BÜ BH 2006/72
BÜ BH 2006/72
2006.03.01.
I. Emberölésnél a kísérlet és az előkészület elhatárolása [Btk. 16. §, 18. § (1) bek., 166. § (1) bek., (3) bek.].
II. Életveszélyt okozó testi sértés bűntette kísérletének a megállapításánál – az elkövetés módján, az eszköz jellegén, a sérülés helyén túlmenően – azt is vizsgálni kell, hogy az életveszélyes sérülés bekövetkezésének reális lehetőségét az elkövető tudata átfogta-e és ebbe belenyugodva cselekedett [Btk. 16. §, 170. § (1) és (5) bek.].
A megyei bíróság a 2002. május 7. napján kelt ítéletében a terhelt bűnösségét emberölés bűntettének kísérletében és életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletében állapította meg, ezért őt 10 évi börtönbüntetésre és 10 évi közügyektől eltiltásra ítélte.
Az ügyben másodfokon eljáró ítélőtábla 2003. október 3. napján kelt és jogerős ítéletében az elsőfokú határozatot megváltoztatta, a terhelt fő- és mellékbüntetését egyaránt 7 évre mérsékelte.
Az ítéleti tényállás szerint az alkoholfüggő, italozó életvezetésű terhelt évek óta együtt élt az ugyancsak italozó életmódot folytató A.-néval. 2001 után mindketten K. F. sértett főbérleti lakásában laktak, ahol rajtuk kívül M. A. albérlő is lakott. A terhelt féltékeny volt K. F. sértettre, akiről azt feltételezte, hogy élettárásával nemi kapcsolatban áll. Ittassága és féltékenysége miatt számos alkalommal veszekedett élettársával, melyet a lakásban élők ugyancsak hallottak.
2001. szeptember 22. napján a terhelt este ért haza ittas állapotban, majd további 2 liter bort vásárolt a közeli kocsmában, amit a lakásban lakók közösen fogyasztottak el. Ezután mindenki aludni tért, a terhelt és élettársa saját szobájukban feküdtek le. Az ágyban vita támadt köztük, a terhelt jobb kezével az ágyra szorította le élettársa nyakát, aki ellenállt, később őt a terhelt karjánál fogva a földre rántotta. Ekkor a terhelt élettársa hálóingben elhagyta a szobát és kiment a K. F. sértett lakrészébe, a fotelba ült és panaszkodott élettársára K. F. sértettnek, aki ekkor az ágy szélén ülve tévézett.
Kisvártatva megjelent a helységben a terhelt, újra vitázni kezdett az élettársával, aki azt közölte, hogy ezennel befejezte a terhelttel való kapcsolatot. A terhelt ide-oda járkált a két szoba között, majd utoljára onnan kirohanva ,,na, most van itt a vége'' felkiáltással, egy késsel élettársára támadt, akinek a nyakát akarta elmetszeni. Ezt a mozdulatot látva K. F. sértett a helyéről felugorva két kézzel balra rántotta a terheltet úgy, hogy egyik kezével a kést tartó kezét, másikkal vállát ragadta meg. A terhelt a hirtelen rántás ellenére a kezében a sértett nyaka előtt tartott késsel így is két sebet ejtett az élettársa nyakán, melyek felszínes szúrt, metszett sebzések voltak. Adott testtájékon az elkövetés eszközével és módjával akár halálos sérülés is okozható.
A hirtelen mozdulattól K. F. sértett félig hanyatt a dohányzóasztalra esett, majd innen a földre zuhant, az egyensúlyát ugyancsak elvesztő terhelt a kezében tartott késsel e zuhanás közben nagy erővel szúrta meg K. F. sértett jobb oldalát. A sértett testén e szúrásból adódóan – a zuhanás közbeni elmozdulása miatt – csupán lágyrész sérülései keletkeztek, melyek 8 napon belül gyógyultak. A szúrás ereje, iránya és a megtámadott testtájék miatt fennállt a súlyosabb, életveszélyes sérülés bekövetkezésének lehetősége is.
A lehetséges súlyosabb következményekkel összefüggésben az ítélet tartalmazza a terhelt cselekményeinek jogi indokolását, e körben azt, hogy a nyakra irányzott, végül a terhelt elrántása miatt csak felületes sérülésekkel járó támadás miért járhatott volna halálos eredménnyel, illetve azt, hogy a K. F. sértettre támadó terhelt magatartása – a megtámadott testtájékot és az alkalmazott nagyobb erejű késszúrást tekintve – miért értékelhető életveszélyt okozó testi sértés bűntette kísérleteként.
Az ügyben hozott első- és másodfokú határozat ellen a terhelt jelentett be felülvizsgálati indítványt, melyben a bizonyítékok mérlegelésének vitatásával elsősorban az ítéleti tényállást támadta.
Ezen túlmenően a terhére rótt bűncselekmény minősítését is kifogásolva a kiszabott büntetés mértékét is sérelmezte. E körben elsősorban az általa okozott sérülések jellegéből, főként pedig azok tényleges gyógytartamából indult ki. Hivatkozása szerint a 8 napon belül gyógyuló sérülések figyelembevételével a terhére rótt emberölés bűntettének kísérlete, illetve életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete téves, törvénysértő minősítés. Az élettársa sérelmére megvalósított cselekmény törvényes minősítése emberölés bűntettének előkészülete, K. F. sértett sérelmére elkövetetté pedig könnyű testi sértés vétsége. A nyilvános ülésen a védő a terhelt mindkét cselekményét könnyű testi sértés vétségének indítványozta minősíteni. A törvénysértő minősítés eltúlzott, törvénysértő büntetés kiszabását eredményezte a terhelttel szemben.
A Legfőbb Ügyészség az átiratában a sérelmezett bírói határozatok hatályban tartását indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság a terhelt felülvizsgálati indítványának a perben felmerült bizonyítékokat vitató, lényegében a tényállást támadó érveit a Be. 420. § (1) bekezdésének rendelkezése értelmében érdemben nem vizsgálta. A hivatkozott eljárásjogi előírás szerint ugyanis a felülvizsgálati eljárásban a jogerős alapítéletben rögzített tényállás az irányadó, attól – a bírói mérlegelés felülvizsgálata, a bizonyítékok eltérő értékelése vagy más bizonyítékok figyelembevétele révén – eltérni nem lehet. Kizárólag az alapügyben megállapított tényállásból levont jogi következtetések érdemi felülvizsgálatára van lehetőség.
E körben azonban a Be. 405. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott felülvizsgálati okot tekintve érdemben kellett vizsgálni a terhelt azon érvét, amely cselekményeinek jogi minősítését kifogásolva büntetésének tartamát támadta.
A.-né sérelmére elkövetett cselekmény minősítésénél a következőket kellett figyelembe venni: Az egyenes szándékkal megvalósítható emberölésre irányuló előkészületi cselekménynek az az alapvető jellegzetessége, hogy az emberölés törvényi tényállási elemei közül egyet sem valósít meg. A véghezvitel megkezdése az a határvonal, amely az előkészületet a kísérlettől elválasztja. Mivel az emberölés nyitott törvényi tényállás, az előkészület és a kísérlet határainak a pontos megvonása csak a történeti tényállás alapján lehetséges. Az ítélkezési gyakorlat emberölés előkészületének tekinti a késnek a sértettől több méter távolságra szúrásra lendítését, a terhelttől több mint 3 méterre álló sértettel szemben a késnek szúrásra emelését.
Az A.-né sértett sérelmére elkövetett cselekmény mozzanatait elemezve a Legfelsőbb Bíróság az alapügyben alkalmazott anyagi jogi minősítést törvényesnek találta. A terhelt súlyosan fenyegető kijelentés után a sértettet megragadta és a kezében tartott éles késsel közvetlenül a sértett nyakát vette célba. E testtájék súlyosabb megsebzését K. F. gyors közbeavatkozása hárította el. K. F mozdulata – melynek következtében ő és a terhelt is egyensúlyukat vesztve elestek – egyértelműen a helyzet veszélyességére, a gyors és erőteljes beavatkozás szükségességére utal. Ez pedig alátámasztja azt a tényt, hogy a terhelt – észlelhető helyzetéből adódóan – közvetlenül a sértett nyakának megsebzése előtt állt, a kezében tartott kés helyzete ennek veszélyét jelezte. Erre utal egyébként az a tény is, hogy az elrántás ellenére megsebezte a sértettet, nyakán egy szúrt és egy metszett sebzést okozott. Az a körülmény, hogy e sebek felületesek, 8 napon belül gyógyulók voltak, azzal függött össze, hogy a terheltet az eredeti szándéka szerinti sebzéstől K. F. hirtelen rántása eltérítette. Mindezt figyelembe véve arra lehetett következtetni, hogy a terhelt az ölési cselekmény véghezvitelét megkezdte, amit K. F. akadályozott meg. A Legfelsőbb Bíróság ezért törvényesnek találta e cselekmény emberölés bűntette kísérleteként történt értékelését, a ténylegesen okozott csekély jelentőségű sérülések a cselekmény anyagi jogi minősítését nem érintik, ám a kísérlet távoli jellege miatt befolyásolják a büntetés mértékét.
K. F. sértett sérelmére elkövetett cselekmény tekintetében azonban a Legfelsőbb Bíróság tévesnek találta az alapeljárásban hozott ítéletben alkalmazott minősítést. A történeti tényállásból kitűnően a terhelt bántalmazási szándéka eredetileg sem irányult K. F. ellen, megsebzésére egy hirtelen kialakult szituációban úgy került sor, hogy a sértett a terheltet váratlanul elrántotta, s miközben mindketten elestek, a terhelt – az esés alatt, tehát semmiképpen sem célzottan – a kezében lévő késsel a sértettet elülső hónaljvonalában könnyebben és felületesen megsebezte. E sebzés az ítéleti tényállás szerint nagyobb erővel történt, ám a célzás hiánya, a sebzés idején a terhelt és a sértett testének ki nem számítható zuhanása folytán a cselekmény minősítése szempontjából ez csekélyebb jelentőséggel bír.
Az ítéleti tények alapján a Legfelsőbb Bíróság tévesnek találta a cselekmény alanyi oldalának megítélését. Nincs adat ugyanis arra, hogy a terhelt e helyzetben a sértettnek életveszélyes sebzést akart volna okozni, hogy szándéka – akár eshetőlegesen is – ilyen eredmény kiváltására irányult volna. A terhelt nem volt rossz viszonyban K. F.-el, a cselekmények előtti időben bort vásárolt neki, együtt ittak, és élettársának K. F.-el kialakított kapcsolata miatt is csak A.-né ellen fordult haraggal. Az a körülmény, hogy A.-né megsebzésében őt K. F. megakadályozta, önmagában nem alapozza meg azt a feltételezést, hogy nevezett életveszélyes állapotát kívánta volna előidézni.
A Legfelsőbb Bíróság korábban több döntésében hangsúlyozta, hogy az életveszélyt okozó testi sértés bűntette kísérletének a megállapításánál az elkövetés módján, az eszköz jellegén, a sérülés helyén túlmenően azt is vizsgálni kell, hogy az életveszélyes sérülés reális lehetőségét az elkövető tudata átfogta-e és az ilyen sérülés bekövetkezésébe belenyugodva cselekedett-e (BH 1997/378.). A K. F. sértett sérelmére elkövetett cselekmény kapcsán megalapozottan arra következtetni, hogy a terhelt tudata az életveszélyes sérülés bekövetkezésének lehetőségét átfogta, ugyancsak nem lehet. A hirtelen kialakult testhelyzet, a sértett és a terhelt zuhanása közben leadott szúrás, a megtámadott testtájék önmagában ilyen következtetés levonásához elégséges alapot nem nyújt, s nem támogatja e következtetést a terhelt és K. F. kapcsolatának jellege sem.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság az alapügyben hozott első- és másodfokú ítéletnek hatályon kívül helyezése mellett a Be. 426. § (1) bekezdés a) pontja alapján maga hozott új határozatot. A terhelt K. F. sértett sérelmére elkövetett cselekményét a Btk. 170. § (2) bekezdése szerint minősülő testi sértés bűntette kísérletének minősítette.
A terheltnek felrótt halmazatban elbírált egyik cselekmény anyagi jogi minősítésének ilyen megváltozása a büntetés módosítását indokolta. Ennek kiszabása során a Legfelsőbb Bíróság nagy nyomatékkal értékelte mindkét tett távoli kísérleti jellegét, vagyis a ténylegesen okozott sérelem csekély voltát. Elsősorban ennek figyelembevételével a Btk. 87. § (2) bekezdés b) pontjának alkalmazása mellett határozta meg a terhelt fő- és mellékbüntetésének tartamát egyaránt 4-4 évben. E büntetés megfelel az általános és egyéni megelőzés céljainak, és megfelelően igazodik a hasonló súlyú cselekményekkel kapcsolatosan kialakult országos büntetéskiszabási gyakorlathoz is.
(Legf. Bír. Bfv. II. 378/2004. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás