• Tartalom

13/2007. (IK 10.) IRM utasítás

13/2007. (IK 10.) IRM utasítás

a lobbitevékenység nyilvántartásáról*

2007.11.08.
A lobbitevékenységről szóló 2006. évi XLIX. törvényben (a továbbiakban: Ltv.), illetve a lobbitevékenységről szóló 2006. évi XLIX. törvény végrehajtásáról szóló 176/2006. (VIII. 14.) Korm. rendeletben foglaltak figyelembevételével az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium lobbitevékenység nyilvántartásának rendjére vonatkozóan a következő utasítást adom ki:
1. Jelen utasítás rendelkezései a minisztérium valamennyi szervezeti egységre vonatkoznak.
2. A szervezeti egységek vezetői felelősek azért, hogy munkatársaik a szabályzat előírásait megismerjék és alkalmazzák.
3. Igazolvánnyal rendelkező lobbistával lobbitevékenységre vonatkozó kapcsolatot – a feladatkörében a miniszter, az államtitkár, a szakállamtitkár és főosztályvezető, továbbá a fentiek eseti megbízása alapján a minisztérium más vezetője (továbbiakban: fogadó fél) létesíthet.
4. A minisztérium 3. pontban nem említett munkatársa lobbitevékenység fogadására nem jogosult. Az ilyen irányú megkeresések esetén tájékoztatja a megkeresőt arról, hogy a minisztériumban a lobbitevékenység koordinálására a Kabinetfőnök jogosult. Az elutasított megkeresésről a megkeresett feljegyzést készít, amit haladéktalanul megküld a Kabinetfőnöknek, egyidejűleg tájékoztatja közvetlen felettesét.
5. A fogadó fél az első kapcsolatfelvétel során tisztázni köteles, hogy a megkereső nyilvántartásba vett lobbista-e [lobbiigazolványból vagy a Központi Igazságügyi Hivatal (a továbbiakban: KIH) honlapján vezetett névjegyzékből]. Jogszerű megkeresés esetén a fogadó fél tájékoztatja a lobbistát az érdemi kapcsolatfelvétel ajánlott módjáról, a személyes megbeszélés elfogadása esetén annak helyéről, idejéről és tervezett időtartamáról.
6. A személyes kapcsolatfelvételről a lobbitevékenységgel megkeresett munkatársaknak emlékeztetőt kell készíteni. Több megbeszélés esetén minden egyes kapcsolatfelvételről külön emlékeztető készül.
7. Az emlékeztetőnek tartalmaznia kell:
a) az érdemi kapcsolatfelvétel időpontját,
b) a lobbitevékenységgel kapcsolatos közhatalmi döntést,
c) a lobbista nevét, lobbiszervezet megbízásából eljáró lobbista esetében a lobbiszervezet megnevezését is,
d) lobbiigazolványa számát,
e) a lobbitevékenység megbízóját,
f) az Ltv. 11. § (2) bekezdésében foglalt érintettség esetén a 10. §-ban meghatározott személy bejelentését,
g) az igénybe vett eszközöket.
8. Az eszközök lehetnek különösen:
a) személyes kapcsolatfelvétel,
b) a lobbista vagy megbízója által rendelkezésre bocsátott nyomtatott tárgyi anyagok vagy elektronikus úton kézhez vett szakmai anyagok (pl. tudományos kiadványok, hatástanulmányok, kutatások, elemzések eredménye) felhasználása,
c) a lobbista vagy megbízója által biztosított részvétel szakmai konferencián, tudományos tanácskozáson, egyéb, a lobbitevékenységgel összefüggő rendezvényen.
9. A fogadó fél az emlékeztetőt 8 napon belül küldi meg a Kabinetfőnöknek, aki azok alapján összeállítja a jelen utasítás mellékletében szereplő negyedéves tájékoztatót.
10. A Kabinetfőnök a tárgynegyedévre vonatkozó, általa kiadmányozott negyedéves tájékoztatót a tárgynegyedévet követő hónap utolsó napjáig elektronikus és postai úton is megküldi a KIH-nek.
11. Ha a lobbista nem a törvényben foglaltaknak megfelelően kezdeményezi a kapcsolatfelvételt, vagy az Ltv-ben foglaltakat eljárása során megsérti, továbbá olyan személy (szervezet) részéről érkezik lobbitevékenységre irányuló kezdeményezés, aki (amely) a lobbinyilvántartásban nem szerepel, a fogadó fél erről soron kívül írásban tájékoztatja közvetlen felettesét és a Kabinetfőnököt, a kapcsolatfelvételre irányuló kérést pedig elutasítja.
12. A 11. pontban foglalt feljegyzés alapján – indokolt esetben a körülmények tisztázását követően – a Kabinetfőnök az Ltv. 16. § (1) bekezdésében foglaltak szerint haladéktalanul tájékoztatja az ügyről a KIH-t.
13. Ez az utasítás a közzétételét követő 8. napon lép hatályba, rendelkezéseit azon közhatalmi döntésekkel összefüggésben kell alkalmazni, amelyek előkészítése 2006. szeptember 1-jét követően kezdődött.
Dr. Takács Albert s. k.,
igazságügyi és rendészeti miniszter
Melléklet
TÁJÉKOZTATÓ
Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban a ……… év ……… negyedévében folytatott lobbitevékenységről

Sor-
szám

Lobbitevékenységgel
kapcsolatos
közhatalmi döntés

Lobbikezdeményezés
dátuma

Lobbista
megnevezése

Lobbiigazolvány
száma

A lobbitevékenység
megbízója

Az Ltv. 11. §
(2) bekezdésben foglalt
érintettség esetén
a 10. §-ban
meghatározott személy
bejelentése

Igénybe vett
eszköz

Reprezentáció

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Útmutató a tájékoztató kitöltéséhez
A nyomtatvány a lobbitevékenységről szóló 2006. évi XLIX. törvény 30. § (4) bekezdésében meghatározott negyedéves tájékozató megküldésére szolgál.
A sorszám érintett közhatalmi döntésenként és eljáró lobbistánként növekszik. Ez azt jelenti, hogy az ugyanazon közhatalmi döntés befolyásolása érdekében, ugyanazon lobbista által végzett megkereséseket (lobbicselekmények) azonos sorszám alatt kell feltüntetni (esetleg több rovat felhasználásával).
A lobbikezdeményezés dátumaként a fogadó féllel történt első érdemi kapcsolatfelvétel időpontját kell feltüntetni.
A lobbista megnevezése rovatban a lobbista mellett a lobbiszervezet nevét is fel kell tüntetni, ha a lobbista annak megbízásából jár el (pl. Dr. Kovács István lobbista a Kovács és társa pénzügyi tanácsadó kft. lobbiszervezet megbízásából).
A lobbitevékenység megbízója rovatban annak a személynek vagy szervezetnek a nevét kell feltüntetni, akinek megbízásából (érdekében) a lobbitevékenységet folytatják.
Az Ltv. 11. § (2) bekezdése szerint, amennyiben a 10. §-ban felsorolt személyek közeli hozzátartozója lobbiszervezet személyes közreműködő tagja vagy tulajdonosa, illetve szerződéses kapcsolatban áll a lobbiszervezettel, a 10. § szerint érintett személy köteles tájékoztatni a közhatalmi döntéshozó szervet (Kabinetfőnököt) e tényről.
Az „igénybevett eszközök” rovatban az Utasítás 8. pontjában meghatározott eszközöket kell felsorolni a megfelelő dátumfeltüntetésével. (Pld. „2006. december 12-én személyes megbeszélés az IRM-ben.”)
A reprezentáció rovatban kell feltüntetni a lobbistától elfogadott előnyt, ajándékot, vagyis az egy megbízáshoz kapcsolódóan egy alkalommal nyújtott, a kötelező legkisebb munkabér egytizedét meg nem haladó összegű, a személyi jövedelemadóról szóló törvényben meghatározott reprezentációt.
*

Az utasítást a 47/2010. (XII. 29.) KIM utasítás 2. §-a hatályon kívül helyezte 2011. február 1. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére