GÜ BH 2007/127
GÜ BH 2007/127
2007.04.01.
I. A jelzálogszerződés érvényességét nem érinti, hogy az a jogviszony – amelyre tekintettel a dologi kötelezett a személyes kötelezett tartozásának biztosítására az ingatlanára jelzálogjogot engedett – utóbb megszűnt. Nincs jogi alapja annak, hogy a dologi kötelezett a követelés lejárata előtt jelzálog-kötelezettség alóli ,,mentesítését'' követelhesse a személyes kötelezettől (Ptk. 251. §, 261. §].
II. Az a dologi kötelezett, aki esetleges megtérítési igényének biztosítására a személyes kötelezett ingóságait önkényesen birtokba veszi, rosszhiszemű jogcím nélküli birtokosnak minősül. A rosszhiszemű birtokos a birtok elvonásával okozott kárért a kártérítés általános szabályai szerint tartozik felelősséggel [Ptk. 145. § (3) bek., 339. § (1) bek.].
Az alperes tagja és munkavállalója is volt a felperesnek. Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB) 1996 januárjában abban állapodott meg a felperessel, hogy részére 17,5 millió forint összegű, részben visszafizetendő támogatást nyújt. 1996. január 15-én az OMFB mint jogosult, az alperes és Dr. Sz. Gy. – utóbbi a felperes ügyvezető igazgatója – mint zálogkötelezettek között jelzálogjog alapításáról szóló szerződés jött létre, mely szerint a zálogkötelezettek hozzájárultak ahhoz, hogy a közös tulajdonukat képező tehermentes ingatlanukra 13 125 000 Ft, valamint járulékai erejéig az OMFB javára jelzálogjog bejegyzésére kerüljön sor a felperest terhelő összeg visszafizetésének biztosítására. A felperes 1997. április 3-án az alperes munkaviszonyát felmondta, majd 1997. május 15-ei taggyűlési határozatával az alperest a tagok sorából is kizárta. Ezt követően az alperes kérte a felperestől, hogy mentesítse a jelzálogjogi kötelezettsége alól, majd – mivel erre nem került sor – 1997 áprilisában elvitt a felperes telephelyéről 14 gépet és egy mobiltelefont. A felperes emiatt ingók kiadása és kártérítés iránt keresetet indított az alperes ellen.
Az elsőfokú bíróság részítéletében kötelezte az alperest, hogy 8 napon belül adja ki a felperesnek az összesen 9 696 560 Ft értékű – a telephelyről 1997 áprilisában elszállított – ingóságokat. A részítéletet a Legfelsőbb Bíróság határozatával helybenhagyta.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes kártérítés iránti keresetét elutasította. A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság pedig ezt az ítéletet végzésével hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot újabb tárgyalásra és újabb határozat hozatalára utasította.
2001. március 9-én – a jogerős részítélet alapján indult végrehajtási eljárás során – a felperes négy ingóság kivételével a perbeli gépeket visszakapta, majd azokat értékesítette. A ki nem adott négy ingóságot az alperes megvásárolta a felperestől.
Az elsőfokú bíróság ítéletében a kártérítés iránti keresetet ismét elutasította, a másodfokú bíróság végzésével az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezte és a bíróság új eljárásra, új határozat hozatalára utasításáról döntött.
Az elsőfokú bíróság előtt indult újabb eljárásban a felperes keresetét módosította és összesen 8 108 101 Ft, – mely összegen belül 7 698 607 Ft volt a jogtalan alperesi használatra alapított igény, 409 494 Ft pedig az alpereshez került gépek után felperes által kifizetett súlyadó és biztosítási díj összege – és késedelmi kamatai tekintetében kérte az alperes marasztalását. Az alperes a kereset elutasítását kérte. Beszámítási kifogást is előterjesztett, melyben egyrészt arra hivatkozott, hogy ha a fedezetül lekötött ingatlanrészét tehermentesítette volna a felperes, úgy annak értékesítése esetén az alperes – a vételár lekötésével – 10 579 065 Ft kamatjövedelmet érhetett volna el. Hivatkozott arra is, hogy a kedvezményes kamatozású állami támogatás folytán a felperessel szemben jogalap nélküli gazdagodás címén igényelhet további 3 370 000 Ft-ot, további 821 343 Ft beszámítására pedig azért jogosult, mert a felperestől 2001. március 9-én a nyilvántartási értéknél magasabb összegű vételárért vásárolta meg a négy gépet.
Az elsőfokú bíróság ítéletében az alperest 8 108 101 Ft és kamatai megfizetésére kötelezte a felperes javára. Az elsőfokú bíróság – figyelemmel arra, hogy a másodfokú végzésében írtakhoz kötve van – abból indult ki, hogy az alperes már az ingóságok elvitelekor eleve rosszhiszemű volt, a felperest mint tulajdonost megfosztotta rendelkezési jogának gyakorlásától, ezért 1997. április 22-e és 2001. március 9-e közötti időszak tekintetében köteles a felperes részére használati díjat fizetni. A felperes jogszerűen igényeli azt a javítási költséget, súlyadót és biztosítási összeget is, melyet a használat időtartama alatt az alperes helyett megfizetett. A használati díj mértékét a 19. sorszám alatti igazságügyi könyvszakértői vélemények alapulvételével állapította meg.
Az alperes beszámítási kifogását teljes mértékben megalapozatlannak találta az elsőfokú bíróság. A 10 579 065 Ft összegű igénnyel kapcsolatban rámutatott arra, hogy az alperes még csak tárgyalásokat sem folytatott az ingatlanhányadának értékesítéséről, de annak értékesítése egyébként is irreális természetbeni megosztás hiányában. A Ptk. 361. § alkalmazásának nem állnak fenn a jogszabályi feltételei, a szolgáltatás és ellenszolgáltatás feltűnő aránytalanságára pedig azért sem hivatkozhat az alperes kifogás útján a 2001. március 9-ei adásvétellel kapcsolatban, mert a felperes kereseti követelése nem ebből a szerződéses viszonyból származott. Megjegyezte, hogy a nyilvántartási érték és az alperes által kifizetett ellenérték közötti különbözet egyébként sem volt számottevő.
Az alperes fellebbezése alapján eljáró másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, az alperes marasztalását 7 698 607 Ft-ra, valamint annak kamataira leszállította, míg ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. A jogerős ítélet szerint az alperes nem volt jogosult a perbeli ingóságok elvitelére, önkényes igényérvényesítése rosszhiszemű volt, ezért mint rosszhiszemű birtokos a birtok elvonásával okozott kárért felelősséggel tartozik. Nincs jelentősége annak, hogy az alperes a vagyontárgyakat ténylegesen használta, hasznosította-e, a használati díj annak ellentételezése, hogy a jogszerű tulajdonos felperest megfosztotta a birtoklás, használat, hasznosítás lehetőségétől. A felperes nem hasznosíthatta a tulajdonát képező gépeket, nem tehetett szert azokkal árbevételre, így elmaradt haszna keletkezett, melyet az alperes – mint a birtok elvonása miatt bekövetkezett kárt – a Ptk. 339. § (1) bekezdése alapján köteles megtéríteni. Megalapozatlanul igényelte viszont a felperes a dologgal felmerülő költségei megtérítését, mert azok viselésére a tulajdonos köteles. A másodfokú bíróság szerint az alperes beszámítási kifogását minden tekintetben helytálló anyagi jogi és eljárásjogi érveléssel hagyta figyelmen kívül az elsőfokú bíróság.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a kereset alaptalanságára, másodlagosan a beszámítási kifogás megalapozottságára tekintettel kérte, hogy a Legfelsőbb Bíróság hozzon a jogerős ítélet helyett új, a keresetet elutasító határozatot. Felülvizsgálati kérelmét a következőkkel indokolta.
A jogerős ítélet a Pp. 206. §-ába ütközően hiányos tényálláson alapult, abból a következő releváns tényállási elemek hiányoznak. Az elegendő vagyonnal nem rendelkező felperes csak azért jutott hitelhez a támogatási szerződés alapján, mert dr. Sz. Gy. és az alperes a hitel visszatérítését ingatlanfedezettel biztosította. Az alperes biztosítási kötelezettsége 2002. december 31-én lejárt a támogatási szerződés szerint, a felperes azonban újabb kölcsönrészleteket is felvett és így saját fedezet nélkül, az alperes helyzetét súlyosbítva további jelentős előnyhöz jutott. Az alperesi ingatlanrészen csak 2005 januárjában került sor a jelzálogjog törlésére.
A felperes 5/1996. számú határozatával kimondta, hogy a felperes teljes vagyonával garanciát vállal a fedezetet nyújtók felé, ugyanakkor miután az alperest eltávolította a cégtől, megkezdte gép vagyonának értékesítését. Az alperest viszont nem mentesítette a fedezetbiztosítás alól, a fedezetet továbbra is használta, hasznosította. Ilyen előzmények után vette magához az alperes a gépeket biztosítékként. Ez azonban nem volt jogellenes, mert előzetes bejelentés alapján és ,,bármikori visszaadással'' történt egy szükséghelyzetben.
A jogerős ítélet 3. oldalán nem rögzítette a bíróság, hogy a felperes a módosított kereset jogcímeként a Ptk. 195. § (3) bekezdés szerinti tárgyi felelősséget jelölte meg. Emellett pontatlanul jelölte meg, hogy az alperes mire alapítja a 10 579 065 Ft összegű beszámítási kifogását.
A jogerős ítélet okszerűtlen, és ellentmondó következtetéseket tartalmaz. A másodfokú bíróság azzal, hogy a felperes eljárását jóváhagyta, megsértette a Ptk. 2., 4-5. §-aiban írt alapelveket, figyelmen kívül hagyta a Ptk. 201. § (1) és 205. § (3) bekezdésének rendelkezését és a jogbiztonság elvét.
A módosított kereset szerint a felperes kártérítés helyett a Ptk. 195. § (3) bekezdés alapján kérte az alperes marasztalását, a másodfokú bíróság azonban a Ptk. 215. §-ában megfogalmazott keresethez kötöttség elvét megsértve túlterjeszkedett a kereseten és a Legfelsőbb Bíróság végzésében írt értelmezés figyelmen kívül hagyásával más jogszabály alapján döntött. A Ptk. 195. § (3) bekezdése szerint az alperes felelőssége csak a dologban meglévő, illetve a beszedett hasznokkal való elszámolás körére terjed ki. Ilyen haszon azonban jelen esetben nem merült fel. Az elmaradt haszon mint kár megtérítésére a felperes azért nem tarthatott igényt, mert nem bizonyította, hogy a gépeket hasznosítani tudta volna és azokkal bevételre tudott volna szert tenni. A felperesnél vagyoncsökkenés nem következett be, sőt az alperes fedezet nyújtásával a felperes javára mutatkozott jelentős vagyoneltolódás.
Jogszabálysértő szakvélemény alapján marasztalta a bíróság az alperest kártérítésben. Sz. L. mérnökszakértő fikciókból kiindulva, mérlegelés alapján végzett a tárgyi valóságtól eltérő alapszámítást és Sz. G. könyvszakértő véleménye sem ellenőrzött adatokon, hanem csak feltételezéseken alapul. E szakértők véleményét megalapozatlanul fogadták el az eljárt bíróságok, és megalapozatlanul vetették el – éspedig indokolás nélkül – az alperes megbízása alapján eljárt J. E. szakvéleményében írtakat. Elmaradt a szakértők közötti nagy eltérések tisztázása is, így megsértette a bíróság a Pp. 181. § (1), 182. § (3) és a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésében írtakat.
Jogszabálysértő a beszámítási kifogás teljes terjedelmű elutasítása is. Figyelmen kívül maradt, hogy az alperes nem járult hozzá ahhoz, hogy eltávolítása után az ingatlant a felperes használja, hasznosítsa, annak hasznait szedje. A felperes ténylegesen az alperes közreműködésével jutott vagyoni előnyhöz, ezért meg kellett volna állapítani, hogy az alperes rovására gazdagodott. Értékelni kellett volna, hogy a hitelt biztosító szerződést az alperes aláírta, utána viszont a felperes önhatalmúlag hosszabbította meg az alperes nélkül és az alperes hátrányára a jelzálog-kötelezettség és a hitelszerződés lejártának időpontját, így az alperes ingatlanhányadát 2003-tól a jelzálogjog törléséig 2005. január 18-áig jogcím nélkül hasznosítva jutott 6,5 millió forint fizetési kedvezményhez.
A tulajdonos rendelkezési joga nemcsak az értékesítés jogát jelenti, tehát az Alkotmánnyal és a Ptk. 99. és 112. §-aival is ellentétes az a megközelítés, hogy az alperes csak az értékesítéssel igazolhatta volna a magántulajdonával való rendelkezést.
Az alperes rosszhiszeműségét azért sem lehet megállapítani, mert az 1997. május 15-ei taggyűlési jegyzőkönyvben az alperes kérte, hogy a felperes jelölje meg azokat a gépeket, melyeket használni kíván, az Ügyészségi Nyomozóhivatal határozata pedig tartalmazta, hogy az alperes részéről való birtoklást a felperes tudomásul vette.
Felperes a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A jogerős ítélet nem jogszabálysértő.
A felülvizsgálati kérelemben írtakkal szemben a jogerős ítélet alapját képező tényállásból a jelentős tényállási elemek nem hiányoztak, és a másodfokú bíróság a tényállási elemekből helyes következtetésekre jutott. Ugyanakkor a felülvizsgálati kérelem az egyes tényállási elemek téves értékelésén és téves jogkövetkeztetéseken alapul.
Lényeges tényállási elemnek minősül, hogy a felperes fizetési kötelezettségének biztosítása céljából került sor jelzálogjog alapítására – az OMFB javára – az alperes és dr. Sz. Gy. közös tulajdonában álló mezőgazdasági ingatlanon. Önmagában a jelzálogjog alapítása miatt az ingatlan birtokviszonyaiban nem következett be változás, emiatt nem került az ingatlan sem a felperes, sem az OMFB használatába. Más kérdés, hogy – a 2003. szeptember 3-ai tárgyalási jegyzőkönyvben előadottak szerint – az alperessel, illetve dr. Sz. Gy. társtulajdonossal a felperes utóbb bérleti szerződést kötött és ugyanezen ingatlan bérleti díj megfizetése fejében a felperes használatába került.
A jelzálogjog alapítására ingyenesen, ellentételezés nélkül került sor, – melyben nyilván az is szerepet játszhatott, hogy az alperes tagja és munkavállalója volt a felperesnek – nem állapodtak meg így a peres felek abban sem, hogy az alperest zálogjog illesse meg a felperes perbeli gépein és berendezésein azért, hogy ha az OMFB az ingatlanból elégítené ki a felperessel szembeni követelését, ily módon váljék biztosítottá az alperes felperessel szembeni – a Ptk. jelen eljárásban még irányadó 255. §-ának (1) bekezdésén alapuló – megtérítési igényével érvényesítése. A tényállás lényeges eleme tehát – a Legfelsőbb Bíróság részítéletében is rögzített – az a tény is, hogy az alperes 1997 áprilisában olyan, a felperes tulajdonát képező vagyontárgyakat szállított el önhatalmúlag azok tárolási helyéről, melyek felett kézizálogjog gyakorlására nem volt jogosult. Ugyanez a bírósági határozat értelmezte a felperes 5/1996. számú taggyűlési határozatát és annak tartalmát nem úgy értékelte, hogy a felperes zálogul kívánta volna lekötni a vagyonát az alperes esetleges jövőbeni, vele szembeni követelésének biztosítékául. Ez a megállapítás a kártérítési keresetet elbíráló bíróságokat is kötötte. Az 5/1996. számú taggyűlési határozatot tehát úgy kellett értelmezniük, hogy abban a felperes csak a vagyon megőrzésére, a fedezet elvonásától való tartózkodásra vállalt kötelezettséget abból a megfontolásból, hogy a hitelszerződés teljesítése ne kerüljön veszélybe és a zálogjogosult ne az ingatlanból elégítse ki követelését. A felperes végül is megfelelően teljesített, az ingatlanból való kielégítésre a zálogjogosult részéről nem került sor, a jelzálogjog törlése 2005 januárjában megtörtént.
Az alperesnek a per során az volt a következetes álláspontja, hogy miután alig egy évvel a jelzálogjog alapításáról szóló szerződés megkötése után a felperes felmondta munkaviszonyát és kizárta a kft. tagjainak sorából, mentesítenie kellett volna a jelzálogjog-kötelezettség alól is. Miután pedig a felperes nem így járt el, az alperes jogosult volt biztosítékként birtokba venni a felperes tulajdonát képező perbeli ingóságokat, és jogosult azokat mindaddig birtokában tartani, amíg nem kerül sor jelzálogjog alóli mentesítésére. Ez az álláspont azonban alapvetően, már kiindulópontját tekintve is téves, és minden jogszabályi alapot nélkülöz. A jelzálogjog kötelezettjének mentesülése nem következik be önmagában amiatt, mert utóbb megszűnt az az ok – adott esetben a tagsági jogviszony –, melynek fennállására tekintettel vállalta a biztosíték nyújtását, a felperes mentesítési ,,kötelezettsége'' pedig fel sem merülhetett. A zálogszerződés kötelezettje, illetve jogosultja az alperes és az OMFB volt, mint szerződő felek ők dönthettek volna a jelzálogszerződés akkénti módosításáról, hogy az alperes biztosítékként más ingatlant szolgáltasson, illetve e szerződő felek dönthettek volna a jelzálogszerződés megszüntetéséről. A felperest azonban, mint a hitelszerződés adósát, ilyen jogok nem illették meg, illetve kötelezettségek sem terhelték. Kétségtelen, hogy az alperes dologi helytállási kötelezettsége vagyoni értékkel bírt a felperes számára. Az alperes a helytállási kötelezettséget harmadik személy irányában a per adatai szerint ingyenesen vállalta. A tagsági jogviszonyát megszüntető határozatot nem támadta meg. A jogvita elbírálása során nem értékelhető tehát a felperes terhére az a körülmény, hogy az alperes tagsági jogviszonyának megszűnése után nem mentesítette az alperest mint zálogkötelezettet, a harmadik személy irányában fennálló tűrési kötelezettség alól, illetve ellenszolgáltatás nélkül hagyta, hogy az alperes ingatlana lekötve maradjon. A felek tehát nem állapodtak meg abban, hogy a felperes az alperes esetleges megtérítési igénye biztosítására kézizálogjogot enged, a bíróság sem kötelezte a felperest a Ptk. 341. §-a alapján biztosíték adására, ezért az alperes jogalap nélkül önkényesen fosztotta meg a felperest a tulajdonában álló ingóságok használatától. Megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hagy az alperes mint kizárt tag üzletrészét a felperes az akkor hatályos 1988. évi VI. törvény 165. §-ának megfelelően nyilvános árverésen értékesítette, e jogszabályhely szerint az alperes – üzletrészének ellenértékeként – az árverésen befolyt vételárra, illetve adott esetben vételárrészre volt jogosult. Nem kérhetett viszont tagsági jogviszonyának megszűnése címén ellentételezést a felperestől arra hivatkozva, hogy tagsági jogviszonyának fennállása alatt a felperes fizetési kötelezettségének teljesítését ingatlanfedezettel biztosította és ez a felperes számára vagyoni előnnyel járt. Ilyen ,,elszámolásra'' mint kizárt tag nem volt jogosult.
Az alperes a felperes gépeit, járműveit jogalap nélkül tartotta birtokában, és mint jogalap nélküli birtokosra irányadóak rá – mint ahogy azt már a Legfelsőbb Bíróság a hatályon kívül helyező végzésében kifejtette – a Ptk. 195. § rendelkezései. A Ptk. 195. § (3) bekezdése szerint a rosszhiszemű birtokos köteles megfizetni azoknak a hasznoknak az értékét, amelyeket elfogyasztott, vagy beszedni elmulasztott, továbbá felelős a dologban bekövetkezett mindazokért a károkért, amelyek a jogosultnál nem következtek volna be. A Legfelsőbb Bíróság a hivatkozott végzésében kifejtette, hogy mit kell haszonnak tekinteni, így többek között a dolog hasznának minősül a szükséglet kielégítése és a megtakarítás is. A bírósági gyakorlatban az ilyen, hasznok megtérítésének a módja a használati díj fizetése. A felperes már ekkor sem csak a hasznok kiadását kérte; hanem kártérítési igényt is előterjesztett. A felperesnek az volt a perbeli álláspontja, hogy az alperes rosszhiszemű birtokos volt, aki a felperest mint jogos tulajdonost éveken át megfosztotta attól, hogy gépeit, járműveit birtokolja, használja, hasznosítsa. A 2005. április 27-ei tárgyaláson előterjesztett 29/F/1. számú beadványában elsődlegesen kártérítés címén kérte a Ptk. 339. § alapján az alperes 8 427 493 Ft-ban való marasztalását arra hivatkozással, hogy az alperesnek a Ptk. 195. § (3) bekezdése alapján mint rosszhiszemű birtokosnak meg kell térítenie azt a kárt, ami a felperest a birtok elvonása miatt érte és másodlagosan ugyanezen összeg megfizetésére használati díj címén kérte az alperest kötelezni. Ugyan az elsőfokú ítélet meghozatala előtt benyújtott utolsó beadványában már a Ptk. 339. § (1) bekezdésére való hivatkozás nélkül kérte az alperesnek mint rosszhiszemű birtokosnak 8 427 493 Ft használati díj megfizetésére kötelezését, alaptalanul hivatkozik azonban a felülvizsgálati kérelem arra, hogy a jogerős ítélet megsértette a kereseti kérelemhez kötöttség elvét, túlterjeszkedett a végleges kereseten. Nem marasztalta a másodfokú bíróság ugyanis az alperest a keresetben megjelölteknél magasabb összegben, és az alperes marasztalásakor nem tért el attól a ténybeli alaptól sem, melyre a felperes keresetét alapította. E ténybeli alap lényege pedig az volt, hogy az alperes mint rosszhiszemű birtokos a felperes tulajdonát képező gépeket, járműveket elvont a felperestől és ezzel okozati összefüggésben felperesnek elmaradt haszon formájában kára keletkezett. Egyébként maga az alperes is úgy fogalmazott a másodfokú bírósághoz 2006. február 22-én benyújtott beadványának utolsó mondatában, hogy kéri a Ptk. 339. § alapján előterjesztett kereset elutasítását is, tehát úgy tekintette, hogy a felperes e jogszabály alapján is fenntartja keresetét. A másodfokú bíróság tehát nem a felperes keresetén túlterjeszkedve, hanem annak tartalmát helyesen értékelve alkalmazta a Ptk. 339. § (1) bekezdésének rendelkezéseit. A töretlen bírói gyakorlat szerint a bíróság csak az összeg (mennyiség) tekintetében van kötve a kereseti kérelemhez, de a kereseti kérelemhez kötöttség nem jelenti egyben a jogcímhez kötöttséget is. Amennyiben a követelés alapjául előadott tények valónak bizonyulnak és megalapozzák a követelést, akkor a jogcím helytelen megjelölése miatt a kereseti követelés nem utasítható el (BH 1997/530.).
Helyesen utalt a másodfokú bíróság arra, hogy a birtoklás elvonásával okozott károkét a rosszhiszemű birtokos a Ptk. 339. §-a, tehát a kártérítés általános szabályai szerint felel. A peradatok szerint a felperes a perbeli gépparkot egyrészt – mint kutatási-fejlesztési tevékenységet folytató cég – a saját tulajdonában lévő csemetekert szántási, permetezési munkái során használta, ezenkívül más cégek részére is végzett nyomvonal-tisztítási, csatornatisztítási tevékenységeket. Tény, hogy az alperes elvonta a felperestől a gazdasági tevékenységének folytatásához szükséges termelőeszközöket, éspedig mindenféle jogalap nélkül, tehát a felperes birtokvesztése az alperes jogellenes magatartása folytán következett be. Az alperes – a Ptk. 339. § (1) bekezdésében írtak szerint – akkor mentesült volna a kártérítési felelősség alól, ha bizonyította volna, hogy úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható volt. Az alperes azonban nem tudta kimenteni felelősségét. Az alperes önkényesen, mindenféle jogalap nélkül vette birtokba és tartotta birtokában a felperes tulajdonában álló ingóságokat annak ellenére, hogy azok visszaszolgáltatására a felperes őt számos alkalommal felszólította, vele szemben büntetőfeljelentést tett és birtokháborítási eljárást kezdeményezett. A gépek önkényes elvitele és visszaszolgáltatásának megtagadása még arra figyelemmel sem lehet az alperes részéről ,,az adott helyzetben általában elvárható'' magatartás, ha az alperes úgy vélte, hogy a felperes fedezetelvonó magatartást tanúsít és emiatt őt károsodás veszélye fenyegeti. Ilyen esetben ugyanis őt megillette a Ptk. 341. § (1) bekezdése alapján az a jog, ahogy a bíróságtól kérje a felperesnek a veszélyeztető magatartástól való eltiltását, és szükség esetén biztosíték adására kötelezését. Kimentés hiányában azt kell megállapítani, hogy az alperes eljárása nem csak jogellenes, hanem felróható is volt.
Hangsúlyozza a Legfelsőbb Bíróság, hogy a felróhatóság hiányát azon állításokra figyelemmel sem lehet megállapítani, melyeket a felülvizsgálati kérelem a rosszhiszeműség hiányának alátámasztására adott elő. Az 1997. május 15-ei taggyűlési jegyzőkönyvben az alperes nem egyes gépek visszaadását ajánlotta fel, hanem úgy nyilatkozott, hogy ,,mérje fel Sz. úr, hogy milyen gépekre van szüksége a munkáknál és oldja meg a feladatait''. Az Ügyészségi Nyomozóhivatal hivatkozott határozata az alperes feljelentése nyomán dr. Sz. Gy. ellen hatóság félrevezetése vétségének kísérlete alapos gyanúja miatt indult és – bűncselekmény hiányában – nyomozás megszüntetésével végződő eljárásban született 2000. január 10-én, tehát jelen per folyamatban léte alatt, és indokolása – alperes állításával szemben – csupán arra utált, hogy az alperest már két ízben feljelentő dr. Sz. Gy. a nyomozás megszüntetése után ,,beletörődött'' abba, hogy a peres eljárás jogerős befejezéséig az alperes használja az eszközöket.
Miután az alperes kártérítési felelősségét kimenteni nem tudta, köteles megtéríteni a felperesnek azt a kárát, amely jogellenes magatartása miatt bekövetkezett. A károsodás bekövetkeztének és a kár összegének meghatározásakor az eljáró bíróságok a Budapesti Igazságügyi Műszaki Könyv- és Árszakértői Intézet (Intézet) mérnökszakértői és könyvszakértői véleményét vették alapul. A mérnökszakértői vélemény – abból kiindulva, hogy a felperes 1997 áprilisáig rendeltetésének megfelelően használta és tartotta karban a gépeket – meghatározta azok 1997. áprilisi együttes piaci értékét egy inflációs index alkalmazása mellett, a J. E. szakvéleményében rögzített beszerzési értékek alapulvételével. Ez egyértelműen kitűnik Sz. L. mérnökszakértő a 44. sorszámú tárgyalási jegyzőkönyvbe foglalt előadásából. Ebből az adatból kiindulva készült az a könyvszakértői vélemény, mely arra adott választ, hogy a felperest milyen összegű kár érte amiatt, hogy az alperes ,,tőkeelvonása'' következtében 1997 áprilisa és 2001 márciusa között nem rendelkezhetett termelőeszközeivel, járműveivel. A könyvszakértő meghatározta, hogy a gépek, eszközök birtokában a felperes milyen hasznot realizálhatott volna, és ennek alapján jelölte meg a felperes – ún. reális használati díjként meghatározható – kárát. A könyvszakértő számításainak alátámasztásául a felperes éves mérlegei, a nyilvántartott tárgyi eszközökkel kapcsolatos adatok szolgáltak, vizsgálta a szakértő az amortizáció megtérülését és mindazt az adatot, ami a felperes árbevétele kiesésének és költségmegtakarításának meghatározásához és egybevetéséhez szükséges volt. Alaptalan az az alperesi állítás, hogy a szakértői vélemények fikciókon, nem ellenőrzött adatokon alapultak. Az elsőfokú bíróság nemcsak az Intézet nevében eljárt mérnökszakértőt és könyvszakértőt, de az alperes által felkért J. E. mérnökszakértőt is személyesen meghallgatta, a különböző szakvéleményeket ütköztette, az eltéréseket tisztázta. Ennek ellenkezőjét alaptalanul állítja az alperes, arra pedig kifejezetten iratellenesen hivatkozott, hogy a bíróság J. E. szakvéleményét indokolás nélkül hagyta figyelmen kívül, mert az elsőfokú ítélet 6. oldala ennek ellenkezőjét tanúsítja. Az alperes egyébként az elsőfokú ítélet elleni fellebbezésében nem hivatkozott arra, hogy az eljáró bíróság megsértette volna a Pp. 181. §-ának (1) és 182. §-ának (3) bekezdésében írtakat, így – mivel azt fellebbezés hiányában a másodfokú bíróság sem vizsgálhatta – ezen eljárási szabálysértések vizsgálata a felülvizsgálat tárgyát sem képezhette.
Fentiek alapján azt kell megállapítani, hogy a felülvizsgálati kérelemben írtakkal szemben a jogerős ítélet helyes tényálláson, a bizonyítékok nem iratellenes, illetve logikus és okszerű értékelésén alapul és nem sérti az alperes által hivatkozott anyagi és eljárásjogi jogszabályokat.
Az alperesnek a beszámítási kifogás elutasítását sérelmező előadásával kapcsolatban hangsúlyozza a Legfelsőbb Bíróság, hogy a felperesnek mentesítési kötelezettsége nem volt, ellenszolgáltatást a fedezet biztosításáért az alperes nem kért a felperestől, ezért utólag nem teheti visszterhessé a biztosíték nyújtását. A zálogszerződésben kikötötték, hogy a zálogjog akkor szűnik meg, ha a jogosult valamennyi követelése megszűnik (2.5. pont). Ebből pedig az következik, hogy a zálogjogot az alperes nem határozott időre vállalta. A támogatási szerződés módosítása a zálogjog fennmaradását nem érinthette, figyelemmel a Ptk. 240. §-ának (2) bekezdésére, csak a zálogkötelezett helyzete nem válhatott súlyosabbá a zálogjogosult irányában. Ez adott esetben fel sem merülhetett, mert a zálogjogosult a fedezetet nem váltotta be. A feltűnő értékaránytalanságra alapított beszámítási kifogás elutasításának indokai helytállóak voltak, azok megismétlése szükségtelen.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Pfv. IX. 21.331/2006.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás