• Tartalom

110/2007. (XII. 19.) OGY határozat

110/2007. (XII. 19.) OGY határozat

országos népszavazás elrendeléséről1

2007.12.19.

Az Országgyűlés az országos népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló 1998. évi III. törvény rendelkezései szerint megtárgyalta a Fidesz Magyar Polgári Szövetség nevében dr. Orbán Viktor és a Kereszténydemokrata Néppárt nevében dr. Semjén Zsolt által benyújtott országos népszavazási kezdeményezést, és arról a 2007. december 17-i ülésén a következők szerint döntött:
Az Országgyűlés az „Egyetért-e Ön azzal, hogy a háziorvosi ellátásért, fogászati ellátásért és a járóbeteg-szakellátásért a jelen kérdésben megtartott népszavazást követő év január 1-jétől ne kelljen vizitdíjat fizetni?” kérdésben az országos ügydöntő népszavazást elrendeli.
Az országos ügydöntő népszavazás költségvetésére – az egy naptári napon szavazásra bocsátott kérdések számától függetlenül – 4470,00 millió forint fordítható.
1

A határozatot az Országgyűlés a 2007. december 17-i ülésnapján fogadta el. A határozatot a 72/2011. (X. 5.) OGY határozat 3. pontja hatályon kívül helyezte 2011. október 6. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére