H101

H101

MK Katonai Biztonsági Hivatal tevékenysége (csapat)

3/2 Speciális címrendkódjai

H339

H339

Kincstári ingatlan vagyon értékesítésének, hasznosításának bevételei, azok felhasználásai (csapat)

H355

H355

Kincstári ingó tárgyi eszközök és készletek értékesítésének bevételei, azok felhasználásai (csapat)

3/2 Tartalék és technikai címrendkódjai

H910

Alcím tartalék előirányzat

H001

H001

3/2 Technikai kód (csak a HM KPSZH, és a HM PSZNYI használhatja) (csapat)

4 Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem

Alkalmazott kód

A kód jelentése

előirányzat

teljesítés

I101

I101

ZMNE alaptevékenysége (csapat)

4 Speciális címrendkódjai

I305

I305

Nukleáris balesetelhárítási feladatok végrehajtásában való közreműködés (Katasztrófavédelmi feladatok) (csapat)

I339

I339

Kincstári ingatlan vagyon értékesítésének, hasznosításának bevételei, azok felhasználásai (csapat)

I346

I346

Gripen repülőgépek bérlésével kapcsolatban felmerülő hazai kiadások (csapat)

I353

I353

Üllői úti bázis üzemeltetése (csapat)

I355

I355

Kincstári ingó tárgyi eszközök és készletek értékesítésének bevételei, azok felhasználásai (csapat)

I358

I358

Iskolarendszeren kívüli képzések (csapat)

4 Nemzetközi címrendkódjai

I502

I502

NATO és PfP tanfolyamok (csapat)

I503

I503

Regionális nyelvképzés (csapat)

I510

I510

Nemzetközi gyakorlatok és kiképzések (csapat)

I521

I521

Multilaterális rendezvények (csapat)

4 Tartalék és technikai címrendkódjai

I910

Cím tartalék előirányzat

I001

I001

4 Technikai kód (csak a HM KPSZH, és a HM PSZNYI használhatja) (csapat)

5 Katonai ügyészségek

Alkalmazott kód

A kód jelentése

előirányzat

teljesítés

J101

J101

Katonai ügyészségek tevékenysége (csapat)

5 Speciális címrendkódjai

J339

J339

Kincstári ingatlan vagyon értékesítésének, hasznosításának bevételei, azok felhasználásai (csapat)

J355

J355

Kincstári ingó tárgyi eszközök és készletek értékesítésének bevételei, azok felhasználásai (csapat)

5 Tartalék és technikai címrendkódjai

J910

Cím tartalék előirányzat

J001

J001

5 Technikai kód (csak a HM KPSZH, és a HM PSZNYI használhatja) (csapat)

6 MH Egészségügyi intézetek

Alkalmazott kód

A kód jelentése

előirányzat

teljesítés

K101

K101

Központi Honvédkórház tevékenysége (csapat)

K102

K102

Kecskeméti Repülőkórház tevékenysége (csapat)

K103

K103

HÉMORI tevékenysége (csapat)

K104

K104

BKRI tevékenysége (csapat)

K106

K106

Verőcei Betegotthon tevékenysége (csapat)

6 Speciális címrendkódjai

K320

Megszűnő (megszűnt) szervezetek tevékenységének elkülönítése a jogutód szervezetnél

K339

K339

Kincstári ingatlan vagyon értékesítésének, hasznosításának bevételei, azok felhasználásai (csapat)

K355

K355

Kincstári ingó tárgyi eszközök és készletek értékesítésének bevételei, azok felhasználásai (csapat)

6 Tartalék és technikai címrendkódjai

K001

Központi Honvédkórház technikai kód (HM PSZNYI)

K002

Kecskeméti Repülőkórház technikai kód (HM PSZNYI)

K003

HÉMORI technikai kód (HM PSZNYI)

K004

BKRI technikai kód (HM PSZNYI)

K006

Verőcei Betegotthon technikai kód (HM PSZNYI)

K910

Cím tartalék előirányzat

K011

K011

6 Technikai kód (csak a HM KPSZH, a HM PSZNYI, és a HM 1. sz. TPSZI használhatja) (csapat)

7 Kormányzati Frekvenciagazdálkodási Hivatal

Alkalmazott kód

A kód jelentése

előirányzat

teljesítés

L101

L101

Kormányzati Frekvenciagazdálkodási Hivatal tevékenysége (csapat)

7 Speciális címrendkódjai

L339

L339

Kincstári ingatlan vagyon értékesítésének, hasznosításának bevételei, azok felhasználásai (csapat)

L355

L355

Kincstári ingó tárgyi eszközök és készletek értékesítésének bevételei, azok felhasználásai (csapat)

7 Tartalék és technikai címrendkódjai

L910

Cím tartalék előirányzat

L001

L001

7 Technikai kód (csak a HM KPSZH és a HM PSZNYI használhatja) (csapat)

8/1 Fejezeti kezelésű előirányzatok – Beruházás

Alkalmazott kód

A kód jelentése

előirányzat

teljesítés

M101

M101

Katonai védelmi beruházások

M102

M102

Lakástámogatás

M103

M103

Lakásépítés

M104

M104

MH Központi Honvédkórház

8/2 Fejezeti kezelésű előirányzatok – Ágazati célelőirányzatok

Alkalmazott kód

A kód jelentése

előirányzat

teljesítés

N202

N202

Nemzetközi kártérítés

N204

Hozzájárulás a hivatásos katonák kedvezményes nyugellátásának kiadásaihoz

N205

Hozzájárulás a hivatásos katonák kedvezményes nyugellátásának kiadásaihoz (Ny. Alap)

N206

Hozzájárulás a hivatásos katonák kedvezményes nyugellátásának kiadásaihoz (E. Alap)

N211

N211

Hadisírok létesítése az Oroszországi Föderációban

N213

N213

HM Honvéd Kulturális Szolgáltató Kht. kv. támogatása

N214

N214

HM Zrínyi Kommunikációs Kht. kv. támogatása

N215

N215

HM ReCreativ Üdültetési, Egészségmegőrző és Rendezvényszervező kht. kv. támogatása

N216

N216

HM Térképészeti Kht. kv. támogatása

N217

N217

Monostori Erőd Kht. kv. támogatása

N218

N218

Pécsi Tudományegyetem kv. támogatása

N220

N220

Hozzájárulás a NATO Biztonsági Beruházási Programjához

N222

N222

MH Szociálpolitikai Közalapítvány feladattervében szereplő feladatok támogatása

N223

N223

MH Szociálpolitikai Közalapítvány által adott juttatások támogatása

N224

N224

Honvéd Művészegyüttes támogatása

N227

N227

Társadalmi szervek támogatása (Kulturális pályázatok alapján)

N228

N228

Társadalmi szervek támogatása (Sporttevékenység támogatása pályázatok alapján)

N229

N229

Társadalmi szervek támogatása (Kommunikációs pályázatok alapján)

N230

N230

A fejezeti kezelésű előirányzatokkal összefüggésben felmerült, a MÁK által nyújtott szolgáltatások díjai

N231

N231

MH Szociálpolitikai Közalapítvány által ellátott rekonverziós célú feladatok támogatása

N232

N232

Honvédszakszervezet támogatása

N233

N233

Honvédségi Dolgozók Szakszervezetének támogatása

N234

N234

Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének támogatása

N235

N235

Csapatok Érdekvédelmi Szövetségének támogatása

N236

N236

Magyar Hadtudományi Társaság támogatása

N237

N237

Ernyőszervezetek támogatása

N238

N238

Egyéb társadalmi szervek támogatása

8/2 Nemzetközi címrendkódjai

N526

N526

Hozzájárulás a NATO költségvetéséhez

N527

N527

Hozzájárulás a Nyugat-Európai Fegyverzeti Csoport (WEAO) működési költségeihez

N534

N534

Egyéb uniós befizetések

8/2 Tartalék és technikai címrendkódjai

N910

N910

Fejezeti államháztartási tartalék

N001

N001

8/2 Technikai kód (csak a HM KPSZH és a HM PSZNYI használhatja)


A megnevezések változása miatt a 2003–2005. évekre történő lekérdezéseknél a kódokhoz, az akkor hatályos címrendkód jegyzékből, az aktuális megnevezéseket hozzá kell rendelni!


Speciális feladatok összesítő kimutatása
(2006. január 1-jétől)

Fsz.

Feladat

Csapat

Központi

Feladatcím

1.

Ország-mozgósítás gazdasági felkészülés bonyolítása

A301; B301; C301; D301

C401; D401

OMGF

2.

üres

 

 

 

3.

Központi kulturális, PR és média feladatok

A303

 

 

4.

üres

 

 

 

5.

Nukleáris balesetelhárítási feladatok végrehajtásában való közreműködés (Katasztrófavédelmi feladatok)

A305; D305; E305; I305

D405

NBEF

6.

Kórházak központi hatáskörben történő felújításai

C306

C406

KKOF

7.

Szennyező források, szennyezett területek kármentesítése

C307

C407

SZFK

8.

Drogprevenciós program

D308; E308; F308

D408

DROG

9.

üres

 

 

 

10.

üres

 

 

 

11.

Laktanya Rekonstrukciós Program

 

C411

 

12.

Elhelyezési szolgáltatás megvásárlása (tender) (központi)

 

C412

 

13.

üres

 

 

 

14.

Gripen bérleti díj és egyéb kiadások

 

D414

 

15.

FP feladatok (haderőfejlesztési vállalások) kiadásai

C315; D315; E315; F315

C415; D415

FPAA

16.

Munkábahelyezést Elősegítő Bizottság tevékenysége

A316; D316; E316; F316

 

MEBT

17.

üres

 

 

 

18.

üres

 

 

 

19.

NSIP Programiroda tevékenysége (nemzeti)

B319; C319

 

NSIN

20.

Megszűnő (megszűnt) szervezetek tevékenységének elkülönítése a jogutód szervezetnél

A320; B320; C320; D320; E320; F320; K320

 

21.

üres

 

 

 

22.

Intranet és egyéb informatikai kiadás

A322; D322

 

INTR

23.

Fizikai biztonság és elektronikus információvédelemmel kapcsolatos feladatok

A323; C323

C423; D423

FBEI

24.

Személyi állomány egyéni felszerelésének és ruházati anyagainak korszerűsítése

 

D424

 

25.

Híradó, informatikai és EHV fejlesztési program

 

D425

 

26.

Gépjármű program

 

D426

 

27.

Vegyivédelmi fejlesztési program

 

D427

 

28.

Árvízvédelemmel kapcsolatos feladatok

D328; E328; F328

D428

ARVI

29.

K+F feladat (HM TH)

C329

 

 

30.

Biztonságpolitikai szerződéseket koordináló tárcaközi bizottság kiadásai (HM NRH)

C330

 

 

31.

MIG–29 üzemidő meghosszabbítás

 

D431

 

32.

Helikopterek javítása (MI–8, MI–17, MI–24)

 

D432

 

33.

üres

 

 

 

34.

üres

 

 

 

35.

üres

 

 

 

36.

NATO Biztonsági Beruházási Program lebonyolítása

B336

 

 

37.

Ideiglenes állományjegyzéken szereplők ellátása

D337

 

 

38.

Humán Program végrehajtása

A338

 

 

39.

Kincstári ingatlanvagyon értékesítésének, hasznosításának bevételei, azok felhasználásai

A339; B339;
C339; D339;
E339; F339;
G339; H339;
I339; J339;
K339; L339

B439; C439; D439

KVER

40.

Hotel Hadik és Istenhegyi Úti Vendégház működési költségvetése (HM NRH)

C340

 

 

41.

Hazai rendezvényi tevékenységek költségvetése (HM NRH)

C341

 

 

42.

HM–I. objektum karbantartás és felújítás (HM IKH)

A342; C342

C442

HMIO

43.

ZMNE érdekében felmerült kiadások

C343; D343; E343; F343

C443; D443

KTZM

44.

MH KP Tts. Szakképző Iskola érdekében felmerült kiadások

C344; D344; E344; F344

C444; D444

KTKP

45.

HM IKH egyéb ingatlan-felújítási kiadásai

 

C445

 

46.

Gripen repülőgépek bérlésével kapcsolatban felmerülő hazai kiadások

B346; C346; F346; I346

C446; D446

GRIH

47.

Nyugdíjas otthoni elhelyezés igazgatási feladatai

A347

 

 

48.

Laktanya Rekonstrukciós Program környezetszennyezések kármentesítése

C348

C448

 

49.

Őrzésvédelmi feladatok

 

C449

 

50.

üres

 

 

 

51.

Nyugdíjas otthon kapacitás bérlet (IKH)

 

C451

 

52.

EG 0400 Stratégiai felderítő képesség

G352

 

 

53.

Üllői úti bázis üzemeltetése

I353

 

 

54.

Gripen bérlésével összefüggő fegyverzet, egyéb berendezési eszközök és anyagok beszerzéséhez kapcsolódó kiadások

 

D454

 

55.

Kincstári ingó tárgyi eszközök és készletek értékesítésének bevételei, azok felhasználásai

A355; B355;
C355; D355;
E355; F355;
G355; H355;
I355; J355;
K355; L355

B455; C455; D455

KIER

56.

NKÖM együttműködés

A356

 

 

57.

OSZK együttműködés

A357

 

 

58.

Iskolarendszeren kívüli képzések

A358; D358; I358

 

IRKK

59.

Csapatszintű szervezetek online vezetői és konferencia hálózatának fejlesztése

 

D459

 

60.

Befogadó Nemzeti Támogatás adatbázis kialakítása

 

D460

 

61.

Egyéb gépjármű programok

 

D461

 

62.

Egyéb fegyverzeti programok

 

D462

 

63.

Közlekedési szakági programok

 

D463

 

64.

Egészségügyi szakági programok

 

D464

 

65.

Élelmezési szakági programok

 

D465

 

66.

Üzemanyag szakági programok

 

D466

 

67.

Humán nyelvképzés

 

D467

 

68.

Gripen repülőkhöz kapcsolódó elektronikai és híradó szakági programok

 

D468

 

69.

Rekonverziós program

A369

 

 

70.

VTTIR-rel kapcsolatos kiadások

A370

 

 

71.

HM Roma Referatúra kiadásai

A371

 

 

72.

Haditechnikai hirdetmények megjelentetésének kiadásai (HM BBBH)

 

B472

 



Nemzetközi feladatok összesítő kimutatása
(2006. január 1-jétől)

Ssz.

Feladat

Csapat

Központi

Fejezeti

Feladatcím

1.

üres

 

 

 

 

2.

NATO és PfP tanfolyamok

A502; C502; E502; F502; I502

 

 

TANF

3.

Regionális nyelvképzés

A503; B503; C503; E503; F503; I503

 

 

REGI

4.

üres

 

 

 

 

5.

Kanadai repülőhajózó képzés

C505; F505

 

 

NFTC

6.

Cseh repülőhajózó képzés

F506

 

 

CSEH

8.

MH Iraki Kiképzést Biztosító Század

C508; D508; E508

C608; D608

 

IKBS

9.

üres

 

 

 

 

10.

Nemzetközi gyakorlatok és kiképzések

A510; B510; C510; D510; E510; F510; I510

D610

 

GYAK

11.

üres

 

 

 

 

12.

UNFICYP

C512; D512; E512; F512

D612

 

CYPM

13.

MFO

C513; D513; E513; F513

D613

 

MFOM

14.

Katonai megfigyelők

C514; D514;

D614

 

KMFM

15.

KRK EUFOR (ALTHEA)

C515; E515; F515

C615; D615

 

SKRK

16.

KFOR tevékenysége – MH ŐBZ és MH ŐBSZ

C516; E516;

C616; D616

 

KFOR

17.

üres

 

 

 

 

18.

üres

 

 

 

 

19.

üres

 

 

 

 

20.

üres

 

 

 

 

21.

Multilaterális rendezvények

A521; C521; D521; E521; F521; G521; I521

D621

 

MULT

22.

üres

 

 

 

 

23.

üres

 

 

 

 

24.

üres

 

 

 

 

25.

üres

 

 

 

 

26.

Hozzájárulás a NATO költségevetéséhez (fejezeti)

 

 

N526

NAKV

27.

Hozzájárulás a NATO katonai költségvetéséhez WEAG
(fejezeti)

 

 

N527

WEAO

28.

KKH / NKK / NÖK működése

D528

 

 

KKHM

29.

HM NRH nemzeti támogatás

C529; D529

 

 

NTSZ

30.

MK ÁNK VPR működése

B530

 

 

VPRM

31.

EBESZ katonai képviselet működése

B531; C531

 

 

EBES

32.

Nemzetközi kommunikációs feladatok

A532; C532; E532

 

 

NKFA

33.

Kétoldalú kapcsolatok

C533; D533; E533; F533

 

 

BILK

34.

Egyéb uniós befizetések

 

 

N534

 

35.

üres

 

 

 

 

36.

NSIP Programiroda tevékenysége (nemzetközi)

A536; B536

 

 

NSIB

37.

üres

 

 

 

 

38.

Nemzetközi feladatok kiszolgálásának nem felosztható költségei

C538

 

 

 

39.

üres

 

 

 

 

40.

Afganisztáni ISAF misszió

C540; E540;

C640; D640

 

ISAF

41.

AN–26-os pilóták pénzügyi jellegű kiadásai

F541

 

 

ANPK

42.

üres

 

 

 

 

43.

üres

 

 

 

 

44.

NRF feladat

C544; D544; E544; F544

C644; D644

 

NRFM

45.

MH KFOR MLF Század

C545; D545; E545

C645; D645

 

MLFS

46.

AN–26-os pilóták logisztikai jellegű kiadásai

F546

 

 

 

5. sz. melléklet a 7/2006. (HK 3.) HM utasításhoz

A nemzetközi feladatok felett felügyeletet gyakorló személyek és a keretgazda szervezetek

Feladat megnevezése

Szakmai felügyeletet
gyakorló

Keretgazda
(költségvetési)

NATO és PfP tanfolyamok

HM HU HÁT

HM HPF

Regionális nyelvképzés

HM HU HÁT

HM SZF

Cseh repülőhajózó képzés

HM HVKF I. h.

MH LEP

Kanadai repülőhajózó képzés (NFTC)

HM HVKF I. h.

MH LEP/HM NRH

AN-26-os pilóták pénzügyi jellegű kiadásai

HM HVKF I. h.

MH LEP

Nemzetközi gyakorlatok és kiképzések

HM HVKF I. h.

HM HVK KTFCSF-ség

UNFICYP

HM VP HÁT

MH LEP/MH ÖLTP

MFO

HM VP HÁT

MH LEP/MH ÖLTP

Katonai Megfigyelők

HM VP HÁT

HM HVK MFCSF-ség/MH ÖLTP

MH Katonai Rendfenntartó Kontingens

HM VP HÁT

MH SZFP/MH ÖLTP/HM IKH

KFOR ÖBZ és ŐBSZ tevékenysége

HM VP HÁT

MH SZFP/MH ÖLTP/HM IKH

Iraki Magyar Katonai Kontingens

HM VP HÁT

MH SZFP/MH ÖLTP/HM IKH

ISAF tevékenysége (Afganisztán)

HM VP HÁT

MH SZFP/MH ÖLTP/HM IKH

NRF tevékenysége

HM VP HÁT

MH SZFP/MH ÖLTP/HM IKH

Multilaterális rendezvények

HM VP HÁT

HM VPNEF

Hozzájárulás a NATO Biztonsági Beruházási Programjához

HM VG HÁT

HM BBBH

Hozzájárulás NATO költségvetésekhez

HM VG HÁT

HM KPSZH

Hozzájárulás a WEAO működési költségvetéséhez

HM VG HÁT

HM HFF

Egyéb uniós befizetések

HM VG HÁT

HM KPSZH

MH Katonai Képviselő Hivatal működési költségvetése (Brüsszel)

HM VP HÁT

HM HVKF I. h.

MH Nemzeti Katonai Képviselet működési költségvetése (Mons)

HM VP HÁT

HM HVKF I. h.

MH Nemzeti Összekötő Képviselet működési költségvetése (Norfolk)

HM VP HÁT

HM HVKF I. h.

Nem fegyveres külföldi szolgálatot teljesítők valamint külföldön tartósan tanulmányokat folytatók nemzeti támogatása

HM KÁT

HM NRH

MK ÁNK VPR működése

HM VP HÁT

HM VPNEF

EBESZ misszió Katonai képviselet működése

HM VP HÁT

HM NRH

Nemzetközi kommunikációs feladatok

HM KABF, HÁT

HM KF

Kétoldalú kapcsolatok

HM VP HÁT

HM VPNEF

Nemzetközi feladatok kiszolgálásának nem felosztható költségei

HM KÁT

HM NRH


Szakmai felügyeletet gyakorló szervezet: a keretgazda részére meghatározza a honvédelmi miniszter által kitűzött politikai célok elérését szolgáló nemzetközi feladatokkal kapcsolatos prioritásokat, valamint a szakmai feladatok végrehajtásával kapcsolatos beszámolás módját és rendjét.

Keretgazda szervezet: a keretek felhasználásának irányítását, a feladatokat megvalósító költségviselő szervezetek beszámoltatását, valamint a felügyeletet gyakorló szerv felé történő szakmai beszámolást és nagybani költségelszámolást végzi.
*

Az utasítást a 11/2007. (HK 3.) HM utasítás 23. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, 2007. január 31. napjával.

*,

Az utasítás aláírásának napja 2006. január 11.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére