• Tartalom

101/2007. (V. 8.) Korm. rendelet

101/2007. (V. 8.) Korm. rendelet

a Deák Ferenc Ösztöndíjról1

2014.09.05.

A Kormány a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény (a továbbiakban: felsőoktatási törvény) 153. § (1) bekezdés 21. pontjában kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:

1. § (1) A Deák Ferenc Ösztöndíj (a továbbiakban: ösztöndíj) célja, hogy – a hazai felsőoktatási intézmények oktatói-kutatói utánpótlásának elősegítésére – támogatásban részesítse a kiemelkedő tudományos teljesítményt nyújtó doktorjelölteket tudományos fokozatuk megszerzése érdekében.

(2)2 Az ösztöndíjpályázatot az oktatásért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) évente hirdeti meg és az általa vezetett minisztérium honlapján teszi közzé.

(3) Az ösztöndíj adományozására a miniszter által létrehozott, 3 éves időtartamra megbízott 3 tagú kuratórium (a továbbiakban: Kuratórium) az (1) bekezdésben megfogalmazott célkitűzések figyelembevételével – szakmai értékelés alapján, a pályázati felhívás szerinti számban – tesz javaslatot.

(4) A Kuratórium működtetésével és a pályázati rendszerrel kapcsolatos technikai, pénzügyi, adminisztratív, jogi és szervezési feladatokat a miniszter által megbízott pályázatkezelő szerv (a továbbiakban: pályázatkezelő szerv) látja el.

2. § (1)3 Az ösztöndíjat a miniszter adományozza, legfeljebb 10 hónapos időtartamra. Az ösztöndíj egy alkalommal nyerhető el. A pályázatot elnyert ösztöndíjasok névsorát a miniszter az általa vezetett minisztérium honlapján teszi közzé.

(2) Az ösztöndíjas kötelezettséget vállal arra, hogy az ösztöndíjas időszakon belül elkészíti és benyújtja doktori értekezését.

(3) Az ösztöndíjas az ösztöndíjas jogviszony időszakában központi költségvetési forrásból egyéb ösztöndíjjal nem rendelkezhet.

3. § Doktorjelölti ösztöndíjra pályázhatnak azok a disszertációjuk témájában kiemelkedő tudományos teljesítményt nyújtó doktorjelöltek, akik

a) a pályázat benyújtásának évében még nem töltik be 36. életévüket, és

b) a felsőoktatási intézménnyel vagy felsőoktatási intézménybe kihelyezett MTA-kutatócsoporttal teljes munkaidős közalkalmazotti jogviszonyban vagy teljes idejű munkaviszonyban állnak.

4. § (1) A pályázatokat a pályázatkezelő szerv címére elküldve, magyar nyelven kell benyújtani a pályázati felhívással egy időben közzétett formanyomtatványok alkalmazásával, valamint a jelen rendeletben és a pályázati kiírásban meghatározott egyéb mellékletekkel együtt. A pályázat benyújtására rendelkezésre álló idő nem lehet kevesebb 30 napnál.

(2) A pályázónak a pályázathoz mellékelni kell:

a) szakmai életrajzát;

b) az ösztöndíjas-időszakra tervezett, a disszertáció elkészítésének részletes programját (egyéni munkatervet);

c) a doktori iskola ajánlását;

d)4 a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 79/2006. (IV. 5.) Korm. rendelet szerinti jogviszony-igazolást

e) a felsőoktatási intézmény igazolását a 3. § b) pont szerinti jogviszony fennállásáról;

f) a felsőoktatási intézmény szándéknyilatkozatát arról, hogy szerződésben vállalja az ösztöndíj folyósításában történő együttműködést.

(3) A pályázathoz csatolható minden olyan dokumentum, amelyet a pályázó a pályázat elbírálásának szempontjából fontosnak tart.

5. § (1) A pályázat értékelésének szempontjait a kiíró a pályázat meghirdetésekor, a pályázati feltételek részeként nyilvánosságra hozza.

(2) A formailag hibás pályázati kérelmeket a miniszter – a Kuratórium erre irányuló javaslata alapján – érdemi elbírálás nélkül elutasítja, és erről a pályázót a pályázatkezelő szerv értesíti.

(3) A pályázatokat a Kuratórium a pályázati dokumentáció adatai, a pályázó korábbi tevékenysége és az egyéni munkaterv alapján értékeli. A benyújtott pályázatok elbírálására rendelkezésre álló idő nem lehet kevesebb 30 napnál. A pályázó számára biztosítani kell annak lehetőségét, hogy pályázata értékelésébe betekintsen.

(4) A miniszter a Kuratórium javaslata alapján dönt.

6. § (1) A pályázat nyertesei az egyéni munkatervükben vállalt tevékenységükhöz ösztöndíjban részesülnek.

(2)5 Az ösztöndíj folyósításának feltétele, hogy a pályázatot elnyert személy és a miniszter közötti szerződéssel ösztöndíjas jogviszony jöjjön létre.

(3)6 Az ösztöndíj pénzügyi fedezetét a miniszter által vezettet minisztérium költségvetési fejezete tartalmazza.

(4)7 Az ösztöndíjat a miniszter a felsőoktatási intézménnyel megkötött szerződésben foglaltak szerint folyósítja.

7. § Az ösztöndíjas a 6. § (2) bekezdése szerinti szerződésben meghatározott feltételek alapján az ösztöndíj befejezését követően – 30 napon belül – szakmai beszámolót készít a vállalt feladatok teljesítéséről, valamint mellékeli a doktori iskola igazolását a disszertáció beadásáról, amely dokumentumokat az ösztöndíjas a Kuratórium részére, a pályázatkezelő szerv címére küldi meg.

8. § (1) Az ösztöndíjas jogviszony megszűnik, amennyiben az ösztöndíjas

a) a pályázat benyújtásakor szükséges feltételeknek már nem felel meg, illetve ezek a feltételek már nem állnak fenn,

b) nem teljesíti a szerződésben vállalt bármely kötelezettségét, vagy

c) az ösztöndíjról lemond.

(2) Az ösztöndíjast az (1) bekezdésben meghatározott esetekben

a) a letöltött ösztöndíjas időszakra vonatkozóan beszámolási, illetve

b) a jogosulatlanul felvett összeget illetően visszafizetési

kötelezettség terheli.

9. § Az ösztöndíjas időszak alatt – az ösztöndíjjal összefüggésben – létrejött és az ösztöndíjas által publikált valamennyi munkán fel kell tüntetni, hogy az ösztöndíj támogatásával készült.

10. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

(2) Az ösztöndíj összege a 2007/2008. tanévben havi 100 ezer forint.

(3)8

(4) A (3) bekezdésben felsorolt rendeletek hatályon kívül helyezése nem érinti a már megállapított ösztöndíjakat, azokat a megkötött szerződések alapján, változatlan feltételek szerint folyósítani kell. Az egyes felsőoktatási ösztöndíjakról szóló miniszteri rendelet módosításáról szóló 5/2006. (II. 24.) OM rendeletben meghatározott kuratórium változatlan összetételben látja el az ösztöndíjakkal kapcsolatos feladatokat.

1

A rendeletet a 345/2015. (XI. 19.) Korm. rendelet 96. §-a hatályon kívül helyezte 2015. november 27. napjával.

2

Az 1. § (2) bekezdése a 221/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 387. §-ával megállapított szöveg.

3

A 2. § (1) bekezdése a 221/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 389. § a) pontja szeint módosított szöveg.

4

A 4. § (2) bekezdésének d) pontja a 372/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet 29. §-ával megállapított szöveg.

5

A 6. § (2) bekezdése a 221/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 389. § b) pontja szerint módosított szöveg.

6

A 6. § (3) bekezdése a 221/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 389. § c) pontja szerint módosított szöveg.

7

A 6. § (4) bekezdése a 221/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 388. §-ával megállapított szöveg.

8

A 10. § (3) bekezdését a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 1. § 103. pontja hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére