1034/2007. (V. 31.) Korm. határozat
1034/2007. (V. 31.) Korm. határozat
a hajléktalan ellátórendszer 2007–2013. közötti fejlesztéséről
A Kormány a hajléktalan emberek életkörülményeinek javítása, társadalmi integrációjuk elősegítése, valamint az ellátórendszer korszerűsítése és bővítése érdekében a 2007–2013. között szükséges legfontosabb intézkedésekről a következő határozatot hozza:
1. Az önellátásra és önfenntartásra képes, de lakhatással nem rendelkező vagy átmeneti intézményben élő hajléktalan emberek ellátása érdekében
a) ki kell dolgozni egy 500 lakásból álló külső férőhely-rendszer létrehozásához, valamint működtetéséhez szükséges konstrukciót;
Felelős: szociális és munkaügyi miniszter, pénzügyminiszter
Határidő: 2007. december 31.
b) a Kormány felkéri a Hajléktalanokért Közalapítványt az a) pontban foglalt feladat megvalósításában történő közreműködésre;
c) az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében programot kell indítani – a hétéves időszak alatt – mintegy 3500 hajléktalan ember munkaerő-piaci beilleszkedésének előmozdítására, és ehhez kapcsolódóan lakás- vagy szálláshelybérlése, illetőleg foglalkoztatása költségeinek részbeni átvállalására;
Felelős: szociális és munkaügyi miniszter, pénzügyminiszter, fejlesztéspolitikáért felelős kormánybiztos
Határidő: a program működtetésére 2008. január 1-jétől folyamatosan
d) az utcán élő hajléktalan emberek számának csökkentéséről, ellátáshoz juttatásáról és az utcai léttel kapcsolatos társadalmi konfliktusok kezeléséről szóló 1107/2004. (X. 26.) Korm. határozat, valamint a hajléktalan emberek foglalkoztatását és lakhatását elősegítő kísérleti programok végrehajtási tapasztalatainak figyelembevételével – az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében – folytatni és bővíteni kell azokat a programokat, melyek a vidéki, családos hajléktalan emberek lakhatását és foglalkoztatását támogatják;
Felelős: szociális és munkaügyi miniszter, pénzügyminiszter, fejlesztéspolitikáért felelős kormánybiztos
Határidő: folyamatosan
e) az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében programot kell indítani az átmeneti elhelyezést nyújtó intézmények (hajléktalanok átmeneti szállása és éjjeli menedékhelye) infrastrukturális fejlesztésére, annak érdekében, hogy azok alkalmassá váljanak a frissen hajléktalanná vált és a speciális segítést igénylő emberek, a pszichiátriai, alkohológiai, magatartási zavarokkal küzdők, az állami gondoskodásból kikerülő és hajléktalanná váló fiatal felnőttek, illetve a büntetés-végrehajtási intézetből szabadulók társadalmi integrációját elősegítő szolgáltatások nyújtására. Az éjjeli menedékhelyek zsúfoltságát, tömegszállás jellegét csökkenteni kell, hogy a szociális munkát jelenleg elutasító hajléktalan csoportok elérhetővé váljanak.
Felelős: szociális és munkaügyi miniszter, pénzügyminiszter, fejlesztéspolitikáért felelős kormánybiztos
Határidő: a program működtetésére 2008. január 1-jétől folyamatosan
2. A tartósan utcán élő hajléktalan emberek megfelelő ellátása érdekében
a) a hatályos jogszabályok felülvizsgálatával javaslatot kell kidolgozni a bekerüléshez kevés feltételt támasztó intézmények kialakítására és a jelenlegi hajléktalanellátó intézményeknek az ellátotti szükségletekhez igazodó átalakítására;
Felelős: szociális és munkaügyi miniszter, pénzügyminiszter, fejlesztéspolitikáért felelős kormánybiztos, önkormányzati és területfejlesztési miniszter
Határidő: 2007. december 31.
b) a működő modellkísérleti programok tapasztalataira építve meg kell vizsgálni annak gazdasági és jogi feltételeit, hogy a hajléktalan emberek által különös gyakorisággal látogatott közforgalmú utaslétesítményekben, illetőleg azok közvetlen környezetében szociális csomópontok kerüljenek kialakításra, különös figyelemmel az állami tulajdonban lévő ingatlanok ilyen céllal történő felhasználására.
Felelős: szociális és munkaügyi miniszter, gazdasági és közlekedési miniszter, önkormányzati és területfejlesztési miniszter, pénzügyminiszter
Határidő: 2008. június 30.
3. A hajléktalan emberek egészségügyi ellátását végző intézményrendszer fejlesztés érdekében
a) elsősorban állami, önkormányzati ingatlanokban ki kell alakítani a nyugat-dunántúli, a közép-dunántúli, az észak-alföldi, illetve a dél-alföldi régió huszonnégy órás egészségügyi centrumait, ennek érdekében elő kell készíteni a szükséges jogszabály-módosítást;
Felelős: egészségügyi miniszter, szociális és munkaügyi miniszter, pénzügyminiszter
Határidő: 2008. szeptember 30.
b) a Kormány felhívja az érintett minisztereket, hogy vizsgálják meg a hajléktalan emberek részére országosan összesen 300 ápolási, illetve krónikus ellátást biztosító kórházi ágy kialakításának, ezen túl a fertőző megbetegedések megelőzése érdekében a járóbeteg-szakellátás biztosításának, valamint a fertőtlenítés megszervezésének és mindezek finanszírozásának feltételeit.
Felelős: egészségügyi miniszter, szociális és munkaügyi miniszter
Határidő: 2007. december 31.
4. A hajléktalanná válás megelőzése érdekében
a) meg kell vizsgálni annak gazdasági és jogi feltételeit, hogy a közüzemi szolgáltatók milyen módon lehetnének kötelezhetőek a kártyás fogyasztásmérő készülékeket a szociálisan rászorult személyek körében általánosan használt eszközzé tenni a fogyasztó további eladósodásának és a szolgáltatásból való kikapcsolásának megelőzése céljából;
Felelős: szociális és munkaügyi miniszter, gazdasági és közlekedési miniszter, önkormányzati és területfejlesztési miniszter, pénzügyminiszter
Határidő: 2007. december 31.
b) meg kell határozni, hogy a tulajdonos helyi önkormányzatoknak milyen, az eladósodás megelőzését szolgáló intézkedéseket kell végrehajtaniuk a tulajdonukban lévő lakásban élő, eladósodott bérlő kilakoltatása előtt;
Felelős: szociális és munkaügyi miniszter, önkormányzati és területfejlesztési miniszter, igazságügyi és rendészeti miniszter
Határidő: 2008. június 30.
c) felül kell vizsgálni a lakástámogatási rendszer jelenlegi szabályait, a lakbértámogatásra jogosultak körének szélesítése érdekében.
Felelős: szociális és munkaügyi miniszter, önkormányzati és területfejlesztési miniszter, pénzügyminiszter
Határidő: 2008. december 31.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
