80/2006. (XII. 20.) AB határozat
80/2006. (XII. 20.) AB határozat1
2006.12.20.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában – dr. Bragyova András, dr. Holló András és dr. Paczolay Péter alkotmánybírók különvéleményével – meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény 5. § (5) bekezdése alkotmányellenes, ezért azt 2007. június 30-i hatállyal megsemmisíti.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
Az indítványozó módosított indítványában az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény (a továbbiakban: Inytv.) 5. § (5) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte. Álláspontja szerint a jogalkotó által az érvénytelen okiraton alapuló bejegyzés alapján jóhiszemű harmadik személy javára bejegyzett jog, illetőleg feljegyzett tény törlésére biztosított hároméves határidő indokolatlanul rövid, ezáltal sérül az Alkotmány 8. § (1) és (2) bekezdése, 9. § (1) bekezdése, 57. § (1) és (5) bekezdése, valamint 70/A. § (3) bekezdése.
A kifogásolt rendelkezés alkotmányellenességét megalapozó érvek – véleménye szerint – fellelhetők az Alkotmánybíróságnak a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) államigazgatási jogkörben okozott kár érvényesítésére vonatkozó, speciális elévülési határidőt tartalmazó 349. § (2) bekezdése megsemmisítése tárgyában hozott 53/1992. (X. 29.) AB határozatában, továbbá a Ptk. 232. § (1) bekezdése (második mondatának második része) megsemmisítését tartalmazó 61/1993. (XI. 29.) AB határozat indokolásában. Az indítványozó hivatkozott a Ptk. elbirtoklási időt megállapító szabályára és a Ptk. 324. § (1) bekezdésében írt ötéves elévülési határidőre, melyek kapcsán kifejtette, hogy az ingatlanhoz való jogbiztonság, a bírói út igénybevételének joga és a bíróság előtti esélyegyenlőség megköveteli törlés esetében is a hosszabb jogérvényesítési határidő alkalmazását.
II.
Az Alkotmánybíróság az indítvány elbírálásánál a következő jogszabályokat vette figyelembe:
1. Az Alkotmány rendelkezései:
„2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.”
„8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.
(2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.”
„9. § (1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül.”
„57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.
[...]
(5) A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot – a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan – a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja.”
„70/A. § (3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti.”
2. Az Inytv. kifogásolt rendelkezése:
„5. § (5) Érvénytelen okiraton alapuló bejegyzés alapján a jóhiszemű harmadik személy javára bejegyzett jog, illetőleg feljegyzett tény a ranghelyére irányadó időponttól számított három év eltelte után az ingatlan-nyilvántartásból nem törölhető.”
III.
Az indítvány megalapozott.
Az Inytv. támadott rendelkezése – figyelemmel az Inytv. 5. § (3) bekezdésére is – olyan, a ranghelyre irányadó időponttól számított hároméves jogvesztő határidőt tartalmaz, amelyen túl nem törölhető az érvénytelen okiraton alapuló bejegyzés alapján a jóhiszemű, visszterhesen szerző harmadik személy javára bejegyzett jog vagy feljegyzett tény. Ezzel védelemben részesíti az érvénytelen okirat alapján bejegyzett jóhiszemű harmadik személy jogszerzését, aki az ingatlan-nyilvántartástól esetlegesen eltérő valóságos jogi állapotról nem tudott, és nem is kellett tudnia, továbbá ellenérték fejében szerzett jogot.
Az Alkotmánybíróság a kifogásolt norma alkotmányosságát elsőként az Alkotmány 57. § (1) és (5) bekezdésével összefüggésben bírálta el, amely rendelkezés sérelmét az indítványozó abban látta, hogy a bejegyzett jog, feljegyzett tény törlésére nyitva álló határidő rövidsége korlátozza a bírósági úton történő igényérvényesítést.
Az indítványozó indítványa megokolása során utalt arra is, hogy a jogbiztonságot fokozná a kifogásolt határidő meghosszabbítása. Az Alkotmánybíróság úgy tekintette, hogy az indítványozó az Alkotmány – tételesen nem hivatkozott, de szövegszerűen nevesített – 2. § (1) bekezdésére alapítottan is kéri a rendelkezés alkotmányellenességének megállapítását. Ennek kapcsán azt vizsgálta, hogy a jogalkotó e jogvesztő határidő megszabásával az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében megfogalmazott jogállamiságból következő jogbiztonság elvével összhangban nyújtott-e megfelelő garanciát az eredeti jogosult számára igénye érvényesítésére.
1.1. Az Alkotmánybíróság először azt tekintette át, hogy a bejegyzés alapjául szolgáló okiratok mikor tekinthetők „érvényes”-nek.
Az Inytv. 8. §-a szerint az ingatlan-nyilvántartásba jog bejegyzésére, jogilag jelentős tény feljegyzésére vagy adatok átvezetésére – ha törvény másként nem rendelkezik – csak az e törvényben meghatározott okirat vagy jogerős hatósági, illetve bírósági határozat alapján kerülhet sor. A törvény indokolása ennek kapcsán azt tartalmazza, hogy az ingatlan-nyilvántartásba adatot feltüntetni, jogot vagy tényt bejegyezni a jogbiztonság érdekében csak érvényes okirat (hatósági határozat) alapján lehet.
Ez a rendelkezés az ingatlan-nyilvántartás közhitelességének elvéből következik, amely egyrészt megfogalmazódik a Ptk. 116. § (2) bekezdésében, valamint az Inytv. 5. § (1) bekezdésében.
A bejegyzésre alapul szolgáló okiratok fajtáit az Inytv. 29. §-a és 30. § (1) bekezdése határozza meg: közokirat, teljes bizonyító erejű magánokirat, vagy ezeknek közjegyző által hitelesített másolata, illetőleg bírósági ítélet, hatóság határozata, vagyis egy- vagy kétoldalú jognyilatkozatok, illetőleg hatóságok határozatai, amelyek jogok keletkezését, módosulását, megszűnését eredményezik.
1.2. A okiratok tartalmi és formai kellékeit az Inytv. 32–36. §-a tartalmazza.
Valamennyi okirat minimális tartalmi kellékeit a 32. §, további alaki és tartalmi kellékeket a 33. § írja elő, így szigorúbb alakiságot követel meg egyes jogok bejegyzésének alapjául szolgáló okiratok esetében. Az Inytv. 34. § (3) bekezdése a közokirat alakiságai vonatkozásában a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 195. §-ára utal.
Az előbbi formai és tartalmi kellékeknek megfelelő okiratok:
a) A Pp. 196. §-a szerint a teljes bizonyító erejű magánokirat – amely az ingatlan-nyilvántartási eljárásban a jelentősebb jogok bejegyzésének alapja – az ott írt feltételek esetén bizonyítja, hogy kiállítója az abban foglalt nyilatkozatot megtette, elfogadta vagy magára kötelezőnek ismerte el. A Pp. 197. §-ában foglaltakra figyelemmel a magánokirathoz nem fűződik a valódiság vélelme, csak a hamisítatlanság vélelme, vagyis – ha az aláírás valódisága nem vitás – az ellenkező bizonyításáig meg nem hamisítottnak kell tekinteni, amely az aláíró(k)tól származik.
b) A Pp. 195. §-a értelmében a közokirat a bíróság, közjegyző vagy más hatóság által és formában kiállított okirat, amelynek teljes bizonyító ereje van, azaz teljesen bizonyítja a benne foglalt intézkedést vagy határozatot, az okirattal tanúsított adatok és tények valóságát, az okiratban foglalt nyilatkozatok megtételét, valamint annak idejét és módját.
A közokirathoz a valódiság megdönthető vélelme kapcsolódik. Ellenbizonyításnak – amely arra irányul, hogy nem a kiállítótól származik, azaz hamis – vele szemben annyiban van helye, amennyiben azt a törvény nem zárja ki vagy nem korlátozza.
Az „érvényes” okirat alatt elsőnek az olyan alaki és tartalmi kellékekkel rendelkező okirat értendő, amely mellett az a vélelem szól, hogy hamisítatlan vagy valódi. Ezalatt értendő az olyan alaki és tartalmi hibában szenvedő okirat is, amelynek pótolható hiányossága van (Inytv. 39. §), és a hiánypótlás teljesítése esetén bejegyzésre alkalmassá válik.
c) Más megközelítésben érvényes okirat alatt az érvényes jogcímen alapuló szerződés, jognyilatkozat értendő, ha az egyéb törvényes kellékeknek megfelel.
2.1. A fentiekből következően az „érvénytelen” okirat fogalma alá vonható:
a) Hamisított magánokirat – amelyet a kiállító aláírt, de az aláírása feletti szöveget tudta és hozzájárulása nélkül megváltoztatták, illetőleg hamis magánokirat, amely nem a kiállítótól ered (utóbbi esetben nem létező a szerződés).
b) Hamis, illetőleg hamisított közokirat.
c) Olyan okiratok, amelyben foglalt jognyilatkozat, szerződés érvénytelen (megtámadható vagy semmis).
2.2. Az „érvénytelen” okiratok esetében az érvénytelenség nem orvosolható közigazgatási (földhivatali) eljárásban, csak polgári peres eljárás során.
A magán- és közokirat esetében polgári perben is lehet bizonyítani, hogy azt meghamisították, illetőleg hamis, de a törlési per eldöntésének előfeltétele is lehet a büntetőeljárás jogerős befejezése.
Az érvénytelen szerződések esetében polgári perben lehet – a Ptk.-ban írt határidőben – keresettel a szerződést megtámadni, illetőleg annak semmisségére – időbeli korlát nélkül – hivatkozni, amelynek eredményeként a bíróság az eredeti állapot visszaállítását, egyben az érvénytelen szerződés folytán az érvénytelen bejegyzés törlését rendelheti el.
3. Ha a szerző rosszhiszemű, vagy szerzése ingyenes, a javára bejegyzett jog, feljegyzett tény törlésének nincs időbeli korlátja.
Az Alkotmánybíróság ezért azt vizsgálta, időben miként alakul az okirat érvénytelenségének megállapítása esetén az érvénytelen okiraton alapuló bejegyzésnek a jóhiszemű, visszterhes szerzővel szembeni törlése.
Az érvénytelen okiraton alapuló bejegyzés törlésére irányadó határidő kezdetétől – az Inytv. 7. § (1) bekezdésére figyelemmel a bejegyzés, feljegyzés iránt benyújtott kérelem iktatásának napjától – három év alatt törölhető a bejegyzés.
E határidő az eredeti jogosult igényérvényesítésének több esetben akadályát képezheti, mert vagy a bejegyzésről történt tudomásszerzését követően már nincs elegendő idő az eljárás megindítására, vagy az már eltelt, illetőleg az ezzel kapcsolatos eljárás nem fejeződik be.
Ha az érvénytelen okirat alapján történő bejegyzésről az eredeti jogosult számára a határozat kézbesítése nem történt meg, valamint az alapul szolgáló okiratról sincs tudomása, mert a bejegyzés alapját képező okirat érvénytelensége bűncselekménnyel (pl. a „lakásmaffia” tevékenységével) függ össze, bizonytalan, mikor kerül abba a helyzetbe, hogy az okirat érvénytelenségének megállapításával összefüggő eljárást a hároméves határidőn belül megindítsa (feljelentést tegyen).
Annak ellenére, hogy az eredeti jogosult határidő nélkül hivatkozhat a bejegyzés alapjául szolgáló szerződés semmisségére, az igény érvényesítése esetén a kifogásolt szabály gátat szab annak, hogy a hároméves határidő lejárta után a bíróság az eredeti ingatlan-nyilvántartási állapot helyreállításáról, a bejegyzés törléséről rendelkezzen, akkor is, ha a bejegyzés alapjául szolgáló okirat – szerződés – érvénytelenségét megállapítja.
4.1. Az Alkotmány 57. § (1) bekezdése a bírósághoz fordulás alapjogát állapítja meg, melynek tartalmát az Alkotmánybíróság már több határozatában értelmezte. Megállapította, mindenkit alanyi jog illet meg arra, hogy jogait független és pártatlan bíróság előtt érvényesítse, és hogy a bírósági eljárásban a fél pozíciójában szerepelhessen. Az alapvető jogból következően az államra az a kötelezettség hárul, hogy a jogok és kötelezettségek (jogviták) elbírálására, – egyebek mellett – a polgári jogok és kötelezettségek (a polgári joginak tekintett jogviták) elbírálására bírói utat biztosítson. [9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 59, 67.; 59/1993. (XI. 29.) AB határozat, ABH 1993, 353, 355.; 1/1994. (I. 7.) AB határozat, ABH 1994, 29, 35.; 930/B/1994. AB határozat, ABH 1996, 502, 505.] A 3/2006. (II. 8.) AB határozat a következőkre mutatott rá: „A bírósághoz való jog egyik eleme a bírósághoz fordulás joga, abban az értelemben, hogy az érdekelt elérhesse, ügyét bíróság tárgyalja anélkül, hogy jogi vagy gyakorlati jellegű, visszaélésszerű akadályok ebben megakadályoznák.” (ABK 2006. február, 51, 64.)
A kifogásolt rendelkezésben írt határidő jogvesztő jellegéből az következik, hogy ha az eredeti jogosult az okirat érvénytelenségével összefüggő polgári vagy büntetőeljárást – neki fel nem róható okból – három éves határidőn túl indítja meg, vagy az eljárás folyamatban van, de a bíróság három éven túl hoz jogerős határozatot, a bejegyzett jog, feljegyzett tény nem törölhető. A bírói gyakorlat e normát úgy értelmezi, hogy a törlési per határidőben történő megindítása esetén a bejegyzett jog, feljegyzett tény törlésére három éven túl is sor kerülhet. [Legfelsőbb Bíróság Közigazgatási Kollégiumának véleménye az aktuális jogalkalmazási kérdésekben (BH 2000. évi 8. szám), valamint a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának véleménye az ingatlan átruházási szerződés érvénytelenségének megállapítása iránti és az ingatlan-nyilvántartási perek összefüggéseiről (BH 2005. évi 9. szám)]. Ez azonban nem változtat azon, hogy a kifogásolt határidő az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében biztosított jogot korlátozza, mert megnehezíti vagy megakadályozza, hogy az eredeti jogosult a rövid tartamú határidő eltelte után indított perben az érvénytelen okirat alapján történt bejegyzés törlését bírósági úton elérje.
Az alapjog korlátozásával kapcsolatosan az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata, hogy azzal a jogalkotó akkor élhet, ha másik jog védelme vagy érvényesülése, illetőleg egyéb alkotmányos célok védelme más módon nem érhető el, és a korlátozás csak olyan mértékű lehet, amennyi ezekhez feltétlenül szükséges. [7/1991. (II. 28.) AB határozat, ABH 1991, 22, 25.) Az alapjogot korlátozó normákkal szemben támasztott arányosság feltételeit az Alkotmánybíróság a 20/1990. (X. 4.) AB határozatában a következőképp fogalmazta meg: „Ez [...] megköveteli, hogy az elérni kívánt cél fontossága és az ennek érdekében okozott alapjogsérelem súlya összhangban legyen egymással. A törvényhozó a korlátozás során köteles az adott cél elérésére alkalmas legenyhébb eszközt kiválasztani. Ha az alkalmazott korlátozás a cél elérésére alkalmatlan, az alapjog sérelme megállapítható.” (ABH 1990, 69, 71.) Az Alkotmány 8. § (2) bekezdése szerint az alapvető jogokra vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja. Ebből következik, hogy az Alkotmány nem zárja ki a keresetindítási jogot korlátozó törvényi rendelkezéseket, ezek alkotmányszerűségéhez azonban hozzátartozik a korlátozás elkerülhetetlenül szükséges és az elérni kívánt céllal arányos volta. (2218/B/1991. AB határozat, ABH 1993, 580, 582.) A 930/B/1994. AB határozat a bírósághoz fordulás alapjogával összefüggésben szintén tartalmazza, hogy az – az Alkotmány 8. § (2) bekezdésére figyelemmel – nem jelent korlátozhatatlan alanyi jogot a perindításra. „Törvény azonban az alapjog lényeges tartalmát nem korlátozhatja és a korlátozásnak elkerülhetetlenül szükségesnek és az elérni kívánt célhoz képest arányosnak kell lennie.” (ABH 1996, 502, 505.)
Ezért az Alkotmánybíróság azt vizsgálta, hogy az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében biztosított alapjog korlátozását mi tette indokolttá, és a korlátozás mértéke arányban áll-e az alkotmányos céllal.
4.2. Az Inytv. 5. § (1)–(3) bekezdése értelmében a közhitelességből – amely a bejegyzett jogok, feljegyzett tények fennállásának hiteles tanúsítását jelenti – a jelen ügy szempontjából az következik, hogy a jogok, tények törlése esetén vélelem szól amellett, hogy az ingatlanra vonatkozóan más jog, mint amit a nyilvántartás feltüntet, nem áll fenn. A jogalkotó védelemben részesíti annak a jogszerzését, aki az ingatlan-nyilvántartásban bízva, jóhiszeműen köt szerződést, tesz jognyilatkozatot.
Önmagában azonban az ingatlan-nyilvántartáshoz fűződő közbizalom nem tekinthető olyan célnak, amely a jóhiszemű harmadik személy – esetleg bűncselekménnyel összefüggő – jogszerzésével szemben az eredeti jogosult igényérvényesítésének korlátozását alkotmányosan indokolná, mert az érvénytelen okiraton alapuló, hibás bejegyzésben bízva a harmadik személy nem szerezhet tulajdonjogot, vagyis nincs olyan védendő alkotmányos jog, amely az eredeti tulajdonos alkotmányos jogának korlátozását szükségessé tenné.
Az Alkotmánybíróság megítélése szerint ezért a bírósághoz fordulási jog korlátozásának alkotmányosan elfogadható indokát kizárólag – az ingatlan-nyilvántartás közhitelességéhez kapcsolódóan – a jogállamiságból következő jogbiztonság adja meg.
Ugyanakkor azonban az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a korlátozás mértéke nem áll arányban az elérni kívánt céllal. Az érintett szabály az előbb vázolt érdekeket előtérbe helyezve, nagy súlyt fektet a bejegyzett jog jogosultja érdekeinek a védelmére, tekintet nélkül az eredeti jogosultra, akinek tulajdonjogát vagy más bejegyzett jogát az érvénytelen okirat alapján törölték. Így az arányosság követelményének nem tesz eleget: a cél elérésére olyan eszközt választ – a törlést jogvesztő és rövid tartamú határideig engedi meg, amelynek következtében az eredeti jogszerzőnek az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében biztosított jogérvényesítési jogát korlátozza. Közvetetten sérül az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében rögzített tulajdonhoz való joga, amikor a bejegyzés alapjául szolgáló okirat érvénytelensége esetén az eredeti tulajdonosnak a tulajdoni igénye elenyészik. Hasonlóan a tulajdonhoz való jog korlátozásához vezet, ha a bejegyzett teher az időmúlásra tekintettel nem törölhető.
Így a rendelkezés a szükségesnél nagyobb mértékben korlátozza az eredeti jogosultat alkotmányos alapjogának gyakorlásában azáltal, hogy a törlési határidőt jogvesztő és kivételt nem engedő szabályként alkalmazza, vagyis a cél, az ingatlan-nyilvántartáshoz kapcsolódó jogbiztonság nem áll arányban azzal a jogsérelemmel, amelyet az eredeti jogosult szenved el, amikor önhibáján kívül nem tudja érvényesíteni keresetindítási jogát.
Az Alkotmánybíróság szerint tehát nem állapítható meg olyan alapvető jog vagy alkotmányos érték, amelynek védelme az igényérvényesítés – különös tekintettel a hamis vagy hamisított okiraton alapuló bejegyzésre – ilyen nagymértékű korlátozását indokolná, megakadályozva, hogy három éven túl lehetőség nyíljék a jogvita rendezésére.
Ezért a támadott rendelkezés sérti az Alkotmány 57. § (1) bekezdését, egyben jogbizonytalanságot eredményez, így az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiság követelményével is ellentétes.
Az Alkotmánybíróság 44/1997. (IX. 19.) AB határozata az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével kapcsolatosan a következőket tartalmazza: „Az Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam. [...] Az Alkotmánybíróság felfogásában a jogbiztonság szorosan kapcsolódik a jogállamiság alkotmányjogi elvéhez, annak lényegi eleme. A jogbiztonság pedig az államtól és a jogalkotótól azt várja el, hogy a jog egésze, egyes részterületei és egyes szabályai is világosak, egyértelműek és a norma címzettjei számára is értelmezhetők és követhetők legyenek. A jogbiztonság e szempontjainak súlyos megsértése egyben az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság sérelmét is jelenti. A jogállamiság elve ugyanakkor nem kisegítő, másodlagos szabály, s nem puszta deklaráció, hanem önálló alkotmányjogi norma, amelynek sérelme önmagában is megalapozza valamely jogszabály alkotmányellenességét [11/1992. (III. 5.) AB határozat, ABH 1992, 77.; 21/1993. (IV. 2.) AB határozat, ABH 1993, 172.]”. (ABH 1997, 304, 308.)
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az Inytv. 5. § (5) bekezdését az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 43. § (4) bekezdése alapján, a jogbiztonság érdekében – 2007. június 30-i hatállyal megsemmisítette. A „pro futuro” hatályú megsemmisítés a jogbiztonság érvényesülését szolgálja, nevezetesen azt, hogy a jogalkotónak megfelelő idő álljon rendelkezésére az Alkotmánynak megfelelő szabályozás feltételei megteremtésére.
5. Az Alkotmánybíróság kialakult gyakorlata szerint, ha az indítvánnyal támadott jogszabályt vagy annak egy részét az Alkotmány valamely rendelkezésébe ütközőnek minősíti és ezért azt megsemmisíti, akkor a további alkotmányi rendelkezés esetleges sérelmét – a már megsemmisített jogszabályi rendelkezéssel összefüggésben – érdemben nem vizsgálja. [44/1995. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995, 203, 205.; 4/1996. (II. 23.) AB határozat, ABH 1996, 37, 44.; 61/1997. (XI. 19.) AB határozat, ABH 1997, 361, 364.; 15/2000. (V. 24.) AB határozat, ABH 2000, 420, 423.; 16/2000. (V. 24.) AB határozat, ABH 2000, 425, 429.; 29/2000. (X. 11.) AB határozat, ABH 2000, 193, 200.]
Mivel a kifogásolt rendelkezést az Alkotmány 2. § (1) bekezdésére és 57. § (1) bekezdésére tekintettel az Alkotmánybíróság megsemmisítette, ezért az Alkotmány 8. § (1) és (2) bekezdése, 9. § (1) bekezdése, 57. § (5) bekezdése, valamint 70/A. § (1) bekezdése vonatkozásában mellőzte az érdemi alkotmányossági vizsgálatot.
A határozatnak a Magyar Közlönyben való közzététele az Abtv. 41. §-án alapul.
Alkotmánybírósági ügyszám: 750/B/2005.
Dr. Paczolay Péter alkotmánybíró különvéleménye
Nem értek egyet az Inytv. 5. § (5) bekezdése alkotmányellenessé nyilvánításával. Véleményem szerint az ingatlan jóhiszemű szerzőjét védelemben részesítő szabály nem ellentétes sem a tulajdonhoz való alapvető joggal, sem a bírói úthoz való joggal.
1. Az Alkotmánybíróság 64/1993. (XII. 22.) AB határozata értelmében az alapjogként védett tulajdonhoz való jog tartalmát a mindenkori közjogi és (alkotmányos) magánjogi korlátokkal együtt kell érteni. (ABH 1993, 373, 379.)
Az Alkotmánybíróság egy másik határozatában megállapította azt is, hogy az Alkotmány 13. §-a a tulajdonhoz való jogot az állammal szemben biztosítja, s azt mint alapjogot – az értékgarancia követelményével, illetőleg a „közérdekű” korlátozás arányosságának ismérvével [64/1993. (XII. 22.) AB határozat, ABH 1993, 380–382.] – az állammal szemben védi. (800/B/1993. AB határozat, ABH 1996, 422.)]
A fentiekből következően az Alkotmány 13. §-a szerinti tulajdonvédelem nem érvényesíthető a tulajdonosoknak az egymással szembeni védelméről szóló szabályoknál. Ilyen esetekben az vizsgálható, hogy a vonatkozó szabályozás alkalmas-e egyensúly teremtésére az érintett jogviszony egyes alanyainak esetenként eltérő érdekek által meghatározott pozíciója között. [3/2006. (II. 8.) AB határozat, ABK 2006. február, 51, 59.]
Az Inytv. 5. § (5) bekezdésében megfogalmazott szabály 1855-től, a telekkönyvezés bevezetésétől kezdve létezik, és ugyanezt a szabályt tartalmazza az előkészítés alatt álló új Ptk. javasolt normaszövege (Negyedik könyv, Dologi jog 173. §) is.
Az Inytv. 5. § (5) bekezdése az ingatlan-nyilvántartás elvei között, a közhitelességre vonatkozó szabályoknál található. Az ingatlan-nyilvántartás közhitelességéhez kapcsolódó kérdés az, hogy ha az ingatlan-nyilvántartásban bízó, jóhiszemű személy érdekei és az eredeti tulajdonos érdekei között konfliktus van, a törvényhozó milyen megoldást választ ennek a helyzetnek a feloldására.
A jóhiszemű szerző feltétlen, abszolút védelmét jelentené, ha már a bejegyzésétől kezdve, azonnal védené őt a jogszabály mindenkivel, az eredeti tulajdonossal szemben is. A jogállamhoz tartozó jogbiztonság követelményének ilyen érvényesítése azonban egyoldalú lenne. Ama bejegyzés – és az alapjául szolgáló okirat – érvényességének vizsgálatára, amely bejegyzés helyességében bízva a jóhiszemű harmadik személy a tulajdonjoga bejegyzését igényelheti, az ingatlan-nyilvántartás csak korlátozottan alkalmas, a védelmi hatály azonnali beállta ezért az eredeti tulajdonos jogainak védelme érdekében nem indokolt.
Az eredeti tulajdonos tulajdonhoz való alapvető jogának feltétlen érvényesítése azt követelné meg, hogy olyan bejegyzés alapján, amely bármely szempontból hibás okiraton alapul, az ingatlan-nyilvántartásban tulajdonosként bejegyzett személy csakis az elbirtoklás általános szabályai szerint – vagyis tizenöt év szakadatlan birtokolás után – szerezhessen tulajdont. Ez a megoldás az ingatlan-nyilvántartásban bízó, jóhiszemű, ingatlan-nyilvántartási tulajdont szerzett féllel szemben lenne méltánytalan, s a jogbiztonság, a forgalombiztonság szempontjait teljesen mellőzné; egyébként ez a helyzet fog előállni az Inytv. 5. § (5) bekezdésének megsemmisítése után.
A törvény által választott megoldás az, hogy a bejegyzést követő meghatározott időre elcsúsztatja a védelmi hatály beálltát. A szabályozás a jóhiszemű szerző érdekeinek védelme (forgalombiztonság) és az eredeti tulajdonos érdekeinek védelme közötti érdekkiegyenlítést hivatott biztosítani. A törvény a kézbesítéstől számított hatvan napos szubjektív, és annak az okiratnak a benyújtása időpontjától számítva, amelynek folytán a bejegyzés létrejött, hároméves objektív határidőt tartalmaz. A jelen ügyben ez utóbbi határidő a vizsgálat tárgya.
Az Alkotmánybíróság akkor, amikor azt vizsgálja, hogy az Inytv. 5. § (5) bekezdése az Alkotmány 13. §-át sérti-e, csak abban a kérdésben foglalhat állást, hogy az Inytv. szerinti érdekkiegyenlítés megfelelő-e, vagyis a szabályozás alkalmas-e egyensúly teremtésére az eredeti tulajdonos és a bejegyzésben bízó jóhiszemű személy eltérő érdekek által meghatározott pozíciója között.
Véleményem szerint a jelen esetben nem állapítható meg, hogy az Inytv. 5. § (5) bekezdésében megfogalmazott szabály – akár a hároméves határidő tartama, akár jogvesztő jellege miatt, akár a támadott szabályban foglalt egyes más feltételek miatt – erre alkalmatlan lenne. Ezért az Inytv. 5. § (5) bekezdése nem ellentétes az Alkotmány 13. §-ával.
2. A telekkönyvi elbirtoklás kifogásolt szabálya nem korlátozza alkotmányellenesen a bírói úthoz való jogot sem, hanem a bíróság lehetséges érdemi döntését szorítja bizonyos feltételek fennállása esetén keretek közé akkor, amikor meghatározza, hogy valamely bejegyzett jog három év eltelte után már milyen esetben nem törölhető.
Az Alkotmány 57. § (1) bekezdése, az eljárási garanciákon túl, a bírósághoz fordulás jogát foglalja magában. Az Alkotmánybíróság értelmezésében ezen alapvető jogból „az államra az a kötelezettség hárul, hogy – egyebek mellett – a polgári jogok és kötelezettségek (a polgári joginak tekintett jogviták) elbírálására bírói utat biztosítson”. [59/1993. (XI. 29.) AB határozat, ABH 1993, 353, 355.]
A vizsgált körben, törlési pereknél a bírósághoz fordulás jogát nem az Inytv. 5. § (5) bekezdése korlátozza, hanem az Inytv. 62. § (2) bekezdése, a jogorvoslat, a törlési és kiigazítási perek szabályai között. Eszerint azzal szemben, aki további bejegyzés folytán, az előző bejegyzés érvényességében bízva, jóhiszeműen szerzett jogot, a törlési keresetet a kézbesítéstől számított hatvan nap alatt lehet megindítani, ha az eredetileg érvénytelen bejegyzésről szóló határozatot a sérelmet szenvedő fél részére kézbesítették. A bejegyzéstől számított három év alatt lehet a törlési keresetet megindítani, ha kézbesítés nem történt.
A bírósághoz fordulás jogának alkotmányosan elfogadható korlátozásához alkotmányos cél kell, és a korlátozás mértékének e céllal ésszerű arányban kell állnia. A jelen esetben a jogállamhoz tartozó jogbiztonság szempontjai indokolják a keresetindítási jog korlátozását.
Az Alkotmánybíróság 935/B/1997. AB határozata (ABH 1998, 765.) alkotmányjogi szempontból nem azonos, de hasonló ügyben, a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény 45. § (1) bekezdése rendelkezései alkotmányellenességének vizsgálatakor megállapította, hogy az említett törvénynek azon fordulata, amely szerint a társasági határozatok bíróság előtt való megtámadására biztosított 30 napos határidő „a határozat meghozatalától” számítandó, nem ellentétes sem az Alkotmány 13. § (1) bekezdésével, sem az Alkotmány 57. § (1) bekezdésével. Ezt az állásfoglalását a határozat szerint „az Alkotmánybíróság – a gazdasági jog szempontjaira szűkítve – a forgalombiztonság és a hitelezővédelem követelményére, alkotmányjogi szempontból pedig a lényegében ez utóbbi két szempont alaptörvényi foglalataként megjelenő jogbiztonság elsődlegességére alapozta.”
Egy másik döntés értelmében egy hatvan napos keresetindítási határidő önmagában, a tartamára tekintettel nem ésszerűtlen, nem sérti az Alkotmány 57. § (1) bekezdését [3/2006. (II. 8.) AB határozat, ABK 2006. február, 51, 65.]
Az Alkotmánybíróság nem találta alkotmányellenesnek a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény (a továbbiakban: Csjt.) 43. § (5) és (6) bekezdésének azt a szabályát sem, amely az apaság vélelmének megdöntésére nyitva álló egy éves keresetindítási határidőt és annak számítási módját tartotta alkotmányellenesnek. A döntés szerint a keresetindításra a Csjt. támadott rendelkezéseiben megszabott határidő és annak jogvesztő jellege éppen az Alkotmány 67. §-ának célját valósítja meg azzal, hogy a fennálló családi jogállás megkérdőjelezhetőségét időben behatárolja és ezzel a fennálló családi viszonyok zavartalanságát biztosítja. (982/B/1998. AB határozat, ABK 2006. július-augusztus, 576, 578.)
Az Alkotmánybíróság elutasította azt az indítványt is, amely a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 580. § (1) bekezdésén és 581. § (1) bekezdésén alapuló kártalanítási igény előterjesztésére a Be. 583. § (1) bekezdésében meghatározott hat hónapos, jogvesztő határidő alkotmányellenességének vizsgálatát kezdeményezte. A határozat indokolása utalt az 1167/B/1997. ABH határozatban (ABH 2004, 1179.), az 53/1992. (X. 29.) AB határozatban (ABH 1992, 261, 264.) és a 921/B/1992. AB határozatban (ABH 1994, 554, 555–556.) foglaltakra, amikor megállapította: habár a bíróság igénybevételére vonatkozó alkotmányos jognak egyformán kell érvényesülnie a polgári jogviszonyokban, ha a jogviszonyok tartalmi és tárgyi azonossága fennáll, maguknak az elévülési határidőknek a meghatározása azonban nem áll közvetlen összefüggésben az Alkotmány egyetlen szabályával sem. A jogalkotó az egyes jogviszonyok sajátosságaiból kiindulva határozza meg az elévülési időt, ez csak kivételesen, szélső esetekben vethet fel alkotmányossági kérdést. (3/D/2005. AB határozat, ABK 2006. szeptember, 711, 713.)
A jelen esetben az Inytv. támadott rendelkezéseinek vizsgálatánál nem hagyható figyelmen kívül az irányadó bírói gyakorlat sem. Eszerint ha törlési per megindítására a bejegyzéstől számított három éven belül sor kerül, a bejegyzett jog, illetve tény a ranghelyére irányadó időponttól számított három év eltelte után is törölhető, vagyis az Inytv. 5. §-a (5) bekezdésében megszabott határidő törlési perben a bíróságot nem köti (lásd: Legfelsőbb Bíróság Közigazgatási Kollégiumának véleménye aktuális jogalkalmazási kérdésekben, Bírósági Határozatok 2000. évi 8. szám).
A bírói gyakorlat szerint a vizsgált jogszabályban szereplő, „az ingatlan-nyilvántartásban bízva” kifejezés magában foglalja a jóhiszeműségnek azt a szubjektív elemét is, hogy a fél az ingatlan-nyilvántartástól eltérő valóságos jogi állapotról nem tud, és nem is kell tudnia. Nem jóhiszemű viszont az a szerző, aki abban bízik, hogy az ő ellenkező tudomásával szemben erősebb lesz az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés. A kellő körültekintés körében az ingatlan-nyilvántartás tartalmának megismeréséhez elengedhetetlenül szükséges a tulajdoni lapnak, az ingatlan-nyilvánítási térképnek, szükség esetén (különösen, ha a tulajdoni lapon széljegy szerepel) az okirattárnak, továbbá (ha valamelyik bejegyzés aggályos) a törölt bejegyzések jegyzékének megtekintése is (lásd: Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának véleménye az ingatlan átruházási szerződés érvénytelenségének megállapítása iránti és az ingatlan-nyilvántartási perek összefüggéseiről, Bírósági Határozatok 2005. évi 9. szám.).
Mindazok az érvek, amelyek az Inytv. 5. § (5) bekezdésével kapcsolatban a jogbiztonság és a tulajdonhoz való alapvető jog konfliktusáról felhozhatók, a bírói úthoz való jog korlátozásának megítélésével kapcsolatban is érvényesek. A jelen esetben a bírói úthoz való jog korlátozásának súlya – az elérni kívánt célhoz, a jogbiztonság korlátozott érvényesüléséhez képest – nem aránytalan, a korlátozás mértéke az elérni kívánt céllal ésszerű arányban áll. Következésképp az Inytv. 5. § (5) bekezdése nem ellentétes az Alkotmány 57. § (1) bekezdésével, ezért az indítványt az Alkotmánybíróságnak el kellett volna utasítania.
A különvéleményhez csatlakozom.
Dr. Bragyova András s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
1
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás