• Tartalom

2006. évi XCIX. törvény

2006. évi XCIX. törvény

a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetésének végrehajtásáról1

2008.04.17.

Az Országgyűlés az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 28. §-ában foglaltak alapján a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló – módosított – 2004. évi CXXXV. törvény (a továbbiakban: Költségvetési Törvény) végrehajtásáról – figyelemmel az M5-ös autópálya 3. fázisának megépítéséhez szükséges koncessziós szerződés módosításáról szóló 17/2005. (III. 23.) OGY határozatban, a nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek költségvetési támogatásáról szóló 37/2005. (V. 12.) OGY határozatban foglaltakra is – a következő törvényt alkotja:

ELSŐ RÉSZ

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2005. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSA

A főösszegek

1. § Az Országgyűlés a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetésének végrehajtását – a 3. §-ban foglalt adósságtörlesztési kiadások, valamint a hitelfelvételek nélkül –

a) 6 456 669,5 millió forint, azaz hatmillió-négyszázötvenhatezer-hatszázhatvankilenc egész öttized millió forint bevétellel,

b) 7 004 471,0 millió forint, azaz hétmillió-négyezer-négyszázhetvenegy millió forint kiadással, és

c) 547 801,5 millió forint, azaz ötszáznegyvenhétezer-nyolcszázegy egész öttized millió forint hiánnyal

hagyja jóvá.

2. § A központi költségvetés kiadási és bevételi előirányzatainak teljesítését az 1. számú melléklet költségvetési fejezetenként, címenként, alcímenként, jogcímcsoportonként, jogcímenként, előirányzat-csoportonként és kiemelt előirányzatonként tartalmazza.

A költségvetés finanszírozásával kapcsolatos
egyes rendelkezések

3. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a Költségvetési Törvény 3. §-ának megfelelően a központi költségvetés deviza- és forintadósság-állományából 2005-ben a pénzügyminiszter az adósságtörlesztési számla terhére

a) 193 429,9 millió forint összegű forinthitel törlesztést teljesített a belföldi hitelezők javára,

b) 266 180,8 millió forint összegű devizahitel törlesztést teljesített a Magyar Nemzeti Bank javára,

c) 52 120,4 millió forint összegű devizahitel törlesztést teljesített a külföldi hitelezők javára,

d) 1 179 481,2 millió forint összegben fizetett vissza forint államkötvényeket a belföldi és külföldi hitelezőknek,

e) 249 578,0 millió forint összegben fizetett vissza deviza kötvényeket a külföldi hitelezőknek.

4. § (1) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy az e törvény 1. §-ában megállapított hiány finanszírozására a Költségvetési Törvény 3. §-ának felhatalmazása alapján a pénzügyminiszter 2005-ben

a) 255 693,5 millió forint összegben forint államkötvényeket értékesített,

b) 99 441,6 millió forint összegben növelte a devizahitelek állományát,

c) 9333,5 millió forint összegű tőkésítéssel növelte a forinthitelek állományát.

(2) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a Költségvetési Törvény 125. §-ának (1) és (5) bekezdésében kapott felhatalmazása alapján a költségvetési hiány terhére a pénzügyminiszter 2005-ben 180 278,0 millió forint összegben forinthiteleket vállalt át belföldi hitelezőktől.

5. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy 2005-ben az e törvény 3. §-ában megállapított visszafizetések finanszírozására a pénzügyminiszter a Költségvetési Törvény 3. §-ának bekezdésében kapott felhatalmazás alapján

a) 966 018,5 millió forint összegű forint-államkötvényt értékesített,

b) 974 771,7 millió forint összegű deviza-államkötvényt értékesített.

6. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a pénzügyminiszter – a Költségvetési Törvény 3. §-ában foglalt felhatalmazás alapján – a Kincstári Egységes Számla (a továbbiakban: KESZ) folyamatos likviditása és a társadalombiztosítási alapokból teljesített kiadásokhoz vállalt állami garancia fedezetének megteremtése érdekében 397 583,2 millió forinttal növelte az államkötvények állományát és 27 968,8 millió forinttal növelte a kincstárjegyek állományát.

A költségvetés végrehajtásával kapcsolatos
egyes rendelkezések

7. § (1) A helyi önkormányzatok feladatainak ellátásához nyújtott normatív állami hozzájárulások és normatív részesedésű átengedett személyi jövedelemadó (e kettő a továbbiakban: normatív hozzájárulások), valamint a normatív, kötött felhasználású támogatások, továbbá a megyei önkormányzatokat az általuk fenntartott intézményekben ellátottak után megillető személyi jövedelemadó részesedés, illetve a helyi önkormányzatok jövedelem-differenciálódását mérséklő kiegészítések és beszámítások önkormányzatonként és jogcímenként részletezett elszámolását a pénzügyminiszter és az önkormányzati és területfejlesztési miniszter együttes rendeletben (a továbbiakban: PM–ÖTM R.)2 hirdeti ki e törvény hatálybalépését követő 30 napon belül. A normatív hozzájárulások és normatív, kötött felhasználású támogatások előirányzatai és pénzforgalmi teljesítése országosan összesített alakulásának jogcímenkénti összegét a 3. számú melléklet tartalmazza.

(2) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a helyi önkormányzatok év közben 4364,0 millió forint összegben igényeltek – a Magyar Államkincstár Területi Igazgatóságai javaslataira is figyelemmel – normatív hozzájárulásokat, normatív, kötött felhasználású támogatásokat és jövedelem-differenciálódást mérséklő támogatást, illetve együttesen 9781,8 millió forint összegben mondtak le e támogatásokról, valamint intézményátadás következtében 91,4 millió forint összegben nem jogosultak e támogatásokra, továbbá elismeri, hogy intézményátvétel miatt 1,2 millió forinttal ugyanezen előirányzatok megnövekednek. A módosított előirányzatokat a PM–ÖTM R. tartalmazza.3

(3) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a normatív hozzájárulások és normatív, kötött felhasználású támogatások, valamint a megyei önkormányzatokat az általuk fenntartott intézményekben ellátottak után megillető személyi jövedelemadó-részesedés előirányzatainak a helyi önkormányzatokat a ténylegesen teljesített mutatószámok alapján megillető és a részükre a költségvetési évben folyósított összegek különbözetei az Áht. 64. §-ának (7) bekezdése szerint történt elszámolás alapján a következők:

a) visszafizetési kötelezettség 3901,1 millió forint,

b) a központi költségvetést terhelő kiegészítés 3296,0 millió forint,

c) amelyek egyenlegeként a helyi önkormányzatok 2005. év után előírt tartozása 605,1 millió forint.

(4) Az Országgyűlés megállapítja, hogy azon helyi önkormányzatokat, amelyek a feladatmutatókhoz kapcsolódóan normatív hozzájárulások és normatív, kötött felhasználású támogatás előirányzatokat saját számításaik alapján az őket ténylegesen megilletőnél 5%-kal magasabb mértékben vették igénybe, az Áht. 64/A. §-ának (4) bekezdése szerint, 102,7 millió forint igénybevételi kamatfizetési kötelezettség terheli. Ennek helyi önkormányzatonként részletezett összegét a PM–ÖTM R. tartalmazza.4

(5) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a helyi önkormányzatok jövedelem-differenciálódását mérséklő kiegészítések és beszámítások ténylegesen teljesített mutatószámok alapján járó, és a költségvetési évben az önkormányzatok részére folyósított összegek különbözetei – az Áht. 64/A. §-a (8) bekezdésének megfelelően – az Áht. 64. §-ának (7) bekezdése szerinti elszámolás alapján a következők:

a) visszafizetési kötelezettség 8146,5 millió forint,

b) központi költségvetést terhelő pótlólagos támogatás 1389,6 millió forint.

(6) Az Országgyűlés megállapítja, hogy azon helyi önkormányzatokat, amelyeknek a ténylegesen megillető jövedelem-differenciálódást mérséklő támogatása 10%-kal alacsonyabb, illetve beszámítása 10%-kal magasabb összegű a saját számításaik alapján igénybevettnél, a Költségvetési Törvény 4. számú melléklete III/6. pontja szerint 635,1 millió forint igénybevételi kamatfizetési kötelezettség terheli. Ennek helyi önkormányzatonként részletezett összegét a PM–ÖTM R. tartalmazza.5

(7) A helyi önkormányzatokat az Áht. 64/B. §-ának (1) bekezdése alapján

a) a központosított előirányzat jogcímen egyenlegében 549,0 millió forint,

b) az egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése és a közcélú foglalkoztatás támogatása jogcímen egyenlegében 49,0 millió forint,

c) az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő (forráshiányos) helyi önkormányzatok támogatása jogcímen 1559,2 millió forint,

d) a 2004. december 31-én feladattal terhelt központosított és normatív, kötött felhasználású támogatásokból fel nem használt 137,0 millió forint,

e) a helyi önkormányzatok egyéb támogatási jogcímein 84,6 millió forint

visszafizetése terheli, amelyek önkormányzatok szerinti részletezését a PM–ÖTM R. tartalmazza.6

(8) Az Állami Számvevőszékről szóló 1989. évi XXXVIII. törvény 2. §-ának (5) bekezdése alapján végzett ellenőrzések megállapítása szerint a helyi önkormányzatokat a (3) bekezdés c) pontjában, valamint a (7) bekezdésben meghatározott visszafizetési kötelezettségekből

a) normatív hozzájárulások és támogatások jogcímen egyenlegében 565,7 millió forint,

b) központosított előirányzat jogcímen egyenlegében 19,7 millió forint,

c) az egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése és a közcélú foglalkoztatás támogatása jogcímen egyenlegében 20,1 millió forint,

d) címzett és céltámogatások jogcímen 35,4 millió forint,

e) a megyei ellátottak által fenntartott intézményekben ellátottak után járó személyi jövedelemadó kiegészítés elszámolása alapján egyenlegében 5,5 millió forint, valamint

f) a 2004. december 31-én feladattal terhelt központosított és normatív, kötött felhasználású támogatásokból fel nem használt 10,9 millió forint

visszafizetése terheli, amelyek önkormányzatok szerinti részletezését a PM–ÖTM R. tartalmazza.7

(9) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a helyi önkormányzatok jövedelem-differenciálódását mérséklő kiegészítések és beszámítások ténylegesen teljesített mutatószámok alapján járó, és a költségvetési évben az önkormányzatok részére folyósított összegének (5) bekezdés szerinti különbözeteiből az Állami Számvevőszék vizsgálata alapján

a) a visszafizetési kötelezettség 20,2 millió forint,

b) a központi költségvetést terhelő pótlólagos támogatás 1,5 millió forint,

amelyek önkormányzatok szerinti részletezését a PM–ÖTM R. tartalmazza.8

(10) Az önkormányzatok 2004. évi jövedelem-differenciálódás mérséklés elszámolásában megállapított eltérések következményeként a beruházások után jogtalanul visszaigényelt 29,9 ezer forint állami támogatás visszafizetésének, illetve a még jogszerűen járó 54,6 ezer forint elszámolásának részletezését – az Állami Számvevőszék által megállapítottakat is figyelembe véve – a PM–ÖTM R. tartalmazza.9

(11) A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény 14. §-a alapján – a kötelező lemondásoknak az Állami Számvevőszék által megállapított elmaradása miatt – 75,9 millió forint céltámogatási előirányzat, valamint 0,3 millió forint területi kiegyenlítést szolgáló támogatás előirányzatának visszavonásáról az önkormányzati és területfejlesztési miniszter rendelkezik.

(12) Az önkormányzatok a 2005. évi jövedelem-differenciálódás mérséklés elszámolásában a Költségvetési Törvény 4. számú mellékletének B) III/7. pontja szerint saját elszámolásuk alapján 7086,8 millió forintot igényeltek vissza a központi költségvetésből.

(13) Az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 126. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján az éves beszámoló szerinti helyi önkormányzati visszafizetési kötelezettségek teljesítésének határideje 2006. március 27. A visszafizetési kötelezettséghez kapcsolódó késedelmikamat-fizetési kötelezettség 2006. március 28. napjától keletkezik.

(14) Az Állami Számvevőszék megállapításához kapcsolódó, helyi önkormányzatokat érintő pótlólagos állami támogatások, illetve visszafizetési kötelezettségek teljesítésének határideje a PM–ÖTM R. hatálybalépését követő 15. nap.

(15) Amennyiben a (13)–(14) bekezdésekben meghatározott határidőt követő 90 napon belül a befizetések nem érkeznek meg a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) 10032000-01031496-00000000 „Önkormányzatok előző évről származó befizetései”, valamint a 10032000-01034073-00000000 „Kincstár Helyi önkormányzatok kamatbefizetései” számlájára, a Kincstár az Áht. 64/A. §-ának (6) bekezdése alapján intézkedik a központi költségvetést megillető követelés érvényesítéséről.

(16) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy azon önkormányzatok részére, amelyek saját elszámolásuk alapján a (3) bekezdés b) pontja és az (5) bekezdés b) pontja szerint pótlólagos támogatásra jogosultak, a Pénzügyminisztérium 4870,6 millió forint átutalásáról rendelkezett.

(17) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a kiegészítéssel érintett települési önkormányzatokat a Költségvetési Törvény 4. számú mellékletének B) III/8. pontjában szereplő módszer alapján – figyelemmel az Állami Számvevőszék megállapításaira is – 6738,2 millió forint visszatérítés illeti meg, melynek átutalásáról a Pénzügyminisztérium rendelkezett.

(18)10 Az Országgyűlés megállapítja, hogy az önkormányzati út- és szennyvízcsatorna beruházásokhoz 2002–2005. években az Állami Számvevőszék vizsgálata alapján jogtalanul igénybe vett közműfejlesztési támogatás 3112,0 millió forint.

(19) A 2002. május 22-ét követően megállapított, lakás-takarékpénztári megtakarításból megfizetett közműfejlesztési hozzájárulások után a Kincstár csak abban az esetben folyósíthat közműfejlesztési támogatást, ha az önkormányzat jegyzője és az érintett magánszemély – a 2005. évi CXVIII. törvény 7. § (18) bekezdése szerintieken túl – nyilatkozik arról, hogy a támogatás alapja a magánszemély által a lakás-takarékpénztári számlára elhelyezett saját megtakarítása. A közműfejlesztési támogatás az érdekeltségi hozzájárulás megfizetésére szolgáló lakás-takarékpénztári szerződés lejártát követően igényelhető, és a támogatás alapja nem haladhatja meg a megállapított és írásban közölt közműfejlesztési hozzájárulás összegét.

(20)11

(21)–(22)12

8. § (1) A helyi önkormányzatok központosított előirányzatainak felhasználását a 4. számú melléklet részletezi.

(2) A helyi önkormányzatoknak nyújtott színházi támogatásokat önkormányzatonkénti bontásban az 5. számú melléklet tartalmazza.

(3) A helyi önkormányzatok 2005. évi címzett és céltámogatási előirányzatának, teljesítésének és maradványának alakulását a 6. számú melléklet tartalmazza.

(4) A helyi önkormányzatoknak fejlesztési és vis maior feladataira nyújtott támogatás előirányzatának, teljesítésének és maradványának alakulását a 7. számú melléklet tartalmazza.

(5) A helyi önkormányzatok vis maior tartalék előirányzatának felhasználását a 8. számú melléklet részletezi.

(6) A helyi önkormányzati hivatásos tűzoltóságok támogatása előirányzatának felhasználását a 9. számú melléklet részletezi.

(7) A Budapest 4-es – Budapest Kelenföldi pályaudvar–Bosnyák tér közötti – metróvonal első szakasza építésének támogatására nyújtott előirányzat felhasználását a 10. számú melléklet részletezi.

(8) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatásának a központi költségvetésben rendelkezésre álló maradványa 43,5 milliárd forint, a fejlesztési és vis maior támogatás maradványa 14,2 milliárd forint, a vis maior tartalék támogatás maradványa 16,5 millió forint.

9. § Az Országgyűlés jóváhagyja az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársaság (a továbbiakban: ÁPV Rt.) privatizációval és vagyonkezeléssel összefüggő, valamint tartalékfeltöltési előirányzatainak teljesítését a 15. számú melléklet szerint.

10. § (1) Az egyházi közoktatási intézményfenntartókat 1840,5 millió forint egyszeri – a 2005. évi önkormányzati közoktatási támogatást kompenzáló – közoktatási kiegészítő támogatás illeti meg a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló 2005. évi CLIII. törvény 1. számú melléklet, XX. Oktatási és Kulturális Minisztérium fejezet, 11. cím, 2. alcím, 3. jogcímcsoport, 2. Egyházi és kisebbségi közoktatási intézmények kiegészítő támogatása jogcímének előirányzata terhére 2006 decemberében.

(2) Az egyházi szociális és gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézményfenntartókat 270,0 millió forint egyszeri – a 2005. évi önkormányzati, szociális és gyermekjóléti, gyermekvédelmi támogatást kompenzáló – szociális kiegészítő támogatás illeti meg a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló 2005. évi CLIII. törvény 1. számú melléklet, XXVI. Szociális és Munkaügyi Minisztérium fejezet, 16. cím, 48. alcím, 3. Egyházi szociális intézményi normatíva kiegészítése jogcímcsoport előirányzata terhére 2006 decemberében.

(3) Az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló 1997. évi CXXIV. törvény 3. § (2) bekezdése alapján az érintett egyházak a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló 2005. évi CLIII. törvény 1. számú melléklet, XX. Oktatási és Kulturális Minisztérium fejezet, 11. cím, 39. alcím, 6. Átadásra nem került ingatlanok utáni járadék jogcímcsoport előirányzatának csökkentésével 2006. évben 30,2 millió forinttal terhelendők meg.

11. § (1) Az Országgyűlés az Operatív Programok támogatási döntéseit a 16. számú melléklet szerint hagyja jóvá.

(2) Az Országgyűlés az EQUAL Közösségi Kezdeményezés támogatási döntéseit a 17. számú melléklet szerint hagyja jóvá.

(3) Az Európai Bizottság által 2005. december 31-ig elfogadott Kohéziós Alap projektek kötelezettségvállalási keret-összegeit a 18. számú melléklet tartalmazza.

(4) Az Európai Bizottság által 2005. december 31-ig elfogadott Schengen Alap projektek kötelezettségvállalási keret-összegeit a 19. számú melléklet tartalmazza.

12. § Az Országgyűlés tudomásul veszi a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv (a továbbiakban: NVT) Agrár-környezetgazdálkodás és Mezőgazdasági területek erdősítése című intézkedései esetében a Tanács 1257/1999/EK rendeletének 23. cikk (1) és 31. cikk (1) bekezdései által rögzített 5, illetve 20 éves támogatási periódus következtében keletkező, e törvény 20. számú melléklete által bemutatott többlet-kötelezettségvállalást, mely az NVT 3 éves keretének felhasználását követően a Tanács 1698/2005/EK rendelete által jóváhagyott Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap pénzügyi keretét fogja terhelni.

13. § Az Országgyűlés az elkülönített állami pénzalapok mérlegét a 11. számú melléklet szerint hagyja jóvá.

14. § Az Országgyűlés a központi költségvetés mérlegét a 2. számú melléklet szerint hagyja jóvá.

MÁSODIK RÉSZ

AZ ÁLLAMADÓSSÁG, AZ ÁLLAMI KÖVETELÉSEK KÖRE, KEZELÉSE ÉS VÁLTOZÁSA

15. § (1) A Kincstár által kezelt, állami kölcsönből, illetve állami alapjuttatás járadékából fennálló követelések állománya 2005. december 31-én 6167,6 millió forint, amelyből 600,0 millió forint a kölcsön típusú, 5567,6 millió forint a járadék címén előírt követelés.

(2) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 2005. évi CXVIII. törvény (a továbbiakban: Zárszámadási Törvény) 16. §-ának (1) bekezdése szerint 2004. december 31-én ilyen címen fennállt 7835,4 millió forint követelés 2005. év során a következők szerint változott:

a) a 2005. évben befolyt törlesztések 1336,5 millió forinttal csökkentették az állományt, ezen belül a kölcsön típusú törlesztések összege 0,2 millió forint volt, a járadékjellegű befizetések 1336,3 millió forintot tettek ki,

b) a felszámolások körében a jogerős bírói végzéssel lezárt felszámolásoknál elszámolt veszteség 331,4 millió forinttal csökkentette, a 2005. évben indult felszámolás regisztrációs díjának befizetése 0,1 millió forinttal növelte a követelés állományt.

(3) Az Országgyűlés elfogadja, hogy a (2) bekezdés a) pontjában részletezett befizetésen felül e követelésekhez kapcsolódva 2005. évben bevételt jelentett a központi költségvetésnek 4,7 millió forint szerződéses és késedelmi kamat befizetése.

16. § Az Országgyűlés elrendeli, hogy a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak közreműködésével a központi költségvetés terhére finanszírozott ellátások megtérítésének és kiadásainak különbözeteként 2006. december 31-éig

a) a Nyugdíjbiztosítási Alap (a továbbiakban: Ny. Alap) a központi költségvetésnek a pénzbeli kárpótlás alapján megállapított életjáradék visszatérítése jogcímén 0,3 millió forintot utaljon vissza a 10032000-01034004-00000000 „Különleges bevételek” számlára,

b) a központi költségvetés

ba) a jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatások jogcímén 46,7 millió forintot a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnak (a továbbiakban: NYUFIG) a 10032000-01301108-00000000 „NYUFIG Ellátási számla” javára,

bb) a közgyógyellátás finanszírozása jogcímén 101,1 millió forintot az Egészségbiztosítási Alapnak (a továbbiakban: E. Alap) a 10032000-00280161-00000000 „OEP elszámolási számla” javára

térítsen meg.

17. § Az Országgyűlés

a) az Ny. Alapnak a 22. § c) pontjában megállapított 93 533,1 millió forint, valamint

b) az E. Alapnak a 24. § c) pontjában megállapított 375 272,6 millió forint összegű hiányát

a KESZ hitelállományából 2006. december 31-éig elengedi.

18. § Az Országgyűlés felhatalmazást ad arra, hogy a Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény részeként megvalósított, 511,7 millió forint összköltségű Állandó Kiállítás beruházással létrejött kincstári vagyontárgyak vagyonkezelői jogát a Holocaust Dokumentációs Központ Közalapítvány térítésmentesen kapja meg.

19. § Az Országgyűlés hozzájárul a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Rt.-t terhelő, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Igazgatásával szemben fennálló 4 638 784 forint, azaz négymillió-hatszázharmincnyolcezerhétszáznyolcvannégy forint értékű állami céltartalék készlet visszapótlási kötelezettségének elengedéséhez.

20. § Az Országgyűlés elrendeli, hogy a Munkaerőpiaci Alap a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 39. §-ának (3) bekezdése alapján 1136,8 millió forintot a NYUFIG „Munkáltatói befizetésekből finanszírozott korengedményes nyugdíj” 10032000-00284770-00000000 számú (technikai) számla javára 2006. december 31-éig térítsen meg.

HARMADIK RÉSZ

A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS
PÉNZÜGYI ALAPJAI 2005. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSA

Első fejezet

A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai
2005. évi kiadásainak és bevételeinek főösszege,
a hiány mértéke

21. § (1) Az Országgyűlés az államháztartás társadalombiztosítás alrendszerének az Ny. Alap és az E. Alap költségvetése összegezéséből adódó 2005. évi költségvetése végrehajtását

a) 3 027 086,0 millió forint, azaz hárommillió-huszonhétezer-nyolcvanhat millió forint bevételi főösszeggel,

b) 3 495 891,7 millió forint, azaz hárommillió-négyszázkilencvenötezer-nyolcszázkilencvenegy egész héttized millió forint kiadási főösszeggel,

c) 468 805,7 millió forint, azaz négyszázhatvannyolcezer-nyolcszázöt egész héttized millió forint hiánnyal

jóváhagyja.

(2) A társadalombiztosítási alrendszer 2005. évi összevont költségvetése végrehajtásának mérlegét e törvény 14. számú melléklete tartalmazza.

Második fejezet

A Nyugdíjbiztosítási Alap költségvetésének
végrehajtása

22. § Az Országgyűlés az Ny. Alap 2005. évi költségvetésének végrehajtását

a) 1 822 488,8 millió forint, azaz egymillió-nyolcszázhuszonkettőezer-négyszáznyolcvannyolc egész nyolctized millió forint bevételi főösszeggel,

b) 1 916 021,9 millió forint, azaz egymillió-kilencszáztizenhatezer-huszonegy egész kilenctized millió forint kiadási főösszeggel,

c) 93 533,1 millió forint, azaz kilencvenháromezer-ötszázharminchárom egész egytized millió forint hiánnyal

jóváhagyja.

23. § (1) Az Országgyűlés az Ny. Alap 2005. évi működési előirányzat-maradványát 2433,6 millió forint összegben jóváhagyja.

(2) Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy az Ny. Alap 2005. évi működési kiadásai 2167,1 millió forint előző évi előirányzat-maradvány felhasználását tartalmazzák.

Harmadik Fejezet

Az Egészségbiztosítási Alap költségvetésének végrehajtása

24. § Az Országgyűlés az E. Alap 2005. évi költségvetésének végrehajtását

a) 1 204 597,2 millió forint, azaz egymillió-kettőszáznégyezer-ötszázkilencvenhét egész kettőtized millió forint bevételi főösszeggel,

b) 1 579 869,8 millió forint, azaz egymillió-ötszázhetvenkilencezer-nyolcszázhatvankilenc egész nyolctized millió forint kiadási főösszeggel,

c) 375 272,6 millió forint, azaz háromszázhetvenötezer-kettőszázhetvenkettő egész hattized millió forint hiánnyal

jóváhagyja.

25. § (1) Az Országgyűlés az E. Alap működési előirányzat-maradványát 1806,6 millió forint összegben jóváhagyja, amelyből az előző évi előirányzat-maradvány összege 102,7 millió forint.

(2) Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy az E. Alap működési kiadásai 1413,2 millió forint előző évek előirányzat-maradvány felhasználását tartalmazzák.

Negyedik Fejezet

A társadalombiztosítás
pénzügyi alapjai költségvetésének végrehajtásával kapcsolatos rendelkezések

26. § Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a Költségvetési Törvény

a) 73. §-ának (4) bekezdésére és 80. §-ára figyelemmel a világbanki kölcsönnel összefüggő tőketörlesztésre és kamatkiadásra

aa) a LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezet, 5. cím, 1. Központi hivatali szerv alcím előirányzatnál 520,1 millió forint,

ab) a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 5. cím, 1. Központi hivatali szerv alcím előirányzatnál 733,9 millió forint,

b) 73. §-ának (5) bekezdése alapján az évközi nyugellátás-emeléssel összefüggésben a működési kiadások fedezetére a LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezetnél összesen 383,7 millió forint,

c) 73. §-ának (7) bekezdése alapján a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 5. cím, 1. alcím, 1. előirányzat-csoport, 1. Személyi juttatások és 2. Munkaadókat terhelő járulékok kiemelt előirányzatainak az egészségügyi miniszter engedélyével történt túllépésével 98,3 millió forint, illetve 30,9 millió forint,

da) a LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezetnél a nyugellátások alcímen belül az adott előirányzat terhére méltányossági jogkörben megállapításra kerülő nyugellátásra 198,7 millió forint, méltányossági jogkörben engedélyezett nyugdíjemelésre 730,8 millió forint,

db) a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezetnél méltányossági ellátásra a 2. cím, 2. alcím, 1. Terhességi-gyermekágyi segély jogcímcsoportnál 5,8 millió forint, a 2. Táppénz jogcímcsoportnál 155,2 millió forint, a 6. Gyermekgondozási díj jogcímcsoportnál 18,6 millió forint, a 3. alcím, 1. Gyógyító-megelőző ellátás jogcímcsoportnál 105,1 millió forint, a 4. Gyógyszertámogatás jogcímcsoportnál 4085,8 millió forint, és az 5. Gyógyászati segédeszköz támogatás jogcímcsoportnál 1132,1 millió forint,

e) 81. §-a alapján a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 2. cím, 4. alcím, 4. jogcímcsoport, 3. Egyéb kiadások jogcím előirányzatából a Fogyatékos gyermekek, Tanulók Felzárkóztatásáért Országos Közalapítvány támogatásával összefüggésben 50,0 millió forint

felhasználása történt meg.

27. § Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a Zárszámadási Törvény 17. §-ában és 19. §-ának b) pontjában előírt megtérítési, visszautalási kötelezettségek teljesítése megtörtént.

28. § Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a Zárszámadási Törvény 28. §-a szerinti vagyonelemek 2005. december 31-i határidővel az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság könyveiből kivezetésre, egyidejűleg a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnál állományba vételre kerültek.

29. § Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a Költségvetési Törvény 51. § (6) bekezdése rendelkezésének megfelelően az Ny. Alapnál és az E. Alapnál a jogszabályokban előírt összegű előirányzat-maradvány képzése megtörtént.

30. § Az Országgyűlés az Ny. Alap mérlegét a 12. számú melléklet és az E. Alap mérlegét a 13. számú melléklet szerint jóváhagyja.

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

31. § Ez a törvény a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

1. számú melléklet a 2006. évi XCIX. törvényhez

1

A törvényt az Országgyűlés a 2006. november 13-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2006. november 30.

10

A 7. § (18) bekezdésének a „miatt az önkormányzatokat” és a „visszafizetési kötelezettség terheli” szövegrészeit az Alkotmánybíróság a 42/2008. (IV. 17.) AB határozatának 3. pontjával megsemmisítette 2008. április 17. napjával.

11

A 7. § (20) bekezdését az Alkotmánybíróság a 42/2008. (IV. 17.) AB határozatának 4. pontjával megsemmisítette 2008. április 17. napjával.

12

A 7. § (21)–(22) bekezdését a 2007: XLVII. törvény 1. §-a iktatta be. A 7. § (21)–(22) bekezdését az Alkotmánybíróság a 42/2008. (IV. 17.) AB határozatának 4. pontjával megsemmisítette 2008. április 17. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére