BÜ BH 2006/8
BÜ BH 2006/8
2006.01.01.
A büntetőeljárásban fel lehet használni azokat az okiratokat, amelyeket valamely hatóság – jogszabályban meghatározott feladatainak teljesítése során a hatáskörében eljárva – a büntetőeljárás megindítása előtt beszerzett [Be. 76. § (2) bek.].
A megyei bíróság id. B. J. vádlottat halált okozó testi sértés bűntette miatt 2 évi börtönre és 3 évi közügyektől eltiltásra ítélte.
Az elsőfokú ítélet tényállásának lényege szerint 2002. november 2-án az 50 éves B. J. sértett a reggeli óráktól kezdve italozott Sz. község egyik italboltjában. A vendéglő üzemeltetője ittassága miatt dél körül már nem szolgálta ki, hazaküldte aludni. A sértett hazament, de 15 óra tájban ismét visszament a vendéglőbe, folytatta az italozást és játékgépen játszott.
A vádlott 17 óra körül érkezett oda, két üveg sört fogyasztott, majd meg nem állapítható okból szóváltás alakult ki köztük.
A sértett a vita közben a bejárati ajtó küszöbétől kb. 1 méterre, az ajtónak háttal állt. A nyitott állapotban lévő ajtón kívül két, összesen 30 cm magasságú lépcső, előtte pedig betonozott burkolatú kerthelyiség volt.
A sértett sértő megjegyzést tett a vádlott anyjára, aki közel lépve hozzá ,,Senki ne szidja az anyámat!'' kijelentés mellett két kézzel, nagy erővel mellbe lökte a sértettet. Az erősen ittas sértett átzuhant a két lépcsőfokon a kerthelyiség betonozott padozatára. Hanyatt esve feje nagy erővel a talajhoz ütődött, s a földön fekve maradt. A vádlott kiment hozzá, felemelte a fejét, hogy megnézze, lát-e sérülést rajta. Mivel külsérelmi nyomot nem látott, elengedte. A mozdulatlan sértett feje ettől nagyot koppant a betonon.
Ezután a vádlott visszament a vendéglőbe, annak vezetőjével közölte, hogy ,,Kihajítottam ezt a hülyét, kiesett az ajtón, hívjál orvost vagy mentőt''.
A vendéglős mondta neki, hogy ,,ott a telefon, ha te csináltad a bajt, hívd te őket''.
A vádlott telefonálás nélkül eltávozott.
A sértettet a vendégek egy székre ültették, közben eszméletét visszanyerte, s két személy egy kerékpár csomagtartóján hazaszállította. Otthon ágyba fektették, de kommunikálni nem tudtak vele. A vendégek és a hozzátartozók is úgy vélték, hogy erősen ittas, ha kialussza magát – mint máskor is – helyrejön.
Másnap reggel a sértett felkelt, kiment az udvarra, de ott rosszul lett, elesett. Hozzátartozói visszavitték a lakásba, lefektették. Mivel másnapra ki szokott józanodni, de most nem ez történt, ezért mentőt hívtak.
B. J. sértett alkoholista volt, ebből eredő májkárosodásban, májelzsírosodásban, toxikus májgyulladásban szenvedett.
A mentősök és a kórházban az orvosok is úgy vélték, hogy alkoholmérgezése van. Gyomrát kimosták, de a következő napra sem lett jobban. Közben az eleséséről értesült hozzátartozók tájékoztatták az orvosokat, ezért november 4-én megröntgenezték és súlyos agysérülését észlelték. Ezután a kórházban 2002. november 11-én meghalt.
B. J. a vendéglő ajtaján kiesve, a nagy erejű ütődéstől a koponya bal oldalán 18 cm hosszúságú koponyatető-, illetve koponyaalapi törést szenvedett. A bal agyfélben a kéregállományban zúzódás, a velőállományban kiterjedt, a kamrarendszerbe is betörő vérzés, jobb oldalon ellencsapódásos agyzúzódás és szintén a kamrákba törő vérzés keletkezett nála. Agysérülése olyan mértékű volt, hogy életét időben történő orvosi beavatkozással sem lehetett volna megmenteni.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a vádlott és védője jelentett be fellebbezést, elsődlegesen a vádlott bűnösségének megállapítása miatt, felmentés érdekében, másodlagosan enyhítésért, a szabadságvesztés büntetés végrehajtásának próbaidőre történő felfüggesztése végett.
A fellebbviteli főügyészség az elsőfokú ítélet helybenhagyására tett indítványt, de a tényállás kiegészítése és helyesbítése vonatkozásában is indítványt terjesztett elő, továbbá eljárási szabálysértések és bűnösségi körülmények tekintetében észrevételeket tett.
Az ítélőtábla a fellebbezéseket alaptalannak ítélte. Eljárási szabályt sértett az elsőfokú bíróság, amikor ítéletének indokolásában olyan bizonyítékra hivatkozott, amit nem tett a tárgyalás anyagává. Ilyen bizonyíték volt a vádlott nyomozati vallomása, amit a Be. 291. § (4) és (5) bekezdése alapján a tanács elnökének ismertetnie kellett volna, amikor azt észlelte, hogy a vádlott tárgyaláson tett vallomása a nyomozás során tett vallomásától részben eltér. Csak ezt követően nyílt volna lehetősége arra, hogy azt bizonyítékként értékelje.
Ezen eljárási szabálysértés az ügy érdemére azonban kihatással nem volt, ezért az ítélőtábla csak ennek megállapítására szorítkozott.
Az eljárási szabályok érvényesülésének vizsgálata körében észlelte az ítélőtábla, hogy az elsőfokú bíróság ítéletének részben alapjául szolgáló orvosszakértői vélemény az elhunyt sértett rendkívüli halálesetének vizsgálata céljából indított államigazgatási eljárásban keletkezett 303/2002. számú hatósági boncjegyzőkönyvre hivatkozik. A boncjegyzőkönyv a dr. U. K. pathológus főorvos által 2002. évi november hó 12. napján egyedül elvégzett boncolás megállapításait, az azok alapján kialakított véleményt tartalmazza, de a szakértő a sértett egészségügyi ellátása során keletkezett dokumentáció adatait is figyelembe vette.
A boncolás elvégzésekor hatályos 1973. évi I. tv. (régi Be.) 69. § (3) bekezdése kimondta, hogy igazságügyi orvosi boncolásnál két szakértőt kell igénybe venni. A jelenlegi hatályos 1998. évi XIX. tv. (új Be.) 101. § (2) bekezdése akként rendelkezik, hogy a halál oka és körülményei vizsgálatánál két szakértőt kell alkalmazni.
Az ítélőtábla a nyomozati iratok alapján megállapította, hogy a hatósági boncolást a Sz. Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 2002. évi november hó 11. napján az 1957. évi IV. tv. 13. § (1) bekezdése alapján kezdeményezett államigazgatási eljárásban a 32. § (1) és (2) bekezdésében írt szabályok alkalmazásával, az akkor hatályos 34/1999. (IX. 24.) BM-EÜM-IM számú együttes rendelet szabályainak betartásával, a 2/1998. (V. 19.) IM számú rendelet 44. § (1) és (2) bekezdésének megfelelően rendelte el. Eszerint rendkívüli halál esetén – ha nem merül fel bűncselekmény alapos gyanúja – a nyomozó hatóság államigazgatási eljárás keretében a holttest hatósági boncolását rendeli el. Az IM rendelet fentebb hivatkozott rendelkezése szerint a boncolás elvégzésére igazságügyi orvostani vagy kórbonctani szakképesítéssel rendelkező szakorvost, rendőrorvost, illetőleg igazságügyi orvosszakértői intézményt vagy igazságügyi orvostani intézet orvosát kell alkalmazni.
Mindezek alapján tehát megállapítható, hogy az ekkor folyamatban lévő államigazgatási eljárás keretében – amikor az ügyben még nem jutott bűncselekmény alapos gyanúja a hatóságok tudomására – a rendkívüli halálesetre vonatkozó szabályok maradéktalan betartása mellett történt meg az elhalálozott sértett hatósági boncolása. A boncolás elvégzését követően az azt végző szakorvos a véleménye kialakításakor figyelembe vette a sértett sérüléseinek ellátása során keletkezett orvosi dokumentációt. Erre tekintettel megállapítható, hogy a boncjegyzőkönyvet az arra illetékes hatóság – a Sz. Rendőrkapitányság – az államigazgatási eljárásról szóló törvényben és más kapcsolódó jogszabályokban meghatározott feladata teljesítése során készíttette el.
A boncolás elvégzésekor hatályos ,,régi'' Be. 61. § (2) bekezdése szerint az eljárás során fel lehet használni a bizonyítás olyan eszközeit is, amelyeket az arra illetékes hatóságok – a törvényben meghatározott feladataik teljesítése során – a büntetőeljárás megindítása előtt szereztek meg. A jelenleg hatályos ,,új'' Be. 76. § (2) bekezdése akként rendelkezik, hogy a büntetőeljárásban fel lehet használni azokat az okiratokat és tárgyi bizonyítási eszközöket, amelyeket valamely hatóság – jogszabályban meghatározott feladatainak teljesítése során a hatáskörében eljárva – a büntetőeljárás megindítása előtt készített, illetőleg beszerzett.
Mindezekre figyelemmel tehát a büntetőeljárás megindulását megelőzően az államigazgatási eljárás keretében készült boncjegyzőkönyv annak ellenére, hogy a Be.-ben meghatározott törvényi követelményeknek nem felel meg, a büntetőeljárás során jogszerűen felhasználható volt, és aggály nélkül képezhette alapját az igazságügyi orvosszakértői véleménynek, amely tehát nem csak a boncolás során feltárt orvosi adatokat, hanem az azt megelőző egészségügyi ellátás adatait is figyelembe vette. A szakvélemény megállapításai iratszerűek, bizonyító erejéhez nem fér kétség, ebből következik, hogy helyesen járt el az elsőfokú bíróság, amikor ezen szakértői véleményt az ítéletében bizonyítékként értékelte.
Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Be. 348. § (1) bekezdése alapján felülbírálva, annak tényállását a Be. 352. § (1) bekezdés a) pontja alapján az iratok egybehangzó adataira figyelemmel az alábbiak szerint kiegészítette:
A sértett 167 cm, sovány testalkatú, kb. 60 kg volt, soha nem sportolt, míg id. B. I. vádlott 170 cm magas, 110 kg és korábban futballozott.
Egyebekben az elsőfokú ítélet tényállása hiánytalan, azt a fenti kiegészítéssel a másodfokú bíróság ítélkezésének alapjául elfogadta.
A felmentést célzó fellebbezések a bizonyítékok értékelését támadták, azt sérelmezték, hogy a vádlott védekezésével szemben az elsőfokú bíróság az ítéletében azt állapította meg, hogy a vádlott lökte ki a sértettet a kocsmából.
Az elsőfokú bíróság kellő indokát adta annak, hogy miért a vádlott védekezését cáfoló és lényegében egybehangzó tanúvallomásokat fogadta el ítélkezése alapjául. Fellebbezési szakban – megalapozott tényállás esetén – nincs lehetőség a bizonyítékok eltérő értékelésére, ezért a vádlott felmentését célzó fellebbezések eredményre nem vezethettek. Nem tévedett tehát az elsőfokú bíróság, amikor a megalapozott tényállás alapján a vádlott bűnösségére következtetett és a cselekményét a törvénynek megfelelően minősítette.
A vádlott azon cselekvőségéből, hogy a sértettet nagyobb erővel, a nyitott kocsmaajtón keresztül a betonozott teraszra kilökte, tudva annak ittasságáról, csak az a következtetés vonható le, hogy neki szándékosan testi sérülést kívánt okozni, míg a halálos eredmény lehetősége az elvárható figyelem és körültekintés mellett számára felismerhető volt. A vádlottat tehát az eredményért gondatlan bűnösség terheli, azonban annak csupán az enyhébb foka, amikor a következmények lehetőségét azért nem látja előre, mert a tőle elvárható figyelmet vagy körültekintést elmulasztja.
Az elsőfokú bíróság enyhítőként értékelte a vádlott büntetlen előéletét, a cselekmény elkövetése óta eltelt hosszú időt.
A megyei bíróság által értékelt bűnösségi körülmények csak annyiban szorulnak kiegészítésre, hogy az ítélőtábla további enyhítő körülményként értékelte azt, hogy a vádlottat az eredmény tekintetében a gondatlanság enyhébb foka terheli.
Az így kiegészített bűnösségi körülmények mellett sem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor úgy ítélte meg, hogy a vádlottal szemben a büntetési célok kizárólag végrehajtandó szabadságvesztés büntetés alkalmazásával valósulnak meg. Az elsőfokú bíróság által kiszabott 2 év börtön arányos, enyhítésére nem látott lehetőséget az ítélőtábla. A cselekmény tárgyi súlya miatt nem látott indokot arra sem, hogy a szabadságvesztés végrehajtását felfüggessze.
Az elsőfokú bíróság az alkalmazott jogszabályokat pontosan hívta fel, azt az ítélőtábla csak annyiban egészíti ki, hogy a vádlottra nézve kedvezőbb elbíráláskori törvény alkalmazása a Btk. 2. §-án alapszik, a középmértékes büntetéskiszabási rendelkezés hatályon kívül helyezésére figyelemmel.
Mindezekre figyelemmel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Be. 372. § (1) bekezdése alapján megváltoztatta a feltételes szabadságra vonatkozó rendelkezéssel, egyebekben viszont azt helybenhagyta.
(Szegedi Ítélőtábla Bf. I. 415/2004 sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás