PÜ BH 2006/81
PÜ BH 2006/81
2006.03.01.
Ha a megbízási szerződésben a felek kifejezetten nem zárták ki az azonnali hatályú felmondás lehetőségét, a szerződés akkor is felmondható azonnali hatállyal – a feltételek fennállása esetén – ha a folyamatos megbízási jogviszonyra figyelemmel egyébként korlátozták a felmondás jogát (Ptk. 483. §).
A II. r. és a III. r. alperes az I. r. alperes beltagja. Az I. r. alperes 1996. november 15-én határozatlan idejű megbízási szerződést kötött a felperessel. A szerződés 8. pontja szerint a szerződést bármelyik fél négy hónapos felmondási idővel egyoldalúan is megszüntethette. Az I. r. alperes 1998. szeptember 10-én a szerződést azonnali hatállyal felmondta. A felperes a szerződés megszüntetését tudomásul vette, azonban a felmondási időre járó munkadíj kifizetését kérte, amire az I. r. alperes nem volt hajlandó. A felperes keresetében 566 645 forint és járulékai megbízási díj megfizetésére kérte kötelezni az I. r. alperest, és a II. r. és III. r. alperesek mögöttes felelősségének megállapítását is kérte.
Az alperesek a kereset elutasítását arra hivatkozva kérték, hogy a felperes magatartása miatt jogszerűen éltek az azonnali hatályú felmondással, amelyre figyelemmel a felperest további megbízási díj nem illeti meg.
A másodfokú bíróság jogerős ítéletével a keresetet elutasító elsőfokú ítéletet megváltoztatta, és az I. r. alperest 566 645 forint megbízási díj és járulékai megfizetésére kötelezte a felperes részére a II. r. és III. r. alperes mögöttes felelősségét megállapítva.
A jogerős ítélet indokolása szerint miután a felek a szerződésben a megbízási jogviszony felmondásának jogát korlátozták, a szerződés kizárólag az abban rögzített korlátokkal volt felmondható, függetlenül a felmondás alapját képező okoktól. A másodfokú bíróság álláspontja értelmében a felperes és az I. r. alperes a szerződésük 8. pontjában a felmondási jogot akként korlátozták, hogy a szerződésük csak az előbbi pontban meghatározott időre volt felmondható, azonnali hatállyal nem. Az I. r. alperes tehát azonnali hatállyal nem mondhatta fel a szerződést, ezért egyoldalú nyilatkozata folytán a szerződés csak a kikötött idő lejártával szűnt meg. Erre tekintettel az I. r. alperest kötelezte – az összegszerűségében nem vitatott – megbízási díj megfizetésére.
A jogerős ítélet ellen az alperesek éltek felülvizsgálati kérelemmel, a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, a keresetet elutasító elsőfokú ítélet helybenhagyását kérték. Arra hivatkoztak, hogy a felek a szerződésükben a rendkívüli felmondás lehetőségét nem zárták ki. Álláspontjuk szerint a felperes magatartása alapján jogszerűen éltek a szerződés azonnali hatályú felmondásával, amelyre figyelemmel jogszabályt sértve kötelezte a másodfokú bíróság – az elsőfokú bíróság keresetet elutasító rendelkezésével szemben – az I. r. alperest további megbízási díj fizetésére.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. Azzal nem értett egyet, hogy a megbízási szerződés azonnali hatállyal nem lenne megszüntethető, azonban álláspontja szerint a perbeli esetben a felperesi megbízott semmi olyan jog- vagy érdeksérelmet eredményező intézkedést nem tett, amely vele szemben az azonnali hatályú felmondásra alapos okként szolgált volna.
Az alperesek a felülvizsgálati kérelmükben a keresetet elutasító rendelkezés tekintetében a jogerős ítéletet nem támadták, ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (2) bekezdésének megfelelően a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatta felül.
A Legfelsőbb Bíróság az Alkotmánybíróság 42/2004. (XI. 9.) AB határozata folytán a Pp. 270. § (2) bekezdés alapján azt vizsgálta, hogy a felülvizsgálni kért határozat az ügy érdemi elbírálására kihatóan jogszabálysértő-e.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A jogerős ítélet sérti a Pp. 206. § (1) bekezdését és a Ptk. 483. § (1) és a (4) bekezdését.
A bírói gyakorlat értelmében a bizonyítás eredményének mérlegelésére vonatkozó jogszabályt sért az ítélet, ha a bíróság által megállapított tényállás az iratok tartalmával ellentétes, illetőleg a bíróság a bizonyítékok egybevetése és összességében való értékelése során okszerűtlen, logikai ellentmondást tartalmazó következtetésre jutott.
A felek a szerződésük 8. pontjában nem a szerződés azonnali hatályú felmondásának jogát zárták ki, és a felek akarata nem irányult az azonnali hatállyal történő megszüntetés lehetőségének kizárására sem.
A felperes a felülvizsgálati ellenkérelmében maga sem értett egyet azzal, hogy a megbízási szerződés azonnali hatállyal nem lenne megszüntethető, csupán arra hivatkozott, hogy a perbeli esetben a részéről nem történt olyan magatartás, amely az azonnali hatályú felmondásra alapos okot szolgáltatott volna.
A másodfokú bíróság a felek szerződéses akaratát tévesen értelmezte, ezért a jogerős ítélet jogszabálysértő, amelyre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és az ügyben eljárt másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
Az új eljárás során abból kell kiindulni, hogy a felek a szerződés azonnali hatállyal történő megszüntetésének jogát nem zárták ki. Ebben az esetben pedig akkor is lehetőség van – a feltételek fennállása esetén – az azonnali hatályú felmondásra, ha a felek egyébként korlátozták a felmondás jogát.
A másodfokú bíróság eltérő jogi álláspontja folytán nem vizsgálta, hogy az I. r. alperes jogszerűen vagy jogellenesen élt a felperes magatartására figyelemmel azonnali hatályú felmondással.
A másodfokú bíróságnak a felperes fellebbezésében írtakat el kell bírálnia, és állást kell foglalnia abban a kérdésben, hogy az elsőfokú bíróság megalapozottan jutott-e arra a következtetésre, hogy a felperes magatartására alapos okot szolgáltatott a szerződés azonnali hatállyal történő felmondásához.
(Legf. Bír. Pfv. VII. 22.120/2004. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
