• Tartalom

72/2006. (HK 16.) HM utasítás

72/2006. (HK 16.) HM utasítás

a polgári felsőoktatási intézmények hallgatóival köthető ösztöndíjszerződés, valamint az ösztöndíj folyósításának rendjéről*

2006.08.18.
A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény (a továbbiakban: Hvt.) 52. § (1) bekezdésének f) pontjaiban kapott felhatalmazás alapján, a Hvt. 97. § (1) bekezdésének e) és n) pontjában foglalt feladatok végrehajtásának elősegítése érdekében az alábbi
utasítást
adom ki:

1. § Az utasítás hatálya kiterjed a Honvédelmi Minisztériumra (a továbbiakban: HM), a minisztérium közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezetekre, a Magyar Honvédség katonai szervezeteire, továbbá az MK Katonai Felderítő Hivatalra, az MK Katonai Biztonsági Hivatalra, valamint a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemre (a továbbiakban: ZMNE).

2. § (1) A Magyar Honvédség katonai felsőoktatási intézményeiben nem megszerezhető felsőfokú végzettséggel rendelkező állomány biztosítása érdekében jelen utasítással ösztöndíjat alapítok, amelynek elnyerésére tanévenként, amennyiben arra külön egyedi döntés születik, pályázati felhívást adok ki.

(2) A pályázati felhívás tartalmazza a jelentkezés feltételeit, az alkalmassági vizsgálat kötelezettségét, az ösztöndíjszerződés alapján biztosított ösztöndíj összegét, a pályázat benyújtásának határidejét, egyéb feltételeit. Az ösztöndíjra pályázatot benyújtó hallgató tudomásul veszi és nyilatkozik, hogy a Magyar Honvédség az MK Katonai Biztonsági Hivatal útján a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény (a továbbiakban: Hjt.) 41. § (1) és (2) bekezdésében foglalt, a büntetlen előélet és a kizárólag magyar állampolgársággal való rendelkezést előzetesen, mint a szolgálati jogviszony létesítésének előfeltételei fennálltát ellenőrizheti.

(3) A pályázatokat a pályázatra kiírt szakoknak megfelelően létrehozott bizottság bírálja el és dönt az ösztöndíjszerződés megköthetőségéről. A bizottság elnöke a HM Személyzeti Főosztály (a továbbiakban: HM SZEF) vezetője, tagjai a kiírt szakok delegált képviselői. A bizottság megalakulását követően működéséről ügyrendet fogad el.

3. § (1) Az ösztöndíjszerződés azzal a hallgatóval köthető, aki az alábbi feltételeknek megfelel:

a) kizárólag magyar állampolgár;

b) büntetlen előéletű;

c) cselekvőképes;

d) a szerződéses állomány tagjára vonatkozó egészségügyi, pszichikai és fizikai és egyéb alkalmazási követelményeknek megfelel;

e) hazai polgári felsőoktatási intézmény katonai felsőoktatási intézményben nem oktatott szakán, nappali tagozatos főiskolai vagy egyetemi képzésben vagy felsőfokú alapképzésben vagy mesterképzésben vagy osztatlan képzésben vesz részt;

f) a képzésben legalább két lezárt szemeszterrel rendelkezik;

g) a folyamatos tanulmányok folytatását vállalja;

h) vállalja, hogy az ösztöndíjszerződésben meghatározott iskolai végzettség megszerzésétől számított 30 napon belül a Magyar Honvédséggel legalább az ösztöndíj folyósításának időtartamával megegyező időre szerződéses állományú katonai jogviszonyt létesít.

(2) Az (1) bekezdés d) pontja szerinti feltétel meglétének ellenőrzését a hivatásos és szerződéses katonai szolgálatra, valamint a katonai oktatási intézményi tanulmányokra való egészségi, pszichikai és fizikai alkalmasság elbírálásáról, továbbá az egészségügyi szabadság, a szolgálatmentesség és a csökkentett napi szolgálati idő engedélyezésének szabályiról szóló 7/2006. (III. 21.) HM rendeletben foglaltak szerint kell végezni.

(3) Az (1) bekezdés f) pontja szerinti feltételtől a Magyar Honvédségben hosszabb időszakon belül más módon betölthetetlen beosztások esetében – az illetékes szakmai szerv javaslatára – a HM SZEF vezetője eltérhet.

(4) Az ösztöndíjszerződések megkötésével, annak módosításával, felmondásával, illetve felmondásával kapcsolatos feladatokat a HM SZEF végzi. Az ösztöndíjszerződést a Honvédelmi Minisztérium képviseletében a HM SZEF vezetője írja alá.

(5) Az ösztöndíjszerződésben foglalt tanulmányi időszak legfeljebb két szemeszter időtartamra történő meghosszabbítása (halasztás) a hallgató kérelmére – az illetékes szakmai szerv egyetértésével engedélyezhető, amelytől csak különös méltánylást érdemlő helyzetben lehet eltérni. Az ösztöndíjszerződés módosításairól a ZMNE-t 8 munkanapon belül tájékoztatni kell.

4. § (1) Az ösztöndíjszerződést aláíró hallgató (a továbbiakban: hallgató) az ösztöndíjszerződésben meghatározott szemeszter kezdőnapjától a szerződéses állományú jogviszonyának kezdőnapjáig – a (2)–(5) bekezdésben foglaltak figyelembevételével – ösztöndíjra jogosult. Az ösztöndíj alapösztöndíjból és tanulmányi pótlékból áll.

(2) Az alapösztöndíj havi összege a mindenkori köztisztviselői illetményalap 100%-a.

(3) A tanulmányi pótlék havi összege az előző félévi tanulmányi átlageredmény alapján a mindenkori köztisztviselői illetményalap alábbi százalékos mértékével egyenlő:

Tanulmányi átlageredmény

Szorzószám

4,01–4,49

20%

4,50 és a felett

40%

(4) Az ösztöndíjat a törvényes magyar pénznemben kell megállapítani és havonta előre, de legkésőbb a tárgyhó 10. napjáig – a tanulmányi szünidőket is beleértve – kell a hallgató megbízása alapján a bankszámlájára utalni.

(5) Az ösztöndíjszerződésben foglaltak végrehajtásával kapcsolatos személyügyi, tanulmányi, pénzügyi feladatokat a ZMNE látja el.

(6) Az ösztöndíj összegének mindenkori változásáról az ösztöndíjszerződést aláíró feleket írásban kell tájékoztatni.

(7) A ZMNE az ösztöndíj folyósítását szünetelteti, ha a szerződésben meghatározott képzési idő túllépésére vagy halasztásra a hallgatónak felróható okból került sor.

5. § (1) Amennyiben a hallgató neki felróható okból az ösztöndíjszerződésben vállalt kötelezettségeit nem teljesíti, vagy a képzettség megszerzését követő 30 napon belül nem létesít szerződéses katonai jogviszonyt a Magyar Honvédséggel, az ösztöndíjszerződés alapján folyósított ösztöndíjak teljes összegét, valamint a megállapított, de meg nem fizetett tandíjnak azt a hányadát, amelyet az ösztöndíjszerződés megkötése hiányában neki meg kellett volna fizetnie, köteles visszatéríteni, illetve megtéríteni.

(2) Ha a hallgató az ösztöndíjszerződésben foglaltaknak eleget téve a Magyar Honvédséggel szerződéses katonai jogviszonyt létesít, s az ösztöndíjszerződésben vállalt minimális szolgálati időt nem teljesíti, az ösztöndíjszerződés alapján folyósított támogatások visszatérítésére a képzési támogatás visszatérítéséről szóló 6/2002. (I. 25.) HM rendelet rendelkezéseit kell alkalmazni.

6. § Az ösztöndíjszerződés kötelező elemeit az utasítás melléklete tartalmazza. A szerződést három példányban kell elkészíteni. Az 1. számú példány a hallgatóé, a 2. számú példány a HM SZEF, a 3. számú példány a ZMNE nyilvántartásába kerül. A szerződés megfelelő példányát – a szerződés megkötését követő 8 napon belül – kell a ZMNE részére megküldeni.

7. § Ez az utasítás a közzétételét követő 8. napon lép hatályba, egyidejűleg a honvédségi ösztöndíjról és folyósításának rendjéről szóló 47/1997. (HK 17.), az azt módosító 21/1999. (HK 10.) és 37/2001. (HK 11.) HM utasítás, a polgári felsőoktatási intézményekben tanuló egyes honvédségi ösztöndíjasokat megillető juttatások folyósításáról szóló 58/1997. (HK 19.) HM utasítás és az azt módosító 52/1998. (HK 15.) HM utasítás hatályát veszti, azzal hogy a jelen utasítás hatálybalépését megelőzően kötött honvédségi ösztöndíjszerződéseket a jelen utasítás rendelkezései nem érintik.

Dr. Szekeres Imre s. k.,

honvédelmi miniszter

Melléklet a 72/2006. (HK 16.) HM utasításhoz

Ösztöndíjszerződés
(kötelező tartalmi kellékei)
amely létrejött egyrészről a Honvédelmi Minisztérium képviseletében szerződést kötő HM személyzeti főosztályvezető, másrészről a pályázatot elnyert ................................................................. név (...............................szül. dátum, ................................................................... anyja neve; állandó lakhely; adóazonosító jel; szig. szám; folyószámlaszám; telefon elérhetőség) főiskolai vagy egyetemi, illetve felsőfokú alapképzésben vagy mesterképzésben, osztatlan képzésben résztvevő hallgató (a továbbiakban: ösztöndíjas hallgató) között tanulmányai még hátralévő időtartamára a Magyar Honvédség szerződéses tiszti vagy tiszthelyettesi állományába kerüléséig az alábbi feltételekkel:
1. Az ösztöndíjas hallgató jogai, kötelezettségei:
a) ......................................................................................... .......................................................egyetem vagy főiskola vagy felsőfokú alapképzés vagy mesterképzés osztatlan képzés nappali munkarendben ......................................... szakán .............. év ........................ hó .............. napig tanulmányi és vizsgakötelezettségének a legjobb tudása szerint eleget tesz, végzettséget szerez.
b) Tanulmányi eredményeiről az egyes félévek lezárását követő 15 napon belül tájékoztatja a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemet (a továbbiakban: ZMNE). Tanulmányai befejezésekor, szerződéses állományba vétele előtt előzetes egészségügyi, fizikai alkalmassági, továbbá a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvényben (a továbbiakban: Hjt.) meghatározott, a szolgálati viszony létesítéséhez fűződő egyéb feltételeknek és követelményeknek megfelel.
c) A végzettség megszerzését követő 30 napon belül a Magyar Honvédséggel szerződéses tiszti vagy tiszthelyettesi szolgálati viszonyt létesít, majd részt vesz a katonai végzettséggel nem rendelkezők felkészítő tanfolyamán, és a hatályos utasítás alapján legalább az ösztöndíj folyósításának időtartamával megegyező ideig szerződéses szolgálatot vállal.
d) Amennyiben az ösztöndíjas hallgató
– az 1. a) pontban foglalt tanulmányait neki felróható okból nem fejezi be,
– a jelen szerződést egyoldalúan felmondja,
– az 1. e) pontban foglaltak kivételével a Hjt.-ben meghatározott, a szolgálati viszony létesítéséhez fűződő egyéb feltételeknek és követelményeknek neki felróható módon a szolgálati viszony létesítésekor nem felel meg,
– az ösztöndíj folyósításának időtartamával megegyező szolgálati időt neki felróható okból nem teljesíti,
a részére kifizetett ösztöndíj teljes összegét, illetve a megállapított, de meg nem fizetett tandíjnak azt a hányadát, amelyet az ösztöndíjszerződés megkötése hiányában neki meg kellett volna fizetnie, köteles megtéríteni.
e) Amennyiben az ösztöndíjas hallgató egészségügyi okból fizikailag vagy pszichikailag a szerződéses szolgálatra önhibáján kívül alkalmatlanná vált, visszafizetési kötelezettsége nem keletkezik.
f) A hallgató a szerződést bármikor felmondhatja.
g) A jelen szerződés 2. a) pontjában meghatározott halasztásnak minősülő időtartamra, amennyiben azt a Honvédelmi Minisztérium engedélyezi, az ösztöndíjas hallgatót nem illeti meg a jelen szerződés szerinti ösztöndíj. Az ösztöndíjas hallgató haladéktalanul tájékoztatja a ZMNE-t tanulmányai elhalasztásáról és annak okáról, a halasztás várható időtartamáról, továbbá a tanulmányok folytatását megfelelő módon igazolja.
2. A Honvédelmi Minisztérium jogai, kötelezettségei:
a) Az ösztöndíjas hallgatónak szerződéses szolgálati jogviszony létesítésnek napjáig, kivéve a jelen szerződés 1. a) pontjában meghatározott időpont és a szolgálati jogviszony létesítése közötti azon időtartamot, amely a hallgatónak felróható képzési idő túllépésének (a továbbiakban: halasztás) minősül, az alábbiakban meghatározottak szerint ösztöndíjat folyósít:
– havi alapösztöndíj: mindenkori köztisztviselői illetményalap 100%-a (jelenleg ...... Ft)
– havi tanulmányi pótlék – előző félév tanulmányi átlageredménye alapján –, amely a mindenkori a köztisztviselői illetményalap alábbi százalékos mértékével egyenlő.

Tanulmányi átlageredmény

Szorzószám

4,01–4,49

20%

4,50–5,00

40%

b) Az ösztöndíj az ösztöndíjszerződés megkötésének időpontját követő hónaptól kezdődően, havonta előre, legkésőbb tárgyhó 10-ig a szerződéses tiszti (egészségügyi szakterületen tiszti vagy tiszthelyettesi) állományba vétel időpontjáig – a tanulmányi szünidőket is beleértve – kerül folyósításra.
c) Az ösztöndíjas hallgató jelen szerződés aláírásával egyidejűleg tudomásul veszi és elfogadja, hogy a Honvédelmi Minisztérium a jelen szerződés 2. a) pontjában meghatározott – különösen a két szemesztert meghaladó időtartamú – halasztás engedélyezését megtagadhatja, és a jelen szerződést visszatérítési kötelezettség meghatározásával vagy arról való lemondással egyidejűleg felmondhatja.
3. A felek a jelen szerződésből eredő jogvitájuk tekintetében a Pesti Központi Kerületi Bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki.
4. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény, a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény, a katonai és rendvédelmi felsőoktatási intézmények vezetőinek, oktatóinak, hallgatóinak jogállásáról szóló 1996. évi XLV. törvény, az ösztöndíjszerződésre vonatkozó HM utasítás szabályai irányadóak.
5. Jelen szerződést a felek elolvasás és megértés után, mind akaratukkal mindenben megegyezőt aláírják.
Budapest, ....... év ..................... hó ..... nap
P. H.
    .....................................................................    .....................................................................
    Honvédelmi Minisztérium képviseletében    ösztöndíjas hallgató    
    HM személyzeti főosztályvezető
Készült: példányban
Egy példány: lap
Itsz.:
Ügyintéző(tel):
Kapják:
1. sz. pld.: ösztöndíjas hallgató
2. sz. pld.: HM SZEF
3. sz. pld.: ZMNE
*

Az utasítást utóbb a 45/2007. (HK 10.) HM utasítás 119. §-a, a 106/2011. (IX. 30.) HM utasítás, a 90/2012. (XII. 29.) HM utasítás 18. §-a módosította. Az utasítást a 38/2014. (V. 30.) HM utasítás 9. §-a hatályon kívül helyezte 2014. június 2. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére