• Tartalom

1086/2007. (XI. 17.) Korm. határozat

1086/2007. (XI. 17.) Korm. határozat

a Kormányzati Negyed kialakításánál kortárs képzőművészeti alkotások elhelyezéséről1

2008.02.29.

A Kormány a következő határozatot hozta:

1. A Kormányzati Negyed beruházás első lépéseként megépítendő, a minisztériumok elhelyezésére szolgáló Kormányzati Épület(együttes) megvalósítása előkészítésére szolgáló közbeszerzési eljárás nyertes ajánlattevőjével kötendő szerződésnek biztosítania kell azt, hogy az oktatási és kulturális miniszter által a felsőoktatási PPP beruházásokhoz kapcsolódóan hasonló feladatokra felkért és már működő szakmai zsűri által kiírt pályázat keretében kiválasztott kortárs képzőművészekkel a nyertes ajánlattevő kössön szerződést képzőművészeti alkotások elkészítésére, azoknak a Kormányzati Épület(együttes)ben történő felállítására. A nyertes ajánlattevőnek erre a Kormányzati Épület(együttes) nettó beruházási összegének 1%-át kell fordítania, amely összegnek a zsűri működésével, a pályáztatással, az alkotások elkészítésével és felállításával összefüggő költségeket egyaránt fedeznie kell.

Felelős: Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter

Határidő: folyamatos

2.2 Felhívja az oktatási és kulturális minisztert, kérje fel a már működő szakmai zsűrit a Kormányzati Negyed képzőművészeti pályáztatásának kidolgozására, lebonyolítására. A zsűribe a Kormányzati Negyed esetében a felsőoktatási intézmény képviselője helyett a Miniszterelnöki Hivatal delegáljon egy zsűritagot.

Felelős: oktatási és kulturális miniszter, Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter

Határidő: a Kormányzati Épületegyüttes megvalósításához igazodóan

1

A határozatot az 1117/2010. (V. 12.) Korm. határozat 1. pont 1.25. alpontja hatályon kívül helyezte 2010. május 13. napjával.

2

A 2. pont az 1010/2008. (II. 29.) Korm. határozat 5. pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére