PÜ BH 2007/125
PÜ BH 2007/125
2007.04.01.
A munkáltató kártérítésre kötelező határozata ellen a kötelezett által benyújtott keresetnek a munkavállalói határozat végrehajtására halasztó hatálya van, a per jogerős befejezésével válik a határozat jogerőssé és végrehajthatóvá. A munkáltatónak ekkor nyílik meg a végrehajtási joga, ekkor válik a követelés esedékessé (Vht. 57. §; Pp. 369. §).
A felperes keresetében az alperes kérelmére ellene elrendelt végrehajtás megszüntetését kérte, elsődlegesen a kötelezettségét megállapító munkaügyi határozat végrehajthatóságának elévülésére hivatkozással, másodlagosan a Pp. 369. § a) pontjában foglaltakra alapítottan, állítva: az alperesnek vagyoni hátrányt nem okozott, így a határozat szerinti követelés nem jött létre. Az elsőfokú bíróság – a keresetnek helyt adva – ítéletével a folyamatban lévő végrehajtási eljárást megszüntette. Döntését a következő tényekre alapította.
Az alperesi társaság munkáltatói jogkörét gyakorló ügyvezető igazgató az 1999. március 19-én meghozott határozatával arra kötelezte a felperest – megállapítva a szándékos károkozását –, hogy fizessen meg 7 104 809 forint kártérítést az alperes részére. A határozatot a felperes 1999. április 27. napján keresettel támadta az illetékes munkaügyi bíróság előtt. A munkaügyi per – szünetelés folytán – 2002. március 14. napján megszűnt. A felperes ellen büntetőeljárás is indult, de a bíróság – jogerős ítéletével – a folytatólagosan elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt emelt vád alól felmentette, megállapítva, hogy a felperes az alperesnek vagyoni hátrányt nem okozott.
Az alperes 2003. december 16. napján a munkaügyi határozat alapján végrehajtási lap kibocsátását kérte; utóbb a kibocsátott végrehajtási lapot a bíróság visszavonta, és ezt követően – az alperes 200. március 26-án előterjesztett kérelmére – látta el a Vht. 23. § (1) bekezdés c) pontja alapján a munkáltató határozatát végrehajtási záradékkal.
A elsőfokú bíróság az elsődleges kereseti kérelmet nem tartotta alaposnak. Érvelése szerint az 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 11. § (1) bekezdésében meghatározott – az adott jogvitában irányadó – hároméves elévülési határidőt a felperesnek a munkáltató határozata ellen benyújtott keresete, majd a szünetelő per folytatása iránti kérelmek megszakították. A szünetelő per folytatása iránti legutolsó, 2001. szeptember 13-ai kérelem benyújtásától számítottan a végrehajtás elrendelése iránti kérelem elévülési időn belül érkezett. Az elsőfokú bíróság ezért – a felperes másodlagos kérelme folytán – érdemben vizsgálta, hogy van-e helye a végrehajtási eljárás megszüntetésének a Pp. 369. §-a alapján. Érvelése szerint ennek kapcsán ugyanazokat a körülményeket kellett vizsgálnia, mint amelyeket akkor vizsgálna, ha a végrehajtást kérő követelésének érvényesítése iránt pert indított volna. Így a jelen perben is az alperesnek kellett bizonyítania azt, hogy a munkaügyi határozatban meghatározott összegű kárt okozta a felperes az alperesnek.
Úgy foglalt állást a Pp. 4. § (2) bekezdése alapján, hogy a polgári perben eljáró bíróságot köti a büntetőbíróság jogerős felmentő ítélete alapjául megállapított tényállás, azzal ellentétes megállapítást nem tehet, ennélfogva csak azt állapíthatta meg: a felperes az alperesnek kárt nem okozott, és emiatt az alperesi követelés érvényesen nem jött létre. Az elsőfokú bíróság ezért szüntette meg a végrehajtást a Pp. 369. § a) pontja alapján.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság döntését érdemben helyesnek ítélte, és azt – eltérő indokkal – helybenhagyta. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényekre alapítottan – felhívva az Mt. 11. § (2) bekezdésében, valamint a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (Vht.) 57. § (1), (3)–(4) bekezdésében foglaltakat – a végrehajtási jog elévülését hivatalból vizsgálat tárgyává téve, az elsőfokú bíróságtól eltérő jogi álláspontot foglalt el. Érvelése szerint a munkáltatói határozat ellen a felperes által előterjesztett keresetlevél nem szakította meg az elévülést; a határozat végrehajtására azonban halasztó hatálya volt, amely annyit jelent, hogy a bírósági eljárás befejezéséig a munkáltatói határozatot nem lehetett végrehajtani (Mt. 201. §). A per megszűnésével a perindítás hatásai elenyésznek, a munkáltatói határozat jogerőssé és végrehajthatóvá válik [Vht. 23. § (1) bekezdés b) pont]. ,,A kártérítésre kötelező munkáltatói határozat ellen a felperes által a törvényben meghatározott határidőben indított pert a végrehajtási kérelem előterjesztésének menthető okaként kell elismerni.'' A felek közti munkaügyi per 2002. március 14-én jogerősen megszűnt; az alperes ezen időpontig volt akadályoztatva a végrehajtás megindításában. Az Mt. 11. § (3) bekezdése szerint, ha a jogosult az igényét menthető okból nem tudja érvényesíteni, az akadály megszűnésétől számított hat hónapon belül azt akkor is megteheti, ha az elévülési idő már eltelt, vagy abból hat hónapnál kevesebb van hátra. Az adott esetben az alperes 2002. szeptember 14-éig kezdeményezhette volna a végrehajtási eljárás megindítását. Ehhez képest a végrehajtási kérelmét 2003. december 16-án nyújtotta be, emiatt a kérelem előterjesztése idején a végrehajtani kért határozat végrehajthatósága már elévült, ezért a végrehajtás megszüntetése iránti kereset alapos, a Pp. 369. § b) pontjában foglaltak alapján. A végrehajtási jog elévülésére tekintettel nem kellett vizsgálni azt, hogy a végrehajtani kívánt követelés érvényesen létrejött-e, emiatt mellőzte az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásából ,,a Pp. 9. §-ának'' (helyesen. Pp. 4. §-ának) a jelen perben való alkalmazhatóságával kapcsolatos megállapításokat.
A jogerős ítélet ellen az alperes élt felülvizsgálati kérelemmel, amelyben annak hatályon kívül helyezését és
– az elsőfokú ítélet megváltoztatásával – a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság téves jogi következtetéssel állapította meg az alperes végrehajtási joga elévülését. Jogszabálysértő annak figyelmen kívül hagyása, hogy a felperes által a munkáltatói határozat ellen benyújtott kereset az elévülést megszakította; ugyancsak ilyen jogi hatást váltottak ki a per szünetelése kapcsán előterjesztett folytatás iránti kérelmek. Egyetértett az elsőfokú bíróságnak azzal az érvelésével, miszerint a kártérítésre kötelező munkáltatói határozatot támadó felperesi keresetlevél az elévülési időt megszakította, és nem az elévülés nyugvását idézte elő, így az elévülési idő újrakezdődött [Mt. 11. § (4) bekezdés]. Az utolsó szünetelés iránti kérelem 2001. szeptember 13-án érkezett a bírósághoz, még az elévülési időn belül megszakítva az elévülést, emiatt a hároméves elévülési határidőt ettől az időponttól kell számítani. Sérelmezte azt is, hogy miután a felek egyike sem tette a fellebbezési eljárás tárgyává a felperes elévülésre alapított elsődleges keresetének elutasítását, arról a másodfokú bíróság hivatalból nem rendelkezhetett volna. A jogvita érdemi elbírálása körében arra hivatkozott: téves jogi következtetést vont le az elsőfokú bíróság a Pp. 4. §-ából, mert a jogerős büntetőítéletben foglalt tényállás a polgári perben eljáró bíróságot nem köti. Az alperes nem zárható el attól, hogy a kárát bizonyíthassa a jelen végrehajtás megszüntetése iránti perben.
A felperes ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A 2001. évi CV. törvény 9-14. §-aival módosított felülvizsgálati eljárási szabályok alkalmazásával elbírálandó alperesi felülvizsgálati kérelem – a felperes elsődleges keresete tárgyában – az alábbiak szerint alapos.
A munkaviszonnyal kapcsolatos igény elévülését az Mt. 11. § (2) bekezdésében foglaltak szerint hivatalból kell figyelembe venni. A végrehajtási jog a végrehajtandó követeléssel együtt évül el. A végrehajtási jog elévülése hivatalból akkor vehető figyelembe, ha az alapjául szolgáló követelés elévülését is hivatalból kell figyelembe venni [Vht. 57. § (1) és (2) bekezdés]. A hivatkozott rendelkezések egybevetéséből okszerűen következik, hogy a másodfokú bíróság nem sértett jogszabályt, amikor hivatalból maga is vizsgálat tárgyává tette azt: az alperes-
nek mint végrehajtást kérőnek elévülés folytán nem szűnt-e
meg a végrehajtási joga a felperessel mint kötelezettel szemben, mivel ennek bekövetkeztével a végrehajtás nem rendelhető el, és a már elrendelt végrehajtást nem lehet folytatni [Vht. 57. § (3) bekezdés]. Helytálló a másodfokú bíróságnak az a jogi álláspontja, amely szerint tévedett az elsőfokú bíróság amikor a munkáltatói határozatot támadó felperesi keresetindításnak, valamint a szünetelő munkaügyi per folytatása iránti kérelemnek olyan jelentőséget tulajdonított, amely alkalmas az elévülés megszakítására. Helyesen ítélte meg, hogy az adott jogvitában annak van jelentősége: ha a kártérítésre kötelező munkáltatói határozat ellen a munkavállaló a határozat közlésétől számított 30 napon belül pert indít – miként azt a felperes tette – a keresetnek a határozat végrehajtására halasztó hatálya van [Mt. 202. § (1) bekezdés e) pont és 201. §]. A kereset halasztó hatálya annyit jelent, hogy a munkáltatói határozatban foglaltakat a bírósági eljárás jogerős befejezéséig nem lehet végrehajtani.
A másodfokú bíróság azonban abban tévedett, hogy az adott ügyben a felperes által indított munkaügyi per szüneteléssel való megszűnésével a perindítás hatásai elenyésztek, és az egyébként ,,határidőben indított pert a végrehajtási kérelem előterjesztésének menthető okaként kell elismerni''.
A kártérítésre kötelező munkáltatói határozat ellen előterjeszthető kereset valójában jogorvoslati célt is szolgál, ezért biztosítja a törvény, hogy annak a sérelmezett határozat végrehajtására halasztó hatálya van. A hatályosan előterjesztett keresettel megindított per tartama alatt ugyanis nem válhat jogerőssé a munkáltatói határozat, és esedékessé a határozatban foglalt kötelezettség, illetőleg követelés teljesítése. Mindez kizárja azt, hogy megkezdődjék a munkáltató igényének, adott esetben a kártérítési követelésének az elévülése [Mt. 11. § (1) bekezdés]. Az adott munkaügyi per megszűnésével valóban megszűnik a kereset előterjesztésével beállt halasztó hatály, de nem a kereset előterjesztésének időpontjára visszahatóan, hanem a per megszűnésével egyidejűleg, mivel a per megszűnésével válik jogerőssé – támadhatatlanná – a munkáltatói határozat, és ettől az időponttól kell számítani a határozatban foglalt kötelezettség teljesítésének határidejét is.
Az előzőekben kifejtettekből következően a felperes által kezdeményezett munkaügyi per 2002. március 14-én történő megszűnésétől számított 3 éves elévülési határidő [Mt. 11. § (1) bekezdés] lejárta előtt, 2003. december 16-án előterjesztett végrehajtás elrendelése iránti kérelem teljesítése és a végrehajtás foganatosítása elévülés okán alappal nem kifogásolható.
A másodfokú bíróság eltérő jogi álláspontja folytán valójában nem bírálta el az alperes fellebbezését, az elsőfokú bíróságnak a Pp. 369. § a) pontjára alapítottan meghozott, a keresetnek helyt adó döntését. A Legfelsőbb Bíróság ezért a másodfokú bíróság – téves jogi álláspontján alapuló – ítéletét a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, egyben a másodfokú bíróságot utasította új eljárásra és új határozat hozatalára.
A megismételt eljárásban a másodfokú bíróságnak arról kell döntenie, hogy az elsőfokú bíróság jogszerűen állapította-e meg a perbeli végrehajtás megszüntetésének a Pp. 369. § a) pontjában meghatározott feltételei megvalósulását.
(Legf. Bír. Pfv. I. 21.603/2005.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás