11/2007. (III. 7.) AB határozat
11/2007. (III. 7.) AB határozat1
2007.03.07.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 255. § (2) bekezdésében két ízben előforduló „és ügyész” szövegrészei alkotmányellenesek, ezért azokat a határozat kihirdetésének napjával megsemmisíti.
A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 255. § (2) bekezdése ezt követően az alábbi szöveggel marad hatályban:
„255. § (...)
(2) A tanácskozási jegyzőkönyvet és a 256. § (5) bekezdése szerinti mellékleteit az iratok között lezárt borítékban kell elhelyezni, és azt csak a fellebbezés során eljáró bíróság, illetőleg a rendkívüli jogorvoslat során eljáró bíróság, valamint fegyelmi eljárás során a fegyelmi bíróság, valamint ha büntetőeljárás indult, a büntetőügyben eljáró bíróság tekintheti meg.”
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
Az Alkotmánybírósághoz indítvány érkezett a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 255. § (2) bekezdésének a zárt iratként kezelendő tanácskozási jegyzőkönyvbe történő, az ügyészt betekintésre feljogosító szövegrészei alkotmányellenességének megállapítása és megsemmisítése tárgyában.
Az indítványozó álláspontja szerint a szabályozás sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében védett jogállamiságból levezetett jogbiztonság intézményét, a 8. § (2) bekezdésének az alapvető jogok lényeges tartalmának korlátozhatatlanságára vonatkozó rendelkezését, az 57. § (1) bekezdéséből következő tisztességes eljárás követelményét és az 57. § (3) bekezdése szerinti védelemhez való jogot.
Részletes indokolásában rámutatott, hogy a büntetőeljárás során keletkezett egyes iratokhoz való hozzáférés az Alkotmánybíróság korábbi határozataiból következően is – különböző mértékben – korlátozás alá eshet. Ez azonban nem eredményezheti a védelemhez való jog csorbulását és nem sértheti a tisztességes eljárás követelményeit.
A támadott rendelkezésben előírt korlátozás az ügyészt a rendkívüli perorvoslatok során, illetve az alapügyet követően indult büntetőeljárásban a védelemmel szemben indokolatlanul előnyös helyzetbe hozza. A szabályozás eredményeképpen előáll az a helyzet, hogy az ügyész megismerheti és felhasználhatja mindazon ténybeli és jogi érveket, amelyeket a tanácskozás során kisebbségben maradt bíró különvéleménye és a tanácskozási jegyzőkönyv tartalmaz, míg a védelem ezekhez semmiképpen nem fér hozzá.
II.
Az Alkotmánybíróság az indítvánnyal kapcsolatban a következő jogszabályokat vizsgálta.
1. Az Alkotmány rendelkezései:
„2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.”
„8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.
(2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.
(...)”
„57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.
(...)
(3) A büntetőeljárás alá vont személyeket az eljárás minden szakaszában megilleti a védelem joga. A védő nem vonható felelősségre a védelem ellátása során kifejtett véleménye miatt.”
2. A Be. rendelkezése:
„255. § (...)
(2) A tanácskozási jegyzőkönyvet és a 256. § (5) bekezdése szerinti mellékleteit az iratok között lezárt borítékban kell elhelyezni, és azt csak a fellebbezés során eljáró bíróság, illetőleg a rendkívüli jogorvoslat során eljáró bíróság és ügyész, valamint fegyelmi eljárás során a fegyelmi bíróság, valamint ha büntetőeljárás indult, a büntetőügyben eljáró bíróság és ügyész tekintheti meg.
(...)”
III.
Az indítvány megalapozott.
1. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint az eljárás tisztességes volta és a védelemhez való jog érvényesülése a jogállami büntetőeljárás lényeges ismérve. Mindkét ismérv több elemből tevődik össze, melyeket a különböző határozatok már számos szempontból és egymásra vonatkoztatva is vizsgáltak. A büntetőeljárás garanciarendszeréhez, az eljárás tisztességéhez alapvetően tartozik hozzá a világos és kiszámítható normatartalom, az eljárás kiszámítható működése.
1.1. A 6/1998. (III. 11.) AB határozat rámutatott, hogy „a »tisztességes eljárás« (fair trial) követelménye nem egyszerűen egy a bíróságnak és az eljárásnak itt megkövetelt tulajdonságai közül (ti. mint »igazságos tárgyalás«), hanem az (...) Egyezségokmánynak [az 1976. évi 8. törvényerejű rendelettel kihirdetett, az Egyesült Nemzetek Közgyűlése XXI. ülésszakán, 1966. december 16-án elfogadott Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya] és az Emberi Jogok Európai Egyezményének [az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett, az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezményben] – az Alkotmány alkotmányi rendelkezésben foglalt követelményeken túl – különösen a büntetőjogra és – eljárásra vonatkozóan – az 57. § többi garanciájának teljesedését is átfogja. Sőt az 57. §-a tartalmához és szerkezetéhez mintát adó – eljárási garanciákat tartalmazó cikkei általában elfogadott értelmezése szerint a fair trial olyan minőség, amelyet az eljárás egészének és körülményeinek figyelembevételével lehet csupán megítélni. Ezért egyes részletek hiánya ellenére éppúgy, mint az összes részletszabály betartása dacára lehet az eljárás »méltánytalan« vagy »igazságtalan«, avagy »nem tisztességes«” (ABH 1998, 91, 95.).
A tisztességes eljáráshoz való jogra vonatkozó alkotmánybírósági gyakorlatot összegző 14/2004. (V. 7.) AB határozat megállapította, hogy „a tisztességes eljáráshoz való jog abszolút jog, amellyel szemben nem létezik mérlegelhető más alapvető jog vagy alkotmányos cél, mert már maga is mérlegelés eredménye. A büntetőeljárás szempontjából ezek a tételek a büntető igazságszolgáltatás történeti rendszereinek felhalmozódott tapasztalatán alapulnak. Eszerint: az igazság feltárásának az a legmegfelelőbb módja, ha az ítélkezésben független és pártatlan bíróság nyilvános tárgyaláson, a bizonyítás tekintetében egyenlő jogokkal résztvevő felek aktív közreműködésével lefolytatott eljárás eredményeként, közvetlen észlelése útján szerzett bizonyítékok szabad mérlegelésével állapítja meg a büntető felelősségre vonás eldöntéséhez szükséges tényeket” (ABH 2004, 241, 266.).
Az Alkotmánybíróság több ízben kifejtette azt is, hogy a tisztességes eljárásnak „(...) általánosan és nem vitatottan elismert eleme a »fegyverek egyenlősége«, amely a büntetőeljárásban azt biztosítja, hogy a vádnak és a védelemnek egyenlő esélye és alkalma legyen arra, hogy a tény- és jogkérdésekben véleményt formálhasson és állást foglalhasson. A fegyverek egyenlősége nem minden esetben jelenti a vád és védelem jogosítványainak teljes azonosságát, de mindenképpen megköveteli, hogy a védelem a váddal összevethető súlyú jogosítványokkal rendelkezzen” [6/1998. (III. 11.) AB határozat, ABH 1998, 91, 95, 96.].
1.2. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint a védelemhez való jog az alkotmányos büntetőeljárás azon alapelve, amely számtalan részletszabályban ölt testet. A konkrét ügyekben a terhelt „azon jogaiban, illetve a hatóságok azon kötelezettségeiben realizálódik, amelyek biztosítják, hogy [a terhelt] a vele szemben érvényesített büntetőjogi igényt megismerje, arról álláspontját kifejthesse, az igénnyel szembeni érveit felhozhassa, a hatóságok tevékenységével kapcsolatos észrevételeit és indítványait előterjeszthesse, továbbá védő segítségét vehesse igénybe” [részletesen: 25/1991. (V. 18.) AB határozat, ABH 1991, 414, 415.].
A védelemhez való jogra vonatkozó határozatok hangsúlyozták, hogy az Alkotmány rendelkezéseinek csak a „működésében eredményes védelemhez való jog” felel meg, mely csak az elkerülhetetlenül szükséges és arányos mértékben, a lényeges tartalmat illetően pedig nem korlátozható [részletesen pl. 8/1990. (IV. 23.) AB határozat, ABH 1990, 42, 44.; 22/1994. (IX. 8.) AB határozat, ABH 1994, 127, 130.; 6/1998. (III. 11.) AB határozat, ABH 1998, 91.].
A védelemhez való jog egyik fontos részjogosítványának, az iratokhoz való hozzáférésnek az alkotmányossági vizsgálata kapcsán az Alkotmánybíróság kiemelte, hogy az ügyben releváns adatok és körülmények megismerése a védelem számára nem korlátozható. Ebben a tekintetben nem lehetnek különbségek az ügyész és a védelem jogosítványai között. Ezen a ponton érintkezik a védelemhez való jog a fegyverek egyenlőségének elvével. Mindkettőnek eleme ugyanis, hogy a védelem hatékony ellátása érdekében a védőnek, illetve a terheltnek kellő felkészülési idővel és megfelelő eszközökkel kell rendelkezniük [6/1998. (III. 1.) AB határozat, ABH 1998, 91, 96.].
Az Alkotmánybíróság a bíró kizárására vonatkozó 33/2001. (VII. 11.) AB határozatban – többek között – az Alkotmány 57. § (1) és (3) bekezdésébe ütközőnek minősítette azt is, ha a védelem az ügyészhez képest „csupán” lépéshátrányban van az indítványozási, észrevételezési jogának gyakorlásakor. Nem ismerte el egyenlő súlyúnak a vád és a védelem jogosítványait még abban az esetben sem, ha a védelemnek elvileg módja van ugyan releváns kérdésekben az álláspontja kifejtésére, de erre csak esetlegesen és mindenképpen a bíróság és az ügyész „külön” érintkezését követően kerülhet sor. Az ilyen különbségtétel ugyanis azt eredményezheti, hogy az ügyész nyilatkozata már azt megelőzően meghatározó befolyást szerez a bíróság álláspontja felett, hogy a védelem szempontjai megismerhetők lennének (ABH 2001, 297, 300.). Ezen álláspontját a 14/2002. (III. 20.) AB határozatában is megerősítette (ABH 2002, 101, 111.).
1.3. A jogbiztonságra vonatkozó alkotmánybírósági gyakorlatot legutóbb összegző 2/2007. (I. 24.) AB határozat hangsúlyozta, hogy „a jogállam értékrendjének meghatározó pillére a jogállami garanciák tényleges érvényre jutása a jogintézmények működése során. Ellenkező esetben sérül a jogbiztonság, a jogszabályok következményeinek kiszámíthatósága és esetlegessé válik az alapvető alkotmányos jogok érvényre jutása.” Az állam büntető hatalmának gyakorlásával szemben alkotmányi követelmény, hogy az eljárási szabályok megfelelő egyensúlyt biztosítsanak a terhelt alkotmányos jogainak védelme és a büntető igazságszolgáltatással szemben támasztott társadalmi elvárások között.
Mindezek nem teljesülnek akkor, ha a jogszabályok megfogalmazása olyan parttalan értelmezést tesz lehetővé, amelynek következtében a jogintézmények kiszámítható működése nem biztosítható. Az alapvető jogok érvényesülése az egyes jogintézmények alkalmazásakor nem válhat esetlegessé, korlátozásukra ugyanis csak az Alkotmány 8. § (1)–(2) bekezdése alapján kialakított szükségesség-arányosság keretei között van mód (részletesen: ABK 2007. január 12, 21, 23.).
1.4. A Bíróságnak az Egyezményhez kapcsolódó gyakorlata ugyancsak hangsúlyozza, hogy a konkrét ügyekben az anyagi- vagy eljárásjogi szempontból fontos kérdések tekintetében az információk visszatartása vagy elhallgatása a védelem előtt, sérti a tisztességes eljárás követelményét. Így például a Kremzow v. Austria ügyben (judgment of 21 September 1993, Series A no. 268-B) azt is a 6. Cikk megsértésének tekintette, hogy a vád a védelemtől eltérően előre értesült a bíróság összetételéről. A Bulut v. Austria ügyben (judgment of 22 February 1996, Reports 1996 – II, p. 346.) hasonló kifogás alá esett az a körülmény, hogy a vád képviselője olyan módon intézhetett beadványt a bírósághoz, hogy arról a védelem nem szerezhetett tudomást.
A vizsgált szabályozáshoz jelentős hasonlóságot mutató esetekben a Bíróság az eljárás tisztessége szempontjából „veszedelmesnek” és ezért elfogadhatatlannak ítélte azokat a jogintézményeket, amelyek lehetőséget biztosítottak arra, hogy az ügyész és a bíróság a védelem előtt az ügyre tartozó körülményekre „eltitkolt levelezést” folytasson (pl. Josef Fischer v. Austria judgment of 17 January 2002, no 33382/1996.; Lancz v. Austria judgment of 31 January 2002, no 24430/94.).
2. A Be. a bírói tanácskozásról szóló jegyzőkönyv készítését kivételesnek tekinti. Erre csak akkor kerül sor, ha a határozat nem egyhangú [255. § (1) bekezdés]. A jegyzőkönyv készítését a tanács elnökének kell elrendelnie. Amennyiben tanácskozási jegyzőkönyv készül, ennek tényét a tárgyalási jegyzőkönyvben fel kell tüntetni, és – ha van – a kisebbségben maradt bíró különvéleményével együtt a bírósági iratokhoz kell csatolni.
2.1.1. A tanácskozási jegyzőkönyv és a különvélemény nem nyilvános, tartalmukat az eljárás alanyai általában nem ismerhetik meg, ezeket zárt iratként kell kezelni. A fellebbezési eljárásban vagy rendkívüli perorvoslat esetén, illetve az utóbb indult fegyelmi vagy büntető ügyben a fegyelmi bíróság vagy büntetőeljárás során eljáró bíróság azonban jogosult megismerni a zárt iratok tartalmát. A rendkívüli perorvoslati eljárásban, illetve az újabb büntetőeljárásban a törvény iratmegismerési jogot enged – az eljárás bírósági szakaszában egyébként már ügyféli pozícióban lévő – ügyésznek is. A terheltnek és a védőnek viszont nincs joga a zárt iratok megismerésére. Azok létezéséről (minthogy az alapiratban a zárt boríték fellelhető) értesülhetnek, tartalmukról azonban nem szerezhetnek tudomást.
A fegyelmi bíróságra és az újabb büntető ügyben eljáró bíróságra – személyi értelemben – a törvény nem tartalmaz szűkítő értelmezést.
2.1.2. A döntéshozatalkor a kisebbségben maradt bíró számára különvélemény készítése nem kötelező. Amennyiben ilyen készül, az a 256. § (5) bekezdése szerint a tanácskozási jegyzőkönyv melléklete. Különvélemény hiányában az eltérő álláspontot képviselő bíró szempontjai, felfogása, az ügyről kialakult elgondolásai, a többségi határozattal szemben megfogalmazott fenntartásai csak a jegyzőkönyvből ismerhetők meg.
2.2. Mind a tanácskozási jegyzőkönyv, mind a kisebbségben maradt bíró véleménye anyagi- és eljárásjogi szempontból az ügyben releváns körülményeket tartalmazhat.
A tanácskozási jegyzőkönyvből – minthogy arra a jegyzőkönyvre vonatkozó általános szabályok (250–252. §-ok) irányadók – ki kell tűnnie a tanácskozás időpontjának, időtartamának, helyének, az ott jelen lévő személyeknek, s azon indok(ok)nak, amelyek elkészítésére okot adtak. Tartalmaznia kell továbbá a tanácskozásnak a 256. §-ban előírt menetét, a bíróság tagjai részéről ott elhangzottak lényegét, tekintettel arra, hogy a 250. § (3) bekezdése a jegyzőkönyvvel szembeni követelményként fogalmazza meg az eljárás lefolytatásának áttekintő, az alakiságok megtartását és az eljárási szabályok betartását is ellenőrizhetővé tévő leírását.
A különvélemény tartalmával szemben a törvény nem határoz meg sem formai, sem tartalmi követelményeket. A szavazás során kisebbségben maradt bíró a Be. szerint semmilyen indokkal nem akadályozhatja meg a döntéshozatalt, és a többségi határozatot is köteles aláírni. Erre figyelemmel a különvélemény tartalmával szemben nem állapíthatók meg szigorú szabályok. Annak része lehet a kisebbségben maradt bíró tény- vagy jogkérdésekben elfoglalt jogi álláspontja, a bizonyítékok eltérő szempontú mérlegelésének leírása. Tartalmazhat a bizonyítás menetével, annak hiányos voltával összefüggő körülményeket, a tárgyalás során a bíróság tagjai, az ügyész vagy akár a védelem részéről elkövetett vagy vélelmezett hibákat. Lényegében alaki kötöttségek nélkül kiterjeszkedhet minden olyan körülményre, amelyet annak írója bármilyen szempontból fontosnak tart.
A fentiekből megállapíthatóan a tanácskozási jegyzőkönyv és a különvélemény olyan, az ügy lényeges kérdéseire – adott esetben a büntetőjogi főkérdésekre vagy akár az abszolút eljárási hibákra – vonatkozó, illetve a döntéshozatali eljárás garanciális szabályaival összefüggő elemeket tartalmaz(hat), amelyeknek a rendkívüli perorvoslat vagy az alapügytől különböző másik büntetőeljárás során meghatározó jelentősége lehet.
3.1. A Be. szabályai szerint az ügyész a rendkívüli perorvoslatok során a terhelt terhére is eljárhat. Ha más büntetőeljárás indult, abban az állam büntető igényét érvényesíti. Ennek során a különvéleményből vagy a kisebbségben maradt bíró tanácskozási jegyzőkönyvbe foglalt érveléséből, valamint a tanácskozási jegyzőkönyv további részleteiből olyan jogi és ténybeli körülményekről, adatokról lehet tudomása, amelyek más forrásból nem szerezhetők be. Ennél fogva ezek a védelem számára nem elérhetők, következésképpen mind létezésüket, mind tartalmukat illetően ellenőrizhetetlenek. Így kialakul az a helyzet, hogy akár döntő jelentőségű kérdésekben is, lényegében bármely büntető ügyben eljáró bíróság és az ügyész azonos mértékben, azonos forrásból tájékozódhat, míg a védelem más eszközökkel sem orvosolható mértékben kerül lépéshátrányba. Azon ügyeket, amelyekben a más ügyben keletkezett zárt iratok tartalma felhasználásra kerül, az ügyész szabadon választja ki. A védelem ezen tény miatt észrevételt sem tehet.
A fentiek következtében az ügyek – esetlegesen kiválasztott – meghatározhatatlan csoportjában a védelemhez való jognak olyan fontos, az Alkotmánybíróság korábbi határozataiban is kiemelt részjogosítványai sérülnek, mint a tájékoztatáshoz, az iratok megismeréséhez, birtoklásához való jog, amelynek következtében nem élhet további jogaival sem. Nincs módja, hogy az érvényesített büntető igény alapját megismerje, arról álláspontját kifejtse, azzal szemben érveit a bíróság elé tárja. Más esetekben (pl. eljárási hiba) pedig nem kerül abba a helyzetbe, hogy a hatóságok – jelesül az alapügyben eljárt bíróság – működésével, tevékenységével kapcsolatban észrevételeket, indítványokat tegyen [vö: 25/1991. (V. 18.) AB határozat, ABH 1991, 414, 415.]. Végső soron az eljárásban a védekezés keretei sem tisztázottak, s az ügyben olyan (okirati) bizonyíték kerül felhasználásra, amely a terhelt és védője előtt mindvégig rejtve marad.
Az Alkotmánybíróság a védelemhez való jog korlátozhatóságát minden esetben a szükségesség és arányosság követelményeire figyelemmel vizsgálja. Alkotmányellenes a korlátozás, ha az azzal elérni kívánt cél vagy a korlátozás módja nem felel meg az Alkotmány 8. § (1)–(2) bekezdéseire alapozott szükségességi – arányossági teszt követelményeinek. Az állam csak akkor élhet az alapjog korlátozásának eszközével, ha az másik alapvető jog vagy szabadság védelme vagy érvényesülése, más alkotmányos cél vagy értékek védelme, illetve valamilyen alkotmányos cél indokolja [összefoglalóan pl. 65/2002. (XII. 3.) AB határozat, ABH 2002, 357, 361–362.].
A támadott szabályozás kapcsán nem ismerhető fel más olyan alapjog, olyan kényszerítő ok, amely az ügyek meghatározott csoportjában a védelemhez való jog korlátozását elkerülhetetlenül szükségessé tenné. Alkotmányosan elfogadhatatlan, hogy a terhelt el legyen zárva az ügyben bizonyítékként is felhasználható olyan okiratok, az azokban foglalt adatok, tények megismerésétől, amelyek a bíróság és az előtte a védelemhez hasonlóan ugyancsak ügyféli pozícióban lévő ügyész által is hozzáférhetők. Ez a fegyverek egyenlőségének alkotmányi követelménye szempontjából is a minimálisan szükséges egyensúly megbomlásával jár.
A védelemnek az 1.2. pontban felsorolt jogosítványai el nem választható kapcsolatban állnak az Alkotmány 57. § (1) bekezdéséből levezetett – korlátozhatatlan minőséget jelentő – tisztességes eljárás követelményével. Az iratokhoz való hozzáférés tilalma – a 6/1998. (III. 11.) AB határozat (ABH 1998, 91, 95.) szerint – a védelemhez való jognak olyan részjogosítványát sérti, amely már önmagában is negatívan hat ki az eljárás tisztességes voltára. Jelen esetben pedig az ügy és az abban hozott ügydöntő határozat releváns körülményeire és elemeire vonatkozó különvélemény, illetve a tanácskozási jegyzőkönyv megismerhetőségének hiánya a hatékony védelemre való felkészülést is korlátozhatja és egyoldalú előnyt biztosít az ügyész számára. Ezáltal viszont – mivel a kérdéses iratok megismerhetőségének hiánya másképpen nem kompenzálható – közvetlenül sérül a fegyverek egyenlőségének követelménye, s így a tisztességes eljárás elve.
A kifejtettekre figyelemmel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Be. 255. § (2) bekezdésének támadott szövegrészei sértik az Alkotmány 57. § (1) bekezdéséből levezetett tisztességes eljárás követelményét, ezért alkotmányellenesek. Az alkotmányellenesség megszüntetése érdekében ezeket az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 42. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően, a határozat kihirdetésének napjával megsemmisítette.
3.2. Az Alkotmánybíróság a határozatnak a Magyar Közlönyben történő közzétételéről az Abtv. 41. §-a alapján rendelkezett.
Alkotmánybírósági ügyszám: 371/B/2005.
1
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás