GÜ BH 2006/89
GÜ BH 2006/89
2006.03.01.
Kijavítási kérelmet elutasító végzés ellen nincs helye fellebbezésnek [Pp. 224. § (4) bek., 233/A. §; PK 193.].
Az elsőfokú bíróság 2004. június 15-én meghozott ítéletében 50 millió forint tőke és annak kamatai megfizetésére kötelezte az alperest a felperes javára. Az alperes fellebbezése alapján eljáró másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet fellebbezett rendelkezését részben megváltoztatta és az alperes marasztalását ,,25 millió forintra és ennek az elsőfokú ítéletben írt kamatára'' leszállította.
A jogerős ítélet ellen 2005. június 13-án az alperes kijavítási kérelmet terjesztett elő, melyben azt kérte, hogy a bíróság ,,a 25 millió forintos marasztalási összeget'' elsődlegesen 20 millió forint + áfa, másodlagosan 20 millió forint összegűre javítsa ki.
A másodfokú bíróság 8. sorszámú végzésében az alperes kijavítási kérelmét – arra hivatkozással, hogy a másodfokú ítélet sem számítási hibát, sem elírást nem tartalmaz – elutasította.
Az alperes fellebbezést nyújtott be a 8. sorszámú végzés ellen, melyben annak megváltoztatását és a kijavítási kérelmének helyt adó határozat meghozatalát kérte.
A felperes a 8. sorszámú végzés helybenhagyását kérte. A kijavítási kérelmet elutasító végzés fellebbezéssel nem támadható.
A Pp. 233/A. §-a olyan másodfokú végzéssel szemben biztosít fellebbezési jogot, mellyel szemben az elsőfokú eljárás szabályai szerint fellebbezésnek lenne helye. Nem minősül azonban ilyen végzésnek a kijavítási kérelmet elutasító határozat.
A Pp. 224. § (4) bekezdése szerint ,,a kijavítás tárgyában hozott határozat ellen fellebbezésnek csak akkor van helye, ha a rendelkező részre vonatkozik''. E rendelkezés helyes – a Legfelsőbb Bíróság PK 193. számú állásfoglalása indokolásában is rögzített – értelmezése szerint nincs helye fellebbezésnek a kijavítási kérelem tárgyában meghozott valamennyi végzés ellen, csak a ,,kijavítás tárgyában'' meghozott, azaz a kijavítást elrendelő végzés ellen, és ez ellen is csak akkor, ha a kijavítás a rendelkező részre vonatkozott.
A kijavítási kérelmet elutasító végzés ellen nincs helye fellebbezésnek, mert az nem ,,kijavítás tárgyában hozott'' végzésnek, azaz nem kijavító végzésnek minősül, és mint ilyen értelemszerűen nem vonatkozik a kijavítani kért határozat rendelkező részére sem.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság a Pp. 259. §, 237. § és 240. § (1) bekezdése alapján a fellebbezést – mivel az olyan határozat ellen irányult, amely ellen a fellebbező fél nem élhet fellebbezéssel – hivatalból elutasította.
(Legf. Bír. Gf. IX. 30.231/2005. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
