• Tartalom

11/2007. (BK 13.) ÖTM utasítás

11/2007. (BK 13.) ÖTM utasítás

a regionális koordinátorok, valamint önkormányzati és térségi koordinátorok részére kifizetendő, a munkavégzéssel összefüggő költségek és juttatások folyósításának és elszámolásának rendjéről1

2007.07.03.
Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumnak (a továbbiakban: minisztérium) a regionális koordinátorokkal, valamint az önkormányzati és térségi koordinátorokkal kötött munkaszerződésében foglaltakra tekintettel a regionális koordinátorok és az önkormányzati és térségi koordinátorok munkavégzése során indokoltan és szükségszerűen felmerülő költségek elszámolási rendjének meghatározása érdekében kiadom az alábbi
utasítást.
I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
Az utasítás célja, hatálya
1. Az utasítás célja, hogy a minisztérium által munkaszerződéssel foglalkoztatott regionális koordinátorok, valamint önkormányzati és térségi koordinátorok munkavégzése során indokoltan és szükségszerűen felmerülő költségek fajtáit, azok mértékét, elszámolásának és folyósításának rendjét meghatározza.
2. Az utasítás hatálya kiterjed a – a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) alapján – távmunkában foglalkoztatott regionális koordinátorokra, valamint az önkormányzati és térségi koordinátorokra.
Értelmező rendelkezések
3. Költségtérítésre jogosult: az az Mt. 192/D. § alapján a minisztérium alkalmazásában álló, távmunkát végző regionális koordinátor és önkormányzati és térségi koordinátor, aki a minisztérium által meghatározott feladatot, tevékenységet rendszeresen, az általa választott a székhelyétől, telephelyétől elkülönült helyen, információtechnológiai és informatikai eszközzel végzi, és a munkavégzés eredményét elektronikus eszközzel továbbítja.
4. Költségtérítés: a regionális koordinátor és az önkormányzati és térségi koordinátor által számviteli bizonylattal alátámasztott, a hatályos jogszabályok alapján figyelembe vehető, adóvonzat nélküli, a regionális koordinátor és az önkormányzati és térségi koordinátor munkavégzésével kapcsolatban felmerült, az Országos Fejlesztési és Programiroda (a továbbiakban: Programiroda) vezetője által igazolt, szakmailag indokolt, a Pénzügyi Erőforrás-gazdálkodási Főosztály (a továbbiakban: PEF) által számszakilag ellenőrzött és jóváhagyott költség.
II. UTAZÁSI KÖLTSÉGTÉRÍTÉS
Általános szabályok
5. Hivatali utazásnak minősül az utasítás alkalmazásában a regionális koordinátor, valamint az önkormányzati és térségi koordinátornak a minisztérium által meghatározott, valamint a munkaköri leírásában szereplő feladataival összefüggő feladat ellátása érdekében szükséges utazása, ideértve különösen a kiküldetés miatt szükséges utazást. Az utazási költségtérítés a hivatali utazásokkal kapcsolatban közvetlenül felmerült költségek megtérítése.
6. Hivatali utazásra a regionális koordinátor és az önkormányzati és térségi koordinátor saját tulajdonú – ideértve a továbbiakban a házastárs tulajdonát is – Casco biztosítással rendelkező járművet használhat.
7. A saját tulajdonú jármű hivatali utazásra való használata során a költségelszámolás alkalmazásánál szükséges járművenként külön útnyilvántartás vezetése (3. melléklet), továbbá abban járművenként a hónap első és utolsó napján a kilométeróra állásának a feljegyzése. Utazási költség kizárólag az utasítás szerint igazolt hivatali célú futásteljesítmény után számolható el.
8. A saját tulajdonú jármű hivatali utazásra való használata esetén a költségtérítés összege – a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja tv.) 3. mellékletének II/6. pontja szerint elszámolható – a kiküldetési rendelvényben feltüntetett km-távolság szerint az üzemanyag-fogyasztási norma és legfeljebb az Adó- És Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (a továbbiakban: APEH) által közzétett, aktuális az adott időszakra vonatkozó üzemanyagár, valamint 9 Ft/km általános személygépkocsi normaköltség alapulvételével megállapított összeg.
9. Az utazási költségek elszámolása az utasításban meghatározott elszámolási rendben történhet.
10. Az utazási költségek elszámolásához szükséges:
a) az utasítás 1. melléklete szerinti „Havi költségtérítési lista”,
b) az utasítás 2. melléklete szerinti havi „Belföldi kiküldetési és költség-elszámolási lap”
c) a felmerült költségeket igazoló bizonylatok,
d) az utasítás 3. mellékletében szabályozott „Nyilatkozat saját tulajdonú gépjárműről” dokumentumnak a szabályszerű kitöltése és
a minisztérium részére – az utasításban szabályozott eljárási rendben – történő megküldése.
11. A 10. pontban foglalt, az 1. és 2. mellékletekben szabályozott dokumentumok aláírásával a regionális koordinátor, valamint az önkormányzati és térségi koordinátor hitelt érdemlően, felelőssége teljes tudatában elismeri, hogy a költség-elszámolása a munkavégzéséhez szükséges költségekről készült bizonylatokat tartalmazza.
12. A regionális koordinátor, valamint az önkormányzati és térségi koordinátor köteles a minisztérium számára másolatban átadott dokumentumok, és elszámolások, bizonylatok eredeti példányát az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvényben foglalt szabályok értelmében 5 évig megőrzi, és ellenőrzési igény esetén a minisztérium rendelkezésére bocsátani.
Az utazási költségtérítés mértéke
13. A 2007. évben havonta igénybe vehető költségtérítési (maximum) keret összege a következő:
a) regionális koordinátor esetében: 100 000 Ft,
b) önkormányzati és térségi koordinátor
esetében 20 000 Ft.
Az utazási költségtérítés elszámolásának
rendje
14. Elszámolási rend a regionális koordinátor esetében
14.1. A regionális koordinátor a 10. pontban meghatározott költségelszámolást és listát a csatolt bizonylatokkal együtt a költség felmerülésének időpontját követő hónap 5. napjáig megküldi a Programirodának.
14.2. A munkavégzés során felmerült, az utasításban szabályozott rendben dokumentált költségek szakmai indokoltságát a Programiroda vezetője, akadályoztatása esetén helyettese igazolja.
14.3. A szakmai teljesítés igazolás kiállítását követően a Programiroda összesítő ívet készít, amely tartalmazza azon regionális koordinátorok nevét, akik adott hónapban költségtérítésre jogosultak, valamint a regionális koordinátorok által felterjesztett dokumentumokat, bizonylatokat. Ezen dokumentumokat, bizonylatokat a költségek felmerülésének időpontját követő hónap 15. napjáig eljuttatja a PEF részére.
14.4. A PEF a részére megküldött elszámolásokat, dokumentumokat számszakilag ellenőrzi, és a költségtérítés összegét a költségelszámolás benyújtását követő hónap 20. napjáig a regionális koordinátor bankszámlájára átutalja. A pénzügyi szempontból hibás, pontatlan, hiányos igények kifizetésére csak az elszámolás javítását követően kerül sor.
15. Elszámolási rend az önkormányzati és térségi koordinátor esetében
15.1. Az önkormányzati és térségi koordinátor a 10. pontban meghatározott költségelszámolást és listát a csatolt bizonylatokkal együtt a költség felmerülésének időpontját követő hónap 5. napjáig megküldi a regionális koordinátornak.
15.2. A regionális koordinátor az önkormányzati és térségi koordinátorok által részére megküldött dokumentumokat ellenőrzi, és aláírásával igazolja a költségek szakmai indokoltságát. A szakmai teljesítés igazolás kiállítását követően a regionális koordinátor összesítő ívet készít, amely tartalmazza azon önkormányzati és térségi koordinátorok nevét, akik adott hónapban költségtérítésre jogosultak, valamint az önkormányzati és térségi koordinátorok által felterjesztett dokumentumokat, bizonylatokat. Ezen dokumentumokat, bizonylatokat a költségek felmerülésének időpontját követő hónap 10. napjáig eljuttatja a Programiroda részére.
15.3. A Programiroda a regionális koordinátorok által felterjesztett íveket, elszámolásokat összesíti, a Programiroda vezetője vagy annak helyettese azok szakmai indokoltságát igazolja, majd a PEF részére a tárgyhót követő hó 15. napjáig megküldi.
15.4. A PEF a részére megküldött elszámolásokat, dokumentumokat számszakilag ellenőrzi, és a költségtérítés összegét a költségelszámolás benyújtását követő hónap 20. napjáig a regionális koordinátor bankszámlájára átutalja. A pénzügyi szempontból hibás, pontatlan, hiányos igények kifizetésére csak az elszámolás javítását követően kerül sor.
III. MOBILTELEFON BIZTOSÍTÁSA
Általános szabályok
16. A minisztérium a regionális koordinátorok, valamint az önkormányzati és térségi koordinátorok munkavégzéshez mobiltelefont biztosít.
17. A mobiltelefonok használatát a minisztérium és a mobilszolgáltató közötti kétoldalú, valamint a minisztérium, a mobilszolgáltató és az önkormányzati és térségi koordinátor között létrejött háromoldalú szolgáltatási szerződések határozzák meg.
18. A regionális koordinátorok és az önkormányzati és térségi koordinátorok egymással történő beszélgetésére vonatkozó – a szolgáltatási szerződésekben foglalt kedvezményes – használati jogosultság addig áll fenn, amíg az adott regionális koordinátor, valamit az önkormányzati és térségi koordinátor munkaviszonya a minisztériummal fennáll. A munkaviszonyának megszűnését követően a regionális koordinátor, valamint az önkormányzati és térségi koordinátor ingyenes használata megszűnik, a részére munkavégzéshez átadott készülékkel és a hozzá kapcsolódó tartozékokkal együtt köteles elszámolni a minisztérium felé.
A telefonhasználat költségei megtérítésének
rendje
19. A telefonhasználat költségeinek megtérítése a regionális koordinátor esetében
19.1. A regionális koordinátor részére a minisztérium által meghatározott keret szabadon lebeszélhető.
19.2. A 2007. évben a havonta igénybe vehető lebeszélhető költségkeret összege: 7000 Ft.
19.3. A szabadon lebeszélhető összegen túl jelentkező költség a regionális koordinátort terheli. A túllépés mértékének megfelelő összeg a havi személyi juttatásból az utasítás 4. melléklete szerint tett nyilatkozata alapján utólagosan kerül levonásra.
20. Költségtérítés az önkormányzati és térségi koordinátor esetében
20.1. Az önkormányzati és térségi koordinátor valamennyi a minisztérium által biztosított mobiltelefon-használattal kapcsolatban felmerülő költséget (beleértve a havi díjat is) maga viseli, a minisztérium, a mobilszolgáltató és az önkormányzati és térségi koordinátor között létrejött szolgáltatási szerződés alapján.
IV. EGYÉB JUTTATÁSOK
21. Az önkormányzati és térségi koordinátort étkezési hozzájárulás illeti meg, melyet vásárlási utalvány formájában minden hónap 5-ig az illetmény-elszámolással együtt részére át kell adni.
22. Az étkezési hozzájárulás formája hideg étkezési utalvány, melynek összege a 2007. évben havi 5000 Ft.
V. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
23. Az utasítás a 16–22. pontban foglaltak kivételével a közzététele napján lép hatályba.
24. Az utasítás 16–22. pontja az utasítás közzétételét követő hónap 1. napján lép hatályba.
25. Az utasítás rendelkezéseit – a 16–22. pontban foglalt rendelkezések kivételével – a regionális koordinátor valamint az önkormányzati és térségi koordinátor munkaszerződésének aláírásától, a tényleges munkavégzés kezdetétől a folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell.
Dr. Lamperth Mónika s. k.,
önkormányzati és területfejlesztési miniszter

1. melléklet a 11/2007. (BK 13.) ÖTM utasításhoz

2007_1V__B0000011A143_000_0.rtf

Havi költségtérítési lista

200………………… havi költségtérítés listája a ……………………………… (név) önkormányzati és térségi koordinátora /regionális koordinátora* részéről.

 

A) Saját tulajdonú gépkocsi használat költségtérítése kiküldetési rendelvénnyel

kiküldetési rendelvény

………………… db

gépkocsi típusa, rendszáma

………………………………..……………………….

kalkulált költség összege

………………… Ft

Mellékelt bizonylatok száma

………………… db

 

B) Utazási költségtérítést alátámasztó számviteli bizonylatok:

kalkulált költség összege

………………… Ft

Mellékelt bizonylatok száma

………………… db

Aláírásommal hitelt érdemlően, felelősségem teljes tudatában elismerem, hogy a lista csak az általam igénybe vett, a munkavégzés szempontjából szükséges költségekről készült adatokat tartalmazza.

 

 

……………………, 200…………………

 

………………………………………………
önkormányzati és térségi koordinátor


* Megfelelő rész aláhúzandó.

Ellenőrizte:
………………………………………………
regionális koordinátor

2. melléklet a 11/2007. (BK 13.) ÖTM utasításhoz

2007_1V__B0000011A143_000_1.rtf

Belföldi kiküldetési rendelvény és költségelszámolás
a regionális koordinátorok és az önkormányzati és térségi koordinátor részére

I. KIKÜLDETÉSI RENDELVÉNY

 

A kiküldött neve:

…………………………………………………………………

Beosztása:

Regionális koordinátor /önkormányzati és térségi koordinátor

szervezeti egysége:

ÖTM

 

Utazzék a II. pontban meghatározott időpontokban, a megjelölt helységekbe.

 

A kiküldetés célja: II. pont alapján.

 

Igénybe vehető közlekedési eszköz: ………………………………………………………

 

 

(Saját tulajdonú személygépkocsi használata esetén az alábbi táblázatot is ki kell tölteni!)

2007_1V__B0000011A143_000_2.rtf

rendszám:
hengerűrtartalom:
üzemanyag típusa:
tulajdonos:
CASCO biztosítás kötvényszáma:

……………………………………………
…………………………………………… cm3
……………………………………………
……………………………………………
……………………………………………

…………………………………………………
kiküldő szervezeti egység vezetőjének
aláírása és bélyegzője
2007_1V__B0000011A143_000_3.rtf

Megtett távolság összesen:
Üzemanyag felhasználási norma:
Norma szerint felhasználható:
Üzemanyag mennyisége:
APEH üzemanyagár:
Üzemanyagköltség:
Normaköltség:
Elszámolható költség összesen:

………………… km Kifizetendő: ……………… Ft
………………… Ft/liter /km
…………………, azaz ………………………………………
………………… liter
………………… Ft
………………… Ft
………………… Ft
………………… Ft

II. KÖLTSÉGELSZÁMOLÁS
Személygépkocsi kilométeróra állása hó elején (nyitó érték):1.
Személygépkocsi kilométeróra állása hó végén (záró érték):

INDULÁS

ÉRKEZÉS

Megtett
távolság
(km)

Utazási
költség
(Ft)

Kiküldetés célja

honnan

hónap, nap

hova

hónap, nap

Összesen:
Mellékelt bizonylatok száma: ………… db …………………………………

A kiküldetésben eltöltött idő szükségességét és a kiküldetés teljesítését igazolom:
Budapest, 20… ……………… hó …… nap

……………………………………………
vezető aláírása

3. melléklet a 11/2007. (BK 13.) ÖTM utasításhoz

NYILATKOZAT saját tulajdonú gépjárműről
Alulírott ……………………………………………………… büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a hivatali célra igénybe vett ………………………… forgalmi rendszámú …………………………………… Casco kötvényszámú gépkocsi a saját/házastársam* tulajdonában van.
A gépjármű ………………………………… sz. forgalmi engedélye …………………………-ig érvényes.
Kijelentem továbbá, hogy a gépjárműre kötött kötelező felelősségbiztosítás és a fentiekben hivatkozott Casco biztosítás érvényes.
Tudomásul veszem, hogy a hivatali célú költségtérítés igénybevételéhez csak saját tulajdonú, valamint a regionális koordinátor, önkormányzati és térségi koordinátor házastársának tulajdonában lévő gépjármű használható.
Tudomásul veszem továbbá, hogy a fentiek értelmében érvényes forgalmi engedély, vagy érvényes biztosítás (kötelező felelősségbiztosítás és Casco) nélkül a saját gépkocsi hivatali célra történő használatra nem vagyok jogosult.
Hozzájárulok, hogy a fentiekben megadott adatokat az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium kezelje, és azok valódiságát időszakonként ellenőrizze.
Utasaim biztonságáért büntetőjogi, erkölcsi és anyagi felelőséggel tartozom. Az utazás során történt közlekedési eseményekért, esetleges balesetért, illetve az utazás során keletkezett károkért a mindenkor hatályos jogszabályok szerint tartozom felelőséggel.
Budapest, 200.. ………………….. hó ……… nap
………………………………………………
a gépjármű vezetője
Előttünk mint tanúk előtt:
2007_1V__B0000011A143_000_5.rtf

1. ………………………………………………

2. ………………………………………………

 

(név, lakcím)

 

(név, lakcím)

4. melléklet a 11/2007. (BK 13.) ÖTM utasításhoz

Hozzájáruló nyilatkozat
A 2007. évben a regionális koordinátor által használt mobiltelefon költség túllépés
munkabérből való levonásáról
Alulírott …………………………………………………… regionális koordinátor, az Önkormányzati és Területfejlesztési munkavállalója hozzájárulok ahhoz, hogy amennyiben a 11/2007. (BK 13.) számú miniszteri utasításban szabályozott 7000 Ft-os (azaz hétezer forintos) mobiltelefon használatra vonatkozó költségtérítésre vonatkozó keretet túllépem, a túllépés mértékének összegét a Pénzügyi és Erőforrás-gazdálkodási Főosztálya munkabéremből levonja.
Budapest, 2007. ………………………………
……………………………………………
regionális koordinátor
Előttünk mint tanúk előtt:
2007_1V__B0000011A143_000_6.rtf

1. ………………………………………………

2. ………………………………………………

 

(név, lakcím)

 

(név, lakcím)

1

Az utasítást a 31/2023. (XII. 21.) BM utasítás 3. §-a hatályon kívül helyezte 2024. január 1. napjával.

1.

Csak saját tulajdonú személygépkocsi használata esetén szükséges a kilométerállás kitöltése!!

*

Megfelelő rész aláhúzandó.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére