GÜ BH 2006/88
GÜ BH 2006/88
2006.03.01.
I. Ha a felek adásvételi szerződésből eredő jogvitájára a Bécsi Egyezményt kell alkalmazni, de a magyar állam fenntartása miatt a formaszabadság elve nem érvényesülhet, a szerződés csak akkor lesz érvénytelen, ha a kollíziós jog értelmében irányadó – az eladó államának joga szerint – az adásvételi szerződés érvényességéhez e szerződés írásba foglalása szükséges (1987. évi 20. tvr. 12., 96. cikk; 1979. évi 13. tvr. 25. § a) pont].
II. Amennyiben a szerződés az eladó államának joga szerint szóban is érvényes, az adásvételi szerződésből eredő igényekre nem az eladó államának a joga, hanem a Bécsi Egyezmény rendelkezései irányadók [1987. évi 20. tvr. 38. cikk (1) bek., 39. cikk (1)–(2) bek., 46. cikk (2)–(3) bek.].
A peres felek közötti szóbeli megállapodás alapján 1993. és 2000. év között az alperes forgalmazta Magyarországon a felperes által gyártott csomagolástechnikai gépeket és alkatrészeket.
A felperes keresetében azért kérte az alperes marasztalását 19 032,85 USD és ennek 2000. július 13-ától számított kamataiban, mert a felperestől alkatrészeket vásárló alperes csak részben tett eleget az 1999. október 15-e és 2000. július 24-e között kiállított négy számla szerinti vételár fizetési kötelezettségének, 19 032,85 USD erejéig elismert, de meg nem fizetett tartozása áll fenn a felperessel szemben.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Tagadta, hogy a tartozását elismerte volna és állította, hogy a felek megállapodása alapján csak a viszonteladókénti értékesítés esetén – és azt követően – kellett megfizetnie a felperestől átvett áruk ellenértékét. Ezenkívül az alperes a kereseti követelést meghaladó összegű beszámítási kifogást is előterjesztett. Arra hivatkozott, hogy a felperestől vásárolt gépek hibái miatt javítási költségei merültek fel, és további költségként jelentkezett a garanciális kötelezettség alapján alperes által kicserélt és ennek érdekében a felperestől megvásárolt alkatrészek értéke. A felperes ugyanis szavatossági kötelezettségét soha nem teljesítette, holott annak teljesítésére az alperes igényt tartott. Felperes a beszámítási kifogás elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 19 032,85 USD-t és ennek késedelmi kamatait. Az elsőfokú bíróság abból indult ki, hogy a perbeli jogvitában a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. tvr. (a továbbiakban: tvr.) 25. §-a értelmében az eladó felperes jogát kellene alkalmazni, de mivel mindkét fél állama aláírta az 1987. évi 20. tvr.-tel kihirdetett, az áruk nemzetközi adásvételi szerződéséről szóló, Bécsben 1980. április 11-én kelt Egyezményt (a továbbiakban: Bécsi Egyezmény) ezt az Egyezményt kell a jogvita elbírálásánál irányadó anyagi jognak tekinteni.
Tényként állapította meg, hogy az alperes vételár fizetési kötelezettsége nem a részére leszállított gépek, illetőleg alkatrészek értékesítése után állt be, hanem a perbeli számlákon megjelölt határidő leteltével, tehát az alperesnek a teljesítésre legfeljebb 90 nap állt rendelkezésére. Tartozás-elismerésnek minősítette az elsőfokú bíróság az alperes 2000. szeptember 27-ei fax-üzenetében foglalt nyilatkozatot. Az alperes beszámítási kifogásának elbírálása során az elsőfokú bíróság tényként állapította meg, hogy a felperes jótállási kötelezettsége fennállt az általa szállított gépek és alkatrészek tekintetében. Rámutatott ugyanakkor arra, hogy az alperesnek a Bécsi Egyezmény 38. cikk (1), 39. cikk (1) és 46. cikk (2)–(3) bekezdéséből következően a legrövidebb időn belül kellett az árut megvizsgálnia, és ésszerű határidőn belül kellett értesítenie az eladó felperest az áru minőségi hibájáról, a kijavítási vagy kicserélési igény egyidejű közlése mellett. Az elsőfokú bíróságnak az volt az álláspontja, hogy az alperes a felperes ügyvezetője – L. B. – előadásával és – M. F. tanúvallomásával szemben nem tudta azt bizonyítani, hogy konkrét garanciális igényt jelzett volna a felperes felé. Ennek bizonyítására sem az alperes által 34/A/1. alatt csatolt kimutatás, sem a 25. és 30. sorszámú beadványhoz mellékelt levelek nem voltak alkalmasak és nem minősült konkrét szavatossági igénybejelentésnek M. K. 2000. szeptember 30-ai levele sem. Az igénybejelentés hiányára utal az is, hogy az alperes egyetlen alkalommal sem küldött számlát a felperesnek garanciális alkatrészre vonatkozó megrendelés esetén.
Az elsőfokú bíróság kifejtette, hogy a Bécsi Egyezmény 39. cikkének (2) bekezdése szerint a vevő minden esetben elveszti az áru minőségi hibájára való hivatkozás jogát, ha legkésőbb az áru átadásától számított 2 éven belül a hibát az eladóval nem közli. Miután az alperes 2003. február 17-én terjesztette elő beszámítási kifogását, a bíróságnak csak a 2001. február 17-e után átadott gépek és alkatrészek vonatkozásában kellett az alperesi igénybejelentések vizsgálatát elvégeznie. Ugyanakkor az alperes 30/A/2. és 30/A/3. szám alatti táblázatában ennél jóval korábbi felperesi számlák szerepelnek. Mindezekre tekintettel a Bécsi Egyezmény 53. és 59. cikke alapján döntött az elsőfokú bíróság az alperes marasztalásáról.
Az alperes fellebbezése alapján eljáró másodfokú bíróság ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta azzal, hogy a felek maguk viselik másodfokú költségeiket. A másodfokú bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság helyes tényállás alapján, a jogszabályoknak megfelelő döntést hozott. Megalapozatlanul hivatkozott az alperes arra, hogy nem keletkezett fizetési kötelezettsége a felperessel szemben a nem értékesített alkatrészek tekintetében. Egyetértett a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságnak azzal az álláspontjával, hogy az alperes részéről a tartozás-elismerés megtörtént. Álláspontja szerint a tvr. 63. §-ából következően az alperest terhelte a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján annak bizonyítása, hogy a felperes értesült az áru hibájáról a hiba felmerülésének időpontjában, a hiba tárgyának azonosításra alkalmas módon történő megjelölésével, valamint az érvényesítendő igény egyértelmű előterjesztésével. Az elsőfokú bíróság felhívása alapján 30/A/1-6. alatt csatolt táblázatok, megrendelési másolatok és telefonos lista viszont nem volt alkalmas a beszámítási kifogásban érvényesíteni kívánt igény megalapozottságának bizonyítására. Megfelelő bizonyítás hiányában pedig nincs jogi jelentősége annak sem, hogy az alperes vitatta fellebbezésében a Bécsi Egyezmény alkalmazhatóságát.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra, új határozat hozatalára utasítását kérte, elsődlegesen anyagi jogi, másodlagosan, – ha ennek nem adna helyt a Legfelsőbb Bíróság – az eljárási jogszabálysértés miatt. Álláspontja szerint az eljáró bíróságok helytelenül alapították ítéletüket a Bécsi Egyezményre, mert annak alkalmazása jelen ügyben kizárt. Az Egyezmény 96. cikke alapján tett magyar fenntartásra tekintettel ugyanis a felülvizsgálat tárgyát képező szerződéses kapcsolatra a tvr. 1., 2. és 25. § a) pontja szerint az eladó, azaz a felperes székhelye szerinti olasz jog az irányadó. A Bécsi Egyezményt a 12. cikk kógens szabályának megsértésével, a 96. cikk alapján megtett fenntartási nyilatkozat figyelmen kívül hagyásával alkalmazta az első- és másodfokú bíróság. Kizárólag az olasz anyagi jog alapján lehet tehát megítélni a számlák vitatásának kérdését, az alperes beszámítási kifogásának jogszerűségét, az alperes garanciális igénybejelentése megtételének hatályosságát és hogy tartozás-elismerésnek tekinthetők-e a 2000. szeptember 27-én és 30-án írt alperesi levelek. A tvr. 30. § (1) bekezdése ugyanis a lex obligationis elve alapján azt monda ki, hogy a szerződés joga kiterjed a kötelmi jogviszony minden elemére. A perbeli jogvita eldöntésének tehát feltétele, hogy az alkalmazandó anyagi jogról a bíróság megfelelően tájékozódjon a 8001/2001. (IK 4.) IM tájékoztatóban foglaltak, a 140/1992. (X. 20.) Korm. rendelettel kihirdetett, a külföldi jogról való tájékoztatásról szóló Egyezmény, valamint annak Kiegészítő Jegyzőkönyve alapján.
Jogszabálysértő a felülvizsgálati kérelem szerint a másodfokú ítélet azért is, mert a felmerült bizonyítékokat jogszabálysértő módon, a Pp. által megengedett mérlegelési szabadság kereteit túllépve, a Pp. 206. § (1) bekezdését megsértve értékelte két kérdés tekintetében is. Tévesen, a tényeken túlterjeszkedve állapította meg az alperesi tartozás-elismerés tényét. 2000 szeptemberében a felek üzleti kapcsolata már megromlott, az alperes pedig 2000. szeptember 27-ei levelében az együttműködés megmentésére tett komplex javaslatot, beépítve javaslatába a számlák rendezésének kérdését is. A javaslatot tartalmazó levél azonban sem céljánál, sem megfogalmazásánál fogva nem tekinthető tartozás-elismerésnek. Miután erre a levélre nem kapott választ, 2000. szeptember 30-ai keltezésű levelében az üzleti kapcsolatok lezárására vonatkozó egyezségi ajánlatot tett a felperesnek. Ezen utóbbi levél sem minősül tartozás-elismerésnek, egyrészt azért nem, mert az egyezségi ajánlatnak része sem volt a 19 032,85 USD számla kifizetése, másrészt azért nem, mert az alperes részletesen kifejti benne, hogy miért nem fizeti ki a vitatott számlát.
A másodfokú ítélet indokolásában írtakkal ellentétben M. J. vallomása alkalmas volt a beszámítási kifogással érvényesíteni kívánt szavatossági igény bizonyítására. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a perbeli jogviszonyt a szóbeliség jellemezte, írásbeli szerződés egyáltalán nem született, éspedig azért nem, mert a felperes annak megkötését nem kívánta, disztributoraival az olasz üzleti szokásoknak megfelelően szóbeli szerződések alapján működött együtt. Bevett gyakorlat volt a szóbeli szavatossági igényérvényesítés, és egy teljes mértékben szóbeliségre épülő kapcsolatban nem is lehet életszerűnek minősíteni a jegyzőkönyv-felvételi kötelezettségre való hivatkozást. M. J. megfelelően bizonyította, hogy szóban került sor szavatossági igénybejelentésekre, és okszerűtlenül tulajdonított nagyobb bizonyító erőt M. J. tanúvallomásánál a másodfokú bíróság a felperesi ügyvezető és M. F. tanúvallomásának.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban való fenntartását kérte.
A jogerős ítélet az alábbiak miatt nem jogszabálysértő.
A Bécsi Egyezmény 11. cikke szerint az adásvételi szerződést nem szükséges írásba foglalni, sem írásos módon bizonyítani és az más alakszerűséghez sincs kötve. Az Egyezmény II. Része a szerződés megkötésével kapcsolatos rendelkezéseket, ezzel kapcsolatban az ajánlatra és annak elfogadására vonatkozó szabályokat tartalmazza, míg a 29. cikk a megegyezéssel való szerződésmódosítással és a szerződés megszüntetésével kapcsolatban tartalmaz – azok alakszerűségét is érintő – rendelkezést. A Bécsi Egyezmény 96. cikke lehetővé tette, hogy az a szerződő állam, amelynek jogrendszere az adásvételi szerződés megkötéséhez vagy annak bizonyításához írásbeli alakot követel meg, olyan nyilatkozatot tehessen, hogy az Egyezmény 11. cikkének, 29. cikkének, vagy II. Részének bármely olyan rendelkezése, amely megengedi az adásvételi szerződés megkötésének, módosításának, megegyezéssel történő megszüntetésének, vagy bármely ajánlatnak, elfogadásnak, vagy szándéknak az írásbelitől eltérő más formában való kifejezésre juttatását, nem alkalmazható, ha valamelyik fél telephelye ebben az államban van. Az 1987. évi 20. tvr. 3. §-ában rögzítettek szerint a Magyar Népköztársaság az Egyezményt megerősítő okirat letétbe helyezésekor ilyen fenntartási nyilatkozatot tett a 96. cikkben megjelölt rendelkezések tekintetében, ebből következően viszont alkalmazni kell a Bécsi Egyezmény 12. cikkének kógens szabályát. A 12. cikk ugyanis kimondja, hogy a 11. cikk, 29. cikk vagy a II. Rész bármely olyan rendelkezése, amely az írásbelitől eltérő más formában is megengedi az adásvételi szerződés megkötését, módosítását, vagy megegyezéssel való megszüntetését, illetve bármely ajánlat megtételét vagy elfogadását, vagy más akaratnyilatkozat tételét, nem alkalmazható, ha bármelyik fél telephelye olyan szerződő államban van, amely az Egyezmény 96. cikkében meghatározott jognyilatkozatot megtette.
Megalapozatlanul hivatkozik azonban az alperes arra, hogy az eljáró bíróságoknak az olasz jog alapján kellett volna elbírálniuk a felek jogvitáját. A formaszabadság elvét kizáró fenntartási nyilatkozat ugyanis csak a szerződéskötéssel, szerződésmódosítással, vagy szerződés megszüntetésével, ajánlattal és elfogadással kapcsolatos jognyilatkozatokra, illetve a II. rész szerinti akaratnyilatkozatokra vonatkozik, ezek vonatkozásában zárja ki azon rendelkezések alkalmazását, melyek megengedik az írásbeli formától való eltérést. Így csakis ebben a körben, azaz a szerződési nyilatkozatok érvényessége tekintetében kell a kollíziós jog szerint irányadó anyagi jogot, azaz az eladó jogát alkalmazni. Ha tehát a szerződés az olasz jog szerint szóban is érvényes, úgy a felek jogvitájára – a III. részben írt jognyilatkozatokra, a hibák kifogásolására, a szavatossági igények érvényesülésére – a Bécsi Egyezmény szabályait kell alkalmazni.
A rendelkezésre álló adatok szerint a peres felek között az áru megrendelésére és a megrendelés visszaigazolására az Egyezmény 13. cikke által írásbeli alaknak tekintett telexváltások útján került sor és ugyan a felek jogviszonyát szóbeli megállapodás rendezte, ezen szóbeli megállapodás érvényessége a felek között soha nem volt vitatott. Az alperes olyannyira érvényesnek tekintette a felek szóbeli szerződését, hogy a felperes szerződésszegésére hivatkozva jelen perben szavatossági igényét kívánta érvényesíteni és fellebbezésében – sőt még felülvizsgálati kérelmében sem – nem hivatkozott arra, hogy a felperessel megkötött szóbeli szerződése érvénytelen lenne. A fenntartási nyilatkozat nem zárta ki az Egyezmény III. Rész II. és III. Címének az eladó és a vevő kötelezettségeiről szóló rendelkezései alkalmazását és ezen – a jogvita eldöntése szempontjából releváns – rendelkezések alkalmazása csak akkor lett volna kizárt és az olasz jog alkalmazása e rendelkezések helyett csak akkor merülhetett volna fel a tvr. 30. § (1) bekezdésében megfogalmazott lex obligationis elve alapján, ha a perben vitatott lett volna bármely fél részéről a jogviszony alapját képező szóbeli megállapodás érvényessége. Ennek hiányában azonban a másodfokú bíróság nem követett el jogszabálysértést azzal, hogy mellőzte az olasz jogról való tájékozódást, és nem sértette meg az Egyezmény 12. cikkének kógens szabályát sem.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint alaptalanul hivatkozik a felülvizsgálati kérelem arra is, hogy a jogerős ítélet a bizonyítékok okszerűtlen mérlegelésén alapul. Az alperes mint vevő köteles volt a vételár fizetésére, hisz a vételár megfizetésével kapcsolatos rendelkezéseket az Egyezmény 54-59. cikkei tartalmazzák. A felperes által kiállított számlákon rögzítésre került, hogy milyen határidőn belül kell az alperesnek eleget tenni vételárfizetési kötelezettségének. A per egyetlen adata sem támasztotta alá az alperesnek azt az állítását, hogy a számlán megjelölt teljesítési határidővel szemben az alperes fizetési kötelezettsége csak egy feltétel bekövetkezte esetén vált volna esedékessé, azaz, hogy mindaddig nem volt köteles a vételárat megfizetni a felperesnek, amíg az adott árut Magyarországon értékesítette. A felek között nem bizományi, hanem adásvételi szerződés megkötésére került sor. Nem állapodtak meg a felek arról, hogy mi a sorsa az alperesnél maradt, nem értékesített áruknak, nyilván azért nem, mert jogviszonyukban ez nem bírt jelentőséggel. Mindezek mellett az alperes állítását az alperes ügyvezetője is megcáfolta. A bíróság az elsőfokú eljárásban M. K. alperesi ügyvezetőt részletesen meghallgatta, aki ennek során arról is előadást tett, hogy miként értelmezendő az a javaslat, melyet 2000 szeptemberében a felperes ügyvezetése felé tett az alperes fizetési problémájának megoldására. Ezen – a 18. sorszámú jegyzőkönyvben rögzített – előadás szerint az alperes a felperestől megvásárolt 24 840 USD értékű és birtokában maradt – nem értékesített – gépeket visszaadná a felperesnek, javasolta, hogy azok összértékéből helyezzék levonásba a felek az alperes 19 032,85 USD számlatartozását azzal, hogy a különbözetként mutatkozó 5807,15 USD értékét az alperes a felperestől levásárolhassa. Ilyen javaslat megtételére pedig csak abból a tényből kiindulva kerülhetett sor, hogy a felperesnek már kifizette az alperes a tőle vásárolt 24 840 USD értékű gépek vételárát, éspedig azt megelőzően, hogy ugyanezen gépeket az alperes mint viszonteladó Magyarországon értékesíteni tudta volna. M. K. alperesi ügyvezető egyébként 2000. szeptember 27-én kelt fax-üzenetében arról biztosította az alperest, hogy hamarosan kifizeti a felperesnek valamennyi tartozását és kifejezetten hivatkozott a 2000. október 6-áig megfizetni vállalt 19 000 USD tartozására is. A 2000. szeptember 30-ai fax-üzenetben – melynek melléklete tartalmazta az M. K. által a tárgyaláson ismertetett alperesi ajánlatot – ugyan utal az alperes eladási nehézségeire és ennek okaként a felperesi áruk piacképtelenségét jelöli meg, önmagában erre tekintettel nem lehet okszerűtlennek tekinteni – különös figyelemmel az M. K. 2000. szeptember 27-ei fax-üzenetében írtakra – az alperesi tartozás-elismerés tényének megállapítását. Az alperes ugyanis mind jogalapjában, mind összegszerűségében elismerte a számlatartozást, és 2000. szeptember 27-én annak napokon belüli megfizetését vállalta, 2000. szeptember 30-án pedig a tartozás összegének elszámolására tett javaslatot (13. sorszám alatt csatolt iratok). Mindezekre tekintettel helyesen indultak ki az eljáró bíróságok abból, hogy az alperes lejárt és elismert tartozásának megfizetését mulasztotta el.
A Bécsi Egyezmény 38. cikkének (1) bekezdése, 46. cikkének (2)–(3) bekezdése szerint a vevő a körülmények által lehetővé tett legrövidebb határidőn belül köteles az árut megvizsgálni, ésszerű határidőn belül kell értesítenie a hiba megjelölésével az eladót az áru minőségi hibájáról és az értesítéssel egyidejűleg, vagy ezt követően ésszerű határidőn belül kell közölnie a vevővel kicserélés, vagy kijavítás iránti igényét is. A 39. cikk (1) és (2) bekezdése sorolja fel azt a két esetet, amikor a vevő elveszti azt a jogát, hogy az áru minőségi hibájára hivatkozhasson. E rendelkezések szerint a szavatossági jogok elvesztésével jár, ha a hiba felfedezését követően a hiba megjelölésével a vevő nem értesíti ésszerű határidőn belül az eladót a minőségi hibáról (ez a mulasztás a 44. cikk szerint kimenthető), és minden esetben elveszti az áru minőségi hibájára való hivatkozás jogát, ha legkésőbb az áru átadásától számított 2 éven belül a hibát az eladóval nem közölte, hacsak ez a határidő nem ellentétes a szerződéses jótállás határidejével (ez a határidő viszont jogvesztő).
Az eljáró bíróságok nem iratellenes tényállás alapján, nem logikátlanul vagy okszerűtlenül állapították meg azt, hogy az alperes nem ennek megfelelően járt el, részéről a hiba közlésére nem került sor a megkívánt módon a jogvesztő határidőt elmulasztotta. Alaptalanul hivatkozik a felülvizsgálati kérelem arra, hogy ezen állítás ellenkezőjét bizonyította M. J. alperesi képviselő vallomása. M. J. vallomása csak azt bizonyította, hogy volt folyamatos kommunikáció a peres felek között mind a piaci problémákkal, mind az áruk minőségével kapcsolatban, az alperes pedig belenyugodott a felek jogviszonyában kialakult azon gyakorlatba, hogy saját költségen végzi az általa eladott gépek kijavítását, a garanciális kötelezettség miatt szükségessé vált alkatrészek cseréjéhez pedig alkatrészeket vásárol a felperestől. Maga M. J. nyilatkozott úgy a 2004. június 23-ai tárgyaláson, hogy csak a jelen perben megtartott első tárgyalás után – ami 2002 nyarán volt – merült fel a garanciális igények bejelentése. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint arra is figyelemmel, hogy az M. J. által kimunkált táblázatok szerint is 1999. novemberi keltezésű volt az az utolsó felperesi számla, melyen szereplő árukkal kapcsolatban az alperes garanciális költségeket viselt, alaptalanul hivatkozik a felülvizsgálati kérelem arra, hogy M. J. hitelt érdemlően bizonyította az alperes garanciális igényének a Bécsi Egyezménynek megfelelő, jogvesztő határidőn belüli, akár írásbeli, akár szóbeli érvényesítését.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta a jogerős ítéletet.
(Legf. Bír. Pfv. IX. 21.481/2005. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás