PÜ BH 2007/122
PÜ BH 2007/122
2007.04.01.
Az élettársi kapcsolat fennállása alatt keletkezett vagyonszaporulat tekintetében a közös szerzés vélelme érvényesül – Ettől azonban az élettársak szerződéssel eltérhetnek; az ilyen szerződés – ellentétben a házassági vagyonjogi szerződéssel – nincs alakisághoz kötve (Ptk. 578/G. §; Csjt 27. §).
A felperes keresetében elsődlegesen 3 150 000 forint, másodlagosan pedig 1 575 000 forint, valamint az említett összegek késedelmi kamata megfizetésére kérte az alperes kötelezését élettársi közös gazdálkodás jogcímén.
Az alperes a kereset elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság az alapperben hozott ítéletével a felperes keresetét elutasította, a másodfokú bíróság azonban végzésével az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára kötelezte. A végzésének indokolásában tényként állapította meg, hogy a felek élettársak voltak, s miután az elsőfokú bíróság az eltérő jogi álláspontjából adódóan nem vizsgálta, hogy az alperesnek volt-e anyagi fedezete a vételár fele részének megfizetésére, az elsőfokú bíróság számára az erre vonatkozó bizonyítás lefolytatását írta elő.
Az elsőfokú bíróság a hatályon kívül helyezés folytán megismételt eljárásban hozott ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú ítélet ellen a felperes fellebbezéssel élt.
A másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A jogerős ítélet alapjául szolgáló tényállás szerint a peres felek 1988 decemberében ismerkedtek meg, közöttük érzelmi kapcsolat alakult ki, majd 1990 őszétől 1998 tavaszáig egymással élettársi kapcsolatban éltek együtt. Az élettársi kapcsolat kezdetekor a felperes az alperes, mint egyedüli bérlő által 1998. november 4-én megszerzett V. város J. út 65/C. IV/28. szám alatti önkormányzati bérlakásba költözött, amely az alperes tulajdonát képező ingóságokkal volt berendezve, illetve felszerelve, és amelyben 1995. évig a felekkel együtt lakott az alperes akkor még kiskorú gyermeke: K. L. is.
1990. szeptember 26-án a felperes az alperes J. úti lakásába állandó lakosként bejelentkezett, e lakcíme azonban 1991. november 11-én megszűnt és az újabb állandó lakcímeként ugyanezen a napon az alperes V. város, H. u.
7/E. VII/20. szám alatti lakása került feltüntetésre.
Az alperes az utóbbi lakás egyedüli bérleti jogát az 1991. szeptember 17-én kelt csereszerződés alapján szerezte meg, majd azt az önkormányzattól 1995. október 31-én a fiával közösen megkötött adásvételi szerződés alapján egymás közt egyenlő – 1/2-1/2 – arányban megvásárolta 103 251 forint vételár egyösszegű megfizetése mellett, az életközösség megszakadása után, 1998. április 20-án pedig a fiával közösen harmadik személynek értékesítette.
A felperes 1991 májusától 1996. május 30-áig bérleményt tartott fenn V. város, Z. u. 25. szám alatt, ahol 1996. június 1-jétől kezdődően több esetben kötött meghatározott időre szóló férőhely használati szerződést az önkormányzattal, és ahol a jogerős ítélet meghozatalakor is a 2004. január 15, napjáig hatályos szerződés alapján férőhely használóként lakott. Ez a lakáslehetőség azt a célt szolgálta, hogy a felperes lakhatása megoldott legyen azokban az időszakokban is, amikor az alperessel való kapcsolatának a kritikussá válása folytán az alperes lakását átmenetileg elhagyni kényszerült.
A felperes 1988. január 1-jétől 1991. szeptember 27-éig, 1994. március 31-étől június 30-áig, 1994. augusztus 25-étől december 16-áig, illetve 1995. január 11-étől 1999. május 19-éig a B. Kft. alkalmazásában állott, 1991. szeptember 27-étől 1994. március 31-éig pedig munkanélküli volt és ennek tartama alatt alkalmi munkákat végzett.
Az alperes 1990. november 5-éig a C. Kft. alkalmazásában dolgozott, 1990. november 1-jétől 1991. november 11-éig vállalkozóként tevékenykedett, 1993-ban munkanélküli volt és alkalmi munkákat végzett, 1994. június 21. napja óta pedig az I. Kft. alkalmazásában áll.
1990 őszén a felek közös vállalkozást terveztek, ezért a felperes annak beindításához 100 000 forint pénzintézeti kölcsönt vett igénybe, ennek felhasználásával azonban a felek közösen vásároltak egy használt Trabant típusú személygépkocsit, amelyet a felperes később nem tisztázható körülmények között értékesített. Az alperes a vegyesbolt üzemeltetéséhez szükséges üzlethelyiséget 1990. november 1-jén vette át a korábbi bérlőtől, majd 1990. november 6-án a felek abban állapodtak meg, hogy a felperes által felvett kölcsönt az általa az alperesnek nyújtott kölcsönnek tekintik, e megállapodásukat ,,Elismervény"-nek címzett okiratban rögzítették, amelyben az alperes kötelezettséget vállalt arra, hogy 128 000 forintot visszafizet a felperesnek a megállapodásban rögzített feltételek szerint. A későbbiekben az alperes az említett összeget részben az általa beindított bolt forgalmából, részben pedig az általa felvett takarékszövetkezeti hitel felperes rendelkezésére bocsátásával egyenlítette ki, a felvett pénzintézeti hitel visszafizetésére pedig 1991. december 5-én halasztást kért és kapott, majd kilenc hónap elteltével a veszteségessé váló vállalkozását felszámolta és az ezzel összefüggő tartozásait rendezte.
A felperes tényállítása szerint a vagyonmérleg 1-12. tételei alatt felsorolt ingóságokat, valamint a 13. tétele alatti lakásingatlant a felek közösen szerezték, e tényállításának valódiságát azonban az alperes tagadta, és arra hivatkozott, hogy a vitás ingóságokat – a felperes által az életközösség ideje alatt a saját jövedelméből megvásárolt Renault 5 típusú személygépkocsi és Orion márkájú televízió kivételével – az élettársi kapcsolat kezdete előtt ő maga szerezte meg, a felperes által megvásárolt ingóságok pedig nem a felek közös vagyonát, hanem a felperes kizárólagos tulajdonát képezik. Ezt az alperesi érvelést támasztotta alá a felperesnek az életközösség megszűnését követően tanúsított az a magatartása, hogy az említett két ingóságot az elköltözésekor önként, az alperes tiltakozásának hiányában magával vitte, majd a gépkocsit el is adta, további ingóságokat azonban az alperes lakásából nem vitt el, és 1988 áprilisától a jelen per megindításáig az alperessel szemben sem további ingók kiadása, sem elszámolás iránti igényt nem érvényesített az alperessel szemben.
A lakás megvételét megelőzően a felek között ezzel összefüggő egyeztetésre nem került sor. A felperes a bérlakás megvásárlásának a lehetőségéről 1994-1995 táján értesült, az adásvételi szerződés megkötésének tényéről pedig csak annak megtörténte után, 1996-1997 körül szerzett tudomást az alperestől, és ez alkalommal az alperes a kérdésére úgy tájékoztatta őt, hogy az ingatlant kölcsönből vásárolta meg. Az ingatlanvásárlás részleteinek a felperes nem járt utána, annak tulajdoni viszonyairól és a vételár összegéről csak a jelen per adatai alapján értesült.
A 103 251 forintos vételár fele részét az alperes fia az általa a Z.-i Takarékszövetkezettől felvett kölcsön felhasználásával egyenlítette ki, amelyet 11 hónapon át, havi 5600 forintos részletekben fizetett vissza a pénzintézetnek.
Az alperesnek az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. által kezelt folyószámlája vonatkozásában 1995. március 13-án benyújtott folyószámla-hitel kérelmét a pénzintézet engedélyezte és ennek alapján az alperes és a pénzintézet között 1995. március 27. napján lakossági folyószámla-hitel keretszerződés jött létre 50 000 forint hitelkeret erejéig.
A felek az életközösségük fennállása alatt nagyobb összegű közös megtakarítással nem rendelkeztek, bevételeikkel hónapról – hónapra biztosították a megélhetésüket, havi bevételeiket rendszeresen a megelőző hónapok tartozásainak finanszírozására fordították.
A felek életközössége átmenetileg több esetben megszakadt és ilyen alkalmakkor a felperes változó – egy héttől egy hónapig terjedő – időtartamokra a V. város, Z. u. 25. szám alatti bérleményébe költözött, majd 1998 tavaszán az élettársi kapcsolatuk végleg megszakadt és 1998. április 1-jén a felperes az alperes ingatlanát végleg elhagyta.
Az így megállapított tényállás alapján a perben eljárt bíróságok a keresetet elutasító döntésüket azzal indokolták, hogy a peres felek 1990 őszétől 1998 márciusáig – kisebb-nagyobb megszakításokkal ugyan, de többé-kevésbé folyamatosan – a Ptk. 578/G. §-ának (1) bekezdése szerinti élettársi kapcsolatban éltek együtt, hiszen közös lakással és közös háztartással rendelkeztek, közösen gazdálkodtak, együtt jártak szórakozni és nyaralni, közösen végezték a lakás felújítását, harmadik személyekkel szemben az együvé tartozásukat kölcsönösen felvállalták.
A hivatkozott törvényhely szerinti élettársi kapcsolat esetében azonban a közös tulajdonszerzés vélelme csak akkor áll be, ha van közös vagyon, illetve vagyonszaporulat, az élettársi közös szerzés címén megszerezhető tulajdoni hányad mértékét a szerzéshez való hozzájárulás aránya határozza meg, és az ítélkezési gyakorlat szerint a közös tulajdonszerzés feltételezi azt is, hogy a felek közös cél érdekében járnak el, és egyetértenek abban, hogy a közös gazdálkodás eredményeként szerzett vagyon közös legyen, e feltételek fennállását viszont a felperes nem bizonyította.
A felek nyolc évig tartó élettársi kapcsolata ugyanis nem volt egységes és folyamatos, mivel azt átmeneti különélésekkel megszakították, a mindennapi életvitelük során megvalósuló gazdasági együttműködésük vagyongyarapítást nem célzott, mert a hangsúlyt arra helyezték, hogy jól éljenek, vagyongyarapítás irányába mutató közös céljuk nem volt, nem avatták be egymást részletekbe menően gazdasági ügyeikbe.
Közös vagyoni ingóságok felek általi megszerzésének, illetve meglétének a ténye a perben nem nyert bizonyítást, a becsatolt adásvételi szerződés és tulajdoni lap másolat alapján pedig tényként állapítható meg az, hogy az alperes a V. város, H. u. 7/E. VII./20. szám alatti önkormányzati bérlakását az életközösség ideje alatt a fiával közösen vásárolta meg, és az alperes fiának az 1/2 arányú tulajdonszerzését a felperes maga sem vitatta. A felperes a perbeli nyilatkozatai szerint a lakás vásárlásában nem működött közre, tehát közös vagyonszerzés, illetve vagyonszaporulat nem állapítható meg, azt pedig a felperes nem tudta bizonyítani, hogy a szerzés időpontjában a felek ténylegesen együtt éltek volna, és ő maga olyan vagyoni eszközökkel rendelkezett volna, amelyek – az általa megvásárolt és az életközösség megszűnésekor birtokba vett Renault típusú személygépkocsi és televízió értékét meghaladóan – a lakás megvételéhez való hozzájáruláshoz is fedezetet biztosítottak volna. Nem merült fel a perben a felek által közösen folytatott olyan gazdálkodásra vonatkozó adat sem, amely arra utalna, hogy a felperes a fizetését az ingatlan megszerzésében való közreműködés célzatával adta volna haza.
A becsatolt pénzintézeti igazolás ugyanakkor egyértelműen bizonyította, hogy az alperes a lakás megvételét megelőzően 50 000 forintos hitelkerettel rendelkezett, amely a vételár reá eső részének a kifizetéséhez kellő fedezetet nyújtott, az alperes által felvett hitel közös törlesztése pedig a felperes javára még annak kétséget kizáró bizonyítottsága esetén sem tulajdoni, hanem csupán kötelmi igényt alapozna meg.
Mindezek miatt a perben eljárt bíróságok a felperes által indítványozott ingatlanforgalmi szakértői bizonyítás elrendelését – mint szükségtelent – mellőzték, mert a felperes keresetét nem az összegszerűség, hanem a jogalap tekintetében találtak alaptalannak.
A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelemmel élt a másodfokú bíróság ítéletének a hatályon kívül helyezése, az elsőfokú bíróság ítéletének pedig a megváltoztatása és a keresetének helyt adó határozat hozatala iránt.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A felülvizsgálati kérelem részben alapos, a jogvita érdemi elbírálásához szükséges adatok azonban nem állnak rendelkezésre.
A Ptk. – perbeli időszakban hatályos – 685/A. §-a szerint két házasságkötés nélkül, érzelmi és gazdasági közösségben együtt élő személy – ha jogszabály másként nem rendelkezik – élettársnak minősül, míg a Ptk. 578/G. §-a (1) bekezdésének a perbeli időszakban hatályos szövege értelmében az élettársak együttélésük alatt a szerzésben való közreműködés arányában szereznek közös tulajdont, ha pedig a közreműködés aránya nem állapítható meg, azt azonos mértékűnek kell tekinteni, azzal, hogy a háztartásban végzett munka a szerzésben való közreműködésnek számít.
I. Helyes jogi okfejtéssel mutatott rá a jogerős ítélet indokolása arra, hogy a hivatkozott törvényhely szerinti élettársi kapcsolat létrejöttének és fennállásának megállapítása fogalmilag feltételezi a közös lakásban való együttlakást, a közös háztartás fenntartását, a felek közötti érzelmi kapcsolat fennállását, az együvé tartozásuknak a harmadik személyekkel szemben való felvállalását, és azt is, hogy a felek legalább hallgatólagosan egyetértenek abban, hogy a közös gazdálkodásuk eredményeként szerzett vagyon közös legyen. Helyesen fejtette ki azt is, hogy az említett fogalmi elemek együttes megvalósulása esetén az élettársi kapcsolat fennállása közös tulajdonszerzést csak az együttélés ideje alatt akár együttesen, akár külön-külön megszerzett vagyontárgyakra, illetve vagyonszaporulatra nézve, és csak a szerzéshez való hozzájárulás arányában eredményez (BH 1998/12/588.).
Téves, és önmagában is ellentmondó viszont az első- és másodfokú bíróságnak az az eljárása, hogy a felek 1990 őszétől 1998 márciusával bezárólag – kisebb-nagyobb megszakításokkal ugyan, de többé-kevésbé folyamatosan – fennálló élettársi kapcsolatának tényét állapítja ugyan meg, ennek ellenére a felperes terhére rója annak a bizonyítatlanságát, hogy egyrészt az együttélés ideje alatt az alperes és fia által közösen megszerzett lakásingatlanra vonatkozó adásvételi szerződés megkötésének időpontjában az élettársi kapcsolat valóban fennállott, másrészt a felperes a vételár kifizetéséhez valóban hozzájárult, ehhez megfelelő fedezettel rendelkezett, és a fizetését is azzal a céllal adta haza, hogy ezáltal az ingatlan megszerzésében közreműködjék.
Az élettársi jogviszonynak ugyanis – a fentebb kifejtettek és az elsőfokú ítélet indokolása szerint is – fogalmi eleme – többek között – a gazdasági közösség fennállása és ezzel összefüggésben az együttélés alatt szerzett vagyonszaporulatra nézve a közös tulajdonszerzés célzata is, ennek hiányában tehát az élettársi jogviszony létrejöttének és fennállásának ténye meg sem állapítható, még akkor sem, ha a felek egyébként közös háztartásban élnek.
Nem eredményezheti tehát a Ptk. 685/A. §-a szerinti gazdasági közösség és élettársi jogviszony létrejöttét, és ebből következően a feleknek a Ptk. 578. §-ának (1) bekezdése szerinti közös tulajdonszerzését sem a közös lakásban és közös háztartásban, érzelmi közösségben történő együttélés akkor, ha a felek gazdasági együttműködése kizárólag a közös életvitel költségeinek a fedezésére terjed ki, egyéb vonatkozásban viszont a vagyoni függetlenségüket fenntartják.
Az érzelmi és gazdasági közösség átmeneti megszakadásának ténye ugyanakkor nem érinti annak folyamatosságát, ezért nem szorul külön bizonyításra az, hogy az élettársi jogviszony tartama alatt szerzett valamely konkrét vagyontárgy vagy az említett időszakban keletkezett valamely konkrét vagyonszaporulat – adott esetben a perbeli lakásingatlan – megszerzésének az időpontjában az együttélés fennállott-e vagy sem.
A kifejtettekből az következik, hogy a jogvita a érdemi elbírálásához mindenekelőtt abban kell megalapozottan állást foglalni, hogy a felek között 1990 őszétől 1998 márciusával bezárólag – kisebb-nagyobb megszakításokkal ugyan, de többé-kevésbé folyamatosan – fennálló kapcsolat megfelel-e az élettársi jogviszony együttes fogalmi elemeinek vagy sem.
II. 1. Az élettársi jogviszony fennállásának bizonyítottsága ugyanis törvényes vélelmet létesít amellett, hogy az annak tartama alatt az élettársak által akár együttesen, akár külön-külön megszerzett bármely vagyontárgy az élettársak közös tulajdonát képezi, kivéve, ha az élettársak valamelyike kizárólagos szerzést bizonyít, ezért a közös szerzés célját, a szerzésben való közreműködés tényét és mértékét, valamint az ennek megfelelő arányú közös tulajdonszerzés mértékét nem az egyes vagyontárgyakra nézve külön-külön, hanem az együttélés teljes tartama alatt megszerzett vagyontömegre vonatkozóan egységesen kell meghatározni (BH 1996/5/258.).
Az ezzel ellentétes jogi álláspont elfogadása ugyanis valójában az egymással gazdasági közösségben nem álló (,,idegen'') személyek Ptk. általános szabályai szerinti közös tulajdonszerzése és az élettársak Ptk. 578/G. § (1) bekezdésének speciális szabályán alapuló közös tulajdonszerzése, mint a közös tulajdonszerzés sajátos alakzata közötti különbséget mosná el.
A Legfelsőbb Bíróság – már hatályon kívül helyezett – PK 94. számú állásfoglalására visszanyúló ítélkezési gyakorlat egységes abban, hogy az élettársak közös tulajdonszerzése a közös tulajdon sajátos alakzata abban az értelemben, hogy bármelyik élettárs szerzése kihat a másikra. Ennek megfelelően az élettársak tulajdonszerzése esetében élesen el kell határolni egymástól egyrészt a harmadik személyekhez fűződő, ún. külső jogviszonyaikat, másrészt az egymás közötti, ún. belső jogviszonyaikat. Az élettársak a harmadik személyekhez fűződő, ún. külső jogviszonyaikban akár együttes, akár külön-külön szerzőként is szerepelhetnek ugyan, az egymás közötti, ún. belső jogviszonyaikban azonban – az egyéb feltételek meglétében – az akarategységüknél fogva együttes szerzőknek minősülnek, vagyis – főszabály szerint – a harmadik személlyel létrejött szerződés megkötésében való részvételüktől, annak tartalmától és az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéstől függetlenül közös tulajdonosaik annak, amit az együttélésük alatt a közös gazdálkodásuk eredményeként szereztek és ugyanígy felelnek az együttélésből eredő tartozásukért is.
Nem hagynak kétséget a per adatai afelől, hogy a felperes által a vagyonmérleg 1-12. tételeibe felvenni kért ingóságok egy részét a felek a mintegy nyolc éven át fennálló együttélésük tartama alatt részben közösen, részben külön-külön szerezték meg, a perbeli ingatlan 1/2 részilletőségét pedig az alperes ugyancsak az együttélés ideje alatt vásárolta meg. Iratellenes tehát a jogerős ítélet azon ténymegállapítása, hogy az együttélés időszakában vagyonszaporulat nem keletkezett, és téves az a jogi okfejtése is, hogy a közös vagyonszaporulat hiánya miatt a felek közös tulajdonának a Ptk. 578/G. §-a szerín ti vélelme az élettársi kapcsolatuk fennállása ellenére sem állhatott be, hiszen a fentebb kifejtettek szerint a közös szerzés vélelmének beálltát bármelyik élettárs külön tulajdonszerzése már önmagában is megalapozza.
Ebből viszont az következik, hogy az élettársi kapcsolat létrejöttének a megállapítása esetén nem mellőzhető a közös ingó és ingatlanvagyon mérlegének, valamint a közös szerzéshez való hozzájárulás egymás közötti arányának a tisztázása sem, és ennek során a közös vagyon törvényes vélelmével szemben az alperest terheli annak a bizonyítása, hogy a lakásingatlan 1/2 részilletősége nem a felek közös, hanem az ő kizárólagos tulajdona, illetőleg a felek szerzésben való közreműködésének az aránya egymástól eltér.
2. Más kérdés az, hogy a Ptk. 578/G. §-ának (1) bekezdése nem létesít az élettársak között vagyonközösséget, hanem csak a közös gazdálkodás eredményeként történő közös tulajdonszerzésükről rendelkezik, nem korlátozza ugyanakkor az élettársak különvagyonának körét a Csjt. 28. §-ának (1) bekezdése szerinti vagyontárgyakra, önmagában az élettársi jogviszony fennállásának ténye nem zárja ki az élettársak bármelyikének az egyes konkrét vagyontárgyak tekintetében történő kizárólagos tulajdonszerzését, sőt a közös, illetőleg a különvagyon fogalmát valójában nem is ismeri, a szerzésben való közreműködés azonos mértékét csak arra az esetre vélelmezi, ha a közreműködés aránya nem állapítható meg, azt pedig nem zárja ki, hogy a Ptk. hivatkozott rendelkezésétől a felek – a Ptk. 200. §-ának (1) bekezdése szerinti – szerződéses szabadságuk körében egyező akarattal eltérjenek, hiszen az ilyen eltérést a Ptk. nem tiltja. Az ilyen megállapodás érvényes létrejöttéhez – a házastársak vagyonjogi szerződéséhez a Csjt. 27. §-ának (3) bekezdése által megkívánt alakiságra vonatkozó jogszabályi előírás hiányában – a Ptk. 205. §-ának (1) és 216. §-ának (1) bekezdése szerint a felek ráutaló magatartásával kifejezésre juttatott kölcsönös és egybehangzó nyilatkozata is elegendő. Önmagában az élettársi jogviszony fennállásának ténye tehát nem zárja ki az élettársak bármelyikének az egyes konkrét vagyontárgyak tekintetében történő – polgári jogi – kizárólagos tulajdonszerzését, ha ez az élettársak szerzéskori közös akarata, függetlenül attól, hogy házastársak esetében az adott vagyontárgy – a szerzés időpontjára, jogcímére vagy a szerzéshez felhasznált vagyon eredetére tekintettel – közös vagy különvagyonnak minősülnék-e vagy sem.
Nem ad azonban alapot sem a Ptk. szabályaitól eltérő szerződéses megállapodás létrejöttének, sem pedig az alperes ezen alapuló kizárólagos tulajdonszerzésének megállapítására önmagában az, hogy a felperes a lakás megvásárlásával kapcsolatos ügyintézésben nem működött közre, a vétel tényétől, a vételár összegéről, valamint az ingatlan tulajdoni viszonyairól pedig tudomással sem bírt, és az sem, hogy a felek a személyes meghallgatásuk során kölcsönösen úgy nyilatkoztak, hogy a mindennapi életvitelük során a gazdasági együttműködésük vagyongyarapítást nem célzott, hiszen a tényleges vagyonszaporulat ettől függetlenül is létrejött.
Az adott esetben az ilyen – akár hallgatólagos – megállapodás létrejöttének vagy hiányának a megítéléséhez ugyanis nem mellőzhető az említett körülményeknek a per egyéb adataival való egybevetése, és – egyebek mellett – annak a felek meghallgatása útján történő feltárása, hogy a közös megélhetésüket szolgáló vállalkozás beindításához a felperes által az alperes részére írásbeli elismervény ellenében történt kölcsönadás és az alperes általi visszafizetés tényét, az alperes által felvett pénzintézeti kölcsönök tekintetében a felperes adóstársi minőségének hiányát, továbbá a feleknek az egyes vagyontárgyak másik fél általi külön megszerzésével kapcsolatos ügyintézésben való kölcsönös közreműködésének vagy a másik fél szerző fél általi utólagos tájékoztatásának tényét, illetve a közreműködés vagy utólagos tájékoztatás kölcsönös hiányát milyen körülmények indokolták.
3. A kifejtettekből az következik, hogy az élettársak összvagyonán belül – a házastársakéhoz hasonlóan – három alvagyon különböztethető meg: az egyik, illetőleg a másik élettárs polgári jogi kizárólagos tulajdonában, valamint az élettársak közös tulajdonában álló vagyontárgyak köre. A közös tulajdoni hányad mértékének az alapjául szolgáló szerzési arány meghatározása során az élettársak kizárólagos tulajdonú hozzájárulásának az egészét, valamint a közös tulajdonú hozzájárulásának az egyes élettársakra eső hányadát egyaránt figyelembe kell venni.
a) Az élettársak és az önkormányzat közötti külső jogviszonyra irányadó, a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Lt.) 52. §-ának (1) és (2) bekezdése egyértelmű abban, hogy az önkormányzati és az állami lakás vételárát – ha a lakást az e törvény alapján arra jogosult vásárolja meg – a hasonló adottságú lakások helyi forgalmi értéke alapján, különösen – egyebek mellett – a lakottság tényének figyelembevételével kell megállapítani.
Ebből viszont az következik, hogy az önkormányzati bérlakás megvétele esetén a beköltözhető és lakott forgalmi érték közötti különbözetnek megfelelő vételárengedmény, mint ingyenes juttatás magának a bérleti jogviszonyból eredő bennlakásnak az értékcsökkentő hatásából adódik, és annak kedvezményezettje nem az állami, illetve önkormányzati tulajdonú ingatlan korábbi bérlője, hanem az a személy, aki az ingatlant a R.-ben biztosított jogával élve megvásárolja. A házasságkötést megelőzően megszerzett önálló bérlet, mint vagyoni értékű jog azonban – a Legfelsőbb Bíróság 23. számú Elvi határozata szerint – házastársak esetében különvagyonnak minősül (LB 23. sz. EH Hiv. Gyűjt. 1999/1. sz.), ezért az – a szerzés időpontjára, valamint a bérlet egyedüli jellegére tekintettel – élettársak esetében is a bérlő élettárs ,,különvagyonához'' tartozik.
A perbeli lakás egyedüli bérleti jogviszonyát az alperes az élettársi kapcsolat tartama alatt, de az élettársi kapcsolat kezdete előtt a saját tulajdonában álló sz.-i lakóház elcserélése útján megszerzett egyedüli önkormányzati bérleti jogának az újabb elcserélésével szerezte meg, és egyedüli bérlőként a lakás vételi joga is kizárólag őt illette meg. Ebből viszont az következik, hogy a vételárengedmény összegét, illetve annak az alperes tulajdoni hányadára eső fele részét, mint az alperes – vagyoni értékű jognak minősülő – bérleti jogviszonyának az értékét – a szerzés időpontjára és a szerzéshez felhasznált vagyoni eszközök alvagyoni jellegére tekintettel – akkor is teljes egészében az alperes szerzéshez való hozzájárulásaként kell elszámolni, ha a kedvezményes vételár kifizetésére közös vagyoni pénzeszközök felhasználásával került sor.
b) Az Lt. 53. §-ának (2) bekezdése szerint a vételár egy összegben való megfizetése, vagy az előírtnál rövidebb törlesztési idő vállalása esetén a vevőt árengedmény, illetőleg a vételárhátralékból engedmény illeti meg.
A perbeli ingatlanhányad vételi jogosultja és vevője egyaránt az egyedüli bérlőnek minősülő alperes volt ugyan, az árengedmény juttatásának feltétele azonban a kedvezményes vételár egy összegben való megfizetésének a ténye volt, ezért az utóbb említett árengedmény alperes tulajdoni hányadára eső részét annak az alvagyonnak a növekményeként kell elszámolni, amely a kedvezményes vételár kifizetéséhez felhasználást nyert.
c) A házastársi vagyonközösség és az ,,élettársi vagyonközösség'' (a törvény szerint: az élettársak közös tulajdonszerzése) közötti ,,legfőbb különbség abban van, hogy a házastársakat az életközösség fennállása alatt szerzett közös vagyon – tekintet nélkül arra, hogy az egyik, vagy a másik házastárs a vagyon megszerzésében saját tevékenységével milyen mértékben vett részt, illetve, hogy a szerzésben egyáltalán részt vett-e, vagy sem – egyenlő arányban illeti meg. Ezzel szemben a házasságon kívüli élettársak között csupán az együttélés alatt közös gazdálkodásuk eredményeként szerzett vagyon kerül közös tulajdonukba és a közösen szerzett vagyonból való részesedésük aránya sem feltétlenül egyenlő, hanem elvileg a szerzéshez való hozzájárulás mértéke szerint igazodik.'' Lényeges különbség az is, hogy ,,a házastársi vagyonközösség fennállása alatt az egyik házastárs által harmadik személlyel kötött visszterhes ügyletért a harmadik személlyel szemben közös vagyoni illetősége erejéig a Csjt. 30. §-ának korlátai között a másik házastárs is rendszerint felel, ezzel szemben a házasságon kívül együtt élő élettársat az élettársa által az ő hozzájárulása nélkül kötött ügyletekért harmadik személyekkel szemben ilyen általánosan hatályosuló felelősség nem terheli. Kétségtelen ugyanis, hogy az együttélésből és a közös gazdasági tevékenységből eredő tartozásokért való közös helytállás lényegesen szűkebb körben érvényesülő felelősség, mint a Csjt. 30. §-án alapuló felelősség.'' (Csjt. Kommentár I. 1. kötet 299. old.)
Ennek megfelelően mutatott rá a Legfelsőbb Bíróság 531. számú Elvi Határozata arra, hogy az élettárs – külön kötelezettség-vállalás hiányában – nem tartozik helytállással a másik élettárs által kötött szerződésből fakadó kötelezettségekért [Csjt. 30. § (2) bekezdés, Ptk. 547. § – EBH 2001/2/531.].
A kifejtetteknek a további következménye az, hogy nem minősül az élettársak közös adósságának az élettársak valamelyike által külön megszerzett vagyontárgy vételárának a kifizetéséhez felhasznált kölcsöntartozás, ezért nem képezi az élettársak közös tulajdonát az annak felhasználásával megszerzett vagyontárgy sem.
Helyes jogi okfejtéssel mutatott rá tehát a jogerős ítélet indokolása arra, hogy az alperes által felvett kölcsöntartozás közös törlesztése a felperes javára nem tulajdoni, hanem csupán kötelmi jellegű elszámolási igényt alapoz meg. Téves viszont az az álláspontja, hogy ilyen igényt a felperes nem terjesztett elő, hiszen a felperes keresete nem az élettársi közös szerzés jogcímére alapított tulajdonjogának az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzésére, hanem az őt megillető tulajdoni hányad értékének a kötelmi jellegű elszámolására irányult, a tulajdonjog megállapítására irányuló kérelem pedig a kötelmi jellegű elszámolási igényt – mint több a kevesebbet – egyébként is magában foglalja (BH 1985/11/434. sz.).
Kétséget kizáró bizonyítást nyert a perben az, hogy az alperes részére a lakás megvételre történt felajánlása és az adásvételi szerződés megkötése közötti időszakban az OTP 50 000 forint összegű folyószámla-hitelt engedélyezett, a becsatolt folyószámla-egyenlegek adatai alapján pedig megállapítható az is, hogy 1994 áprilisában az alperes folyószámláján 50 000 forint került jóváírásra, és 1997. évtől kezdődően az alperes a folyószámlájáról történő átutalás útján havi részletekben folyószámla-hitelt törlesztett. Az 1995. októberi záróegyenleg-adatok OTP általi közlésének hiányában nem bizonyított viszont az, hogy az alperes a hitelt valóban a lakás megvételére fordította, a törlesztések közös vagy alperesi különvagyoni eredete pedig csak attól függően állapítható meg, hogy a fenti I. pontban részletezett feltételeknek megfelelő az élettársi jogviszony a felek között létrejött-e vagy sem.
A kifejtettekre tekintettel módot kell adni az alperesnek az utóbb részletezett tények bizonyítására, az alperesi kizárólagos tulajdon kétséget kizáró bizonyítottságának hiányában pedig nem mellőzhető a perbeli ingatlan tényleges forgalmi értékének az ingatlanforgalmi szakértő útján történő megállapítása sem.
Mindezek miatt a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
(Legf. Bír. Pfv. II. 20.253/2004.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás