• Tartalom

1071/2007. (IX. 21.) Korm. határozat

1071/2007. (IX. 21.) Korm. határozat

az euró gyakorlati bevezetésével kapcsolatos felkészülés megkezdéséről és szervezeti kereteiről1

2010.12.22.

Az euró gyakorlati bevezetésének zökkenőmentes lebonyolításához szükséges technikai feltételek megteremtéséhez a felkészülést 2007 második felében meg kell kezdeni. Ennek érdekében a Kormány a következő határozatot hozza:

1.2 A Kormány a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 30. §-a alapján az euró bevezetés technikai feltételeinek megteremtése érdekében – javaslattevő, véleményező és tanácsadó testületként – Nemzeti Euró Koordinációs Bizottságot (a továbbiakban: NEB) hoz létre.

2.3 A NEB elnöke a nemzetgazdasági miniszter.

3. A Kormány a NEB társelnökének a Magyar Nemzeti Bank elnökét kéri fel.

4.4 A NEB

4.1. tagjai:

a) a Nemzetgazdasági Minisztérium

aa) adó- és pénzügyekért,

ab) államháztartásért és

ac) parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkára,

b) a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium

ba) igazságügyért,

bb) kormányzati kommunikációért és

bc) társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára,

c) a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára,

d) a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára,

e) a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára,

f) a Központi Statisztikai Hivatal elnöke;

4.2. munkájában tagként történő részvételre a Kormány felkéri:

a) a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnökét, valamint

b) a Magyar Nemzeti Bank pénzforgalomért, elszámolás-forgalomért és készpénz logisztikáért felelős alelnökét;

4.3. ülésén tanácskozási joggal vesznek részt:

a) az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója,

b) az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatója,

c) az Országos Érdekegyeztető Tanács munkáltatói és munkavállalói oldalának képviselője.

5. A NEB feladatai a következők:

a)5 valamennyi érdekelt szereplő bevonásával elkészíti az euró gyakorlati bevezetéséhez szükséges – a pénzügyi, a vállalati szektor és a közszféra átállásával, a jogi, az informatikai átállással, valamint a fogyasztóvédelemmel, a számvitellel és a statisztikával kapcsolatos – feladatokat és ütemtervet összefoglaló nemzeti átállási tervet, amelyet szükség szerint felülvizsgál, és amelynek teljesítését folyamatosan figyelemmel kíséri,

b) különösen az informatikai, az ármegjelenítő és a számviteli rendszerekre, a pénznemváltásra, a készpénzcserére vonatkozó – kötelező erővel nem rendelkező – szakmai ajánlásokkal aktívan támogatja a közszféra és a magánszféra euró bevezetésével kapcsolatos felkészülését,

c) megvizsgálja, hogy a közszférában milyen költségekkel jár az átállás,

d) hatékony kommunikációs módszerekkel a felkészülési szakaszhoz kapcsolódóan tájékoztatást, információkat nyújt az euró bevezetésével kapcsolatos felkészüléshez,

e) javaslatokat tesz az átállás jogi kereteinek megteremtéséhez, a szabályozásért felelős miniszternél, az önkormányzatoknál, illetve a Magyar Nemzeti Bank elnökénél kezdeményezi a szükséges jogszabályok megalkotását.

6. A NEB egyes feladatai ellátásának előkészítésére szakmai bizottságokat hozhat létre.

7.6 A NEB tevékenységéről, valamint az euró bevezetéséhez szükséges gyakorlati előkészületek előrehaladásáról évente beszámol a Kormánynak és az Országgyűlés illetékes bizottságainak. A Kormány és az Országgyűlés illetékes bizottságai eseti tájékoztatást kérhetnek.

8. A NEB munkatervét és ügyrendjét maga fogadja el.

9.7

10. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba, és hatályát veszti az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 122. cikke szerinti eltérés az Európai Tanács döntésével történő megszüntetésének hatálybalépését követő 365. napon. A határozat 9. pontja 2008. július 1-jén hatályát veszti.

1

A határozat – a 10. pontja alapján – hatályát veszti az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 122. cikke szerinti eltérés az Európai Tanács döntésével történő megszüntetésének hatálybalépését követő 365. napon.

2

Az 1. pont az 1296/2010. (XII. 21.) Korm. határozat 1. pontjával megállapított szöveg.

3

A 2. pont az 1296/2010. (XII. 21.) Korm. határozat 2. pontjával megállapított szöveg.

4

A 4. pont az 1296/2010. (XII. 21.) Korm. határozat 3. pontjával megállapított szöveg.

5

Az 5. pont a) bekezdése az 1296/2010. (XII. 21.) Korm. határozat 4. pontjával megállapított szöveg.

6

A 7. pont első mondata a 1046/2008. (VII. 14.) Korm. határozat 2. pontjával megállapított szöveg.

7

A 9. pont e határozat 10. pontja alapján 2008. július 1-jén hatályát veszti.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére